Az 1998 utáni időszak (a "Reformasi", azaz a reformok kora) harmadik demokratikus törvényhozási választását rendezték meg tegnap a világ harmadik legnagyobb demokráciájának címére aspiráló Indonéziában. 38 párt (Acehben további hat helyi párt), összesen kb 800 000 jelölt indult a megmérettetésen, 171 millió jogosult választó járulhatott a félmillió szavazóhelyiségbe az urnákhoz, hogy a következő ötéves törvényhozási ciklusra megválassza az 560 fős Képviselőház (DPR) (a parlament), a 132 fős Regionális Képviselőtanács (DPD) és a tartományi illetve kormányzósági tanácsok (DPRD1 és DPRD2) tagjait. Az előzetes eredmények szerint Yudhoyono elnök Demokrata Pártja nyerte a választásokat, a korábbi két "nagy", a Megawati Sukarnoputri-féle Indonéz Demokrata Párt - Küzdelem és a Suharto-kor (1966-1998) domináns pártja, a Golkar előtt.
A reformok évtizede és jellemzői
A világ legnépesebb muszlim országában 2009. április 9-én rendezték meg az ország történetének negyedik, 1998 óta pedig harmadik szabad, demokratikus törvényhozási választását. A 10 éve tartó demokratikus átalakulás első hét évét alapvetően a belpolitikai instabilitás és fragmentált pártrendszer jellemezte, mely jelentős kihívásokat rakott a politikai reformfolyamatok vállára is. A nagyobb intézményi reformok (például négy alkotmánymódosítási csomag és a radikális regionális decentralizáció) 2002-2003-ra lezárultak, ezek célja elsősorban a korábbi diktatórikus rendszer átalakítása, a legfőbb állami szervek hatásköreinek elkülönítése, és a demokratikus legitimitás erősítése mind állami, mind helyi és regionális szinten (utóbbira különösen szükség volt az ezredfordulón megjelenő szeparatista törekvések miatt). A reformok következtében a korábbi, erősen központosított, prezdenciális berendezkedés egy, a képviseletet és a törvényhozói kontrollt erősítő félprezidenciális-félparlamentáris struktúrává vált. A végrehajtó hatalmat irányító elnöki poszt legitimációját azzal kívánták erősíteni, hogy 2004-től közvetlenül választják a 240 milliós Indonézia első emberét.
A sikeresnek mondható intézményi átalakulások mellett azonban a politikai élet továbbra is labilis és elitközpontú maradt az elmúlt tíz évben. 1998 után általánosan jellemző volt, hogy a magukat megvalósítani kívánó, magukat a késő-Suharto-korból átmentő elitcsoportok vagy politikusok pártokat szerveztek maguk alá, ám e túlcentralizált elitpártok kapcsolata a társadalommal máig korlátozott maradt, így a valódi választói elszámoltathatóság is kérdéses. A választóktól való távolságot némileg növeli a párttörvény azon rendelkezése is, hogy lényegében csak országos lefedettségű (azaz gyakorlatilag Jakarta-központú) pártok induhatnak. E megkötés célja a regionális pártok indulásának és a szeparatizmus kialakulásának elkerülése volt (kivételt csak a 2005-ben pacifikált Acehhel tettek).
Indonéziában ideológiailag kétféle párttípus különböztethető meg: a szekuláris-nacionalista (ún. Pancasila, azaz a szekuláris, ideológiailag és kulturálisan semleges állameszmét képviselő) és a politikai iszlám pártok. Bár 1998 óta ismét léteznek baloldali ideológiájú pártok is (érdekesség, hogy kommunista párt hivatalosan továbbra sem engedélyezett), szerepük marginális. Az 1999-es választójogi törvény a lehető legdemokratikusabb megoldás érdekében vegyes választási rendszert dolgozott ki és mindössze 2%-os bejutási küszöböt szabott a pártok számára: így ugyan sokpárti parlamentek alakultak, a képviselet elve érdekében viszont feláldozták a kormányzati stabilitást és a gyors döntéshozatalt.
Az 1998 utáni pártstruktúrában jellemzően egyrészt tovább élt a Suharto-diktatúra (1966-1998) alatt domináns, korábbi szervezeti és pénzügyi hátterére támaszkodni tudó szekuláris-nacionalista Golkar párt (melynek vezetői igyekeztek feledni Suhartohoz való korábbi kapcsolatukat), és népszerűségben felzárkózott mellé a Suharto által 1966-ban félreállított Sukarno elnök lánya, Megawati Sukarnoputri vezette, 1996-tól nyíltan ellenzéki, szintén szekuláris Indonéz Demokrata Párt-Küzdelem (PDI-P). Mindkét, szekuláris-nacionalista ideológiát képviselő nagy párt 20-30% közötti támogatást tudhatott magáénak az 1998 utáni korszakban. Másfelől a Suharto-érában háttérbe szorított politikai iszlám nézetrendszeren belül 1998 után burjánzásnak indultak a különböző programok és politikusok mögé álló kisebb pártok. Harmadrészt pedig létrejöttek más, nehezen besorolható ideológiájú, sokszor pusztán egyes politikusok támogatását szolgáló pártok is. A választási rendszer egyébként - a regionális szerparatizmus politikai életbe kerülését megelőzendő - kizárólag az országos lefedettségű pártokat engedi a választáson elindulni.
Reformasi 1. ciklus - a intézményi reformok és instabilitás kora
1999-ben a Suharto-ellenes közhangulatot meglovagolva a magát a szegények pártfogójaként beállító Megawati-féle PDI-P fölényesen (33%) nyerte a választást, de még így is a Suharto-diktatúra kivételezett pártja, a Golkar lett a második, míg a politikai iszlám pártok a szavazatok összesen közel 40%-ának megszerzésével megkerülhetetlen tényezőkké váltak: az ő szavazati súlyukkal hódította el a - parlament és a regionális képviselők alkotta elektori testület által fél évvel később megválasztott - államelnöki pozíciót Megawati elöl Abdurrahman Wahid, a politikai iszlám 1990 utáni legtekintélyesebb képviselője.
1999-2004 között bebizonyosodott, hogy létrejött, fragmentált pártstruktúra (21 párt szerzett mandátumot, ebből 10 párt csak egy-egy helyet kapott) instabil helyzetet teremt a törvényhozásban és a kormányalakítást is megnehezíti. A kormányzás és a zsíros állami pozíciók megszerzésének kényszere miatt került egymás mellé a politikai iszlámot képviselő Wahid elnök (balra épp a törvényhozás ülésén szunyókál) és alelnökeként a szekuláris-nacionalista ideológiát képviselő Megawati. Emellett széles, lényegében "össsznemzeti" kormányt alakítottak, melyben minden párt benne volt. Wahid számos gesztust tett a regionális konfliktusok enyhítésére és a Suharto-érában hátrányos helyzetbe hozott csoportok (például a kínaiak) helyzetének javítására, ám a sok párttal való közös kormányzás nehezen ment, amit bonyolított az elnök szeszélyes stílusa (és radikális reformtervei, pl a hadsereggel szemben), az állandó kormányátalakítások, és általában véve a pártokkal való együttműködés nehézségei. A magát hektikus stílusával politikai partnereitől elidegenítő, korrupciós ügyekkel is (valószínűleg alaptalanul) meggyanúsított Wahidot 2001. júliusában végül a Golkar (és indirekt módon a hadsereg) közreműködésével leváltották posztjáról.
Az immáron elnökké avanzsáló Megawati visszafogott retorikával ugyan folytatta és lezárta az intézményi reformokat, és a gazdaság is kezdett feltápászkodni, de sem az 1997-98-as gazdasági válság mindennapi életben megmutatkozó hatásainak enyhítésében, sem az elitista és korrupt politikai életben (Indonézia a Transparency International mérése alapján folyamatosan a 125-150. "legkevésbé korrupt" ország) nem ért el javulást (noha ez volt egyik legfontosabb ígérete), sőt az elnök pártjával kapcsolatban is korrupciós ügyek kerültek felszínre. A javuló makrogazdasági mutatók és a beinduló növekedés ellenére az életszínvonal látható javulása hiányában szélesebb tömegek is semmittevéssel vádolták, ráadásul sokan felrótták neki merev, arrogáns stílusát (környezete szerint Megawati meggyőződésesen apja, Sukarno révén formált jogot posztjára). A biztonsági helyzet romlása (terrortámadások, szeparatista mozgalmak erősödése, pl Acehben) sem javított államfői teljesítménye megítélésén.
A 2004. áprilisi parlamenti választásokon a társadalmi elégedetlenség megmutatkozott abban, hogy a Suharto-korban dominánló párt, a Golkar nyerte a választásokat a PDI-P előtt (bár mindketten jóval alacsonyabb támogatást kaptak, mint 1999-ben) és bár Wahid bukása óta a politikai iszlámnak nem volt más emblematikus alakja, e pártok noha össztámogatottságuk 30%-ra esett, továbbra is megőrizték jelentőségüket. 2004-ben új, egyszerűbbnek gondolt nyílt listás arányos választási rendszerrel futottak neki a választásoknak - a cél az 1999-es rendszer egyszerűsítése volt, ugyanakkor a kritikusok szerint ezzel csak a pártelitek befolyása nőtt tovább. Újdonság volt a decentralizáció miatt 2004-től felállított (a kétkamarás törvényhozásra törekvés sikertelennek bizonyult példájaként) Regionális Képviselőtanács megválasztása, melynek esetében az SNTV-módszer szerint alakult a mandátumok kiosztása (és csak pártoktól független jelöltek indulhattak). A választáson az 1999-esnél alig kevesebb, 17 párt szerzett mandátumot a parlamentben (újoncként viszonylag eredményesen a 2001-ben alapított szekuláris Demokrata Párt /DP/, és a politikai iszlámot képviselő Fejlődő Igazság Pártja /PKS/). 
Az elnökválasztás első fordulóján sötét lóként futott azonban be a DP színeiben a volt belbiztonsági miniszter és nyugalmazott tábornok, Susilo Bambang Yudhoyono (SBY). SBY a Wahid és a Megawati-kormány belbiztonsági minisztere volt, többször kritizálta Megawatit és 2004-ben azért mondott le hivataláról, hogy elhatárolja magát az elnökasszonytól és eséllyel indulhasson az elnökválasztáson. Megawatihoz hasonlóan a korrupció megfékezését, a gazdasági növekedés gyorsítását ígérte, ám volt főnökével szemben (főleg annak szürke teljesíményét és halovány megítélését tekintve) jobban el tudta magát adni e program végrehajtójaként. Szerepe lehetett annak is, hogy az általa (is) gründolt új párt, a választásokon először részt vevő, nem egészen 8%-ot kapó DP és ő maga is kevéssé volt közismert szereplő és az évek során még nem járatta le magát mindenféle korrupciós botrányokban, mint a Golkar vagy a PDI-P.
Reformasi 2. ciklus - Yudhoyono elnöksége
Yudhoyono (balra) fölényesen, 60%-kal nyerte az elnökválasztás második fordulóját Megawatival szemben, a kormányalakításhoz kis pártjának és neki azonban más pártokra és támogatóikra is szüksége volt, (ezért választotta korábban alelnökjelöltjének a Golkarhoz kötődő Jusuf Kallát) így jött képbe a Golkar és a politikai iszlám pártjai, akikkel a PDI-P-t kizárva koalíciót kötve alakítottak kormányt. A 2004 októberében megalakuló kormány sem tudta tehát kikerülni a sokpárti koalícós kormányzást, ami a korábbi ciklushoz hasonlóan behatárolta a kormányzat hosszú távú mozgásterét - épp a koalíciós egyeztetések hosszúsága és nehézkessége miatt éri az elnököt az a vád, hogy nehézkes és döntésképtelen.
A 2004-2009 közötti korszakot a korábbakat kiegészítő, kisebb léptékű reformok jellemezték, és bár számos tragikus esemény történt (a szökőár-katasztrófa, vulkánkitörés, a 2005-ös bali terrortámadás), ezek összességében nem rengették meg az elnök és kormánya iránti társadalmi bizalmat, sőt a kormány terrorizmus-ellenes stratégiája (mely a hadsereg belbiztonsági szerepét is növelte viszont) is sikeresnek mondható, hisz 2005 óta nem történt terrormerénylet az országban (sőt a 2002-es bali terrormerénylők novemberi kivégzését sem követték atrocitások). A politikusok megítélésében azonban Indonéziában is nyilvánvalóan a gazdasági és megélhetési kérdések a meghatározók (ne feledjük, Suharto bukásának elsődleges oka az 1997-98-as gazdasági összeomlás miatti elégedetlenség volt). Például a két éve szigorúbb költségvetési politikába kezdő elnök és pénzügyminisztere által többször csökkentett benzinár-támogatás miatt SBY népszerűsége többször jelentősen visszaesett, ám az intézkedések pozitív hozadéka a makromutatókra a mai világgazdasági válság közepette több mint szerencsés - más kérdés, hogy ezt a lakosság a lassuló gazdasági növekedés közepette hogyan érzékeli majd, és ez hogy manifesztálódik az elnök népszerűségében (Yudhoyono egyébként 2008 végén kétszeri csökkentés után - épp a világggazdasági válság népszerűségére is ható következményeit enyhítendő - növelte az üzemanyagárak állami támogatását). Az elnök mindenesetre folytatja a szubvenciók csökkentése által érintett alacsony jövedelmű családoknak szóló pénzsegély-programját. Yudhoyono emellett igyekezett korrupcióellenes imázsát is erősíteni.
Yudhoyono elnök két szempontból egyedülálló történetünkben: egyrészt 1998 óta elsőként tölti ki az ötéves elnöki mandátumot, másrészt neki sikerült az, ami 1998 utáni elődeinek nem: úgy sikerült végigkormányoznia a mandátumát, hogy személy szerint egyetlen nagyobb botrányban sem merült fel neve (igaz, pártja és kormánya több tagja már megégette magát). Külpolitikai aktivitását is elismerik, hogy az 1998 után lényegében csak belpolitikai kérdésekkel elfoglalt Indonézia ismét vezető szerepet játszik régióban és az ASEAN-ban, ráadásul nemzetközi közvetítéssel sikerült rendeznie az ezredfordulón ismételten kiéleződő acehi konfliktust (2005) is.
SBY együttműködése a Golkarral és más pártokkal azonban nem volt súrlódásmentes, főleg, hogy alelnökét, Kallát a legnagyobb frakcióval bíró Golkar elnökévé váalsztották, ami idővel a személyi konfliktusokat is kiélezte, és a Golkar elnöktől való eltávolodását is jelezte. Erre mi sem jellemzőbb példa, hogy az 1996 óta egymás ellen politizáló Golkar és PDI-P 2008-ban közös javaslatot nyújtott be az elnökjelölés szabályairól, miszerint a 2009-es elnökváalsztáson már csak a parlamenti választáson 20%-ot, vagy a parlamenti helyek 25%-át megszerő 
pártok/pártkoalíciók jelölhessenek elnököt (az eredeti szabály szerint az elnököt a párttörvényhez hasonlóan széles országos támogatottsággal kell megválasztani, melyhez nemcsak a legalább 3%-os parlamenti szavazataránnyal bíró párt támogatása szükséges, de az első fordulóban az 50%+1 szavazathoz még a tartományok 20%-ában kell támogatással bírni). A javaslatot végül a két nagy párt együttműködésével 2008 őszén elfogadta a parlament is. Nem nehéz megértenünk ennek hátterét, hisz az elnöki ambíciókat dédelgető Kalla és a 2004-ért revánsot venni akaró, (és SBY-val 2004 óta közmondásosan rossz viszonyban álló) Megawati így akarták a kis támogatottságúnak gondolt DP élén induló, személyében azonban népszerű Yudhoyono úrjaválasztási esélyeit szűkíteni. Utóbbi érzékelte is a nyomást, így a politikai iszlám pártoknak akart udvarolni (és szavazóit elnyerni) azzal, hogy az általuk támogatott, de a kulturális és civil szervezetek, a sajtó egy része és a nem muszlimok által hevesen ellenzett ún. antipornográfia-törvényt is aláírta 2008. decemberében (a törvény amúgy elég tágan értelmezi, hogy mi számít pronográfiának, de akár 12 év börtön is kiszabható érte - mindenesetre pl. a népszerű, és az ország egyik védjegyének számító bali táncosnők is tüntettek ellene). Ezt az ország kulturális sokszínűségét, helyi hagyományait és a toleráns állameszmét védők azóta is szemére vetik az elnöknek.
Célegyenesben
A 2009-es évvel gyakorlatilag nyíltan elinduló versengés (noha a kampányidőszak csak március 16-án kezdődött) több meglepetést is tartogatott. Egyrészt a közvélemény-kutatásokban meglepően gyorsan előretört a Golkar és PDI-P által beszorítottnak hitt DP, sőt meg is előzte a két nagy pártot, így Yudhoyononak hirtelen nagyobb lehetősége nyílt a(z akár koalíciós partnerek nélküli) újrajelölésre is. A DP előretörésének vesztese 
úgy tűnik, a második illetve harmadik helyre szoruló PDI-P-től illetve Golkartól kezdve a marginalizálódni látszó politikai iszlám csoportokig (utóbbiak azonban még komoly szerepet játszhatnak az elnökjelölésben) mindenki. Kalla alelnök január végén jelezte indulási szándékát az elnökválasztáson - mostani felettesével (és elvben) szövetségesével szemben. Már korábban bejelentést tett a SBY-n revánsot venni akaró Megawati, X. Hamengkubowono yogyakartai szultán, és a 2009-re új pártot gründoló (a sejtelmes nevű Nagy Indonézia Mozgalom Pártot /Gerindra/) az 1998-as tüntetések elleni durva hatósági fellépésben, és a helyi kínai közösségek elleni pogromban szerepet játszó, az imázsát több millió dolláros kampánnyal feljavító Prabowo Subianto nyá. altábornagy (egyébként Suharto exelnök veje), vagy a most az általa alapított új párt élén az elnökválasztási ringbe szállni kívánó Wiranto extábornok is.
A februártól összemelegedni látszó Golkar és a PDI-P vezetői márciusban találkoztak és közös alapelvekről (például stabil kormány) egyeztek meg, egy héttel később a Suharto-korban a Golkar és a PDI mellett megtűrt, politikai iszlámot képviselő Egyesült Fejlődés Párttal (PPP) is hasonló elvekről állapodott meg Megawati. Érdekes, hogy amolyan laza elnökválasztási együttműködés látszik körvonalazódni a Golkar, PDI-P és PPP háza táján, erről ráadásul a PPP-nek és a Golkarnak "papírja is van" (nyilván a döntő tényezők azért a választási eredmények lesznek). Igaz, a koalíciótól még távol állnak e közeledések, hisz sem a programok összehangolása, sem közös jelöltek állítása nem történtek még meg (ezzel a választások hivatalos eredméynéig várni kell), így inkább amolyan elvi együttműködésről beszélhetünk. És valóban, az elnökjelölési ambícióik fényében összességében mindegyik párt udvarol az iszlám pártoknak: Prabowo péládul esetleges nyári elnökjelöltségéhez már megszerezte Wahid volt elnök támogatását (utóbbi eredetileg többször is újra fel akarta magát építeni a politikában, már 2004-ben is indult volna az elnökségért, de a szabályok szerint egészségügyi vizsgálaton kellett volna átesnie, amit nem tett meg - a várható kudarc miatt, merthogy több agyvérzés állt mögötte, egyik szemére pedig vak volt. Wahid 2007-ben szorult végleg háttérbe, amikor unokaöccse kiseprűzte a pártjából).
Újdonságok és hagyományok
A választási rendszer továbbra is (2004 óta) a Képviselőház esetben nyílt listás arányos, míg a Regionális Képviselőtanács esetében az SNTV-módszer szerint alakul.
A választási kampányban van, ami nem változott a korábbiakhoz képest: továbbra is súlyos gond a kampányfinanszírozás átláthatatlansága, a korrupció. Nemcsak a szavazatvásárlás jelenthet gondot, hanem sokszor az a fodított helyzet alakul ki, hogy épp a (pl. a munkanélküli) választók kérnek pénzt a szavazatukért. Az alacsony életszínvonalú körzetekben jövedelemkiegészítésképp sokan szívesen adják el magukat szimpatizánsnak (a pártvezetések, azaz az elit és a választók közt tehát továbbra is gyenge a kapcsolat). Továbbra is úgy tűnik, hogy a mindennapi életfeltételek és a pártvezetők (vagy potenciális elnökjelöltek) megítélése sokkal inkább számíthatnak egy párt népszerűségében, mint a politikai programok (utóbbiakban továbbra is a korrupció visszaszorítása és a jólét emelése jelentik a fő üzenetet).
A 2009-es választáson 550-ről 560-ra emelték a Képviselőház (DPR) és 128-ről 132-re a Regionális Képviselőtanács (DPD) létszámát. A 2008-ban meghozott szabályok hoznak azonban néhány egyéb új elemet. Egyrészt a korábban csak független tagokból álló DPD most már pártjelölteket is magába fogadhat. Újdonság, hogy 2008-ban törvénybe iktaták, hogy a pártok jelöltlistája 30%-ban kötelezően nőkből álljon (2003-ban már volt egy hasonló szabály, akkor azonban a női jelöltek előírt 30%-os arányszáma csupán "erősen javasolt" volt). Az is újdonság, hogy a a pártok számára meghatározott bejutási küszöböt 2-ről 2,5%-ra emelték, ennek célja nyilvánvalóan a korábbi instabil pártszerkezet feloldása, ugyanakkor emiatt szakértők akár 20 millió (!) elveszett szavazatot is vizionáltak.
Az 1998-ig meghatározó szerepet betöltő, de a gazdasági-politikai életből csak részlegesen kiszorított hadsereg is hallatta azért a hangját Santoso tábornok, hadseregparancsnok révén (aki szerint "a jelöltek nagy száma biztonsági kockázatokat jelenthet").
Botrányok, kételyek
Súlyos kritikák érték viszont a Választási Bizottságot (KPU) a bonyolult szavazási metódus és választás lebonyolításának előkészületeiben megmutatkozó késedelmek miatt. Például a hadsereg kellett, hogy felajánlja logisztikai segítségét a szavazólapok célbajuttatásához, mert a KPU lekéste a saját maga által szabott határidőt (végül a választások előtt 500 szavazóhely kivételébel már az ország legtávolabbi pontjaira is eljutottak a választási anyagok és szavazólapok).
A kampány hangulatát viszont a pár hónappal ezelőtti kelet-jávai kormányzóválasztáson történt állítólagos választásinévjegyzék-hamisításból kikerekedő botrány borzolta leginkább. A szűk többséggel, meglepetésszerűen győztes, az elnök pártja által is támogatott jelölt győzelmét a helyi rendőrfőnök választásra nem jogosultak szavazataira utaló nyomokra hivatkozva megkérdőjelezte. A rendőrfőnököt kirúgták (bár az országos rendőrparancsnok állítása szerint nem emiatt), a PDI-P által támogatott vesztes jelölt keresetét pedig az Alkotmánybíróság elutasította. A felmerülő kételyek miatt azonban a KPU átvizsgáltaa névjegyzéket, és valóban találtak "furcsa" dolgokat (alapvetően egyes pártok a hivatalos, egyes körzetekben nyilvántartott választásra jogosultak száma és a választói névjegyzék köz találtak eltéréseket) amit egyes pártok máris az általános névjegyzék-csalás példájaként hoztak fel. Megawati pártja egyértelműen le kívánta csapni e magaslabdát és kampányában többször is hivatkozott a botrányra és még a választás előtti napon is aggodalmát fejezte ki az esetleges választási csalásokkal kapcsolatban. A történet valóban felhasználható egyes esetleg rosszabbul szereplő pártok és szimpatizánsaik számára a választási eredmények megkérdőjelezésére (a Gerindra és több kisebb párt például a választások elhalasztását követelte) - amire egyébként sem 1999-ben, sem 2004-ben nem volt példa. Sőt, a helyzet nem megfelelő tisztázása az eredmények értékelése szempontjából valóban kockázatos lehet, ezért számos párt és civil szervezet követelte a választói névjegyzékek felülvizsgálatát és az átláthatóság növelését. Egyes megfigyelők aggódtak, hogy a választások után az eredmények széleskörű megkérdőjelezése konfliktusokhoz vagy súlyos destabilizációhoz vezethet.
Az idén bevezetett, ikszeléses szavazási metódus új módja ellen is tiltakozott Megawati, aki követelte a korábbi szavazólap-lyukasztásos módszer visszaállítását.
Bár jelentős létszámú hazai és külföldi megfigyelő van jelen a választások idején (különösen Acehben), a kételyek azért a választások előtt is fennmaradtak. A frissen alakult, politikai iszlám bázisú Sikeres Választásért Csoport például a demokratikus rendbe vetett bizalom megerősítése és a hadsereg - esetleges zűrzavarra való hivatkozással - politikába való beavatkozásának elkerülése érdekében a választások menetrend szerinti megtartása mellett kardoskodott.
Három hetes korteshadjárat
A viszonylag visszafogott kampányban Yudhoyono elnök és a DP a biztonsági helyzet javításának és a gazdasági növekedés eredményeivel kampányolt, Megawati és a PDI-P viszont épp gazdasági alapon támadta a kormányt és az elnököt, ráadásul a DP fejére olvasta a kelet-jávai ügyet, akárcsak a pénzsegélyprogramot. A magát elnökké jelöltető jelenlegi alelnök, Kalla és pártja, a Golkar az infrastruktura fejlesztésének, a gazdasági helyzet javításának és az életszínvonal emelésének ígéretével szállt be a versenybe. Mindhárman, akárcsak a többi párt vezetői (Wiranto, Prabowo) - a szabályokkal ellentétesen - már elnökjelölti kampányukat építgették, készülve a július 8-i elnökválasztásra.
A belső konfliktusaikkal is elfoglalt politikai iszlám pártok programja széles skálán mozog, az ingyenes oktatástól kezdve a korrupció elleni harcon át az iszlám Ahmadijja irányzatának betiltásáig - a vallásra alapuló üzenetek egyre kevésbé érdeklik a lakosságot a válság idején. Az immáron széleskörű autonómiával bíró, 2005 óta lecsendesülni látszó Aceh tartományban a kampány (ahol egyébként az országban egyedülálló módon hat helyi párt indulhat) az indonéz hadsereg és a korábbi szeparatista Szabad Aceh Mozgalom (GAM) közti bizalmatlanság februárban és márciusban az erőszak kiújulásával fenyegetett: több merényletet, támadást jegyeztek fel március végén is - noha a volt GAM-ból kinövő, Aceh Párt hivatalosan is cáfolta, hogy szeparatizmusra törekedne.
A február-márciusi közvélemény-kutatások mindeközben tavaly november óta folyamatosan a DP stabil előnyét (20-25%) mérték, második helyre a PDI-P-t (15-17%), harmadikra a Golkart (14-16%) várták, míg az iszlám pártok támogatottságát 3-5% közé tették - emellett azonban a bizonytalanok aránya 50% (!) volt. Az országot ellepő hirdetésekben is utcahosszal az említett három párt vezetett.
A választás napja és előzetes eredmények
2009. április 9-én nem a választás volt a nap első híre, hanem egy rendőrőrs elleni támadás a keleti Papua tartománybeli Jayapurában. Az 1971 óta tartó alacsony intenzitású szeparatista konfliktus részeként mutatkozó esemény nyilván a választásoknak szólt (amit 1999 és 2004 óta először nem öveznek komolyabb biztonsági aggodalmak).
A szavazás egyébként a korábbi kételyek ellenére rendben zajlott, bár bizonyos kételyek övezték a tisztaságot a kelet-jávai ügy miatt. Az eredmények szempontjából káros lehet, hogy Wahid volt elnök bejelentette, hogy nem vesz részt a szavazáson a korábbi "visszaélések" miatt.
A kutatóintézetek gyorsszámlálásai szerint - a közvélemény-kutatásokkal összhangban - Yudhoyono elnök (korábban kis pártnak minősülő) Demokrata Pártja győzött 20% körüli eredménnyel (2004-ben 7,5%), a második-harmadik helyezett Megawati Sukarnoputri PDI-P-je 15%-kal (2004-ben 18,5%) harmadik a Golkar 14%-kal (2004-ben 21,5%), és negyedik a politikai iszlámot képviselő Fejlődő Igazság Pártja (PKS) 8%-kal (2004-ben 7,3%). A többi helyezettről megoszlanak a vélemények. Az LP3ES intézet értékelése szerint az hasonló eredmények alakultak ki: DP 19,7; PDI-P 14,5; Golkar 14,9; PKS; a politikai iszlám néhány régebbi, jelentősebb pártja (PPP, PAN, PKB) a vártaknak megfelelően 4-5% körül teljesítettek (egyébként 1999 óta a legrosszabb, 25% körüli összesített eredménnyel). A Prabowo-féle Gerindra 4,5, a Wiranto-féle Hanura közel 4 %-ot szerzett. A nemzetközi megfigyelők által kiemelten kezelt Acehben az egykori Szabad Aceh Mozgalomból (GAM) alakult Aceh Párt bejelentette, hogy legalább 70%-os győzelmet aratott a tartományban.
A DP 20% körüli eredménye némileg alulmúlta a korábbi 25%-os várakozásokat: mutatja az elnök elismertségét, ugyanakkor nem sikerült áttörést elérni, hisz a DP várhatóan koalícióra kényszerül az elnökjelölés kérdésében is (a kormányalakítást érintően ez a parlamenti küszöb fényében kezdettől egyértelmű volt). A stablilizációs cél viszont úgy tűnik sikerült, egyelőre mindössze kilenc párt lépte át a 2,5%-os küszöböt. Ha az április 24-i hivatalos eredmények megerősítik e felosztást, indulhat meg a számolgatás arról, hogy ki kit és milyen szövetségi konstellációkban jelölje Indonézia államfőjét, a végrehajtó hatalom fejét a 2009-2014-es ciklusra.
Yudhoyono elnöknek jó esélye van az (akár egyedüli) újrajelölésre és akár az újraválasztásra is (nyilvánvalóan személyes népszerűsége húzta fel pártja eredményét). Az elmúlt hónapok belpolitikai történéseiből ítélve akár egészen érdekes szövetségeknek is tanúi lehetünk. Szóval, továbbra is érdemes odafigyelni Indonéziára.
Utolsó kommentek