Hirdetés

"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Hirdetés

Facebook

Bullshit Hunting Season

Cikkek

  • KatPol Kávéház XLVII. - A csillagok közéKedves hallgatók! A KatPol Kávéház következő adása ezúttal a science fiction területére űrhajózik, és a Naprendszer határait feszegeti. A korábbi szavazás második helyezettjeként az újabb, górcső alá...
  • A megaláztatás évszázada XIII.Üdvözlöm minden kedves olvasónkat! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, mivel jó ideje nem volt már blogposzt a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunkban, úgy gondoltam, méltó lezárása lenne...
  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (37) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (79) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (68) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Ember tervez II.

2013.11.11. 07:00 KatPol Blog

proletair & Rammjaeger83

A II. világháború után a hadseregek vezetői jól látták, hogy bizony az "elmúlthatév" alatt sok minden megváltozott. Minden hadseregnél elkezdték csökkenteni a létszámot és a haditechnika mennyiségét, ezzel szemben viszont rohamtempóban kezdtek hozzá a technika tökéletesítéséhez. Volt miből meríteni, egyrészt a híres német terveket gondolták tovább, másrészt a saját agytrösztjeik is még teljes fordulaton dolgoztak. A hidegháború évei alatt is számos harci repülőgép készült, és ezek között is akadt olyan, ami nem abban a szerepkörben tündökölt, mint amire tervezték. A megtervezett gépeket nem lehetett mindig háborús környezetben tesztelni (szerencsére), így néha csak megkésve derült ki, hogy nem lesz arra jó, amire kitalálták. És előfordult persze olyan is, hogy nemcsak egy repülőgép feladatkörét, hanem egy egész doktrínát képes volt átírni egy jól sikerült légvédelmi rakétarendszer. A következő felsorolásban az első részhez hasonlóan olyan repülőgépekről lesz említés, amelyek vagy az eredeti feladatkörük helyett másban remekeltek, vagy teljesen más feladatkörre is áttervezték őket, hogy aztán ezek mégis rácáfoljanak a hozzájuk fűzött reményekhez.

Grumman F7F Tigercat

Tigercat_72dpiPhoto.jpg_BEL1474 F7F-3N N805MB Big Bossman left front taxiing m.jpg

Az F7F-et már 1943-ban elkezdték tervezni, mint az első kétmotoros, haditengerészeti, repülőgép-hordozóról bevethető vadászgépet. A konstrukció szemlátomást jól sikerült, kecses, áramvonalas törzs, két erős csillagmotor, és tekintélyes fegyverzet: négy 20 mm-es gépágyú és négy 12,7 mm-es géppuska, ráadásként a szárnyak alá földi célok elleni rakétákat és bombákat is akaszthattak. Az első példányokat az amerikai tengerészgyalogság kapta, még a háború befejezése előtt, de végül harcba nem került. A következő lehetőség nem váratott sokáig magára, ugyanis kitört a koreai háború. Itt azonban a Tigercat-ek rendszerint szárazföldi támaszpontokról lettek bevetve, és földi csapásméréseknél, közeli tűztámogatásra alkalmazták őket. Később egy részüket éjszakai vadászgéppé alakították át: az orrba egy radart szereltek, és a törzsben a pilóta mögött kialakítottak egy helyet a radart kezelő tisztnek. Az éjszakai harcra felszerelt gépeket matt feketére festették. Az első és egyetlen éjszakai légigyőzelmet a típussal 1951-ben érték el, amikor egy Polikarpov Po-2-est lőttek le vele. Néhány F7F-et később fotófelderítőnek és célvontató gépnek alakítottak át. A sugárhajtású korszak megpecsételte sorsát, kivonása után több példány civil használatba került, ahol versenygépnek használták, de akadt tűzoltógéppé átalakított változat is.

North American Aviation F-100 Super Sabre

1273661_683624954994626_337114018_o.jpgACB.jpg

A P-51 Mustang, az FJ Fury és az F-86 Sabre a North American hírét öregbítette, és ezt a sort folytatták az F-100 Super Sabre megépítésével. Első repülésére 1953-ban került sor. Noha nevében a Sabre utódja volt, egy egészen új konstrukció volt, és ez lett az USAF első rendszeresített szuperszonikus vadászgépe. Akárcsak nagynevű elődjét, ezt is légifölény-vadászgépnek tervezték. Beépített fegyverzete négy darab 20 mm-es Colt M39 gépágyú volt, viszont fedélzeti radart nem kapott. Az első széria gépeivel nagyon sok baleset következett be, egy ideig repülési tilalmat is el kellett rendelni. A problémák megoldása után kiderült, hogy az F-100 nem annyira jó manőverező-képességű gép, így a légifölény kivívására kevéssé használható, viszont vadászbombázónak és csapásmérő gépnek kifejezetten alkalmas.

A vietnami háborúban az új feladatkörben alkalmazták, és az F-100 kétüléses gépeiből alakították meg az első „Wild Weasel" kötelékeket, amelyeket az ellenséges légvédelem pusztítására hoztak létre. A terepszínűre festett gépeket a pilótáik dicsérték, és bár így is sok gép veszett el balesetekben és ellenség által, úttörő munkát végeztek az új harci alkalmazások bevezetésénél. Ritkán, de megesett, hogy FAC (Forward Air Controller) feladatkörben is bevetették, bár erre a nagy sebessége miatt nem volt igazán alkalmas. Később sok más típust (F-4 Phantom, F-105 Thunderchief) alakítottak át Wild Weasel gépekké. A típus kivonása után sok gépet pilóta nélküli légi célnak alakítottak át, és gyakorló légiharcokban lőtték le ezeket, vagy repültek célt légvédelmi rakétáknak.

McDonnell F-101 Voodoo

xd4c-737-dec-57.jpgvoodoo-in-the-clouds-f-101b-voodoo-stu-shepherd.jpg

A McDonnell repülőgépgyár kéthajtóműves vadászgépe eredetileg az USAF Hadászati Légi Parancsnokságának nehézbombázóit kísérte volna. Az igényt még a koreai háború tapasztalata szülte. A Voodoo egyszemélyes gépnek készült, három darab 20 mm-es M39 beépített gépágyúval. Az F-101 undok repülőgép volt, nehezen irányítható, és a pilóta első kis apró hibáját azonnal megtorolta, ráadásul az első széria hajtóműveinek üzembiztonsága sem volt kielégítő. 1957-ben rendszeresítették, de az eredeti feladatkör több okból is megváltozott. Először is, a nagy kötelékben végrehajtott bombázások felett eljárt az idő, (bár Vietnamban még repültek így B-52-esek), másodszor pedig a Voodoo hatótávolsága meg sem közelítette egy korabeli hadászati bombázóét. Az új feladatkör a harcászati bombázó lett, e célból az F-101-re rendszerint egy atomtöltetet függesztettek. A bombázási eljárás akkoriban egyedinek számított, mert a gép nem a cél fölött oldotta ki a bombát. A cél felé viszonylag alacsonyan és nagy sebességgel kellett haladnia, majd a számított pontnál erősen emelkedni, és megadott időben oldani a bombát, ugyanekkor azonnal visszafordulni. A bomba így az eredeti irányban, eleinte felfelé repült, majd szép nagy ívet leírva elindult lefelé. Persze a Voodoo ekkor már nagy sebességgel távolodott az ellenkező irányba. Ezt a „hajító" módszert más típusoknál is alkalmazták.

Az F-101 kétüléses változatait aztán légvédelmi elfogó vadászgép feladatkörben kezdték alkalmazni. A fegyverzetből kikerültek a gépágyúk, viszont a fülke alatt egy forgó tárban helyet kapott négy AIM-4 Falcon légiharc rakéta aképpen, hogy két rakéta volt indítható, majd a tár fordult egyet, és az eddig a gép törzsében lévő rakéták kerültek kívülre, így indítható állapotba. A célzást és tüzelést a Hughes MG-13 tűzvezető rendszer segítette. A Voodoo-hoz rendszeresítették az AIR-2A Genie atomrobbanófejes légiharc-rakétát is, így tényleg nagy tűzerejű harci repülőgéppé vált. A vietnami háborúban a felderítő változatú RF-101-es gépek teljesítettek szolgálatot. A terepszínűre festett, fegyvertelen együléses felderítők remekül beváltak, viszont a karbantartás és a kiszolgálás rendkívül nehéz és bonyolult volt. A kivonásuk után az RF-4 Phantomok léptek a helyükbe.

Convair F-102 Delta Dagger

176th_Fighter_Interceptor_Squadron_Convair_F-102A-75-CO_Delta_Dagger_56-1279_1970.jpgcamo 102.jpg

A világ egyik legszebb deltaszárnyú elfogó vadászgépe 1953-ban repült először, és azonnal problémák egész sorába ütköztek a tervezők. A gépet kifejezetten elfogó vadászgépnek tervezték, és törekedtek a minél nagyobb sebesség elérésére. A tesztrepülések aggasztó eredményre vezettek: a gép még a hangsebességet sem lépte át. Később az úgynevezett területszabály alkalmazásával ez a probléma megoldódott, de a gépet szinte teljesen át kellett tervezni. Az új gép számtalan előremutató megoldást eredményezett, és még több olyat, ami elég gyorsan elavult. A minél kisebb légellenállás érdekében fegyverzetét a törzsben hordozta. Az akkoriban high-tech AIM-4 Falcon légiharc-rakétákból 6 darabot hordozhatott, három külön rekeszben. A célzást a Hughes cég MG-10-es tűzvezető rendszere segítette, ami a maga korában szintén a legfejlettebbek közé tartozott. A rakéta indítása előtt a fegyvertér ajtói kinyíltak, és egy mechanika a rakétát kieresztette, majd megtörtént a rakéta indítása. A fegyvertér ajtóinak élébe nem irányítható FFAR Mighty Mouse légiharc-rakétákat lehetett betölteni, összesen 24 darabot. A korabeli felfogás szerint a Daggerbe nem terveztek beépített gépágyút, és a továbbfejlesztéseknél sem tudták ezt a problémát megoldani, sőt modernebb légiharc-rakéták sem lettek később rendszeresítve.

Az F-102-es az USA első számú légvédelmi fegyvere lett, és valóban elég sokszor riasztották szovjet felderítő gépek ellen, főleg Alaszka partvidékénél. 1962-ben Delta Daggereket küldtek Dél-Vietnamba, és az ottani hadszíntér sajátosságai miatt a gépeket terepszínűre festették. A gépek rendszeresen repültek bevetéseket, bár eredeti szerepkörükben egyáltalán nem remekeltek. Noha az Operation Arc Light keretén belül kísértek B-52-es bombázókat, ellenséges repülőgépet nem sikerült lelőniük. Viszont egy észak-vietnami MiG-21 egy infravörös rakétával lelőtt egy Daggert. Az F-102-eseket földi célpontok elleni támadásra is használták, de csak nappal voltak eredményesek, éjszaka az ilyen bevetések hatástalannak bizonyultak. Az ilyen földi támogató bevetéseknél két Daggert lőttek le, de a 12 darabos veszteséglistán három olyan is szerepel, ami hajtóműhiba miatt zuhant le. A Delta Daggerek közül párat kivonásuk után pilóta nélküli légi célgépnek használták. A típus továbbfejlesztése (vagy inkább továbbgondolása) az F-106 Delta Dart lett.

Douglas A-3 Skywarrior, North American Aviation A-5 Vigilante

DouglasA3Skywarrior40.jpgRA-5C_Vigilante.jpg

Az atomkorszak beköszöntével már csak a haderőnemi presztízs és a nem elhanyagolható lobbierő miatt is elképzelhetetlen volt, hogy az Egyesült Államokban ne tegyen szert a haditengerészet is hadászati atomütőerőre. Ennek eszköze volt az 1956-ban rendszeresített Skywarrior, illetve később a leváltására szánt, immár szuperszonikus Vigilante. A haditengerészeti légierő arzenáljában szinte óriásoknak számítottak – ami azt illeti, a „Bálna" becenevet viselő Skywarrior a legnehezebb volt a hordozókon üzemelő összes addigi géptípus között –, ami nagyban rányomta bélyegét a pályafutásukra. Az ugyanis nemcsak azért vett az elképzelttől eltérő irányt, mert végül nem kellett nukleáris háborút megvívni. A hordozóról indított, nagy hatósugarú nehézbombázó koncepciója még az amerikaiak rendelkezésére álló technológiák birtokában sem bizonyult kivitelezhetőnek úgy, hogy mindenben megfeleljen a katonai vezetés vérmes elvárásainak. A politikai konkurenciaharcok során a haditengerészet vezetői sem tudták hatékonyan alátámasztani az ilyen fegyverrendszerek iránti igényeiket, ezért ejtették azokat, amint megkezdődött a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták rendszerbe állítása.

vigilante2.JPGA céges marketing már 1962-ben is ilyen volt.

Így mindkét típus képletes kifejezéssel élve a katonai-ipari komplexum árvája lett, noha tervezőik mindent megtettek a műszaki újítások széleskörű alkalmazása érdekében, amely főleg a Vigilante esetében nyilvánult meg pl. az elektromos vezérlés, az adatkijelző reflexüveg (HUD) és a páratlanul modern műszerek formájában. Akkor hasonlóan szokatlannal számított, de fejlesztési zsákutcának bizonyult a hajtóművek között kialakított bombakamra, melyből nem lefelé, hanem egy sínszerkezet segítségével hátrafelé kellett volna kioldani az atomtöltetet, de a műszaki komplikációk miatt végül nem rendszeresítették. Érthető tehát, noha kétségtelenül komikusnak is tekinthető, hogy a vietnami háborúban a hadvezetés eleinte nem küldte be ellenséges légtérbe ezeket a gépeket, mivel... túl drágák.

0805424.jpg"Csak meg ne karistoljuk..."

A méreteihez képest jól teljesítménnyel bíró Skywarrior is megjelent a népi Vietnam felett eredeti szerepkörében, sőt aknatelepítésre is bevetették, de az indokínai konfliktusban főleg légi utántöltésre alkalmazták a szükséges műszaki átalakítás után. Igazság szerint már a '60-as évek elején megkezdődött a legyártott gépek átalakítása kiképzési és felderítési feladatokra, és később fejlesztettek kifejezetten légi fényképezésre és elektronikus hadviselésre szánt alváltozatokat. Az „égi harcosok" végül megjárták még az 1991-es Öböl-háborút is. Ezzel szemben a Vigilante esetében már 1979-ben kivonták az utolsó példányokat, de addigi pályafutása hasonló volt, mivel a Pentagon döntése értelmében felderítő géppé alakították át – a bombakamrában a póttartályok mellett fényképezőgépek és elektronikus berendezések kaptak helyet.

A Vigilante így továbbra is a technológia élvonalában maradt, új feladatát gyakorlatilag bármilyen időjárási körülmények között el tudta látni, ám a vietnami háborúban a különösen veszélyes bevetések miatt az összes többi haditengerészeti géptípusnál magasabb veszteségi rátát szenvedett el. A típussal felszerelt egységeknek már a kezdeti szakaszban fel kellett térképezniük egész Észak-Vietnamot, mert másképp a politikai vezetés nem jutott volna friss információkhoz a potenciális célpontokról. A mediterrán égboltot hasító gépek az 1967-es és 1973-as arab-izraeli háborúk résztvevőit is szoros megfigyelés alatt tartották. Érdekesség gyanánt végül említést érdemel, hogy az NAA mérnökei még rakétameghajtású elfogó vadászgéppé is áttervezték, de a légierő nem érdeklődött a hajmeresztő ötlet iránt.

North American Aviation B-45 Tornado, Douglas B-66 Destroyer

north-american-b45c-tornado.jpgb66.jpg

Egy harci repülőnél az elvárt feladatkörre való alkalmatlanság egyik legvalószínűbb okát a gép tömegének viszonylatában nem megfelelő teljesítményű hajtóművek jelentik. A B-45 Tornado esetében ez nem volt teljesen váratlan fejlemény, mivel az amerikai légierő első sugárhajtású bombázójaként egy új technológia előfutára volt, és az ilyen „átállás" a hadtörténelemben ritkán ment zökkenőmentesen. Fejlesztése még a II. világháború idején kezdődött meg erőltetett ütemben, mivel ideiglenes eszköznek szánták a kedvezőbb tulajdonsággal bíró típusok megjelenéséig, a sietség pedig a kifogásolható teljesítmény mellett egyéb műszaki problémák formájában is megbosszulta magát.

A megrendelést már a hadrendbe állítás idején, 1948-ban csökkentette a kormány, 1959-re pedig az utolsó példányokat is kivonták, összesen 143 db készült. Ennek ellenére a Tornado más tekintetben is mérföldkőnek számított: ez volt az első amerikai harcászati bombázó, melyet átalakítottak atomtöltet hordozására, és légi utántöltést is végre lehetett hajtani rajta. Póttartályok rendszeresítésével a hatósugarát is növelték, de a meghatározó változat a felderítésre átalakított RB-45C volt, melyet bevetettek a koreai háborúban, továbbá kémkedés keretében a szovjet légtérben is.

Ehhez képest nagyratörőbb, és eleve több változatra szóló program volt a B-66 Destroyer, mely a koreai tapasztalatokat figyelembe véve egyaránt készült a B-45 és a dugattyús motorjai miatt gyorsan avuló A-26 leváltására, mint felderítésre és bombázásra alkalmas, alacsonyan repülő gép. Időtakarékossági szempontok miatt a légierő parancsnoksága a Douglas mérnökeit azzal bízta meg, hogy a Skywarrior-t alakítsák át erre a tág feladatkörre. Koherens hozzáállást azonban nem voltak képesek tanúsítani, mert az újabb és újabb igényelt módosítások miatt a projekt több évet csúszott. Másrészt külön pályázatot írtak ki a hajtóművekre is, és mivel a B-66 relatíve alacsony prioritással bírt, ezért „csak" a kisebb tolóerejű Allison J71 hajtóműveket kapta meg. Helyzetén a szó minden értelmében tovább súlyosbított az is, hogy végeredményben kb. 5 tonnával többet nyomott, mint a Skywarrior. Pozitívumot jelentettek viszont a kis magasságra optimalizált, megerősített szárnyak, a nagyobb rádióantennák és a katapültülések, melyeket a személyzet bánatára az A-3-ból kispóroltak, mondván olyan magasan úgysem kell az.

A nyögvenyelős fejlesztési folyamat is nyilvánvalóan közrejátszott abban, hogy félelmetes nevével ellentétben a típus végül nem pusztított el semmit – a vietnami háborúban elektronikai zavarásra és felderítésre, továbbá időjárásfelderítésre alkalmazták, 1973-ban pedig nyugdíjazták.

Handley Page Victor

800px-Handley_Page_Victor_in_Jubail_naval_airport.jpg

A Skywarrior és a Vigilante mellett lényegében a Victor karrierjének is a tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták megjelenése adott gyökeresen új irányt. Nukleáris bombák, később pedig légi indítású nukleáris rakéták hordozására is képes, nagy sebességű hadászati bombázóként állt hadrendbe 1957-ben, mint a megfakult brit nagyhatalmiság egyik utolsó jelképe. Ez azonban egy elég hosszadalmas és buktatóktól sem mentes fejlesztési folyamat eredménye volt, márpedig az ellenség a mondás szerint sosem alszik, így néhány évvel később szembe kellett nézni azzal, hogy a Varsói Szerződés légvédelmi rakétahálozatával szembekerülve a gép aligha lesz képes rászolgálni a nevére. Ezt a kellemetlen fejleményt részben ellensúlyozni lehetett ugyan pl. azzal, hogy a továbbfejlesztett B.2 változatot terepszínnel és terepkövető radarral ellátva immár kis magasságban végrehajtott támadásra szánták, összességében a fentebb már említett okból a típusra egyre kevésbé volt bombázóként szükség.

1363101.jpg

Ám a Victor aerodinamikailag jó, letisztult konstrukció volt, ráadásul a méretéhez képest könnyen irányítható is, így adott volt a lehetőség, hogy más feladatkörben is megállja a helyét. A felderítő változat fejlesztése már a rendszeresítés előtt kezdetét vette, a már átvett bombázók jelentős hányadát pedig visszaküldték átépítésre, hogy fotó- és radarfelderítésre, illetve elektronikus zavarásra is bevethetőek legyenek. 1964-től légi utántöltésre is átalakították, és a továbbiakban ez vált a Victor fő tevékenységévé, a falklandi háborúból és az 1991-es Öböl-háborúból is ebben a formában vette ki a részét. Utolsó változatai már nem is voltak alkalmasak bombavetésre, kizárólag tankergépként működtek. 1993-ra vonták ki teljesen a szolgálatból.

Avro Shackleton

avro_shackleton_p1722_01_jk05.JPG

Egy 1946-ban kiírt pályázatra készült, mint nagy hatósugarú felderítő gép a brit Partvédelmi Parancsnokság részére. A földön járó mérnökök a cég egy korábbi fejlesztését, az Avro Lincoln nehézbombázót alapul véve praktikus, „no-nonsense" eszközt alkottak, nem törekedtek arra, hogy átütő technológiai megoldásokkal kárpáztassanak el bárkit is. A típus aknák, bombák és torpedók mellett az orrban elhelyezett 2 db 20 mm-es gépágyú tüzét is vízi célpontok ellen fordíthatta. A hidegháború előrehaladtával azonban egyre inkább gyenge pontjának minősült azt, hogy a flottaegységekkel együttműködésben folytatott harcra tervezték, melynek során a felszín alatti haladásra huzamosabb ideig képtelen dízel/elektromos üzemű tengeralattjárókat kellett (volna) támadnia, vagy akár hosszú időn át követnie.

avro-shackleton.jpg

Ezek a harceszközök viszont lassan eltűntek a színről, így a Shackletont vízimentésre is elkezdték alkalmazni, az 1956-os szuezi válságot leszámítva pedig nem küldték éles bevetésre. A hadvezetés már a '60-as években szívesen megszabadult volna tőle, mint a dugattyúmotoros korszak egyik ereklyéjétől, csakhogy modern váltótípus híján továbbra is szükség volt rá, mint korai előrejelző (AEW) gépre. Egészen 1991-ig szolgálatban maradt ebben az új szerepkörben, vagyis a Victorhoz hasonlóan az eredetileg tervezettnél tovább, ami alighanem egyszerre bizonyíték a szűkös pénzügyi lehetőségekre és a Shackleton megbízhatóságára. Egyetlen külföldi használója Dél-Afrika volt.

Tupoljev Tu-128

0.jpgtu128_01.jpg

A történelem legnehezebb vadászgépe, mely a NATO szótárában a „Hegedűs" (Fiddler) nevet kapta, fegyverzet nélkül is több mint 24 tonnát nyomott, és bizarr sorsát kb. ugyanolyan politikai megfontolásnak köszönhette, mint amelyik az A-3 és az A-5 szerepkörét is gyökeresen megváltoztatta. Harcászati bombázónak tervezték, de mire a prototípus 1956-ban felszállt, Hruscsov már azon a meggyőződésen volt, hogy ezen a téren a ballisztikus rakétáké a jövő. A hatalmas ország meglehetősen hiányos légvédelmi hálózatába azonban jól illeszkedett volna egy nagy hatósugarú, nagy tűzerejű elfogó, amely lényegében repülő rakétaütegként működik.

fiddler.jpgA szovjet törpe mindig a legnagyobb.

Másrészt a prototípust sem lett volna ildomos roncstelepre vinni, így az elhatározást tett követte: a védőgépágyút és a bombakamrát törölték, a gép orrába radar került, a szárnyakra pedig 2-2 függesztősín a majdnem féltonnás R-4 levegő-levegő rakéták részére, melyeket semmilyen más típus nem bírt volna el. Póttartályokat is hordozhatott, de mivel hatósugár terén eleve nagyban felülmúlta a kategóriájába tartozó többi típust, erre nem volt szükség, a gyenge manőverező képesség pedig lényegtelen volt. Megvoltak azonban a jelei, hogy ezt a monstrumot csak áthidaló megoldásnak szánták, amíg nem áll rendelkezésre megfelelő számű légvédelmi rakétarendszer és modernebb elfogó vadászgép. 1965-től rendszeresítették, de sosem az eredetileg eltervezett számban, modernizációjára pedig nem fordítottak jelentős figyelmet. A gyártás 1970-ben leállt, a gépek kivonását pedig már a '80-as években megkezdték, a Szovjetunió szétesése után pedig tempósan véghez is vitték.

Convair B-58 Hustler

plane3.jpgB58_22.jpg

A Convair, a deltaszárnyak amerikai specialistája az '50-es években fejlesztette ki ezt a hangsebesség felett repülő, négy hajtóműves stratégiai bombázót, és ezzel a frászt hozta a szovjet elvtársakra. A gép sok újítást tartalmazott, hasonlóan az F-102-höz. A rendkívül karcsú törzs nem lett volna elegendő a repüléshez szükséges összes üzemanyag hordozására, így azt egy jókora, áramvonalas, ledobható tartályban szállította. Ebben a tartályban kapott helyett a bombafegyverzet is. A pilóta és a kétfős személyzet külön kabinokban foglaltak helyet, katapultálható mentőkapszulákban (tiszta sci-fi). A hajtóművek is teljesen új fejlesztésűek voltak, és nagy magasságban a Hustler 2000 km/h feletti sebességgel repülhetett, ráadásul a hajtóművek majd egy óra hosszat is üzemelhettek teljes fordulatszámon. Így a bevetési terület felett kevesebb időt kellett töltenie. Védelmét egy, a gép farkába szerelt radarvezérelt, hatcsövű, 20 mm-es M61 Vulcan gépágyú segítette.

A gép gyártása és üzemeltetése iszonyú sokba került, ráadásul a szovjetek sem ültek tétlenül, és kifejlesztették a légvédelmi rakéták azon generációját, amik már veszélyeztették volna egy Hustler-bevetés eredményességét. A nagy sebesség és a nagy magasság már nem nyújtott többé védelmet. A nagy sebesség és a kis magasság viszont úgy tűnt, megoldást jelent a bajokra. A B-58-nak új feladatkört találtak, így lett a gép alacsony magasságon támadó csapásmérő gép. Ehhez új, talajkövető radart kellett beépíteni, és a kiképzést is át kellett alakítani, sőt, a bevetett fegyvereken is változtatni kellett. Alacsony magasságon viszont a hatalmas teljesítményű hajtóművek nagyon sokat fogyasztottak, emiatt csökkent a bevetési távolság, ráadásul a legnagyobb sebesség is csökkent a nagyobb légellenállás miatt. Így hát a Hustler igazából az új feladatkörének sem felelt meg maradéktalanul, ráadásul az ára és az üzemben tartási költségei rendkívül magasak voltak. Valójában az F-111-es lett az a gép, ami a B-58 Hustler feladatkörét később átvette. A Hustler 10 év szolgálat után lett selejtezve.

General Dynamics F-111

f111_03.jpg

A többfunkciós harci repülőgép ötlete érthető okból közel áll a költséghatékony – pontosabban annak tűnő – nemzetbiztonság iránt elkötelezett politikusok és választópolgárok szívéhez. Ha pedig forradalmian új technológiákat is képvisel a szóban forgó típus, a nagy megrendelésekre jóformán előre ihatnak a gyártó cég vezetői. Valószínűleg nem véletlen tehát, hogy eme effektus első jelentős megnyilvánulása, az F-111 valószínűleg sosem gurult volna ki a gyárkapun a minimum ellentmondásos megítélésű Robert McNamara védelmi miniszter politikai hátszele nélkül, aki karrierjét a polgári célú ipar berkeiben alapozta meg. Az általa forszírozott, rendkívül ambiciózus eredeti elgondolás szerint az amerikai haderők első változtatható szárnynyilazású gépe a hadászati atombombázást leszámítva tulajdonképpen minden légi támadó feladatot képes lett volna ellátni.

F-111BCoralSea.jpg

Egy kis agymunka és a realitások talajához való közelítés után ez később már „csak" arra korlátozódott, hogy az F-111 egyik változata a légierő nagy hatósugarú harcászati bombázójaként, a vele műszakilag 80 százalékban egyező másik változat pedig a haditengerészet flottakötelékeit védő légifölény-vadászgépként teljesít majd szolgálatot. A belső fegyvertérrel, fejlett repülésvezérlő rendszerrel és katapultálható mentőkapszulával ellátott típus markánsan testesítette meg az USA hadiiparának technológiai fölényét (erről részletesebb leírás magyar nyelven itt olvasható). Persze előjöttek az ilyenkor várható problémák – a hajtóművek meghibásodásai, a sárkányszerkezet nem megfelelő szilárdsága, a gyorsan „megszaladó" költségek –, de a több év késéssel rendszeresített gép műszaki gondjai kezelhetőek voltak, sőt a többi korabeli típussal összehasonlítva alacsony baleseti rátával büszkélkedhetett. Az más kérdés, hogy a változtatható szárnynyilazás koncepciója a műszaki nehézségek miatt inkább fejlesztési zsákutcának bizonyult, semmint a költséghatékony védelempolitika eszközének.

f111 accidents.JPG

A típushoz fűzött korai reményeket végső soron nem technológiai hiányosságok törték le, hanem az, hogy a légierő és a haditengerészet parancsnokai nem tudtak és valószínűleg nem is akartak megegyezni a géptől közösen elvárt paraméterekről. A flottának szánt változatot addig módosítgatták a súlycsökkentés jegyében, míg csak töredékében volt azonos a másik változattal, de még így is csak a legnagyobb hordozókon lehetett volna rendszeresíteni. Ezt a költséges programot végül törölték, a légierő pedig Észak-Vietnamban, Líbiában és Irakban főleg arra az egy feladatra vetette be a típust, amit egy kecskepásztor is helyesen ki tudott volna jelölni, miután körbejárta a méretes gépet: messze lévő célpontok elleni bombatámadásra. Emellett készültek specializált változatok felderítésre, elektronikus zavarásra, sőt afféle áthidaló megoldás gyanánt, megnövelt szárnyfesztávolsággal hadászati bombázásra is.

F-111_szemetdomb_Ipswich.jpgA dicstelen vég.

Mikojan-Gurjevics MiG-21SzMT

mig-21smt.jpeg

Bizonyos értelemben kivételnek számít, ezért a lista végére került a „Fishbed-K" NATO-kódnevet viselő gép, amely inkább a szokatlan utakra lépő típusfejlesztés, semmint az előre el nem tervezett harci feladatra való alkalmazás ékes példája. A MiG-21 tipikus áldozata volt a haditechnikai témájú angolszász kiadványokban „weight creep" néven is emlegetett jelenségnek, melynek költségvetési természetű indoka rendszerint az, hogy olcsóbb egy létező típust újra és újra módosítani, mint egy teljesen újat, modernebbet kifejleszteni. A Fishbed első változata lényegében egy könnyű, karcsú, ergo mozgékony, tömegesen feláldozható eszköz lett volna a NATO harcászati bombázói ellen, az SzMT-változat esetében azonban a szovjet mérnökök eljutottak odáig, hogy kb. egy hízósertés kecsességével bíró, megnövelt hatósugarú harcászati nukleáris bombázót csináltak belőle.

day04_060.jpg

Az úgynevezett harmadik generációs Fishbed-ek repülési tulajdonságaira már korábban hátrányos hatással volt a tűzerő és a hatósugár, következésképpen pedig a tömeg növelése, az SzMT azonban a pilótafülkétől a farokrészig nyúló méretes gerinctartály miatt már kifejezetten instabil és nehezen irányítható gépnek számított, a pilóták közötti népszerűsége pedig ennek megfelelő volt. A jelek szerint a hadiipar vezetői gyorsan meggondolták magukat, mivel ebből a változatból végül csak kevés készült 1971-72 folyamán, és sosem exportálták. A már eleve erre a célra tervezett típusokban tehát nyilvánvalóan több fantázia volt.

39 komment


| More

Címkék: usa szovjetunió britek vietnam légierő hidegháború

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr855605923

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2013.11.11. 12:48:22

Ez ismét egy jó írás lett..:)
3. rész lesz?
Esetleg helikopterekről, hadihajókról?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2013.11.11. 13:16:51

@Flankerr: Kösz! Folytatást nem vettünk tervbe.

camell · http://indafoto.hu/camell 2013.11.11. 21:41:38

Viszont a wild weasel-gépekről szívesen olvasnék egy jó cikket. Vagy kettőt, elég hosszú a téma.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2013.11.12. 12:51:42

Bárcsak így lennének megírva a polcomon lévő repülős könyvek!
Ha jól értelmezem, a divatirányzat az alábbiak szerint nézett ki:
50-es évek: legyen rajta disznóperzselő és repüljön minél gyorsabban
60-as 70-es évek: legyen rajta sok rakéta és legyen állítható a szárny nyilazottsága
80-as évektől: a kilépő égéstermék sugarának irányíthatósága (nem jut eszembe a szó) és a csökkentett érzékelhetőség (osonás)
2000-es évek: repülés közben atípikus formaruha viselése (strandpapucs, sör, klimatizált konténer)

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2013.11.12. 13:47:02

@camell: @sirdavegd:

A lelkesedés üdvözlendő, de őszintén szólva engem nem érdekel a haditechnika annyira, hogy errők is írjak.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2013.11.12. 14:04:29

@sirdavegd:

> : a kilépő égéstermék sugarának irányíthatósága (nem jut eszembe a szó)

Tolóerő-vektoros meghajtás. Mellesleg úgy tűnik, a változtatható szárnynyilazáshoz hasonlóan ez sem lett nagyon népszerű koncepció.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2013.11.12. 15:26:20

@Rammjaeger83: A múltbeli hadászati hasznosításuk és relevanciájuk a modern biztonságpolitikai kihívások terén is legalább olyan érdekes lehet mint a hardver.
A vektorra arra emlékeztem, de sehogy sem akart összeállni (wikin keresni meg luxus :D).
Bezzeg a sompolygási képességek, azok népszerűsége továbbra is töretlen :)

Skunkworks 2013.11.12. 18:56:59

Mig-21 SzMT-k voltak Magyarországon is(szovjet csapatoknál) a nukleáris csapásmérés képességével (ahogy írva is vagyon fentebb). A törzs alá raktak egy speckó fegyvertartót és volt egy kezelődoboz a kabinban. Azzal variálták, hogy legyen robbantva a motyó, vészleoldás stb. Anno a Top Gun újságban volt is erről cikk.

tudi 2013.11.12. 19:00:27

Bár ahogy olvasom 3. rész nem várható, de ez a kettő is bőven jó volt. Nekem a Handley Page Victor kifejezetten tetszik, nem mondom elég érdekes kinézete van. Talán hagyták érvényesülni a tervezői kreativitást a fejlesztés során. Az F111-hez meg hozzátenném a feladatköréhez, hogy nemzeti ünnepen, fesztiválokon utánégetővel kápráztatni a népet.
www.youtube.com/watch?v=Znud9pPKciE

engelbert (törölt) 2013.11.12. 19:46:17

@Rammjaeger83: Üdv,de legyen inkább "tolóerő-vektor eltérítéses kormányzás". Ennél a manőverezőképesség fokozása a cél.A határ itt is leginkább a személyzet terhelhetősége.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2013.11.12. 20:05:34

@engelbert: Így jobban belegondolva a koncepció fő jellegzetessége valóban az irányítás, nem pedig a meghajtás módosítása.

molnibalage 2013.11.12. 21:47:09

@tudi: Nem utánégető. Az tüzelőanyag rendszer vészleeresztésekor megfelelő gázkarállásnál a kiengedett keró ég. A linket F-111 cikkben találsz képet és megjegyzést is erről. A gép egyébként a Riverfire nevezetű eseményen adta ezt elő, többször géppárban is.

www.google.hu/search?q=riverfire+f-111&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ei=VpOCUsOXKaeE4gTA14HICQ&ved=0CAcQ_AUoAQ&biw=1280&bih=868#q=riverfire+f-111&tbm=isch&tbs=isz:l

GépBalta 2013.11.12. 23:41:58

Valaki tud valamit arról, hogy miért ásták el azokat az F-111-eket?
Addig számomra is érthető, hogy valahogy el kellett tüntetni őket, de mivel indokolták ezt az enyhén extravagáns megoldást?
www.youtube.com/watch?v=80OadL7f8Lo

proletair · http://lemil.blog.hu 2013.11.13. 08:21:22

@camell:
A kérés jó, megpróbálkozom majd vele, előtte azonban van még egy poszt félkészen. Mondjuk még az idén meglesz. Így jó?

proletair · http://lemil.blog.hu 2013.11.13. 09:44:32

@camell: Még annyit elárulok, hogy nem itt fogom közzétenni, hanem a lemilen.
A Wild Weasel dolog amúgy remek téma, mert harcászat és technika miatt is érdemes ezzel foglalkozni, és jó sok repülőt be lehet mutatni benne, szép terepszínben :)

Cariotis 2013.11.13. 09:49:29

@Rammjaeger83: Kormanyzas, nem meghajtas. :)
Egyebkent egyszeru okbol nem terjedt el kulonosebben, szerkezeti bonyolultsaga nem all aranyban az elert eredmennyel, foleg, hogy manoverezo legiharc korunkban nem jellemzo mar.

Cariotis 2013.11.13. 09:50:56

@molnibalage: Egyebkent a Gripen is kepes ra, bar nem ilyen stabil langgal es hosszu ideig.

molnibalage 2013.11.13. 10:49:42

@proletair: Van asszem anyagom a SEAD gépekről és magáról az EW-ről is, de nagyon nem most írnék a témában vagy soha, mert nem vagyok rádioelektronikai szakember.

@Cariotis: A Gripennél kicsit más a dolog, mert ott a tüzelőanyag rendszer biztonsági, automatikus túlfolyója enged ki 0 vagy neagítv G terhelés után, hogy a kondirendszerbe ne kerüljön keró.

proletair · http://lemil.blog.hu 2013.11.13. 10:58:49

@molnibalage:
Nyilván nem egy HTKA jellegű cikkre gondoltam, és főleg a géptípusokat domborítanám ki, meg az alap harceljárást.

68nyara 2013.11.13. 11:04:18

Jó kis cikk lett ez, mind a két rész. Az F-111 kapcsán a ravenekről még kicsit írhattatok volna bővebben, mert ott az elég jelentős fejlesztés volt, meg az Ausztrál részéről, ott meg elég nagy vita kerekedett az F-111 2010-es kivonásáról. Többek szerint korai volt.

Őrültteknos 2013.11.13. 11:05:07

Itt van egy gyönyörűen illusztrált, részletes gyűjtemény fura brit gépekből a hidegháború időszakából:
www.thunder-and-lightnings.co.uk/index.php

molnibalage 2013.11.13. 11:33:38

@68nyara: A linkelt HTKA-s írásban volt szó a Ravenről is.

A Follow on Forces kocepcióról már régóta tervezetk írni, csak soha nem volt rá időm. Ez elsősorban a NATO csúcs csapásmérő gépeit érintené, az F-111/Tornado/F-15E triumvirátust illetve a LANTIRN rendszer kifejlesztésének szükségességét sok egyéb más mellett.

Az F-15E-ről is írnék szívesen önállóan, mint ahogy tettem a vadász változatról, csak az elmúlt pár évben volt róla részletesebb leírás és a gépről egész jó tematikus oldal is van.

www.f-15e.info/joomla/

Cariotis 2013.11.13. 12:03:41

@molnibalage: Igy van, sok gyakorlas is kell ehhez a hajozok reszerol, hogy sikeruljon is vegrehajtani.
Az F-15-os cikket olvastam, az jo lett. :)

slowmotion 2013.11.13. 12:12:25

F-111. az első nyugati harci gép, amit testközelből csodálhattam meg (Taszár '91). örök emlék marad.

68nyara 2013.11.13. 12:29:02

@molnibalage: A csúcs csapásmérőkről mindenképpen érdekes lenne egy kimerítőbb írás, már csak azért is, mert ilyen összehasonlítást még nem olvastam...persze nem olvastam mindent ami megjelent a témában. Mindenesetre az auszik nagyon sajnálták, hogy egy szerintük nem igazán átgondolt politikai döntéssel megszabadították őket a csapásmérő erejük nagy részétől.

Ami meg a még Proletair által említett témát illeti ha kell azzal a kevés tudással amim van a rádióelektronikáról szívesen segítek.

molnibalage 2013.11.13. 12:41:42

@68nyara: Az F-111 gépek a hatósugáron kívül semmit sem tudtak felmutatni, amiért érdemes lett volna azokat megtartani a Super Hornetekkel szemben.

Tudtommal semmiféle újabb támadófegyverzet nem volt integrálva, "csak" a mezei LGB és Harpoon használat volt lehetséges. Se JDAM, se JSOW, se radargyilkos rakéták, ezen felül légiharc képessége nuku.

A gépek 2002-ben megkapták a leállított jenki gépek átalakított szárnyait, mert annyira elhasználódtak. Ilyen szintű beavatkozást igénylő géepket a világ nagy részén élből selejteznek, mert elérték életkoruk végét. Csak nekik mivel nem volt más, maradt a "gányolás". A gépek hasznos élettartamuk végét elérték, a saját korlátaikat átlépni nem tudták.

Két példa jut eszembe harci gépnél, ahol komplett szárncserét csináltak élettartam hosszabbítás miatt. Az egyik az A-10C, de az durván korszerűsítve lett és az A-6E gépek kaptak kompzit szárnyakat. (Amiket aztán kevesebb, mint egy évtizednyi használat után kukáztak...)

A-6 Intruderből is terveztek egy nagyon durván korszeűsített változatot (A-6F), de ebből sem lett semmi, mert minden potenciáls fejlesztés ellenére sem lett volna az a multirole gép, mint bármi más. Lehet rajta csúcs radar és AMRAAM akkor sem lett volna sem egy Hornet, sem F-14D, még ha a cicuson nem volt sha AMRAAM integrálva.

Az F-111 dettó ugyenz. Kopp Karcsi álmodozása a belső teres JDAM csapásmérőről, az új AESA vagy csak legkorszerűbb AN/APG-70 szintű radarral és AMRAAM-mal is olyan költség lett volna, hogy a kapott képességek ellenére is egyszerűen logikusabb döntös Super Hornet beszerzése.

Az F-111 és Intruder közös pontja, hogy a hatósugáron kívül kb. semmilyen képességük nem pótolhatatlan az újabb gépek által.

68nyara 2013.11.13. 12:50:33

@molnibalage: Ezekben teljesen igazad van, egyébként az is érdekes, hogy akkor is ment a sírás, amikor kivonták őket, meg akkor is amikor az általad is említett szárnycsere történt. Bár azt hiszem minden váltás/kivonás mindig kitermeli a maga támogató/ellenző csapatát.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.11.13. 12:57:28

ismét egy jó poszt, köszi érte.

tudi 2013.11.13. 18:52:12

@molnibalage: Köszönöm a pontosítást. De azért tény, hogy látványos jelenség, bár írtad/ták, hogy a gripen is képes rá, azért szép lenne minden augusztus 20.-a, ha mondjuk tűzijáték előtt, vagy után áthúzna egy gép Budapest felett. :)

molnibalage 2013.11.13. 19:22:52

@tudi: Infracsapda dobás nélkül semmit sem látnál a gépből max. az utánégetőt. A tüzelőanyagos trükk a földről nappal szinte nem is látható, csak ha tudod, hogy mire és mikor kell figyelni.

Itthon város felett infrázás kizárt, Bp nem Moszkva.

lutria 2013.11.16. 17:32:58

A repülőgéproncsok egyben elásása mennyivel gazdaságosabb mint ledarálni őket és újrafelhasználni a fémet?

molnibalage 2013.11.17. 00:00:46

@lutria: Ha nincs benne sok titán, akkor olcsóbb. A gépeket, mint láthatod, azért kibelezték, tehát csak a "gagyi" részt hagyták meg. A fenti linken meg láthatod, hogy a jenkik felé tett vállalás volt, hogy miként és hogyan kell eltüntetni a gépeket.

ll 2014.12.13. 20:50:16

Kis kiegészítés a Shack-hoz:
A használt Griffon motorok nem voltak valami megbízhatóak, volt amit 24 óra után cseréltek.
Az ellenforgó légcsavarok vibrációs hatása ill azok hangja nagyon fárasztotta a személyzetet ( ebben az időben még nem volt aktív csillapítású füles).
Az MR1 verzió teljesen máshogy nézett ki. A képeken már az MR3 látható.A Pelikan 18-ról szép roncsos képeket lehet találni,mivel egy repülése során kényszerleszállt valahol a Namib-sivatagban.

ll 2014.12.14. 08:52:43

Még egy kiegészítés: A két Shackleton egyike sem AEW változat. Az AEW az orra alatt hord egy nagy dudort abban van a radar antenna.
www.avroshackleton.com/pima11.jpg
Ennél a változatnál visszatértek a farokfutóhoz, mert az orrfutó helyére épült be a radar.Érdekessége, hogy ekkor már nem igen lehetett találni olyan pilótát akinek gyakorlata volt a farokkerekes leszállásban..