"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...
  • A megaláztatás évszázada XI.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • A megaláztatás évszázada X.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és a Trónok harca c. sorozatról szóló adások miatti hosszabb kihagyás után folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (82) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (47) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (12) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (66) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A "második Kuba" felemelkedése és bukása II.

2010.12.25. 10:00 Rammjaeger83

Karácsonyi ajándék gyanánt egy régi elmaradást pótolva folytatom a nicaraguai sandinisták történetéről szóló sorozatot.


Mint arról már mi is gyakran írtunk, az Egyesült Államok afganisztáni és iraki kalandjai óta szakmai körökben (is) fokozott érdeklődés tapasztalható a felkelők elleni tevékenység (COIN) elmélete iránt. Szkeptikus hangok azonban többször is joggal rámutattak ennek igen szelektív mivoltára. Ez alatt az értendő, hogy a szakértők figyelme szinte kizárólag néhány nyugati állam (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország) harmadik világbeli harcaira korlátozódik (Malájföld, Indokína, Algéria, Kenya), ugyanakkor más országok (pl. Oroszo., India, Srí Lanka, Thaiföld stb.) hadtörténelmének hasonló és nem kevésbé érdekes fejezeteivel – nyilván részben a nyelvi korlátok miatt – alig foglalkozik valaki.

Úgy látszik, az egyik ilyen kevéssé kutatott témakör a nicaraguai hadsereg által a ’80-as években vívott COIN – összesen egy tanulmányt találtam, ami konkrétan ezzel foglalkozik. Ezt a hiányosságot alighanem több okból is érdemes lenne pótolni. Egyrészt azért, mert Nicaragua a jelek szerint felhasználta a szovjetek afganisztáni ill. a kubaiak angolai tapasztalatait, ami jó eséllyel történelmi kuriózummá teszi az országot. Másrészt érdekes történelmi példát szolgáltat arra, milyen intézkedésekre kényszerülhet egy korlátozott anyagi lehetőségekkel bíró kis ország, amit külső és belső ellenségek egyszerre szorongatnak. Harmadrészt az sem elhanyagolható körülmény, hogy a sandinistáknak szinte egyedülálló tapasztalataik voltak a COIN terén, amelyekre egy reguláris hadsereg sohasem tehet szert, elvégre baloldali gerillamozgalom lévén hosszú éveken át a közmondásos hímtag másik végén álltak, így a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy mely módszerek hatékonyan és melyek nem azok.

A nagyhatalmak sakktábláján

A Somoza-rezsim elleni harc egyik fő tanulsága az volt, hogy az állam fegyveres ereje, a Nemzeti Gárda légi támogatással bíró zászlóaljai gyakran hatékonyan kerítették be és számolták fel a már azonosított gerillaegységeket. Nem rendelkeztek viszont megfelelő hírszerzéssel, informátori hálózattal, és igen laza művelet-végrehajtási szabályokat követtek. Nem tudták és részben nem is akarták tehát megkülönböztetni a gerillákat a civil lakosságtól, ennek következtében pedig a tisztogató műveletek során jelentős járulékos veszteségeket okoztak, ami természetesen a felkelők malmára hajtották a vizet.

Másrészt a fenyegetés nagyságához és az ország méreteihez viszonyítva a Gárda egyszerűen nem volt elég ütőképes. A létszáma soha nem haladta meg a 16 ezer főt – ebből csak egy zászlóalj volt kiképezve kifejezetten COIN-ra –, alapjában véve alacsony szinten volt gépesítve és főleg elavult, másodkézből származó amerikai fegyverekkel volt ellátva. Ennek következtében a sandinisták a végső offenzíva során képesek voltak a Gárda összes egységét helységharcokban lekötni és kifárasztani, így azok sehol nem tudtak taktikai fölénybe kerülni.

A sandinisták mindezt észben tartották, amikor – mint ahogy már az előző részben említettem – 1981-re fordult a kocka, és immár ők voltak a gerillák ellen küzdő államhatalom. Az új rend megszilárdításának legalapvetőbb feltétele az új reguláris fegyveres erő, a Sandinista Néphadsereg (Ejercito Popular Sandinista) létrehozása volt. A kiképzés és megszervezés óriási feladatnak ígérkezett, hiszen az FSLN szedett-vetett gerillaseregének zöme híján volt bármiféle katonai tapasztalatnak, és politikailag sem volt valami megbízható. Kuba ehhez természetesen azonnal felajánlotta a segítségét, elvégre Fidel Castro szívesen tetszelgett a szocialista forradalom fő harmadik világbeli exportőrének és védelmezőjének szerepében - más kérdés, hogy maradandó eredményeket ezen a téren sem nagyon tudtott felmutatni -, és a sandinistákat is a kezdetektől fogva támogatta (noha hatalomra segítésükben érdemi szerepet nem játszott).

Az EPS ennek megfelelően a kubai hadsereg rendfokozatait és szervezeti felépítését vette át. A vezérkari törzstiszti képzést szintén a kubaiak intézték, a Szovjetunió pedig közép-amerikai viszonylatban jelentős mennyiségű nehézfegyverzettel látta el a Nicaraguát. Erre annak nagy szüksége is volt, mivel arzenálját a régi rendszer romjain a semmiből kellett létrehozni. Nem csoda, hogy 1980-84 között több katonai támogatást kapott a Szovjetuniótól (csak 1984-ben 250 millió USD értékűt), mint amennyit az Egyesült Államoktól a többi közép-amerikai állam összesen. 1985-re többek között összesen 110 db T-55 alapharckocsival, 30 db PT-76 kétéltű harckocsival, 200 db egyéb páncélozott harcjárművel (BTR-60 és BTR-152 lövészpáncélosok, BRDM felderítő járművekl), 50 db tarackágyúval és 24 db BM-21 rakéta-sorozatvetővel rendelkezett. A szovjet mintára külön haderőnemként megszervezett légvédelmi erőket több száz különböző kategóriájú eszközzel látták el (ZPU-4ZU-23KS-19, SA-7), továbbá kubai és keletnémet segítséggel felépítettek öt nagy radarállomást is.

Kép a Masaya melletti létesítményről

A Reagan-kormány szerint mindez azt bizonyította, hogy a Szovjetunió egy újabb bábállam felhasználásával kívánta befolyási övezetét erőszakkal kiterjeszteni Latin-Amerikában. A valóságban Nicaragua csak bajosan fenyegethette volna meg ilyesmivel USA-barát szomszédait, melyektől dzsungel borította, gyér úthálózatú, következésképpen a nehézfegyverzet bevetésére alkalmatlan hegyvidék határolta el. Légiereje nem rendelkezett sugárhajtású vadászgépekkel és vadászbombázókkal, így egy sikeres katonai támadáshoz nélkülözhetetlen légifölény és légi támogatás meghaladta volna a képességeit.

Ilyen harceszközöket a Szovjetunió sosem szállított le nekik, noha az amerikaiak több alkalommal megvádolták azzal, hogy ezt tervezi; nyilván nem kívánta tehát jelentős mértékben növelni az EPS támadóképességét. Egy ilyen lépésre válaszul az USA egyébként is könnyedén helyreállíthatta volna a regionális status quo-t azzal, hogy modern harci gépekkel látja el a hondurasi légierőt (FAH), amely csak másodkézből származó F-86 E/F/K Sabre és Dassault Super Mystére B.2 típusokkal rendelkezett (lent).

Egy másik kézenfekvő magyarázat szerint Nicaragua - bölcsen - nem vette át sem a szovjet, sem az arról koppintott kubai katonai doktrínát. (L-39 Albatros kiképzőgépeket egyébként megpróbáltak beszerezni Líbiától, de a sors keresztülhúzta számításaikat. A menetlevél szerint orvosi ellátmánnyal megrakott négy líbiai szállítógép útközben kénytelen volt Manausban landolni, miután az egyiknél műszaki problémák adódtak, a brazil hatóságok pedig átvizsgálták és lefoglalták a szállítmányt.)    

Általában véve elmondható, hogy egy hadsereg doktrínájára nagy bizonyossággal lehet következtetni abból, milyen fegyvereket rendszeresít és hol vonja össze azokat. A sandinisták a rendelkezésre álló nehézfegyverzetet és légvédelmi tüzérséget szinte kizárólag a főváros és a csendes-óceáni partvidék kikötői közelében állomásoztatták, mivel egy esetleges amerikai inváziót tekintettek a hatalmukat fenyegető legnagyobb veszélynek.

Ehhez minden jel szerint a Grenada elleni 1983. októberi invázió is hozzájárult, amit a Reagan-kormány a szovjet-kubai térnyerést megakadályozó, határozott lépésnek állított be. (Részletes, hivatalos összefoglaló itt.) Az Operation Urgent Fury (azaz Sürgős Har…á, hagyjuk) elemzésébe nem mennék bele; történetünk szempontjából a releváns tény az, hogy az USA egy 344 km² területű, légierő, haditengerészet és épkézláb légvédelem nélküli karibi sziget és az azt védő 1200 gyengén felszerelt lövész, 636 kubai építőmunkás és 53 katonai tanácsadó legyűrésére 11 hadihajót és 8 ezer katonát vetett be, továbbá több harci repülőgépet is helikoptert, mint amennyit a britek a falklandi háborúban. Persze ilyen esetben joggal lehet hivatkozni a kívánt pszichológiai hatásra, amit csak elsöprő fölény birtokában lehet elérni, meg hogy minél hamarabb le akarták tudni az egészet, de akárhogy is nézzük, ez bizony súlyos overkill. A sebtében megtervezett művelet végrehajtása során kiütközött szembeötlő hiányosságok később jelentős katonai reformokra adtak okot.   

Életkép a grenadai Point Salines reptérről az invázió napjaiban. Az előtérben egy C-130 és egy CH-46 helikopter, mögöttük pedig egy zsákmányolt kubai An-26 és An-2.

Aki így háborúzik, az irtózik minden kockázattól és a saját veszteségektől, és inkább a látványos, demonstratív, a hazai médiában könnyen eladható megoldásokra törekszik. Ha az amerikaiak a kemény diónak nagy jóindulattal sem nevezhető Grenada megszállásához ekkora csapásmérő erőt tartottak szükségesnek, akkor a sandinista rezsim megdöntéséhez és a hegyes-völgyes Nicaragua akár rövid távú megszállásához is egy olyan méretű inváziót kellett volna végrehajtaniuk, melynek lehetőségét a várható vérveszteségek, a gerillaháború veszélye és a borítékolható otthoni belpolitikai cirkusz miatt szinte teljesen ki lehetett zárni.

Ehhez azonban az EPS-t gyorsan és jelentős mértékben kellett megerősíteni – aligha véletlen, hogy ez 1983 utolsó hónapjaiban vette kezdetét, amikor amerikai kormánytagok nyíltan azzal fenyegetőztek, hogy Grenada után Nicaragua lesz a következő. 1984-ben egy invázió még a legoptimistább becslések szerint is 4 hadosztályt igényelt volna. Az EPS létszáma a hadkötelezettség bevezetése következtében ekkorra elérte a 40 ezer, 1986-ra a 75 ezer, 1988-ra pedig a 100 ezer főt. Persze a hadseregekre is vonatkozik az örök érvényű törvény, mely szerint a mennyiségre hangsúlyt fektetni csak a minőség rovására lehet. Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a kontrák és a velük együttműködő hondurasi hadsereg sem döntögetett rekordokat a harcérték tekintetében.

Az elvtársak útmutatása 

A sandinisták más módszerekkel is bebiztosították hatalmukat. Jól tudták, hogy Vietnam óta az amerikaiak mennyire irtóznak a gerillák elleni harctól, ezért megalapították a területi alapon, részben az agrárkollektívák tagjaiból szervezett, könnyűfegyverzetű Sandinista Népi Milíciát (Milicias Populares Sandinista), amely 1984-re már 100 ezer főt számlált. Ezt egészítették ki a kubai mintára a falvak és városi kerületek szintjén létrehozott pártszervezetek, a Sandinista Védelmi Bizottságok (Comites de Defensa Sandinista), amelyek a fegyveres erők besúgóhálózataként és a párthatározatok végrehajtását ellenőrző szervekként funkcionáltak.

Az MPS központi szerepet játszott a sandinista COIN-doktrínában, amelyet a kontrák egyre szervezettebb és nagyobb támadásaira válaszul kristályosodott ki 1983-ra. Az országot hét katonai körzetre osztották, melyeken belül a kisebb területek biztonságáért a hadsereg 1-1 dandárja felelt. Mindegyik mellé rendeltek 1-2 ún. könnyű vadászzászlóaljat (Batallon de Lucha Cazador), melyeket az MPS helyi egységeiből - azaz a vidéket jól ismerő kormányhű fegyveresekből - szerveztek. Ezeknek a 2-3 lövészszázadból álló, nem gépesített alakulatoknak állandó és változó útvonalú járőrözéssel kellett felkutatni és üldözni a kontrák kisebb csoportjait. Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy az amerikai tengerészgyalogság gerillák elleni harcról 1986-ban kiadott kézikönyve is előír hasonló harceljárást ("saturation patrolling").

A hadsereg fő COIN-egységei a 4-5 motorizált lövészszázadból álló, akna- és gránátvetőkkel, géppuskákkal felszerelt könnyű irreguláris zászlóaljak voltak (Batallon de Lucha Irregular). Ezek eleinte országos parancsnokság alatt működtek, mint annak idején a Nemzeti Gárda. Később a hadvezetés úgy döntött, hogy ez a struktúra túlközpontosított és rugalmatlan, és ezeket a zászlóaljakat ama két katonai körzet parancsnokai alá rendelte, ahol a kontrák tevékenysége a legerősebb volt (csak a főparancsnokság csoportosíthatta át őket egyik körzetből a másikba).

A kontrák beszivárgási útvonalai

1987-re 12 ilyen zászlóaljat szerveztek. Feladatuk az volt, hogy a kontrák már azonosított nagyobb csoportjait gyors beavatkozással bekerítsék vagy visszavonulási útvonalaikat elvágják, majd a többi mozgósított egységgel együtt felmorzsolják. Mivel ehhez magas fokú mobilitás szükségeltetett, gyakran helikopter-deszantként vetették be őket. Ennek megfelelően az EPS összesen 40 db Mi-8/17 és 18 db Mi-24D harci helikoptert kapott. Ez volt a Hind első szereplése a nyugati féltekén.

Valószínűleg ezzel állt összefüggésben, hogy 1987-ben az Egyesült Államok Northrop F-5E Tiger II vadászbombázókkal látta el Hondurast (lent), melynek légiereje így a legmodernebbé vált egész Közép-Amerikában. Vakok között félszemű a király...

Azt az elgondolást, hogy a COIN során a gerillákkal szembeni közvetlen harcra magas mobilitású, jól kiképzett, kis létszámú egységeket, míg az egyes területek hosszú távú megtisztítására és ellenőrzésére a helyi lakosokból szervezett népi milíciákat érdemes bevetni, már korábban több nyugati katonai szakértő kifejtette. A sandinistákra szintén hatással volt a Mihail Frunze tábornok által a Baszmacsi-felkelés idején gyakran alkalmazott taktika, mely szerint gyors mozgású alakulatokat kell átdobni a felkelők hátába, majd azokat további erők bevetésével megtámadni és bekeríteni, mielőtt még visszavonulnak vagy eltűnnek a vadonban. (Ennél részletesebben nem tudom kifejteni, mivel sajnos a közép-ázsiai szovjet COIN irodalma a jelek szerint rendkívül szegényes.) Az EPS tisztjeinek a szovjet katonai tanácsadók ismertették ezt a koncepciót, miután afganisztáni tapasztalataik alapján továbbfejlesztették azt.

Mint ismeretes, Afganisztánban a COIN terén a Szovjet Hadsereg sem teljesített valami jól. Eleinte látványos, több hadosztállyal végrehajtott tisztogató műveletekkel próbálták felszámolni a reakciós mételyt, majd miután felismerték ennek totális hiábavalóságát, összfegyvernemi (rendszerint 3 motorizált lövész- és 1 harckocsiszázadból szervezett) zászlóaljakat vetettek be tüzérségi és légi támogatás mellett, de a mudzsahedek ellen ezek is túl nehézkesnek és lassúnak bizonyultak.

Hamar felismerték viszont, hogy a (teljesen más feladatokra rendszeresített) harci helikoptereik meglepően hatékonynak bizonyultak. Helikopterdeszant- v. légiroham-egységeik (DSB) az invázió idején még kiépítés alatt álltak, de a későbbi már képesek voltak meglepetésszerű támadásokat intézni az afgán felkelők ellen. A harci helikopterek emellett alkalmasak voltak légi támogatásra, járőrözésre és konvojok oltalmazására, így hamar az itt állomásozó szovjet csapatok legfontosabb fegyvereivé váltak. Nem véletlen tehát, hogy ezek a típusok központi szerepet kaptak a sandinista COIN-doktrínában, amely annyit módosított az afganisztáni szovjet taktikán, hogy a terepviszonyok miatt eltekintett a harckocsik és lövészpáncélosok alkalmazásától, és nagyobb hangsúlyt fektetett a teherautókra és helikopterekre.

De a sandinistákkal nemcsak a szovjetek osztották meg ilyen jellegű tapasztalataikat. 1983. júniusától az EPS doktrínájának kidolgozásában segédkezett Arnaldo Ochoa Sánchez tábornok, aki korábban a kubai intervenciós erőket vezette Angolában és Etiópiában. Rajta kívül még (a több ezer civil szakember mellett) kb. 800-1200 kubai kiképzőtiszt és katonai tanácsadó volt Nicaraguában, akik zászlóalj szinten tevékenykedtek a hadseregben. Sokan közülük szintén megjárták a hidegháború eme afrikai hadszíntereit, ahol (részben) egy ellenséges szomszédos állam hadserege által támogatott felkelőkkel néztek szembe. Az EPS tehát sokat tanulhatott tőlük, bár a jelek szerint a szovjet segítséget többre értékelték ezen a téren.

De ihletet merítettek ideológiai ellenségeiktől is. A klasszikus nyugati COIN egyik bevett módszere a vidéki lakosság tömeges áttelepítése, hogy ezzel megfosszák a felkelőket a népi támogatástól. Alkalmazták ezt a britek Malájföldön és Kenyában, a franciák Algériában, az amerikaiak Vietnamban stb. 1981/82-ben a sandinisták 10 ezer miszkitó indiánt telepítettek ki a hondurasi-nicaraguai határ közelében lévő falvaikból (lásd a lenti térképet), mivel a kontrák támogatásával gyanúsították őket.

1985-ben ezt a politikát kiterjesztették a kontrák fő működési területére, az ország közepén végighúzódó hegyláncra is. 1987-ig összesen 100 ezer főt telepítettek át a gyakran katonai táborok mellett létesített agrárkollektívákba, melyek egyben a hadsereg raktáraiként is funkcionáltak, tagjaikból pedig szintén milíciákat szerveztek. Sokat az északi államhatárral nagyrészt párhuzamosan haladó kelet-nyugati autóút mentén hoztak létre, hogy afféle védvonalat alkossanak a kontra beszivárgás ellen.

Az elnéptelenített vidékeket (lásd lenti térkép) a már máshol megszokott eljárás szerint szabad tűzkörzeteknek ("free-fire zones") minősítették, amely az elnevezésnek megfelelően azt jelentette, hogy a hadsereg itt mindenkit leküzdendő célpontnak tekintett, amelyre előzetes engedély nélkül tüzelhetett.

A történészek véleménye szerint ez a politika nagyban megnehezítette a kontrák tevékenységét, ugyanakkor rengeteg bennszülöttet és szegényparasztot a kormány ellen fordított. Sokukat pl. a kezdeti időszakban minden előzetes figyelmeztetés nélkül telepítettek át, földjeikért és felperzselt falvaikért pedig semmilyen kártérítést nem kaptak.

Patthelyzet

A sandinista COIN egyéb módszerei is felemás eredményeket produkáltak. Nem tudni egyetlen dokumentált esetről sem, amikor a hadsereg könnyűzászlóaljai kontra-egységeket sikeresen bekerítettek és felszámoltak volna, mivel a földrajzi viszonyok és a harci helikopterek elégtelen száma miatt a mobilitásuk sosem érte el a kívánt szintet. A kontrák nagyobb támadásait azonban sikeresen visszaverték a határvidéken, és ennek során a szovjet tüzérségi eszközöknek is nagy hasznát vették. A kontrák vezetői a harc első éveiben azt tervezték, hogy több várost elfoglalnak a határ közelében és ott ellenkormányt kiáltanak ki, amit majd az USA és Honduras elismernek, de a kudarcok miatt kénytelenek voltak visszavenni az ambícióikból. Az amerikai támogatás csökkentése miatt (melynek okait az előző részben vázoltam) 1984-re Nicaragua területén már csak 3 ezer kontra maradt, a következő év tavaszára pedig a hadsereg több művelet során ezek nagy részét visszaszorította a határon túlra.

Egy klasszikus megállapítás szerint a politika a háború folytatása más eszközökkel (azaz hogy...na mindegy). Ennek megfelelően a nicaraguai helyzet diplomáciai erőfeszítésekre is sarkallta az érintett feleket. Mexikó és Venezuela többször felszólította az Egyesült Államokat, Hondurast és Nicaraguát a tárgyalásos rendezésre, mielőtt még regionális háborúba torkollik ez a konfliktus, és felajánlották a közvetítő szerepét. Ennek egyik feltétele persze az lett volna, hogy az USA ismerje el a nicaraguai kormányt, de ezt elutasították. A sandinisták tehát 1984 elejére felismerték, hogy rendszerük legitimációs válsága külpolitikai problémákat is okoz, és már csak PR-megfontolásokból is ideje lenne általános választásokat kiírni, elvégre azt már 5 évvel azelőtt megígérték. Az amerikaiak tudták, hogy az FSLN igen népszerű a szegény néprétegek körében, így még csalás nélkül is minden bizonnyal nyerni fog. Sikeresen meggyőztek tehát a 9 ellenzéki pártból 3-at, hogy bojkottálják a választást. A kormánypárti győzelem után a Reagan-kormány taktikát váltott és kijelentette, hogy Nicaraguában számára csak az "igazi demokrácia" lenne elfogadható. Mondanom sem kell, hogy a politikusok szótárában az "igazi demokrácia" = "ahol a mi politikai ellenségeink nem nyernek választást".

Így aztán a háború változatlan hevességgel folytatódott. 1985 szeptemberében a hadsereg visszavert egy újabb nagy erejű, hondurasi légi támogatás mellett megindított kontra-támadást Jalapa városa ellen, melynek során sajátos légiharcok is lezajlottak. Egy nicaraguai Mi-24D áldozatul esett egy Super Mystére támadásának, egy másik pedig kényszerleszállást hajtott végre, miután egy F-86F géppuskatüze megrongálta. El tudom képzelni a helikopterpilóta arckifejezését, amikor lecsapott rá a Sabre, mint valami kísértet a múltból...

A sikerek ellenére a sandinista kormány tudhatta, hogy kicsi, legatyásodott országuk hosszú távon nem lesz képes mozgásban tartani egy ekkora hadigépezetet, különösen amikor Gorbacsov pártfőtitkárrá történő megválasztása után a szovjet vezetés minél gyorsabban szabadulni igyekezett a rogyadozó birodalom évente súlyos dollármilliárdokat elnyelő külpolitikai ballasztjától. Egyetlen reményük az volt, hogy az amerikaiak türelme végül elfogy, és magukra hagyják a katonailag nudli kontrákat. Amikor azonban 1986 márciusában a Kongresszus minden támogatást megvont azoktól, a Reagan-kormány megtalálta a titkos finanszírozás még az addiginál is kifinomultabb módszerét. Ez volt a hírhedt Irán-kontra ügy, melyről a következő, befejező részben lesz szó.

8 komment


| More

Címkék: usa kuba nicaragua szovjetunió coin hidegháború honduras

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr132416859

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kullancs1983 2010.12.25. 12:41:30

Kösz, még épp volt neki hely a fa alatt..:D

Bandibacsi34 2010.12.25. 14:11:30

Néhány érdekes film...

www.youtube.com/watch?v=LpEhi9XYllA
www.youtube.com/watch?v=owebueVCAlQ&feature=related

Ha már COIN, akkor lehetne szó a Második Világháború utáni ukrán és litván ellenállásról is. Biztosan vannak erről is anyagok.

www.youtube.com/watch?v=4E23fpnYajU
www.encyclopediaofukraine.com/pages/U/K/UkrainianInsurgentArmy.htm

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2010.12.25. 18:26:05

@atlagjancsiba:

Eden Pastora végszava az első linkelt riport végén zseniális.

tudi 2010.12.27. 17:33:18

Érdekes és tanulságos kis olvasmány.

vasmegye 2010.12.28. 17:45:57

várom a folytatást:)

Markgraf · http://www.legiobrigetio.com 2011.01.04. 13:07:17

Egy kérdés: a Hindeket helyi pilóták repülták vagy külföldi "önkéntesek"?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2011.01.04. 23:47:09

@Markgraf:

A helyiek ill. az amerikai hivatalos adatok szerint részben kubaiak.

tucano 2011.01.17. 14:50:43

Nagyon érdekes volt, várom a folytatást!