"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Történetek a Középső Birodalomból: Hadurak párhuzamos életrajzai I.

2019.02.21. 07:56 KatPol Blog

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és ahogy a legutóbb ígértem, Kína modernkori történelmével foglalkozó kiegészítő sorozatunk jelentkezik egy új résszel. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar átírás szerepel, mellette a pinyin zárójelben az első említéskor.

A hadurak virágkorának általános bemutatása után érdemes közelebbről megnézni, kik is voltak egy évtizednyi kínai politika fő alakítói, honnan jöttek és milyen életutat jártak be, hogy válhatott belőlük Kína reménybeli következő katonai egyesítője. Nemcsak hátterük, de módszereik és céljaik is nagyon sokfélék voltak. Akadtak köztük kulik, szegényparasztok, banditák, de hivatalnoki vizsgát letett személyek és arisztokraták is. A korszakban működő katonai vezetők sajátosságát jelöli, hogy a japánból átvett csünfe (junfa) szót kezdték használni rájuk, és ez kizárólag rájuk alkalmazott, erősen pejoratív töltetű kifejezéssé vált. 

Az első Pejjang-hadurak – Cseli és Anhuj szülöttje

Jüan Si-kaj (Yuan Shikai), aki kiérdemelte a „Hadurak Atyja” nevet, a Peking környéki Pejjang (Beiyang) Hadsereg létrehozója és ura, 1912 és 1916 között Kína egyre növekvő hatalmú diktátorává vált. Az ő idején kerültek kinevezésre a hozzá hű tartományi katonai kormányzók (tucsün – dujun), akik egyre nagyobb befolyással bírtak az ország életére. Mikor aztán Jüan elhibázott lépéssel császárrá akarta magát nyilvánítani, nemcsak ellenségei keltek fel ellene, de hadserege is cserben hagyta, így „Kína erős embere” 1916-ban visszakozni kényszerült, majd néhány hét múlva megalázottan halt meg. 

Utódjai, Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) miniszterelnök és Feng Kuo-csang (Feng Guozhang) alelnök lettek az első hadurak. Mindketten az 1885-ben alapított Tiencsini Katonai Akadémián kezdték pályafutásukat. Tuan 1865-ben született egy katonacsaládba, nagyapja és apja is szolgált, így számára is természetes választásnak tűnhetett uniformist ölteni. Mivel osztályelsőként végzett, felkeltette az akadémiát alapító Li Hung-csang (Li Hongzhang) udvari főhivatalnok érdeklődését, aki Németországba küldte két évre tanulni, majd hazatérése után Jüan „Új Hadseregében” lett tüzérségi tiszt.

tuan_feng.jpgTuan Csi-zsuj és Feng Kuo-csang

Részt vett a boxerfelkelés elfojtásában és 1904-ben hadosztályparancsnok lett. 1906-tól a Paotingi Törzstiszti Akadémia igazgatója, az 1911-es mandzsuellenes forradalom idején Jüan egyik megbízható parancsnoka. Jüanhoz személyes szálak is fűzték, ugyanis az unokahúgát vette feleségül. Protezsálója elnökké választását követően hadügyminiszter, majd rövid ideig ideiglenes miniszterelnök. Mivel saját magára a férfi utódjaként tekintett, ellenezte dinasztikus terveit, ám nem nyíltan, így politikai végrendeletében Jüan valóban egyik utódjaként nevezte meg. 

Feng ezzel szemben elszegényedett földesúri családba született 1859-ben, és az első szintű hivatalnoki vizsgákat is letette, de aztán a második szintet már nem érte el, ami pénzügyileg rosszul érintette, ezért katonának állt. 1895-ben Tokióba küldték katonai attasénak, és itt találkozott Jüannal. 1908-ban, amikor a mandzsu udvar nyugdíjba kényszerítette protezsálóját, képes volt jó viszonyt fenntartani mind az udvarral, mind vele. 1916-tól alelnök, 1917-től egy évig elnök. Tuannal számos vitája akadt, például az első világháborúba való belépést, illetve az elszakadt déli tartományokkal való kérdést illetően. Amikor kettejük között a viszony tovább romlott, és Tuan egyre inkább az anhuji klikk segítségével vezette az országot, az őt támogató katonatisztekkel együtt válaszul létrehozta a cseli klikket. Azonban az anhuji-cseli háborút már nem érhette meg, ugyanis 1918-ban meghalt. Míg elődje, Jüan túlságosan is autoriter volt, Tuan legnagyobb hibája, hogy túl nagy mozgásteret engedett beosztottjainak, akiknek önkényes viselkedése számos ellenséget szerzett a számára. 

pejjang_hadurak.png

Követői 1920-ban rövid háborúban legyőzték Tuant és az anhujiakat, és saját kezükbe vették Kína irányítását. A japánok által támogatott Tuan lemondott minden tisztségéről és a japán követségre menekült, majd a tiencsini japán koncessziós területen lett háziúr. 1924-ben a cseli klikket legyőző koalíció őt tette meg elnökké, ám szerepe kizárólag ceremoniális volt, érdemi hatalom nélkül. Megpróbálta kijátszani egymás ellen az őt a háttérből mozgató hadurakat, ami azt eredményezte, hogy a harcok kiújulását követően egyikőjük sem volt hajlandó hatalomban tartani, így újra Tiencsinbe menekült, és ott halt meg 1936-ban. Magánéletével kapcsolatban érdekesség, hogy buddhistaként szívesen töltötte idejét magányosan, és odahaza tyúkokat tartott, de kakasokat nem, mivel véleménye szerint a tojás megtermékenyítés nélkül vegetáriánus, így nem ütközik a buddhizmus húsfogyasztást tiltó rendelkezésébe. 

A konzervatív páros – a Jáde és az Öreg Marsall

1920 után az anhuji klikk vereségét követően egy újabb páros vívta a maga harcát Kína uralmáért: a cseli klikket katonailag vezető Vu Pej-fu (Wu Peifu), becenevén a „Jáde Marsall” vagy „Filozófus Tábornok”, és az északkeleti, erősen iparosodott Mandzsúria hadura, Csang Co-lin (Zhang Zuolin).

Vu Pej-fu 1874-ben született egy santungi (Shandong) szegény családban, ahol tradicionális oktatásban részesült, és a hivatalnoki vizsgákat is letette 1897-ben. Ő azok közé tartozott, akiket nem a kényszer, hanem a karrierlehetőség vitt katonai útra, mivel felismerte, hogy a változó Kínában egyre nagyobb lesz a katonák befolyása. 1903-ban alhadnagyként végezte el a Paotingi Akadémiát, majd a Cao Kun vezette elit 3. hadosztályhoz került.

csang_co_lin_vu_pej_fu_2.jpgCsang Co-lin és Vu Pej-fu, a két rivalizáló marsall

wu_peifu_time_2.jpgKét évtizedig tartott a szövetségük, és míg Cao a cseli klikk vezetőjévé vált, Vu lett a katonai parancsnok, aki egy időben Kína legjobb hadvezérének számított. Alig néhány nap alatt győzte le a jobban képzett és a japánok által felszerelt anhuji klikket 1920-ban, majd 1922-ben és 1924-ben a jobban felszerelt, tankokkal és repülőkkel is rendelkező Csang Co-lin fengtieni klikkjével szemben aratott nagy győzelmeket. Ezzel kiérdemelte a „Jáde Marsall” nevet a maga számára, és a nyugati sajtó is sokat foglalkozott személyével (jobbra). 

Vu nemcsak a legesélyesebb jelöltnek tűnt Kína újraegyesítésére, de bizonyos szempontból jobb PR-ja volt a legtöbb hadúrnál. Tanult és művelt volt, aki gyakran mutatkozott könyvekkel, verseket írt, festett és kalligráfiákat készített, ám a rossz nyelvek szerint kézírásának minősége sokat romlott titkára halálát követően. Más dolgokkal is felhívta magára a figyelmet, így például tulajdonában volt a világ legnagyobb gyémántja, és a kínaiknál szokatlan módon jól bírta az italozást. Hazafi volt, aki nem volt hajlandó a Kínától erővel elvett koncessziós területekre utazni, és halálát is ez okozta, ugyanis csak ott tudta volna kezeltetni a rossz fogából eredő vérmérgezését.

Jó túlélőnek bizonyult, ugyanis amikor Csang kiütötte a hatalomból 1924-ben, néhány tízezer követőjével Közép-Kínába vonult vissza, ahol még két évig képes volt fenntartani uralmát. Mikor az előretörő Kuomintang (Guomindang, Nemzeti Párt) haderő szétverte csapatait, John Powell amerikai újságíró italozás közben talált rá, kezében a Vu Királyság katonai hadjáratai című könyvvel. Az ittas férfi kissé nosztalgikusan csak annyit mondott: „akkoriban nem voltak géppuskák és repülőgépek”. Élete hátralévő részét csendes visszavonultságban töltötte feleségével. Politikai reflektorfénybe csak akkor került, amikor a japánok 1939-ben felajánlották neki, hogy legyen az észak-kínai bábjuk, amit ő erélyesen elutasított. Amikor később ebben az évben meghalt, a nép hősként tekintett rá, amiért kiállt a hazájáért.

zhang_zuo-lin_2.pngCsang Co-lin (jobbra) 1875-ben született Fengtien (Fengtian, ma Liaoning) tartományban egy szegény családban. Vuval ellentétben írástudatlan volt, a köznyelv szerint a „zöld erdő egyetemét” járta ki, ami célzás volt bandita múltjára. A katonáskodáson kívül egyedül az állatorvosláshoz értett valamennyire, ami abból a szempontból érthető, hogy a banditák a térségben elsősorban lovakon közlekedtek. Gyerekként nyulakra vadászott, majd egy fogadó lovásza lett, ahol számos banditacsoportosulást megismert. Egy történet szerint egyszer egy sebesült banditára talált, megölte és a lovát magához véve ő is banditának állt. 1896-ban, 21 éves korára már ismert törvényen kívüli volt. Csang utóbb igyekezett saját múltját szépíteni, és ragaszkodott ahhoz, hogy mandzsu zászlóskatona volt. 

Csang a boxerlázadás idején a császáriaknak ajánlotta fel emberei szolgálatát, majd az orosz-japán háborúban a japánok alkalmazták zsoldosként. Kinézete némileg rácáfolt brutalitására, hiszen vékony, már-már törékeny alkatú és alacsony volt, hangja meglehetősen vékony, az arca pedig márványszerű, amit hatalmas bajsza tett még furcsább látvánnyá. Ennek ellenére 1920-ra a Németország és Franciaország együttes méretét meghaladó Mandzsúria kizárólagos urává vált. 1915-ben Jüan Si-kaj nevezte ki szülőtartománya katonai kormányzójává, majd 1917-ben, a rövid életű monarchista restauráció bukását követően (ahol támogatását ígérte, de végül cserben hagyta szövetségesét) a térség másik két tartományát is ellenőrzése alá vonta. 

mandzsuriai_banditak_2.jpg

Mandzsúriai banditák

1920-ban az anhuji klikkel, majd 1922 és 1924-ben Vu Pej-fuval harcolt. Vu vereségét követően saját szövetségesét, a „Keresztény Tábornokot” is legyűrte, majd elfoglalta Pekinget. Szemben Vuval, aki a „demokratikus militarizmus” híve volt, Csang a régi dinasztiát és a monarchiát támogatta. Ennek ellenére a monarchiát nem állította vissza, és 1927-ben a Köztársaság főmarsalljává kiáltotta ki magát, így Kína vezetője egy írástudatlan férfi lett. Egy belső lázadást követően azonban elveszítette pénzügyi tanácsadóját, és 1926-ban Mandzsúria gazdasága összeomlott. 

Vuhoz hasonlóan ő is meglehetősen extravagáns életstílust folytatott, fengtieni villájában konfuciánus szövegek sorakoztak (leginkább dísznek), remekül megférve a francia borokkal, és öt felesége volt. 1928-ban, miután a Kuomintang erői őt is legyőzték, épp Mandzsúriába tartott vissza, mikor vonatát robbanás rázta meg. A súlyosan megsebesült „Öreg Marsall” másnap meghalt. A merényletet ma széles körben a japánoknak tulajdonítják, ám akadnak olyan elméletek is, amely szerint a szovjet hírszerzés végzett vele, amely ekkoriban épp a Kuomintangot támogatta. Ópiumfüggő fia, a Mussolini-család közeli barátja, Csang Hszüe-liang (Zhang Xue-liang), az „Ifjú Marsall” lett az utódja, aki ironikus módon igen közeli, már-már szinte apa-fiú viszonyba került a vér szerinti apját legyőző KMT vezetővel, Csang Kaj-sekkel (Jiang Jieshi), és nagy szerepe volt abban, hogy a nemzetiek és a kommunisták szövetséget kötöttek a japánok ellen, akik 1931-ben űzték ki őt Mandzsúriából. 

zhang_edda.png

Csang Hszüe-liang és Edda Mussolini, Benito lánya

zhang_xueliang_and_chiang_kai-shek_2.jpg

Csang Hszüe-liang és Csang Kaj-sek

 

Reakciósok és reformisták

A hadurak között számos példa volt olyanokra, akik a régi Kínához ragaszkodva igyekezett minden újszerű gondolatot brutálisan elnyomni, ahogy számos reformer is akadt, akik külföldi példákat követve igyekeztek újításokat bevezetni. Az előbbire remek példa Csang Cung-csang (Zhang Zongchang), a „Kutyahús Tábornok”, az utóbbira pedig Feng Jü-hsziang (Feng Yuxiang), a „Keresztény Tábornok” vagy „Áruló Tábornok”. 

zhang_chongchan.jpgCsang Cung-csang (jobbra) 1881-ben született szegény családban. Az apja fejborotváló és trombitás volt, az anyja gonosz szellemek kiűzésével foglalatoskodott. Fiatalkorában költözött át a család Mandzsúriába, ahol Csang piti bűnözőből lett bandita. Akárcsak névrokona, Csang Co-lin, ő is harcolt az orosz-japán háborúban, igaz, ő az oroszok oldalán. 1913-ban már hadosztályparancsnok volt, és számos hadúr alatt szolgált. 1922-ben állt az Öreg Marsall szolgálatába. Egy történet szerint azzal nyerte meg a férfi támogatását, hogy születésnapján nem egy értékes ajándékkal, hanem két üres kulikosárral lepte meg. A férfi először sértésnek vette a dolgot, ám csak azután értette meg, hogy ezzel Cung-csang azt jelezte, kész bármilyen terhet cipelni, amit rábíz. Ezután parancsnoki beosztást kapott a seregében, majd 1925-től Santung kormányzója volt. 

Csang kétségkívül a legextravagánsabb hadurak közé tartozott. Gúnynevét szerencsejáték-függősége miatt kapta, ugyanis az egyik kínai szerencsejáték szlengbeli elnevezése a „kutyahúsevés” volt. Emlegették még a „Három nem tudom” néven is, ugyanis elmondása szerint sosem tudta éppen mennyi pénze, mennyi szeretője és mennyi katonája van. Történészek 30 és 50 közé teszik ágyasai számát, akik között voltak kínaiak, koreaiak, japánok, oroszok, két francia és egy amerikai nő is. Idős anyját mindig maga mellett tartotta, egészen haláláig, ami szintén igen furcsának számított. Az erős testalkatú, majdnem kétméteres tábornok félelmetes látványt nyújtott, mellesleg hímvesszeje méretével is rendszeresen kérkedett. Uralma igen könyörtelen volt, így például egy őt kritizáló újság szerkesztőjét agyonlövette, katonáinak pedig szokásává vált a „dinnyelékelés”, ami a foglyok fejének felnyitását, majd csokrokban póznákra tűzését jelentette. 

Egy alkalommal a győzelmet követően nem állt rendelkezésére elegendő fém ahhoz, hogy az előléptetésekhez járó rendfokozatokat elkészíttesse, így azokat arany- és ezüstszínű cigarettafóliából készíttette el, és már az előléptetési ceremónián tönkrementek. Mire a Kuomintang 1928-ban kiűzte a tartományából, Santungot teljesen kizsigerelte, területének harmadán pedig teljes káosz uralkodott. 1929-ben még tett egy kísérletet a visszatérésre japán támogatással, ám kudarcát követően Tiencsinben élt tovább anyjával. Itt lelőtte az utolsó kínai császár, Pu Ji egyik unokatestvérét, hivatalosan balesetből, ám valószínűleg azért, mert az egyik szeretőjével volt viszonya. 1932-ben az egyik áldozata hozzátartozója végzett vele a tiencsini pályaudvaron. 

feng_yu-hsiang_time_2.jpgFeng Jü-hsziang (jobbra) 1882-ben született egy császári tiszt gyerekeként, így gyerekkorát főleg katonai táborokban töltötte. Valószínűleg innen eredhet a rá egész életében jellemző egyszerűség, ugyanis – szemben más hadurakkal – ritkán viselt cicomás egyenruhákat, gyakran utazott teherautón és egyszerű vonatszerelvényen, és sosem harácsolt magának vagyont. Adta magát, hogy 16 évesen ő is katonának álljon, majd 1902-ben Jüan Si-kaj hadseregébe került, és egyik megbízható beosztottjának unokahúgát vette el. A forradalom idejéig meglehetősen konzervatív gondolkodású volt, ám a dinasztia bukásának idejére már a haladó gondolatok dominálták az életét, ezért rövid időre még katonai börtönbe is került. 1914-ben vette fel a keresztény hitet, egész pontosan metodista lett. Katonáitól is megkövetelte a szigorú keresztény erkölcsöket, tilos volt szerencsejátékokat űzni, részegeskedni, ópiumot szívni, prostituáltakat látogatni és még káromkodni is. 

Katonái keresztény himnuszok dallamára írt indulókat énekeltek, pl. a lőszerrel való spórolásról, egy történet szerint pedig tömegével, tűzoltótömlővel keresztelte meg katonáit, de ennek hitelessége erősen vitatott. Mikor felettese, Vu Pej-fu egy üveg brandyt ajándékozott neki, válaszul egy üveg vizet küldött neki ajándékba. Mindezek alapján érthető, hogyan is ragadt rá a „Keresztény Tábornok” becenév. Szemben a korszak sok hadurával, nagy szigorúsággal felügyelte, hogy az emberei megfelelő fizikai kondícióban legyenek, és rendszeresen gyakorlatozzanak. Politikáját tekintve a keresztényszocializmus híveként akkoriban haladónak számított, és példaképként tekintett Bismarckra és Theodore Rooseveltre. Katonái rendszeresen részt vettek nagyszabású közmunkákon, a fennhatósága alatti területén bezáratta a bordélyokat, betiltotta a láb elkötözésének szokását, és rendszeresen takarították az utcákat. 

Katonaként is remekül helytállt, ugyanis az 1917-es restaurációs kísérletet ő verte le, majd Vu Pej-fu egyik legfontosabb beosztottjává vált. 1924-ben azonban elárulta protezsálóját, és puccsot hajtott végre Pekingben, véget vetve a cseli klikk uralmának. A várost és a környező tartományokat rövid időre az ellenőrzése alá vonta, és ekkor űzte ki a Tiltott Városból a még mindig ott tartózkodó Pu Jit és a régi dinasztia híveit. Csang Co-lin egyik tábornokával összeesküvést szőtt a mandzsúriai hadúr eltávolítására, de a terv kiderült, és társa hamarosan meghalt az összecsapásokban, embereit pedig kiűzték Pekingből.

feng_csang_kajsek_jen_hszisan_2.jpg

Feng Jü-hsziang, Csang Kaj-sek és Jen Hszi-san, itt még szövetségesként

A szovjetek több alkalommal igyekeztek támogatni őt, így az előrenyomuló Kuomintang szövetségese lett, majd a párt balszárnyát támogatta Csang Kaj-sek ellenében, de utána titokban megegyezett a tábornokkal, aki ellen egy éven belül mégis harcba vonult. Gyakori politikai cselszövései miatt ragadt rá a jóval kevésbé hízelgő „Áruló Tábornok” név. 1933-ban rövid ideig kísérletezett egy japánellenes felkelőhadsereg létrehozásával, de Csang Kaj-sek bizalmatlansága miatt a terv elbukott. Életének vége felé egyre közelebb került a kommunistákhoz, és 1948-ban, úton a Szovjetunióba halt meg egy hajótűzben. A hadurakat zsigerből elítélő Kínai Kommunista Párt egyedüliként „jó hadúrrá” nyilvánította őt, majd 1953-ban dísztemetést is kapott.

Folyt. köv. 

Felhasznált források:

·         http://www.visiontimes.com/2018/01/29/wu-peifu-the-first-chinese-national-on-the-cover-of-time-magazine.html

·         Jack Gray: Rebellions and Revolutions. China from the 1800s to the 1980s. Oxford University Press, New York, 1990.

·         James E. Sheridan: China in Disintegration. The Republican Era in Chinese History 1912-1949. The Free Press, New York, 1975.

·         Jonathan D. Spence: The Search for Modern China. New York: W.W. Norton & Company, 1990.

·         Jonathan Fenby: Chiang Kai-shek. China’s Generalissimo and the Nation He Lost. Carroll & Graf, New York, 2005.

·         Pu Ji: Az ​utolsó kínai császár voltam. Láng, Budapest, 1989.

Szólj hozzá!


| More

Címkék: kína hadsereg a politikában

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr8314640270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.