1989 novemberében olyan eseményre került sor, amely minden bizonnyal mind a német nép, mind a (már haldokló) szovjet tömb történelmében példa nélküli: egy miniszter nyilvánosan megnevettette a hallgatóságát, szándékolatlanul. Felettébb kínos volt, hogy ráadásul pont Erich Mielke elvtárs csinált magából sikeresen bohócot, kb. annyira otthonosan viselkedve egy nem kontrollált közönség előtt, mint egy partra vetett hal, pedig az állambiztonság fejeként neki kellett volna az utolsó pillanatig is a keletnémet állam legrettegettebb (bár kétségtelenül legfeljebb csak második) szolgájának lennie.

Az incidens bizonyára azért is maradt meg a németek emlékezetében, mert a posztszocialista átmenet idején - legalábbis annak kezdeti szakaszában - örömteli fejleményekre sor került ugyan, humorosakra viszont annál kevésbé. Ezek után már valószínűleg csak idő kérdése volt, hogy a proletár származású, szigorú kémfőnök kulcsszereplőként jelenjen meg egy Kleo című, akcióvígjáték műfajú helyi Netflix-sorozatban (2022-24).

Mielke tejipari munkások között

A magunk részéről látni vélünk egy olyan tendenciát, hogy akármikor bemutatásra kerül a fent említett, reálisan létező, szovjet típusú szocializmus hanyatló/válságos időszaka, akár a tévében, akár máshol, itthon vagy külföldön, akkor a történet vagy kémekről fog szólni, vagy bűnözőkről és renitens társadalmi elemekről, vagy a demokratikus ellenzékről, vagy pedig a mindezeket üldöző zsarnoki hatóságokról és azok besúgóiról. Ha tényleg így áll a helyzet, abban voltaképpen nincs semmi meglepő. Hiszen az egyre sanyarúbb körülmények között éldegélő szürke kisemberek, akik ráadásul a '90-es években sem néztek különösebben vidám napok elé anyagi, gazdasági értelemben, nos aligha ideális szereplői bármiféle érdekfeszítőnek szánt szórakoztatóipari terméknek.

[Közbevetett szolgálati közlemény azon kedves olvasók kedvéért, akik esetleg semmit nem tudnak a sorozatról, de az érdeklődésüket talán sikerült felkelteni: ami késik; nem múlik; ráébredtünk, hogy a spoilereket fel is tudjuk tüntetni az ajánlóban. A szövegben a fekete csíkok kijelölésével láthatóvá válnak. Szívesen.]

Ez az általános szabály a Kleo-ra is abszolút vonatkozik, mivel – ahogy a fentiekből már sejtheti a kedves olvasó – kémtörténet is egyben, sőt a szereplőgárdában megjelennek az állami vagyon öltönyös elzabrálói, a KGB árulói és puccsistái, na meg a magát „demokratikusként” aposztrofáló rendszer holtteste felett aktivizálódó nyugatnémetek, akik között egy kettős ügynök is megbújik, a kezeit pedig természetesen mindenki jól össze is vérezi. Lényegében mindent igyekeztek tehát kihozni a történetből, amit egy olyanból ki lehet egyáltalán hozni, melynek díszletét az épp elpárolgó NDK jelenti. (Humoros módon mellesleg egyik rendező sem keletnémet. Sőt, az egyikük svájci német, a másik meg félig tunéziai.)

Az első információ, amit a néző megkap, egy szellemes figyelmeztetés – amiben (gyaníthatóan nem szándékosan) a Thomas Mann üdvözlése c. József Attila-vers üzenete is visszhangzik –, mely szerint ez egy igaz történet, de belőle valójában semmi nem történt meg. Szigorúan vett értelemben a cselekményre ez valóban érvényes. Nagyon is létezett viszont a „kincs”, amely körül minden forog, vagyis Mielke vörös bőröndje, sőt mint múzeumi tárgy megtekinthető ma is. Persze az a tényállás, hogy egy titkosszolgálati vezető a főnöke piszkos ügyeit bizonyító dokumentumokat rejteget, kb. annyira evidens, mint hogy az ég kék, a fű meg zöld. A Kleo készítői biztosra mentek tehát ezen a téren, és ezt aligha róhatnánk fel nekik.  

A két gazember, ekkor még teljes egyetértésben. 1980

De az már politikailag kevésbé magától értetődő, hogy ezeket a tábornok végül zárt ajtók mögött sikeresen fel is használta, hóhért akasztva ezáltal, hiszen Honecker főtitkár elvtárs hasonló módszerekkel szabadult meg a saját elődjétől 18 évvel korábban. Más kérdés, hogy erre 1989 októberében került már sor, továbbá az adott kényes kérdésben minden más pártvezető is Mielke oldalán állt, vagyis a számukra felettébb csüggesztő nemzetközi helyzetben a kompromat bizonyára csak teljesen mellékes többletsúlyt jelentett a latban. De hogy azzal magának az állampárti diktatúrának a bukását megakadályozni vagy akár elodázni sem lehetett volna már, azt utólag magabiztosan kijelenthetjük. Ez legalábbis arra enged következtetni, hogy a tranzíció közepette sarokba szoruló Stasi-főnök kezében semmi nem volt a nyugatnémet vagy amerikai kormányzatok zsarolásához, ellentétben azzal, amit a sorozatban láthatunk.

Ami a spoilerezést illeti, még azt a megjegyzést engedjük meg magunknak itt az ajánlóban, hogy a főtitkárfeleség, Margot Honecker is fontos szerepben bukkan fel. A többi karakter már valóban a képzelet szüleménye, és ez magára a cselekményre is fokozottan érvényes, különösen a második évadban. Unatkozni a kedves néző nem fog, annyi szent. A többi spoiler meghallgatható podcastunk mai szokásos kibeszélős/kitárgyalós adásában. A szokásos felállással ellentétben viszont csatlakozott hozzánk Salvaje, a Hadak útján c. egykori hadtörténelmi rádióműsor vezetője és Jürgen, a sajnos szintén többé nem frissülő NKD Mémfala Facebook-oldal egyik adminja.

Jó szórakozást! Az adás letölthető innen, a korábbi adások pedig elérhetőek itt. Az adás, amiben az NDK-ban játszódó filmekkel foglalkoztunk, elérhető itt.