"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • KatPol Kávéház XL. - InterbellumKedves hallgatók! Eddigi hagyományainkkal ismét szakítva podcastunk 40. adásában nem hadtörténelemről vagy biztonságpolitikáról, hanem ezek médiaábrázolásáról folyt a beszélgetés. A Krieg der Träume...
  • A megaláztatás évszázada II.Üdvözlöm minden olvasónk!  Enz vagyok a KatPol csapatából, a kínai történelemmel foglalkozó sorozat szerzője. Az 1911-es forradalmi események áttekintése most különösen esedékes annak évfordulója...
  • A megaláztatás évszázada I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok, a Katpol Blog csapatának viszonylag új tagja. Aki eddig hallgatta a Trumppal és a Távol-Kelettel kapcsolatos podkeszt adásainkat, az már találkozhatott legalább...
  • KatPol Kávéház XXXIX. - Történelmi zárványKedves hallgatók! Hosszú szünet után podcastunkban ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal dél-angliai hadimúzeumokról. Az adás letölthető innen, a korábbi adások pedig innen. Jó szórakozást! ...
  • KatPol Kávéház XXXVIII. - A hidegháború vonatszerencsétlenségeA koreai háború kapcsán korábban tett ígéretünknek megfelelően podcastunkban a népi Kína másik nagy hidegháborús katonai beavatkozását is szemügyre vesszük. Mai adásunk általános témája a "második...

Facebook

Címkék

1.vh (4) 2.vh (80) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (52) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (26) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (21) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (64) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (46) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (50) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (11) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (64) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

[Recenzió] Tigrisek a sárban

2016.02.01. 07:00 Grodin

Otto Carius talán nem tett szert olyan hírnévre második világháborús német harckocsiparancsnokként, mint Michael Wittmann, sok más harckocsizó „ásszal” ellentétben viszont azzal a jelentős előnnyel büszkélkedhetett, hogy túlélte a háborút, és emlékeit írott formában rögzíthette. A háború után gyógyszertárosként elhelyezkedő Carius könyve, melynek nemrég első magyar fordítása is megjelent a B.H.N. Kft. gondozásában, igazi kordokumentum. A politikai korrektséggel és a háború eseményeit feldolgozó, nagy költségvetésű filmek sokszor idealizált látásmódjával szakítva, személyes élményeket középpontba helyezve mutatja be a nyugati és keleti front számos pontján megfordult fiatalember háborús élményeit, szigorúan személyes szemszögből.

tiger_tank_ace_otto_carius_posing_outside_of_his_pharmacy_172f687e966ec1867e3e1b85ae0ffcfa.jpg

Pályafutását gyalogosként kezdte, ám viszonylag hamar a páncéloscsapatok kötelékében találta magát, ahol jobban kamatoztathatta viszonylag alacsony növését, és vékony testalkatát. A kiképzést követően egy Pz. 38(t) típusú harckocsikat használó egység tagjaként vett részt a Szovjetunió elleni hadjáratban. Elsőre meglepő lehet, mennyire szűkszavúan számol be első háborús élményeiről a későbbi részletességhez képest, de hozzá kell tenni, hogy töltőkezelőként a személyzet leginkább ingerszegény környezetben tevékenykedő tagja volt.

Meglehetősen nagy ugrást végrehajtva az ifjú Carius egy szerencsés alakulatváltást és némi továbbképzést követően 1943 közepén már a könyvében terjedelmesen tárgyalt Tigris harckocsi parancsnokaként tért vissza a keleti frontra, annak is az északi, Leningrádhoz közel eső szakaszára, illetve később Narva környékére. Az ezután következett eseményeket sokkal részletesebb tárgyalja, mint a Barbarossa-hadművelet kezdeti szakaszát – ebből is látszik, mennyivel könnyebb részletes memoárt írni annak, aki nem a lövegcső mögül, hanem a parancsnoki ülésből szemléli a hadszínteret, és pozíciójából adódóan sokkal több információhoz jut. Ráadásul Carius – amint azt németes precizitással könyve előszavában is megjegyzi – az 1944-es harcok egyik időszakából az alakulata jelentéseit is megőrizte, így ezekből dolgozva napi szinten rekonstruálhatta az eseményeket, felfűzhette rájuk személyes emlékeit. Ennek az igen ritka kombinációnak köszönhetjük memoárja legizgalmasabb fejezeteit.

A részletesen kifejtett eseménysor néhány különböző helyszínen fest az olvasó elé életszerű, lőporszagú élményt a szovjetekkel elleni támadó és védekező műveletekről. Tigris-parancsnokként Carius a kifejezetten szerencsések közé tartozott; éles helyzetben viszonylag biztonságos, jól védett páncéltestben elhelyezkedve, a Wehrmacht kötelékébe tartozó, a parancsnokokhoz viszonylag közel álló „elit” egység tisztjeként beleláthatott a felettesei döntéshozatali folyamatába. Megfelelő helyzetben akár ellent is mondhatott feletteseinek, mindemellett pedig személyes renoméját is növelhette számos ellenséges harckocsi megsemmisítésével, sikeres műveletekkel – a dokumentáció mellett nyilván ez is közrejátszik abban, hogy ilyen részletesen és szívesen idézte fel ezt az időszakot emlékirataiban.

1944 júliusában aztán egy hihetetlen szerencsével megúszott lövöldözés után tábori kórházba kerül – a sors fintoraként motoros őrjáraton, távol a harckocsijától, orosz gyalogosokba futva szenved el hat-hét lőtt sebet, bajtársai azonban kimentik –, s így sorsszerűen néhány nappal azelőtt hagyja el a frontvonalat, hogy egy átfogó offenzíva felőrli addig szerencsés alakulatát. Hősünk lábadozásának ikonikus jelenete a Heinrich Himmlerrel való találkozás; a Birodalom második embere és a Wehrmacht frontkatonája közötti, szinte kedélyes beszélgetés mindkét szereplőt érdekes megvilágításba helyezi olyan pillanatfelvételként, amelynek során szinte filmszerűen látjuk pörögni magunk előtt az eseményeket, ugyanúgy, mint sebesülésekor. 

A háború végéig ezután már csak egyfajta abszurd jutalomjáték zajlik Carius számára, aki némi, 1944-ben már kevéssé meglepő szervezeti káosz után „megnyeri” a nyugati frontot, új fegyverként pedig a Vadásztigrist – hogy azután a várt izgalmas ütközetek helyett a hatalmas harceszköz lomhaságából és a körülötte egyre inkább szétzilálódó német hadigépezet tehetetlenségéből adódóan katonai pályájának hátralévő részét szinte teljesen tényleges összecsapások nélkül töltse, a szövetséges légierő előli bújkálásra, folyamatos visszavonulásra kárhoztatva.

jrzdhd.jpg

Carius élménybeszámolója nem csak olvasmányossága miatt ajánlott, hanem azért is, mert jó érzékkel mutatja be a páncélos hadviselés filmekből kevéssé ismert oldalát, a hadsereg, mint sok összetevőből álló gépezet működéséhez szükséges mindennapi háttérfeladatokat. Nem győz elégszer kitérni a vontatók, műszaki mentők, szervizcsapatok szerepére, aláhúzza a harckocsilegénység két összecsapás közti számos feladatát, a lőszer és élelem utáni folytonos hajtóvadászatot, a Tigrissel való közlekedés más forrásokból is ismert nehézségeit. Megtudjuk leírásaiból, hogy a harckocsiparancsnok jószerivel több időt töltött tankjukon kívül, mint benne, nem csak ütközeten kívül, de akár a harcok során is, és megismerkedhetünk a huzamosabb ideig páncélosban való tartózkodás nagyon is alapvető, biológiai természetű nehézségeivel (mint például a mellékhelyiség hiánya, vagy a hőmérséklet).

Az erős személyes perspektívának hála olvasóként átélhetjük, hogy a bajtársai iránt vitathatatlanul felelősséget érző Cariust mennyire felháborítják az amúgy egyáltalán nem ritka balesetek, amelyek minden hadsereg sajátjai (békeidőben is), részesei lehetünk a feljebbvalóival folytatott, bármely más szervezetben is előforduló emberi konfliktusainak, a számára példaképként szolgáló felettes tisztekkel való találkozásainak, és tanúi lehetünk annak is, hogy mennyire körülményes volt akkoriban szabadságra menni.

book_single.jpgMint minden hasonló visszaemlékezés esetében, itt is felmerülhet a kérdés az olvasóban, hogy Carius mennyire volt híve a hazáját átformáló ideológiának, hogyan látta a háborút. Nyilván a memoár megírása során tisztában volt vele, hogy tevékenységét az utókor ilyen szemmel is nézni fogja (bizonyíték erre az a tény is, hogy előszóból is három különbözőt csatolt az eltérő kiadásokhoz), ezért akarva-akaratlanul is törekszik a „politikasemleges, professzionális katona és hazafi” látásmódra, szakmai büszkeségét kihangsúlyozva elítélően nyilatkozik mind a haditudósítókról, mind a „nem kellőképpen méltó ellenfélnek bizonyuló” amerikaiakról, de a háború végén szerinte gyengeséget mutató saját népéről is.

Bár olykor igen egyértelmű antikommunista megnyilatkozásai ellenére sem állítható, hogy Carius meggyőződéses náci lett volna, vagy irreálisan, elvakultan látta volna a hadszíntér és a hátország dolgait, bizonyos értelemben „elefántcsonttoronyból” beszél. Egy magas harcértékű harckocsiegység tisztjeként majdhogynem akkora tisztelet övezete, mint az első háborús évek vadászpilótáit. Viszonylag jó túlélési esélyekkel, elitnek számító fegyvernem kötelékében, az első vonalban harcolhatott, elitista felfogását tehát nehéz szemére vetni - ez elsősorban kivételes személyes helyzetéből, tapasztalataiból fakad.

A  kötetet fekete-fehér fotók, illetve színes dokumentum-szemelvények bővítik, életképek Carius háborús karrierjéből. A leírtakat jól illusztráló, sokszor közvetlen hangulatú fotókon jól látszik az is, mennyire fiatal katonák vették vállukra a Harmadik Birodalom páncélos csúcstechnológiájának kezelését; húszas éveik elején járó, középiskolát végzett fiatal felnőttek, akik úgy mosolyognak néha még a hadszíntéri képeken is, mintha csak életük nagy kalandjára indulnának, nem pedig háborúba.

5 komment


| More

Címkék: tank recenzió wehrmacht 2.vh

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr158341088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2016.02.01. 13:10:38

Hát igen, elég nehéz német oldalról úgy írni a háborúról, a német haditechnikáról, hogy ne kelljen attól félni: propaganda.

(Amúgy pld. Swen Hasselnek sikerült, roppant szórakoztató, olvasmányos, magával ragadó a szereplők mindennapi gazemberkedése az élet-halál harcban. Nem véletlenül hasonlíták a fülszövegben Rejtőhöz.)

winterrain 2016.02.08. 18:55:49

Azt tudjátok hogy az Oscar-díjas rajzfilmrendező, Mijazaki Hajao képregényt készített róla?
A képregény Carius könyvén alapul, de Mijazaki sajátos stílusa sokat hozzáad a történethez.

Itt meg tudjátok nézni:
mangafox.me/manga/otto_carius_doromamire_no_tora/

első rész:
mangafox.me/manga/otto_carius_doromamire_no_tora/v01/c001/1.html

spunkmeyer 2017.01.11. 21:51:43

A kilőtt ellenséges harckocsit kinek könyvelik el? Csak a parancsnoknak, vagy a lövésznek is "jut" belőle? Knispelnél számon tartják a lövészként kilőtt harckocsikat is, Witttman lövészénél, Wollnál is, miután hk pk lett. Cariusnak is biztos volt min. 1 remek lövésze, akiről szó sem esik. Ha csak 1 volt, akkor neki is van min. 150 találata. Ugyanakkor ő el van tüntetve a süllyesztőben, szó sem esik róla, senkit sem érdekel. Ez elég furcsa számomra, mert gyakran több múlik rajta, mint a pk-on. Vajon van valami bevett gyakorlat a győzeteseknél? Gondolom ott jobban számon tartották, már ha a háború utáni állapotokra gondolunk.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2017.01.12. 19:07:16

@spunkmeyer: Jogos kérdés. Tudtommal csak a parancsnoknak, de jó esetben kijavít majd valaki, ha tévedek. Logikusnak is tűnik, hogy a parancsnoknak könyveljék el, ha már ő a felelős a páncélosért, és ő irányítja, ő hangolja össze a személyzet tevékenységét.