A volt Jugoszlávia területén elkövetett bűnöket vizsgáló hágai törvényszékről szóló cikkünk második felében a korábban már említett Karadžić- és Šešelj-ügyeket járjuk körül. 

Csetnikvajda a bíróság előtt

Az eredetileg jog- és politikatudomány-tanárként működő Vojislav Šešelj a 80-as évek végén lépett ki a szerb/jugoszláv nagypolitika színpadára, miután több művében már korábban is bírálta a fennálló rendszert. Egy 1989-es USA-beli útja során (a későbbi események fényében fölöttébb ironikus, hogy, korábbi rendszerellenes tevékenysége okán, több helyen mint "antikommunista emberi jogi harcos" fogadták...) a második világháborús csetnikek egy még élő magas rangú képviselőjétől megkapta a "vajda" címet, majd hazatérve megalakította a Szerb Csetnik Mozgalmat (SČP), mely némi átszervezés után 1991-ben felvette a Szerb Radikális Párt (SRS) nevet. A párt mellé a régi jó csetnik hagyományok szellemében paramilitáris osztagokat is szervezett Šešelj, melyek később a balkáni háborúk számos hadszínterén letették a névjegyüket. Ezen események kapcsán került sor az ellene való hágai vádemelésre 2003 februárjában. A vádemelés után a politikus saját maga jelentkezett a bíróságon, sőt, elmondása szerint, még a hágai repülőút költségét is maga fizette. (Ez az összeg bizonyára benne volt abban a több mint 6 millió dollárban, amit később védelme költségeire igényelt.) Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy céljait részben sejteni engedte egy, az elutazását megelőzően tartott nagygyűlés, ahol ígéretet tett arra, hogy "darabokra szedi Hágát".

Így is lett, az ellene folyó eljárást a kezdetektől fogva különböző botrányos jelenetek jellemezték. Az őrizetbe vétel és a per megkezdése között szokatlanul sok idő, közel 4,5 év telt el, ez részben a vádlott és a bíróság közötti jogi kötélhúzásnak, részben a vádirat többszöri átdolgozásának tudható be.

Az eljárás körüli jogi viták részben arról szóltak, elláthatja-e saját védelmét Šešelj, és ha igen, milyen formában (ez a probléma az első pár hónap után merült fel, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a vádlott meglehetősen sajátosan értelmezi az önvédelem fogalmát), részben pedig olyan, némiképp akadémikus kérdések körül forogtak, mint hogy jogosult e a vádlott az összes, az eljárással kapcsolatos dokumentumot papíralapon megkapni.

Az első 4 év során Šešelj nagyjából 250 beadványt intézett a bírósághoz, melynek többségét meglehetősen komolytalan, láthatóan bosszantásra szánt témák alkották. Több beadványban előkerült a bírók és az ügyészek által viselt talár kérdése, mely az előadott  érvelés szerint pszichológiai sérülést okoz Šešeljnek, mert az inkvizíció egyenruháira emlékezteti őt (egy másik hasonló beadványban már SS-egyenruha (!) szerepel). A beadványok között szerepelt a bíróság 3 elnöke és 12 bírója elleni összeférhetetlenségi panasz is, egyes esetekben az összeférhetetlenség indoka mindössze annyi volt, hogy a szóban forgó bíró "német", vagy "katolikus".

Mind a beadványokban, mind az előzetes meghallgatások során Šešelj nem takarékoskodott a trágársággal sem: Balkán-szerte ismertté vált egy nevezetes 2005-ös levele, melyet a Milosevics-per kapcsán tanúként élő adásban is felolvasott, és amiben jogi szaknyelvvel keverve anyázta a bíróságot. (Audiovizuális formában megtekinthető itt, angol fordítást lásd mellette, a jegyzőkönyvben pedig a 43798-43799. oldalon)

Hősünk az irodalom területén is aktívan tevékenykedett, 2003 és 2007 között kb. 50 kiadvány jelent meg a neve alatt (ezek jórészt korábbi megszólalásait, cikkeit tartalmazták, vagy munkatársai állították össze iránymutatásai alapján), közöttük olyan beszédes című művek, mint például "Szaddám Huszein az agresszív globalizmus ellen", "K*rva del Ponte karmai között", "Bill Clinton, a washingtoni szexmániás", "II. János Pál, a sátánista egyház főpapja", vagy éppen "A katolikus egyház bűnös terve, a mesterséges horvát állam".

Hosszú jogi kötélhúzás, és egy, az önvédelmi joggal kapcsolatos több hetes éhségsztrájk után a bíróság végül engedélyezte, hogy Šešelj "jogi tanácsadói" (akik jórészt pártjának jogász végzettségű, magas beosztású tagjai) segítségével önmaga láthassa el védelmét, és 2007 novemberében megkezdődött a tulajdonképpeni eljárás. Ehhez többek között az is hozzájárult, hogy 2007 elején az ügy egy olyan bíróhoz került, aki némileg megértőbben viszonyult Šešelj önvédelemre vonatkozó elvárásaihoz.

Érdemi védelmét a politikus alapvetően két pontra építette: az első érv annyiban állt, hogy közte és Milosevics egykori szerb elnök között a viszony korántsem volt mindig felhőtlen (ez kétségtelen tény, kapcsolatuk Šešelj kormánykoalíciós szerepvállalásától bebörtönzéséig terjedő skálán mozgott 1991 és 2000 között), így nem áll meg az a vád, miszerint érdemi szerepet vállalt Milosevics politikájának kivitelezésében. A másik érv szerint a "csetnik" megnevezést számos paramilitáris osztag fegyveresei használták a délszláv háborúk alatt, ezek közül azonban nem mindegyik állt Šešelj parancsnoksága alatt.

Az érdemi érvek mellett azonban jóval nagyobb szerepe volt Šešelj eddigi retorikájában (mind saját perében, mind pedig a Milosevics-perben a védelem tanújajént való felszólalásai alatt) a különböző összeesküvés-elméleteknek, melyekből az első részben már ízelitőt adtunk. Ezen elméletekben szerepet kapott -egyebek mellett- az USA, a NATO, az Európai Unió, Kohl, Genscher, Chirac, Soros György, továbbá II. János Pál akkori, és XVI. Benedek későbbi pápa. A legkülönösebb, a radikális vezető által előadott elmélet azonban a horvátországi háború legkomolyabb csatájának színhelyéhez, Vukovárhoz kapcsolódik. Eszerint, ellentétben a közkézen forgó elképzeléssel, miszerint Tudjman akkori horvát elnök szándékosan adta fel a város védelmét, hogy az ostromból politikai tőkét tudjon kovácsolni a nemzetközi színtéren, Šešelj elmélete szerint a szerb/jugoszláv hadsereg (egész pontosan a katonai elhárítás) "szerbellenes erői" rendezték meg Vukovár elpusztítását, hogy aztán ezzel "be lehessen feketíteni a szerb népet".

A 2003 és 2007 közötti időszakot jellemző jogi viták a per alatt is folytatódtak: Šešelj rendszeresen azzal vádolta az ügyészség képviselőit, hogy hamis tanúkat vonultatnak fel ellene, akiket pénzzel, emigrációs lehetőség kilátásba helyezésével, vagy egyéb anyagi juttatással bírtak rá a hamis tanúvallomásra. Az ügyészség panaszai alapján pedig Šešelj vagy munkatársai rendszeresen nyomást gyakorolnak a tanúkra, illetve védett tanúk személyazonosságát hozzák nyilvánosságra, a vádlott magatartása az ülésteremben pedig finoman szólva hagy kívánnivalót maga után.

A vád tanúira való nyomásgyakorlás - vagy erre vonatkozó panasz - nem újdonság a hágai bíróság előtt folyó eljárásokban, egyes vélemények szerint Ramush Haradinaj, korábbi UÇK-parancsnok és későbbi miniszterelnök perében azért született felmentő ítélet, mert a gerillavezér-politikus munkatársai hathatós eszközökkel meggyőzték a vád koronatanúit, hogy talán mégsem kellene a vádlott ellen tanúskodniuk. Ami Šešelj ügyét illeti, az a jelenet mindenképp elgondolkodtató, amikor a vád egyik tanúja, egy vajdasági szerb az ülésen bejelentette, hogy lemondana a tanúvédelmi intézkedésekről, mert otthon már a fél falu tudja, hogy ő a hágai bíróságon védett tanúként fog felszólalni...

Tovább folytatódott a Šešelj képviselete körüli, immár sokéves jogi kötélhúzás is, idén nyáron emiatt az eljárás rövid időre felfüggesztésre is került. S noha november elején egy új passzust iktattak a bíróság szabályzatába, mely megkönnyíti a bírók számára védőügyvéd kirendelését, több szakértő szerint lehetséges hogy visszafelé sülne el, ha újra ügyvédet rendelnének Šešelj mellé.

A per jelenlegi állása szerint (a vád bizonyítási szakasza várhatóan 2008 végén zárul le, s a védelem ugyanennyi időt kap) ítélethirdetésre leghamarabb 2009 végén kerülhet sor. S bármilyen ítélet szülessék is, a Šešelj-ügy kétségkívül az egyik leghosszabb, legkomplikáltabb, és legbotrányosabb perként vonul majd be az ICTY és a nemzetközi büntetőjog történetébe.

(Újra) szerb elnök a bíróság előtt

Terjedelmi okokból Karadžić doktor életének és bújkálásának kalandos történetét itt nem részletezzük, erre vonatkozóan olvasmányos összefoglaló található kollégáinknál. A történet fonalát 2008. július 30-án vesszük fel, amikor Karadžićot átadták az ICTY-nek.  Az átadást követően egy nappal, július 31-én került sor - a nemzetközi sajtó élénk figyelme közepette - a vádlott első hágai meghallgatására, melyet, immár jóval csekélyebb médiafigyelem mellett, augusztus 29-én, szeptember 17-én, és október 28-án újabb meghallgatások követtek. 

Az első meghallgatás alkalmával Karadžić azon, régóta ismert elmélete keltette a legnagyobb sajtófigyelmet, miszerint egy, Richard Holbrooke amerikai diplomatával között megegyezés mentesítette őt a bírósági eljárás alól. Az ezt részletesen tartalmazó négy oldalas beadványát az ülésen Karadzic nem olvashatta fel, másnap azonban nyilvánosságra hozták. Richard Holbrooke természetesen hevesen tagadta a feltételezett megállapodás létezését, Muhamad Sacirbey egykori boszniai külügyminiszter viszont épp ellenkezőleg, készségesen elismerte a  megállapodás létét az iráni Press TV által készített interjúban. (Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a vezető bosnyák külügyér, elmondása szerint, "a boszniai EBESZ-misszió vezetőjétől hallott" az egyezményről). Karadžić egykori bizalmi embere, Aleksa Buha később egy belgrádi rádiónak azt mondta, személyesen is tanúja volt a megállapodás aláírásának.

A különféle városi legendák és összeesküvés-elméletek formájában immár több mint tíz éve létező, feltételezett Holbrooke-Karadžić megállapodás azonban valószínűleg akkor sem gyakorolna befolyást a volt boszniai szerb államfő perére, amennyiben létére később esetleg ténylegesen is fény derülne. Ebben a tekintetben megfontolandó az ügyészség érvelése, miszerint:

- ad 1: egy ilyen egyezmény létrejötte egy sor nemzetközi jogi elvet sértett volna meg, így jogilag semmisnek tekintendő
- ad 2: az Egyesült Államok nem volt jogosult semmilyen kötelezettséget vállalni az ICTY nevében
- ad 3: a bíróságot létrehozó Biztonsági Tanács pedig soha nem adott mentességet Karadžićnak az eljárás alól.

Noha jogászok általában egyetértenek abban, hogy a feltételezett egyezménynek nem lenne semmiféle hatása a Karadžić ellen folyó eljárásra, arról már megoszlanak a vélemények, hogy a bíróságnak érdemes-e ezzel kapcsolatban nyomozást indítania. Sir Geoffrey Nice, a Milosevics-per vezető ügyésze szerint például mindenképp ki kell deríteni Karadžić állításainak valóságtartalmát, ellenkező esetben a bíróság az összeesküvés-elméletek újabb célpontja lehet, mások viszont attól tartanak, hogy egy ilyen nyomozás miatt a per aránytalanul elhúzódna.

Milosevicshez és Šešeljhez hasonlóan Karadžić saját maga kívánja védelmét ellátni. Az ülésteremben tanúsított eddigi magatartása azonban velük ellentétben sokkal kooperatívabb volt, valószínűleg, tanulva a Šešelj-ügyből, részben annak érdekében, hogy elkerülje a kirendelt védő esetleges alkalmazását. Karadžić az első meghallgatáson közölte, a hágai intézményről alkotott véleményétől függetlenül részt vesz az eljárásban: "úgy fogok védekezni, mintha egy természeti katasztrófa ellen tenném", tette hozzá. A Seselj- és Milosevics-ügyekben szerzett negatív tapasztalatokat láthatóan az ügyészség is szem előtt tartotta, amikor szeptember végén új vádiratot terjesztett elő. Az előző, 2000-ben kelt változathoz képest a javasolt új vádiratból kikerült a genfi egyezmények megsértésére vonatkozó vádpont (ez annak bizonyítását igényelte volna, hogy a boszniai háború nemzetközi konfliktus volt), továbbá szűkítették a bűncselekmények által érintett helyszínek körét Boszniában. Az új vádiratban viszont továbbra is szerepel a Bosznia bizonyos területein 1991-1992-ben elkövetett cselekményekre vonatkozó népirtási vád, noha az ICTY eddigi ítéleteiben csak az 1995-ös srebrenicai eseményeket minősítette népirtásnak. Az eredeti vádiratban felhozott vádakkal kapcsolatban Karadžić nem nyilatkozott, hogy bűnösnek vagy ártatlannak vallja e magát, amit a  szabályok alapján a bíró úgy tekintett, hogy a vádlott ártatlannak vallja magát. Az új vádirattal kapcsolatban, mely még bírói jóváhagyásra vár, erre a nyilatkozatra 2009 elején kerülhet sor.

Ami a Karadžić-per kezdetét illeti, a felek érdekei némiképp eltérőek. Az eljárást vezető skót bíró október végén tette szóvá az ügyészeknek, hogy Karadžić elfogása után több mint három hónappal még mindig nincs készen a végleges vádirat, a vádlott azonban az irányú aggályainak adott hangot, miszerint a túlzott "sietség" hátráltatja a védelem előkészületeit. Egyesek szerint Karadžić szándékos időhúzó politikát folytat, abban reménykedve, hogy a bíróság mandátuma lejár, mielőtt a per befejeződne, vagy egyáltalán elkezdődne. Ez a forgatókönyv azonban, mint az első részben szóltunk róla, pont az ügy jogi és politikai súlya miatt kevésbé valószínű. A bíróság valamilyen formában való további működtetése melletti érveket erősítheti, ha 2009-ben esetleg a másik "kulcsvádlottat", Ratko Mladićot is őrizetbe veszik.