Üdvözlöm kedves olvasóinkat! Enz vagyok a Katpol Blog csapatából, és rendhagyó módon ezúttal nem a modernkori Kína történelmével foglalkozó sorozat következő részével jelentkezem. A téma, amit hozok, persze nem egészen különálló, azonban időben eléggé messze áll a fősorozattól, és a hidegháború első éveire tehető. A több különböző témaötlet közül most ennek megírása mellett döntöttem, mert igencsak érdekes, mégis meglehetősen szűk körben ismert csupán.

A II. világháborúban győztes felek egyre inkább egymás ellen fordultak, és ez a szembenállás a propaganda színterére is átkerült. Nyugaton a korábban a „szabadságért harcoló” szovjetek most már az embertelen elnyomás megtestesítői lettek, míg keleten egy igen szokatlan váddal álltak elő – a béketábort támadó imperialista rovarokról.

Maga a vád talán nem annyira elképesztő, mint elsőre tűnhet: mint Jeffrey A. Lockwood "Hatlábú katonák" című kötetében bemutatja, a világháborúban sem kerülte el a hadviselők figyelmét a rovarokban rejlő potenciál. Az amerikaiak például legyekkel próbálták volna Rommel afrikai erőit térdre kényszeríteni (fájdalom, a mesterséges fekália előállításába feccölt rengeteg energia kárba veszett az ellenség távozása okán), míg a japánok 731-es egysége embertelen kísérletei során bolhák segítségével fertőzött meg tífusszal és ölt meg számtalan kínait. Maguk a szovjetek is kísérleteztek hasonlóval 1928-tól kezdődően, és a szerző szerint számos jel utal arra, hogy a világháború során több alkalommal éltek is ezzel az eszközzel. A második világháborút megelőző hetekben Goebbels náci propagandaminiszter azzal gyanúsította a briteket, hogy sárgalázzal akarják megtizedelni India népességét, amelyet Nyugat-Afrikában befogott szúnyogok repülőgépekről történő kiengedésével terjesztenének el.

A könyvben még számos komolyabb, illetve komolytalanabb eset olvasható a kérdéskörben. Most azonban térjünk rá az írás közelebbi témájára.

Rovarokkal a szocialista mezőgazdaság ellen

Az első altéma, amelyet feldolgozok, a megosztott Németország keleti feléhez, a Német Demokratikus Köztársasághoz köthető. A „fegyver” nem más, mint az amerikai Colorado állam után kolorádóbogárként is ismert krumplibogár, amely az Egyesült Államokból érkezett Európába még a 20. század hajnalán. A bogár lárvaként és kifejlett állapotban is jelentős mezőgazdasági kártevő, amely - mint azt neve is sugallja - a krumpliföldeket támadja, elterjedésében pedig szerepet játszik, hogy kevés természetes ellenséggel rendelkezik. A bogarat éppen ezért már a világháború idején is be akarták vetni: az angolok a németek ellen és fordítva. A támadástól félve a németek 1942-ben felállították egy specializált/különleges rovarirtó szolgálatot (Kartoffelkäferabwehrdienst). A kísérletek részeként 1943 októberében meglehetősen zseniális ötlettől vezérelve mintegy negyvenezer bogarat engedtek szabadon Speyernél, ám alig százat tudtak visszagyűjteni közülük. A kísérlet célja az volt, hogy megvizsgálják, a levegőben miként oszlanak szét a bogarak. Mindezek ellenére a krumplibogarat egyik fél se vette be fegyverként, nagy számban való elterjedése a rendszeres amerikai hadiszállítmányoknak köszönhetően valósult meg.

Amibogár Kapitány támadása a keleti blokk ellen

1950-ben a keletnémet krumpliföldek fele fertőzött volt a kártevőtől. A propagandaháború közvetlen okát egy környékbeli paraszt, Max Troeger által látott két amerikai szállítógép adta, amelyek május 23-án a Zwickau melletti Schönfels falu krumpliföldjei felett repültek el, a gazdálkodók másnap pedig jelentették a terület fertőződését. Az NDK kormánya, amely igyekezett valamilyen módon elterelni a közvélemény figyelmét saját inkompetenciájáról – ami a kártevő ilyen jelentős elterjedéséhez vezetett – azonnal felkapta a témát. Az amerikai bogárinvázióval hamarosan megtelt a propaganda: a krumplibogarakat „az amerikai invázió hatlábú nagyköveteinek" nevezték, sőt akadt, aki egyenesen arról beszélt, ez „az amerikai imperialista háborús uszítók bűncselekménye népünk élelmiszerkészlete ellen”. Június 17-én az ügy kiindulási pontján, Schönfelsben megbízható keleti és „ideológiailag kellőképpen képzett” nyugati újságírók jártak, akiket a helyi gazdák biztosítottak, hogy a bogarak megjelenése csakis az amerikaiak tevékenységének köszönhető.

Amerikai betolakodók veszélyeztetik a Béketábort

Hogy tovább erősítsék a bogárinvázió és az Egyesült Államok kapcsolatát, a bogárra csak Amikäferként utaltak („amibogár”, az „Amerikanischer Käfer” – amerikai bogár rövidítéseként). A propaganda mellett a társadalom is mozgósításra került az „invázió visszaverése érdekében”. Az iskolaidő után a gyerekeket szervezetten a földekre vitték, ahol befőttesüvegekbe kellett gyűjteniük a bogarakat, illetve a lárvákat, és eszközök híján puszta kézzel kellett megfogniuk őket. Akkoriban iskoláskorú nők visszaemlékezései szerint ez nem tartozott a kedvenc elfoglaltságaik közé. A kormány által tanúsított igyekezet túlmutatott az egyszerű propagandaértéken: a burgonya a fő élelmiszernövény volt ekkoriban az NDK-ban, így a helyzet éhínséggel fenyegetett.

A keletnémet Greta Thunberg amerikai betolakodókra vadászik

Magát a propagandát kevesen vették komolyan, elsősorban csak azok, akik vidéken éltek és iskolázatlanok voltak. Az amerikaiak és a nyugatnémet hatóságok igyekeztek szellemes módon reagálni a vádakra: az úgynevezett F-akcióval. Ennek során kartonból hajtogattak krumplibogarakat, amikre az F betű került („Freiheit” – szabadság rövidítése) és saját propagandaüzeneteket helyeztek el bennük, majd azokat lufikra kötve engedték át az NDK területére.

Csehszlovák propaganda

A keletnémet propagandaháború viszonylag jól feldolgozott, azonban kevéssé ismert tény, hogy ezzel együtt a szocialista Lengyelország és Csehszlovákia is hasonló megállapításokkal állt elő, az amerikaiakat vádolva a krumplibogár elterjesztésével. Május 24-én, az NDK-val összhangban a lengyel Trybuna Ludu is cikket tett közzé Az amerikai imperialisták hihetetlen bűne címmel. Egy visszaemlékezés szerint a kampány összezavarta a városi népességet, ahol az irtásra jelentkező önkéntesek többször vasvillákat vettek magukhoz, attól való félelmükben, hogy a bogár akkora, mint a plakátokon ábrázolják. A krumplibogarat körülvevő propaganda lassan finomult az évek folyamán: míg kezdetben az „amerikai gengszterek” egész béketábort érő támadása volt, ugyanezen lap 1955-ös cikkében már csak lengyel problémaként, azon belül is területileg elszigetelt jelenségként került bemutatásra, majd a hatvanas évekre már csak a szocialista gazdaság fejlődését hátráltató tényezővé szelídült.

Sok jel utal arra, hogy maguk a keletnémet hatóságok se hittek az amerikai támadás narratívájában, azt kizárólag csak a lakosság mozgósítása érdekében terjesztették. Valójában ekkoriban a kedvező éghajlat miatt általánosan megfigyelhető volt a kártevő terjedése, amit segített a munkaképes férfiak számának jelentős csökkenése a világháborús vérveszteség miatt, és az, hogy a rovarirtószer előállításához szükséges vegyszereket ekkoriban a Szovjetunióba exportálták. 

A koreai rovarháború

A másik eset szintén az ötvenes évek elejére tehető, ám ez sok mindenben ellentéte az NDK propagandájának: egy fegyveres konfliktushoz köthető, viszonylag rövid időn belül lekerült a napirendről és a világ túlfelén került rá sor. Ez a koreai háború során a szocialista országok (különösen Észak-Korea, Kína és a Szovjetunió) azon állítása volt, miszerint a háborúban Dél-Koreát támogató amerikaiak biológiai fegyverként rovarokat vetettek be. Lockwood szerint vagy a történelem legkiterjedtebb rovarhadászatával van dolgunk, vagy a keleti tömb legjobban szervezett propagandakampányával. A koreai háborúval részletesebben későbbi írásokban is foglalkozunk majd, így itt csak röviden: 1945-öt követően a 38. szélességi fok mentén felosztották az országot, ami azonban nem tetszett az északi fél vezetőjének, a korábban Mandzsúriában partizánkodó Kim Ir-szennek, aki Sztálin és Mao támogatásával háborút indított, míg Délt az ENSZ erői támogatták. A harcok várakozó sikerrel zajlottak 1950-51-ben (előbb Dél, majd Észak került közel a vereséghez), de a kínai „önkéntesek” megjelenésének hála 1952-re patthelyzet állt be a mai észak-déli határ mentén.

Ezek nem egy steampunk cosplay kellékei: akcióban a hírhedt 731-es japán egység

A korábban említett japán 731-es egység tagjai elkerülték a hadbíróságot azért cserébe, hogy átadták az amerikaiaknak a megszerzett tudást. Az együttműködés a háború idején is zajlott, az amerikai biológiai fegyver programmal megbízott 406-os egység Tokióban rendezte be a főhadiszállását, amelyet egy helyi baloldali szervezet, a Japán Béketanács pamfletben hozott nyilvánosságra. A szervezet hivatalosan a rovarokkal végrehajtott támadások elleni védekezést vizsgálta, ám bizonyos, hogy a támadó műveletek lehetőségével is foglalkoztak. Az amerikai Védelmi Minisztérium – az általános trendet követve – 1950 és '53 között mintegy hetvenszeresére, 5 millióról 350 millió dollárra emelte a vegyifegyverkutatás támogatását. Ez remek táptalaja volt a későbbi vádaknak, és már 1951-ben érték vádak az amerikaiakat, hogy tífuszt terjesztenek az északi főváros, Phenjan környékén.

Az imperialista rovarok támadása

Az igazi show azonban csak 1952. február 22-én kezdődött, amikor az észak-koreai külügyminiszter, Pak Honjong hivatalos nyilatkozatot juttatott el az ENSZ Titkárságra, amelyben azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy január 23. óta nagyszámú, pestissel, kolerával és más kórokozókkal fertőzött rovart szóltak szét az északi területek felett. Két nappal később csatlakozott a vádaskodáshoz Kína külügyminisztere, Csou En-laj is, aki szerint alig egy hét leforgása alatt 448 ellenséges gép 68 alkalommal repült be Kína fölé, és szórt szét rovarokat. Kína rövidesen összegrundolta a meglehetősen barátságos nevű Az Amerikai Imperialisták Baktériumháborúval Kapcsolatos Bűncselekményeinek Kivizsgálásáért Felelős Népi Bizottságot. Hogy még hihetőbbé tegyék a dolgot, rövidesen széleskörű oktatási kampányokra került sor, ahol a biológiai hadviseléssel, és az azzal kapcsolatos teendőkkel ismertették meg a polgárokat és katonákat, illetve hárommillió pestis elleni vakcinát halmoztak fel. Áprilisra húszezer fős orvosi csapat állt fel. Májusra a szocializmus győzedelmeskedett a hatlábú imperialista ügynökök felett: nem került sor széleskörű járványra.

Az ENSZ és az Egyesült Államok nem kívánta hagyni, hogy ellenségeik ilyen könnyű propagandagyőzelemhez jussanak. Matthew Ridgeway tábornok, a koreai ENSZ-erők főparancsnoka március 4-én tagadta az északiak vádjait. „Ezeknek a vádaknak nyilvánvalóan az a célja, hogy elkendőzzék azt, hogy a kommunisták képtelenek megbirkózni a Kínában és Észak-Koreában évente előforduló járványok elterjedésével, és a sok áldozat megfelelő ellátásával” - fogalmazott. Az egyre inkább diplomáciai csatatérré váló ügyben még hátravolt jó pár ütésváltás.

1952 tavaszán a New York-i, balos kötődésű Demokratikus Ügyvédek Nemzetközi Egyesülete „szemtanúk” megkérdezése és akták átolvasása után két jelentést is kiadott Jelentés az amerikai bűnökről Koreában, illetve Jelentés a bakteriális fegyvereknek az Egyesült Államok fegyveres erői által kínai területén történő bevetéséről címmel. A kínai hivatalos pártlap, a Zsenmin Zsipao még rossz minőségű fotókat is közölt állításai alátámasztására. Az amerikai válasz nem maradt el: április 3-án a New York Times címlapon gúnyolta ki a kínaiak „bizonyítékait” (lásd jobbra). A képeken bemutatott rovarok egyike sem hordozott semmilyen ismert betegséget.

Kínai propagandaplakát: „mindenki oltassa be magát, hogy legyőzzük az amerikai imperialisták baktériumháborúját”

Az amerikaiak ekkor előálltak azzal az ötlettel, hogy vagy a Nemzetközi Vöröskereszt, vagy a WHO folytasson pártatlan vizsgálatot, amit azonban a kommunista államok élesen elleneztek. A szovjetek azzal támadták a Vöröskeresztet, hogy az korábban fasiszta háborús bűnösöket védett, míg Kínában egyszerűen „az amerikai imperialisták lakájának” minősítették őket. A WHO, mint az ENSZ egyik szervének jelölését még az amerikaiak se gondolhatták komolyan, hiszen az ENSZ erők harcban álltak a kommunistákkal Koreában. Az ENSZ így végül a Vöröskeresztet bízta meg a helyzet kivizsgálásával, ám Kínában és Észak-Koreában egyszerűen kitiltották őket az állítólag fertőzött régiókból. A szovjetek eközben új érvvel álltak elő: az ENSZ-tagállamok közül egyedül az Egyesült Államok nem ratifikálta a biológiai hadászatot tiltó genfi jegyzőkönyvet (ezt végül 1975-ben tették meg). Két hónappal később megérkezett a jelentés az ENSZ BT elé arról, hogy a kommunista államok együtt nem működése miatt a vádakat súlytalannak kell tekinteni – a Szovjetunió természetesen megvétózta ezt, így a koreai háború ezen hadszínterén is patthelyzet állt be.

A tudományos alapú visszavágó

Tekintettel az amerikaiak tudományos cáfolataira, Kínában a tudósok kerültek a következő kört tervező csapat élére. Hivatalosan a Frédéric Joliot-Curie Nobel-díjas fizikus – és hithű kommunista – által alapított Béke Világtanácsnak engedték át a vádló szerepét, hogy ne tűnjön fel azonnal a jelentések elfogultsága. A szervezet megalapította a Nemzetközi Tudományos Bizottság a Bakteriológiai Háborúval Kapcsolatos Tények Kivizsgálására Koreában és Kínában fantázianevű bizottságát, amelynek a neve olyan, mintha egy lista elemeit akarták volna kipipálni: „nemzetközi”, „tudományos”, „tények”. A bizottság élére Joseph Needham oxfordi biokémikus került (szintén hithű kommunista, aki a világháború alatt Kínában szolgált), valamint egy-egy brazil, francia, olasz, svéd és szovjet tudós került még be. A bizottság június és augusztus között folytatott vizsgálatokat, ám jelentéseit kizárólag a kínai és észak-koreai szemtanúk beszámolóira alapozta. Maga Needham azonban valóban hitt az ügye igazában, és még harminc évvel később is eszerint nyilatkozott. Mint önéletrajzírója, Simon Winchester megjegyezte: „Needham intellektuálisan szerelmes volt a kommunizmusba, és mégis, kommunista kémek és ügynökök – mint az kiderült – kíméletlenül becsapták őt”.

A lakosság számára készült tájékoztató Kínában: a legyek kórokozókkal bombázzák a lakosságot

A bizottság augusztusban hozta nyilvánosságra kutatása eredményeit: az amerikaiak valóban biológiai fegyvert vetettek be. A kommunista beállítottságú francia lap, a Ce Soir címlapon számolt be az esetről. A jelentés 60 oldalas volt, ám mintegy 600 oldalnyi kiegészítő anyaggal is rendelkezett, amiben a fertőzött rovarok mellett fertőzött kagylók, pockok és gombák is előkerültek. Úgy tűnhetett, az egész természet összeesküdött a szocializmus elpusztítására. Természetesen nem volt nehéz összekötni a japán 731-es egységet és az amerikai biológiai fegyver programot. Az észak-koreaiak egyik meglehetősen bizarr állítása szerint denevérlegyeket is szétszórtak az országban: ezek meglehetősen ritka, szárny nélküli legyek, amelyek denevéreken élősködnek. A „bizonyítékok” többnyire arra korlátozódtak, hogy a szemtanúk amerikai gépeket láttak elhúzni felettük, amelyek nem bombáztak, majd nem sokkal később rovarok jelentek meg a környéken. Ezen kívül hadifogságba esett amerikai pilóták is tettek vallomást, gyaníthatóan nem önszántukból.

Joseph Needham Csou En-laj kínai miniszterelnökkel és külügyminiszterrel

Azonban még ezen „bizonyítékok” garmadája alapján is nyilvánvaló volt, hogy a jelentést szétcincálják nyugaton. A legalapvetőbb kérdés az volt, miért vetnének be az amerikaiak rovarokat a tél közepén. A jelentés sci-fi írókat megszégyenítő találékonysággal arra jutott, hogy ezek különleges fagyálló rovarok voltak, kifejezetten erre a támadásra tenyésztve. A következő probléma az volt, hogy a jelentések mindegyike a frontvonal környékéről érkezett, vagyis felmerült a kérdés, miért veszélyeztetnék az amerikaiak saját katonáikkal megfertőződéssel. Az amerikaiak elegendő rovarirtószerrel rendelkeznek, vélték a jelentés készítői. Arra a kérdésre, hogy honnan származik a sok rovar, az volt a válasz, hogy a tudomány akkori állása szerint mesterséges tenyésztésük meglehetősen egyszerű. A legfontosabb érv mégis a japán 731-es egységnek adott amnesztia volt, a kutatási eredményeikért cserébe.

A törekvés, hogy a bizottságot függetlennek mutassák be, nem igazán sikerült. Egy szovjet pénzből működő, marxista kötődésű szervezet hozta létre, vezetője pedig egy hithű kommunista volt, akárcsak a tagjai. Arra a kérdésre, hogy milyen független megerősítéseket kerestek az állításokra, a svéd bizottsági tag úgy felelt: „a küldöttek hallgatólagosan elfogadták a kínai és az észak-koreai vádakat és bizonyítékokat”. Ami azonban igazán feldühítette az amerikaiakat, az a „vallomások” hadifoglyoktól való beszerzése volt.

Brit kommunisták propagandája az amerikai biológiai támadásokról

Az amerikai diplomácia hamarosan erőteljesen elkezdett foglalkozni ezzel a kérdéssel: rámutattak például, hogy a vallomások tele vannak technikai pontatlanságokkal és kommunista lózungokkal (pl. „a Wall Street által indított embertelen biológiai hadviselés bűn a világ békeszerető népei ellen”). A foglyul ejtett amerikai pilóták visszatérésüket követően mind visszavonták vallomásaikat, arra hivatkozva, hogy azt jelentős pszichológiai nyomás és fizikai erőszak hatására tették. Csupán csak az hagyott rossz szájízt, hogy az amerikai főügyész figyelmeztette a visszatérő katonákat: „azon amerikai katonák, akik kollaboráltak a kommunista fogvatartóikkal Koreában, hazaárulási váddal szembesülhetnek”, míg a védelmi miniszter számukra az azonnali elbocsátás lehetőségét vetette fel. A visszatérő pilóták azonnal tollat és papírt kaptak, hogy visszavonják vallomásaikat. Az amerikai politika vaskalapos válasza remek propagandaalap volt a szovjetek számára.

Az amerikaiak válasza a vádakra két panelből építkezett: az első szerint sosem éltek volna ilyen eszközökkel. Ez talán nem annyira erős, morális jellegű érv, azonban van mögötte egy technikai megfontolás is: az amerikai hadseregben ekkorra már felismerték, hogy a biológiai fegyverek rovarokkal történő célba juttatása nem hatékony módja a támadásnak, az aeroszol terjesztés sokkal hatásosabb. A másik érv már sokkal erősebb volt: vagy az amerikaiak nagyon pocsékak a biológiai hadviselésben, vagy a kommunisták nagyon rossz hazudozók. A megjelölt rovarok nagy része alkalmatlan volt arra, hogy azt háborús célokra használják (lásd például a korábban említett denevérlegyeket vagy az anthrax-szal fertőzött tarantulákat). De a legkomolyabb támadási felületet a pockok jelentették: ha valaki fertőzött rágcsálókat vet be, miért ne patkányokkal tenné, amelyek kifejezetten keresik az ember közelségét?

A legkomolyabb érv azonban maga a jelentés hossza és a felsorakoztatott érvek voltak. A biológiai hadviselés egyik nagy vonzereje annak nehezen bizonyíthatósága. Az amerikaiak joggal hivatkozhattak arra, hogy ha biológiai hadviselést akarta volna folytatni, nem ilyen feltűnően, az ország „rovarszőnyegbombázásával” teszik. Az amerikaiak, a kanadai tudósok támogatásával úgy érveltek, hogy a betegségek megjelenése természetes velejárója a háborúnak, ahogy az is, hogy a természet különböző módokon reagál erre, például különböző rovarok hamarabb jelennek meg, mint egyébként tennék.

A baktérium-propagandaháború vége

Bár a tudományos szájkarate folytatódott, a világ közvéleménye az Egyesült Államokat támogatta az ügyben. 1953-ban az amerikaiak határozatjavaslattal álltak elő az ENSZ-ben, amely alapján semleges vizsgálóbizottságot kértek volna fel az ügy kivizsgálására. A szovjetek Sztálin halála után alkut ajánlottak: az amerikaiak visszavonják a javaslatot, ők pedig szép csendben ejtik a vádjaikat – áprilisban megállapodás született erről. Berija azt írta Malenkovnak, az ügy „komoly politikai veszteséget okozott a nemzetközi porondon” a Szovjetuniónak. A szovjetek nem haboztak bűnbakokat keresni. Molotov külügyminiszter szerint a kínaiak „szándékoltan hamis állítást” terjesztettek. Kuznyecov pekingi nagykövet meglehetősen ellenséges stílusban a szovjet kormány félrevezetésével vádolta Mao Ce-tungot, és „javasolták”, hogy ő maga is ejtse a vádakat.

A rövidebbet húzta ennek során Razuvajev phenjani szovjet nagykövet is (jobbra), akit hazahívtak és az NKVD börtönébe került. Életrajza alapján úgy tűnik, megmenekült a megtorlástól, ugyanis ezt követően a szovjet légvédelmi erők törzsfőnöke lett, majd 1956 és 1968 között a Központi Katonai Akadémia légvédelmi tanszékét vezette. A Moszkvától ekkor nagymértékben függő Mao is kénytelen volt engedni, és saját vezérkarát mártotta be. Ezzel a történelem egyik igen bizarr propagandaháborúja lezárult, egyértelmű nyugati győzelemmel. Az ügy érdekessége, hogy a hivatalos kínai álláspont mind a mai napig változatlan, bár ma már csak alig nyolcvanegy halálos áldozatról "tudnak" a nyolcszáznégy támadás eredményeképp: vagyis átlagosan tíz támadásonként egy ember halt meg.

Érdekes adalék még, hogy a japán Sankei Shimbun 1998-ban az Orosz Elnöki Archívumban talált dokumentumokat tett közzé. A Sztálin halála utáni hatalmi harcokban Berija letartóztatta Hruscsov protezsáltját, Szemjon Ignatyev állambiztonsági minisztert, aki az ún. orvosok perét készítette épp elő, és az ellene felhozott vádak között szerepelt az is, hogy eltitkolta az amerikai biológiai támadásokról szóló kínai vádakat cáfoló bizonyítékokat. A dokumentumok alapján egyértelmű, hogy Észak-Korea nem lehetett a vádak értelmi szerzője, mivel ekkoriban olyan szoros szovjet felügyelet alatt állt, hogy még a legapróbb külpolitikai kérdésekben is szovjet miniszteri vagy miniszterhelyettesi szinten döntöttek.

Azonban több jel mutat arra, hogy a kampány értelmi szerzője valóban Mao, végrehajtója pedig a mindig hűséges és szolgálatkész Csou En-laj volt, akik a kínai harctéri parancsnokok jelentése alapján, meg sem várva azok megerősítését, azonnal propagandába kezdtek. Sztálin ezt a törekvést jóváhagyta, mivel úgy gondolta, a Szovjetunió érdeke a feszültség fenntartása és a konfliktus elhúzása, amely nemcsak remek alkalmat szolgáltatott az amerikai hadsereg megfigyelésére, de egyúttal jelentős amerikai erőforrásokat is lekötött. Amit Sztálin nem ismert fel, hogy a lekötött erőforrások valójában élénkítették az amerikai gazdaságot, hiszen rengeteg pénzt jelentettek az amerikai ipari-katonai komplexum számára. A propagandaháború legnagyobb vesztesége mégis Észak-Korea elvesztése volt a szovjetek számára: az állam, amely alig volt több, mint egy Moszkvából vezetett kliensállam, gyorsan megszabadult a „szovjet koreaiaktól” a háború után, majd a kínaiakkal való szakítást követően a Dzsucse, egy igen sajátosan teljes elzárkózást és teljes önállóságot hirdető politika került elfogadásra.

Felhasznált irodalom

• http://www.sussex.ac.uk/Units/spru/hsp/documents/CWCB33-Garrett.pdf
• https://www.bbc.com/news/magazine-23929124
• https://www.forgottenhistory.me/new-blog/the-potato-beetle-at-war
• https://research.calvin.edu/german-propaganda-archive/amikafer.htm
• https://www.dhm.de/archiv/ausstellungen/kalter_krieg/brosch_04.htm
• https://www.researchgate.net/publication/299511766_The_Colorado_Beetle's_Attack_or_the_potato_bug_in_the_Cold_War_propaganda_service_in_Poland
• Jeffrey A. Lockwood: Six-Legged Soldiers: Using Insects as Weapons of War. Oxford University Press, 2009.
• Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Európa Kiadó: Budapest, 2006.
• Kathryn Weathersby: Deceiving the Deceivers: Moscow, Beijing, Pyongyang, and the Allegations of Bacteriological Weapons Use in Korea. Cold War International History Project Bulletin, 11. sz.