"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Várhatunk-e valamit egy globális fegyverkereskedelmi egyezménytől? (2. rész)

2010.12.18. 17:30 Grodin

Cikkünk előző részében áttekintettük a nemzetközi fegyverkereskedelem sajátosságait. A második részben sorra vesszük, hogy milyen nemzetközi rezsimek léteznek a területen, mi várható a jövőben, különös tekintettel az ENSZ-tárgyalásokra.

Megállapítottuk, hogy a nemzetközi fegyverkereskedelmet szabályozó megállapodások megkötését két fő tényező motiválja: egyrészt a fegyveres erőszak monopóliumának megőrzése az államon belül, tehát az illegális csoportok fegyverhez jutásának megakadályozása, másrészt a nemzetközi fegyverpiac átpolitizáltsága, a gazdasági és politikai-biztonsági érdekek összefonódása, ütközése.

Fegyverkereskedelem a globális tárgyalások szintjén

A fegyverkereskedelem (Arms Trade), mint ENSZ-témakör, a leszerelés (Disarmament) témacsalád tagja, hasonló a különböző tömegpusztító fegyverekre vonatkozó egyeztetésekhez. Ugyanitt külön csoportként kezelik a könnyű és kézifegyverek (SALW), valamint például a gyalogsági taposóaknák kérdését is. (Bővebb információ a tematikus bontásról az ENSZ Leszerelésügyi Irodájának (UNODA) honlapján.)

A mai ENSZ-egyeztetések előképét a hagyományos fegyverek területén a hidegháború végére lezárt fegyverzetkorlátozási tárgyalások, bizalomépítési intézkedések jelentették, melyek például a már említett ENSZ-fegyverregiszter megszületéséhez is vezettek.

A globális fegyverkereskedelmi egyezmény előzményei az ENSZ-ben

Az ENSZ-ben az elmúlt egy évtizedben került az egyeztetések napirendjére a globális fegyverkereskedelmi egyezmény („ATT” – Arms Trade Treaty). Az ATT egyik előzménye a nehézfegyverekre vonatkozó Regiszter. Elméletileg önkéntes jelentéstételi rendszeren alapul, és nem csak az egyes tagállamok közti kereskedelmi transzfereket tartja nyilván, de a készleteket is. Tulajdonképpen két és fél probléma van vele: egyrészt nem kötelező a jelentéstétel. Aki nem akar, nem küld be jelentést. Érdemes megnézni az eddig meglévő összes jelentéstételre vonatkozó statisztikát. Látható, hogy akinek nem érdeke nyilvánosan is a nemzetközi közösség orrára kötni saját katonai képességeit – vagy azok hiányát -, az nem jelent, szankció nincs. Ideértve például az arab országok nagy részét, és általában a nemzetközi színtéren kevésbé „népszerű” államokat, mint Venezuela, Észak-Korea, Mianmar. Másrészt a jelentésekben sokszor nem tesznek különbséget az aktív és a raktáron lévő, lekonzervált eszközök között. (Arról nem is beszélve, hogy természetesen nincs „független ENSZ vizsgálóbizottság”, aki ennek a hitelességét ellenőrizné).

Tipikus példaként tekintsük meg Magyarország adatait: 2009. végi adatok alapján például 158 harckocsi (T-72, T-55) és 109 vadászrepülőgép van a Honvédség állományában. Utóbbinak több mint a fele MiG-21. Nincs elírva a dátum, egyszerűen az adatok tartalmazzák a „leszerelt, kutatási célú és exportra váró” eszközöket is, esetünkben a szemetet.
A Regiszter alapján tehát igen nehéz képet kapni az egyes államok aktuális valós képességeiről, illetve a kereskedelmi transzferek mértékéről. A maradék fél probléma tulajdonképpen sajátosság. Az adatbázis a CFE-egyezményhez hasonlóan, a hidegháború végét követő, átmeneti „leszerelési mánia” terméke, így alapvetően hagyományos nehézfegyverzeti kategóriákkal foglalkozik. A '90-es évek konfliktusai során azonban az ENSZ-en belül (is) sikerült felismerni, hogy a különböző helyi polgárháborúk, afrikai népirtások és egyéb államon belüli konfliktusok fő eszköze nem az MBT, hanem a Kalas, legtöbbször illegális útvonalakon a lázadók kezébe juttatott Kalas. Ennek köszönhetően a tagállamok „önkéntes alapon” beemelték a könnyű- és kézifegyverek kategóriáját a Regiszterbe, így egyes országok erről is szolgáltatnak adatokat.

A könnyű- és kézifegyverek kategóriája hangsúlyosan jelen volt ezt követően is az ENSZ napirendjén, ennek eredménye a Könnyű és kézifegyverek illegális terjedésének megakadályozására hivatott nemzetközi akcióprogram, amelynek végrehajtását elősegítendő, a „szakértők” egy igen színes, motiváló weboldalt is létrehoztak. Hozzá kell tenni, hogy elsősorban egy jogi, az illegalizálódást megakadályozó törvényi eszközökről rendelkező dokumentumról van szó. A program hiányossága, hogy nem kötelező érvényű, pusztán egy kényszerítési mechanizmus nélküli politikai dokumentum.

Lesz-e tehát globális fegyverkereskedelmi egyezményünk?

Visszatérve az ATT-re: a globális fegyverkereskedelmi egyezmény koncepciója először 2006-ban került be az ENSZ Közgyűlés határozatai közé név szerint. Ezt követően a különböző bizottságok és szakértői panelek sorozatán át sikerült felvázolni egy világos útitervet az ATT előkészítéséhez. Az előkészítő üléseket követően 2012-ben kellene összeülnie az ENSZ tagállamainak a szerződés elfogadása érdekében. A jelenlegi előkészítő ülésekről, illetve a különböző releváns dokumentumokról 2010 nyarára sikerült egységes tematikus oldalt készíteni, ami nagyban megkönnyíti a témával foglalkozók életét.

Az ATT mintái – hasonló szabályozó rezsimek

A jövőbeli szerződés szerkezeti vizsgálatában segítségünkre lehetnek az első részben már említett hasonló nemzetközi rezsimek, melyek haditechnikai eszközök kereskedelmének szabályozásával foglalkoznak.

A Wassenaari Megállapodás

A hidegháborús COCOM-lista utódjaként 1995-ben létrejött, a volt szocialista országok bevonásával a legtöbb fejlett országot lefedő szerződés. Lényege, hogy a tagok egyeztetik egymással a különböző hagyományos fegyverek exportjára vonatkozó irányelveiket. Ezen felül információkat is cserélnek a transzferekről.

A Wassenaari Megállapodás jó példája a megfelelő struktúrával, de érdeklődés és pénz hiányában igen rossz PR-al rendelkező nemzetközi biztonsági-kereskedelmi rezsimnek. Egyrészt igen tág; a hagyományos fegyverek kategóriái mellett kiterjed az úgynevezett „kettős felhasználású technológiákra” is, azaz minden olyan eszközre és berendezésre, amelynek civil és katonai alkalmazása egyaránt lehetséges. Például teherautó, illetve minden ipari anyag és alkatrész, amikből állólámpát és atomrakétát egyaránt lehet építeni.
Az egyezmény másik sajátossága a kritériumrendszer. Ennek lényege, hogy az exportüzlet engedélyezése előtt a részes államoknak „mérlegelni” kell olyan tételeket, mint a biztonsági helyzet a régióban, az illegális kézbe jutás veszélye, az adott állam képességei, és így tovább. A kritériumok bővebben böngészhetőek az alábbi, szó szerint összeollózott dokumentumban.

Ez mind kitűnően hangzik, a Wassenaari Megállapodás fő baja, hogy a köztudatban szinte egyáltalán nem jelenik meg, e nélkül pedig igen nehéz a végrehajthatóságot biztosítani. Továbbá, a részes felek számára egyedül a „tájékoztatás” és a „tájékozódás” kötelező, minden más csak politikai javaslat, irányelv.

Az Európai Unió

Az Unió tulajdonképpen egyszerre minta és tárgyaló fél az ATT-folyamatban. Legfőbb célja, hogy saját, „felvilágosult” rendszerét minél inkább megpróbálja megjelentetni az ATT-ben is. Ez a rendszer sokban hasonlít a Wassenaari Megállapodásra, a termékek kategóriát, azaz a „közös katonai exportlista” elemeit egyenesen onnan vették át.

Az Unió rendszere két területen jelent többletet. Egyrészt, az alkalmazott kritériumrendszer a célország biztonsági helyzetén, az Unióval ápolt viszonyán kívül („lehetőleg a barátainknak szeretnénk fegyvert eladni” EU-nyelven) explicite tartalmazza a célország nemzetközi és emberi jogokhoz való viszonyát, az illegális felhasználókhoz való továbbkerülés kockázatának értékelését, illetve a „tranzakció hatását a célország jóléti-gazdasági helyzetére és képességeire”. Ez utóbbi, kissé képlékeny kritérium valami olyasmit akar jelenteni európaiul, hogy „légy szíves ne adjatok már el több baromi drága technikát Fekete-Afrikába, mert ott egyrészt abból a pénzből inkább kórházat kellene építeni, másrészt úgysem tudják majd használni.” Tanulságos.

Másrészt – és ez lényegesebb – az EU-n belül relatíve komolyan is veszik a végrehajtás kérdését, rendszeresen vizsgálják és frissítik a kritériumokat, még gyakorlati kézikönyvet is kiadtak a témában.

A történet másik oldala: korábbi CFSP-kategória révén ez idáig ugyanúgy ajánlások és irányelvek szintjén mozgott a kérdés. Hogy ezen Lisszabon változtat-e a gyakorlatban, majd elválik.

Az ATT különösen vitás pontjai

A fent leírtak alapján már kaphatunk némi képet arról, hogy milyen kérdésekben ütköznek az egyes államok érdekei. Íme néhány, a fenti kategóriák szerint:

1. Tematikus lefedettség: A kettős felhasználású technológiák beemelésével járó komplex, tényleges kereskedelmi egyezményekre emlékeztető terméklisták elfogadása szinte teljesen kizárt, egyelőre még a „fegyver”, mint kategória pontos jelentésében sem sikerült megállapodni. Ennek legjobb példája a lőszerek kérdése. Elsősorban a sok lőszert használó államok (USA és bizonyos toldalékok) számára nyilvánvaló, hogy e nélkül bizony nehéz űzni az ipart. Tehát, minél tovább sikerült kívül tartani a lőszerek kategóriáját – ami az uniós, illetve Wassenaari dokumentumokban természetesen szerepel – a fegyverkereskedelmi tárgyalásokból, annál jobb. Eredmény: Az ENSZ-en belül hivatalosan külön bizottság foglalkozik a lőszerek kérdésével, az ATT-től függetlenül.

2. Kritériumok: Itt várható az egyik legnagyobb nézetkülönbség, számos – jelentékeny hadiipari exporttal bíró – államnak ugyanis egyáltalán nem érdeke az Unió és a civilek által szorgalmazott emberi jogi és fejlődési elemeket is tartalmazó kritériumrendszer bevezetése. Hasonlóan nehéz a helyzete a recipiens oldalon lévő fejlődő országoknak, hiszen nekik sem áll feltétlen érdekükben, hogy különböző „fejletlenségi” kritériumok alapján elvágják magukat a legális fegyverbehozatal lehetőségétől.

3. Végrehajtás: Egyértelműen a legkényesebb téma. Kötelező érvényű legyen-e az egyezmény, avagy sem. Társuljon hozzá nemzetközi ellenőrző testület (lásd pl. NAÜ), vagy sem. Készüljön-e hozzá nemzetközi egyeztető és információmegosztó adatbázis, mint az EU esetén, vagy sem.

A szereplők érdekei

Különös tekintettel az utolsó két témakörre (azaz kritériumrendszer és végrehajtás), érdemes megvizsgálni, hogy néhány országnak mi a véleménye, illetve hogy viselkedik e téren.

Az Unió: A közösség tagjainak nemcsak emberbaráti, de versenyképességi szempontból is érdekükben áll egy globális kritériumrendszer bevezetése a sajátjuk alapjain. Ez versenyszabályozási kérdés is. Az Unió tagjai azzal, hogy egyebek mellett a fegyverexportjukat is közös egyeztető mechanizmus alá vonták, kölcsönösen korlátozták saját lehetőségeiket is a „békés egymás mellett fegyverkereskedés” érdekében. Nem véletlen, hogy az EU ellenőrzési politikájának egyik fő alapelve a „no undercut” – azaz, ha egy tagállam hatóságai elutasították egy fegyverüzlet megkötését a kritériumok alapján, a hatóságok közti egyeztetés révén elvileg nincs lehetőség ugyanezt az üzletet másik tagállamon keresztül lebonyolítani. („Te adsz el cuccot A-nak, én adok el B-nek, ugyanakkor C-nek egyikünk sem, és így kvittek vagyunk”) Természetesen az EU-nak nagy örömére szolgálna, ha ezt a „politikai-állami szintű kartellezést” globálisan is sikerülne bevezetni, végtére is összevontan a közösség a legnagyobb fegyverexportőr a világon.

Természetesen a tárgyalások szintjén az Unió a fegyverkereskedelem legfelvilágosultabb, a civilekkel bajtársai kapcsolatot ápoló élharcosa, akinek még direkt vigyáznia is kell, nehogy „túlzott elvárásaival elvegye a kevésbé haladó országok kedvét a szerződés megkötésétől” – ugye érthető.

USA: Mint már nem először, az USA sokáig az egyezmény látványos ellenzője volt („kitűnő a saját szabályozásunk / inkább küzdjünk a terrorizmus ellen”), viszont az utóbbi pár évben rádöbbentek arra, hogy „szabotálni” sokkal könnyebb belülről, mint kívülről. Így látványosan a kezdeményezés mellé álltak, majd kevésbé látványosan hozzátették például, hogy „akkor most ugye például a lőszereket kihagyjuk”. Megjegyzendő még, hogy lényegében az USA az egyetlen ország, ahol nagy hagyománya van a szabad fegyvertartás (és így fegyverhez hozzáférés) mellett lobbizó civil szervezeteknek, akik a „leszereléspárti európaiakhoz” hasonlóan ugyanúgy minden alkalommal fel is szólalnak az egyeztetéseken.

Oroszország: A kínálati piac harmadik legnagyobb szereplőjeként az oroszok támogatása sem jelentéktelen kérdés. Egy lehetséges stratégia az oroszok „bevásárlása” az ATT-be a különböző fegyverlicencek nemzetközi védelmének, illetve az engedély nélküli másolás és gyártás tiltásának beemelésével. Másrészt, az oroszok (az USA-val egyetemben) már eleve részesei a Wassenaari Megállapodásnak, és meg is jegyezték, hogy nem feltétlen kellene meglévő megoldásokat az „enszesítés” kedvéért duplikálni.

Fejlődők a piac mindkét oldalán: Itt elsősorban a BRIC maradékáról beszélünk, és még néhány olyan „felemelkedőként” is emlegetett hatalomról, akik átmeneti állapotban vannak, egyaránt vásárolnak és adnak el különböző katonai technológiákat, fejlettségtől függően. Ők azok, akik a legintenzívebben függnek a kereskedelemtől, és akiket a leginkább kellemetlenül érintene bármiféle szigorú, kötelező jellegű szabályozás. Ők lesznek azok, az arab államokkal kiegészülve, akik a „hallgatás nem beleegyezés” elve alapján vélhetően megpróbálják minél inkább csökkenteni az egyezmény konkrét jellegét, Kínával az élen.

Fejlődő recipiensek: Elsősorban Fekete-Afrika, ahol értelemszerűen rezsimenként és polgárháborúnként változik a paletta. Ha segélyeken tengődő, amúgy is az EU jóindulatától függő ország vagyok, akkor hangosan támogatom a szigorúbb elképzelést (példa: ebben a nyugat-afrikai ECOWAS például odáig ment, hogy összehoztak egy szerződést, amiben független bizottsági ellenőrzéshez és engedélyezéshez kötik a kézifegyverek importját), ha pedig egy polgárháború valamelyik végén elhelyezkedő katonai / autoriter rezsim vagyok, akkor látványosan kifejezem a nemtetszésemet. (Példa: Zimbabwét jó ideig az ENSZ kézifegyverekkel és leszereléssel kapcsolatos konferenciáin Dubé ezredes, egy ismert fegyvercsempész képviselte, mint hadiipari szakértő.)

A hivatalos állami álláspontok felmérése végett érdemes böngészni az ENSZ-Főtitkár által még 2006-2007 folyamán begyűjtött előzetes országvéleményeket az ATT témájában, illetve a fenti dokumentumok alapján civilek által készített interaktív térképet is.

A civilek: Nem mehetünk el az ATT kérdése mellett a civilek említése nélkül. A folyamatban érintett civil szervezetek más szektorokban aktív társaikhoz képest (például környezetvédelem) ritkábban tüntetnek, gyakrabban a témát kutatók számára is hasznos, nyilvánosan hozzáférhető elemzéseket készítenek. Értelemszerűen céljuk a legtágabb, legalaposabb, legszigorúbb, legrészletesebb szerződés. Javukra írható, hogy nagyobb hangsúlyt fektetnek a professzionális lobbira, szakmai elemzésekre, és kisebbet a látványos, értelmetlen utcai akciókra. (Magyarázat: képzeljük el, ahogy 10-15 rasztahajú, színes ruhákba öltözött nyugati-európai aktivista élőláncot alkot a kongói erdőben az Úr Ellenállási Hadserege részére érkező több teherautónyi illegális fegyverszállítmány előtt. Valószínűleg nem könnygázzal és gumibottal fogják őket oszlatni.)

Az érdekesség kedvéért érdemes megnézni az ATT-kampány központi NGO-oldalát.

Kilátások

Mit várhatunk tehát 2012-ben és utána? A legvalószínűbb lehetőségek:

1. A konszenzus jegyében elfogadásra kerül egy többé-kevésbé átfogó, viszont egyáltalán nem kötelező érvényű, és nagyon általános keretszerződés. Ezen a civil társadalom és a „haladó nemzetek” egy ideig siránkoznak, majd utólag elkezdenek hozzátoldani a gyakorlatban is alkalmazható eljárásokat, rendszereket, elsősorban annak függvényében, hogy a fent említett siránkozó nemzetek mennyit hajlandóak fizetni. Ezzel párhuzamosan, a tényleges kötő erő hiányában a részes államok egy része nemzeti érdekeinek megfelelően ugyanúgy bonyolítja fegyverkereskedelmi üzleteit, ahogy eddig.

2. A hatékony szabályozásra törekvő EU és szövetségesei addig feszítik a húrt az egyik oldalon, amíg a feltörekvő nagyhatalmak (BRIC) látványosan dobják a témakört. Ez természetesen nem jelenti majd a tárgyalások teljes kudarcát (rosszat tesz az ENSZ PR-jának), hanem vélhetően átkerül a témakör egy független kormányközi tárgyalási fórum hatáskörébe. Ez azután elfogad egy tetszőleges erősségű szerződést, amit majd csak az ír alá és/vagy ratifikál, aki jónak látja. (Példa: A Kazettás Lőszerek Betiltásáról Szóló Oslo-i Egyezmény.)

3. Ugyanezen elv jegyében és a témakör teljes ENSZ-törlése mellett meghívják az összes érdeklődőt a Wassenaari Megállapodás részesei közé. Ez valószínűtlen, mert nemcsak az előző pont hátrányait tartalmazza, de felveti azt a kérdést is, hogy „most akkor olyasmiről tárgyaltunk évekig, amiről már létezik szerződés?” – hivatalosan erre nincs is szándék, mondván, a „Wassenaar egy hidegháborús relikvia”.

4. A civil társadalom elvárásainak megfelelő átfogó, szigorú szerződés készül. Ez elég valószínűtlen, mert a fegyverpiac, bármennyire is átpolitizált, akkor is piac, tehát keresleti és kínálati tényezők (is) alakítják. Az illegális kereslet ugyanúgy kereslet, csak magasabb árak és tranzakciós költségek mellett, a kínálat célja pedig különösen a hadiiparban a kereslet minél nagyobb kielégítése. Fegyvert eladni jó, mert fenntartom vele a hadiiparomat, költségek nélkül tesztelhetem a fejlesztéseimet, szövetségesekhez és bevételekhez jutok, stb. (lásd az első rész bevezető megállapításait)

Éppen ezért szakértők szerint az illegális, illetve etikátlan fegyverkereskedelmet nem is a transzferek szabályozása szintjén, hanem a kínálat és a kereslet keletkezési pontjain kell megfogni. A kérdés nyitott: rávehető-e egyáltalán az emberi természet arra, hogy NE adjon el, és NE vásároljon fegyvert?

 

5 komment


| More

Címkék: usa eu ensz oroszország fegyverseft

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr212523772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gungnir 2010.12.18. 21:23:51

Bár off topic, de felfedeztem egy érdekességet:
Az USA 2009 -es jelentésében ( unhq-appspub-01.un.org/UNODA/UN_REGISTER.nsf/5cb8afbbb6536a298525647d00612b14/b8ae01074757247f8525776b005d66b2?OpenDocument ) az szerepel, hogy Magyarország 73 db AMRAAM -ot kapott, de az összes hazai forrásban csak 40 db éles és 10 db gyakorló példányt említenek.
Vajon az ENSZ -nél szúrtak el valamit, vagy elkezdhetünk összeesküvés-elméleteket gyártani? ;)

Kullancs1983 2010.12.19. 12:55:33

Elég tömény anyag, de átrágtam magam rajta..:) Szerintem előbb-utóbb az lesz a vége, hogy ha össze is hoznak valami átfogó egyezményt, az annyit se ér majd mint a papír amin van. Már az EU-s szabályozás se ér sokat szerintem, mert azok az országok akiknek erős hadiiparuk van, (és sok pénzt hoznak össze vele) egyben a legerősebbek is politikailag. És ha ők kijelentik, hogy márpedig XY és családja jóember, kaphat fegyvert, akkor a kis országok befoghatják.
A négy pont közül én a másodikra számítok.

Grodin 2010.12.20. 11:01:13

@Gungnir: Ez talán akkorra fog kiderülni, amikor - vélhetően - a 2010-es magyar jelentésben is megjelennek ezek az eszközök. Egy éves csúszás elképzelhető. Az már más kérdés, hogy akár 73, akár 40+10 szerepel majd ott, nem lehetünk teljesen biztosak benne, hogy az úgy is van, ettől önkéntes és ellenőrzés nélküli a jelentéstételi rendszer.

@Kullancs: A lehetőségek sorrendjét amúgy én is valószínűség alapján állítottam fel, úgyhogy az első kettőre jóval több esély van, mint az utolsóra. Az EU-s szabályozás értékét pedig nagyban meghatározza az - és ebben jelentősen eltér a legszigorúbb ATT-elképzelésektől -, hogy nem létesít államok feletti ellenőrzést. Azaz ha én, mint állam engedélyezem az üzletet, akkor ebbe másik állami intézményi szinten nem szólhat bele, politikailag meg nem fog, ez így igaz.

Bandibacsi34 2010.12.24. 19:22:51

Hát én nem nagyon hiszek ebben. Főleg mert az USA és a legtöbb nyugati ország szinte mindent a Távol-Keleten gyártat, és ez alól szinte csak a fegyverek kivételek (és még a gépjárművek). Sőt valahol azt olvastam, hogy a brit hadsereg egyenruháit is Kínában gyártják a vállapok(és ilyesmik) kivételével.
Másrészt a lőszer akkor jó, ha ellövik, és vesznek újat (fogyasztói társadalom). Az Irán Gate is valami hasonlóról szólt, amikor az USA Izraelen kersztül adott el fegyvereket Iránnak.

Bandibacsi34 2010.12.25. 13:28:56

Érdekes cikk

kitekinto.hu/kelet-azsia/2010/12/24/kina_es_a_darfuri_konfliktus/

Mészáros Tamás 2010. december 24., péntek
Kína és a darfúri konfliktus

* Címkék: darfúr
* emberi jogok
* fegyverkereskedelem
* kína
* szudán

Kína Afrika-politikájának legvitatottabb pontja a szudáni kormány politikai és katonai támogatása: a nyugati diplomácia és sajtó a darfúri konfliktus szításával vádolja Pekinget. Habár e kritikák nagyrészt megalapozottak, a krízis megoldása Kínának is érdekében áll, s bizonyos területeken komoly lépéseket is tett a helyzet rendezésére.

Amint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, Kína afrikai gazdasági–politikai jelenléte az elmúlt évtized során elképesztő mértékben növekedett. Jelentőségét jól érzékelteti, hogy Kína a napokban először védte hivatalos dokumentumban sokat vitatott afrikai gazdasági és kereskedelmi tevékenységét, mondván, elősegíti az ENSZ Milleniumi céljait és fellendíti a fekete kontinens fejlődését. Peking Afrika-politikájának legérzékenyebb és legvitatottabb pontja a kelet-ázsiai országnak a szudáni kormánnyal fenntartott szoros kapcsolata. A nyugati diplomácia és média szerint Kína a szudáni kormány emberi jogi vétségeinek elnézésével, valamint az ország katonai támogatásával hátráltatja a darfúri konfliktus megoldását, mi több, olajat önt a tűzre.

Olajkapcsolat

Kína közelebbről - kattintson!

A kontinens többi államához hasonlóan Kína Szudánnal is elsősorban az ország ásványkincseinek kiaknázása céljából ápol szoros viszonyt. A két ország 1959-ben vette fel a diplomáciai kapcsolatokat, Kína az 1970-es években kölcsönökkel és segélyekkel támogatta az országot. A két fél gazdasági kapcsolatai ugyanakkor csak az 1990-es évek közepén indultak virágzásnak, amikor is Szudán Oszama bin-Laden és az al-Kaida támogatása miatt az Egyesült Államok feketelistájára került. Ezt megelőzően az ország olajkészleteinek feltárását az amerikai Chevron vállalat irányította, a cég azonban a washingtoni kormányzat nyomásának engedve, illetve a térségbeli biztonsági kockázatok hatására kivonult Szudánból, így Kartúm kénytelen volt új üzleti partnerek után nézni. Peking természetesen kapva kapott az alkalmon, s az 1990-es évek végére a Kínai Nemzeti Olajvállalat (CNPC) vált a legfőbb olajipari befektetővé Szudánban.

A CNPC 40%-os részesedést birtokol az 1997-ben alapított, a Fehér-Nílustól nyugatra elhelyezkedő térségében koncessziót élvező Greater Nile Petroleum Operating Company konzorciumban, míg a Szudán délkeleti határa mentén elterülő olajmezőiket kitermelő, 2001 óta fennálló PetroDar 41%-át tartja kezében – mely cég további 6%-a a szintén kínai Sinopec-é. A kínai cégek a kitermelés mellett az olajipari infrastrukturális fejlesztések kivitelezésében is kulcsszerepet vállaltak, a szudáni olajvezetékek és finomítók a CNPC hathatós segítségével készültek el, míg egyes kelet-ázsiai vállalatok a Vörös-tenger partján fekvő Port Sudan kikötőjének bővítésében működnek közre. A kínai cégek infrastrukturális beruházásai nem csak az olajiparra korlátozódnak: a fentiek mellett a legtöbb szudáni út-, vasút-, ingatlan-, gát- és erőműépítést kelet-ázsiai cégek végezték és végzik. Peking összességében Kartúm legfőbb kereskedelmi–gazdasági partnere. Kína szudáni befektetéseinek pontos mértéke nem ismert, az összeg becslések alapján meghaladja az ötmilliárd dollárt. Az elmúlt években a szudáni olajexport 65-80%-a irányult Kínába – mely a kelet-ázsiai ország teljes fogyasztásának 5-7%-át teszi ki –, míg az afrikai ország importjának egyharmada érkezett Peking irányából. Mindezek következtében a szudáni kínai diaszpóra mérete is jelentősre nőtt, manapság 25-50 ezer fő közé tehető.

Fegyverexport

Az olajipari és kereskedelmi együttműködés mélyülésével a két ország politikai és katonai kapcsolatai is igen szorossá váltak, ez pedig Peking szudáni szövetségének fő támadási felületévé vált. Egyes források szerint Kartúm az olajüzletekből származó bevételeinek több mint háromnegyedét fegyverkezésre költi, fő hadibeszállítója pedig természetesen Kína. Peking már a darfúri konfliktus 2003-as kitörését megelőzően is Szudán egyik legfőbb fegyverszállítója volt, s a kelet-ázsiai ország az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 2004-ben bevezetett, majd 2005-ben kiterjesztett – Kína tartózkodása mellett elfogadott – fegyverembargók ellenére továbbra is Kartúm legfőbb hadiipari partnere.

A két ország fegyverkereskedelmi együttműködése a fenti két ENSZ-embargó egy kiskapujának kihasználásán alapul, mivel a fegyverkereskedelmi korlátozás csak a darfúri katonai jelenlétre terjed ki, nem érinti azonban Szudán egyéb hadibeszerzéseit. Kína 2003 óta legalább 26 vadászgépet, 200 katonai teherautót, illetve tankokat és harckocsikat, valamint jelentős mennyiségű kézifegyvert és lőszert adott el Szudánnak – az ENSZ szankciók miatt természetesen ezen üzletek feltétele az volt, hogy a felszereléseket Kartúm nem használja Darfúrban.

Ugyanakkor számos jel arra utal, hogy a Kartúm a Kelet-Ázsiából származó fegyvereket Darfúrban is bevetette és beveti: egy a múlt hónapban – Peking tiltakozása ellenére – az ENSZ BT elé került jelentés szerint a régióban a szudáni hadsereg bizonyítottan Kínában gyártott lövedékeket használt. Az ehhez hasonló vádak nem új keletűek: az ENSZ szakértői már 2006-ban is kínai lövedékeket találtak, illetve több mint 200 Pekingtől vásárolt katonai járművet azonosítottak be Darfúrban. A téma a pekingi olimpiát megelőzően is heves vitákhoz vezetett: Steven Spielberg például ezen okból nem vállalta a sportesemény nyitóünnepségének megrendezését, míg a BBC Panorama című tényfeltáró műsora a játékokat megelőzően a darfúri konfliktus „feltüzelésével” vádolta meg Kínát. A fegyvereladások mellett további nemzetközi kritikák forrása, hogy Peking a szudáni hadsereg – elsősorban a légierő pilótáinak – kiképzésében, valamint az afrikai országok hadiiparának kiépítésében is jelentős segítségek nyújt Kartúmnak.

Habár Peking mindennemű felelősséget elhárít a kérdésben, s folyamatosan hangsúlyozza, hogy elítéli a Szudánnak eladott hadianyagok Darfúrban való bevetését, valószínűtlennek tűnik, hogy a kínai kormány annyira naiv lenne, hogy bízzon Kartúm jogkövető magatartásában. Ugyanakkor Pekingnek nem csak nemzetközi közösség elmarasztalásával kell szembenáznie Kartúm támogatása miatt: a darfúri felkelők az elmúlt években számos esetben támadtak kínai cégek által birtokolt és üzemeltetett olajipari létesítményeket Szudán területén.

Diplomáciai manőverezés

A két ország szoros gazdasági–politikai kapcsolatai következtében Peking az ENSZ-ben is gyakran kiáll Kartúm mellett. Habár Kína eddig nem használta a biztonsági tanácsi vétójogát az afrikai országgal szemben bevezetett szankciók megfékezésére, a Szudánnal kapcsolatos kérdésekben rendre tartózkodik a szavazástól, illetve lobbierejét is felhasználja a Kartúmra nehezedő nemzetközi nyomás enyhítésére. Emellett a két ország kölcsönösen „segíti” egymást az ENSZ emberi jogi bizottságában is: míg a darfúri konfliktussal kapcsolatos kérdésekben Peking támogatja Kartúmot, addig Kína Tibet-politikájának anomáliáit illetően Szudán rendre a kelet-ázsiai ország elmarasztalása ellen szavaz.

Az emberi jogi kérdésekben, illetve azok asztal alá söprésében tanúsított együttműködés ellenére ugyanakkor az elmúlt években valamelyest megváltozott Kína álláspontja és hangneme a darfúri konfliktust illetően. Habár Peking továbbra is fontosnak tartja a szudáni belügyekbe való be nem avatkozást, illetve az ország területi szuverenitásának tiszteletben tartását, Hu Csin-tao (Hu Jintao) elnök 2007-es kartúmi látogatását követően a korábbiaknál valamivel árnyaltabb hivatalos pozíciót fogalmazott meg Darfúr kérdésében. A kínai államfő által megfogalmazott pontok szerint országa a konfliktus békés, tárgyalásos úton való rendezését kívánja elősegíteni; támogatja továbbá az ENSZ és az Afrikai Unió (AU) részvételét a békefolyamatban; valamint kiemelt kérdésnek nevezte a térség stabilitásának megteremtését és az életkörülményeinek javítását. A kelet-ázsiai ország a fenti elvek mentén fontos szerepet játszott az ENSZ és az AU közös békefenntartó missziójának, az UNAMID-nak a felállításában. Az egység felállításáról egyrészt Peking ENSZ BT-elnöksége alatt született döntés, másrészt az alakulatot a szudáni kormány elsősorban a kínai diplomáciai kar unszolására engedte be az állam területére, harmadrészt a kelet-ázsiai ország maga is számottevő katonai szerepet vállal a misszióban.

A darfúri békéltetés diplomáciai síkját tekintve tehát Kína sok szempontból pozitív szereplőnek tekinthető, egy témakörben ugyanakkor továbbra sem hajlandó meghajolni az ENSZ-többség előtt, mégpedig a darfúri konfliktus háborús bűnösei feletti igazságszolgáltatás kérdésében. Az ENSZ BT 2005-ben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé utalta a darfúri kérdést, mely szervezet statútumát azonban a mai napig sem Kína, sem pedig Szudán nem fogadta el – az ICC joghatóságát egyébként az Egyesült Államok sem ismeri el. Az ICC ezt követően több szudáni vezetőt, köztük Omar al-Bashir elnököt is háborús bűnökkel vádolt meg, s elfogatóparancsot adott ki ellenük, mindezt Kína – számos afrikai és arab országgal egyetértésben – hevesen ellenezte és ellenzi a mai napig is, amit ma már WikiLeaks-távirat is igazol.