"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

COIN bölcsei I.

2012.02.05. 07:00 Rammjaeger83

A hidegháborús nagyhatalmi versengés nemcsak az ideológia és a haditechnika, de a katonai gondolkodás terén is folyt. Ennek egyik megnyilvánulásaként Mao Ce-tung, Che Guevara, Vo Nguyen GiapCarlos Marighella és elvtársaik megalkották a "népi felszabadító háború" különböző elméleteit, hogy más felkelőknek is útmutatást kínáljanak az ellenséges tábor "gyenge láncszemeinek" kiiktatására. Az már viszont kevésbé ismert, hogy néhány brit, francia és amerikai katonatiszt elfogadta a kihívást. Nemcsak a gyakorlatban szálltak szembe a világszerte előretörő felforgató eszmékkel, hanem írógépet ragadtak, hogy módszerrel módszert, doktrínával doktrínát állítsanak szembe, így lefektetve a felkelők elleni tevékenység (COIN) elméleti alapjait. Mivel az utóbbi témával eddig is részletesen foglalkoztunk, katonai teoretikusokkal viszont szinte egyáltalán nem, épp itt az ideje, hogy a közeljövőben részletesebben is bemutassunk néhányat a COIN eddig csak futólag említett bölcsei közül.

Közülük jelenleg alighanem a "COIN Clausewitzének" is nevezett francia alezredes, David Galula (1919-1967) neve a legismertebb. Mivel ő elsősorban hazája több mint száz év alatt a gyarmati rendfenntartás terén szerzett tapasztalatait vette alapul, először ezeket mutatjuk be, természetesen a teljesség igénye nélkül.

A gall úttörők

Korábban már többször emlegettük, hogy a britek voltak a COIN mesterei. Hozzájuk képest a franciáknak nem sok babér termett ugyan az 1945 utáni csüggesztő korszakban, ám a gyarmati rendfenntartás terén azért ők is sok mindent letettek az asztalra elméletben és gyakorlatban egyaránt. A két ország közötti különbségek elsősorban módszertani természetűek voltak. Ahogy a gyarmatosításban a franciáknál a britekhez képest nagyobb hangsúlyt kapott a szárazföldi haderő, úgy a COIN-t is főleg katonai, míg a britek inkább civil-adminisztratív feladatnak tekintették. A franciákat továbbá - nyilván forradalmakkal és belháborúkkal teletűzdelt történelmük folyományaként - jobban foglalkoztatta az állami fennhatóság kiterjesztésének és megszilárdításának problematikája. Mindezt jól példázta leghírhedtebb gyarmatosító vállalkozásuk terepe, az 1834-ben bekebelezett Algéria.

Ott jelentős, többször fellángoló törzsi ellenállással kellett szembenézniük - egy időben a francia hadsereg harmada(!) ennek letörésén fáradozott -, amely fennhatóságuk jellegét is nagy mértékben meghatározta. Algériát hivatalosan nem gyarmatnak, hanem Franciaország "integráns részének" minősítették ugyan, és ennek megfelelően három "tengerentúli megyére" osztották fel, a valóság némileg más képet mutatott. A hatalmas térségben katonai kormányzatot vezettek be, amely a hadügyminisztériumnak (1858-tól pedig a kifejezetten algériai ügyek intézésére létesített minisztériumnak) volt alárendelve, és a polgári tisztviselők is felelősek voltak neki.

Azok a régiók, ahol az európai telepesek túlnyomó többséget alkottak (lásd ezen a térképen szürkével jelölve), megkapták a jogot a korlátozott önkormányzatra, a bennszülöttek lakta, katonai körzetekre tagolt területeken pedig létrejött az "arab irodák" sajátos intézménye. Ezek lényegében a gyarmati ügyekre specializálódott tisztekből álltak, akiknek a lakossággal való kapcsolattartás volt a feladata. Felfelé továbbították a helyiek különböző panaszait, kívánságait, a tevékenységükről pedig rendszeresen tájékoztatták a katonai hírszerzést. A reguláris erőket kisegítő tiszthelyetteseket, lovasokat is toboroztak a számukra kijelölt régiókban.

Az ötletgazda (és Algéria meghódítója), Thomas Bugeaud marsall az irodáktól megkövetelte a helyi törvények, kultúra és nyelv részletes ismeretét, a törzsi struktúrák tiszteletben tartását, mivel bármilyen más megközelítés csak a párizsi vezetés dolgát nehezítette volna meg. Nem túl meglepő módon a nagyobb politikai hatalomra (és földbirtokokra) áhítozó európai telepesek gyanúsnak találták a hadsereg és a bennszülöttek közötti efféle bensőséges viszonyt. Főleg az ő nyomásukra szüntette meg a kormány az arab irodákat a katonai kormányzással együtt III. Napóleon bukása után, amikor Algéria pacifikálása egyébként is végleg befejeződött - akkor legalábbis így tűnt.

Az ottani tapasztalatok azonban nem merültek feledésbe, mivel azokat figyelembe vette és felhasználta a francia gyarmati háborúk egyik legfontosabb szereplője, Joseph Gallieni tábornok (balra). A mai Vietnam és Mali területén vezetett pacifikációs műveleteket, majd 1896-ban Madagaszkárra küldték, hogy kormányzói beosztásban számolja fel a felkelést, amely a francia protektorátus alatti királyság ellen tört ki. Főbb intézkedései, mint a katonai parancsnokság alatti közigazgatási területek létrehozása és a helyi törzsfőnökökkel folytatott szoros együttműködés (ugyanakkor tevékenységül szoros megfigyelése), egyértelműen az algériai forgatókönyvet idézték. Gallieni a lakosság bizalmának elnyerését tekintette fő célkitűzésnek, ezért tartotta fontosnak védelmük megszervezését is. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egész műveletet szigorúan ideiglenesnek kell tekinteni: a hadsereg adminisztratív szerepvállalását csökkenteni kell, amennyire csak a körülmények engedik. (Persze a sziget "lecsendesítése" még efféle kifejezetten emberbaráti hozzáállással sem lehetett más, mint piszkos munka - a szervezett ellenállást 1898-ra megtörték ugyan, de a tisztogató akciók egészen 1905-ig zajlottak, és a kb. 2,5 milliós lakosságból 100 ezer fő életét követelték. Ami azt illeti, Gallieni az efféle rendcsináló hadjáratok során a gyarmatokon szolgáló kollégáihoz képest még aránylag kevés vért ontott...)

Madagaszkár meghódításának apropóján Franciaországban élénk szakmai vita kezdődött a gyarmati rendfenntartás kérdéseiről a katonai akadémiákon és szakfolyóiratokban, sőt politikai lapok és könyvek hasábjain. Gallieni elsőként emlegette az ún. olajfolt-módszert, mely szerint egy COIN-művelet során a stabilitás néhány pacifikált gócból ugyanúgy átterjeszthető a szomszédos területekre, ahogy a lehulló olajcsepp is szétterül a víz felszínén. Egy 1905-ben kiadott francia katonai kézikönyv a zúgolódó gyarmati népség "anyagi és erkölcsi meghódítását" célozta meg, ami a szív és ész megnyerését jelenti, csak más megfogalmazásban. Mint azt bizonyára többen tudják, a népi támogatással tevékenykedő gerillát Mao a vízben úszó halhoz hasonlította. Nos, Hubert Lyautey marsall, hosszú ideig Gallieni helyettese és legfőbb tanítványa, Francia-Marokkó katonai kormányzója már évtizedekkel korábban tett valami ilyesmit - a különbség csupán annyi, hogy a termékeny földből kisarjadó növénnyel vont párhuzamot. A gyarmati harcok veteránjai olyan hatékony módszerekről értekeztek, mint pl. a védett v. stratégiai falvak létesítése, a helyi civilekből toborzott milíciák felfegyverzése, az infrastruktúra fejlesztése. Hangsúlyozták, hogy az ilyen küzdelemben a megszokott katonai logikával ellentétben nem területek, hanem azok lakosságának meghódítására kell törekedni.

A hadsereg régi vágású tisztjei gyanakodva és értetlenkedve hallgatták az efféle eszmefuttatásokat. Az ok nagyon egyszerű: őket inkább a repülőgépek, a géppuskák és a többi, akkor még gyerekcipőben járó technikai eszköz bevetésével megvívandó anyagháború lehetősége villanyozta fel, ugyanis gondolataik a nagy szomszéd, Németország körül forogtak. Hát tényleg nincs új a Nap alatt. Azon gúnyolódtak, hogy Lyautey (balra) katona létére ágyúlövést sem hallott még, mert állandóan törzsi harcosokkal fogócskázik a francia birodalom eldugott zugaiban. Ő azzal vágott vissza, hogy a gyarmatokon szolgáló tiszteknek bizony nem az austerlitzi csata újravívásáról kellene fantáziálniuk, mivel a hagyományos hadviselésre és a COIN-ra teljesen más logika, más elvek vonatkoznak, ennek megfelelően a kettőhöz különböző képzettségű, gondolkodásmódú katonák szükségesek. Éppen ezért tartotta fontosnak, hogy a francia gyarmati hadsereg autonóm szervezetként elkülönül a többi fegyvernemtől, tisztjeit pedig nem (lenne) szabad rendszeresen áthelyezgetni, hiszen feladatukhoz nélkülözhetetlen a helyi viszonyok beható ismerete.

Összességében véve tehát a franciák már a múlt század elejére megfogalmazták a COIN főbb tételeit és koncepcióit, melyek manapság szakmai berkekben lényegében magától értetődőnek számítanak (unity of effort, population-centric approach stb.). Ám 1945 után - ahogy arra az elején is utaltunk - a felkelők már rendszerint ideológiával, stratégiával, központosított irányítással vértezték fel magukat, így ezekre a régi elgondolásokra már ráfért egy kis újítás, kiegészítés.

Egy hamisítatlan war nerd

Érdekes módon ezt a - mondhatni történelmi - feladatot egy tunéziai szefárd zsidó kereskedőcsalád hatodik gyermeke vállalta magára, akiről aligha gondolhatta bárki is, hogy a gyarmatokon szolgáló katonatiszt válik belőle. Különböző családi fejlemények miatt azonban, melyekre most felesleges lenne kitérni, David Galula francia állampolgárságot kapott, Észak-Afrika egyik legszínvonalasabb gimnáziumába járt Casablancában, majd ezután érdeklődése a hadsereg felé fordult. Az elhatározást tett követte: Franciaországba költözött a rokonaihoz, és 1939-ben elvégezte a Saint-Cyr akadémiát, ami kb. a West Point ottani megfelelője. A konzervatív mentalitású francia hadvezetés ezekben az években igen elavult doktrínákat vallott, így Galula tanulmányai során szorgalma ellenére sem tudott meg sok mindent a modern hadviselésről, a francia gyarmati múltról viszont annál többet. Az 1925-ben nyugdíjazott Lyautey marsall több tanítványát - akik szintén publikáltak a saját tapasztalataikról - személyesen is megismerte.

Ezirányú ismeretei a továbbiakban váratlan történelmi fordulatoknak köszönhetően bővültek. Az 1940-es fegyverletételt követően minden zsidót kizártak a francia hadseregből, így Galula Tangerbe távozott, ahol de Gaulle csapatainak kémkedett, majd csatlakozott hozzájuk és kivette a részét a nyugati front harcaiból. Későbbi karrierje szempontjából szerencsés módon parancsnoka Jacques Guillermaz százados volt, egy Kína-szakértő és Csou En-Laj jóbarátja, korábban katonai attasé Pekingben. Amikor a háború befejezése után visszaküldték régi posztjára, volt beosztottai közül Galulát is magával vitte.

Galula Csungkingban, majd Pekingben élt, de ellátogatott a kommunista ellenőrzés alatti belső területekre is. Így került az első nyugatiak közé, akik "élőben" megfigyelhették a maoista gerillastratégiát. A későbbi diktátor ezzel kapcsolatos elméleti munkáit is olvasta - angol fordításban, mivel az már 1941-ben elkészült egyik ismerőse és az amerikai tengerészgyalogság századosa, Samuel Griffith jóvoltából, míg a francia csak 9 évvel később.

Még a Kuomintang összeomlása és a Kínai Népköztársaság kikiáltása előtt hazarendelték, nemsokára pedig Thesszalonikiben találta magát mint ENSZ-megfigyelő. Ekkor zajlott ugyanis a görög polgárháború végső szakasza. A kommunista, de szovjet támogatásban nem részesülő ELAS (Görög Népi Felszabadító Hadsereg) Mao útmutatása szerint harcolt, a kormányerőket brit, később pedig amerikai katonai tanácsadók segítették. Az éjjeli rajtaütéseket, kis létszámú különleges egységek alkalmazását forszírozták a gépesített lövészek meg a légierő széleskörű használata helyett. Eredményes tevékenységükre Galula is felfigyelt, a konfliktust pedig azóta is a sikeres COIN egyik iskolapéldájaként tartják számon.   

Ezután a katonai hírszerzésnek dolgozott, majd 1951-ben kinevezték katonai attasénak Hongkongba. A francia-hongkongi katonai együttműködés ezekben az években nem lehetett valami intenzív és szerteágazó, ugyanis ideje zömét Galula délkelet-ázsiai utazásoknak szentelte. Élénk figyelemmel kísérte az indokínai és fülöp-szigeteki kommunistaellenes harcokat, többször találkozott azok parancsnokaival is. 1956-ra már elég világos, részletes elképzelései voltak a COIN hatékony formáiról, melyeket ki akart próbálni a gyakorlatban is. Ezért önként jelentkezett katonai szolgálatra Algériába, ahol már évek óta dúlt a küzdelem a nacionalista felkelők ellen.

Kétéves ottani tevékenységébe most terjedelmi megfontolásokból nem megyünk bele, az egy későbbi poszt témája lesz. Most legyen elég annyi, hogy életében először mérettetett meg harctéri parancsnokként (századosi, majd őrnagyi rendfokozatban), mégis kiváló eredményeket ért el. 1958-ban visszatért Párizsba a katonai hírszerzés berkeibe, de sok volt bajtársával ellentétben nem ártotta bele magát a politikába. Fél évig a norfolki törzstiszti akadémiát látogatta, 1962-ben pedig leszerelt. Addigra az algériai "szennyes háború" dicstelen véget ért, így a francia hadsereg érdeklődése a COIN iránt nullára csökkent, és azóta sem vett fel pozitív értéket.

Más volt viszont a helyzet az USA-ban, ahol a franciák indokínai veresége, a baloldali gerillák okozta sűrűsödő dél-vietnami és latin-amerikai problémák ugyanúgy a COIN iránti hivatalos és szakmai érdeklődés fellángolásához vezettek, mint az utóbbi években az iraki és afganisztáni háborúk. Ennek köszönhetően a Harvard Nemzetközi Ügyek Központja (CIFA) 1962-3 folyamán kutató munkatársként alkalmazta Galulát. Ebbéli minőségében két monográfiát írt: a parancsnoki tapasztalatait részletező Pacification in Algeria, ill. a Counterinsurgency Warfare: Theory and Practice, amely a Praeger kiadónál jelent meg 1964-ben, szintén angol nyelven.

A főmű 

Mivel az előbbi, igen terjedelmes anyag a RAND megbízásából készült belső használatra, és ennek megfelelően (2005-ig) titkosítva volt, a másik volt az, amely hírnevet szerzett Galulának, még ha csekély mértékűt is. Összefoglalt benne mindent, amit a COIN-nal kapcsolatban gondolt, annak idején az akadémián megtanult, és Kínában, Görögországban, a Fülöp-szigeteken, Vietnamban és Algériában tapasztalt. Kiválóan megfelelt egy efféle feladatra, mivel teljesen hiányzott belőle az a tudatlansággal vegyülő arrogancia, amely tipikus hozzáállásnak számított (számít?) a messzi tájak népeivel szemben a francia katonatisztek között (is?).  

Mondanunk sem kell, hogy a hidegháború viszonyaiban gondolkodott. Ennek jegyében pl. az előszóban leszögezte, hogy a gyarmati-félgyarmati területek belháborúival foglalkozik, ahol olyan, jól azonosítható politikai célért küzdő felkelőkkel kell szembenézni, akik rendelkeznek egy katonai és (párt formájában) egy politikai szárnnyal. Úgy vélte továbbá, hogy az ilyen konfliktusokat az ellenséges ideológiai tömb létéből fakadóan sosem szabad tisztán belpolitikai problémának tekinteni. Mindez persze a mai állapotokra nem igazán vonatkozik, de ettől függetlenül a lényegi mondanivaló a mai napig megállja a helyét. Már a mű elején, az esetleges illúziókkal szembeszállva felsorolja az egyszerű okokat, amiért a COIN-erők mindig is hátrányban lesznek az ellenségeikkel szemben:

  • mindig a felkelőé a stratégiai kezdeményezés
  • egy országban a kormányt mindenért felelősnek tartják, a felkelőt semmiért sem
  • a rendet megbontani mindig könnyebb, mint fenntartani azt, ezért a felkelés olcsó, a COIN viszont drága
  • a felkelőnek semmit sem kell védelmeznie
  • a felkelő kitérhet az összecsapás elől, a kormányerők soha
  • a kormány mindig vonzó célpont, a felkelő sosem az 
  • a felkelők szervezete lehet primitív, a kormányé nem
  • a felkelő bármennyit hazudozhat, túlozhat a kommunikációjában, a kormány semennyit sem 

Arra is kitért, hogy milyen politikai döntések jellemzik az agyafúrt felkelőt:

  • olyan ügyet hirdet, amely maximális számú támogatóra számíthat, ugyanakkor a lehető legkisebb ellenállást váltja ki, a kormány pedig nem vállalhatja fel anélkül, hogy hatalomvesztést szenvedne el
  • nem kizárólag egy központi ügy mellett kötelezi el magát, hanem több társadalmi csoportot is megszólít, mivel az embereket rendszerint könnyebb valami ellen, mint valami mellett mozgósítani
  • változtat a korábban meghirdetett célon, ha érdekei úgy kívánják 

A mű ezután áttekintést nyújt a puccs, a felkelés és a forradalom közötti különbségekről, a felkelők tevékenységének négy feltételéről, lehetséges stratégiáikról, külső támogatásuk öt lehetséges szintjéről, küzdelmük "hideg" és "forró" szakaszáról és a kormány lehetséges válaszlépéseiről a hideg szakaszban, a COIN alapelveiről és végül a sikeres COIN 8 lépcsőfokáról. Mindezt már dióhéjban összefoglaltuk itt és itt, ezért az alábbiakban inkább arra térünk rá, hogy Galula milyen politikai és szervezeti előkészületeket tartott szükségesnek a COIN megvívásához.

Abból a nehezen vitatható - és alighanem máig érvényes - tételből indult ki, hogy a hadseregek a konvencionális hadviselés témakörét már minden lehetséges módon kivesézték, a COIN-t viszont szinte egyáltalán nem, így annak logikája sem világos számukra. Ezért a jó COIN-doktrínának egyszerűnek kell lennie.

A hadsereg már az ilyen műveletek kezdetén kénytelen szembenézni azzal, hogy civil funkciókat kell átvállalnia a felkészületlen, létszámhiányos közigazgatástól, mivel a COIN során ezek nem elkülöníthetőek a katonai feladatoktól. Galula ezt elkerülhetetlennek tartotta, de kiemelte, hogy a hadsereg semmiképpen nem irányíthatja az egész műveletet, vagyis a katonáknak nem lehet autoritása a polgári tisztviselők felett. A COIN ugyanis négyötödrészt politikai és csak egyötödrészt katonai küzdelem, így a fegyveres erő csak az egyik eszköze a sok közül.

Első látásra furcsának tűnik ez a kijelentés, ha belegondolunk a 19. századi francia gyarmati sikerekbe. Galula talán az 1954-62 közötti kellemetlen algériai tapasztalatokból indult ki, ahol a hadsereg irányítása érvényesült. Azzal érvelt, hogy a COIN katonai irányítás alá vonása annak beismerését jelentené, hogy a meglévő kormányzati struktúra tehetetlen a felkeléssel szemben, ez pedig értelemszerű okokból vállalhatatlan. Megítélése szerint a civil és katonai intézkedések összehangolására kétféle irányító testület jöhet szóba: a bizottság vagy az egységes civil-katonai vezérkar - az utóbbi a hierarchia alacsonyabb, az előbbi a magasabb szintjén hatékonyabb.

Természetesen arra is kitér, hogyan célszerű a reguláris erőknek alkalmazkodni a COIN feladatához. Kis létszámú, magas mobilitású és nagyobb létszámú, területi alapon szerveződő lövészegységekre van szükség; az utóbbiak alapvetően nem katonai funkciókat töltenek be (lakosság védelme és ellenőrzése, hírszerzés, propagandatevékenység, politikai intézkedések végrehajtása). A feladat jellege megszabja az optimális felszerelést is. Galula már akkor megállapította, hogy minél inkább low-tech egy hadsereg, annál alkalmasabb a COIN-ra. Annak során a lövészeken kívül a páncélos felderítőknek és a könnyű tábori tüzérségnek vehetik leginkább hasznát, a légierő eszközeire pedig a földi csapásmérésre és felderítésre egyaránt alkalmas könnyűgépeket, a kis távolságon felszálló szállítógépeket és a helikoptereket leszámítva aligha van szükség. Ez a gondolat nem sokat vesztett az aktualitásából.

Az olajfolt-módszer megfelelő alkalmazásáról is értekezett. Az ellenség erejének és stratégiájának függvényében az általa legjobban és legkevésbé veszélyeztetett területeken is el lehet kezdeni a COIN-t; mindkét megközelítésnek megvan az előnye (az előbbi gyorsabb győzelemmel kecsegtet, az utóbbi kevesebb erőforrást igényel). A legfontosabb szempont az, hogy a COIN-erők minél gyorsabban tiszta, könnyen kommunikálható sikereket érjenek el, legyenek azok akármennyire is korlátozottak földrajzi értelemben.

Összegzés

Meggyőződéses antikommunistaként Galula egyfajta iránytűnek, mondhatni gyorstalpalónak szánta művét mindazok számára, akik hozzá hasonlóan a poszt elején említett "gyenge láncszemek" védelmére vállalkoznak. Ezzel magyarázható korlátozott, nem egészen 100 oldalas terjedelme és egyszerű, tömör nyelvezete. A '60-as években kínai, portugál, spanyol és török nyelvre is lefordították; a történelem alighanem legambiciózusabb COIN-programja, a Dél-Vietnamban alkalmazott CORDS megalkotói és a hírhedt Főnix-program egyik irányítója, Nelson Brickham bizonyíthatóan ihletet merítettek belőle, az amerikai hadsereg 2006-ban kiadott COIN-kézikönyvének szerzői pedig legfőbb szellemi inspirációjuknak nevezték, noha valószínűleg a nevét sem hallották volna soha, amennyiben néhány hadtörténész nem hivatkozik rá itt-ott a műveiben.

Galulát ugyanis még maga korában sem sorolták a fontos francia COIN-szakértők közé. Vele ellentétben pl. Paul Aussaresses mint az Egyesült Államokba delegált francia katonai attasé a Fort Bragg-i Különleges Hadviselés Központban tanított, Roger Trinquier és Charles Lacheroy pedig - szintén az algériai háborúban szolgált ezredesek - jól ismert szerzők voltak. Hogy lehet mégis az, hogy egy Tunéziából érkezett, valaha teljesen ismeretlen tiszt könyvét 42 év után ismét kiadják, és szellemi iránymutatásnak használják az amerikai hadsereg egyik új kézikönyvéhez? A magyarázatot alighanem paradox módon abban kell keresni, hogy Galula csak viszonylag kevés önálló gondolatot vetett papírra. Történelmi érdeme inkább az, hogy összefoglalta, rendszerezte, kiegészítette 130 év francia tapasztalatait a COIN terén, majd ezekre doktrínát épített - és ami a legfontosabb: mindezt angol nyelven tette. Nem véletlen, hogy főművét 2008-ig(!) le sem fordították saját hazájának nyelvére - egy francia egyszerűen nem szorul idegen nyelvű anyagok átnyálazására ahhoz, hogy megismerje a COIN részletkérdéseit.

Galula tételeit nem nagyon bírálják, maximum azt pedzegetik egyesek, hogy sosem próbálta ki azokat teljes mértékben a gyakorlatban (nem mintha ezt más megtette volna) és beszámolóiban eltúlozta algériai sikereit. Az már gyakoribb érvelés szakmai berkekben, hogy doktrínája ma nem igazán tekinthető célravezetőnek, mivel az ötvenes-hatvanas évekhez képest teljesen megváltozott mind a világpolitikai, mind a világgazdasági környezet, ráadásul az általa kiindulópontnak tekintett maoi stratégia jóformán minden relevanciáját elveszítette. Az utóbbi történelmi fejleményt mulatságos módon Galula már egy 1965-ös rövid esszéjében megjósolta. Persze ettől függetlenül objektíve egyet kell értenünk azzal, hogy a COIN terén sem lehet 20. századi koncepciókat egy az egyben alkalmazni a 21. században, ahogy 19. századiakkal sem lehetett volna ugyanezt tenni a 20. században. De Galula szinte bizonyosan az elsők között ismerte volna ezt fel, ha daganatos betegségben bekövetkezett korai halál helyett hosszú élet jut neki osztályrészül.        

Felhasznált irodalom

David Galula: Counterinsurgency Warfare: Theory and Practice

Ann Marlowe: David Galula: His Life and Intellectual Context (link)

Thomas Rid: The Nineteenth Century Origins of Counterinsurgency Doctrine (link

36 komment


| More

Címkék: algéria franciák gerillaháborúk coin hidegháború hearts and minds

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr133513749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2012.02.05. 22:31:11

Jó téma. Ne hagyjátok abba, mert "a hadseregek a konvencionális hadviselés témakörét már minden lehetséges módon kivesézték, a COIN-t viszont szinte egyáltalán nem, így annak logikája sem világos számukra."

tudi 2012.02.06. 19:41:10

@Zig Zag: Szerintem is, nem nagyon ismert témakör ez, pedig nem kevésbé elhanyagolható.
"Galula már akkor megállapította, hogy minél inkább low-tech egy hadsereg, annál alkalmasabb a COIN-ra." Akkor a magyar Honvédség ezek szerint alkalmas lehetne rá.

Zig Zag · http://lemil.blog.hu/ 2012.02.06. 22:02:26

@tudi: Hehe. Egyébként érdekes, hogy a fordítottja is működik. A Vietkong pl. nem volt valami csúcs felszerelt hadsereg, sem pedig Fidel katonái Kubában. és sorolhatnánk hasonló példákat.

Kullancs1983 2012.02.06. 22:20:16

Nem én találom fel a spanyolviaszt, de úgy tűnik, hogy a jó stratégia sem segít sokat, ha nincs megfelelően végrehajtva... A franciáknak Algériában hiába próbálkoztak, a lakosság szinte teljes egészében ellenük volt. Afganisztánban is hasonló a helyzet. A lakosság már annyira rühelli a külföldieket, hogy még egy jó stratégiával is évekbe telne őket újra megnyerni. (Szerintem.) Ráadásul az átlagos amerikai katonának hiába adják parancsba hogy mosolyogjon a helyiekre, a második IED után akkor is vicsorogni fog... Ja! 2007 és 2010 között az USA alacsony intenzitású konfliktusokért felelős védelmi miniszterhelyettese (ha jól fordítottam) Mike Vickers volt ("Az a kis nyominger aki egyszerre három emberrel sakkozik" Charlie Wilson háborúja) akiről szerintem elmondható hogy ért ahhoz amit csinál, és Afganisztánt is ismeri, mégsem láthattuk jelét átütő sikernek...

Bélabáttya (törölt) 2012.02.06. 22:31:44

@tudi: Azért nem hátrány, ha valósan is létezik...

bz249 2012.02.06. 22:55:52

@Kullancs1983: mert ott van a COIN legfontosabb alapszabálya, amit ezen műveletek során átléptek. Soha ne csinálj felkelőellenes műveleteket, ha nem vagy kész arra, hogy ott is maradsz az idők végezetéig. Emiatt aztán a külföldiek többnyire csutkaszarok a COIN-ban, mert "majd megunják oszt hazamennek". Emiatt aztán az amerikaiak/franciák csinálhatták a hearts and minds dolgokat, ha egyszer mindenki tudta, hogy azok akik velük vannak jó esetben belekapaszkodhatnak a helikopter leszállótalpába... rossz esetben meg mennek tanulni az új ideológiát némi testedzéssel megtámogatva.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.06. 23:43:16

@bz249:

Az amerikaiak elértek tényleges eredményeket is a COIN terén Dél-Vietnamban...csak ugye a győzelem érdekében a helyi lakosok bizalmát nem az amerikai fegyveres erőknek kellett volna megszereznie, hanem a helyi kormánynak. Hát ott már komoly problémák adódtak. Ahogy komoly problémák vannak és lesznek ezen a téren Afganisztánban is.

@tudi:

Biztos szép search & destroy bevetéseket lehet majd nyomni ezekkel a kis drágákkal:

legiero.blog.hu/2011/09/20/kiut_ikerhuey_a_honvedsegnek

Kullancs1983 2012.02.07. 01:02:18

@bz249: Ha időtlen időkig ottmaradnának, az már gyarmatosítás lenne, ami nem szép dolog manapság..:P A katonákat lényegében arra kell felkészíteni, hogy ez nem egy igazzy háború, nem "odamegyünk és szétrúgunk pár segget", hanem aljamunka. Leköpik, belerúgnak, de neki tűrnie kell, mosolyogva. ez az, amit szerintem sokkal nehezebb belenevelni a katonákba, mint hogy napokig gyalogoljanak a hegyek közt ellenség után kutatva, vagy hogy civil áldozatok nélkül foglaljanak el egy falut.

@Rammjaeger83: Én már láttam olyan (koreai) filmet, amiben volt magyar Huey..:D

2012.02.07. 10:08:11

"Nem túl meglepő módon a nagyobb politikai hatalomra (és földbirtokokra) áhítozó európai telepesek gyanúsnak találták..."
Érdekes megemlíteni, hogy az algériai és tunéziai telepesek nagy része nem francia származású volt, hanem olasz, spanyol, portugál stb. eredetű.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.07. 12:00:06

@bz249:

"Soha ne csinálj felkelőellenes műveleteket, ha nem vagy kész arra, hogy ott is maradsz az idők végezetéig."

Ez alighanem csak akkor érvényes, ha az anyaországról van szó.

bz249 2012.02.07. 12:12:14

@Rammjaeger83: vagy legalabbis olyan teruletekre, amelyeket az anyaorszag reszenek gondolnak (mondjuk Ulster).

2012.02.07. 12:53:10

@bz249: Olyan mindegy ez ebből a szempontból :) Bár Algír esete éppen, hogy azt mutatja, hogy felkelőellenes hadművelet úgy is kudarcot vallhat, ha ott akarnak maradni az idők végeztéig (és az ország szerves részének tartják).

Untermensch4 2012.02.07. 14:25:51

ha az ország szerves részének tartották hogyan vethették be az idegenlégiót amit tudtommal csak franciaországon kívül használnak?

bz249 2012.02.07. 14:39:20

@Untermensch4: az Idegenlegio harcolt Verdunnel az elso vh-ban. Szoval, ha kellett bevetettek francia foldon is.

@Piere de La Croix: garanciat semmi esetre sem jelent, ha hazainak tekintett foldon harcolnak (eleve ott vannak a sikeres forradalmak, mint olyanok) de lenyegesen hatekonysagnovelo elem.

Megaztan Algeriat sem Algeriaban, hanem Parizsban vesztettek el a franciak. Igazabol meg a Hexagon-ban sem nagyon tudtak rendet tartani, meghat kicsit nehez ugy gyarmati haborut vivni, hogy az orszag legnepszerubb partja a kommunistake.

ygan111 2012.02.07. 16:01:16

Lenne ezzel kapcsolatban egy kérdésem: volt-e olyan sikeres COIN, amelyet nem gyarmatosítók és/vagy egy egy harmadik világbeli (fél)diktatúra vívott meg?

Másik kérdés: egy demokratikus állam tud-e sikeres coin-t végrehajtani az emberi jogok figyelembe vételével megtűzdelve (tehát, amikor segítséget nyújt, akkor a vendéglátó kormány is emberi jogi/demokratikus).

2012.02.07. 16:27:12

@ygan111: Első kérdésre a válasz: Magyar Királyság 1848-1849. Bár Haynauval kissé elszaladt később a ló (de végig betartották így is a korabeli osztrák hadbíróság előírásait!).

2012.02.07. 16:32:23

@Piere de La Croix: Amely igazából 1867-ig tartott.

2012.02.07. 16:38:02

Iletve: Franciaország 1795 után. Igaz: Napóleon hatalomátvétele mennyire tekinthető sikernek?

Kullancs1983 2012.02.07. 17:45:49

@Piere de La Croix: Khm, szerintem a Rákóczi-szabadságharc talán jobb példa lenne. '48 inkább konvencionális háború volt, és a forradalomnak is a katonai vereség vetett véget, nem pedig a Habsburgok politikai változtatásai... (És nem akarok beélemenni mindenféle jogi tündérkedésbe, de 1848-ban mintha Magyar Királyság sem lett volna, Magyarország mint az Osztrák Császárság tartománya létezett akkoriban, nem?)

Mackósajt 2012.02.07. 18:32:15

@Kullancs1983: Nem. Volt Magyar Királyság. És Ferdinánd formálisan is megkoronázott magyar király volt. (Az más kérdés, hogy az ő lemondása után Ferenc Jóska nem koronáztatta meg magát 1867-ig.)

Kullancs1983 2012.02.07. 19:07:32

@Mackósajt: Nem ő volt az első, II. József sem koronáztatta meg magát, mégis elismert uralkodó volt. Vagy nem, csak épp senkinek nem volt kedve lázadni, oszt ráhagyták? A Habsburgok történelme sose érdekelt túlzottan...

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.07. 20:47:13

@ygan111:

"Lenne ezzel kapcsolatban egy kérdésem: volt-e olyan sikeres COIN, amelyet nem gyarmatosítók és/vagy egy egy harmadik világbeli (fél)diktatúra vívott meg?"

Oroszország (Csecsenföld), Thaiföld (kommunista felkelés évtizedeken át, változó intenzitással), India (Kasmír). Hirtelen nem jut más az eszembe.

"Másik kérdés: egy demokratikus állam tud-e sikeres coin-t végrehajtani az emberi jogok figyelembe vételével megtűzdelve (tehát, amikor segítséget nyújt, akkor a vendéglátó kormány is emberi jogi/demokratikus)."

Fogas kérdés. Szerintem max akkor lehetséges ez, ha az a kormány csak szóban kötelezi el magát az emberi jogok mellett ill. nem hivatalos módszereket is bevet.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.07. 20:49:40

@Piere de La Croix:

Nézőpont kérdése. Beszélhetünk magyarországi felkelésről 1849 (tehát a konvencionális háború vége) és 1867 között? Szórványos példáktól eltekintve szerintem nem.

2012.02.08. 08:53:07

@Rammjaeger83: Szerintem se, de rendteremtésről igen. (Ha emlékeim nem csalnak, a katpolon megjelent írásokban ezt jóval hosszabb folyamat, mint maga az aktív katonai összecsapások).
@Kullancs1983: Nézőpont (Habsburg vagy magyar, hogy ezzel a leegyszerűsítéssel éljek, bár nem pontos) kérdése, de itt én mint a Habsburg Birodalom egyik - de a legnagyobb, ha Erdélyt, a Horvát Királyságot, és a Határőrvidék(ek)et is beleeértve, tartományát említem meg a Magyar Királyságot. 1867: csak mint ante quem időpontot említettem a politikai megoldásra vonatkozólag.
Rákóczi-felkelés: nekem is eszembe jutott, de kissé túl korai példa lenne,mert COIN-ról szerintem csak "modern" államok esetében beszélhetünk. Ugyanis a cikkek alapján felvázolt megoldási eszközök többsége csak ezekben áll fent.

folti_ 2012.02.08. 09:31:35

@Rammjaeger83: Kolumbia az utóbbi években pl.

Kullancs1983 2012.02.08. 09:35:06

@Piere de La Croix: A többsége. De egyrészt ezek gyarmati tapasztalatok, ahol kicsit elmaradottabbak a körülmények, másrészt pedig vannak olyan módszerek melyek régiek, de működnek. (Pl.: katpol.blog.hu/2007/10/20/gerillahaboruk3 ) A Rákóczi-szabadságharc (szerintem) beleillik a képbe, mert tehnikailag elég sok hasonlóságot mutat a ma is folyó COIN-műveletekkel (Hazai irreguláris csapatok, akik bírják a nép szimpátiáját vs idegen regulárisok, akik nem, elégedetlenség a hivatalos vezetéssel, ami viszont adminisztratív intézkedésekkel is semlegesíthető, stb.) vagyis a megoldási eszközök mások, de az alapvető probléma hasonló.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.08. 10:31:55

@Piere de La Croix:

Nem csalnak. Legalábbis nem sokat, mert a folyamat hosszú, nem feltétlenül sokkal hosszabb. Pl. a malájföldi szükségállapot idején kb. 5 évig tartott ez a szakasz. Ehhez a franciák is hozzáfoghattak volna kb. 1960 körül Algériában, mert megvoltak hozzá a katonai feltételek, csak ugye addigra a milliószor emlegetett politikai akarat csökkent a nullára. Egyébként lehet, hogy ellent kell mondanom magamnak, mert egy felkelés szigorúan véve nem feltétlenül erőszakos, csak rendszerint eléri az erőszakos szakaszt.

@folti_:

Igen, az is jó példa.

ygan111 2012.02.08. 14:30:40

@Rammjaeger83:
Igen, ilyesmire gondoltam! köszi!

Végeredményben arra akartam kilyukadni, hogy ma az USA képes-e egyáltalán sikeres COIN-t végrehajtani a maga demokratikus hozzáállásával, a média kereszttüzében úgy hogy nem egy diktatúrát akar kihúzni az iszapból? Sikeresség alatt pl egy sri lankai eredményességű végeredményre gondolok.

Meg lehet-e valósítani a "védett falvak" témát egy nyugati gondolkodásmóddal ma?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.08. 23:33:03

@ygan111:

"úgy hogy nem egy diktatúrát akar kihúzni az iszapból"

És ha egy diktatúrát akar kihúzni, azt könnyebb nyilvánosan megmagyarázni?

"Sikeresség alatt pl egy sri lankai eredményességű végeredményre gondolok."

Ahhoz jellegét tekintve az USA történelmében kb. csak az 1861-es polgárháború hasonlítható (Irak és Afganisztán semmiképpen sem), elvégre lényegében szimmetrikus háborúról volt szó egy olyan ellenséggel, amely az anyaország jelentős területeit uralta. Hát a végeredmény ott is meggyőzőre sikeredett.

"Meg lehet-e valósítani a "védett falvak" témát egy nyugati gondolkodásmóddal ma?"

Ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy meg lehetne-e épkézláb módon indokolni, mondjuk a lakosság védelmével, akkor igen. Hogy lenne-e értelme, az már legalábbis kérdéses. Ez a módszer eddig csak agrárállamokban működött olyan felkelők ellen, akik kivétel nélkül valami könnyen azonosítható kisebbséghez tartoztak. Galula is azt írta, hogy alapvetően drasztikus és népszerűtlen intézkedés, ezért lehetőleg tartózkodni kell tőle, amíg minden más lehetőséget ki nem merített a kormány.

folti_ 2012.02.08. 23:59:36

@ygan111: @Rammjaeger83: Védett falvak eléggé esetiek és csak korlátozottan sikeresek. Malajziában az volt a sikerük fő oka, hogy a földdel nem rendelkező, félnomád illegális földműveseket terelték ide, akik ezzel biztos földhöz jutottak míg a kiépitett infrastruktúra sokat dobott az életszinvonalukon is. Ez eléggé megdobta a központi hatalom népszerűségét a kérdéses népcsoport körében, kirántva a talajt a maoista gerillák alól. Vietnamban viszont gyakorlatilag kitelepítették ősi földjükről az ahhoz ezer szállal kötődő parasztokat.

2012.02.11. 11:38:42

@ygan111: Nem nyugati gondolkodásmóddal is sikertelen lehet egy COIN-művelet. Lásd a most Maliban történteket:
www.mindennapiafrika.info/2012/02/10/azawad-most-vagy-soha-i-resz/

Bicepsz Elek77 2012.02.14. 21:57:33

Mondjuk eszerint a COIN csak polgárháború, gyarmati és felkelés-elleni háború lehet.
De azért ne feledkezzünk meg az ókorról sem.

en.wikipedia.org/wiki/Jugurthine_War

en.wikipedia.org/wiki/Third_Servile_War

en.wikipedia.org/wiki/Lex_Gabinia
(A kalózok elleni háborút is tekinthetjük egy COIN háborúnak)Campaign against the pirates
Main article: Lex Gabinia
Pompey on a coin by his son Sextus Pompeius

Two years after his consulship, Pompey was offered command of a naval task force to deal with piracy in the Mediterranean Sea. The conservative faction of the Senate remained suspicious and wary of him; this seemed yet another illegal or at least extraordinary appointment.[24] Pompey's supporters for this command – including Caesar – were in the minority, but support was whipped up through his nomination by the Tribune of the Plebs Aulus Gabinius who proposed a Lex Gabinia; Pompey should have control over the sea and the coasts for 50 miles inland. This would set him above every military leader in the East – it was passed despite vehement opposition.

According to Rome's historians, pirates had freely plundered the coastal cities of Greece, Asia and Italy itself. The extent and nature of their threat is questionable; anything that threatened Rome's grain supply was cause for panic. Roman public opinion and Pompey's supporters may have exaggerated the problem. Various settlements, peoples and city-states around the Mediterranean had coexisted several centuries and most had operated small fleets for war, or trade in commodities, including slaves. Their alliances might be loose and temporary or more-or-less permanent; some regarded themselves as nations. With Rome's increasing hegemony, the independent maritime economies of the Mediterranean would have been further marginalised; an increasing number would have resorted to piracy. As long as they met Rome's increasing requirement for slaves, left her allies and territories untouched and offered her enemies no support, they were tolerated. Some were subsidised.[25] But fear of piracy was potent – and these same pirates, it was later alleged, had assisted Sertorius.

By the end of that winter, the preparations were complete. Pompey allocated one of thirteen areas to each of his legates, and sent out their fleets. In forty days, the western Mediterranean was cleared.[24] Dio reported communication was restored between Hispania, Africa, and Italy;[26] and that Pompey then attended to the largest of these alliances, centered on the coast of "Rough Cilicia".[27] After "defeating" its fleet, he induced its surrender with promises of pardon, and settled many of its people at Soli, which was henceforward called Pompeiopolis.[28] De Souza (2002) finds that Pompey had officially returned the Cilicians to their own cities, which were ideal bases for piracy and not – as Dio would have it – for the dignified reformation of pirates as farmers. Pompey's entire campaign is therefore in question; its description as "war" is hyperbole – some form of treaty or payoff is likely, with Pompey as chief negotiator. This was standard practice, but undignified and seldom acknowledged; Rome's generals were supposed to wage and win wars. A decade on, in the 50's BC, the Cilicians and pirates in general remained a nuisance to Rome's sea trade.[29]

In Rome, however, Pompey was hero; once again, he had guaranteed the grain supply. According to Plutarch, by the end of the summer of 66 BC, his forces had swept the Mediterranean clear of opposition. Pompey was hailed as the first man in Rome, Primus inter pares (the first among equals). Cicero could not resist a panegyric:[30]

"Pompey made his preparations for the war at the end of the winter, entered upon it at the commencement of spring, and finished it in the middle of the summer."

The expedience of his campaign probably guaranteed Pompey his next and even more impressive command, this time in Rome's long-running war against Mithridates. By the 40's BC, Cicero could comment less favourably on the pirate campaign, and especially the funded "resettlement" at Soli/Pompeiopolis; "we give immunity to pirates and make our allies pay tribute."[31]

SchA · http://katpol.blog.hu 2012.02.14. 22:15:23

@Bicepsz Elek77:

SZVSZ a modern nemzetállamok kialakulása előtt nem lehet a valós értelemben vett COIN-ról beszélni.

A COIN-t azért nem lehet felkelésellenes hadviselésnek fordítani, mert jóval szélesebb spektrumú eszközöket ölel fel, mint a szimpla katonai erő. Egy törzs/lázadók/etc. ókori, középkori, gyarmati leháborúzása nem COIN.

/Galula egyébként az írja, hogy COIN-t más szóval leginkább "ellenforradalomnak" lehetne nevezni, csak ez a szó már túlságosan is bevésődött a kommunista szótárba./

Bicepsz Elek77 2012.02.15. 21:58:11

@SchA: hat azert sok kulonbseg nincsen. Sok helyen a romaiak is (meg asszirok, makedonok stb.) epitettek a helyi kollaborans strukturakra (a bibliai vamszedok ugye pl. adoberlok voltak, akik egyben kifizettek egy-egy terulet sarcat es akiknek a romaiak segitettek behajtani az adot(anna 4-5 x et). Persze ezen idokben nem volt cel a lakossag megnyerese max. pacifikalasa, de akkor Afganiszthan sem COIN, hanem vilagnezet exportalasa.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2012.02.16. 09:32:57

@Bicepsz Elek77:

The more things change, the more they stay the same.