"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A megaláztatás évszázada V.

2019.01.22. 08:19 KatPol Blog

Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, ez pedig a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk következő része.

Az előző rész tartalmából:Jüan Si-kaj elnök diktátori kormányzása – az elnök feloszlatja a törvényhozást és saját alkotmányt fogad el – kitör az első világháború, Japán elfoglalja a német gyarmatokat Kínában – Japán benyújtja a 21 követelést Jüannak, aminek egy részét végül kénytelen elfogadni – Jüan császárrá kiáltja ki magát – Caj O vezetésével megkezdődik a nemzetvédő háború Jüan ellen – Jüan lemond, és hamarosan meghal

A nevek, akárcsak korábban, elsődlegesen a népszerű magyar átírásban szerepelnek, míg a pinyin alak az első említésnél zárójelben olvasható. A tájékozódást segítő térképek ITT érhetők el.

Eddig is igaz volt a sorozatra, hogy bonyolult eseményeket dolgoz fel, de az ebben bemutatott időszak talán a kínai történelem legbonyolultabbjai közé tartozik, megannyi különböző érdekcsoport és helyi konfliktus jellemezte, és talán még a Fűrész filmek idővonalánál is zavarosabbnak ígérkezik. A megértést nagyban segíti a korábbi részek ismerete, mivel itt legfeljebb csak visszautalni tudunk az egyes szereplők korábbi tevékenységére.

A helyzetet szemléltetendő, képzeljük el a következőt (nem célunk az aktuálpolitizálás, kizárólag a szemléltetés!): Orbán Viktor ellen fegyveresen fellázad a Dunántúl, ő maga pedig hamarosan meghal. A hatalmat megosztja egymás között Rogán Antal, valamint az abból az Orbánnal való nézeteltérései miatt korábban kiszorított Lázár János, és névleges vezetőként Áder János. Ők nemcsak az ellenzékkel kell megküzdjenek a hatalomért, de egymással is, és támogatóik mentén lassan szétesik a központi kormányzat. Maga az ellenzék sem egységes, az ország elmaradottabb határterületein (Tiszántúl, Baranya) pedig az idegen intervenciók, befolyásszerzések jelentik a legnagyobb problémát.

A béke és boldogság évei (1916-1918)

A hatalomgyakorlás új rendszere és kudarca

Jüan Si-kaj (Yuan Shikai) elhibázott restaurációs kísérlete, majd bekövetkező halála után a központi kormányzat teljesen szétforgácsolódott. A déli tartományok nyílt lázadása miatt az ország kettéosztott volt. Ebben a helyzetben vette át a hatalmat Jüan két egykori bizalmasa, mindketten a restaurációs politika ellenzői. A katonacsaládból származó Tuan Csi-zsuj (Duan Qirui) tábornok, aki Jüan alatt hadügyminiszter, majd kétszer (így annak halála idején is) miniszterelnök is volt, ezt a posztot tartotta meg. A szegényparaszti származású Feng Kuo-csang (Feng Guozhang) kapta meg az alelnöki posztot. Az elnök, és így a kormányzat vezetője az a Li Jüan-hung (Li Yuanhong) lett, aki a vucsangi felkelőket vezette, ám mivel a másik kettő tábornokkal szemben nem rendelkezett saját katonai erővel, szerepe leginkább jelképes volt. 

csang_co-lin_2.jpgA kormány hatalma mindössze alig hat tartományra terjedt ki: földrajzilag északon a nagy fal, délen a Jangce határolta. Attól délebbre a felkelők, a nagy falon túl, Mandzsúriában pedig egy másik hadúr, egy írástudatlan banditából lett katona, Csang Co-lin (Zhang Zuolin) befolyása érvényesült (jobbra). Az északnyugatra lévő területek nem igazán törődtek a kormányzat konfliktusaival. Az észak-dél szembenállás egyik fontos ütközőpontja Hunan tartomány lett, amely stratégiai fekvésű volt, mint a Peking-Hankou – ma Vuhan (Wuhan) – vasútvonaltól délre található átkelőhely a Jangcén. 

Jüan halála után a legfontosabb kérdés a déli lázadó tartományokkal való megegyezés volt. Ugyan az újraegyesítés a legfontosabb politikai cél volt mindkét oldalon, az újabb belháborút a közvélemény megakadályozta. A déli tartományok a békés rendezés feltételéül az 1912-es alkotmány visszaállítását követelték, ám Tuan tábornok az 1914-es, Jüan Si-kaj által elfogadott alkotmány megtartása pártján állt. A helyzetben csak az hozott változást, hogy a flotta bejelentette átállását a déliekhez, ekkor Tuan kénytelen volt engedni. Az 1912-es alkotmány alapján Li elnök kitölthette Jüan hétéves terminusának a maradék részét, és visszaállították az 1913-ban megválasztott törvényhozást, ami véget vetett a déli tartományok elszakadásának – legalábbis névleg. Az elkövetkező hetek azonban megmutatták, hogy az északi tábornokok nem sokat törődnek a parlamenttel, amelynek döntéseit gyakran megvétózták katonai erejükre támaszkodva. Így például azt a döntést, hogy Tang Sao-ji (Tang Shaoyi) volt miniszterelnököt kinevezzék külügyminiszternek, vagy hogy a tartományok katonai kormányzóit ne kinevezzék, hanem válasszák. 

president_li_2.pngAz államügyekbe különösen gyakran avatkozott be Hszü Su-cseng (Xu Shuzheng), Tuan tábornok kabinetfőnöke. Hszü egy falusi tanító fia volt, és a legfiatalabbak egyike, aki valaha letette a hivatalnoki vizsgákat; ezt követően lett Tuan egyik protezsáltja. Ugyan a belügyminiszterrel való nézeteltérését követően mindkettőjüknek le kellett mondania, ez Hszü befolyását érdemben nem érintette, és a továbbiakban is fontos szerepet játszott a kormányzati politika kialakításában, Li elnök (jobbra) folyamatos tiltakozásai ellenére. Ennek fő célja továbbra is az ország újraegyesítése volt, méghozzá fegyveres erővel, ehhez pedig Japánban találtak egy valószínűtlen szövetségesre. A fegyverkezés legnagyobb akadálya a pénzhiány volt, ám Japán hajlandónak mutatkozott kölcsönöket folyósítani Tuan kormánya számára. A fegyverkezésre pedig elfogadható okot adhatott, ha belépnek az ekkor dúló első világháborúba. Kína korábban függetlenséget hirdetett a konfliktusban, mivel úgy tekintettek arra, mint a gyarmatosítók közötti imperialista háborúra. 

Mostanra azonban már számos ok szólt a belépés mellett, így például az, hogy a boxerlázadást lezáró boxerjegyzőkönyv által megállapított jóvátételt nem kellett volna tovább fizetni a Monarchiának és Németországnak, ha hadba lépnek velük, és jó eséllyel az Antant felé fennálló fizetési kötelezettségüket is elengedik, ahogy más korlátozásokat is megszüntetnek. Egyúttal jelen lehetnek a békekötésnél, és jogot formálhatnak a jelenleg Japán által megszállt német koncessziós területekre Kínában. A Kína fő támogatójának számító Egyesült Államok is egyre erősebb németellenes politikába kezdett, mikor a németek meghirdették a korlátlan tengeralattjáró háborút 1917 februárjában, és ez Kínát is erre sarkallta.

tuan_tabornok2.jpg1917 januárjában titkos megállapodás született Tuan tábornok (jobbra) és a japán kormányt képviselő Nisihara Kamezo üzletember között az ún. Nisihara-kölcsönök folyósításáról a kínai kormány számára, amely hivatalosan magánkölcsön volt, ám valójában Japán folyósította a pénzt. A 145 millió jen értékű kölcsönökért cserébe Tuan titokban elismerte Japán jogát az elfoglalt német koncessziós területekre, valamint további gazdasági kedvezmények biztosítására tett ígéretet Santung (Shandong) tartományban és Mandzsúriában. A pénzügyi és külpolitikai támogatást megszerezve már csak belpolitikai támogatás kellett a hadba lépéshez.

Ám tekintve, hogy Kína tipikusan befelé forduló külpolitikát folytatott, kevesen lelkesedtek az idegenben folytatott háború ötletéért, így az elnök, az alelnök és a Kuomintang parlamenti képviselői is ellenezték azt. Vezetőjük, Szun Jat-szen (Sun Yat-sen) pedig, ismét megcsillogtatva reálpolitikai érzékét, nyíltan németpárti érzelmekről tett tanúbizonyságot. Tuan képes volt a tartományi katonai kormányzók támogatását megnyerni, és 1917 márciusában Kína megszakította diplomáciai kapcsolatait Németországgal, de a tábornok hamarosan türelmét vesztette, és 1917 júniusában egy felfegyverzett bandát küldött a parlamenti képviselők „meggyőzésére”, akik azonban inkább Tuan eltávolítását szavazták meg, amit Li elnök készségesen meg is tett. 

Mandzsu restauráció

zhang_xun2.jpgEbben a megosztott politikai helyzetben került előtérbe Csang Hszün (Zhang Xun, jobbra), aki a vitás felekhez hasonlóan a Pejjang Hadsereg tisztje volt. Szemben a többiekkel, nyíltan szimpatizált a néhány éve megbuktatott dinasztiával, katonái nem vágatták le az irántuk való hűséget jelképező copfjaikat sem. Csang korábban Jüan Si-kaj hűséges támogatója volt, és a második forradalom idején katonái végigdúlták a Kuomintangtól elfoglalt Nankingot, Jüant ezt követően altábornaggyá tette. Tuan lemondatását a legtöbb tartományi kormányzó ellenezte, így úton Pekingbe, Csang Hszün követelte a parlament feloszlatását, ami meg is történt. Július 1-jén Csang megérkezett 5000 copfos katonájával a fővárosba, és rögtön munkához is látott, ám a várakozással ellentétben nem Tuant segítette vissza a hatalomba, hanem inkább az ekkor 11 éves Pu-jit (Puyi, alul jobbra), a lemondatott Csing (Qing) császárt helyeztette vissza a trónra. 

Az eseményhez a megfelelő külsőségek is párosultak: csak az első nap kilenc császári ediktum született, a rendőrök pedig gondoskodtak róla, hogy minden házra kikerüljön a dinasztia sárkányos lobogója, és előkerültek a régi mandzsu köntösök is. Marx közismert megállapítása szerint „a történelem ismétli önmagát. Először, mint tragédia, azután mint komédia”, s míg Jüan császári restaurációja tragédia volt, ennek már csak egy szerepe lehetett. A lakosság nagy része papírból ragasztott magának zászlókat, míg a mandzsu köntösök annyira keresettek lettek, hogy a használtruha boltokat szinte megrohanták az udvari veteránok. Mivel a legtöbben levágatták copfjaikat, most a színházi kellékesektől lófarokból font álcopfokat kölcsönöztek. A pimasz rikkancsok – akik a restaurációról szóló lapszámokat drágábban árulták – már arról beszéltek, hogy amit most tőlük megvesznek, hamarosan régiség lesz. Tizenegy napra a maga avítt külsőségeivel visszatért a régi Kína. 

puyi_throne.jpgLi elnök először nem volt hajlandó lemondani vagy elhagyni az elnöki palotát, ám felismerve a helyzetet tarthatatlanságát, hamarosan az elnöki pecséttel együtt a japán követségre menekült. Csang Hszün elhitte, hogy élvezi a többi hadúr támogatását, ám rövidesen kiderült, hogy ők csak felhasználták az igencsak önfejű tábornokot saját politikai machinációikhoz. Még a nyíltan monarchista Csang Co-lin se sietett támogatására, amikor a Tuanhoz hű erők, az ún. "Lázadókat Megbüntető Hadsereg" mintegy 50 ezer fővel megindultak ellene. A csapatokat egy fiatal tábornok, a többi hadúrhoz hasonlóan meglehetősen különc, nagydarab, arany fülbevalós Feng Jü-hsziang (Feng Yuxiang), becenevén a „Keresztény tábornok” vezette, aki nemcsak a keresztény értékrendet érvényesítette katonái között, de állítólag tömegesen keresztelte meg őket tűzoltóslaggal. 

A Csang Hszün elleni támadás részeként egy repülőgép bombákat dobott le a Tiltott Városra, amely Kína történelmének első dokumentált légitámadása volt. Ugyan az ijedtségen kívül más kár nem keletkezett, innentől kezdve mindenki igyekezett kiutat keresni a helyzetből. Csang Hszün csapatait megfutamították a Peking-Tiencsin vasútvonal mentén, és megmaradt erői a fővárosba húzódtak vissza. Július 12-én a köztársasági erők általános támadást indítottak, és Csang katonái, akik az Ég Templomába húzódtak vissza, szinte azonnal megadták magukat, Pu-ji pedig második alkalommal is lemondásra kényszerült, és soha nem tért már vissza Kína trónjára. Az események komikumát erősíti, hogy a bevonuló köztársaságiak elhagyott álcopfokat találtak szétszórva az utcákon, ahogy mindenki igyekezett letagadni a részvételét az eseményekben. 

50767676_360269521470175_7616260201712189440_n.png

Köztársasági katonák a Tiltott Város előtt

Csang maga a holland követségre menekült, és bár egy év múlva kegyelmet kapott, sosem tért már vissza a közéletbe. Pu-jit és a császári hercegeket nem tették felelőssé a történtekért, de a dinasztia reputációja így is újabb csorbát szenvedett. A komikumba hajló restauráció legfontosabb következményeként Li Jüan-hung visszavonult a politikától és Feng Kuo-csang lett az új elnök, akinek megnövekedett befolyása már Tuan hatalmának ellenpontját képezhette. Csang Co-lin pedig, aki hátat fordított Csang Hszünnek, nyíltan felléphetett a restaurációt támogató mandzsúriai hadurak ellen, 1918-ra teljesen ellenőrzése alá vonva a Németország és Franciaország együttes területét is meghaladó méretű régiót. Egy másik fontos következménye volt az esetnek, hogy végleg aláásta a köztársasági intézményekbe vetett bizalom meglehetősen silány maradékát is, hiszen egyértelművé tette, hogy nem az alkotmány vagy a törvényhozás határozza meg mi lesz Kínában, hanem a nyers katonai erő. 

Kína a Nagy Háborúban

Augusztus 14-én Kína hivatalosan is hadat üzent Németországnak és a Monarchiának. Kína egy elmaradott ország volt, ahol még a legújabb katonai reformok ellenére sem tudtak európai harcértékű csapatokat kiállítani. Ám szinte kifogyhatatlan emberanyaga fontos tényező volt az emberhiánnyal küzdő antant számára. Ugyan tervben volt egy mintegy 40 ezer főből álló expedíciós haderő kiküldése Franciaországba, erre sosem került sor a háború vége miatt – valószínűleg mind a kínai kormány, mind az antant megelégedésére. 1918-ban Kína 20 ezer puskát, 120 tábori löveget, 60 hegyi löveget és 60 géppuskát vásárolt a Háborús Hadsereg számára, amely ekkorra már három hadosztályból és négy vegyes dandárból állt. 

Indy Neidell videóösszefoglalója

Ehelyett a kínaiak munkáskezeket küldtek, nyugatra mintegy 140 ezer, Oroszországba 50 ezer főt, ami a korábbi külföldi tanulási programok újfajta szintre emelésének is volt tekinthető, hiszen akik visszatértek, sokat tanultak a nyugatiaktól ezen időszak alatt, így például kétharmaduk megtanult írni-olvasni is. A munkások lövészárkokat ástak, rakodtak, halottakat temettek el, illetve a gyárakban is dolgoztak. Közülük mintegy háromezren vesztették életüket a konfliktus során. A munkásokat a kínai életszínvonalhoz mérten jó bérezés tömegével vonzotta a külföldi munkára, és a hét minden napján, tíz órában dolgoztak. A nyelvi nehézségeket tolmácsok segítségével igyekeztek kiküszöbölni. A munkásoknak a francia csapatok mellett volt a legjobb életük és legnagyobb szabadságuk, szemben például a britekkel, akik a munkaidő végeztével bezárták őket barakkjaikba.

 kinai_munkasok_sorakozo.png

Kínai munkások sorakozója

Fontos megjegyezni, hogy a britek mellett szolgáló munkások is Franciaországban, illetve Belgiumban tartózkodtak, mivel a brit szakszervezetek sikerrel akadályozták meg, hogy az országba lépjenek és „elvegyék a britek munkáját”. A YMCA igyekezett enyhíteni a kínai munkások gyakran mostoha helyzetén, és nemcsak írni-olvasni tanították őket, de saját újságot is kiadtak nekik. A háború vége felé már havi ötvenezer levél indult útnak Kínába. 

tanktisztitas.png

Tanktakarítás

A világháború másik fontos következménye gazdasági jellegű volt. A konfliktus idején csökkent az európai export mértéke, így az ekkoriban éledező kínai ipar fejlődésnek indulhatott, és ilyen irányba hatott a nyersanyagok iránti nagy kereslet is. Mivel Kína pénze ekkoriban ezüstalapú volt, az ezüst jelentős felértékelődése szintén felhajtóerőként hatott a gazdaságra, és az Egyesült Államok felé irányuló növekvő kereskedelem miatt (amely hamarossan mintegy 20%-át tette ki a kínai összkereskedelemi forgalomnak), az országot nem érintette hátrányosan a csökkenő európai tőke a térségben. Ezen gazdasági folyamatok miatt hamarosan megjelent a kínai tőkésréteg. 

Észak és Dél, a kínai remake

A hatalomba visszatérő Tuan parlamenti szövetségesei úgy érveltek, hogy a restaurációval véget ért az első köztársaság, és most új politikai establishment jött létre, így új törvényhozást kell létrehozni. A Tuan-párti képviselők (a korábbi Progresszív Párt tagjai) Hszü Su-cseng vezetésével az Anfu Klubba tömörültek – "Béke és Boldogság Klub", de egyesek szerint valójában a Tuan fő bázisát adó Anhuj (Anhui) és Fucsien (Fujian) tartományok nevéből eredő szójáték –, amely neve ellenére korántsem valamilyen hippi közösség volt. Ezt mutatja az is, hogy a választásokon masszív csalás segítségével a mandátumok háromnegyedét ők szerezték meg. 

szun_fomarsall.jpgA déli tartományok Tuan visszatérésének hírére újra szervezkedni kezdtek, és a feloszlatott parlament 250 képviselője a Kantonba érkező Szun Jat-szen vezetésével ellenkormányt alakított 1917. július 22-én. A flotta 15 hajója állt át az ő oldalukra, valamint támaszkodhattak a déli hadurak saját hadseregeire. Meglehetősen ironikus módon az alkotmányvédő mozgalom, ahogy magukat nevezték, szintén egy alkotmányon kívüli, katonai kormányzatot állított fel, amelynek élén Szun, mint „főmarsall” állt (jobbra). Ugyan hozzá illő módon grandiózus titulust kapott, Szun tényleges befolyása a kantoni cementgyárban található irodája ajtajáig terjedt, mivel saját maga nem rendelkezett számottevő fegyveres erővel. A déli militaristák, akik az igazi hatalmat birtokolták, aligha törődtek népboldogító ötleteivel és politikai elképzeléseivel, és Tuannal fennálló személyes konfliktusaik miatt fogtak fegyvert. Szun a parlamentre sem számíthatott, és ugyan néhány kisebb hadúr, köztük Csen Csiung-ming (Chen Jiongming) támogatta, ez nem bizonyult elegendőnek. Mondani sem kell, hogy a külföldi hatalmak sem ismerték el a déli kormányt.

Északon eközben megállapodás született a déliekkel, hogy egy helyit neveznek ki a vitatott hovatartozású Hunan tartomány élére. Tuan azonban nem szándékozott ezt betartani, és Hszü Su-cseng támogatásával saját jelöltet akart kinevezni, majd amikor a kabinet nagy része ezt ellenezte, Tuan önkényesen parancsot adott a támadásra 1917. október 6-án. A támadó sereget Feng tábornok két beosztottja – a korábbi részekben már szerepet játszó Cao Kun és Vu Pej-fu (Wu Peifu), a későbbi "Jáde Marsall" – vezették, akik nem lelkesedtek a testvérháború gondolatáért, és a harcok beszüntetését követelték. November 22-én Tuan lemondásra kényszerült, ám személyes befolyása továbbra is megmaradt, viszont így sem tudta megakadályozni, hogy az elnök december 25-én beszüntesse az ellenségeskedést déllel. Tuan hamarosan az európai hadszíntérre szánt csapatok parancsnoka, majd hadügyminiszter lett, és átvette a tényleges irányítást az államügyek felett, majd 1918. március 23-án Csang Co-lin segítségével a miniszterelnökséget is újra megszerezte.

kantoni_katonak.jpeg

Kantoni katonák

A déllel való szembenállás egyik fontos oka, a világháborús részvétel kérdése is rendeződni látszott, amikor a külföldi hitelek reményében Szun Jat-szen kormánya „elismerte” a Németországgal és Monarchiával szemben fennálló hadiállapotot. Hamarosan a militaristák félreállították Szunt, és 1918 áprilisában átszervezték az államügyeket, így egy főmarsall helyett egy héttagú direktorátus került az állam élére. A dühös Szun hamarosan maga mögött hagyta Kantont és Sanghajba költözött. Eközben északon Tuan újfent Hunan megtámadására készült, ám Cao és Vu ismét ellenálltak, így a második kísérlet is kudarcba fulladt. Ekkoriban kezdtek kirajzolódni a vezetők és tagok születési helyééről elnevezett északi hadúri klikkek körvonalai: Tuan és szövetségesei az anhuji klikknek nevezett keményvonalas, míg Feng és fő támogatói, Cao és Vu a mérsékeltebb cseli klikk tagjai lettek. (Mai nevén Hopej) Ezek a klikkek, mint a némileg pejoratív jelző is mutatja, nem valós szervezetek, hanem laza személyes érdekszövetségek voltak.

pejjang_hadurak.png

1918 végére patthelyzet állt be a kínai politikában. Észak és dél nem indíthatott háborút egymás ellen, és ez megalapozott az elkövetkező tíz évben fennálló tartós megosztottságnak. Az északi militaristák között egyre jobban kiélesedett a konfliktus a két domináns erő, az anhuji és a cseli klikkek között, ám a japán pénzekből felfegyverzett hadsereg felett parancsnokló Tuan egyelőre megkérdőjelezhetetlen fölényben volt. Hamarosan azonban komoly társadalmi változások kezdődnek, mikor nyilvánosságra kerül a Japánnal titokban kötött egyezség, amely elvezetett többek között a Kínai Kommunista Párt megalapításához is.

Folyt. köv. 

Felhasznált irodalom:

·         https://index.hu/tudomany/til/2018/11/14/az_elso_vilaghaboruban_140_ezer_kinai_vendegmunkas_asta_a_loveszarkokat/

·         https://encyclopedia.1914-1918-online.net/article/china

·         http://multimedia.scmp.com/ww1-china/

·         Jack Gray: Rebellions and Revolutions. China from the 1800s to the 1980s. Oxford University Press, New York, 1990.

·         James E. Sheridan: China in Disintegration. The Republican Era in Chinese History 1912-1949. The Free Press, New York, 1975.

·         Jonathan D. Spence: The Search for Modern China. W. W. Norton & Company, New York, 1990.

·         Mao Min: The Revival of China. 2017.

·         Philipp Jowett: China’s Wars. Rousing the Dragon 1894-1949. Osprey, 2013.

·         Pu Ji: Az ​utolsó kínai császár voltam. Láng, Budapest, 1989.

·         Tjio Kayloe: The Unfinished Revolution. Sun Yat-Sen and the Struggle for Modern China. Marshall Cavendish International, 2018.

5 komment


| More

Címkék: kína hadsereg a politikában 1.vh

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr7414581252

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fredddy 2019.01.22. 12:27:16

Nagyon szeretem ezt a cikksorozatot, érdekes és hiánypótló írás, a Kína újabb kori sikereit elhozó központosított rendszer legitimitásának fő forrása is ez az időszak, amikor minden héten más hadsereg gyújtja az ember fejére a házat, akkor eléggé felértékelődik a politikai stabilitás gondolata.

Olvastam, hogy a kínai hadurak csapatai, mivel nagyjából mind ugyanazt az egyenruhát hordták, színes karszalagokkal azonosították egymást. Amikor pedig szorult a hurok, nem futottak, hanem egyszerűen lecserélték a karszalagot a nyerésre álló oldal színére.

Flankerr 2019.01.26. 00:21:45

Én is nagyon örülök hogy folytatódik ez a cikksorozat.

polovcev1 2019.01.29. 10:50:40

Évek óta nem jártam erre, ezért különösen feldobta a napom, hogy a kínai köztársaság zavaros évtizedeiről olvashatok.
Ugyanakkor szeretnék némi módosítást eszközölni.

A monarchista restaurációs kísérlet során Li államfő kérte Zhang Xun-t arra, hogy vonuljon a fővárosba. Abban reménykedett, hogy Zhang csapatait felhasználva képes lesz erőt mutatni és valamilyen mértékben ellensúlyozni Duan miniszterelnök befolyását. Az már egy más kérdés, hogy "Kis Xun" arra használta fel az alkalmat, hogy visszahozza a császárt.

KatPol Blog · http://katpol.blog.hu 2019.01.29. 11:36:26

@polovcev1: Köszönöm a hozzászólást!

Ahogy említettem is a cikkben, Zhang Xunt mindenki csak a maga céljaira akarta felhasználni. Ahogy én olvastam, hivatalosan közvetítenie kellett volna Li és Duan között.

Terjedelmi korlátok miatt hagytam ki ilyen és ehhez hasonló apróbb részleteket, mivel már így is annak határát feszegetik a cikkek, aminek az átlag olvasó már nem ül neki (sajnos).

polovcev1 2019.01.30. 12:46:24

@KatPol Blog: Jogos. Teljesen igazad van, az egész korszak valami brutálisan komplikált és az átlátásán aligha segít, hogy meglehetősen kevés anyagot publikáltak a témában. Számomra szinte hihetetlen, hogy mindössze vagy féltucat dujun/hadúr rendelkezik életrajzzal miközben a KMT-Kommunista konfliktus elemzéseivel meglehetne tölteni egy szobát.