"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...
  • A megaláztatás évszázada XI.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • A megaláztatás évszázada X.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és a Trónok harca c. sorozatról szóló adások miatti hosszabb kihagyás után folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó...
  • A velünk élő Westeros IV.Kedves Hallgatók! Negyedik részével, egyben podcastunk 44. epizódjával zárul ma le a Tűz és Jég világáról szóló adássorozatunk. Mint ahogy az előző rész leírásában utaltunk is rá, szükségesnek...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (82) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (47) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (54) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (12) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (65) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

160 éves a krími háború (1853-56) III.

2013.07.30. 16:14 CSM

Cikkünk harmadik, befejező részében a krími háború végeredményében fontos szerepet játszó, ugyanakkor elfeledett északi front, valamint a távol-keleti front eseményeit tárgyaljuk. Mindemellett kitérünk a háború európai hatalmi helyzetet módosító utóhatásaira is.

Északi front (Balti- és Fehér-tenger): látszólagos patthelyzet

Az északi front, különösen a Balti-tenger meglehetősen kevés figyelmet kap a krími háború tárgyalásakor, talán azért, mert a történések viszonylag eseménytelenül és látszólag patthelyzetben zajlottak. Mint azt látni fogjuk, ez a megközelítés hibás. A háború kimenetele szempontjából igenis döntő fontosságú volt a front, elsősorban az utókor által sokszor ignorált, két évig tartó balti-tengeri brit-francia blokád miatt. 

Admiral_Sir_Charles_Napier.jpgA brit és a francia kormányzat 1853 őszétől komolyan számolt egy Oroszország elleni háborúval, és a cárnak 1854 március végéig adott ultimátum is ezt fejezte ki: március végére olvad ki a Finn-öböl, így a brit-francia flotta Kronstadt és Szentpétervár elleni támadása elől minden természeti akadály elhárul. A brit Admiralitás korábban már figyelmeztette a kormányzatot egy, az orosz flotta által brit földre mérhető csapás veszélyére, ezért preventív akcióra ösztönözte a brit hadvezetést. A brit haditengerészet 10 hajócsavar-meghajtású sorhajóból, 15 fregattból és korvettből, 7 vitorlás sorhajóból, 15 vitorlás fregattból álló, több mint 2300 ágyús tűzerővel bíró egysége 1854 március közepén Napier altengernagy (balra) vezetésével felszedte a horgonyt és benyomult a Balti-tengerre azzal a céllal, hogy mindenekelőtt megakadályozza az orosz flotta kijutását az Északi-tengerre. A francia haditengerészet kevésbé volt felkészülve egy baltikumi hadműveletre, mivel III. Napóleon a francia flotta nagyobb részét a krími csapatszállításra és az utánpótlás biztosítására kötötte le. A franciák végül Parseval-Deschenes altengernagy vezetésével áprilisban hajóztak ki Brestből az Austerlitz nevű hajócsavar-meghajtású sorhajóból, 7 gőzösből, illetve 8 vitorlás sorhajóból  és 7 fregattból álló, összesen 1200 ágyús tűzerővel bíró flottájukkal és Göteborg előtt egyesültek a britekkel, a Trafalgar utáni legnagyobb tengeri erőt hozva létre ezzel.

Az orosz Admiralitás 1853 végén már szintén számolt egy Balti-tengerre irányuló szövetséges támadás eshetőségével, ugyanakkor a cári flotta kilátásai nem voltak túl fényesek. Noha az orosz évtizedek óta a világ harmadik legnagyobb haditengerészetének számított és a Balti Flotta volt a legnagyobb és legütőképesebb egysége, a probléma csak az volt, hogy a világ legnagyobb és második legnagyobb tengeri haderejét épp az ellenséges Nagy Britannia és Franciaország birtokolta, ráadásul a gőzhajófejlesztésnek köszönhetően mindkettő a két legmodernebb flottának is számított, szemben a még mindig jobbára vitorlásokból álló, utoljára az 1830-as évek elején reformokon átesett orosszal szemben. Az előzetesen körbekérdezett orosz tengernagyi kar véleménye alapján Miklós cár úgy döntött, hogy a fejlettebb és létszámfölényben lévő, valamint képzettség szempontjából is minőségi fölényben lévő szövetséges flottával szemben a 27 sorhajóból, 8 fregattból és számos kisebb hajóból álló Balti Flotta túlélését és az orosz fővárosra mérendő, presztízsértékű brit-francia csapás elkerülését csakis az orosz hadihajók erődökkel (különösen a 10.000 fős helyőrséggel rendelkező Kronstadt) sűrűn ellátott Finn-öböl keleti csücskébe való összevonásával lehet elérni. Komoly szárazföldi csapással nem számolt az orosz hadvezetés, hisz Szentpétervár környékén több mint 120 gyalogos-, 90 lovaszászlóaljnyi és 250 ágyúval rendelkező haderő állomásozott Alekszandr Nyikolajevics trónörökös parancsnoksága alatt.

A brit-francia flotta parancsnokai érzékelték a veszélyt, amit az orosz flotta erődítményekkel körbebástyázott vizekre való visszavonása jelentett. Miközben a francia kormányzatnak nem voltak valódi stratégiai céljai a Baltikumban az orosz kikötők blokád alá vonásán kívül, a brit kormány egyik legfőbb stratégiai célja volt az orosz haditengerészetre és haditengerészeti létesítményekre való csapásmérés. Napier azonban tudatában volt annak, hogy miközben a szövetséges flotta ereje elegendő az orosz ellenfél nyílt vízi csatában való megsemmisítésére, a rendelkezésére álló brit kötelék még francia kiegészítéssel sem gondolhat komolyan a Szentpétervárt védő Kronstadt ostromára. A brit altengernagyra egyre erősebb politikai és közéleti nyomás nehezedett a látványos hadi sikerek hiánya miatt, ezért a szövetséges hadvezetés az orosz partvidék teljes blokádján kívül a finn partvidék erődjeinek támadásával és megsemmisítésével kötötte le magát.

bomarsund.jpg1854 júniusában 3 brit hadihajó végül tűz alá vette az Aland-szigeten lévő Bomarsund-erődöt. A gránitkőből emelt orosz erősség a tenger felől teljesen védett volt, bevételéhez szárazföldi hadműveletre is szükség volt. Bár a britek július végétől tűz alatt tartották az erődöt, a III. Napóleontól kért 12.000 főnyi francia haderő megérkezéséig és partraszállásáig nem volt mód szárazföldi blokádra. Augusztus közepén a franciák rohammal bevették az egyik bástyát, azonban az orosz védők felrobbantották a lőszerraktárat, így az nem szolgált hídfőül további támadásokhoz. Újabb rohamra azonban nem került sor, mert miután a britek a szárazföldre vontatták hajóágyúik egy részét és a szövetséges flotta folytatta Bomarsund bombázását, a brit-francia hadvezetés eldöntötte, hogy az erődöt rommá lövik. Az orosz védők ezt felismerve végül megadták magukat, az erődöt pedig bevétele után a szövetségesek lerombolták. A többi brit-francia támadás viszont kevesebb sikert ért el, Hanko, Ekenas, Turku és Kokkola gyengén megtervezett ostroma sikertelen volt. A brit és francia csapatok ugyanakkor valós hadi eredmény híján felprédálták a teljes finn partvidéket, a békés finn halászok kirablása azonban a hazai közvéleményt háborította fel. A fagyos idő beköszöntével Napier és Parseval-Deschenes flottáját hazavezényelték, előbbit a kiábrándult brit közvélemény igen hideg fogadtatásban részesítette, míg utóbbit III. Napóleon tengernaggyá léptette elő. Napier azonban meglehetősen érdemtelenül kapott kritikákat. Az oroszok defenzív stratégiája miatt nyílt vízen nem tudott megütközni a Balti Flottával, megfelelő számú ágyúnaszád híján viszont az orosz haditengerészeti bázisok ostromára nem is gondolhatott.

A brit-francia flotta legsikeresebb akciója minden bizonnyal a blokád volt. Mivel a szövetséges flotta balti-tengeri megjelenése miatt az orosz flotta Kronstadt védett bázisába húzódott vissza, Napier és Parseval-Deschenes könnyedén blokád alá tudta venni az orosz tengeri kereskedelmi útvonalakat. Mivel Oroszország külkereskedelme döntő részben a Balti-tengeren keresztül zajlott (különösen Nagy-Britanniával, mely a prémeket és a hadihajógyártáshoz nélkülözhetetlen fát évtizedek óta jelentős részben az orosz ellenőrzés alatt álló Baltikumból importálta), a blokád komoly csapást mért az orosz állam bevételeire.

Solovets.jpgA brit kormány az oroszok stratégiai gyengítése érdekében azok tengeri támaszpontjaira igyekezett csapást mérni. Szevasztopol ostroma ennek legismertebb példája, ugyanakkor ahogy láttuk, a brit-francia flotta a Balti-tengeren is exponálta magát. Egy kisebb brit hajókötelék a Miranda nevű sloop vezetésével 1854 késő nyarán északra hajózott és rommá lőtte a Fehér-tenger akkor legjelentősebb kikötővárosát, Kolát, valamint támadást intézett a Szolovec-kolostor ellen is. Arhangelszk ostromára vagy bevételére ugyanakkor a három hajóból álló egység erejéből nem futotta.   

1855-ben a tavasz beálltával a brit-francia flotta a Balti-tengerre hajózva megismételte a blokádot. Miközben a szövetséges flotta az 1854-esnél is nagyobb erővel, ágyúnaszádokkal is megerősítve vonult fel, az időközben még inkább megerősített Kronstadt ostromát az óvatoskodónak gondolt Napier helyére a brit flotta élére kinevezett Richard Dundas altengernagy is túlontúl kockázatosnak ítélte, különösen azután, hogy a támaszpont alá érő szövetséges flottát az oroszok Alfred Nobel apja, Immanuel Nobel svéd feltaláló vízi aknáival és kezdetleges torpedókkal igyekeztek elrettenteni, végül sikerrel. A britek és a franciák így 1855 nyarán a blokád fenntartásával és a finn partvidéktől egészen Rigáig tartó partszakasz orosz erődjeinek lövetésével töltötték az időt. Az eredményekre éhes brit és francia közvélemény igényeinek kielégítése érdekében Dundas és Penaud francia altengernagy végül Sullivan brit kapitány javaslatára a Helsingforst (mai Helsinkit) védő Sveaborg ostroma mellett döntött.

The-Bombardment-of-Sveaborg.jpgAz augusztus 6-13. közötti ágyúzás azonban a 20.000 kilőtt lövedék ellenére sem hozott eredményt. Az egyébként elavult tüzérség által védett erődítménynek semmilyen stratégiai jelentősége nem volt az oroszok számára, a szövetséges flotta a virágzó Helsingfors gazdasági létesítményeire mért csapással jóval nagyobb kárt tudott volna okozni az orosz gazdaságnak, a Finn Nagyhercegség fővárosát azonban Dundas és Penaud döntése alapján megkímélték a támadástól.

A Sveaborg elleni szövetséges támadás tehát eredmény nélkül zárult, a blokád sikeres fenntartása viszont komoly bevételkiesést okozott a magát egyre nagyobb háborús költségekbe verő cári udvarnak. Mindeközben a britek és a franciák 1854 tapasztalataiból okulva új ágyúnaszádok kifejlesztésébe fogtak, melyekkel könnyebben megközelíthetővé és tűz alá vehetővé lehet tenni az orosz tengeri erődítéseket. A több száz megrendelt ágyúnaszád Kronstadt és Szentpétervár hosszútávú védelmét kérdőjelezte meg, az 1854-55-ben csúcsra járó brit és francia védelmi költségvetés pedig nem sok jót sejtetett a hadsereg számára alapvető brit termékeket a blokád miatt nélkülözni kénytelen, kereskedelmi bevételei nagy részétől megfosztott cári kormányzat számára. II. Sándor Oroszországa 1855 végére gyakorlatilag csődközeli helyzetbe került, diplomáciailag elszigetelődött, Szevasztopol elvesztésével presztízsveszteséget szenvedett, érdemben elvesztette az ellenőrzést a saját balti partvidéke felett és egyre inkább kérdésessé vált az is, hogy képes-e megvédeni a Balti Flottát és saját fővárosát.  

Távol-Kelet: orosz győzelem 

A krími-háború másik elfeledett frontja a Távol-Kelet, azon belül is a Kamcsatka elleni brit-francia támadás. A petropavlovszki harcok nem önmagukban jelentősek, hanem abban, hogy végleg bebizonyították az ázsiai brit-orosz vetélkedést és azt, hogy mind London, mind Szentpétervár a másik felet tartotta első számú stratégiai ellenfelének. 

Az 1853 őszén a Távol-keletre útnak indított, 3 fregattból és 4 cirkálóból álló orosz flotta aggodalmat keltett a brit hadvezetésben, mivel az a csendes-óceáni térségben 1848 után az orosz aktivitás újabb jeleként volt értelmezhető. A briteket aggasztotta az India irányába történő közép-ázsiai orosz expanzió, ahogy a távol-keleti és alaszkai orosz jelenlét is. 1852-ben a Pallada fregatton Putyatyin ellentengernagy vezetésével diplomáciai küldöttség indult Japánba az ország megnyitására és a kereskedelmi kapcsolatok felvételére. A missziót ugyan Matthew Perry parancsnok amerikai hajói egy hónappal megelőzték, ugyanakkor az oroszok vitathatatlanul megjelentek a szigetországban.

Zavjoko.jpgOrosz részről is volt némi bizalmatlanság a britekkel szemben. A távol-keleti partvidéken az 1840-es években egyre gyakrabban járőröző brit hajókra az oroszok is felfigyeltek. Kelet-Szibéria kormányzója, Nyikolaj Muravjov nyá. vezérőrnagy éppen ezért 1848-ban megkezdte az Amur vidéke és Kamcsatka infrastruktúrájának fejlesztését és kikötőinek megerősítését egy esetleges brit támadás elhárítására. Különösen az Avacsa-öbölben lévő kamcsatkai Petropavlovszk kikötőjét erősítették meg. A törökökkel való háború híre 1854 elején ért a térségbe, nagyjából az útnak indított orosz flotta beérkezésével egyidőben. Az oroszok féltették flottájukat egy brit támadástól, ezért a Pallada hadihajót Szahalin mögé vonták vissza, míg az Aurora fregattot és a Dvina cirkálót az Avacsa-öböl védelmére Petropavlovszkba irányították. A hajók partra vontatott ágyúin kívül város parancsnoka, Zavjoko ellentengernagy (balra) az 500 fős helyőrségre, 350 tengerészre és kb 50 önkéntesre számíthatott.

A britek valóban elhatározták Petropavlovszk megsemmisítését, hiszen abban az oroszok távol-keleti jelenlétének gyengítését látták. A Csendes-óceáni Parancsnokság élére 1854 elején érkező, frissen kinevezett David Price ellentengernagy felvette a kapcsolatot francia kollégájával, Febvrier-Despointes-tal egy kamcsatkai hadművelettel kapcsolatban. A britek négy fregattból és egy lapátkerekes gőzösből álló flottája 1854 júliusában Hawaii mellett találkozott a három fregattból és egy korvettből álló francia flottával. Míg két brit és egy francia fregattot az Alaszka-Kalifornia partszakasz pásztázására küldtek, a maradék szövetséges hajóhad 2600 emberrel és 200 ágyúval a fedélzeten 1854. augusztus 30-án befutott az Avacsa-öbölbe.

1854. szeptember 1-jén a brit-francia hajók ágyúikkal tüzet nyitottak a városra. Az ostrom alaphangulatát megadta az, hogy Price brit parancsnok még aznap a fedélközben pisztolyával halálra sebezte magát. Az ostrom a baleset után félbe is szakadt, Petropavlovszk ágyúzását az ostromlók csak szeptember 3-án folytatták. Szeptember 5-én 970 tengerészből és a gibraltári ezredből álló szövetséges haderő szállt partra a várostól nyugatra, de a 360 főnyi védőből álló egység visszaverte őket. A brit erők parancsnoka, Parker százados elesett a harcban. Két nappal később közel 700 fős szövetséges erő szállt partra, hogy három csoportra osztva vegye be a várost, de a lesből rájuk támadó védők súlyos vereséget mértek rájuk. A 200 főnyi brit-francia veszteséget súlyosbította egy brit zászló és számos tiszti kard elvesztése is. Az emberveszteségek miatt a szövetséges flotta végül visszavonult és felhagyott az ostrommal.

A petropavlovszki ostrom visszaverése a krími háború kevés pozitív híre volt az oroszok számára. A Muravjov által előrelátóan végrehajtott erődítések, valamint a Zavjoko által hatékonyan megszervezett védelem sikerrel verte vissza a kétszeres létszámfölényben lévő brit-francia erőt és tartotta meg Oroszország pozícióit a Távol-Keleten. A brit-francia flotta az ostrom után több helyen is partra szállt Kamcsatkán, a Kuril-szigeteken és az Amur torkolatában is, de katonai létesítményekre nem akadtak. Muravjov belátta ugyanakkor, hogy Petropavlovszk védelmének sikere ellenére a város egy nagyobb szövetséges támadás ellen nehezen védhető, ezért 1855 áprilisában annak teljes kiürítése mellett döntött. A szövetségesek ugyan 1855 májusában ismét partra szálltak Petropavlovszkban, de egy mindentől kiürített városon kívül mást nem találtak. 

Béketárgyalások

Noha Szevasztopolt az oroszok technikailag elvesztették, a város Szevasztopoli-öböltől északra lévő része továbbra sem került a szövetségesek ellenőrzése alá. Az otthonról érkező komoly nyomás ellenére a francia és brit tábornokok továbbra sem találták módját egy viszonylag kis emberveszteséggel megoldható ostromnak, így maradt a tüzérségi tűzpárbaj és a brit-francia-török-piemonti erők újabb áttelelésének egyre növekvő esélye. 1855-56 tele az egy évnél korábbi ellátásnál sokkal jobb kondíciók között érte a szövetségeseket, ugyanakkor tovább pusztított a kolera és a tífusz, miközben 1855. november óta egyik fronton sem zajlott semmilyen hadiesemény.

Időközben már javában folytak a béketárgyalásokat előkészítő tapogatózások. A Malakov-kurgán bevétele után III. Napóleon felvette a kapcsolatot a cári kormányzattal a háború befejezésével kapcsolatban. A francia császár a háborúban gyakorlatilag minden célját elérte, és szerette volna az egészet a csúcson abbahagyni, míg a már presztízsvereséget szenvedett, elszigetelődött és a balti blokádok miatt csőd szélén tántorgó Oroszország érthetően szerette volna a háborút a lehető legkedvezőbb feltételek mellett befejezni. A francia-orosz tapogatózásról hírt kapó, a háború miatt már amúgy is kellemetlen helyzetben lévő, már másfél éve harckészültségben lévő, de a harcokban részt nem vevő Ausztria kapott az alkalmon, és 1855. december 16-án missziót küldött Szentpétervárra az alábbi békefeltételekkel: a román fejedelemségek autonómiájának és az ottani oszmán szuverenitásnak az elismerése, a(z osztrákokat leginkább érintő) szabad dunai hajózás megerősítése, a Fekete-tenger demilitarizálása (mely a britek felé tett gesztus volt), az Oszmán Birodalom keresztény alattvalói jogainak garanciája, valamint más, a tárgyalásokon esetlegesen felmerülő kérdések tisztázása (utóbbi valószínűleg szintén brit sugallatra történt). A tervezetből feltűnően hiányoztak a háború előtt vagy annak folyamán felmerülő - a tengerszorosokkal, a Krímmel vagy a szent helyekkel kapcsolatos, jobbára presztízsértékű - kérdések. A körülményekhez képest mérsékelt feltételek elfogadására Bécs 1856. január 18-ig adott időt, elutasítás esetén pedig a szövetségesek oldalán való hadbalépéssel fenyegette meg Oroszországot.

paris peace conference.jpgA már eddig is komoly problémákkal szembesülő II. Sándor cár végül két nappal a határidő lejárta előtt elfogadta az osztrák ultimátumot. A harcoló felek 1856. február 25-én a párizsi konferencián gyűltek össze, három nappal később aláírták a fegyverszünetet, végül március 30-án a békeszerződést is. A párizsi béke értelmében az Oroszország és az Oszmán Birodalom közötti határokat status quo ante alapján rendezték (kivéve Budzsák két körzetét, melyet Oroszországtól Moldvához csatoltak, így az oroszok elvesztették közvetlen hozzáférésüket a Dunához), garantálták az Oszmán Birodalom függetlenségét, megszűnt a cár román fejedelemségek feletti protektorátusa, sőt azok (Szerbiával együtt) a szultán szuverenitása alatti autonóm státuszt kaptak, hogy amolyan pufferzónát képezzenek a cár és a szultán között. Oroszország elvesztette az Oszmán Birodalom keresztényei feletti portektori jogát is, miközben Franciaország megtarthatta a sajátját. A szabad dunai hajózásról is döntés született, valamint brit nyomásra demilitarizálták az Aland-szigeteket és a Fekete-tengert, utóbbi komoly csapás volt az oroszok tengerszorosokkal kapcsolatos ambícióira.

A párizsi békekonferencia óriási diplomáciai győzelem volt III. Napóleon számára, aki joggal érezhette úgy, hogy a bécsi kongresszus óta háttérbe szorult Franciaországot ismét Európa legfontosabb szárazföldi hatalmává tette. Oroszország, bár a britek lényegében megfosztották Fekete-tengeri flottájától, a körülményekhez képest elfogadható feltételekkel fejezte be a háborút, mielőtt a szövetséges flotta Kronstadtot vagy Szentpétervárt bombázta, vagy az orosz állam ténylegesen csődbe jutott volna. Nagy-Britannia ugyan kissé keserű szájízzel, de szintén elégedett lehetett, hisz a délkelet-európai orosz előretörést sikerült megállítani, noha mindez nagyon távol állt Lord Palmerston brit kormányfő Oroszország európai területeinek felosztását és pufferzónává alakítását célzó terveitől. Az Oszmán Birodalom 115 éve először a győztes oldalon fejezett be egy oroszok elleni háborút, ráadásul formailag bekerült az európai hatalmak közé, és még a függetlenségét is garantálták. A Szárd-Piemonti Királyság is maximálisan elérte célját, hisz Camillo Cavour személyében képviselője ott lehetett a tárgyakóasztalnál, ahol a miniszterelnök nem szalasztotta el Ausztria itáliai jelenlétének a nyílt bírálatát. Ausztria pedig közvetítőként és a szövetséges álláspont támogatásával próbálta diplomáciai mozgásterét szélesíteni, reményeiben ugyanakkor hosszútávon csalatkoznia kellett, ráadásul megteremtette a Bécs és Szentpétervár közötti bizalmatlanság alapjait is. A közel három évig zajló háború után szövetséges erőket 1856 április-június között kivonták a Krím-félszigetről, az osztrák haderőt pedig Moldvából és Havasalföldről, míg az oroszok kiürítették Karszot és csapataik visszatértek a háború előtti határok mögé. A krími háború összes frontjának mérlege szövetséges oldalon legalább 300 ezer, orosz oldalon legalább 200 ezer halott, mindkét oldalon legalább kétharmaduk betegség áldozatává vált.

A háború utóhatásai

A krími háború talán legfontosabb végeredménye a Szent Szövetségen alapuló bécsi kongresszusi hatalmi rendszer megszűnése és Oroszország európai szárazföldi hegemóniájának lezárása volt. Az új hatalmi egyensúly legerősebb tagja átmenetileg Franciaország, majd a francia-porosz háború (1870-71) után az egyesült Németország lett. Krími szerepvállalása hozzájárult a Szárd-Piemonti Királyság Itália egyesítésére tett kísérletének nemzetközi elfogadtatásához is.

Franciaország volt a háború vitathatatlan nyertese. III. Napóleon minden, a háborúval kapcsolatos célját elérte, és Franciaországot ismét a kontinentális Európa élére helyezte. A francia császár komoly nemzetközi tekintélyre tett szert az olasz egyesítés felkarolásával és az 1859-es francia-osztrák háborúban elért győzelmével is. Az örök kalandor Napóleon itt nem is akart megállni, Franciaország nemzetközi szerepének erősítése érdekében részt vett a britek oldalán a második ópiumháborúban (1858-60), beavatkozott a maronita keresztények oldalán Libanonban (1860-63), megkezdte Indokína és Nyugat-Afrika gyarmatosítását, és 1863-67 között egy költséges és mégoly felesleges mexikói kolonizációs kísérletbe is beleugrott. Párizs komoly fenyegetést látott a német újraegyesítésben, mely a XIV. Lajos óta szétdarabolt, a Rajnától keletre lévő területen egy, az egyébként iparilag fejlett Franciaországnál  is népesebb és gazdaságilag potensebb entitást hozott létre Poroszország vezetésével. III. Napóleon külpolitikája végül egy spanyol trónörökléssel kapcsolatos jelentéktelen ügy miatt 1870-ben katasztrofális háborúba vitte Franciaországot. A francia hadsereget ráadásul elbizakodottá tették a Krímben és az 1859-es francia-osztrák háborúban elért győzelmek. A francia katonai doktrína vagy a mozgósítás szervezetének haditechnikai fejlődés miatti módosítását senki nem tartotta szükségesnek, a francia haditechnika ígéretes vívmányai (Chassepot-karabély, mitrailleuse) hatékonyabb használatának igényét ignorálták, a liberalizálódó Második Császárság egymással szemben álló politikai erői pedig a hadseregtől való félelmükben a védelmi büdzsét korlátozták. Az 1870-ben Poroszország ellen meggondolatlanul harcba induló Franciaország katasztrofális vereséget szenvedett, megszégyenülten és elszigetelve, revánsra vágyva lépett a "boldog békeidők" korszakába.

Nagy-Britannia Krím után visszatért a kontinentális be nem avatkozás politikájához, figyelmét az 1857-es indiai szipojlázadás, az 1858-60-as, Kínával vívott második ópiumháború, valamint a hadsereg reformja kötötték le. A brit haderő, a hadszervezet, a logisztika és az egészségügyi ellátás halvány krími teljesítménye komoly felzúdulást keltettek a közvéleményben. 1864-ben végül (a nagyhatalmak közt utolsóként) eltörölték a tiszti és főtiszti pozíciók vásárolhatóságát, egyszerűsítették a katonai bürokráciát és Florence Nightingale nyomására javult a katonai egészségügyi rendszer is. A britek talán túlzásba is vitték az elszigetelődést, a francia-porosz háborút külső szemlélőként élték meg, éppen ezért London nem tudott mit kezdeni a párizsi béke Fekete-tenger-demilitarizálásának 1871-es egyoldalú orosz megszüntetésével sem. Nagy-Britannia csak az újabb orosz-török háborúból (1877-78) felocsúdva lépett fel ismét fenyegetően az orosz törekvések ellen.

Az Oszmán Birodalom számára Krím egyszerre sikert és komoly terhet is jelentett. A győzelemnek komoly ára volt, a Porta a háború megindításához történetében először 1854 augusztusában európai hiteleket vett fel, majd Oroszországhoz hasonlóan komoly kiadásokba verte magát, ráadásul Szinope kudarcából okulva komoly flottamodernizációs programot indított. 1875-re az oszmán haditengerészet Európa harmadik legnagyobb tengeri erejévé vált, ennek ára az ugyanabban az évben bekövetkezett államcsőd volt. A szultánok függetlenségük garantálása ellenére nemcsak a külföldi (brit és francia) befolyást voltak kénytelenek elviselni, de a szuverenitásuk alatti területek (Ciprus, Tunisz, Egyiptom) elvételét is. Az Oszmán Birodalom 1877-78-ban újabb háborúba bonyolódott a balkáni expanziót újrakezdő Oroszország ellen.

Liberation_of_peasants.jpgA cári Oroszország elszigetelve, csőd közeli helyzetben fejezte be a krími háborút. II. Sándor cár a háború hatására felismerte, országa a modernizációban lemaradt és alapvető változásokra szorul. Sándor úgy vélte, országa egyik legfőbb gyengesége a háborúban a jobbágyságból sorozott, motiválatlan haderő. Éppen ezért 1861-ben a jobbágyok felszabadítását kimondó törvénnyel lezárt egy korszakot Oroszországban. A "felszabadító" nevet kapó cár megreformálta a közigazgatást (1864), új polgári és büntető törvénykönyvet adott ki, valamelyest liberalizálta a közéletet, valamint a krími háború gyatra orosz mozgósítási és ellátási tapasztalataiból okulva vasútfejlesztési programot indított be. A háború a hadsereg fejlesztését is maga után vonta, Sándor 1856-ban új, huzagolt csövű fegyverek kifejlesztésére és rendszerbe állítására adott utasítást, 1862-re már több mint 260 ezer orosz katonát szereltek fel velük. 1870-ben rendszerbe állították a Gatling gyorstüzelő fegyvereket is, 1874-ben pedig általános hadkötelezettséget vezettek be. A cár mindeközben kihasználta a britek európai passzivitását és a kalandor francia külpolitikával szembeni növekvő ellenérzéseket, és a poroszok irányába jóindulatú semlegességet tanúsított Berlin Ausztria és Franciaország elleni háborújában. A francia-porosz háborút érintő nemzetközi figyelem fedezékében pedig német jóindulattól kísérve 1871-ben egyoldalúan felmondta a párizsi béke Fekete-tenger demilitarizálásáról szóló kitételét. Míg Franciaország 1870 után diplomáciai elszigeteltségbe került, a reformokkal a modernizáció felé elindított Oroszország Bismarck támogatásával visszatért az európai hatalmi porondra. Sándor 1860 után felújította a közép-ázsiai orosz expanziót, ugyanakkor nem akart túl szerteágazó orosz kötelezettséget, ezért a csendes-óceáni orosz jelenlét nagyobb fókuszálása érdekében 1867-ben eladta Alaszkát az Egyesült Államoknak. A cár a balkáni népek felkelései idején pánszlávizmust felhasználva hadat üzent az Oszmán Birodalomnak és megnyerte az 1877-78-as orosz-török háborút, törekvéseit ugyanakkor végül korlátozta a fenyegető brit fellépés.  

Ausztria krími háború idején folytatott magatartásával az 1849 után túlságosan Oroszországhoz kötődő imázsán szeretett volna változtatni és a szövetségesek felé tett gesztusokkal mozgásterét szélesíteni. Bécset persze kétségtelenül zavarta az oroszok jelenléte a Dunánál, mely az Osztrák Birodalom kereskedelmében kulcsfontosságú szerepet töltött be. Ausztria aktív közvetítő szerepet játszott a béketárgyalásokon is. I. Ferenc József császár (1848-1916) kormányzata ugyanakkor a háború végével mégis elszigetelődött, ugyanis Oroszország jóindulatát a háborúból való kimaradással, sőt háborúval való fenyegetéssel eljátszotta, az Oszmán Birodalom felbomlásával pedig megjelentek a horizonton a két ország balkáni érdekeinek ütközőpontjai is. Bécs ráadásul Poroszországgal 1850 óta német-ügyben egyre nagyobb konfliktusba került, Franciaország és Nagy-Britannia pedig a Szárd-Piemonti Királyság krími szerepvállalása miatt növekvő nagyobb szimpátiával figyelte az olasz egységtörekvéseket. Mindemellett a császárság fölé tornyosult a magyar szabadságharc utáni politikai és nemzetiségi helyzet problémaköre is. Az osztrák költségvetés siralmas állapotba került az 1854-56 közötti Duna-menti mozgósítás fenntartása miatt, így a krími háborút követő években a hadsereg büdzséjében megszorításokat foganatosítottak, ami hosszútávon Bécs katonai potenciálját rombolta, épp az addig sosem látott mértékű európai haditechnikai fejlődés korszakában. Ráadásul amikor 1859-ben, majd 1866-ban Ausztria háborúba került, senki jóindulatára nem számíthatott.

Poroszország a háborúban Ausztriához hasonlóan nem állt Oroszország mellé, ugyanakkor nem fenyegette hadüzenettel Szentpétervárt. A porosz gazdaságot az 1850-es években tovább fűtötte az ipari forradalom, Ausztria diplomáciai elszigetelődése után pedig 1866-ban az Otto von Bismarck vezette Poroszország egy rövid háborúban vereséget mért Bécsre, és kierőszakolta a porosz vezetésű német egyesítést. Bismarck a német egységhez nélkülözhetetlen, nem negatív orosz álláspont megszerzése érdekében szorosabbra fűzte kapcsolatát Szentpétervárral, megszüntetve Oroszország krími háború utáni elszigeteltségét. Németország az egység megteremtése utáni jó viszony megtartása érdekében 1871-ben támogatta a párizsi béke Fekete-tengerrel kapcsolatos rendelkezéseinek egyoldalú orosz módosítását. 

A krími háború mindezek mellett megmutatta a huzagolt csövű fegyverek (Alma, Inkerman), a páncélozott ágyúnaszádok (Kinburn) és összességében a gőzhajók (Szinope, Balti-tenger) technikai felsőbbrendűségét, valamint a vízi aknák (Balti-tenger) jelentőségét is. Szevasztopol ostroma a támadás és a védelem új technikáira adott példát (lövészárkok, mesterlövészfészkek), megelőlegezve az első világháború hadviselését. A vasút és a távíró a szövetségesek ellátásának és kommunikációjának magasabb szintjéhez, és az orosz haderő elmaradottságának bizonyításához, valamint vereségéhez járult hozzá. Florence Nightingale hatására Európa-szerte ráébredtek a katonai egészségügyi ellátás fontosságára, Nyikolaj Pirogov orosz orvos pedig szimferopoli tevékenysége során forradalmasította a harctéri egészségügyi kezelést. A Krímben haditudósítók és fényképészek révén jelen lévő brit sajtó a háborúk mediatizáltságát vezette fel. A háború számos ruhadarabot is hagyományozott az utókorra. Az 1854-55-ös kemény tél megpróbáltatásai hívták például életre a ma csak símaszkként ismert, a szem kivételével az egész fejet és arcot betakaró kötött sapkát, a szövetséges utánpótlás csatornájának számító krími halászkikötőről elnevezett balaklavát, valamint az egysoros, kötött zubbonyt, a Londonba hazatérő Lord Cardigan által népszerűvé tett kardigánt is.  

Összefoglalás

A krími háború, bár közvetlen katonai jelentősége, kiterjedtsége meglehetősen korlátozott volt, ugyanakkor a Napóleon bukása és az első világháború közötti évszázad (az 1870-71-es francia-porosz háború melletti) egyik legfontosabb konfliktusa volt. A háború véget vetett a Szent Szövetség fémjelezte bécsi kongresszusi hatalmi rendszernek és egy új, 1870-71-ben stabilizálódó multipoláris hatalmi rendszer kiindulópontja lett. A szent helyek és az Oszmán Birodalom keresztényei feletti protektorátus körüli hercehurca csak a szikra volt, mely a Porta fölötti befolyásért már két évtizede zajló brit-orosz érdekkonfliktusnak és a második francia császárság újszerű külpolitikájának a rendszerre jelentő kihívásából a háborút kirobbantotta. Krím véget vetett az európai orosz szárazföldi hegemóniának és rámutatott Oroszország elmaradottságára, mely a szövetséges hadvezetés és ellátórendszer minden hibája ellenére még ellenfeleinél is rosszabb teljesítményt nyújtva saját területén, hátországával való közvetlen kapcsolatban maradva sem tudta megvédeni legfontosabb fekete-tengeri bázisát, Szevasztopolt. Tény ugyanakkor az is, hogy a háborút nem önmagában Szevasztopol presztízsértékű eleste döntötte el, hanem abban legalább olyan komoly szerepet játszott Oroszország nemzetközi elszigeteltsége és a balti-tengeri blokád által okozott károk. A 160 éve kezdődött krími háború végső soron döntő hatással volt a 19. század második felének Európájára 

Felhasznált források:

Kennedy, P. (1989): The Rise and the fall of Great Powers

McGregor, A (2006): A military history of modern Egypt

Osprey Essential Histories: The Crimean War

Osprey Men at Arms: The Russian Army of the Crimea

Yildiz, G. (2011): Ottoman Military Organization (1800-1918)

Керсновский, А (2004): История русской армии. Том 3.

Заёнчковский, A. (2002): Восточная война

Valamint a cikkben felhasznált linkek

21 komment


| More

Címkék: ausztria oroszország törökország évforduló franciák olaszok britek haditengerészet

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr785425411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bz249 2013.07.30. 17:52:25

A masik ruhadarab nevu tabornoknak nincs koze a raglanhoz?

auer · http://koronus.blogspot.com/ 2013.07.30. 19:50:43

Nagyon jó cikksorozat volt kösz.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2013.07.30. 23:31:32

Hát, ez egyszerűen maga a mámor. Szépen, gondosan összerakva, végén kitekintéssel, elemző hangvétellel. Komolyan, mintha egy hétvégére beszorultam volna egy rakás pizza közé. Köszönöm!!!

CSM 2013.07.31. 03:04:49

@auer: @sirdavegd: Kösz!

@bz249: Igen, Lord Raglan-ről nevezték el a raglan- ujjas ruhákat, de azok nem a krími háború korából származnak, hanem jóval korábbról. Raglan Waterloonál elvesztette egyik karját, és ezért lett neki ekkor kifejlesztve a megoldás.

NAR 2013.07.31. 14:23:17

Azon gondolkodom, hogy az egész konfliktusból talán azok jöttek ki a legjobban, akik részt sem vettek benne: a poroszok :-)

tudi 2013.07.31. 20:07:05

Csak gratulálni tudok. Már a másikhoz is akartam írni, erre jött a harmadik rész, hát ide írok akkor. Ami nekem feltűnt, az a nagy sajtószabadság a britek részéről, ami egyszerre volt áldás és átok, hisz arra jó volt, hogy felhívja a figyelmet a hadvezetés hülyeségeire elindítva reformokat, másrészt az oroszok ha megakarták tudni mit terveznek ellenük szinte csak fel kellett lapozniuk a Timest. Ha a háború kiterjedését nézem jó részéről én nem is tudtam, csak a krími eseményekről, akkor erős túlzással nevezhetnénk világháborúnak.
@NAR: Nekem is pont ez jutott az eszembe.

Herbert_West 2013.08.01. 10:22:36

@NAR: Ez majdnem minden konfliktusra igaz:)
A haboruzo felek pezt es embert olnek a masik megolesebe, a semlegesek meg duskalnak a penzben a hadikereskedelembol.

Kullancs1983 2013.08.01. 15:35:44

Ha már ruhák, ha jól tudom a krími háborúhoz a karigán és a balaklava kötődik, ezeket a nagy hideg miatt viselték a katonák. Csak azt nem tudom honnan volt ennyi gyapjújúk? :)

NagyTeve · http://www.uniforminsignia.org 2013.08.01. 16:08:06

Kíváló összefoglaló, nagyon tetszett, főleg, mert az általam olvasott könyvekben a balti műveleteket alig, a távol-keletieket egyáltalán nem említették.

Egyébként a következményekhez taartózik Havasalföld és Moldva egyesülése is ....

Egyébként engedjetek meg egy zárójelet itt, de nagyot :D 1863-ban (?) a Moldván keresztülvonuló lengyel felkelőket megtámadta az újonnan felállított román hadsereg, ami két-háromszoros tűlerőben lévén csúnyán elvesztette történelme eslő ütközetét :D Erről, és az Egyesült Dunai Fejedelemségeken (aka Románia) keresztül Franciaország által támogatott magyar és lengyel felkelőkről is olvasnék, ha valaki megírná :D

FilcTroll 2013.08.02. 09:47:30

Kiváló cikk, gratula és köszönet érte.

Herbert_West 2013.08.02. 13:23:34

@Kullancs1983:

Az USA deli allamaibol, leginkabb.

Herbert_West 2013.08.02. 13:24:16

@Herbert_West: Sorry, brainfart. Onnan gyapot jott, nem gyapju. :self-facepalm:

Kullancs1983 2013.08.02. 16:51:40

@Herbert_West: Nem az a kérdés, a britek gyapjúnagyhatalom voltak, de vittek a Krímbe a katonáknak, vagy otthon indítottak valami "Fáznak a katonáink, adjunk nekik meleg holmit" akciót, vagy hogy?

CSM 2013.08.05. 09:19:07

Köszönöm az elismerő szavakat!

@NAR: @tudi: Abban az értelemben mindenképp a poroszok jártak jól hosszú távon, hogy diplomáciailag nem köteleződtek el egyik irányba sem. Ez különösen fontos volt az oroszok német egységhez való jóindulatának megnyerésében a későbbiekben.

@NagyTeve: Így van! Moldva és Havasalföld szerepe eredetileg az volt, hogy Oszmán fennhatóság alatt, de orosz protektorátus nélküli autonóm alakulatként képezzen pufferzónát (ezért kapta meg a Duna északi partján lévő keskeny földsávot is, hogy Oroszország se a Dunával, se a folyam déli oldalán lévő török területtel ne érintkezhessen közvetlenül).

@Kullancs1983: Egyrészt a brit védelmi büdzsé és a megrendeléseinek köszönhetően az ipar is 1854-ben háborús üzemmódra állt át, ugyanakkor Szevasztopol ostroma esetében nem volt világos stratégia, hogy a csapatok áttelelnek-e Krímben, vagy sem - tulajdonképpen a szövetséges hadvezetés az információhiány ellenére viszonylag gyors sikerrel számolt, ennek ellenkezőjére csak november eleje-közepe táján ébredtek rá. Másrészt a brit sajtó december-januárban komoly botrányt csapott a téli felszerelés hiánya miatti állapotokból.

Salvaje 2013.08.05. 13:35:06

@Kullancs1983: A Brit birodalom egyik fő export-import cikke évszázadok óta a gyapot és a gyapjú volt. Ma is a gyapjú világpiaci árát az Ausztrál és Új-Zélandi gyapjúkészletek tartják alacsony szinten, ami gyakorlatilag csak a nyírás költségét hozza vissza.
Ezen kívül az USA déli államaiban lévő ültetvényesek is a megtermelt gyapotot 90%-ban Angliába exportálták.

Salvaje 2013.08.05. 13:36:41

@CSM: Lenne kedved eljönni a Hadak Útján műsorába? Évek óta keresek valakit, aki ismeri a krími háborút, és most megvagy :) A felvétel szeptemberben lenne.

Köves D. Gábor 2013.08.06. 12:55:34

Hiányolom a cikkből, hogy nem tette egyértelművé, ebben a háborúban melyik fél minősült terrorista diktátornak, és mely országok alkották a terrorellenes missziót végrehajtó koalíciót.

CSM 2013.08.10. 10:08:06

@Salvaje: Köszönöm a megkeresést, de sajnos nem tudok az interjún részt venni.

@Köves D. Gábor: A maga korában hasonló jelszavakkal operált mindkét oldal propagandája. Krím idején Miklós meg volt győződve róla, hogy igazságos háborút vív a muszlim Oszmán Birodalom ellen a keresztények kizárólagos orosz védelme érdekében, míg a brit és francia propaganda szerint a cár elleni háborújuk igazságos, hisz a gyengébb törökök elleni orosz agresszió megállítását szolgálja.

Titus Pullo Urbino 2013.08.26. 11:50:08

@CSM: Gratulálok! Kitűnő írást sikerült alkotni!

kreaktor 2013.09.05. 14:44:38

Ha az iskolában is így tanítottak volna, egy nemzedék lenne műkedvelő történész és tájékozott polgár. Grat'.