Ma délelőtt Fehérgyarmat határában lezuhant a Magyar Légierő egyik L-39 Albatros kiképzőgépe, a balesetben a növendék, Ignácz Zoltán főhadnagy és az oktató, Janicsek András alezredes is életét vesztette. Nyugodjanak békében. Engem viszont valami igencsak nem hagy nyugodni. (folyt.=>)
Talán a kedves olvasók is emlékeznek még az áprilisi MiG-balesetre, illetve a januárban gyakorlatozás során földbe csapódott Mi-8-as esetére. Ez így összesen nem kevesebb mint három súlyos baleset (és három haláleset) fél év alatt, ami pont hárommal több az ideálisnál. Sőt szerintem a Magyar Légierőnek a világáhború óta nem volt ekkora vesztesége ilyen rövid idő alatt, sem abszolút számokban, sem arányaiban (akinek van kedve kiszámolhatja, hogy légierőnk hány százalékát vesztettük el az elmúlt fél évben...).
Mi szokott történni normális, de legalábbis a haderejük minőségére valamit is adó országokban ilyen súlyos, békeidőben bekövetkező veszteségek hatására? Adott típusok repüléseinek felfüggesztése, összes gép átvizsgálása az utolsó csavarig, vizsgálóbizottság, jelentés, országos botrány, stb stb. Lehet csak az én figyelmemet kerülte el, de én itthon semmi ilyesmire nem emékszem. Illetve egyvalamire igen: mindhárom esetben hangsúlyozták a szóban forgó pilóták megbízhatóságát, magas repült óraszámát és többéves tapasztalatát. Az emberi mulasztást tehát többé-kevésbé kizárhatjuk (főleg az Albatros esetében, ahol még a katapultülés sem működött rendesen). Na de valamitől mégiscsak lepotyogtak azok a gépek... Kíváncsi lennék, milyen volt a gépek átlagos műszaki állapota. Lehet, hogy a HM és a parlament örökös garasoskodása immár pilótáink életébe kerül?
Utolsó kommentek