Nos, tegnap lezajlott a zimbabwei elnökválasztás második fordulója. Most talán tekintsünk el a szokásos "gonosz diktátor", "lánglelkű ártatlanul elnyomott ellenzék" formuláktól és egyéb összeesküvéselméletektől. (Pedig az ilyesmire fogékonyak nyilván fenemód örülnének, hogy még tősgyökeres zimbabwei zsidók is akadnak arrafelé.) De ennél sokkal érdekesebb részletei is vannak a történetnek. (folyt.=>)

Már eleve az utóbbi hónapok történései is rendkívül tanulságos formát öltöttek. Kezdődött a dolog a márciusi elnökválasztással, amikor is a jó öreg Mugabe egészen kínos vereséget szenvedett az ellenzéki Tsvangiraitól. Ami ezután következett, abban nem is a kormány elnyomó intézkedései a figyelemre méltóak, hanem az, ahogy Tsvangirai hihetetlen töketlenkedései mellett Mugabe szép lassan a saját javára fordította a belpolitikai helyzetet.

Tsvangirai politikai manővereit, bizonytalanságait gyakran éri kritika. Jelen esetben szinte általános nemzetközi támogatást élvezve gyakorlatilag nyert helyzetet adott fel, amikor öt nappal az elnökválasztás előtt a holland nagykövetségre menekült, s a szavazás bojkottját választotta.

Így megmaradt egyetlen jelötként Mugabénak minden bizonnyal nem fog nehezére esni a győzelem. A hivatalos Zimbabwe Herald máris sajátos hangnemben számolt be az eseményekről. Mugabe fokozatos elhülyülésével hiába dönti módszeresen romba az utóbbi években országa gazdaságát, azért azt meg kell hagyni, az öregnek még mindig zseniális érzéke van a hatalom megtartásához. Egyébként nem is csoda, hogy nyilvánvaló szellemi hanyatlása ellenére korábbi - szabadságharcos és korai államelnöki - érdemei okán máig rengetegen néznek fel rá.

De ami a kérdést a KatPol blog számára igazán érdekessé teszi, az a közismert brit diplomata, Paddy Ashdown legutóbbi nyilatkozata. Ashdown ebben igazolhatónak és megalapozottnak nevezi a nemzetközi katonai beavatkozást, arra az esetre, ha a választásokat a nemzetközi tiltakozás ellenére megtartanák, s Mugabe - tisztességtelen eszközökkel - győzedelmeskedne. Nos, a jelek igencsak ez irányba mutatnak, a brit védelmi minisztérium pedig állítólag konkrét hadműveleti terveket is készített már. Érdeklődve várjuk tehát a fejleményeket.

Annyit azért illik a dologhoz fűzni, hogy a beavatkozáshoz nem ártana a Biztonsági Tanács felhatalmazását is elnyerni. Azonban minthogy e jeles testület a minap a Zimbabwét sújtó szankciókról sem tudott megállapodni, ennek vajmi kevés esélye van. És az sem túl valószínű, hogy Zimbabwe érdekében bárki felvállalna egy a '99-es koszovói esethez hasonló "humanitárius intervenciót".

Annál is inkább, mert egy ilyen akcióhoz azért nem ártana a dél-afrikai térség két legerősebb katonai hatalma, Dél-Afrika és Angola támogatását is megszerezni. S ami azt illeti, finoman szólva is mindketten Mugabe mérsékeltebb - néha egyenesen vonakodó - bírálói közé tartoznak. Ugyanígy számos más afrikai állam vezetése sem igazán érdekelt a Mugabe elleni éles fellépésben, így az sem valószínű hogy a jövő heti AU-csúcs döntő lépésre szánná el magát.

De ha egy valamit tanulhattunk a történelembő, az az, hogy Fekete-Afrikában szinte minden lehetséges, és annak az ellenkezője is. Szóval minden bizonnyal érdemes lesz figyelemmel kísérni az eseményeket.