Köszönet a kiváló műsorokért.

Meglátásom egy kiragadott mondattal kapcsolatban.

30:00 "A Kvantung hadsereg többezer kilométeres szakaszon bárhol támadást indíthatott volna a Szovjetunióval szemben".

1937-ben a szovjet távol keleti haderő kétszeres-ötszörös túlerőben volt a Kvantung hadsereggel szemben attól függően, hogy miben számoljuk. 5 japán gyaloghadosztály állt szemben 20 szovjettel, 250 japán repülőgép 1560 szovjettel, 150 japán tank 1500 szovjettel, összességében 200e japán katona 370e szovjettel. Bizonyos fegyvernemekben, a tüzérség és a páncélosok tekintetében a szovjetek minőségi fölényben voltak és ráadásul gőzerővel építették betonerődök tömkellegét a szovjet-mandzsu határra. Plusz a kínai felkelők fegyverzésével ekkor már lanyha, de még létező gerillaháborút tartottak fenn Mandzsúriában. Ilyen körülmények között sok mindent lehetett gondolni Japánban, de a Szovjetunió megtámadását nem. A japán hadvezetés kényszerből, saját maga megnyugtatása végett önhitt szólamokat hangoztatott a képességeit illetően, de a gondolataiban azért jóval több józanság volt, mint a szavaiban. Nem véletlen, hogy az imperialisztikus terjeszkedést nem a Szovjetunió és nem Mongólia ellen indították meg, hanem Csang ellen.

Forrás: Alvin D. Coox: Nomonhan, Japan against Russia, 1939.

A helyzet az, hogy a történelmi tapasztalat csakugyan azt mutatja, hogy a japánok nem tudták volna legyőzni a szovjeteket 1937-ben. De ezt a tényt a múltra vetíteni hibás motivációkra enged következtetni a kor alakítói részéről. Taylor egyértelmű leírja, hogy a kor közvéleménye várta ezt a régóta érő háborút, és a japán vezérkarban és különösen a Kvantung-hadseregben erős lobbi volt az északi terjeszkedés irányába. Ha csak hazafias szólamok lettek volna, nem provokálnak a japánok két komoly határkonfliktust a térségben néhány év leforgása alatt. Ráadásul az idézett könyv csak a Kvantung erőkkel számol, ha nyílt háború tör ki, bizonyára hamarosan jóval több japán katona érkezik a térségbe. Illetve érdemes volt számolni azzal a lehetőséggel is, hogy a nácik és a japánok együtt támadják meg a Szovjetuniót, elvégre ekkoriban még messze volt a két diktátor nagy összeborulása.

Sztálinnak minden oda megvolt rá, hogy valamilyen módon Kína felé terelje el a japán erőket, akiknek semmiféle szándékuk nem volt a térség uralom alá hajtására. Folytak az incidensek, létrejött néhány helyi bábkormány, de átfogó terv egyértelműen nem létezett, mint az elkövetketkező évek mutatják, amikor Csanggal akartak egyre makacsabb módon békét kötni. Eközben Kínát igyekeztek nemzetközileg elszigetelni, hogy támogatás híján beleegyezzenek ebbe, de reálisan nem remélhették, hogy a legnépesebb kínai vidékeket néhány százezer katonával (még a helyi kollaboránsokkal együtt sem) valaha is az ellenőrzésük alatt tarthatják. Szibéria ugyan nagy volt, de népesség terén sosem tartogatott ekkora kihívásokat.

Ahogy a podcastben is elhangzik, északon először csak Peking és Tiencsin került japán megszállás alá, talán itt is létrehoznak valami kisebb helyi klienst, majd várnak a következő alkalomra, ha közben nem támadnak neki a KMT erői a japán kontigensnek Sanghajban, az ottani koncessziós területen. A helyőrséget egy olyan tábornok vezette, aki jó eséllyel titokban kommunista szimpatizáns volt, és a KMT veresége után oldalt váltott (en.wikipedia.org/wiki/Zhang_Zhizhong).

- Enz