Helyi idő szerint tegnap 23:20-kor a Nusakambangan Börtönben végrehajtották az ítéletet a 202 halálos áldozatot követelő 2002. október 12-i bali terrormerényletek Jemaah Islamiyah-hoz kötődő három kitervelőjén. Az Amrozi, Mukhlas és Imam Samudra néven ismert személyekkel sortűz végzett (folytatás =>)

- adta hírül az Antara Indonéz Nemzeti Hírügynökség. Öt évi jogi-politikai huzavona után tehát a kormány kész volt politikailag vállalni az ítélet végrehajtását. A 2002-es bali terrormerénylet az 1998 utáni Indonézia egyik legnagyobb össztársadalmi sokkja volt. Noha a radikálisok hat évvel ezelőtti akciója óriási elutasításra lelt a társadalomban, a (főleg a kivégzettek lakóhelye közelében élő) szimpatizánsok tüntetései, bombafenyegetései és politikusok elleni fenyegetései miatt szigorították a biztonsági szabályokat.

Az 1998. májusában Suharto elnök diktatúrájának (1966-1998) bukásával Indonéziában tetőző délkelet-ázsiai gazdasági válság több szempontból is igencsak turbulens éveket hozott az ország életében. Nemcsak a rendszer gazdasági stabilitásának elmúltával reményt vesztett emberek által követelt demokratikus átalakulás és gazdasági reformok iránt volt erős társadalmi igény, de - a függetlenség óta a rendkívül heterogén etnikumú és kulturális, valamint civilizációs szinten is megosztott országban az addigi autokratikus államrend által elfojtott, de a demokratizálódás és a gazdasági válság okozta szociális és etnikai különbségek által felszínre hozott különféle etnikai és vallási közösségek közötti helyi viszályok (Maluku, Ambon, Poso, Dél-Celebesz) megjelenése miatt - megnőtt az igény a biztonságra is.

A világi berendezkedésű (bár az iszlám vallásosság felé 1990 után közeledő) Suharto-rezsim bukása után és a demokratikus átalakulás (szólásszabadság, sajtószabadság, szabad pártalapítás bevezetése) folytán nemcsak a politikai iszlám pártjai jelentek meg, de a korábban elűzött vagy titokban működő radikális mozgalmak is jelentkeztek programjukkal. Míg a politikai iszlám pártok a demokratizálódó rendszer keretein belül képzelték el széles skálán elterülő ötleteik megvalósítását, a radikális csoportok (Laskar Jihad, Jemaah Islamiyyah, stb) a rendszeren kívül kerestek megoldást, kétségbe vonva a világi rendszer és kormány legitimitását.

A megnyilatkozásra bőven akadt lehetőség az ezredfordulón: nemcsak a már említett helyi társadalmi konfliktusokba való beavatkozással, de a gazdasági és (ekkoriban) politikai válság is megfelelő terepet adott ehhez. A Jemaah Islamiyah (JI) rendelkezett valószínűleg a legszélesebb nemzetközi kapcsolatokkal és az egyik legnagyobb létszámú (Kb 2-3000 fős) szervezet is volt.

A JI az 1970-es években nőtt ki az ötvenes években az indonéz szigetvilágban iszlám államot kiépíteni igyekvő Darul Islam-mozgalmárok tanításaira alapuló, Abu Bakar Ba'asyir és Abdullah Sungkar vezetésével a közép-jávai Solo melletti Ngrukiban létrejövő pesantrenben (vallási iskolában) tanító tanárok és ott tanult diákok laza szervezetéből. Az iskola akkoriban illegálisnak minőső nézeteivel (iszlamista állam a szigetvilágban, a fennálló rend elutasítása) kiváltotta a hatóságok ellenintézkadéseit (Ba'syirt, Sungkart és több társukat többször is letartóztatták), amire a tagok a hatóságok elleni támadásokkal reagáltak. Ba'asyir és Sungkar végül Malajziába emigrált, de fenntartották kapcsolataikat Indonéziában maradt és illegális tevékenységet kifejtő tanítványaikkal, miközben kapcsolatrendszert építettek ki más délkelet-ázsiai szervezetekkel is, illetve néhány személyes és gazdasági kapcsolatra tettek szert a Perzsa öbölben is (Az al-Kaidát is sokszor szeretik belekeverni az ügybe. Tény, egyes JI-tagoknak lehettek személyes kapcsolatai egyes al-Kaida tagokkal, de a JI /többek között/ inkább kihasználta a későbbiekben a Bin Laden szervezetével való összemosást).

1999-ben, egy évvel Suharto bukása után a szellemi vezetők visszatértek Indonéziába (Sungkar hamarosan meghalt), ahol immáron egy radikálisabb eszközökkel fellépni kívánó csoport is megjelent, akik az otthoni operatív vezetők, Hambali illetve a malajziai Noordin Mohamed Top vezetésével  nemcsak a "hitetlen, militáns" keresztények és a muszlimok ekkori fegyveressé viszályaiba akart vallási alapon fegyverrel beleszólni, de a nyugati érdekeltségek ellen is fel kívántak lépni.

E körbe tartozott a három későbbi kivégzett is. Mindhárman Malajziában látogatták a Ba’asyir és köre előadásait, Mukhlas Afganisztánban is megfordult. Kapcsolatban álltak a Malukun és Poson zajló konfliktusokkal  és a 2000-es jávai templomrobbantásokkal is.

2001 folyamán a hadsereg bevetésével, valamint fegyverszüneti megállapodásokkal Jakartának többé-kevésbé sikerült az összetűzések intenzitását lecsökkenteni, ezzel a radikálisok számára is behatárolódtak a lehetőségek. Új megnyilatkozási lehetőségként 2001. szeptember 11. adódott, melynek során többek közt a JI is dzsihádot hirdetett az USA és szövetségesei ellen, a muszlim többségű lakosság pedig élesen tiltakozott az afganisztáni beavatkozás miatt. Noha az USA többször is nyomást gyakorolt Jakartára a radikálisok elleni fellépésre, a Megawati-kormány (2001-2004) nem vállalt részt a terrorizmus elleni harcban, és a hazai radikálisok ellen sem lépett fel ilyen belpolitikai környezetben. Ritka lehetőséget láttak ezért a radikális szervezetek arra, hogy szélesebb körű legitimitást szerezzenek akcióiknak és céljaiknak.

A Nyugat elleni szimbolikus fellépés célpontjának pedig mi sem volt alkalmasabb, mint az ausztrál és európai turisták tömegei által látogatott üdülőparadicsom, Bali szigete. A terv 2002 nyarán fogant meg a Amrozi, Mukhlas, Imam Samudra és Hambali fejében. Végül egy öngyilkos merénylő és két autóba rejtett bomba felhasználásával az amerikai konzulátusnál és két közkedvelt éjszakai szórakozóhelynél sorrendbe időzítve bekövetkező detonációkban összesen 202-en haltak meg, többségében turisták.

A merényletek kitervelői célt tévesztettek: a társadalom elítélte a terrorakciót (állítólag Ba'asyir is előzetesen bírálta az akciót, igaz, a nem megfelelő időzítés miatt) és az addig húzódozó hatóságok az erős belső és nemzetközi nyomás hatására gyorsan letartóztatták az egyébként már évek óta látókörükben lévő gyanusítottakat. A terrorizmusellenes jogszabály elfogadása (ami az addig Suharto-kori szerepe miatt inkább visszaszorítani kívánt hadseregnek adott erősebb eszközöket) és a külföldi titkosszolgálatokkal való együttműködés erősítése is a merényletek következménye volt. Azóta ennek következtében is a szélsőséges szervezetek több tagját sikerült elfogni és e csoportokat részlegesen meggyöngíteni.

Az elkövetők végül bevallották a tettüket, sőt JI-kapcsolatukat is elismerték (ellenben tagadták az al-Kaida-szálat). A bíróságok igen gyorsan lefolytatták a pereket és az elfogott értelmi szerzőket (Mukhlas és Imam Samudra) illetve a logisztikát szervező Amrozit halálra ítélték (Ba'asyir részvétele nem biznyosodott be a robbantásban, ő végül két és fél évet kapott, Hambalit az amerikaiak fogták el Thaiföldön). Ekkor megkezdődött egy öt évig tartó jogi-politikai huzavona.

Az indonéz kormány ugyan keményen fel kívánt lépni a szélsőségesekkel szemben (erre az ezredfordulós tapasztalatok és az instabilitás miatt erősödő lakossági igény is volt), de  politikai és biztonsági szempontból voltak kétségei: hogy ti. a radikalizmusnak mekkora  mozgástere van (mint utóbb többször is kiderült, támogatottságuk viszonylag marginális, mégis több, JI-hoz köthető robbantás is történt 2002-2004 között Jakartában és 2005-ben ismét Balin), illetve a parlamentben jelentős számú képviselővel bíró politikai iszlám pártok reakciója miatt is aggódtak (ezért még érdekesebb, hogy alig fél évvel a parlamenti választások előtt tették meg a bejelentést). Az elítéltek is több jogi aktussal próbálkoztak: noha végig mártíromságukat (mint céljukat) hangoztatták, hol az Alkotmánybírósághoz fordultak, hogy a merénylet után elfogadott terrorellenes rendelet alapján alkotmányellenesen ítélték el őket visszamenőleges hatállyal (igaz, az indonéz alkotmánybíróság határozata sem kevésbé figyelemreméltó), hol azért nyújtottak be indítványt, hogy az "embertelen", 1964-es törvény szerint hatályos golyó általi kivégzési mód helyett inkább fejezzék le őket (nyilvánvalóan felesleges próbálkozás volt). Többször fenyegetőztek bosszúval is. Viszont a világból is többször jöttek üzenetek, számos vita dúlt például Ausztráliában is (érdekesség, hogy még az Amnesty International is "megengedte" Indonéziának a kivégzést).

Az elmúlt években szinte félévente jelentették be a hivatalos szervek, hogy az ítéletet "hamarosan" végrehajtják, de a halogatásízű  magyarázatok után végül az idei Ramadán után tűztek ki a végső időpontot: hogy ti. november elején végrehajtják az ítéletet.

Most a hatóságok szigorított biztonsági intézkedésekkel készülnek a szimpatizánsok esetleges további demonstrációira, az iszlám mérsékelt irányzatait követő indonéz társadalom többsége azonban elítélte a támadásokat és ma sem szimpatizál a kivégzettekkel.