Sokan ma már bizonyára nehezen tudnák elképzelni az információs forradalom előtti korszakot, amikor az átlagembereknek nem volt otthon se számítógépe, se TV-je, de sokuknak még rádiója sem. A filmhíradó jelentette a tömegkommunikáció legfejlettebb módját, egyben a propaganda egyik leghatékonyabb eszközét. A műfaj úttörője és nagyágyúja a British Pathé volt; a 2. világháborúban a Pathé Gazette adásainak, a hivatalos szlogen szerint "Britannia hangjának" is az a feladat jutott, hogy a polgári lakosságot folyamatosan a győzelemért tett erőfeszítésekre és a politikai vezetés iránti hűségre sarkallja. A haditudósítások zöme természetesen a brit fegyveres erőkről készült, de szép számmal akadtak kivételek. Az államérdek ugyanis megkívánta, hogy a brit dolgozók például a keleti front harcairól is megtudhassák azt, ami rájuk tartozott. Dicséretes módon ezek a szinte teljesen feledésbe merült anyagok részben megtekinthetőek a vállalat holnapján, betekintést engedve a korabeli háborús propaganda módszertanába.

A szerkesztők rendszerint szovjet haditudósítók felvételeiből dolgoztak, és amennyire meg lehet ítélni, a módszereikben sem nagyon különböztek szovjet kollégáiktól. A véglegesített tudósítások, mint általában véve a háborús propaganda, három könnyen azonosítható, visszatérő motívum köré csoportosulnak.

A megvert ellenség

A médiamunkások kedvelt témája a fogságba ejtett, teljesen demoralizált ellenséges katona, akinek arroganciája immár a múlté, ám ettől függetlenül inkább megvetést, mint sajnálatot érdemel. A legyőzhetetlenség mítosza, amit Dr. Göbbels és csapata a Wehrmacht neve köré épített, magas labda volt a szövetségesek számára. A szovjet vezetés ezt igen látványosan használta ki 1944. július 17-én, amikor is két moszkvai pályaudvar között, a Szibériába vezető út egyik állomásaként felvonultattak 60 ezer német hadifoglyot, közöttük 19 tábornokot, akiket a Bagration-hadművelet során ejtettek. A bemondó szavaival élve a brit nézők is elégedetten szemlélhették meg "a német hivatásos gyilkosok lealacsonyodását". Az esetet részben egy orosz dokumentumfilm is feldolgozta. 

Persze jóval nagyobb, hatásában máig észlelhető hírverés követte a Vörös Hadsereg sztálingrádi győzelmét. A British Pathé majdnem 9 perces összeállítással rukkolt elő az egykor büszke német 6. hadsereg szánalmas maradványairól. A tényszerű tájékoztatás jegyében szóba kerülnek von Paulus parancsai, melyek értelmében emberei nem ejthettek foglyokat, ha pedig megadták magukat, rokonaikat otthon kivégezték. Pali bácsi elég vakbuzgó náci lehetett.

/a folytatást lásd itt/

A további 1942/43. téli győzelmekről, a moszkvai ellentámadásról, Tarnopol és Vilnius visszafoglalásáról felszabadításáról szóló hírekben szintén rendre felbukkantak a koszos, lerongyolódott német hadifoglyok. Mindez persze jótékonyan elterelte a figyelmet a szovjet hadifoglyok toronymagas számáról, ugyanakkor burkoltan azt üzente a brit közönségnek, hogy a németek legyőzésének véres-piszkos munkáját szerencsére nagyrészt az oroszoknak kell majd elvégezni.

A gonosztevő ellenség

A brit filmhíradók szerint a német náci katona, mielőtt dicstelen halált hal vagy a hadifogolytáborban lamentál a gyors hódítás még gyorsabban tovatűnő esélyei miatt, parancsnokai jóváhagyásával bárgyú vadállat módjára pusztít és öldököl a megszállt területeken, így állva bosszút az elszenvedett vereségekért. Az egyik tudósításból azt is megtudhatjuk, hogy a Luftwaffe vadászpilótái "jellemző módon" kitüntetésben részesültek a civilek géppuskázásáért. A német "arcvonalrövidítés" során hátrahagyott és felperzselt föld, a Wehrmacht, az SS és a Gestapo lemészárolt áldozatai a filmvásznon is kiválóan alkalmasak voltak arra, hogy a gyűlölettel vegyülő borzongást váltsanak ki. A beszámolót Kijev felszabadításáról 1944-ben láthatták a brit nézők:

Hasonló készült a Don-vidék, Lublin, Vjazma és Taganrog sorsáról is. Ez utóbbi azt is jól példázza, hogyan használták fel a britek saját céljaikra a német haditudósítók zsákmányolt felvételeit, ebben az esetben Novorosszijszk és a Tamany-félsziget kiürítéséről. Könnyű elképzelni, hogy a naturalista előadásmód milyen hatással lehetett egy olyan korban, amikor speciális effekteknek még hírét sem hallották, és a viktoriánus hagyományok sem sorvadtak el teljesen, a mainál lényegesen alacsonyabban tartva a közönség ingerküszöbét.

A menekülő ellenség

A keleti fronttal foglalkozó szövetséges propagandisták legnépszerűbb témáját természetesen a szovjet előretörés szolgáltatta. Annyira jó munkát végeztek, hogy mai napig tartja magát az alaptalan nézet, mely szerint a sztálingrádi csatától kezdve a Vörös Hadsereg győzelmek szakadatlan sorozatát aratta, és minden hadművelete sikeres volt. A British Pathé összefoglalókat készített a harcok általános helyzetéről, így pl. 1943 végén és 1942 végén. Az utóbbi érdekessége, hogy néhány másodperc erejéig magyar hadifoglyokat is bemutatnak benne, illetve szó esik a Rzsev és Szicsevka térségében indított Mars-hadműveletről, amiről a jóindulattal is csak felemásnak nevezhető eredmények és a súlyos veszteségek miatt a szovjet/orosz történetírás mélyen hallgatott:

A sikeres hadműveletekről - pl. Moszkva és Sztálingrád védelméről, a Dnyeperen való átkelésről, a leningrádi ostromgyűrű felszámolásáról - persze már részletes tudósítások készültek. A Krím-félsziget felszabadítását bemutató filmrészletben szintén példát láthatunk a zsákmányolt felvételek felhasználására. (Valami okból Sztálint felváltva nevezik marsallnak és államfőnek - igaz mindkettő megfelelt a valóságnak.) Más esetekben a hatásvadász műsor lényegében semmi konkrétumról nem szólt, inkább az volt a cél, hogy a nézőket minél látványosabb felvételekkel nyűgözzék le:

A végére hagytam a Salute to the Soviet című, 1945-ben bemutatott rövidfilmet, amely az előbbiekkel ellentétben nem háborús propaganda a szó szoros értelmében, de mindennél jobban mutatja, milyen abszurditásokra voltak képesek a British Pathé munkatársai. Mindenesetre feladatukat kifogástalanul végrehajtották. Néhány évvel később ugyanezek az emberek bizonyára már a kommunista veszedelemről készítettek műsorokat anélkül, hogy ez a közönségnek szemet szúrt volna. És a világ forgott tovább. A következő részben a csendes-óceáni hadszíntérről készült filmhíradókból mazsolázunk.