Sebastian Haffner Az elárult forradalom című könyvében úgy fogalmazott, 1918. szeptember 29-e a német történelem egyik legfontosabb dátuma, amely azonban elfeledett is. Még javában dúlt az első világháború, a németek a sikertelen tavaszi offenzíva (a Kaiserschlacht) után defenzívába kényszerültek az amerikaiak által kiegészített Antant erői ellen. Ekkor Ludendorff tábornok, az ország kvázi katonai diktátora, aki kénye-kedve szerint ugráltathatta még a császárt is, úgy döntött, békésen átadja a hatalmat ellenzékének. Kevés diktátor képes ilyen hideg fejjel meglátni azt, mikor járt már le az ideje, a tábornok pedig úgy gondolta, a háború menthetetlenül elveszett. Ludendorff hatalma kezdettől fogva azon alapult, hogy győzelmet ígért nyugaton, ám ezen a napon azzal állt elő, hogy a hadvezetésnek 24 órán belül fegyverszünetet kell kérnie.

Itt veszi fel a történet fonalát podcastunk, a KatPol Kávéház 54. adása, amely a Kaisersturz nevű német kosztümös drámát mutatja be Rammjäger83 és Enz részvételével. A film, mint címe is ígéri, a császárság bukásának körülményeit mutatja be, aminek egyik nagyon fontos szereplője volt Ludendorff tábornok, aki beindította az események láncolatát. A film azonban mégsem rá koncentrál, hanem a makacs II. Vilmos császárra, az általa igencsak megvetett, ideggyenge unokatestvérére, Miksa badeni hercegre és Friedrich Ebertre, a Német Szociáldemokrata Párt akkori vezetője, a későbbi köztársaság első kancellárjára, majd elnökére.

Listen to "54. adás - Kaisersturz" on Spreaker.

Bár a hadvezetés direkt módon nem nagy szerepet kap a filmben, azért jól érzékelhető annak jelentősége: Vilmos császár kezdettől fogva ellenzi Miksa herceg kancellári kinevezését (akivel kapcsolatban implikált módon a homoszexualitás vádja is felmerül), ám a belgiumi Spaban székelő hadvezetés kikényszeríti tőle ezt. Miksa beveszi kormányába az Ebert vezette szociáldemokratákat is, és a két férfi személyes politikai szövetségre is lép. A céljuk azonos: Németország és a császárság megmentése. Furcsamód a kispolgári származású Ebert is a monarchia megmentésén munkálkodik, ha kell egész pártjával szemben. Erre azonban megvannak a maga okai: a forradalmat veszélyes módszernek tartja, a tömegek fegyver erejével megszerzett jogai nagyon ingatagok, szemben a régi rendtől kompromisszumok útján megszerzettekkel. Németország és a kelet-európai térség történelmi fejlődését látva nehezen lehetne vádolni azzal, hogy ne lett volna igaza.

Friedrich Ebert

Max von Baden

Ludendorff célja azonban a hatalom átadásával korántsem volt önzetlen: egy hideg és kalkuláló lépés volt arra, hogy a polgári politikusok kérjenek fegyverszünetet, ne a hadsereg. Így aztán a háború után a felelősség is rájuk hárítható. Ebert meglehetős gyermeki naivitással sétált bele ebbe a csapdába, annak reményében, hogy egy nagyobb katasztrófát el tud kerülni. A sors iróniája, hogy ezzel is kudarcot vallott: Kielben fellázadtak a matrózok, majd november 9-én forradalmi tömeg árasztotta el Berlin utcáit, a császár pedig már hiába mondott le, se a trónt nem tudta megőrizni dinasztiájának, se a monarchiát. A bukott császárt a hadsereg sem támogatta, így aztán megszégyenülten Hollandiába menekült, ahol élete hátralévő részét töltötte.

Még megérhette, hogy a második világháborúban Hitler hadserege elsöpri Franciaországot – ennek az időszaknak az erősen kiszínezett, fiktív eseményeiről szól a The Exception című film, amelyet szintén röviden érintettünk az adásban. A német szociáldemokraták vonakodása a forradalom élére állásban hamarosan nyílt polgárháborúba vezetett a polgári erők és a marxisták között, ahol ironikus módon Ebert a szélsőjobboldali szabadcsapatokkal és a császári hadsereggel kellett szövetséget kössön. A későbbiekben a köztársaság bukásához pedig hozzájárult az a tőrdöfés legenda, ami szerint a baloldal tudatosan szúrta hátba a hősies harcoló, önfeláldozó frontkatonákat. Ludendorff terve tehát tökéletes működött, leszámítva azt a részletet, hogy munkája gyümölcsét nem ő, hanem egy bizonyos Adolf Hitler arathatta le.

Az adás letölthető innen, a korábbi adások pedig elérhetők itt.

Az adáshoz jó szórakozást kívánunk!

Wilhelm Groener és Gustav Noske 

Gustav Noske és Friedrich Ebert