Mint ismeretes, a politikusok gyakran tesznek "sajátos" nyilatkozatokat az éppen folyó háborúkról (is) annak megfelelően, hogy megítélésük szerint aktuális érdekeiket éppen mi szolgálja a legjobban. Persze egyes megnyilvánulásaik - ostobaságukból vagy szimpla pofátlanságukból fakadóan - jóval botrányosabbak, mint mások. Nemrég a nagyérdemű ismét ízelítőt kaphatott abból, hogy használják fel ezeket a tengerentúlon a belpolitikai hangulatkeltés érdekében.
Történt ugyanis, hogy az Egyesült Államokban Michael Steele, a fő ellenzéki párt országos vezető szerve, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke (a blogja itt) egy július 1-i rendezvényen a párt választási jelöltjei előtt kijelentette: az Afganisztánban folyó háborút "Obama választotta", az USA azt sosem kívánta elkezdeni vagy megvívni, ill. ez már csak azért is ostoba döntés volt a részéről, mert a történelmi tapasztalatok ismeretében igazán tudhatta volna, hogy Afganisztánban nem szabad szárazföldi háborút vívni. Minderre azzal is rátett egy lapáttal, hogy a "McChrystal-affért" komikus fejleménynek minősítette, amely jól jelzi a katonai vezetés Obama hadügyi politikájával szembeni elégedetlenségét. Steele azt már nem tette hozzá, hogy ez az elégedetlenség szerinte jogos és megalapozott, de a szavaiból lényegében ezt lehet kiolvasni.
Videofelvétel a bölcs szavakról:
Ez még a tájékozatlanabbak számára is annyira magas labdának bizonyult, hogy előre várható módon megindult a felháborodott reakciók áradata: Steele urat lemondásra szólította fel többek között a The Weekly Standard főszerkesztője és a neokonzervatív ideológusok nagy öregje, Bill Kristol (mivel úgymond felelőtlenül kivonulást hirdet Afganisztánból), Tom Cole, (finomabb megfogalmazást használva) McCain, sőt a volt alelnök lánya is. A Demokrata párti szóvivő, Brad Woodhouse egyenesen azzal az amerikai belpolitikában már unalomig ismert váddal illette őt, hogy az amerikai csapatok vereségét akarja látni Afganisztánban. A történelmi tények meglehetősen egyértelmű meghamisítását senki nem vette védelmébe, de egyes vélemények szerint Steele nyilatkozatának annyi burkolt igazságtartalma lényegében van, hogy az afganisztáni háború az ún. "mission creep" újabb szomorú példájává vált, elvégre annak eszkalálása már Obama döntése volt, meg aztán egyébként is sok politikus titokban egyetért Steele úrral, csak ezt nem merik nyíltan felvállalni. (Persze azt sem árt figyelembe venni, hogy amennyiben a kormány ezt a logikát próbálná követni azzal, hogy pl. gyorsított ütemben kivonja az amerikai csapatok zömét Afganisztánból, akkor az ellenzéki médiamunkások meg azt harsognák, hogy "Obama gyáván visszavonul", "hős fiaink és lányaink értelmetlenül haltak meg" stb.)
Az ember azt gondolhatná: ez csak vihar egy kanál vízben. Az viszont érdekes mozzanat, hogy a botrány hatására kiadott közleményében Steele lényegében nem válaszolt a vádakra és nem is vonta vissza egyetlen kijelentését sem, csak leírta az ilyenkor kötelező szóvirágokat ("meg kell nyernünk a terror elleni háborút" stb.). Ugyanezt tette az RNC hivatalos szóvivője is, aki ráadásul alig burkoltan azt rótta fel az Obama-kormánynak, hogy nincs életképes stratégiája az afganisztáni helyzet kezelésére.
(A politikusok jól tudják, szükség esetén hogyan mondjanak sok szóval az égvilágon semmit - ez nyilvánvalóan náluk is munkahelyi elvárás.)
Arról volna szó tehát, hogy a bizottsági elnök egyszerűen tévedett és elfelejtette, hogy ez a háború a 9/11-i terrortámadásokra adott válaszul kezdődött 2001 októberében, és Obamának kb. annyi választása volt annak folytatása terén, mint annak idején Richard Nixonnak Vietnamban? Nyilvánvalóan nem, sőt bizonyára a várható reakciókkal is tisztában volt. Ez inkább annak a nem túl bíztató jele, hogy az amerikai politikusok - nem véletlenül - elkezdtek nyíltan egymásra kenni minden felelősséget egy fájdalmasan hosszúra nyúlt és kilátástalan ázsiai háborúért. (Hmm...mikor is volt erre legutóbb példa?) Szinte biztos, hogy a közeljövőben elhangzanak még hasonló nyilatkozatok republikánus tisztviselők részéről, és ha a "hozzájuk közel álló média" is szorgosan teszi a dolgát, néhány éven belül már azt fogják mondani egymásnak az emberek, hogy "abba a háborúba is a hülye demokraták rángatták bele az országot".
Utolsó kommentek