Gondolom másnak is feltűnt, hogy a héten már a harmadik vagy negyedik szomáliai kalózos történet kerül be a hírekbe. Most vagy a kalózok egyre pofátlanabbak, vagy a világnak kezd végre leesni a probléma. Mindenesetre mind a négy történet eléggé vicces ahhoz, hogy megemlítsük. (folyt. =>)

Úgy látszik, a mainstream média figyelmét is végre felkeltette a tény, hogy az Irakban harcoló ellenállók nem kis része Líbiából érkezett.

Of the 606 militants cataloged in the Sinjar records, almost 19 percent had come to Iraq from Libya. Previous intelligence estimates had always held that the bulk of Iraq's foreign fighters come from Saudi Arabia. Indeed, the largest number of militants in the Sinjar records—244 of them—were Saudi nationals. But in per capita terms, Libyans represented a much higher percentage.

Hát igen, Kadhafi ezredes - micsoda meglepetés! - még mindig nem tudta tejjel-mézzel folyó Kánaánná változtatni porfészek országát, így aztán nem csoda, hogy a sok izgága gyerek számára a vidéki élet ott nem kifejezetten vonzó (mellesleg ha az öreg nem csinál valamit a határőrizet szigorítása érdekében, az amerikaiak szerintem hamar az orrára koppintanak). Persze ha az ember ezt összehasonlítja az önkéntesek másik fő származási helyének, Szaúd-Arábiának a gazdasági viszonyaival, óriási a különbség - ami megint csak azt mutatja, mennyire változatos lehet a terroristák háttere.

Hát lövöldözés, természetesen. Ezúttal grúz UAV-re. Hú, vajon ki volt? (folyt. =>)

Szomália - a vicces ország, ahova el kéne utaztatni az összes punkcsemetét, lássák hogyan is néz ki az anarchia testközelből - fővárosa ismét lángokban. (folyt.=>)

Április 17-én volt az Iráni Hadsereg Napja. Kicsit késve, de mi is jókívánságainkat küldjük: God bless the Army of the Islamic Republic of Iran! (Az idei felvonulásról nem találtam felvételeket, de egyéb promovideók alant)(folyt.=>)

Van egy ember, van egy ország...

Kell, hogy legyen tervünk. Másodsorban kell hozzá egy ember. Ha van egy tervünk, és van hozzá egy emberünk, győzni fogunk. Másképp nem.

/Montgomery tábornagy Oliver Lyttelton gyarmatügyi miniszternek a malajziai helyzetről, 1951. december/

Elsősorban Lyttelton határozottságának volt köszönhető, hogy a maláj hatóságok megkapták a kormánytól a szükséges katonai erőket és anyagi forrásokat, amíg valaki elő nem áll egy koherens programmal a győzelem kivívására. Ez a valaki pedig nem volt más, mint Mike Calvert alezredes, akit John Harding, a távol–keleti brit szárazföldi erők főparancsnoka jó érzékkel választott ki 1950–ben arra, hogy Malajziába menjen és megoldást találjon a helyzetre.

Nem akarok különösen nagy feneket keríteni a legújabb gázai incidensnek, de a veszteségi arány feltűnt: 3 IDF katona - 4 Hamasz fegyveres (eddig a pillanatig, szerintem nem fognak itt megállni). Hát az izraeli srácok amúgy sem igazán hozzák az 1:10 elvárható arányt, de itt valamit nagyon elszúrtak, mert habár minden tiszteletem a Hamaszé, az "kifinomult rajtaütéses támadás" nagyon nem az ő műfajuk, utoljára 2006-ban, a Shalit-esetnél sikerült nekik. (folyt.=>)