Tegnap érkezett a hír, hogy Azerbajdzsán és Törökország megállapodást kötöttek a Sah Deniz második fázisában kitermelt földgáz kereskedelméről és tranzitjáról. A megállapodás nemcsak egy évek óta húzódó kereskedelmi vitát zár le, de a hosszú idő óta napirenden lévő európai import-diverzifikációs tervekre is hatással lehet.

Október 25-én Izmirben Törökország és Azerbajdzsán a Sah Deniz gázlelőhely 2017-ben induló második kitermelési fázisából származó földgáz kereskedelméről és tranzitjáról írt alá több megállapodást. A 15 dokumentumból, többek között kormányközi megállapodásból, a török Botas és az azerbajdzsáni SOCAR állami energiavállalatok közötti gázeladási szerződésből, a SOCAR által a Botas számára való földgázszállításról és az azerbajdzsáni földgázexport Törökországon keresztülmenő tranzitjáról szóló keretmegállapodásból álló egyezménycsomag számos, az azerbajdzsáni földgáz középtávú exportjával kapcsolatos kérdést látszik eldönteni.

Az egyik fontos kérdés az azeri-török földgázkereskedelem és tranzit problémaköre. Azerbajdzsán növekvő földgázkitermelése és exportkapacitása az 1996-ban felfedezett és 1999-ben feltárás alá vont Sah Deniz mezőből származik. A mező kitermelésének első fázisa (mely lehetővé tette, hogy Azerbajdzsán önellátóvá válhasson földgázból) hamar elkelt: Törökország már 2001-ben megállapodást kötött az azeri kormánnyal évi 6 milliárd köbméter földgáz szállításáról és áráról. A Baku-Tbiliszi-Erzurum földgázvezeték megépítésével a kereskedelem is megindult (2007). Törökország növekvő igényei kielégítésére kíváncsian tekintett a Sah Deniz 2 forrásaira is, emellett a majdani európai-azerbajdzsáni földgázkereskedelem kulcsfontosságú tranzitországává kívánt válni.
Az energiaárak növekedése miatt a köbméterenként szállított földgáz még 2001-ben megállapított árának emelésére irányuló azeri törekvésekkel szembeni meglehetős török rugalmatlanság  azonban 2009-2010 táján már komoly kérdéseket vetett fel Bakuban az egyébként testvérinek, stratégiai szövetségesnek tekintett Ankara jövőbeni földgáztranzittal kapcsolatos szerepét illetően. 2009 táján Törökország részéről informális nyilatkozatokat lehetett hallani az európai exportra szánt földgáz bizonyos részére vonatkozó konkrét igényekről (a tranzitszereppel a törökök nemcsak az azerieket, de az EU-t is sarokba akarták szorítani) és nem véletlenül ekkorra datálható az azeri földgázt a Fekete-tengeren, LNG-ként szállítani kívánó, Törökországot kikerülni kívánó, Azerbajdzsán által is pártolt AGRI projekt megjelenése is. Ebben a kontextusban Törökország regionális energiaelosztó szerepre irányuló ambíciói már-már stratégiai kihívásként jelentek meg mind Baku, mind Brüsszel számára.
A most aláírt megállapodások ennek a huzavonának a végére tesznek pontot. A megállapodások szerint a teljes mértékben exportra szánt Sah Deniz 2 évi 16 milliárdos kapacitásából 6 milliárdot Törökország számára biztosít az azeri fél, és 25 évre megállapodtak arról, hogy a Sah Deniz 2 fennmaradó, évi 10 milliárd köbméternyi gázának európai exportja 2017-től a török Botas vezetékhálózatán vagy egy újonnan megépített vezetéken fog a török-görög, illetve a török bolgár határig eljutni. A jelenlegi török gázvezetékek kapacitása ugyanakkor nem teszi lehetővé évi 16 milliárd köbméternyi gáz szállítását és a felek a meglévő rendszer modernizációjába sem kívánnak invesztálni. Ehelyett, mint Rovnag Abdullajev SOCAR-elnök elmondta, új vezeték építését kezdeményezik, melynek költségeit Baku és Ankara közösen állnák, igaz, a későbbiekben európai partnereket is bevonhatnak. Csakhogy a felek bővebb részletekkel sem a kereskedelemmel, sem az építendő vezetékkel kapcsolatban nem szolgáltak.

A török-azeri megállapodások tehát komolyan érintik az európai Déli Gázfolyosó-tervek által kulcsfontosságú forrásként számon tartott azerbajdzsáni földgáz európai kereskedelmét is.
Egyrészt hivatalosan is nyilvánvalóvá vált, hogy Azerbajdzsán a Sah Deniz 2 teljes kapacitását Törökországnak (évi 6 milliárd köbméter) és Európának (évi 10 milliárd köbméter) kívánja eladni, mely jó hír az európai import-diverzifikációs tervek számára (Azerbajdzsán jelenleg Ukrajnával is tárgyal az azeri földgáz lehetséges exportjáról, illetve Oroszország is szívesen növelné földgázimportját, hogy kevesebb álljon rendelkezésre az európai tervek számára). Október 1-ig három vezetékprojekt, a Nabucco, a Transz-Adriai vezeték (TAP) és az Törökország-Görögország-Olaszország összekötő vezeték (ITGI) nyújtotta be megvalósítási tervét a Sah Deniz Konzorciumnak.
Amit viszont sokan a Nabuccora mért csapásként értékelnek, hogy Azerbajdzsán és Törökország a török vezetékhálózaton, illetve közösen épített vezetéken kívánja a földgázt az EU határáig eljuttatni, mindez pedig elvileg feleslegessé is teheti a Nabucco vezetékprojekt egységes jogi rezsimjét (melynek amúgy a Botas szintén részese), és mely török területen akar új vezetéket építeni. Ráadásul az azeriek által jelenleg eladni kívánt évi 10 milliárd köbméter édeskevés az ambiciózus, 31 milliárd köbméteresre tervezett Nabuccónak, mely csakis a türkmén és/vagy más források bevonásával lehet profitábilis a vezetéket piaci alapon megépíteni kívánó európai cégek számára.
Másfelől a török-azeri megállapodás új lehetőséget is nyit meg a TAP és az ITGI előtt, hisz az azeri földgáz török tranzitjának problematikája a török-görög és török-bolgár határig rendeződni látszik. Az ITGI török-görög szakasza már létezik, kapacitása nagyjából megfelel az Európának felajánlott azeri földgáz számára és közvetve már folyik rajta, igaz, igencsak minimális, azeri gázkereskedelem. A TAP lényegében az ITGI-vel azonos útvonalon szeretne vezetéket építeni és az ITGI-hez hasonlóan nem szerepel terveiben a Nabuccóhoz hasonlatos nagyszabású, ambiciózus törökországi vezetéképítési projekt. Ami az ITGI-vel illetve a TAP-pal kapcsolatban komoly kérdést vet fel, hogy e két korlátozott kapacitású projekt egyike sem igen adna jelentős többletet az európai gázimporthoz, maximum Délkelet-Európáéhoz (noha a TAP kapacitását akár 20 milliárd köbméterre is kibővíthetőnek tervezik), igaz, jóval kevesebb probléma övezi és így jelenleg reálisabb is létrehozni őket, mint a Nabuccót.

Mint ahogy a földgáz-kereskedelemmel kapcsolatos kérdésekkel a világnak ezen a táján lenni szokott, azért persze mégsem dőlt el teljesen minden. Recep Tayyip Erdogan török kormányfő elmondása szerint ugyanis megállapodások tartalmát, részleteit (melyekből kevés konkrétum derül ki) a török és az azeri fél a jövőben ("nem több mint egy éven belül") áttekinti, és ez a módosítások lehetőségét sem zárja ki. Ez persze valamelyest nyitva hagyja a Törökországon keresztül építendő azeri-török vezeték kérdéskörét (melyben az európai partnerek bevonásának lehetősége fennáll, amit akár a Nabucco felé tett gyengécske kiszólásként is lehet érteni) és az egyes európai projektek megvalósulásának lehetőségét is. Óvatosabb kommentárok szerint elvileg az EU is nyert egy kis időt, hogy az Európai Bizottság által előnyben részesített (de megfelelő európai politikai és főleg befektetői pénzügyi támogatást a mai napig maga mögé felsorakoztatni nem tudó) Nabucco-tervhez legalább a türkmének és az azeriek között megállapodást hozzon össze a vitatott közös Kaszpi-tengeri határról és szénhidrogén-lelőhelyekről. Egy ilyen diplomáciai siker sem feledtetné azonban azt a tényt, hogy Türkmenisztán továbbra sem tekinthető megbízható befektetési célországnak. Ami mindenesetre a megállapodások újdonsága, hogy az ITGI és/vagy a TAP megvalósulásában nagy fontossággal bíró (és 2011. október 25-ig megoldatlan) azeri gáz török tranzitjának kérdésköre lényegesen egyszerűsödni látszik.