"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • A megaláztatás évszázada VII.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Mint eddig is, az átírásoknál elsődlegesen a népszerű magyar...
  • A megaláztatás évszázada VI.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. A nevek, akárcsak korábban, elsődlegesen a népszerű magyar...
  • Történetek a Középső Birodalomból: A kínai vezetők nőügyei III.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és ismét a kiegészítő részek egyikével jelentkezik a Kína modernkori történelmével foglalkozó sorozatunk. Tekintettel az előző két részt...
  • A megaláztatás évszázada V.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. Az előző rész tartalmából:Jüan Si-kaj elnök diktátori...
  • Nem az övék a diadalIndítsanak még ellenünk öt vagy hat olyan támadást, mint a Hamburg elleniek, és a német nép egyszerűen fel fogja adni, mindegy, mennyire erős akaratúak. Az emberek azt fogják mondani: „Elég volt,...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (81) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (30) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (72) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (47) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (50) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (12) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (64) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A megaláztatás évszázada VI.

2019.02.06. 11:43 KatPol Blog

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része. A nevek, akárcsak korábban, elsődlegesen a népszerű magyar átírásban szerepelnek, míg a pinyin alak az első említésnél zárójelben olvasható. A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el. 

Az előző rész tartalmából: Az északi hadurak osztoznak a hatalmon – Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) miniszterelnök az I. világháborúba való belépés mellett lobbizik – Li Jüan-hung (Li Yuanhong) elnök eltávolítja a hatalomból – a kialakult helyzetet rendezni meghívott tábornok visszaállítja a monarchiát 11 napra – Kína belép az első világháborúba – Rivális kormány alakul délen, Kantonban – állandósul Kína megosztottsága

Május négyről szóljon az ének (1919-1921) 

A városi értelmiség politikai ébredése

A városi értelmiség az évezredes monarchiát megdöntő 1911-es forradalom után sem kapott beleszólást a politikába, ehelyett sajátos mozgalmak szervezésébe kezdett. Ennek hajtóereje az volt, hogy az idegennek tartott mandzsu Csing (Qing)-dinasztia évszázados uralma után nem lehetett tudni, mi is az igazi kínai kultúra, hiszen a hajviselet, az öltözködés, a szokások mind-mind az uralkodó elit által szabályozott volt. Ezért, érveltek, új kultúrát kell létrehozni, olyat, ami gátat vet a korábban Kínát gyengítő hatásoknak, így például a konfucianizmusnak. 

Az Új Kultúra Mozgalomnak nevezett irányzat ezért nagy hajtóerőt kapott, egyik szellemi központja pedig a Pekingi Egyetem volt, amelyet korábban nem egy szokásos felsőoktatási intézménynek, hanem a közigazgatásba szóló belépőnek tekintettek sokan. Ezen akart változtatni 1916-ban az egyetem új kancellárja, a liberális elveket valló Caj Jüan-pej (Cai Yuanpei), aki számos értelmiségit összegyűjtött, hogy az ifjúság nevelésében már az új Kína kívánatos elvei jelenhessenek meg. A mozgalom egyik fontos szócsöve az 1915-ben indult, Csen Tu-hsziu (Chen Duxiu) radikális szocialista filozófus és író által szerkesztett Új Ifjúság folyóirat volt, amelyet a korábbiakkal ellentétben nem irodalmi, hanem köznyelvi kínaiul (baihua) adtak ki.

Csen amellett érvelt, hogy „Konfuciusz úr” át kell, hogy adja a helyét „Demokrácia úrnak” és „Tudomány úrnak”. A harmadik kiemelkedő figura a nyugaton tanult Hu Si (Hu Shi), aki az amerikai pragmatizmust képviselte. Ez az időszak a „száz gondolati iskola” koraként is él, amikor először volt lehetőség nyíltan vitatkozni a társadalom számos kérdéséről, egyelőre egyetemi berkeken belül. Ebben az időszakban lett az egyetem segédkönyvtárosa egy vidéki fiatal, Mao Ce-tung (Mao Zedong), aki maga is bekapcsolódott az ekkor zajló élénk értelmiségi életbe. 

tuan_csi-zsuj.jpg

Az igazi szikrát az első világháborút lezáró versailles-i béketárgyalás adta meg 1919-ben, amikor kiderült, hogy japán pénzért (az ún. Nisihara-kölcsönök) cserébe Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) miniszterelnök (fent) titokban „örömmel beleegyezett” a Kínában található német koncessziós területek iránti japán igényekbe, holott a hadba lépés mellett úgy érvelt odahaza, hogy ezeket Kína kapná vissza. Május 4-én mintegy háromezer diák vonult az utcára tiltakozásul a döntés ellen, többek között a Tienanmen térre, majd betörtek az egyik vezető diplomata otthonába, aki ugyan el tudott menekülni, de a háza leégett a kavarodásban.

tienanmen_ter_tankok_nelkul.jpg

Erre válaszul a hatalom brutálisan lépett fel, a megmozdulásokat szétverték és letartóztatások következtek. A diákok azonban nem hátráltak meg, előbb fővárosi, majd júniusban nemzeti diákszövetséget alakítottak, az elégedetlenség pedig más nagyvárosokra is átterjedt, és a diákok mellé csatlakoztak a munkások, kereskedők és üzletemberek is. Az elégedetlenség spontánságát mi sem mutathatja jobban, mint az, hogy a vezető politikusok egyike sem volt érintett a szervezésében, és leginkább utólag igyekeztek magukat valamilyen módon a mozgalomhoz kötni. 

Június 5-én általános sztrájkra került sor, ami az ország gazdasági motorját, Sanghajt is érintette. A résztvevők meghirdették a japán termékek bojkottját is, ami a szigetország gazdaságát érintette igen rosszul. A nemzeti érzület olyan magas fokra hágott, hogy az ilyen megmozdulások elfojtásában általában a kormány megbízható partnerének számító alvilági titkos társaságok, mint például a Zöld Banda ezúttal nem volt hajlandó közbelépni. A kormány kénytelen volt meghajolni a közvélemény követelései előtt, és a kínai delegáció július 2-án megtagadta a versailles-i béke aláírását. Az új, szélesebb körű kulturális mozgalmat most már Május Negyedike Mozgalom néven emlegették, és két szárnya alakult ki.

51644400_2252268131473618_2156376261822251008_n.png

A május 4-i események egyik későbbi, 1976-os hivatalos ábrázolása

Az eseményekben játszott szerepe miatt három hónapra börtönbe került Csen Tu-hsziu által vezetett radikálisok a közvetlen politikai akciót helyezték előtérbe, míg a mérsékeltek türelemre intettek, és úgy érveltek, csak akkor érdemes a politika eszközeihez nyúlni, ha már létezik egy új kultúra, mint biztos alap. A mozgalom eredeti célja, az egyén felszabadítása és felvilágosítása azonban elveszett. Az esemény nemcsak a városi értelmiség politikai ébredését jelentette, de érdekes módon még a lemondatott uralkodóra, Pu Jira (Puyi) is hatással volt, aki ekkoriban jött rá, hogy az átlagemberek nem minden gondolata körülötte forog, mint eddig hitte. 

Tuan Csi-zsuj bukása

hszu_elnok.jpgUgyan az események nem közvetlenül okozták az azt kiváltó nagy hatalmú hadúr, a politikát uraló anhuji klikk vezetője, Tuan Csi-zsuj bukását, alaposan megágyaztak annak. A döntés ugyanis ellene hangolta az északi hadurakat is, hiszen az érintett Santung (Shandong) tartomány érzelmileg közelebb állt hozzájuk. Vu Pej-fu (Wu Peifu) tábornoknak pl. a szülőföldje került japán uralom alá. Az ő felettese, Cao Kun tábornok pedig azért csatlakozott az elégedetlenkedőkhöz, mert Tuan protezsáltja, Hszü Su-cseng (Xu Shuzheng) a déllel megegyezést kereső egyik veterán parancsnokot, Lu tábornokot előbb házába csalta, majd meggyilkolta. Még május negyedikét megelőzően, 1918. október 10-én lejárt Feng Kuo-csang (Feng Guozhang) elnök hivatali ideje, és belegyezett, hogy nem választatja újra magát, ha Tuan lemond a miniszterelnökségről. Utódja Hszü Si-csang (Xu Shichang) udvari veterán lett, aki annak idején elsimította az udvar és Jüan Si-kaj (Yuan Shikai) ellentétét, és később Jüan politikai végrendeletében egyik lehetséges örököseként jelölte meg (jobbra). 

Az első világháború végével a nyugati hatalmak nyomást gyakoroltak a kormányra, hogy kezdjen tárgyalásokba a déli kormánnyal az újraegyesítésről. Hszü elnök ezért Sanghajba hívott össze béketárgyalást, ami alatt sor került a május negyedikei eseményekre. A tárgyalás nem vezetett eredményre, Tuan pedig újra támadni akart dél felé, ám Vu és Cao tábornokok elszabotálták a hadjáratot, és közben titokban szövetkezni kezdtek más Tuan-ellenes katonai vezetőkkel, köztük Mandzsúria hadurával, a fengtieni klikk vezérével, Csang Co-linnel (Zhang Zuolin). 1920. július 12-én közös táviratban ítélték el az anhuji klikket, és annak politikai szárnyát, az Anfu Klubot. 

politikai_helyzet_1920.png

Az általános belpolitikai helyzet 1920-ban

vu_pej-fu_jade_marsall_2.jpgTuan, aki a japán kölcsönöket egy jól felszerelt – előbb Háborús Hadsereg, majd Honvédő Hadsereg nevet viselő – magánhadsereg felállítására költötte, biztos volt a gyors győzelemben. A harc 1920. július 14-én kezdődött, és területileg Peking és Tiencsin környékére, illetve a két nagyvárost összekötő 80 km-nyi vasútvonalra korlátozódott. A Tuan-ellenes erők főparancsnoka Vu Pej-fu volt (jobbra), aki hamarosan megvillanthatta taktikai képességeit. Egyetlen harcedzett hadosztályával sikerült kicseleznie a rosszul motivált ellenséget, és sikerét segítette elő az is, hogy Tuan sok támogatója inkább visszavonult, semmint kockáztassa erői elvesztését.

Július 17-én Vu meglepetésszerű támadást indított az Elnöki Testőrgárdaként is ismert 15. hadosztály ellen, aminek gyors vereségével a háború július 18-án le is zárult. Tuan és társai lemondtak posztjaikról és a külföldi követségekre menekültek, a hatalom pedig a cseli és fengtieni klikk kezébe került. A közvélemény jelentős része ünnepelte a győzteseket, mivel úgy érezték, közvetett módon Japánt verték meg. Mivel a háború rövid volt és kevés áldozatot követelt, a legyőzött hadsereget egyszerűen beolvasztották a győztesekébe, ami általánossá vált az elkövetkező időszakban. (Lent: az anhuji klikk ill. Szun Jat-szen kantoni csapatai által 1920-ban használt egyenruhák és zászlók. Mivel az egyenruha a legtöbb hadúri seregben megegyezett, karszalagokat használtak a katonák megkülönböztetésül.)

uniformisok.png

geppuska.png

Az új kormányzat előtt álló legfontosabb probléma a Tuan bukását okozó santungi kérdés rendezése volt, amelyre az ekkor kezdődő washingtoni haditengerészeti konferencián kínálkozott lehetőség. A hadurak közötti első nyílt konfliktussal azonban kezdetét vette a hadurak virágkora, amely az elkövetkező nyolc évben meghatározta a kínai politikát, teljesen elerodálva a központi hatalmat. A győztesek közötti szövetséget a Tuan-ellenesség tartotta össze, így hamar sor került a szakításra, ami megágyazott az elkövetkező időszak két legnagyobb konfliktusának, a cseli-fengtieni háborúknak. 

A Kínai Kommunista Párt születése

A Május Negyedike Mozgalom egyik fontos politikai következménye volt számos értelmiségi radikalizálódása. A példát a Kínához hasonlóan elmaradott Oroszország bolsevik forradalma szolgáltatta; az évszázados cári autokrácia bukása sokakat inspirált. Korábban a szintén jelentéktelen anarchista mozgalom volt a meghatározó a baloldal szélén, amelynek tagjai Kropotkin műveit fordították le kínaira és saját folyóiratot is kiadtak, ám 1919-re kevéske befolyásuk is elveszett. 1918 januárjában Szun Jat-szen (Sun Yat-sen), a Köztársaság atyja és Nemzeti Párt (Kuomintang, Guomindang) alapítója gratuláló táviratot küldött Leninnek. A radikális értelmiség követendő példát látott az orosz politikai változásokban. Közéjük tartozott a Pekingi Egyetem főkönyvtárosa, a paraszti családból származó Li Ta-csao (Li Dazhao), aki 1918 júniusában egy írásában dicsérte a fejleményeket. Li hamarosan létrehozott egy informális Marxista Kutatótársaságot is.

csen_fotitkar.png

Csen Tu-hsziu (fent) Új Ifjúság folyóirata különszámban foglalkozott a marxizmussal, amelynek Li volt a főszerkesztője. Az új szovjet kormány iránti tisztelet tovább nőtt, amikor a helyettes külügyi népbiztos bejelentette, hogy országa elutasítja a korábbi cári rezsim imperialista politikáját, így a Kínára kényszerített egyenlőtlen orosz egyezmények mindegyikét felmondta, és lemondott minden speciális jogról, amit korábban megszerzett Mandzsúriában és máshol. A legfőbb problémát az jelentette, hogy Marx téziseit nem lehetett Kínára alkalmazni, amely még annyira sem volt kapitalista társadalom, mint Oroszország, hanem inkább félfeudális. A Harmadik Internacionálé (Komintern) maga is túllépett a problémán, amikor 1920-ban tartott második konferenciáján Lenin azzal az elképzeléssel állt elő, hogy a szovjetek által támogatott elnyomott népek számára kihagyható a „fejlődés kapitalista szakasza”. Lenin már ezt megelőzően egy képviselőjét, Grigorij Vojtinszkijt küldte Kínába a helyzet felmérésére. 

kkp_alapitok.png

A KKP hivatalos alapítóinak tablója (Mao Ce-tung a felső sorban jobbról a harmadik)

Vojtinszkij felkereste Li Ta-csaót, majd Csen Tu-hsziut, akik a formálódó párt vezéralakjai lettek. A Kínai Kommunista Párt hivatalos történetírása 1921-re teszi a párt alapítását, ám a Chang-Halliday szerzőpáros a Komitern iratai alapján egyértelműen 1920 augusztusára. Ennek fő oka, hogy a kommunista szervezkedésben ekkor még kevéssé érintett Mao Ce-tung csakis így lehetett alapító tagja a pártnak. Mao 1921. július 23-31. között részt vett a párt első kongresszusán, amelyet a sanghaji francia koncesszióban tartottak. A megbeszéléseken a Komintern két embere, egy orosz hírszerző és egy Maring nevű kommunista agitátor is részt vettek. A tizenhárom résztvevő képviselte a párt mind az 57 tagját. Meglehetősen szerény kezdet volt ez. Mivel 30-án egy ismeretlen alak jelent meg, gyorsan feloszlatták magukat, és egy közeli városban, egy tavi sétahajón fejezték be a kongresszust, ömlő eső közepette. A távollévő Csen Tu-hsziu lett a párt első főtitkára.

Maga a párt alapítása ekkoriban nem sok vizet kavart a kínai politikai életben. Ám később a KKP a kínai politika fontos, majd meghatározó szereplőjévé vált. Mao Ce-tung, aki csak a véletlen folytán került kapcsolatba a mozgalommal, szinte meg sem szólalt az első kongresszuson. A „vidéki parasztgyerek” nagyon kitűnt a sok városi értelmiségi közül, és később mégis ő lett az, aki Kína teljhatalmú urává vált, évtizedeken át tartó hathatós szovjet segítség eredményeként. Nem túlzás a „kínai kalandot” a Szovjetunió legnagyobb külpolitikai sikerének nevezni. 

Folyt. köv. 

Felhasznált irodalom:

·         Jack Gray: Rebellions and Revolutions. China from the 1800s to the 1980s. Oxford University Press, New York, 1990.

·         James E. Sheridan: China in Disintegration. The Republican Era in Chinese History 1912-1949. The Free Press, New York, 1975.

·         Jonathan D. Spence: The Search for Modern China. W. W. Norton & Company, New York, 1990.

·         Jordán Gyula – Tálas Barna: Kína a modernizáció útján a XIX-XX. században. Napvilág, Budapest, 2005.

·         Jung Chang – Jon Halliday: Mao. Az ismeretlen történet. Európa, Budapest, 2006.

·         Philipp Jowett: China’s Wars. Rousing the Dragon 1894-1949. Osprey, 2013.

·         Pu Ji: Az ​utolsó kínai császár voltam. Láng, Budapest, 1989.

·         R. Keith Schoppa: The Columbia Guide to Modern Chinese History. Columbia University Press, New York, 2000.

·         Tjio Kayloe: The Unfinished Revolution. Sun Yat-Sen and the Struggle for Modern China. Marshall Cavendish International, 2018.

2 komment


| More

Címkék: kína hadsereg a politikában

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr2614610288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fredddy 2019.02.07. 11:45:24

Ezaz, folytatódik a kínai sztori:)
A 10-es évek legvégén a szovjetek könnyű szívvel felmondhattak bármilyen, Kínára vonatkozó hátrányos szerződést, hiszen éppen a létükért küzdöttek a polgárháborúban, nem voltak olyan helyzetben, hogy Kínára bármit rákényszerítsenek, barátokkal viszont elég rosszul álltak.

Untermensch4 2019.02.08. 19:31:08

" Nem túlzás a „kínai kalandot” a Szovjetunió legnagyobb külpolitikai sikerének nevezni. "

Mármint rövid (40éves) távlatban...