"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

[Vitaposzt] Atlanti elvtársaink - 1. rész

2011.06.26. 07:00 KatPol Blog

Grodin & Rammjaeger83

Mai cikkünk kezdetén két idézettel kedveskedünk olvasóinknak. Elsőként következzék az Országgyűlés pártjainak 2009 márciusában, hazánk NATO-tagságának 10. évfordulója alkalmából tett politikai nyilatkozata:

A Magyar Köztársaság 1999. március 12.-én tagja lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének, a NATO-nak. Ez mérföldkő volt Magyarország euroatlanti integrációjának folyamatában. Elismerését jelentette azoknak az erőfeszítéseknek és reformoknak, amelyeket a Magyar Köztársaság a szabad és demokratikus nemzetek által osztott egyetemes értékek érvényesítése, a nemzetközi biztonság erősítése és saját demokratikus átalakulásának kiteljesítése érdekében tett. 

A Magyar Köztársaság csatlakozása a NATO-hoz elképzelhetetlen lett volna a demokrácia és az euroatlanti értékek mellett elkötelezett magyar társadalom túlnyomó többségének támogatása, és a politikai erők NATO-tagság melletti egységes kiállása nélkül.

A Magyar Köztársaság NATO-tagsága lehetővé tette, hogy hazánk hatékonyan járuljon hozzá a nemzetközi béke és biztonság erősítésére irányuló erőfeszítésekhez. A Szövetség késznek és képesnek bizonyult arra, hogy a mindenkori helyzetnek megfelelően fellépjen a nemzetközi stabilitást fenyegető kihívásokkal szemben. Tagságunk első tíz éve alapján egyértelműen megállapítható, hogy az jelentősen hozzájárult országunk biztonságának erősítéséhez.

A Magyar Köztársaság a NATO tagjaként tevékeny szerepet vállalt és vállal a nemzetközi és ezen belül kiemelten az euroatlanti biztonsággal kapcsolatos döntések meghozatalában és végrehajtásában, hatékonyan érvényesítve nemzeti érdekeit.

A NATO-hoz történt csatlakozásunk 10. évfordulója alkalmat ad a Magyar Országgyűlésben képviselt pártoknak arra, hogy nyilatkozatban erősítsék meg az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében való tevékeny és konstruktív szerepvállalás iránti közös elkötelezettségünket, és egyértelmű kiállásukat a Szövetség által képviselt értékek védelme mellett.

Másodikként pedig egy részlet az MSZMP KB 1985. április 29-i üléséről kiadott közleményből a www.digitarchiv.hu nyomán:

A Varsói Szerződés Szervezete megbízhatóan garantálja a tagállamok biztonságát és függetlenségét, jól szolgálja békeszerető külpolitikai tevékenységük összehangolását, a béke védelmét Európában és az egész világon. Három évtizedes fennállása alatt következetesen fellépett és a jövőben is síkraszáll a világháború veszélyének elhárításáért, a katonai erőegyensúly fenntartásáért, a fegyverzet lehető legalacsonyabb szintjén. Tevékenyen fellép a különböző társadalmi berendezkedésű államok békés egymás mellett éléséért, együttműködésük bővítéséért, a vitás nemzetközi kérdések tárgyalások útján történő rendezéséért, az enyhülési folyamat eredményeinek megőrzéséért.

A Magyar Népköztársaság teljesíti a szerződésből ráháruló kötelezettségeket. Hozzájárul politikai és védelmi szervezetünk működésének tökéletesítéséhez, védelmi képességének fejlesztéséhez. A magyar nép nemzeti érdekeit és a szocializmus közös ügyét szolgálva részt vállal a tagállamok külpolitikai tevékenységének összehangolásában, a közös békekezdeményezések érvényre juttatásában.

A két idézet között 24 év és egy rendszerváltás telt el. Hazánk azon "szerencsés" közép-európai országok egyike, amelyek újkori történelmük során kipróbálhatták mindkét "nagy tábort". S bár NATO-tagságunk egyelőre tinédzserkorát éri, és még egyharmadánál sem jár a Varsói Szerződés tagállamaként eltöltött időnek, mégis, így 2011-ben talán már nem eretnekség kissé történelmi távlatból szemlélni nem csak a keleti, de a nyugati blokk tagjaként eltöltött éveinket, és feltenni a kérdést: jobb nekünk a NATO-ban?

Egyrészt a válasz "hát hogyne". Olyannyira evidens, hogy bármely más válasz könnyedén a "szélsőségesek" táborába sodorhatja az álláspont megfogalmazóját. Magyarország NATO-tagsága, euroatlanti integrációja evidencia, amelyet minden szalonképes szereplő magának vall a politikai, társadalmi és tudományos színtéren egyaránt. Olyannyira depolitizált, a tudományos közbeszédből tökéletesen kivezetett témáról van szó, hogy ma nincs olyan szakmai fórum, ahol ezt a kérdést kellő igényességgel lehetne tárgyalni: "miért is jó ez nekünk így, ahogy van?"

Természetesen mi sem azt állítjuk, hogy a NATO-ra nincs szükség. Ellenkezőleg, álláspontunk szerint a katonai, biztonsági, politikai blokkoknak különös jelentősége és fontos feladatai vannak Európában és a közelebbi régiónkban egyaránt.

A két tömb összehasonlítása

A NATO-t és a VSz-t rendszerint egymással párhuzamban emlegeti a történetírás, mint rivális katonai szövetségeket. Mint azt egy korábbi posztban említettük, ez a megközelítés némileg félrevezető. Ha szemügyre vesszük a két szervezet felépítését, a mindennapi tevékenységüket meghatározó döntéshozatali és tagsági mechanizmusait, kijelenthetjük, hogy mindkettőnek volt elkülönülő politikai és katonai struktúrája, (természetesen) legfelső döntéshozó testülete, és mindkettő törekedett a katonai együttműködésre - de ezzel véget is ér a hasonlóság ezen a téren. A két tömbnek pl. nem voltak azonos tagságú és felhatalmazású szervei.

Ami azt illeti, a VSz sosem intézményesült olyan szinten, mint a NATO: nem voltak regionális parancsnokságai, állandóan működő bizottságai, nem volt a nukleáris fegyverekre vonatkozó közös politikája, de még saját emblémája sem (minderről bővebben itt). A két szervezet közötti hivatalos interakció egyetlen terepét az egészen 1990-ig semmilyen eredményt nem hozó bécsi haderőcsökkentési tárgyalások jelentették. Nem kisebb autoritás, mint Ivan Konyev marsall, a VSz Egyesített Fegyveres Erőinek első főparancsnoka utasított el minden olyan feltételezést, hogy a szövetség intézményileg bármikor is hasonló lehet a NATO-hoz. 

Mindezt Nyugaton hagyományosan a VSz-en belüli nyomasztó szovjet dominanciával magyarázzák. Az valóban tény, hogy a szervezetbe való belépés 1955-ben de facto nem volt opcionális egyetlen tagállam számára sem, és nem volt érdemi képességük a közös politikák nyílt befolyásolására a hivatalos szervezeti keretek között. Ha az akkori állapotokat nézzük, a SZU és a többi VSz-tagállam közötti viszonyrendszer inkább hasonlított az USA és a közép-amerikai országok közöttire, mint arra, ami a NATO-n belül jellemző volt. De az igazsághoz hozzátartozik, hogy a nyugatiak szisztematikusan alulbecsülték a VSz-en belüli - akár a SZU és "kistestvérei", akár az egyes nem szovjet tagállamok között fennálló - ellentéteket.

Ez persze nem meglepő, hiszen az egység demonstrálása a külvilág felé mindennél fontosabb volt, így bármiféle érdemi vita csak zárt ajtók mögött folyhatott, de ettől függetlenül a nem szovjet tagállamok gyakran érvényesíteni tudták érdekeiket a fontos kérdésekben (pl. az EBEÉ előkészítése, a VSz szervezeti reformja, a VSz érvényének az európai kontinensre történő korlátozása, Kuba és Mongólia csatlakozási kérelmének elbírálása).

Ha pedig a struktúrák és intézményi mechanizmusok mögé pillantunk, akkor bizonyos funkciók és kísérő jelenségek terén számos olyan elemet fedezhetünk fel, amelyek visszaköszönnek ma a kibővült NATO-ban is. Összességében tehát a két szervezet között bizonyos tekintetben nagyobb, más tekintetben viszont sokkal kisebb a különbség, mint gondolnánk. Magyarország számára pedig az a "szerencsés" történelmi helyzet, mely szerint mindkét szervezetben immár több, mint tíz éves tagsági tapasztalattal rendelkezik - és történelme során más nemzetközi katonai szövetségnek soha nem is volt tagja -, még indokoltabbá teszi az összehasonlítást és a párhuzamok keresését.

Deklarált célok és funkciók

Most vizsgáljuk meg a felszínt, a két szervezet nyilvánosan deklarált céljait.

A NATO legfrissebb, deklarált, nyilvános közös érdekeit és funkcióit elsősorban a 2010-ben elfogadott Lisszaboni Stratégia foglalja össze. Hála néhány lelkes fordítónak, a dokumentum magyarul is hozzáférhető az egyik társblogunkon. Aki viszont az eredeti angolra vágyik, megtalálja itt.

Eszerint a NATO és tagállamai három alapvető feladata a kölcsönös, kollektív védelem, a válságkezelés és a "kooperatív biztonság" címszóval fémjelzett, tulajdonképpen a határon átnyúló tevékenységek végrehajtása, a leszerelési programok támogatásától kezdve a különböző rendű és rangú partnerkapcsolatokig.

Az élen számon tartott fenyegetések között - a hagyományos, nagy volumenű fegyveres támadás alacsony valószínűsége mellett - prioritási sorrendben a következőket találjuk:

1. A nukleáris fegyverek és ballisztikus rakéták proliferációja

2. Terrorizmus

3. A Szövetség határain kívüli instabilitás és konfliktusok, ideértve a szélsőséges mozgalmakat, illetve az illegális fegyver-; kábítószer- és emberkereskedelmet.

4. Információs hadviselés, kibertámadások

5. Energiaellátás, kommunikációs és tranzitútvonalak biztosítása

6. Egyéb, globális hatásokkal járó technológiai fejlesztések megjelenése és elterjedése

7. Környezetváltozással és az erőforrások korlátosságával járó kockázatok.

További, a NATO stratégiai dokumentumaival kapcsolatos tanulmányok böngészhetőek itt.

Ezzel szemben lássuk, mit mondott néhány évtizeddel ezelőtt saját magáról a Varsói Szerződés e téren. A VSz közös érdekekről szóló hivatalos nyilatkozataiban - például az itt és itt olvasható, angol nyelven kiadott anyagokban - hasonló módon a kollektív védelmi közösségre történő utalásokat találunk, elsősorban a következő fenyegetésekkel szemben:

1. A katonai tömbök léte, és az ebből fakadó egyre veszélyesebb fegyverkezési verseny

2. Atomháború, a nukleáris hadviselés veszélye

3. Imperializmus, neokolonializmus, nacionalizmus és revansizmus - azaz a szocialista egypártrendszerek jól ismert ideológiai ellenségei

Ennek megfelelően a tagállamok hivatalosan elkötelezték magukat az európai atomfegyvermentes övezetek létrehozása, a nukleáris leszerelés ügye, a nemzeti felszabadítási mozgalmak támogatása mellett. A megfogalmazott közös célok természetesen a megszokott szóvirágok: tartós béke és társadalmi haladás; a nemzetek közötti kölcsönös barátság, bizalom és tisztelet; a kölcsönösen előnyös gazdasági-tudományos kapcsolatok.

A különbség sokkal inkább történelmi, mint tartalmi. A NATO stratégiai koncepciója igen kiterjedt és tág, számos olyan fenyegetést, és ezekre adott választ is tartalmaz, amelyek nem hogy a hidegháború idején, de ma is a jövő zenéjét jelentik. Ez nem jelent többet annál, mint hogy a NATO halad a korral. Látható azonban, hogy a tényleges, elsődleges célok között nehéz különbségeket felfedezni.

Végezzünk el egy gondolatkísérletet: ugorjunk vissza a cikk legelején található idézetekhez. Cseréljük fel a két idézetben a "NATO" és a "Varsói Szerződés", illetve az "euroatlantizmus" és a "szocializmus" kifejezéseket, illetve egészítsük ki az első idézetben a "demokrácia" kifejezést "népi demokráciára". Mindkét szöveg így is tökéletesen megállja a helyét, a körítésben és részletességben jelentkező különbség leginkább annak tudható be, hogy - amint azt az imént említettük - az eredeti VSz-idézet két évtizeddel "öregebb". 

Ha a kelet-európai államok a szovjet külügyminiszter 1989 októberi javaslatának megfelelően egy ideológiai tartalomtól megtisztított, elsősorban politikai együttműködési és egyeztetési szervezetté alakítják át a VSz-t, akkor az tulajdonképpen a rendszerváltások és a SZU felbomlása dacára is létezhetne még, és teljesen biztos, hogy ebben az esetben felvette volna a közös érdekekkel szembeni fenyegetések sorába a manapság népszerű és a NATO-ban is megfogalmazott lózungokat - pardon, "új biztonsági kihívásokat".

De hogy aktuális példával éljünk, vessünk például egy pillantást a VSz (pontosabban a Szovjetunió) romjain a mai napig létező Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetére (CSTO), mely Oroszországot és hat további posztszovjet államot tömörít magában. A szervezet alapokmányában és egyéb dokumentumaiban nagyrészt egészen hasonló nyelvezetet használ, és javarészt ugyanezen fenyegetéseket említ.

Nem árulunk el nagy újdonságot, ha azt állítjuk: valószínűleg számos más nemzetközi, biztonsági dimenzióval is rendelkező szervezet alapokmányában, illetve dokumentumai között megtalálhatjuk a fenti összetevőket, különös tekintettel a fenyegetések felsorolására. A kisebb-nagyobb hangsúlyeltolódásokat pedig értékeljük a saját helyükön és részletes elemzésüket bízzuk a nemzetközi jog iránt érdeklődőkre.

A hasonlóság fordított irányban is fennáll. Ha a NATO korai, hidegháborús dokumentumait vizsgáljuk, ott sem találunk lényeges eltérést. Példának okáért a NATO történelmét ismerők számára bizonyosan nem kell bemutatni a Harmel-jelentést, amely a VSz korabeli anyagaihoz hasonlóan a hagyományos és nukleáris elrettentést, illetve a háború elkerülésére irányuló lépéseket emeli ki többek között.

Persze bárki rögtön rávághatja: "Ez még nem jelent semmit. Ettől még evidens, hogy a dokumentumoktól függetlenül a NATO tagság össze sem hasonlítható mindenféle barbár keleti blokkal". Lássunk akkor még néhány szempontot, amiben tézisünk szerint a két szervezet igencsak hasonló: a mélyben rejlő, valós funkciók terén. 

Mögöttes célok és funkciók

A valós célok és funkciók feltárásában segítségünkre van a két szervezet közti igen egyszerű hasonlóság: nevezetesen mindkettő egy vezető pozícióban lévő szuperhatalom és a hozzá kötődő kisebb államok kapcsolatán alapul, nem pedig egymással egyenrangú, a szövetségért egyenlő mértékű áldozatokat hozó államok együttműködésén. (Egyébként aligha túlzás azt mondani, hogy az USA hegemóniája a NATO-ban a kelet-európai kisállamok csatlakozása után csak még egyértelműbbé vált.)

A jelenségek felsorolásához segítséget nyújt nekünk a nemzetközi kapcsolatok elméletének néhány gondolata. Egyrészt a hegemón stabilitás elmélete szerint a nemzetközi rezsimeket felállító nagyhatalmak ezen rezsimeken keresztül gyakorolják hatalmi politikájuk egy részét, átvállalva cserébe az ezzel járó költségeket (lásd bővebben Gilpin hazánkban is gyakran hivatkozott munkáját).

Másrészt az ilyen rezsimekhez csatlakozó kis államok - minél kisebbek, annál inkább - hajlamosak ún. potyautas-politikát folytatni, azaz megpróbálnak minél kevesebb saját költséggel részesedni a rezsimben betöltött tagság előnyeiből. Bár ez eredetileg egy közgazdaságtani elmélet, amely szerint efféle magatartás a közjavak fogyasztásakor tapasztalható, abból kiindulva, hogy a védelmi szövetség által generált biztonság is "közjószág", a jelenség itt is abszolút releváns (lásd bővebben például itt). Azaz alapvetően hatalmi és gazdasági szempontok befolyásolják az egyes rezsimeken belül a tagok viselkedését, mely attól is függ, hogy hegemón vagy csatlós pozíciót töltenek be éppen a szövetségen belül.

Mi az tehát, amit a VSz és a NATO egyaránt biztosított, illetve biztosít tagjai számára?

1. Plusz biztonsági garanciák a szomszéd tagokkal szemben

Regionális védelmi közösség tagjának lenni nem csak azért jó üzlet, mert reményeink szerint megvéd majd minket a külső fenyegetéstől. Amitől elvileg még jobban megvéd minket, az a belső, más tagállamok jelentette fenyegetés.

Vitathatatlan, hogy szövetségen belüli tagok között is léteztek és léteznek ellentétek, súrlódások. A történelmi angol-francia ill. német-francia ellentéten túllépve a török-görög határvita, az ehhez kapcsolódó ciprusi krízis, vagy éppen az Egyesült Királyság és Izland halászati területekkel kapcsolatos vitája csak néhány példa a NATO-n belüli ellentétek közül, a VSz tagjai közti korábbi konfliktusokat pedig már-már kötetszámba menően lehetett volna sorolni.

Vegyük a következő kijelentést:

"A NATO valójában nem véd meg minket egy másik tag támadásától, mert az V. cikkely hatálya ilyesmire nem terjed ki."

Az ilyen és ehhez hasonló kijelentések valójában közkeletű tévedést takarnak. Nem azért, mert ilyen támadás elképzelhetetlen - elvégre a nagy euroatlanti közösség aligha forrasztja össze évezredes barátságban a tagállamokat -, hanem mert egy ilyen konfliktus a szervezet hitelességét veszélyezteti. A szervezet hitelessége márpedig nagyon fontos reálpolitikai szempontból is, hiszen anélkül nem tudja betölteni a további funkciókat.

Hogyan érhető el mégis, hogy a tagállamok hajlandóak legyenek félretenni efféle mélyben nyugvó ellentéteket, és fölös energiáikat inkább máshol vezessék le? Erre szolgál a közös ellenségkép. Amikor a NATO "szerepének újradefiniálásán" és az "új biztonsági kihívások kezelésén" gondolkozik, akkor nem csak tagállamai biztonsága miatt aggódik, de egyúttal keresi azokat a tényezőket is, amelyekkel korábban az orosz medve által kitöltött, terjedelmes hidegháborús ellenségkép feltölthető.

A funkció lényege amúgy nem a konfliktusok tökéletes kiküszöbölése, hanem az ellenőrzöttség. Egy bizonyos szintű perpatvar olykor elkerülhetetlen, a szövetség funkciója azonban biztosítja, hogy ez nem eszkalálódik tovább. Az 1968-as csehszlovákiai beavatkozás egyrészt valóban közös katonai akció volt egy másik taggal szemben, másrészt eszébe sem jutott senkinek, hogy a csehszlovákokkal szemben - ha már úgy is ott vagyunk alapon - bizonyos területi követeléseket érvényesítsen, vagy ott megszállási zónát hozzon létre.

2. Európa féken tartása

Mégis, mennyiben jó ez a hegemónnak? Miért vállalta a Szovjetunió, és miért vállalja a mai napig az Egyesült Államok egy költséges, számos területre kiterjedő védelmi szövetség fenntartását Európában, garantálva az európai békét és biztonságot, amikor fegyveres beavatkozásra, tetszőleges kisebb szövetségeseknek nyújtott katonai segítségre önerőből is képes (volt) a világ szinte bármely pontján, ráadásul földrajzi elhelyezkedése miatt első ránézésre könnyen kivonhatná magát holmi helyi európai torzsalkodásból?

A kérdésre a választ a két védelmi szövetség térképen elfoglalt helyén találjuk. Mindkettő alapvetően egy globális, Európához képest a periférián elhelyezkedő szuperhatalom, plusz számos európai kis- és közepes állam szövetsége. Sehol a világon nem találunk az újkori történelemben ilyen kiterjedt, egész kontinenst felölelő katonai együttműködéseket.

A válasz elsősorban történelmi távlatokban érzékelhető. Európa két dologban tűnt ki a világ többi részétől a hidegháborút megelőző időszakban. Az egyik a releváns erőt képviselő hatalmak száma. A G8 tagjainak fele a mai napig európai, és az európai nagyhatalmak száma az elmúlt évszázadokban is konstans módon 3-6 között mozgott. A multilateralizmus csak ott nyerhet teret, ahol kellő mennyiségű, hasonló erejű partner kénytelen osztozni egy igencsak korlátozott méretű területen.

Másrészt a tömbképzés a XIX. század óta európai hagyomány, csak a hívószavak tekintetében történt több alkalommal változás. Hatalma csúcsán I. Napóleon ill. Hitler is egy-egy ilyen önálló "európai tömböt" próbált meg összehozni a maga módján. Az egységes Európa a XX. század kezdete óta reális lehetőség, ezt pedig az USA és a SZU/Oroszország mindig is potenciális fenyegetésnek tekintették (hogy az egykori Brit Birodalomról ne is beszéljünk). Jelenleg az európai egységtörekvések elsősorban persze az EU keretein belül jelentkeznek, így nem csoda, hogy az ezzel kapcsolatos amerikai hozzáállás a NATO-EU viszonyrendszerre is rányomja bélyegét. Az USA számára az egyik legnagyobb potenciális fenyegetés a NATO leváltása az európai gazdasági együttműködés biztonsági-katonai területre való tényleges kiterjesztésével. Éppen ezért a NATO szintjén sosem hangzik el több annál, minthogy az “EU egy fontos partner”. Ennek a kijelentésnek az ereje pedig minden reálisan gondolkodó olvasó számára ismert.

A többi kontinensen nem áll fenn a tömbképzés reális esélye: vagy a hasonló méretű, jelentős államok száma nem elégséges, vagy a szomszédos államok között nem alakult ki olyan kultúra, ami lehetővé tette volna az efféle intézményesített együttműködést. Kína (legalábbis egyelőre) még nem törekedett arra, hogy nagyhatalmi pozícióját valamilyen katonai szövetség létrehozására használja fel - a kulturális sajátosságok mellett nyilvánvalóan azért sem, mert egyetlen állam sem szívesen menne bele egy ilyen jellegű kapcsolatba.

Ha pedig Kína viszonyrendszerét a többi kelet-ázsiai országgal megterheli a viharos történelem öröksége, akkor ez Japánra fokozottan érvényes. Ennek következtében nem tud multilaterális rendszert összehozni, és a NATO helyi megfelelője sem alakult meg Kína és a SZU feltartóztatására, ehelyett az USA a térségben külön-külön folytat(ott) kétoldalú együttműködést a baráti államokkal (Japán, Tajvan, Dél-Korea).

Részben hasonló okokkal magyarázható, hogy az USA és Izrael kapcsolata sem került “intézményesítésre” valamiféle mediterrán védelmi szövetség keretein belül. Egy ilyen struktúra a felszínen ugyanis indokolható lenne, ám a mögöttes funkciók terén sem a hegemón-csatlós viszony, sem a biztonsági helyzet javítása nem valósulna meg. Ezek érvényesüléséhez ugyanis egy Izraelt és az USA-barát arab rendszereket egyszerre tömörítő szövetséget kellene létrehozni, ami viszont paradox módon a felszínen nem lenne kommunikálható, nem lehetne ideológiát és ellenségképet építeni rá. De egy ellenpéldáért sem kell messzire mennünk: a NATO-hoz és VSz-hez hasonló elven működő, egy hegemón által dominált védelmi közösségek “kis" közel-keleti másolata az Öböl-menti Együttműködési Tanács, ahol Szaúd-Arábia biztosítja szomszédai békéjét és politikai stabilitását, szükség esetén - amint azt a közelmúlt bahreini eseményei mutatják - akár katonai beavatkozással is.

Afrikában, Dél-Amerikában és Dél-Ázsiában sincs a NATO-hoz hasonlítható súlyú, tényleges védelmi szövetség, holott önmagában az államok száma ott is indokolhatná. Ideig-óráig, a hidegháborús szuperhatalmi vetélkedés nem európai frontjain léteztek ilyen, elsősorban az USA által forszírozott pszeudo-szervezetek, de sem a CENTO, sem a SEATO nem élte meg a hidegháború végét, a SATO pedig csak az ötletelés szintjén létezett. 

Mindez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a nagyhatalmak, illetve a ma egyeduralkodóként álló Egyesült Államok ne foglalkoznának ezekkel a nem európai régiókkal. Egyszerűen a történelmi sajátosságok miatt máshol kétoldalú kapcsolatok és lazább struktúrák szintjén is kézben tartható a helyzet. Az az állítás pedig, hogy számos regionális szervezet struktúrájának kialakításában az euroatlanti integrációt veszi alapul, csak részben igaz, hiszen ezekben az esetekben javarészt gazdasági integrációkról van szó, amelyek inkább az EU-t próbálják meg másolni.

Hogyan működnek ezek a funkciók?

A fenti féken tartási stratégia gyakorlati megvalósításának egyik legjobb példája a közös katonai elit és az intézményesített struktúrák működése. A szövetségek által létrehozott, közös intézményeket működtető, közös hadgyakorlatokon részt vevő, "összekeveredett" katonai és védelempolitikusi nemzetközi elit lényeges eszköze mindkét mögöttes funkció megvalósításának. Példának okáért vegyünk egy magyar és egy szlovák tisztet, akik a VSz-ben a '80-as években még századosként, ma pedig, a NATO struktúrájában már tábornokként dolgoztak és dolgoznak együtt. Egyfelől az évtizedes, különböző szervezeteken belül folytatott közös munka eredményeként jó kapcsolatot alakítottak ki egymással, és más nemzetiségű kollégáikkal, ismerik a másik ország honvédelmi erejének szervezetét, képességeit, és valamennyire az ezt alkotó embereket. Ennélfogva határozottan kevésbé fognak lelkesedni például egy újabb, Felvidékért folytatandó konfliktus gondolatáért. (Teoretikusan.)

Ugyanakkor ennek a "nyugodt légkörnek" ára van. Az említett úriemberek sem nemzetközi kiküldetéseik, sem közös hadgyakorlataik során nincsenek egyedül. Mindig ott van a közelben egy szovjet, ill. a jelenlegi helyzetben egy amerikai tiszt, aki egyfelől szemmel tartja a másik kettőt, másfelől nem ritkán eggyel magasabb lépcsőfokon helyezkedik el a parancshierarchiában, így utasításokkal látja el barátainkat. 

Az említett analógia alkalmazható bármely tetszőleges katonai, illetve politikai szinten. A védelmi szövetségben részt vevő európai tagállamoknak saját haderejük feletti autoritásuk, védelempolitikai önállóságuk részleges, vagy teljes feláldozása árán nem kell idegesen a szomszéd felé nézegetniük, cserébe pedig a szövetséget fenntartó szuperhatalomnak nem kevés beleszólása van az ügyeikbe.

Ne legyenek illúzióink azzal kapcsolatban, hogy ez a jelenség csak a VSz sajátja volt. A NATO-ban ma már ugyanolyan elképzelhetetlen lenne, hogy egy európai tagállam teljesen kivonja magát a különböző missziók, közös védelmi programok, de legalábbis a védelempolitikai elvek összehangoltsága alól; azaz semmilyen módon ne tegyen eleget "szövetségesi kötelezettségeinek". A különbség inkább a hangsúlyok és mérőszámok szintjén fedezhető fel.  

* * *

Cikkünk három nap múlva következő folytatásában rávilágítunk két fontos kísérőjelenségre, melyek ugyan eredetileg nem képezték a szövetségek létrejöttéhez vezető, fent kifejtett érdekek részét, viszont az idők során "begyűrűztek" a rendszerükbe. Ezek egyike a belpolitikai struktúrák összefüggése a külpolitikai orientációval, a másik pedig a bevezetésben már említett "potyautas-magatartás" megjelenése a csatlósok szintjén. Bemutatjuk, hogy ezek a jelenségek, a fenti fő funkciókhoz hasonlóan ugyanúgy megtalálhatóak a mai NATO-ban, ahogyan jelen voltak a Varsói Szerződés szervezetében is.

Zárásként pedig megvizsgáljuk, hogy a felsorolt elvi hasonlóságok milyen következményekkel bírnak az aktuális magyar honvédelmi politika, illetve a NATO-ban folyó viták szempontjából.

18 komment


| More

Címkék: usa magyarország nato szovjetunió varsói szerződés vitaposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr652925786

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2011.06.26. 10:18:47

Jó, tartalmas cikk, igényes ahogy megszoktuk..:)

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.26. 12:16:45

Az összehasonlításhoz ajánlom az alábbi kötetből Márer Pál "A 'szovjet blokk' mint integrációs modell: gazdasági, politikai és katonai aspektusok" c. fejezetét.
Bán D. András - Diószegi László - Márer Pál - Pritz Pál - Romsics Ignác: Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest: TLA, 1997.

Elsősorban a közös ellenségkép kialakításával kapcsolatos különbségre hívnám fel a figyelmet. A szovjet vezetésű multi-bilaterális struktúra selejtes és kamu gazdasági integrációval járt, amely az indulásakor a KKE-régió kizsákmányolásáról és konszolidált befolyás alá vonásáról szólt, nem sokkal később viszont (persze eltorzított, szovjetizált gazdasági szerkezetének támogatásaként) a térség effektív szubvencionálásával járt (l. pl. bukaresti ármechanizmus). Utóbbi a Szovjetunió egyfajta birodalmi luxusfogyasztása volt, különösen a vége felé. Mindez hozzájárult az érintett rezsimek - és közvetlenül nem államok és társadalmak - biztonságát szolgáló szövetség fennmaradásához, illetve az érintett rezsimek megmaradásához (ez lenne a "népi demokrácia", illetve a demokrácia közötti különbség egyik vonatkozása).

Az effektíve szétválaszthatatlan NATO-s és EU-s, azaz NATO/EU-struktúra - mely egyébként ezer és egy módon túlnyúlik a transzatlanti térségen - valódi gazdasági (sőt annál jóval tágabb) integráción alapul, a tagság benne működőtőke-befektetések, technológia, tudás és egyebek mozgására/hozzáférhetőségére bír terelőhatással. Az említett befektetések hoznak versenyképes termelést - és vele foglalkoztatást, adóbevételeket - abban a világgazdaságban, amelybe fokozottan nyitott gazdaságként alaposan beágyazódtunk Félreértés ne essék, nem rózsaszínbe öltöztetem ezt: a kereskedelmi és a pénzügyi mérleg, vagy éppen a foglalkoztatás változása _nem_ automatikusan pozitívak ettől. Az alternatívát is érdemes végiggondolni viszont: mit produkálna egy elszigetelt magyar gazdaság? Hová exportálna? Mit (versenyképesen)?

Egy ilyen struktúra részeként az autonóm biztonságpolitika legfeljebb korlátozottan lehetséges, mivel a biztonságunk és a jólétünk (vagy éppen "nem jól"-létünk) szintjének változása ahhoz túlzottan interdependens. Ezt a kölcsönös függést nem az al-Kaida által Magyarországra nézve (közvetlenül biztosan nem) jelentett fenyegetésben érdemes észrevenni, a függés annál jóval közvetettebben jelentkezik, viszont éppenséggel annál erősebben. Függünk a közép-európai bankrendszer stabilitásától, függünk az amerikai redisztributív hegemónia stabilitásától a tágabb Közel-Keleten, függünk sok minden mástól.

A Szovjetunió nem volt effektíve egy súlycsoportban az Egyesült Államokkal és a Nyugattal. Bizonyos dimenziókban volt képes versenyhelyzetet teremteni, a fegyverkezés bizonyos területein, illetve az alternatív tömb megszervezésével. Erre igen sokat rááldoztak, mint tudjuk, és 1) ezt egy idő után részben nyugati forrásból tették ők is; 2) a Szovjetunió eltűnt. Mi gyakorlatilag a gazdaságilag kézenfekvőbb függési rendszer (Marshall-segély és egyebek) helyett kerültünk kényszer hatására a kevésbé kézenfekvő függési rendszerbe, annak alternatívájaként, a második világháború után. 1982-ben viszont már csatlakoztunk az IMF-hez, ami a korábban megindult átalakulás egyik tünete és felgyorsítója volt egyszerre.

Kérdés, hogy mi a célja az itt vázolt összehasonlításnak? Az időszerűséget nem vitatom, a "miért" kérdésre nekem a "miért ne" kielégítő válasz - az én kérdésem az, hogy a "miért ne" mellé mi kínálkozik még? Úgyhogy természetesen kíváncsian várom a folytatást.

Link Elek 2011.06.26. 13:48:54

jo cikk.

a kinai kul.pol. reszhez:
How China sees the world
An emerging global power hashes out its foreign policy
www.boston.com/bostonglobe/ideas/articles/2011/06/26/how_china_sees_the_world/

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.06.26. 14:19:19

@Marton Péter:

A KGST, az EU és általában véve a gazdasági integráció témája nem képezi a poszt tárgyát. Magyarország KGST- és EU-tagságának összehasonlítását gondolom már többen elvégezték, talán még egy közgazdaságtani irányultságú blogon is írtak róla, de ez nem a mi asztalunk.

A posztot azért tartottuk indokoltnak, mert meglátásunk szerint a biztonságpolitikai kérdésekkel kapcsolatos közbeszéd nálunk még a más témákról szóló közbeszédhez képest is nagyon primitív színvonalú.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.26. 15:41:07

@Rammjaeger83: a KGST-t és az EU-t megpróbálhatjátok kihagyni a beszélgetésből, csak éppen nem lehet, annyi ezzel a probléma. Az asztalotok nem légüres térben található, hanem egy igen gazdagon berendezett szoba közepén. Ez van. Nevezzük átfogó biztonságértelmezésnek, az összefüggések bonyolult rendszerének, vagy beszélhetünk összeálló kicsi legókról akár. Bizonyos körökben a "statecraft" és a "nagystratégia" kifejezések jönnek elő az ilyesmivel kapcsolatban.

A legók összerakása pedig egyértelműen emeli a közbeszéd színvonalát.

A kommenttel azért fűztem hozzá az említett megfontolásokat ehhez a pószthoz, mert ez pószt valóban indokolt lehet (nem én akarom megmondani, miért; majd később elmondom, ha valamit máshogy látok); illetve ez a pószt valóban jó (önmagában is, nem csak a közbeszéd civilizálása vagy egyéb ilyen, közvetett cél szemszögéből).

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.26. 15:55:11

@Rammjaeger83: annyit elöljáróban azért mondok, bár tényleg megvárnám minden egyébbel az általatok vázolt tanulságokat a második vagy harmadik részben, hogy a felfedezett hasonlóság egyik forrása Magyarország mint elem állandósága. Kisállam vagyunk. Nekünk egy kicsit minden szövetségi rendszer ugyanolyan lesz.

A döntéshozatal elméletében használatos a "választásarchitektúra" vagy a "választásépítész" (choice architect) fogalma. A szociológia beszél lehetőségstruktúráról, és az ilyesmit átalakító képességről. A lényeg: nekünk bármiféle átalakításra, a saját választási lehetőségeink kereteinek az átformálására korlátozott a lehetőségünk. De egy ilyen lehetőség lehet pl. a módszeres, racionális gondolkodás, és az ebből születő érvek ügyes, jól időzített, jól csomagolt szembesítése a megfelelő fórumokon a megfelelő szereplőkkel (akiknek a struktúrák tekintetében több a lehetősége).

Ehhez azonban többek között egymásra is jobban oda kell tudnunk figyelni, és nem árt pl. érdemben érvelni.

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2011.06.26. 18:07:14

nem annyira szorosan kötődnék, de az ndk-s bélyegen a zászlók sorrendjének mi a logikája? mert a magyarokat leszámítva a német abc-t követi, de mi valahol a bul és a ddr közé lettünk betéve. ötletek?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.06.26. 18:36:43

@Marton Péter:

Őszintén szólva a "minden mindennel összefügg" érvelés nekem ebben az esetben kissé erőltetettnek tűnik. A gazdasági integráció és a katonai együttműködés két jól elhatárolható tevékenység. A VSZ és a KGST között volt annyi párhuzam, hogy ugyanaz a hegemón uralta mindkettőt, és a tagságuk is nagyjából megegyezett, de az EU-NATO kettősről még ennyit sem lehet elmondani (az EU-ban még hegemónt sem nagyon lehet megnevezni). Azt pedig nem tudom, hogy az "effektíve szétválaszthatatlan NATO/EU-struktúra" tulajdonképpen miért is szétválaszthatatlan.

@milliliteratura:

Passz. Talán a színek hasonlóságát akarta kiemelni a rajzoló.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.26. 18:59:18

@Rammjaeger83: most formálisan persze sikerült szétválasztanod őket (a NATO-t és az EU-t), hiszen a tagságuk tényleg nem azonos. Pont ez az, amiről "effektíve" nem gondoltam, hogy szükséges lesz beszélnünk. Túl magától értetődő, triviális. Ennél mélyebben kellene nézni a dolgot (plusz, mint említettem az EU-n és a NATO-n, illetve a kettő tagsági körén is túlra tekinteni).

Hogy mennyire nem tisztán szétváló tevékenység a gazdasági integráció és például a katonai szerepvállalás missziókban vagy a (biztonsági közösségi) képességfejlesztéssel kapcsolatos teherviselés: a legfelsőbb szinten ugyanazok a döntéshozók foglalkoznak velük pl. kabinetülésen és európai és NATO-s állam- és kormányfői fórumokon. Nem mindegy, hogyan értelmezik a világot, és hozzájuk hasonló döntéshozók beszélgetnek velük a másik oldalról. Érvek, nyomásgyakorlás stb. - ezek mind együtt hatnak a meghatározó fórumokon. Svédországban a Wikileaks-ügyek egyik hatása az volt, hogy a svédek szembesültek vele, mennyire nem függetlenek a lépéseik a NATO-tól. A tajákozatlanabbakat ez sokkolta.

Az EU-n belüli hegemónia - amorf, nehezen lokalizálható: de gyakran a rivális preferenciákkal bíró EU-3 változó konstellációihoz tartozik, másfelől egy külső szereplőé, az Egyesült Államoké (lásd feljebb: az utóbbi a klasszikus "choice architect").

Ha nem egyértelmű a gazdasági és a biztonsági közösség összefüggése, akkor gondolj arra, hogy a védelmi költségvetések Európában jellemzően miért tűnnek egyfajta "költségvetési tartaléknak" a kormányzatok számára, amibe lehet más területeknél is merészebben belenyúlni megszorítások idején.

Ahogyan te magad is megállapítod: "A NATO-ban ma már ugyanolyan elképzelhetetlen lenne, hogy egy európai tagállam teljesen kivonja magát a különböző missziók, közös védelmi programok, de legalábbis a védelempolitikai elvek összehangoltsága alól." Ez így van - és nem csak azért, mert a tagállamok szépen kérik egymást.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.26. 19:08:35

Plusz még egy kiegészítés a "hegemónia" értelmezéséhez. Egy olyan világban, amilyen a mai, amiben élünk, ezt a fogalmat kizárólag államközpontúan értelmezni, ahogyan az erre vonatkozó kérdésed sugallta, nem igazán szerencsés. Ezt is értem azon, amikor az EU-n belüli hatalom alaktalanságáról és helyhez kötésének a nehézségéről beszélek.

Grodin 2011.06.27. 11:04:37

@Marton Péter:

Köszönjük az észrevételeket, az elsődleges célunk pontosan ez a poszttal, azaz mélyebb szakmai vita generálása a témában.

Néhány gondolat:

A gazdasági és biztonságpolitikai tényezők, illetve ennek kapcsán a gazdasági és védelmi integrációk összefüggését mi sem vitatjuk, mégis, a következő okok miatt választottuk a biztonsági szövetségek mentén történő összehasonlítást:

A VSZ és a NATO tagsági struktúrája, nevezetesen az egy hegemón, sok kisebb csatlós összeállítás nagyban hasonlítanak egymásra, nagyban erre épül a gondolatmenetünk. Ugyanez a KGST-ről és az EU-ról nem mondható el.

A KGST valóban tekinthető a szovjet gazdasági hegemónia intézményesített formájának, az EU viszont kicsit más tészta. A kommentek között már említett Marshall-segély talán jobb példa lenne, hiszen az sokkal jobban tükrözte az USA gazdasági befolyásszerzését Európa nyugati részén. Ugyanakkor a NATO-hegemón Egyesült Államok számára az EU alapvetően egy olyan "külső" tényező, amely a csatlósainak a jobb szervezését is szolgál(hat)ja, de egyúttal jelentős veszélyt is jelenthet a cikkben említett két fő funkcióra.

Éppen ezért szerintünk nem helyes a NATO-EU konstellációt összemosni a VSZ-KGST kapcsolattal, ugyanis amíg a szocialista esetben egyértelmű az átfedés a hatalmi viszonyok szempontjából, ez a NATO-EU vonalon nem teljesen igaz.

Az EU-n és a NATO-n túl terjeszkedő interdependenciák és globalizációs vonzás kapcsán: Egyrészt ez kétségtelenül egy létező jelenség, másrészt azonban ez önmagában még nem indokolja hazánk, vagy bármely más szomszédos közép-európai kisállam NATO-tagságát.

Számos olyan állam van - ezért indokolt a NATO-n és az EU-n túlra való kitekintés -, amelyekre szintén igaz ez a magas fokú integráltság az úgymond "nyugati világrend" intézményeibe, mégsem tagjai sem a NATO-nak, sem az EU-nak, de még csak hasonló, más földrajzi területre korlátozódó biztonsági integrációnak sem. (Miközben gazdasági célú regionális integrációkkal tele van a földgömb) Részben pont amiatt, amit az ilyen jellegű integrációk "Európára szabottsága" kapcsán állítunk.

Az, hogy a hegemóniát államközpontúan értelmezzük, tulajdonképpen módszertani megközelítés kérdése. A cikk alapvetően a realista biztonságfelfogás szempontjából közelíti a témát, ahol az államközpontúság tudomásom szerint a mai napig elismert és elfogadott. Erről kiterjedt vitát lehetne folytatni, hogy indokolt-e vagy sem, mi egyszerűbbnek tartottuk felvázolni, hogy a versengő iskolák közül ezt a szempontot tartjuk a Blog szerzői közösségéhez legközelebb állónak - ez talán más, korábbi cikkekből is levonható -, így ez alapján készült az elemzés is.

A második poszt hamarosan érkezik, abban befejezzük az érvelést és akkor az egész területre kiterjedő vitát lehet folytatni, szóval valóban érdemes megvárni. Volt például nem egy olyan gondolat a kommentjeidben, amelyek szintén reagálásra érdemesek, de mivel a második posztban explicite lesz róluk szó, ezért most itt külön egyelőre nem is írnánk hozzájuk semmit.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.27. 12:12:34

@Grodin: részemről a szerencse, ami a vitát illeti. Jó, hogy kialakul ilyen!

Csak egy dolgot jelzek előre, aztán a további részek kapcsán úgyis nyilván lesz mit megtárgyalni még - ahogy említetted. Tehát, azt írod: "A KGST valóban tekinthető a szovjet gazdasági hegemónia intézményesített formájának, az EU viszont kicsit más tészta."

Ezzel egyetértek, és azt hiszem, az egész vita szempontjából nem árt tisztázni - tapasztalatom szerint van olvasó, aki félreérti ezt -, hogy az összehasonlítás távolról sem egyenlő a hasonlónak nyilvánítással. Az összehasonlítás eredménye lehet éppenséggel az is, hogy alapvető különbségekre mutatunk rá.

deuscreator 2011.06.28. 09:19:51

Először is: dejó, úgy látom volt alma matereim (Közgáz és Zrínyi egyaránt) képviselteti magát. Marton tanár úrnál egyértelmű a kötődés, a szerzőkről pedig sejtem, hogy volt közük a ZMNE-hez (az, hogy ez pozitív vagy negatív élmény, azt hagyjuk). Mind a cikk, mind a kommentek végigolvasása élmény volt.

Egy kis kiegészítés: az összahasonlítás gazdasági részét már csak azért sem érdemes elhanyagolni, mert amíg a hidegháború idejében a hadi kiadások gyakorta abszolút prioritást élveztek, addig mára mindenhol megjelenik a költségcsökkentés elve. Olyannyira, hogy a NATO-n belül az egyik legerősebb alátámasztó érv vált belőle a többnemzeti képességek kialakítása érdekében. Persze mondhatjuk, hogy ez elsősorban a válság terméke, és valóban, ez egy erősen ösztönző faktor, de ennél ez jóval összetettebb. Ha már Magyarországból indulunk ki: vajon miért a németekkel (és most hagyjuk a hagyományokat) működünk együtt a legszorosabban a katonai vonalon (közös katonaorvosi alakulat Afganisztánban, az általuk irányított régióban van a PRT, német parancsnokhelyettes a Magyarországra telepített NATO kiválósági központban, etc.)? Hát mert ennek az országnak vannak a legerősebb gazdasági kötődései felénk.

Talán erről is lesz szó, de szerintem ez is egy érdekes téma: a többnemzeti képességek, a többnemzeti képességfejlesztés. Ez is messze túlmutat a VSZ rendszerén és majdhogynem értelmetlen lenne a gazdasági vonal nélkül értelmezni, hiszen ezek alapja nagyrészt a közös védelmi tervezés, ami sokszor sokkal inkább gazdaságpolitika, mint védelmi kérdés.

Grodin 2011.06.28. 11:18:52

@Marton Péter: Holnap reggel jön a második rész, és abban folytathatjuk!

@deuscreator: a többnemzeti együttműködés és közös képességek fejlesztése érzésem szerint egy másik szint. A cikk elsősorban a szövetségi rendszerek tagjainak magatartását, ha úgy tetszik, a stratégiai szinten vizsgálja. Az, hogy aztán a tagokkal szembeni követelményeket milyen eszközökkel valósítjuk meg, egy következő téma lehetne. De mindenképpen szeretnénk a jövőben foglalkozni ezzel is.

deuscreator 2011.06.28. 11:31:38

@Grodin: Igen, egy másik szint, de közben mégiscsak hat a stratégiaira is: a gazdasági válság szépen lassan még a hegemónt is rá fogja kényszeríteni, hogy ilyen megoldásokban gondolkodjon: ma még szinte elképzelhetetlen, hogy az USA egy hadszíntéren ne legyen jelen önállóan (is) az összes számára fontos képességgel. Afganisztánban tucatnyi példát hozhatnánk, ahol feleslegesen duplikálunk NATO és USA képességeket párhuzamosan. Azonban ez változni látszik (és röhejesen drága még az amcsiknak is, aki a nemzeti struktúrák mellett persze nem engedhetik meg, hogy kimaradjanak a szövetségiekből..) és ha ez a trend valósággá válik, az meglehetősen új faktorokat emel be a hegemón és a kisebb államok viszonyrendszerébe.

Ettől függetlenül értem a distinkciót, nem is vitatkozni akarok, csak beszélgetni és várom a következő részt! (csak a kiváncsiság kedvéért, jól tippeltem a ZMNE-s múlttal?)

Grodin 2011.06.28. 12:58:23

@deuscreator: Gazdasági tényezőkről, bár nem ilyen mélységben, de lesz szó a második részben is. Mindazonáltal igazad van abban, hogyha valaha is egyenrangúbb, illetve adott esetben egymást kiegészítő képességek állnának rendelkezésre az Atlanti-óceán mindkét oldalán, az minőségi változást jelentene a NATO szempontjából. Az én álláspontom szerint ugyanakkor az USA-nak fontosabb a hegemón szerep megőrzése, mint az ilyen mértékű költségcsökkentés.

ZMNE: Én speciel csak érintőleg (bár érdekes lett volna), a másik intézmény viszont stimmel; Közgázt végeztem én is.

Marton Péter · http://kprax.blog.hu 2011.06.29. 10:23:54

@Grodin: @deuscreator:

Üdv mindenkinek! Én a magam részéről most kezdem a második rész olvasását...

deuscreator 2011.06.29. 10:41:49

@Marton Péter: Hajrá, Tanár Úr, kivácsian várjuk a kommentjeid!