By Rammjaeger83 & SchA

Amerikában néhány hete de facto véget ért a demokrata párti elnökjelöltek közötti szoros verseny; a hagyományoknak megfelelően helyreállt a férfiuralom, és ismét (csak) két politikus mérkőzhet reális esélyekkel a „világ legnagyobb hatalmú emberének” pozíciójáért.

Általános történelmi tapasztalat, hogy a tengerentúlon az átlag szavazót döntésében nem igazán befolyásolja a jelöltek külpolitikai programja. Ennek legegyértelműbb oka az állampolgári érdeklődés teljes hiánya, de az is szerepet játszik, hogy az ilyen programok rendszerint (ott is) elég semmitmondóak, és nem szoktak érdemben különbözni egymástól. A jelenlegi kampányban azonban már eddig is jópár drasztikus javaslattal, ötlettel állt elő mindkét jelölt – pedig hol van még a november! –, és mintha az afganisztáni és iraki tapasztalatok egyikük kedvét sem vették volna el az „intervencionista” külpolitikától, az újabb katonai kalandoktól.

Szóval senki se számítson arra, hogy a közeljövőben beköszönt a világbéke, az amerikai hadsereg pedig szépen visszatér a támaszpontjaira, nekünk meg nem lesz miről írni. A Pentagon irodáiban, a hadiipari cégek székházaiban a fejesek már bizonyára dörzsölik a tenyerüket, várva a régi szép idők, a nagyhatalmi versengés és a kölcsönös átokszórás visszatérését. És jó eséllyel Moszkvában, Pekingben is akadnak régi vágású tisztek, hidegháborús veteránok, akik ezt szintén nem bánják túlságosan.

Természetesen a világ számára nem mindegy, hogy ki költözik be jövő januárban a Fehér Házba. Blogunk profiljának megfelelően ma a két jelölt kül- és biztonságpolitikai elképzeléseit vesszük szemügyre.

Return of the Cold Warrior - John McCain külpolitikai elépzelései

McCainről sokan megjegyezték, hogy a választások során problémát jelent számára elhatárolódni Bush örökségétől. Ennek talán az az oka, hogy politikája teljesen egybevág neokon héják korábbi programjaival, elképzeléseivel.  A hagyományos amerikai küldetéstudat szellemében a jó öreg McCain hiszi, hogy Amerika predesztinálva van a világ vezetésére, sőt ez az erkölcsi kötelessége, mert a különböző nemzetközi szervezeteken keresztül kifejtett tevékenységével és aktív példamutatással az USA a globalizáció, a szabadság és a demokrácia zászlóvivője. (Ne tessék ezen fennakadni, ezt 10-ből 9 elnökjelölt el szokta mondani.) Hogy is néz ki ez a gyakorlatba lebontva:

Irak - Ahhoz képest, hogy az iraki kérdés eléggé összetett, McCain álláspontja egyértelmű: "Olvassátok le a számról: Nem. Vonulunk. Ki." Kb. ott folytatná, ahol Bush abbahagyta, hiszen azt mondja, hogy az első négy évet bizony elszúrták, de most már van Surge, az meg működik, és a győzelem előtt bizony nem volna szabad feladni a harcot. McCain szerint ha Amerika kudarcot vall Irakban, akkor egy új Afganisztán jöhet létre a Közel-Keleten. (ez egyrészről a képzavar miatt is szép hasonlat, másrészről ha "új Afganisztán, akkor azt megint meg lehet szállni, nem?)

Ha már Közel-Kelet és környéke, akkor a szokásos témák nála is előjönnek: a palesztin-izraeli béke jó volna, de azért az USA mindig is hű szövetségese lesz Izraelnek, Afganisztánban szintén fejlődött a helyzet, de nagyobb szerepvállalásra (értsd: több harcoló alakulatra) volna szükség a többi NATO-tagtól, és fontos a kooperáció Pakisztánnal, ahol meg kell állítani az ország "talibanizációját". Iránnal kapcsolatban lesz igazán érdekes a dolog, mert McCain szerint Irán "a terrorizmus fő állami támogatója a világon", és komolyan kijelentette, hogy ha egyszer nukleáris fegyverekhez jutnának, akkor bizonyára azt is lepasszolnák a baráti terrorszervezeteknek. (Ez több szempontból is őrültség, de mindegy.) Ha az ENSZ képtelen megoldást találni, akkor akár elképzelhetőnek tartja az iraki "Coalition of Willing" jellegű intervenció megismétlését. Irán kapcsán az IAEA-nek is javasolt egy hárompontos reformot: 1. Felül kell vizsgálni azt az alapelvet, hogy minden országnak joga van az atomenergia békés felhasználásához. 2. Az ártatlanság vélelmét meg kellene fordítani: azaz, ha felmerül a gyanú, hogy egy ország nem békés célú atomprogramot folytat, akkor mindaddig bűnösnek kell tekinteni (szankciók), míg be nem tudja bizonyítani az ártatlanságát. 3. Több forrást kell biztosítani az IAEA-nak a szükséges ellenőrzések elvégzéséhez.

Na most, hogy Iránnal szemben erőssen konfrontatív politikát folytatna az öreg, az még nem olyan meglepő, de amikor Oroszországról és Kínáról kezd el beszélni, az már több, mint meredek. Szembe akar szállni a "revansista Oroszország" agresszív külpolitikájával, amire példának Grúziát, az észtek elleni "cyberháborút" (ójaj) és gázcsapokkal zsarolást hozta fel. Azonkívül, hogy folytatni akarja a rakétavédelmi pajzs kiépítését Európában, megfejelné azzal, hogy kizáratná a G-8-akból Oroszországot, és helyette felvenné Indiát és Brazíliát. Kínánál dettó ugyanez, elismeri a Kína eredményeit a kapitalista váltás és a gazdasági fejlődés terén, de kétségbe vonja, hogy ez a felemelkedés valóban "békés-e". Kína rovásán van, hogy erőteljesen fejleszti a hadseregét (talán mert a PLA nagy része a vidéki tüntetések szétverésén kívül másra nem alkalmas, még szép, hogy modernizálni akarnak), továbbra is fenyegeti Tajvant, és - tessék kapaszkodni - jó kapcsolatokat tart fenn, sőt kereskedik olyan "kitaszított" államokkal, mint Szudán, Burma és Zimbabwe. Tetszik érteni, az USA kirekesztené ezeket az országokat, de Kína miatt ez nem lehetséges. Ejj.

McCainnél itt erősen kitűnik a hidegháborús mentalitás, - nem véletlenül, 72 éves, gyakorlatilag a SU-USA szembenálláson nőtt fel - a régi bizalmatlanság a "vörösökkel" szemben, és a nosztalgia a régi szép idők iránt, amikor a világ egyszerűbb volt, mert volt egy jól meghatározható ellenségkép. A vezérkarban sokan éreznek így, de nosztalgia ide vagy oda, nem túl bölcs dolog konfrontatív politikával újra felhergelni a régi ellenségeket. Ehhez képest Észak-Koreáról meglepően visszafogottan szokott nyilatkozni, pedig rakéták, atomfegyverek, terrorszervezetek támogatása, diktatúra, etc terén Kim Dzsong Il-hez képest Irán kispályás. Ennek okairól azért hosszan lehetne elmélkedni...

Ha már hidegháborús párhuzamok: McCain felemelné a védelmi költségvetést, és összesen 150.000 katonával növelné a hadsereg és a tengerészgyalogság létszámát (750.000-ről 900.000-re). Ezen kívül új szervezeti egységeket hozna létre a hadseregben, illetve megemelné a meglévők létszámát, akik a baráti országokat segítenek tanácsadással és egyebekkel. Tervei közt szerepel specialisták tömeges képzése az aszimmetrikus háborúk minden aspektusára, továbbá a kultúrális diplomácia újraélesztése. Ez végül is még a pozitív oldal, de McCain és stábja rendelkezik egy másik vesszőparipával is: a Demokráciák Ligájával (League of Democracies)

Ez egy olyan szervezet lenne, melyet demokráciák alkotnak (legalább is amiket az USA annak tekint), együttműködőek az amerikai külpolitikával, mert mindannyian közös értékeket vallanak, mint a szólásszabadság és a szabadkereskedelem,  segítik a fiatal demokráciákat, és szembeszállnak a zsarnokokkal (néha még Kínát és Oroszországot is ezek közt említi) akikkel szemben szükség esetén konkrét lépésekre is elszánják majd magukat, ha az ENSZ erre képtelen. Szép eszmék, de a hidegháborús párhuzam nagyon feltűnő: ez magyarul egy új hatalmi tömböt jelentene (legalább is a tervek szerint), ahol az ellenség/ellenfél megint az államok egy könnyen meghatározható csoportja. (kvázi "League of Tyrants", de maga a koncepció egy irreális leegyszerűsítés) Sok szakértő a kétségeinek adott hangot, hogy mennyire lenne hasznos a világot újra kettéosztani egy ilyen "demokrácia-front" mentén, illetve, hogy Európa és a többi nyugati demokrácia mennyire volna hajlandó felsorakozni egy ilyen politika mellett, hiszen nem érzik magukat a hidegháborúhoz hasonló mértékben fenyegetve.  

A szabadkereskedelem forszírozása többször is előjön McCain külpolitikai programjában, az USA számára is nyitott szabadker. övezeteket akar Latin-Amerikában (+ Chavezt váltsák le, mert ő "egy globális anti-Amerika tengelyt próbál építeni", akármit is jelentsen ez), Afrikában (+ segélyek továbbra is mennek és Darfur ügyét meg nem hagyjuk annyiban) és DélKelet-Ázsiában. És ha már belementünk a gazdaságba, McCain szerint az USA túlságosan is függ az arab olajtól (ami igaz), ezért alternatív beszállítók után akar nézni, és alternatív energiaforrásokat akar felhasználni: új atomerőműveket szeretne építeni szerte az Egyesült Államokban. 

Összefoglalva, McCain politikája jól illeszkedik a Bush & Co-féle neokon irányzathoz, még ha az egyes elemek súlyát eltérően is határozza meg. Amennyiben ő nyeri az elnökválasztást, érdemi külpolitikai fordulatra nem, inkább a jelenlegi vonal felerősödésre lehet számítani. Ez főleg azért is lenne érdekes, mert az USA jelenlegi helyzete (gazdaság, hadsereg, konfliktuskezelés szempontjából) korántsem mondható túl rózsásnak, és a visszaesés egyértelmű a 2000-es állapotokhoz képest. Akkor hogyan is győzhetne? Nos, "That's America, baby", a lehetőségek hazája!

Végezetül ha a tisztelt olvasónak esetleg fenntartásai volnának McCain elképzeléseivel kapcsolatban, nos annyit tudunk mondani: Please, get a life!

Barack Husszein Obama, az önjelölt messiás

Az elkötelezett liberálisként elkönyvelt szenátor mesterien használja a demagóg frázisokat – nagy bajba kerülne, ha valamelyik drámai beszédét az „álmok” és „remények” szavak kiejtése nélkül kellene megtartania –, másrészt ő az ország történelmének első (eséllyel induló) színes bőrű elnökjelöltje, így nem csoda, ha sok demokrata szimpatizáns eksztatikus lelkiállapotáért felelős. A másik politikai szekértáborban már valószínűleg a nevével kiverte a biztosítékot (nekünk speciel elsősorban egy gyümölcs jut róla eszünkbe). Az amerikai média is hozta a szokásos színvonalát, olyan mélyenszántó, fontos témákon csámcsogott, hogy Obama dohányzik, gyerekkora óta muzulmán (ami marhaság), nem hord amerikai zászlós kitűzőt és hasonlók. Pedig elég nagy érdeklődésre tarthatnának igényt az ő külpolitikai elképzelései is.

Emberünk kampányának fő szlogenje: „Változás, amiben hihetünk!” (nem túl informatív, de hallani olyan véleményt, hogy a szerzője túlbecsülte az átlag szavazó szellemi kapacitását, amikor öt szóból álló szöveggel állt elő). Azonban jelmondatok ide, messiási image oda, azért programjának több pontja tekintetében ő is szigorúan az old school kategóriába tartozik, és nem tér le a többi elnökjelölt által bejárt ösvényről.

Ő is fenn kívánja tartani az elkötelezett szövetségi viszonyt Izraellel – meg lehet említeni az AIPAC konferenciáján tartott beszédét, vagy hogy támogatta a 2006-os libanoni háborút, korábban pedig elítélte a („béke iránt elkötelezett” Fatah-hal szembenálló) Hamaszt a palesztin választások idején (lehet, hogy komolyan vette Afrika géniuszának figyelmeztetését?). A Kuba elleni embargót nem törölné el addig, amíg az ottani vezetés nem tesz lépéseket a demokratizálás érdekében (pl. politikai foglyok szabadon bocsátása), és nagyobb hozzájárulást vár el az európai NATO-tagoktól az afganisztáni műveletekhez. McCain-nel ellentétben viszont nem beszél Kínáról és Oroszországról nyíltan ellenséges hangnemben. 

Az atomnak nem nagy barátja. A nukleáris arzenálokat csökkentené vagy megsemmisítené, az atomfegyverek terjedését pedig nemcsak hogy megakadályozná – Irán esetében akár fegyverrel is –, de a „gyanús” országoknak urándúsító létesítmények építését sem engedné, inkább minden nukleáris fűtőanyag ellenőrzőtt exportjával egy új nemzetközi szervezetet bízna meg:

Countries should not be able to build a weapons program under the auspices of developing peaceful nuclear power. That's why we should create an international fuel bank to back up commercial fuel supplies so there's an assured supply and no more excuses for nations like Iran to build their own enrichment plants.

Ugyanebben a beszédben (riválisához hasonlóan) a fegyveres erők fejlesztését, kibővítését is megígérte – persze a jelenlegi helyzet (az iraki és afganisztáni jelenléthez több katona kellene, a hadsereg és a Nemzeti Gárda pedig túl van terhelve) ezt kétségtelenül megköveteli.

Szóval sok területen nem is különbözik annyira McCain papától, vagy bármelyik mainstream amerikai politikustól, aki magas pozícióra pályázik.

Apropó, Irak. Az Obama-hívők szeretik megemlíteni, hogy hősük már a kezdet kezdetén ellenezte az iraki beavatkozást. Csakhogy a szóban forgó beszédben a szenátor úr sajátosan indokolta álláspontját: az iraki háború azért ostobaság, mert elvonja a figyelmet más feladatokról, és bizonytalan kimenetelével végső soron lejáratná a katonai intervenció egyébiránt nemes eszközét a közvélemény előtt.

(Ez nem tartozik a témához, de a humorizálás kedvéért felhívnám a figyelmet az egyik mondatra:

My grandfather signed up for a war the day after Pearl Harbor was bombed, fought in Patton’s army. He saw the dead and dying across the fields of Europe; he heard the stories of fellow troops who first entered Auschwitz and Treblinka.

Namármost a nagyfater (Stanley Dunham) vagy gyakran piált a háború után a Vörös Hadsereg veteránjaival, vagy – és ez valószínűbb – Obama sincs nagyon tisztában a második világháború némelyik mozzanatával.)

Ezt a meggyőződését később konkrétabban is megfogalmazta:

There is one other place where our mistakes in Iraq have cost us dearly – and that is the loss of our government’s credibility with the American people. According to a Pew survey, 42% of Americans now agree with the statement that the U.S. should "mind its own business internationally and let other countries get along the best they can on their own.

We cannot afford to be a country of isolationists right now. 9/11 showed us that try as we might to ignore the rest of the world, our enemies will no longer ignore us. And so we need to maintain a strong foreign policy, relentless in pursuing our enemies and hopeful in promoting our values around the world.

Vagyis az iraki háború azért volt rossz döntés, mert nem járt sikerrel, és ennek következtében az amerikai átlagpolgár „izolacionistává” válik (ez egy kedvelt szitokszó arrafelé), és még elmegy a kedve a további háborúktól. Ez borzasztó lenne, mert ugyebár a szeptember 11-i támadás is azért történt, mert az USA túlságosan izolacionista külpolitikát folytatott! Mi lesz ebből?!

Egyébként a már említett 2007-es beszédében pedig kerek-perec kijelentette, hogy a Bush-kormány hibás döntéseivel nem is, de célkitűzéseivel és ideológiájával feltétlenül szimpatizál:

We have heard much over the last six years about how America's larger purpose in the world is to promote the spread of freedom - that it is the yearning of all who live in the shadow of tyranny and despair. I agree.

 Ehhez még tegyük hozzá, hogy Obama mindig megszavazta az Irakban állomásozó erőknek szánt költségvetést, és érdekes módon csak akkor ellenzi a háborút, ha annak a potenciális szavazói is többnyire ellene vannak: a háború előtti hónapokban, ill. a kampány alatt, amikor már egyébként is rosszul mentek a dolgok. Megígérte ugyan, hogy 16 hónap alatt minden csapatot kivon onnan, ha megválasztják elnöknek, de aztán az egyik munkatársa pontosított, hogy ez a legoptimistább forgatókönyv, amit még át kell gondolni. Ezt leszámítva emberünk az amerikai tisztviselőktől megszokott szöveget nyomja: az irakiakra nyomást kell gyakorolni, hogy politikai (= békés) rendezés útján oldják meg a saját problémáikat; a síita-szunnita ellentétre amúgy sincs katonai megoldás. Amerikának elég lesz terrorelhárító és kiképző egységeket ott állomásoztatnia.

(Megjegyzés: egyszer majd bizonyára találnak megoldást az irakiak a belpolitikai vitákra, de hogy az nem békés lesz, az biztos.)

A preventív csapás doktrínáját pedig Obama sosem kifogásolta, így nem csoda, hogy a híres neokon, Robert Kagan is szimpatizál a nézeteivel.

OK, eddig minden világos. De akkor mik azok a térségek, ahol be kellene avatkozni, és ahonnan az iraki kaland sajnos elterelte Amerika figyelmét? Barack haverunk nincs híján az ötleteknek: például sürgeti, hogy adjanak több katonai segítséget az Afrikai Uniónak a darfuri konfliktus kezelésére, és lépjenek fel keményebben a szudáni kormánnyal szemben. Tanácsadói tengeri blokádot és bombázóhadjáratot javasolnak Szudán ellen, lehetőleg egy NATO-művelet keretében. Hiába, ez az elhagyatott, értéktelen és mindenki által lesajnált terület, amely valószínűleg az utolsó földdarab a világon, amiért érdemes lenne háborúzni, Obama liberális híveinek egyik szívügye (aki egyébként is több figyelmet szeretne szentelni a „harmadik világnak”, ahol szerinte nagy összegű befektetésekkel, segélyekkel kell támogatni a demokratikus rendszereket, hátha az javít az ottani siralmas körülményeken). És azt is kijelentette, hogy ő pakisztáni területeken lévő terroristák ellen is bevetne katonai erőt, akár a helyi kormány jóváhagyása nélkül is.

Röviden: személyében nem egy liberális "galambot" ismerhetünk meg.

Amerikai háborús kalandokból tehát a jövőben sem lesz hiány, attól függetlenül, hogy ki kerül Bush helyére. A választások kimenetele ugyan minket nem különösebben érdekel, de ha már a szavazáson nem vehetünk részt, legalább szavazásra bocsátunk egy releváns kérdést az olvasók között: