(Előző részt lásd itt.)

A leányvállalatok merényletei, kísérletei

Az al-Káida stratégiájának fontos része volt „márkanevének” kialakítása és terjesztése az iszlám világban, de az érintettek is gyorsan felismerték, hogy az al-Káida név több figyelmet és jelentősebb forrásokat vonz. Ezeket a szervezeteket szokták leányvállalatoknak vagy franchise-oknak nevezni. Az alábbiakban két olyan csoport tevékenységét mutatom be, amely az al-Káida márkanévhez csatlakozott, és hírek szerint megpróbált tömegpusztító fegyvereket készíteni. Az egyik az Iraki al-Káida (jelenlegi nevén Iraki Iszlám Állam), a másik az Al-Káida az Iszlám Mahgrebben (korábbi nevén Szalafista Csoport az Imáért és Harcért).

Mint ismeretes, kis hazánkban a (bal)liberális beállítottságú médiamunkások egyik, ha nem a legfontosabb feladatuknak tartják a lakosság figyelmének ráirányítását a (szerintük) mindenhol - és különösen az utóbbi időben - folyamatosan terjedő (szélső)jobboldali tendenciákra, nézetekre. Erre az egyik legutóbbi kísérletet a 168  Óra munkatársa, Bokor László tette Vaskereszt és selyemzsinór c. cikkével (az online verziót lásd itt), melynek témája a szerző gyanúja szerint nácibarát elhajlással gyanúsítható, Kurt Rieder és Torrente del Bosque álneveken író Géczi Zoltán munkássága, tágabb értelemben pedig magyar (had)történeti témájú ponyvairodalom.

(Az első rész itt olvasható.)

Az előkészületek

A „Kék Kanál” fedőnevű tervet az Egyesült Államok Déli Parancsnokságán (USSOUTHCOM) vetették papírra, de 1989 végén a 18. légideszant-hadtest tisztjei, akikre a majdani kivitelezés feladata hárult, a gyorsan változó politikai helyzet ismeretében jelentős módosításokat hajtottak végre azon. Tudták, hogy a hadművelet során az FDP reguláris egységei nem jelentenek majd különösebb fenyegetést – annak ellenére, hogy az 1989. októberi puccskísérlet során bizonyították a főparancsnokuk iránti hűségüket. Viszont számolniuk kellett a lehetőséggel, hogy a panamaiak elegendő ideig feltartóztatják majd a támadókat ahhoz, hogy a Noriega által mozgósított FDP zöme bevegye magát a dzsungelbe és ott gerillaháborút kezdjen, melynek következtében az egész ország káoszba és kezelhetetlen banditizmusba süllyed.

A Civil Rádió munkatársai, ígéretükhöz híven, két hét erejéig elérhetővé tették a rádió honlapján "Konstruktív bizalmatlanság" c. műsoruk tegnapi adásának hanganyagát, melynek Rammjaeger83 és SchA voltak a vendégei:  

Első rész

Második rész

A közelmúltban nyilvánosságra került, hogy George W. Bush még 1999-ben négyszemközt elárulta a Houston Chronicle neves újságírójának, Mickey Herskowitz-nak: amennyiben megválasztják elnöknek, le fogja rohanni Irakot. Akkori meggyőződése szerint egy ilyen meglepetésszerű beavatkozás minimális veszteségek mellett is gyors győzelemmel zárulna, és ebből következően az ugyanúgy hozzájárulna az ő előnyös politikai megítéléséhez, mint pl. édesapjáéhoz a Panama elleni invázió 1989-ben. Ami azt illeti, nincs semmi meglepő abban, hogy (többek között) azt a katonai akciót tekintette követendő példának.

Figyelem, kedves olvasók! Szerkesztőségünk  két tagja, Rammjaeger83 és SchA február 1-én hétfőn d.u. 8 és 9 óra között a Civil Rádió FM98 Konstruktív bizalmatlanság nevű politikai ismeretterjesztő műsorának vendégei lesznek, ahol Jemenről és annak aktuális helyzetéről fognak beszélgetni a műsorvezetőkkel. A műsor hanganyaga azután még két hétig meghallgatható lesz a rádió honlapján, és ha minden jól megy, elérhető lesz itt a blogon is .mp3 formátumban. Tune in!

A Tömegpusztító fegyverek proliferációja és a terrorizmus megakadályozása elleni amerikai kongresszusi bizottság a 2009. október 21-ei időszaki jelentését az egy évvel korábban publikált jelentéséből vett idézettel kezdi, amely így foglalja össze a fenyegetés lényegét: „Ha a nemzetközi közösség nem tesz sürgősen határozott lépéseket, nagy valószínűséggel valahol a világon 2013 végéig tömegpusztító fegyvert fognak alkalmazni egy terrorista támadás során.” Az írás célja, hogy bemutassa az elérhető információk és nyilatkozatok alapján az al-Káida miként viszonyul az ilyen fegyverekhez, milyen erőfeszítéséket tett megszerzésükre és a bevetésüknek mekkora esélye lehet a jövőben.

Közel egy hónappal ezelőtt, 2009. december 30-án elhunyt Abdurrahman Wahid, Indonézia negyedik és egyben első demokratikusan választott elnöke (1999-2001). Noha a 69 éves politikus az indonéziai iszlám közösség egyik legtekintélyesebb vezetőjének számított, a 2001-es bukását követő évtizedben elszigetelődött, nemhogy elismerést nem kapott (sokszor még szűkebb pátriáján, az iszlám szervezeteken belül sem), de sokszor egyértelműen negatív kontextusban szerepeltették a nevét. Halála után viszont érdekes módon hirtelen és azonnal egészen más értékelést kapott teljesítménye.

Civileket bevonni a katonai stratégiai tervezésbe meglehetősen ellentmondásos ötlet, még akkor is, ha COIN-ról van szó – ami a Csang Ting-csen tábornoktól, Mao Ce-tung egykori harcostársától származó és a médiában gyakran elhangzó formula szerint 80 százalékban politikai és csak 20 százalékban katonai tevékenység. Legfőbb potenciális előnye nyilván az, hogy a civil szakértők más szempontból közelítik meg a kérdést, tehát olyan megfontolásokra is felhívják a figyelmet, amelyekre a tisztek esetleg nem is gondoltak.

Az Egyesült Államokban a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottsága (JCS) bizonyára ebből a megfontolásból indult ki, amikor a PA Consulting Group nemzetközi szaktanácsadó cég munkatársait kérte fel arra, hogy segédkezzenek az új afganisztáni COIN-stratégia kidolgozásában és ismertetésében. Az általuk készített – vélhetően az alacsonyabb rendfokozatú tiszteknek szánt – PowerPoint prezentáció munkavázlatát az NBC News hírcsatorna nemrég nyilvánosságra hozta (megtekinthető itt is). (folyt.=>)

A kérdésre a válasz, hogy mert akkor nem születnének olyan kiváló írások, melyekből ma kettővel ismertetnénk meg a tisztelt olvasót. Az első John Podhoretz filmkritikája az Avatar c. filmről, a másik egy érdekes összefoglalója az izraeli-palesztin konfliktusnak a HM és a Budapesti Corvinus Egyetem koprodukciójában.