"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...
  • A megaláztatás évszázada XI.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • A megaláztatás évszázada X.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és a Trónok harca c. sorozatról szóló adások miatti hosszabb kihagyás után folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (82) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (47) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (12) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (66) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A magdeburgi véres menyegző

2011.05.20. 16:50 Rammjaeger83

Több elemző jellegű, száraz nyelvezetű poszt után épp itt az ideje, hogy valami szaftos történetet tálaljunk a kedves olvasó elé. Erre kiváló alkalmat nyújt a mai nap, mivel pontosan 380 évvel ezelőtt ért véget az európai történelem egyik leghírhedtebb ostroma, melyet követően több szerencsétlen döntés együttes folyományaként az egyik leggazdagabb és legjelentősebb német város teljes egészében egy tűzvész és a szánalmat nem ismerő hódítók martaléka lett.

A baljóslatú előzmények

1629-ben a Német-római Császárság területén már 11 éve dúlt a belháború, amit mindenekelőtt II. Ferdinánd vallási köntösbe bújtatott központosítási törekvései robbantottak ki Prágában. A császár a vele érdekszövetségre lépő bajor és szász választófejedelmek, valamint a spanyolok segítségével ekkorra már nemcsak a cseh felkelést és az azt támogató V. Frigyes pfalzi uralkodót verte le, de hadvezérei visszaszorították a dán csapatokat is, melyek az északi protestáns tartományok oldalán avatkoztak be a harcokba. A Habsburgokkal szembeni fegyveres ellenállást lényegében az egész Birodalom területén sikerült felszámolni.

Ha a szembenálló felek és azok külföldi szövetségesei ezen a ponton egy kicsivel több mértékletességet és előrelátást tanúsítanak, a háborút tulajdonképpen egy békeszerződéssel le is lehetett volna zárni. Természetesen nem így történt, és ez olyan körülményeknek volt köszönhető, melyekre valószínűleg könnyen ráismernek a közelmúlt helyi háborúinak témájában jártas olvasók is.

Ennek a háborúnak elsősorban a zsoldosok széleskörű alkalmazása kölcsönzött sajátos jelleget, ami a késő középkorban, a nemzetállamok létrejötte előtt bevett szokásnak számított, elvégre olcsóbb, gyorsabb és kevésbé kockázatos módszer, mint egy önálló hatalmi tényezőként működő reguláris hadsereg folyamatos fenntartása, amit sok uralkodó egyébként sem engedhetett volna meg magának. Csakhogy ennek az ügyfél részéről vannak hátrányos következményei is.

Egy zsoldosvezér és emberei ugyebár a meggazdagodás céljával fognak fegyvert, nem pedig azért, hogy valakit legyőzzenek, mindenféle ideálokért küzdjenek, és eközben az életüket kockáztassák. Ez meghatározta harcmodorukat is, elvégre egy minél hosszabb, de csaták nélküli konfliktusban voltak érdekeltek. Arra törekedtek, hogy az ellenséges sereg hátországát felperzseljék, így utánpótlási vonalait elvágják, majd bekerítsék és megadásra kényszerítsék őket. Ez gazdag hadizsákmányt eredményezett, az elfogott tiszteket pedig, ha jó pénzért meg tudták váltani szabadságukat, elengedték. Hasonlóan jártak el a körbezárt ellenséges városokkal is, melyeket a megadás és jelentős váltságdíj ellenében megkíméltek az ostromtól, a kifosztástól. Freiburg pl. a háború alatt ötször cserélt így gazdát.

Ami azt illeti, a „zsoldos” kifejezés ebben az esetben némileg félrevezető, mivel a katonák csak ritkán kaptak rendszeres fizetést, így tömegével dezertáltak és/vagy rablódandákba szerveződve dúlták a falvakat. Parancsnokaik gyakran csak azért indítottak rajtaütéseket és prédáltak fel egész vidékeket, hogy csapataik ellátmányhoz jussanak és így harcképességük megmaradjon, alátámasztva ezzel a régi mondást, mely szerint a háború táplálja a háborút (bellum se ipsum alet). A politikusok számára az „csak” összetett döntések sorozata volt, a családjukkal hadjáratba induló zsoldosok, a fegyverkereskedők és –csempészek, ill. minden hasonló gátlástalan szerencselovag számára karrierlehetőség, hívatás, mondhatni életforma. Annak menetét tehát nemcsak a politikai megfontolások határozták meg, hanem bizonyos egyéni és csoportérdekek is. Ahogy minden háborúnak, ennek is megvolt a saját belső dinamikája – könnyen elveszíthették felette az irányítást azok, akik kirobbantották azt vagy később folytak bele.

30years_monstrous_beast_of_war 30.jpgA háború, mint a német földet pusztító fenevad (korabeli ábrázolás).

Ennek veszélyeit a jelek szerint a harcok elhúzódása és egyre növekvő költségei miatt aggódó katolikus választófejedelmek is felismerték. 1630-ban elérték, hogy II. Ferdinánd leváltsa a főparancsnoki posztról a politikailag megbízhatatlan Wallensteint, Európa legjelentősebb hadurát, és a szerződtetett zsoldosok létszámát több mint kétharmadával, 39 ezer főre csökkentse.

De a békét ez sem hozta közelebb. A háború ugyanis nemcsak a zsoldosok jellegzetes hadviselése miatt tartott végül 30 évig, hanem mert a nagyhatalmak arra használták fel azt, hogy addigi vetélkedésüket idegen terepen folytassák (nincs új a Nap alatt). A spanyolok bőkezűen pénzelték a császárt és arra ösztönözték, hogy utasítson el minden kompromisszumot renitens alattvalóival, és igyekezzen győzelmeit a központi hatalom minél nagyobb kiterjesztésére felhasználni.

Persze az efféle beavatkozásnak nem kell feltétlenül közvetlennek lennie. A Birodalom szomszédait aggasztották a Habsburgok hegemonista törekvései, a spanyolok ellenségei pedig könnyen cselekvésre sarkallták őket. A dán intervenciót az angolok és a hollandok „hadtápolták”, a franciák pedig a svédeket vették rá, hogy anyagi támogatás fejében szálljanak be a konfliktusba.

1630 júniusában Gusztáv Adolf svéd király, aki már régen meg akarta kaparintani a Balti-tenger partvidékét, 14 ezer katonával partraszállt Pomerániában és elfoglalta a terület jelentősebb kikötőit. Seregével, melyhez ezerszámra csatlakoztak a német zsoldosok, hamarosan Mecklenburg jelentős részét is megszállta. A svéd érdekeltségek védelmére a brandenburgi és szász választófejedelmek szövetségét szerette volna elnyerni, de ők erre nem voltak hajlandóak. Magdeburg – melyet a háború kezdete óta már kétszer ostromoltak meg – viszont igen. A svédek el is küldtek a város megsegítésére egy kisebb egységet.

1630 novemberében Pappenheim tábornok vezetésével a császári erők a város ellen vonultak. Tavasszal csatlakozott hozzájuk az új főparancsnok, az ellenség által csak "pápista vérebnek" nevezett Johann Tilly gróf serege. Magdeburgot immár 86 nehézágyú és 27 ezer katona zárta körül, főleg német, spanyol, vallon, horvát, lengyel és magyar zsoldosok. Felszólították a város vezetését a megadásra, amit az fontolóra is vett, de végül elutasították a svéd helyőrség parancsnoka, von Falkenberg nyomására, aki biztosította őket, hogy feletteseitől katonai segítséget kér.

Gusztáv Adolf meg is ígérte, hogy felmenti a várost, és az Odera mentén délnek indult – de túlságosan azért nem sietett, mivel nem hitte, hogy Tilly csatlakozik az ostromhoz. Másrészt továbbra is a hezitáló brandenburgi és szász uralkodókkal tárgyalt, akik nem engedélyezték neki, hogy területükön seregével átvonuljon és helyőrségeket létesítsen. Amikor végül a nyomásnak engedve kötélnek álltak, akkor sem indult a legrövidebb úton Magdeburg felé. A jelek szerint el akarta csalni onnan Tilly erőinek egy részét, hogy ne kelljen az egész sereggel csatában megütköznie.

Közben az ostromlók eléggé kimerültek, a fizetetlen, ellátatlan zsoldosokat pedig módfelett idegesítette a védők makacssága. Sok német katonát felhergelt a hír, hogy az előnyomuló svédek feldúlták Küstrint és az Odera-parti Frankfurtot. Tilly utasítást kapott a császártól, hogy az ostromot minél előbb vigye kenyértörésre, és azonnal vonuljon Gusztáv Adolf ellen. Április 29-re bevette a városfalakon kívüli erődítményeket, és ismét követelte a megadást. A védők hajlandóak lettek volna erről tárgyalni közvetítők útján, de Tilly ezt elutasította, majd 17-én lövetni kezdte a várost. A svédek ekkor már onnan néhány napi járóföldre, Potsdamban voltak. 

Kezdődik a vérfürdő

Tilly lassú, kitartó taktikáját alvezére, Pappenheim nem tartotta elég aggresszívnak és hatékonynak. A Birodalom egyik legkiválóbb lovassági tisztjeként tartották számon, de engedetlenségéről, lobbanékonyságáról is híres volt. Mivel attól tartott, hogy ebben a feszült helyzetben Tilly megfutamodik és felhagy az ostrommal, 20-án embereit önhatalmúlag rohamra küldte. A sors fintora, hogy a városvezetés előző este úgy döntött, tárgyalni kell a megadásról.

A támadók több városkaput berobbantottak, majd az utcákon közelharcba kezdtek a védőkkel. Pappenheim utasította őket, hogy több házat gyújtsanak fel, mivel így az ellenség pánikba esik, és nem a makacs ellenállással, hanem a tőzoltással lesz elfoglalva. Egyes feljegyzések szerint a svéd helyőrség tagjai is gyújtogatni kezdtek, mivel von Falkenberg nem akarta, hogy a város sértetlenül a császáriak kezére jusson. Akármi is az igazság, annyi bizonyos, hogy kb. 20 helyen kezdődtek tüzek a városban, és mivel akkoriban előszeretettel építkeztek fából, egykettőre olyan hatalmas tűzvész tombolt, hogy sok ostromló inkább a városfalakon kívülre menekült előle.       

Mivel a város nem adta meg magát, és ostrom után esett el, Tilly a hadviselés bevett szabályai szerint, mintegy a táborában uralkodó népakarat előtt meghajolva engedélyezte a szabadrablást. Azt az infernót, ami ezután következett, a német történetírás (sajátos humorérzékről téve tanúbizonyságot) „magdeburgi esküvőnek” nevezte el, így utalva a város címerében látható szűzre, amely a vallásháborúkban kialakult értelmezés szerint majd’ száz éven át büszkén visszautasította a pápista császár közeledését, de végül nem maradt más választása, mint a drasztikus kényszerházasság.

A csapatokba verődő császári katonák módszeresen összeraboltak minden pénzt és értéktárgyat, a civileket pedig válogatás nélkül, tömegesen kínozták és ölték meg a legváltozatosabb módszerekkel, melyeket egy szemérmesebb krónikás szerint ép ésszel felfogni, ecsettel lefesteni nem lehet. Este visszatértek táborukba, és az azt követő napokban visszajártak a körbezárt, üszkös romvárosba, hogy a megmaradt túlélőkkel is végezzenek és vigyék, ami még mozdítható. Az atrocitásokban élenjártak a vallon zsoldosok és Pappenheim horvát lovassága – ahogy egy másik történész nevezte őket: „démonok borzalmas bandái” –, akik hasonló tetteikért már korábban félelmetes hírnévre tettek szert német földön. Minden bizonnyal a felekezeti ellentétek légköre is szerepet játszott abban, hogy az intézményesített vallás jelképeit sem kímélték: több templomban mészárlást rendeztek, az egyik előtt pedig halomba dobálták a megerőszakolt és legyilkolt nőket, mintha legalábbis a vikingeket akarták volna majmolni.

Magdeburg_1631.jpgMagdeburg pusztulása, ahogy egy művész látta.

Tilly bizonyára elhúzta a száját a történtek hallatán, hiszen – a már fentebb vázolt logika mentén – a város megadását és váltságdíj kikényszerítését akarta elérni, hogy seregével ott berendezkedve a svédek elleni további lépéseket latolgassa, de tervei sajnos Magdeburg épületeivel együtt füstbe mentek. Utólag már nem volt más választása, mint elfogadni a kész tényeket. Tisztjeit, akik a kegyetlenkedés azonnali leállítását követelték, azzal intette le, hogy katonái élete nehéz és veszélyes, ezért néha megérdemelnek egy kis szórakozást. Persze valahol ő is meghúzta a határt: megparancsolta tobzódó zsoldosainak, hogy kíméljék meg a magdeburgi dómot, ahol kb. 2-4 ezer lakos lelt menedékre a tűz elől. 24-én a szabadrablás befejezését is elrendelte. VIII. Orbán pápa hivatalosan kifejezte az „eretnek fészek” pusztulása felett érzett örömét, Pappenheim pedig I. Miksa bajor választófejedelemnek írott levelében így foglalta össze az elért eredményeket:

A város több mint 20 ezer lakosa veszett oda, és biztosra vehető, hogy ilyen borzalmakat és istenítéletet Jeruzsálem elpusztítása óta nem látott a világ. Minden katonánk gazdag ember lett. Isten velünk van.

Az áldozatok számát lefelé kerekítette ugyan – az ostrom idején a városban tartózkodó kb. 35 ezer civilből 5-6 ezren maradtak életben, a többiek zöme a tűzvészben veszett oda –, de ezt leszámítva nem a levegőbe beszélt. Az utcákról 6 ezer holttestet szedtek össze és dobtak az Elbába. Magdeburg 400 leggazdagabb polgárának életét jelentős pénzösszeg fejében meghagyták, a nők ill. a tehetősebb lakosok egy részét pedig mint foglyokat magukkal vitték, az utóbbiakat szintén a későbbi váltságdíj reményében. Az egykor virágzó Magdeburgban csak néhány kőépület maradt meg, lakosainak száma pedig még 1639-ben sem haladta meg a 450-et.

A következmények

Az atrocitások elkövetői közül senkit nem vontak felelősségre, bár a korabeli viszonyok között ez egyáltalán nem meglepő. De a túlélők - és azok, akik a bűnöket még ezen a világon elszámoltató Gondviselésbe fektették bizalmukat -, azért nem maradtak teljesen vigasz nélkül. Tilly és Pappenheim katonái ha Magdeburg leradírozásáért nem is, de parancsnokaik egy újabb meggondolatlan döntéséért ugyanis nemsokára drágán megfizettek.

Tilly augusztusban megtámadta a svédek táborát Werbennél, de visszaverték. Ezután benyomult Szászországba - elvégre I. János György választófejedelem már épp eléggé gyanússá vált a bécsi udvar szemében - és Lipcsében táborozott le, ahol meg akarta várni az erősítést. Alvezére azonban megint sikeresen keresztülhúzta számításait. Pappenheim egy felderítő küldetés során egységével találkozott az egyesült svéd-szász sereggel, és ahelyett, hogy visszavonult volna, csatát vállalt és erősítést kért. Tilly persze tudta, hogy a város falain kívül megütközni a túlerőben lévő ellenséggel nem a legjobb ötlet, de mivel a kocka el volt vetve, kelletlenül beleegyezett.

Szeptember 17-én Breitenfeldnél a háború legnagyobb csatájában, melyben összesen kb. 70 ezer katona vett részt, a császári hadsereg elszenvedte első jelentős vereségét 1618 óta, melynek következtében a Birodalom egész területe védtelenné vált az idegen invázióval szemben. Általános vélemények szerint ez volt a háború fordulópontja. Tilly és Pappenheim a következő évben elestek a harcmezőn, ellenségeik átkai alighanem a sírig üldözték mindkettőt. Osztozott sorsukban Gusztáv Adolf is, de a svéd beavatkozás még azelőtt olyan mértéket öltött, ami az ő eredeti elképzeléseit is jóval meghaladta.

Ahol a fegyvereké a szó, ott megjelenik a háborús propaganda is, mégpedig olyan mértékben, amennyire a technika lehetőségei engedik. A magdeburgi vészről szóló döbbenetes hírek gyorsan elterjedtek a Birodalomban, tovább erősítve a protestáns választófejedelmek ellenállását, és egész Európában összesen 20 újság, 200 pamflet és 40 képes nyomtatvány számolt be a város tragikus sorsáról, amit a katolikus sajtó úgy állított be, mint Isten büntetését. A svédek is nagy hírverést csináltak neki, ami persze jótékonyan leplezte a tényt, hogy Magdeburg sorsát nem kis mértékben a Gusztáv Adolf felmentő seregébe vetett bizalom pecsételte meg. Másrészt cinikus vélemények szerint a királynak a város többet ért szétdúlva és lerombolva, mint épségben megmaradva, hiszen így a Habsburgok barbarizmusának újabb bizonyítékát tálalhatta potenciális szövetségesei elé. 

A 19. századra különösen népszerű témává vált a német történészek körében, a német nacionalisták pedig úgy írtak Magdeburgról, mint a hős városról, amelynek hazafias lakosai mártírhalált haltak, s így hívták fel népük figyelmét a német egység kivívásának és a Habsburg befolyás felszámolásának fontosságára. Az eset azóta a harmincéves háború kegyetlenségének legfőbb jelképévé vált, 2006-ban dokumentumfilm is készült róla:

De igazság szerint mindez csak elterelte a figyelmet a háború valódi jellegéről. Nem Magdeburg volt ugyanis az egyetlen város, amely ilyen bánásmódot szenvedett el, még ha az is volt közöttük a legismertebb és legnagyobb. Másrészt a zsoldosok "túlkapásait" elsősorban nem a városi, hanem a vidéki lakosságnak kellett elszenvednie, hiszen egy falu nyilván nem volt abban a helyzetben, hogy ellenálljon, vagy megadás esetén feltételeket szabjon. Még a csatában megvert csapatok is gyakran rajtuk álltak bosszút, amiről az alábbi gusztusos leírás is tanúskodik:    

Arról pedig, hogy "szent" jelszavak alatt miket műveltek a harminc esztendeig tartó vallásháború katonái, álljon tanulságul az a néhány sor, amelyet múlt századi nyugat-európai szerző nyomán idézünk: a liegnitzi csata után a császári csapatok az embereket elűzték otthonukból, s mint vadállatokat üldözték őket erdőn-mezőn, az asszonynépet csorda gyanánt hajtva a táborba, hogy ott rajtuk a legszégyenletesebb kegyetlenségeket kövessék el. Az áldozatokat szabad tűznél vagy kemencékben sütötték meg, szemüket kiszúrták, elevenen szíjat hasítottak belőlük. Szoptatós anyák emlőit levágták. Szurkot vagy ként tettek a körmük alá vagy a vaginájukba és meggyújtották. A hordozható árnyékszékek tartalmát vagy trágyalét  töltöttek az áldozatok torkába, sót hintettek a sebeikbe. Csecsszopó gyerekeket kiragadtak a szülőik karjából, és darabokra vágva őket a falhoz csapdosták a testrészeiket. Voltak, akik egészséges emberek lábszárát elfűrészelték és megsütötték.

Hasonló kegyetlenségeket követtek el a másik oldalon küzdő svédek, franciák is. Kedvelt szórakozásaik közé tartozott, hogy addig öntöttek vizet vagy trágyalét az áldozataik torkába, amíg, a hasukra lépve, a bűzös lé a szájukon visszaszökött. Ezt a "szellemes tréfát" például "svéd italnak" nevezték.

 /Nagy László: A rossz hírű Báthoryak. Kossuth Könyvkiadó, Budapest 1985. 11-12. old./ 

(Andreas Gryphius sziléziai költő is megörökítette hazája megpróbáltatásait A haza könnyei, anno 1636 c. költeményében.)

Népességcsökkenés a harmincéves háborúban.

A magdeburgiak sorsa tehát nem volt annyira kirívó, mint a leírások azt sejtetni engedik, ugyanakkor kiválóan példázza, milyen a háború rögvalósága akkor, ha nem léteznek sem fegyelmezett reguláris hadseregek, sem a hadiállapot és béke ill. a katona és a civil közötti éles határvonal, sem az események menete feletti szigorú ellenőrzés. Az európai háborúk természete a harmincéves háború után hosszú időre alapvetően megváltozott, de az egyes ábrándos lelkű szakértők által csak "posztvesztfáliainak" nevezett korunk konfliktusai bizony markánsan emlékeztetnek a letűnt európai évszázadok jellegzetes harcaira.

20 komment


| More

Címkék: ausztria évforduló németek svédek zsoldosok

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr102893545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tudi 2011.05.20. 19:30:57

Az erről szóló dukufilmet láttam, zsoldosnak álltak még a falujukból elűzött parasztok is (jobb híján), valamint csatlakozott hozzájuk az családjuk is, feleség, gyerekek, akik szintén részt vettek a rablásban. Ezeket a rémtetteket amit elkövettek az embereken gondolom kicsit néha felfújták a drámai hatás miatt az ellenérdekelt fél.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.05.21. 11:39:47

@tudi:

Valóban így volt, hiszen több értelme volt közéjük állni, mint az áldozatukká válni. A zsoldosseregek zömét mindkét oldalon német földön toborozták, ez még a svédekre is igaz volt.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2011.05.21. 13:02:00

Szegény Magdeburg a II. világháborúban is nagyon megszívta :((

Drout 2011.05.21. 14:30:41

Köszi az írást. Felmerül a kérdés, hogy ha ekkora népességcsökkenés volt, akkor ki termelt? Ha a paraszt vagy meghalt vagy zsoldosnak állt, akkor kinek a búzájából sütöttek kenyeret?

vasziljevics 2011.05.21. 15:13:47

lengyel mintára a németek is kérhetnének plusz helyeket az EPben, mondván most sokkal többen lennének, ha nincs a 30 éves háború és az idegen hatalmak népirtása.

pusztán belegondolni is súlyos, hogy egyes vidékeken a népesség felét kiírtotta a háború...

SzJ1982 2011.05.21. 15:17:46

Kiváló írás volt, köszönet érte!

kropatschek 2011.05.21. 16:05:26

@vasziljevics: "idegen hatalmak népirtása"

Nekem úgy tűnik, hogy itt német irtott németet.

folti_ 2011.05.21. 16:31:33

@Drout: mindenki aki nem akart messze futni. Aztan a sorozatos rablasok utan telen ehenhaltak. Valahol mintha olvastam volna, hogy egy ido utan a kivulallo hatalmaknak (pl a spanyolok) kellet valamilyen rendszeresseggel elelmiszert kuldeni, hogy legalabb a deli orszagreszeken ne torjon ki az ehseglazadas.

bz249 2011.05.21. 16:54:40

@kropatschek: jopar spanyol, francia es sved is harcolt a harminceves haboruban. Tobb tizezres nagysagrendben.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.05.21. 17:15:32

@Drout:
Ezt a sok embert többnyire nem a harci cselekmények vitték el, hanem a háború két állandó kísérője: az éhínség és a járványok.

Skunkworks 2011.05.21. 19:20:43

Az első két mondat tetszett, de én olyan mosladék részeg vagyok, hogy a barátnőm ír helyettem. Mint amikor katona voltam... Isten lássa lelekem, hogy nem iszok.

Alterix 2011.05.21. 20:38:36

@Lord_Valdez: Akiket a császár vagy éppen a német fejedelmek invitáltak meg a "bulira" az adófizetők pénzén...

stoppos76 2011.05.23. 13:20:56

"Április 29-re bevette a városfalakon kívüli erődítményeket, és ismét követelte a megadást. A védők hajlandóak lettek volna erről tárgyalni közvetítők útján, de Tilly ezt elutasította, majd 17-én lövetni kezdte a várost. "

Nincs a két dátummal egy kis gubanc? Vagy tényleg ennyire nem sietett senki sehova?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.05.23. 13:30:12

@stoppos76:

Igen, Tilly ennyire ráért, mert épségben akarta megszerezni a várost.

peelou75 2011.05.23. 16:26:53

Kulturáltan, a legjobb afrikai hagyományokat idézve rendezték a konfliktust. Gondolom Hadik százegynéhány évvel később a berlini portyára is azért vitt nagyrészt horvátokat, mert ők szépen ápolták azóta is a multikulturális érintkezés addigra talán már kissé divatjamúltnak tekintett módszereit.

stoppos76 2011.05.23. 19:12:31

@peelou75: :D

Ej be szép megfogalmazás.

NAR 2011.05.23. 21:12:46

@Alterix: a császár kapott a spanyol adóbevételekből is (ha mást nem, támogatást), nem?

Egyébként milyen szépen viselkedtek a (vallás)háborúzó keresztények... És ha ezt a sok erőforrást nem egymás, hanem a török ellen fordították volna...

bz249 2011.05.24. 12:59:52

@NAR: "És ha ezt a sok erőforrást nem egymás, hanem a török ellen fordították volna..."

Hogy Franciaorszag tamadja hatba az egyik legmegbizhatobb szovetseget? Hat megis, hogy? :)

en.wikipedia.org/wiki/Franco-Ottoman_alliance

Franciaorszag legfobb ellensegei a Habsburgok voltak, ezert aztan osszeallt mindenkivel, legyen az protestans (Svedorszag, Hollandia) vagy akar muszlim (az ottomanok), ha az hajlando volt a Habsburgok ellen harcolni. Belfoldi viszonylatban persze nagy katolikusok voltak, de ez a kulpolitikajukban egy cseppet sem volt meghatarozo.

David Bowman 2013.01.13. 21:45:20

@NAR: Lehet, jobban mexívjuk.