Ha találomra megkérdeznénk embereket az utcán a leghíresebb terroristákról, aligha akadna a felsoroltak között orosz nemzetiségű személy. Pedig az 20. század fordulóján Oroszországban a cári kormányzatnak igen meggyűlt a baja a terrorizmussal, aminek állami vezetők (köztük miniszterelnökök és cárok) is áldozatául estek. Ennek emlékezete Oroszországon kívül már nemigen van, de orosz közegben továbbra is ismert ez az időszak. Az egyik terroristával foglalkozunk a KatPol Kávéház 121. adásában, akinek életét a Fakó lovon ülő halál c. orosz film is feldolgozza.

A kérdéses személy nem más, mint Borisz Viktorovics Szavinkov, aki a Szociálforradalmár Párt (Eszerek) katonai szárnyát vezette és számos merénylet kitervelője és végrehajtója volt. Később a Kerenszkij-kormány hadügyminiszter-helyettesévé vált, majd a Kornyilov-ügy után távozott, és a maga eszközeivel vette fel a harcot a bolsevikok ellen. A polgárháborús vereséget követően nyugatra emigrált, ahol nagy hatást gyakorolt rá Mussolini fasiszta mozgalma. Később aztán egy szellemes kémelhárító művelet, a „Tröszt” keretében a szovjet titkosszolgálat hazacsábította, ahol koncepciós eljárás alá vonták, ő pedig gyanús körülmények között életét vesztette – saját korát megelőzve az ablakon kiesve.

De ne rohanjunk ennyire előre, ugyanis maga a film az ő terrorista időszakával foglalkozik. Ennek az alapja Szavinkov 1909-ben megjelent regénye, a Fakó ló, amelyet a saját élete történései ihlettek. Ez nagy nemzetközi siker lett, későbbi, 1917-es Egy terrorista emlékiratai c. önéletrajza már nem érte el ugyanezt a hatást. Igazi ritkaságnak mondhatjuk, hogy valakiről egy aktív éveiben írt fiktív önéletrajz alapján készítenek filmet.

Szavinkov nem volt tipikus terrorista: a polgári rétegből származott, jogot tanult odahaza és Németországban, ahol a marxista gondolatokkal is megismerkedett. Ő azonban sosem volt kommunista, inkább a szociális reformok és a demokratikus átalakulás mellett állt ki, és legitim eszköznek tekintette a terrort ezek elérésében. Fontos kihangsúlyozni, hogy ez ekkoriban még célzott merényleteket jelentett fontos személyek ellen, nem a ma jellemző, válogatás nélküli tömegterrorizmust. Miután kiderült, hogy főnöke titokban az orosz cári titkosrendőrség, az Ohrana embere, ő vált az eszer katonai szárny új vezetőjévé. Ilja Ehrenburg szerint – aki 1916-ban találkozott vele személyesen – Szavinkov egy valódi hit nélküli ember lett, saját belső ürességét álcázta írói munkájával. Legalábbis egészen addig, amíg első kézből nem találkozott Mussolini fasiszta mozgalmával, tehetjük hozzá. Erről viszont aligha láthatta a valós képet, hiszen például dicsérte a fasizmus demokratikus voltát...

Maga a film azon éveibe enged betekintést, amikor ő szervezte a bombával vagy lőfegyverrel végrehajtott merényleteket a fontosabb személyekkel szemben, és kiválóan mutatja be azt a sokféle embertípust, akit egy ilyen ügy vonzani tud. Van lánglelkű értelmiségi, megcsömörlött munkás és női szerető a soraik között. A film a módszereikbe is betekintést enged, a szervezetépítésnél, konspirációnál és az akciók végrehajtásánál egyaránt.

Fontos még azt is megjegyezni, hogy Szavinkov személyét az tette viszonylag hírhedtté, hogy szerepel a Hearts of Iron IV c. stratégiai videojátékhoz készített Kaiserreich nevű alternatív történelmi modban, ahol Németország megnyerte az első világháborút. Itt Szavinkov a „nemzeti populisták” (gyakorlatilag az itteni fasiszták) vezetője a bosszúra éhező Oroszországban, ahol a fehérek nyerték meg a polgárháborút, a célja revansot venni a Központi Hatalmakon. Legutóbb pontosan ő kapott egy jelentős update-et a játékon belül, így a játékban betöltött szerepéről az adásban elmondottak már nem teljesen igazak. Kiváló lehetőség ez viszont mindenki számára, hogy maga próbálja ki.

Az adáshoz jó szórakozást kívánunk! A hanganyag letölthető itt, az eddigi adások pedig elérhetőek itt. Az elhangzottakhoz utólag két pontosítást fűzünk:

• a rendező neve Sanazarov, amit sajnos több nekifutásra sem sikerült pontosan kiejtenünk
• az említett "jelenleg népszerű, olasz nevű merénylő" Luigi Mangione