"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Hideg realitás a "Tűzimádók földjén"

2010.11.28. 05:50 CSM

Az elmút évtized növevő energiaárai, a 2008-as orosz-grúz háború, majd a gazdasági válság hatást gyakoroltak a Kaszpi-régió politikai-gazdasági körülményeire is. Növekvő olaj- és földgázbevételei, a Nyugat dél-kaukázusi régióban mutatott közelmúltbeli passzivitása és a Nabucco állandósuló csúszásai miatt Azerbajdzsán kül- és energiapolitikája a (geo)politikailag alapvetően kívánatosabb európai iránnyal szemben egyelőre a rövid távú gazdasági előnyöket kénytelen választani.

A Kaszpi-tenger térségét a kilencvenes évek második felétől az „új nagy játszma” területeként aposztrofálták, utalva az egy évszázaddal korábbi közép-ázsiai brit-orosz csörtére. Az „új nagy játszma” részesei elsősorban a Szovjetunió összeomlását követő zűrzavarba behatoló Egyesült Államok és korábbi érdekszféráit (a kilencvenes években inkább csak szavakban) megvédeni kívánó Oroszország lettek volna. A vetélkedés tárgyát - az ismét előtérbe került geopolitikai megközelítések alapján – a Kaszpi-térség egyes országai alatt megbúvó, a szovjet összeomlás után mások számára is elérhető közelségbe került olaj- és földgázkészletek képezték. Az energiatartalékok mellett többen felhívták a figyelmet a régió egyes országainak stratégiai fontosságára, például a jelentős nyersanyagtartalékokkal rendelkező, Oroszország és Irán közé ékelt Azerbajdzsán jelentőségére (melyet Brzezinski „Nagy sakktábla” című könyvében külön kiemel, rámutatva jelentőségére a Közép-Ázsiából Oroszország megkerülésével megépítendő csővezetékek szempontjából). Valóban, Azerbajdzsán megkerülhetetlen tényező a közép-ázsiai energiatranzitban, de elhelyezkedése és tartalékai (világ feltárt kőolaj- és földgáztartalékainak 0,6-0,6 %-át birtokolja) miatt önmagában is a tágabban értelmezett környék energiaéhségének egyik célpontjává vált. Mindemellett az Örményországgal több mint két évtizede folyó (másfél évtizede „befagyott”) Hegyi-Karabah hovatartozását érintő konfliktusa a Kaukázus egyik legfontosabb biztonságpolitikai válsága is. Azerbajdzsán utóbbi évtizedben az energiaár-emelkedés és feltárt új földgázlelőhelyek miatt növekvő önbizalma, valamint az utóbbi két év megváltozó körülményei némileg átformálták Baku külpolitikáját, ami a térség közelebbi vizsgálatára int minket.

Azerbajdzsán külpolitikája az 1990-es években
Amikor az Ausztriányi területű és lakosságú Azerbajdzsán elnyerte függetlenségét, már javában zajlott az örmény többségű, de autonóm azerbajdzsáni tartományként működő Hegyi-Karabah hovatartozásáról folyó háború (1988-94). A helyi, függetlenségről szóló népszavazás, majd az Azerbajdzsán területének 20%-át elfoglaló örmény beavatkozás máig nem múló sebet ejtett Baku önbecsülésén. A kilencvenes évek első felében Azerbajdzsánt mindemellett belpolitikai zűrzavar, gazdasági visszaesés (a GDP 1990-95 között 58%-kal esett vissza, árvita miatt megszakadt a türkmén gázimport is), valamint az örményekkel vívott háború következtében megjelenő 0,6-0,8 millió azeri belső menekült (IDP) is sújtotta.
A belpolitikai helyzetet az Örményországgal 1994-ben megkötött fegyverszünet és a hatalomba 1993-ban államfőként visszatérő Hejdar Alijev (aki a szovjet időkben Azerbajdzsáni SzSzK 1969-87 közötti első embere és a KGB tábornoka volt) stabilizálta. Alijev nyugatbarát és pánturkista elődjéhez, Abulfaz Elcibeyhez hasonlóan az 1980-as években stagnáló azerbajdzsáni energiaipar fellendítésével kívánta országa helyzetét stabilizálni, így 1994-ben „az évszázad szerződésének” aláírásával megnyitotta az azerbajdzsáni energiaszektort a külföldi (elsősorban nyugati) befektetések előtt.
A bakui vezetés nem véletlenül támaszkodott az energiaiparra. Azerbajdzsán hármas külpolitikai célt tűzött ki maga elé: 1. a frissen megszerzett politikai függetlenség védelmét (ennek történelmi előzménye, hogy 1918-ban már létezett egy Azerbajdzsáni Demokratikus Köztársaság, melyet rövidúton magába olvasztott a Szovjetunió), 2. a területi integritás visszaállítását (értsd: Hegyi-Karabah visszaszerzését az örményektől), 3. Azerbajdzsán energiaszektorának önellátóvá tételét és befektetők bevonását. A nyugati befektetők bevonása természetesen az USA és Nyugat-Európa figyelmének felkeltését is szolgálta, elsősorban két okból: egyrészt így kívánták megelőzni Moszkva visszatérését, másrészt az energiaipar megnyitásával lobbizott Baku azért, hogy Nyugat gyakoroljon nyomást Örményországra Hegyi-Karabah-ügyben.
Azerbajdzsán sikerrel keltette fel Washington érdeklődését, mely a kilencvenes évek végén a földrajzilag zárt Azerbajdzsán olajkitermelését a Földközi- és Fekete-tengerig elvezető csővezetékek (Baku-Tbiliszi-Ceyhan, Baku-Tbiliszi-Supsa) kiépítésén ügyködött, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy így erősítse a Dél-Kaukázus országainak együttműködését, egyúttal megerősítse függetlenségüket Oroszországgal szemben, lehetetlenné téve az 1991 előtti állapothoz való visszatérést. Baku jelentőségét különösen növelte az a tény, hogy 1999-ben Sah Deniznél viszonylag jelentős, 0,7 trillió köbméterre rúgó földgáztartalékokat találtak. Az USA felkarolta a Közép-Ázsiából Nyugat felé tartó, Oroszországot és Iránt egyszerre kikerülő, Azerbajdzsán és Türkmenisztán között megépítendő Transz-Kaszpi vezetéktervet is. Ez a terv azonban kútba esett a Kaszpi-tenger tisztázatlan nemzetközi jogi helyzete és az Alijev elnök és a Türkmenbasi közötti, a vezeték kapacitásának megosztását érintő vita miatt.
 

(2000-2006) Növekvő remények és felértékelődés
Az ezredforduló után az azeri vezetés bizakodással tekinthetett a jövő elé. A kőolajárak már 1999-ben növekedésnek indultak, ami növekvő bevételekkel kecsegtette a bakui államkasszát. 1999-ben megnyitották a Baku-Tbiliszi-Supsa kőolajvezetéket, mely napi 145 000 hordó azeri kőolajat csatornáz Grúzia fekete-tengeri kikötőjén keresztül a világpiacokra. 2002-ben megindult a Washington által is erősen támogatott, napi 1 millió hordó olaj kapacitású Baku-Tbiliszi-Ceyhan (BTC) olajvezeték és az évi 8 milliárd m3 Baku-Tbiliszi-Erzurum földgázvezeték építése, mely nemcsak az azeri export lehetőségeit növelte, de kulcsszerepet adott Baku kezébe, hisz például Kazahsztán is érdeklődött a BTC vezetéken keresztüli olajexport iránt. 2003-ban Hejdar Alijev halála után simán ment végbe az államfőcsere (egyben  az első posztszovjet dinasztiaalapítás): Hejdart fia, Ilham Alijev követte az elnöki székben.
A kilencvenes évek instabil időszaka után növekedésnek indult az azeri gazdaság és a 2000-ben 41%-ban földgázon alapuló (1990-ben 61,5%-on, 2005-ben 57,5%-on álló) belső energiafogyasztás is. Sah Deniz kitermelésének megindulásáig ezért ismét beindult a földgáz importja Oroszországból (Azerbajdzsán fogyasztása 1985-ben beérte a kitermelést, ezért a fizetésképtelenségig és gazdasági visszaesésig, 1992-ig, Türmenisztánból importált földgázt Oroszországon keresztül). Azerbajdzsán, bár ellentmondásos viszonyt ápolt Moszkvával Örményország orosz támogatása és a megvalósuló azeri olaj-és gázvezeték-projektek miatt, a posztszovjet térségben szokásos alacsony árakon kapta a nem túl nagy mennyiségű, 2000-2006 között évi 0,3-ról 3 milliárd m3-re növekvő gázt (korábban csak Türkmenisztánból és kisebb mértékben Iránból volt import).
2006-tól különösen kedveztek a körülmények Baku terveinek, sőt ez az év mérföldkőnek is tekinthető. Ebben az évben megnyílt a BTC olajvezeték és a BTE földgázvezeték. Beindult a sah denizi földgázmező első fázisának kitermelése is, mely kielégítette az azeri fogyasztást, megvalósítva az azeri vezetés 1996 óta dédelgetett tervét, hogy Azerbajdzsán önellátóvá váljon földgázból. Mindemellett Sah Deniz az új BTE csővezeték megnyitásával induláskor évi 3 milliárd m3 gáz törökországi és grúziai exportját is lehetővé tette. Ugyanebben az évben Moszkva keményedő energiapolitikája révén Grúziához hasonlóan duplájára évi 230$-ra emelte a földgáz 1000 m3–ének azeri exportárát, ezért (és Sah Deniz beinduló és növekvő kitermelésével a háta mögött) 2006 decemberében Baku felmondta az orosz importot. A növekvő olajáraknak és bevételeknek köszönhetően Azerbajdzsán rekordmagas, 35%-os GDP-növekedést produkált a 2006-os évben.
Ha mindez nem lett volna elég, a 2006-os év újabb távlati lehetőséggel kecsegtetett. A 2005-2006-os orosz-ukrán gázháború következményeként az Európai Unió felerősödő expordiverzifikációs törekvései a Nabucco gázvezetékprojekt keretében a földrajzilag legközelebbi, Oroszországon kívüli forrásként az azerbajdzsáni sah denizi lelőhely következő évtized első felében beindítani kívánt második fázisát célozták meg. Mindez találkozott Baku távlati terveivel, hogy az önellátás mellett a legnagyobb piaccal és kellően magas árakkal (az ’európai’ áraknak a posztszovjet térség földgáztermelői különös misztikumot tulajdonítottak az instabil posztszovjet kereslet és a nyomott orosz felvásárlási árak mellett) jellemezhető európai piacra nyisson.

(2006-) Nagy remények és csalódások
A Nabucco-kérdés megjelenésével Azerbajdzsán kettős lehetőséget látott a földgázkereskedelemben. Egyfelől az exportdiverzifikáció miatt, másfelől a földgázkereskedelmet új külpolitikai eszközként kívánták felhasználni, nevezetesen a leendő európai partnerek befolyásának latbavetését remélték Karabah-ügyben (kicsiben ezt már meg is próbálták: Baku Grúzia energiaellátásával kíván Tbiliszi mentora lenni, azért cserébe, hogy a grúzokat Jerevánnal fennálló viszonyunkban a 'kívánatos' irányba terelje). A Karabah-kérdés immáron tíz éve megoldatlan volt, az USA, Oroszország és Franciaország vezetésével működő Minszki-csoport nem volt túl hatékony az azeri-örmény konfliktus megoldásában. Baku különösen gyanakodott az örményekkel szívélyes kapcsolatot fenntartó Moszkvára, de a jelentős befolyású franciaországi és amerikai örmény diaszpóra miatt Párizs és Washington is meglehetősen lazán állt a kérdéshez. Baku ezen kívánt változtatni, ezért Alijev elnök hamar felkarolta a Nabucco-tervet és nyílt lobbitevékenységet fejtett ki mellette (például a 2009. januári budapesti Nabucco-csúcson a megcélzott kitermelők közül egyedül Azerbajdzsán képviseltette magát a legmegasabb szinten, Alijev elnök személyében - balra).
A 2007-2008 folyamán meredeken növekvő kőolaj- és földgázárak, a Nabuccót érintő számolgatások és a posztszovjet térségben a földgázkitermelés lekötéséért beinduló versenyben (ahol Oroszország és Kína gyorsan reagált, míg a közép-ázsiai kitermelők sikeresen ’európai’ szintre srófolták fel az árat) Európa számára a Kínától földrajzilag elzárt, Oroszországot fenntartásokkal kezelő, kitermelését dinamikusan növelő Azerbajdzsán maradt a biztos pont. A Nabuccót övező állandósuló bizonytalankodás (melynek egyik eklatáns példája egyik korábbi kormányunk hozzáállása) azonban kezdte felemészteni Baku türelmét.
Az azeri vezetést nem érintették jól az elmúlt pár év dél-kaukázusi amerikai politikai lépései sem. Washington, amellett, hogy fenntartotta Azerbajdzsánt érintő, 1992 óta fennálló pénzügyi segélytilalmát (Freedom Support Act, Section 907), 2008. márcuis 14-én Párizzsal együtt leszavazta az ENSZ-Közgyűlés 10693-as határozatát, mely megerősítette Azerbajdzsán területi integritását (a többi EU-s ország küldöttei tartózkodtak). Ez egy újabb csalódás volt azután, hogy USA és az EU ellenezték a Baku-Tbiliszi-Kars vasútvonal megépítését is, mert elkerüli Örményországot  (a BTK vasút amúgy a regionális kereskedelem fejlesztését is hivatott gyorsítani, de a Kelet-Ázsiát az EU-val összekötni kívánt vasútvonal elemévé is szeretne válni). A 2008. őszi török-örmény közeledés amerikai támogatásával Washington ismét beleköpött Baku levesébe. Azerbajdzsán külpolitikai stratégiájának alapját képezte ugyanis Örményország szomszédeival fennálló terhelt viszonya (kivéve Irán) és a 'rokon' Törökország Azerbajdzsánnal vállalt szolidaritása (és a háború óta Örményországgal szemben fenntartott határzára) és Jerevánnal fennálló feszültségei. Bakuban mindezt Törökország és Azerbajdzsán közé vert éknek és 2008 márciusához hasonlóan egyfajta árulásként értékelték.
Az azeri vezetést mindezek mellett tovább irritálta az, hogy a Nyugat folyamatosan (bár a Nabucco-terv felmerülése óta egyre finomabban) bírálta Bakut a demokrtatikus hiányosságok és az emberi jogi helyzet miatt. Mindemellett a 2008-as grúziai háború Azerbajdzsánban is nyilvánvalóvá tette a nyugati befolyás határait: a grúzok által hebehurgyán kiprovokált háborúban a Nyugat nem sietett Tbiliszi segítségére. A 2009. januárjában hivatalba lépett Obama-adminisztráció Dél-Kaukázust érintő passzivitása és a Nabucco újabb csúszásai végleg lejjebb lohasztották a bakui kormány még nem is olyan rég oly' nagy várakozásait.

(2008-) Pragmatikus irányvonal
Azerbajdzsán az utóbbi pár év fejleményei miatt is pragmatikusabbá tette kül- és energiapolitikájának irányait. Noha a hivatalos megnyilatkozásokban (és hosszabb távon továbbra is) Európa  marad a (geo)politikailag kívánatos irányvonal, a rövidtávú gazdaságpolitikai céloknak ma nagyobb teret engednek Bakuban: bárki, aki megépíti a gázvezetéket (vagy ami esetleg már létezik is) és fizet, kap földgázt. Valóban, az EU-s export mellett alternatívaként jelenik meg a már működő oroszországi, törökországi és iráni export növelése.
Növekvő földgázkitermelésének azonnali exportja érdekében az azeri kormány már 2008-ban sem zárkózott el az 'európai áron', a meglévő vezetéken importajánlatot tevő Gazprom vásárlási ajánlatától (ami első látásra közröhej, hisz 2006-ban még épp az orosz gáz azeri importjáról ment a vita, mindeközben ugyanakkor a Gazprom viselkedésében is fordulat történt: 2008-ban viszont a Gazprom célja a földgáz alternatív vezetékforrások előli elszipkázása). Ennek keretében 2009-ben 0,5 milliárd, 2010-ben 1 milliárd, 2011-ben 2 milliárd, 2012-ben "több mint 2 milliárd"  m3-t vásárolnak az amúgy a világ legnagyobb fölgázexportőrének számító oroszok (a piaci haszon ellenére azonban Baku, ha lehet, nem feltétlenül Oroszország felé kíván hosszútávon elköteleződni).
Azerbajdzsán egyáltalán nem "dobta" a nyugatos külpolitikai irányvonalat, sőt, Európa - a hitegetés és a bírálatok ellenére - politikailag továbbra is sokkal kívánatosabb. Továbbra is fontos szempont a földgáz európai exportja, ugyanakkor nem csupán a Nabucco az egyetlen lehetőség. Baku szívesen áll bármilyen terv mellé, ami a megvalósítást előbbre viszi, például az ITGI, TAP, vagy az utóbbi évben kiötölt Románián keresztül Közép-Európába tartó AGRI földgázvezeték (és LNG útvonal) terve iránt is hajlandóságot mutatnak Bakuban. Utóbbinak előnye, hogy nagyobb tranzitországok (Törökország) nélkül tervezi a gáz EU-ba juttatását.
A Nabucco egy helyben topogása ellenére Azerbajdzsán ugyanakkor nem veti el a Törökországon keresztül menő vezetékterv ötletét sem, noha Ankarával (mindenfajta testvéri és szolidaritási érzések ellenére) már most komoly árvitái vannak.  Tudvalevő, hogy Törökország dinamikusan növekvő földgázfogyasztása miatt az import jelenlegi egyetlen (orosz) forrása mellett szeretné diverzifikálni földgázimportját, és felszívná akár a teljes azeri exportot is, Baku viszont nem szeretné (megintcsak mindenféle jó viszony ellenére), ha esetleges egyedüli vásárlóként csak Ankara határozná meg az árat.
Valóban, Baku mintha újabban az azeri-iráni viszony valamelyest javítására is törekedne, bár fenntartások azért bőven vannak. Noha Azerbajdzsán sosem ignorálhatta teljes mértékben déli szomszédját, ahol 20 millió (!) azeri él, az eddigi közös kereskedelmi forgalom eddig meglehetősen alacsony, 2009-ben alig 169 millió dollár volt. Azerbajdzsán ugyanakkor egyelőre nem támogatja (még Washington kérése ellenére sem) nyíltan az ENSZ BT 1929-es határozata által Iránra kivetett szankciókat, elsősorban az iráni azeri kisebbség és Teherán Azerbajdzsán nahicseváni exklávéjának energiaellátásában játszott szerepe miatt.  Bár Baku a Teheránnal fenntartott viszony javulásával természetesen Irán örmény kapcsolatainak  (mely az elmúlt két évtizedben az azeri-iráni viszony javulásának legfőbb kerékkötője volt) lazulását, vagy legalább Irán Örményországra való ráhatását is el kívánja érni, az azeri kormányban alapvetően szkeptikusak ezzel kapcsolatban. Iránnak Baku szerint mindig is az örmény kapcsolatok fontossága volt előbbre való, ezért is kérdés, hosszú távon érdemes-e Azerbajdzsán nyugati hitelességét feláldozni a Teheránnal való komolyabb kacérkodással. A jelenleg 1,2 milliárd m3-nyi iráni földgázexport jövőbeni növelése viszont nyílt lehetőség: Irán idén szeptemberben bejelentette, hogy "annyi földgázt vesz, amennyit csak Azerbajdzsán szállítani tud". Bár az európai gázpiac jóval kívánatosabb, kérdés, Baku számára az európai vezetéktervek további egy helyben topogása mellett továbbra is csak az EU élvezne-e prioritást - hisz van Iránba vezető infrastruktúra és ottani kereslet is.
Azerbajdzsán viszonya az utóbbi két évben az exportdiverzifikációban hasonlóan érdekelt Türkmenisztánnal is látványosan megjavult. Míg az időebb Alijev és a Türkmenbasi nem túl szívélyes viszonya a két ország kapcsolatára is kihatott, utódaik pragmatikusabban közelítik meg a kétoldalú viszonyt. Asgabat a beindult kínai export és a meglévő orosz export mellé bővítette iráni exportját és a 2010. november 18-i bakui Kaszpi-csúcstalálkozón kifejezte készségét egy Bakuval közös Kaszpi-tenger alatti vezeték iránt is (az orosz-türkmén viszony tavaly április óta mélyponton van: Medvegyev és Berdimuhammedov eltemették a Kaszpi-menti gázvezeték ötletét is, ezért európai viszonylatban a türkmén kormány ismét nem tartózkodik a bombasztikus bejelentésektől: a türkmén miniszterelnök-helyettes Asgabatban bejelentette, hogy Türkmenisztán akár évi 40 milliárd m3-t is felajánlana a Nabuccónak). Bár a vezetéket európai irányban értették, de Baku távlatilag a kínai export valamilyen lehetőségén is gondolkodik (ehhez persze a türkméneknek is lenne egy két szava).
Azerbajdzsán a kereskedelmi/gazdasági megfontolások mellett továbbra sem mondott le arról, hogy (Moszkvához hasonlóan) az energiatartalékait (geo)politikai céljai szolgálatába állíthatja, természetesen a Karabah-kérdésben Örményország ellen. Novemberben az azeri kormány ajánlatot tett az Oroszországból Grúzián keresztül Örményországba tartó gázvezeték grúz szakaszában való részesedésre. 

Összegzés
Összességében elmondható, hogy az évtized végére Azerbajdzsán csak részben tudott élni olaj-, és mindinkább növekvő földgázvagyonával külpoltikai céljai eléréséhez. Az ország kulcsszerepe miatt sikerül megerősítenie függetlenségét, a kitermelt szénhidrogének lehetővé tették az önellátást. Az exportdiverzifikáció csak felemásan sikerült, a Nabucco körüli tétovázás valamint a Nyugat Baku érdekeit érintő kétarcú magatartása arra késztették az azeri kormányt, hogy rövidtávon a kereskedelmi érdekeket a hosszútávú politikai irányvonal elé helyezze, lásd az adott helyzetben az azonnal rendelkezésre álló orosz és iráni energiapiac felé nyitást. Európa számára azonban nem lenne szerencsés, ha ez a rövidtávú, egyelőre átmeneti jelenség közép-és hosszútávra is kitolódna. A hosszútávú azeri kereskedelmi és politikai irányvonal tartós átformálódását nem engedheti meg magának a Nyugat, még akkor sem, ha az azeri tartalékok európai vezetékekre elegendő volta miatt sok a jogos nyugati kétség (az azeri kitermelés önmagában nem lesz elegendő a tervezett európai igényekre, tekintve a viszonylag magas azeri belső fogyaztást és főleg, ha Baku mindenkinek elkötelezi magát), és mégha Azerbajdzsán sem szeretne amúgy túlzottan nagy függést Irántól vagy Oroszországtól (ahogy ez történetében már párszor előfordult). Energiatartalékai miatt növekvő kaukázusi befolyása ellenére Hegyi-Karabah ügyében Baku máig nem ért el eredményt, és az azeri eszköztárban ezért a puha eszközök mellett időről-időre a keményebb instrumentumokat sem rejtik el. Azerbajdzsán nem győzi hangoztatni szénhidrogén-bevételeken nyugvó hadseregfejlesztését: egy pár héttel ezelőtti bakui bejelentés szerint Azerbajdzsán tervezett védelmi költségvetése 2011-ben meghaladja a teljes örmény állami büdzsét. Ezek a kemény eszközök azonban -  már csak az azeri szénhidrogén-kereskedelmi érdekek szempontjából nézve is - valójában túlontúl kockázatosak.

Források:

Bowden, Julia: Azerbaijan: from Gas Importer to Gas Exporter. In: Simon M. Pirani [2009]: Russian and CIS Gas MArkets and their Impact on Europe. Oxford University Press, Oxford.

Brzezinski, Zbigniew [1998]: The Grand Chessboard: American Primacy and Its Geostrategic Imperatives. Basic Books.

Caspian oil and gas: the supply potential of Central Asia and Transcaucasia [1998]. International Energy Agency, Energy Charter Secretariat, Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD.

European Neighbourhood and Partnership Instrument - Azerbaijan. Country Strategy Paper 2007-2013.

Ismailzade, Fariz [2006]: Russia's Energy Interests in Azerbaijan. Russian Foreign Energy Policy, Global Market Briefings.

Ismaylov, Murad [2010]: Continuity and Change in Azerbaijan's Energy Diplomacy. Caucasus Analytical Digest, No 16, pp. 2-5.

Kjærnet, Heidi [2009]: 'The Energy Dimension of Azerbaijani-Russian Relations: Manoeuvring for Nagorno-Karabakh'. Russian Analytical Digest, No 56.

Mikhelidze, Nona [2010]: The Azerbaijan-Russia-Turkey Energy Triangle and its Impact on the Future of Nagorno-Karabakh. Instituto Affari Internazionali, 2010. Szeptember 18.

Overland, Indra, Kjaernet, Heidi & Kendall-Taylor Andrea [2010]: Caspian Energy politics: Azerbaijan, Kazakhstan and Turkmenistan. Routledge, New York.

Eurasianet

Rosszijszkaja gazeta

News.az

Magyar Rádió MR1

 

11 komment


| More

Címkék: kína usa eu oroszország irán gáz törökország gazprom nabucco türkmenisztán azerbajdzsán örményország grúzia

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr22467036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kullancs1983 2010.11.28. 10:41:20

A legjobbkor! Egy haverral épp mostanság tárgyaltuk Azerbajdzsánt..:)

mig8 (törölt) 2010.11.28. 12:19:38

Gratulálok, remek a poszt! Mindazonáltal érzek némi hiányosságot az azeri terveket illetően, bár ez lehet, hogy inkább majd egy másik poszt témája lesz. Ezzel együtt is remek helyzetleírás.

Viszont kérdeznék, ha lehet:

- Az AGRI-nak sok buktatója van. Mégis, hogy egyáltalán reális lehetőség legyen, kellene hozzá pár dolog. Például vezeték a Fekete-tengerig. Ez megvan-e, rendbehozták-e? Illetve most milyen a viszony Grúziával?

- A török felvásárlási lehetőség mennyire reális? Azaz, csak beszélnek róla, vagy már él, de azért mást is szeretnének?

- Az oroszokkal most vagy én nem látom át, hogy mi a baj, vagy nem értettem meg rendesen. Felvásárolnak bizonyos mennyiségű gázt, na és? Van még, nem? Vagy esetleg az árral van gond?

- Ahogy látom, Irán partnerként viselkedik. Oké, hogy most fekete bárány Nyugaton, de ha ő is vesz - ráadásul csak annyit, amennyit felkínálnak neki -, akkor hol itt a probléma?

-Végezetül ismét az AGRI. A projekt zseniális ötlet, mert egyszerű. De Azerbajdzsán tenni is hajlandó a sikeres megvalósításért, vagy csak gázt adna bele, ha összejön?

Kullancs1983 2010.11.28. 13:44:03

@mig8: Nem az én szakterületem ugyan, de: Az oroszok megveszik a gázt helyi áron, aztán otthon eladják (ha jól tudom), a saját termelésű gáz meg megy nyugatra. És nem csak az árral van gond, hanem az azeriek eléggé rühellik az oroszokat (meg egy kicsit a perzsákat is) mert jó viszonyban vannak az örményekkel. Akiket gyűlölnek. És szerintem az azeriek sokat tennének azért hogy olyanoknak adhassák el a gázt akik 1. jól megfizetik, 2. befolyásolhatóak valamennyire hogy őket támogassák nemzetközi szinten Örményországgal szemben.

Ja: lemil.blog.hu/2009/12/22/a_karabah_dosszie

CSM 2010.11.28. 16:58:55

@mig8: Kösz!
Akkor szép sorjában:
-Az azeri tervek ügye jó kérdés, de a cikk is kitért rá, amennyire lehet: Baku jobban örülne annak, ha összejönne valami Európa felé, mert nemcsak stabil partnernek számítanak, de (geo)politikailag és gazdaságilag sem megterhelő a piaci függés, mint a közeli oroszok vagy Irán esetében (mindkettőnek ugye történelmi előzményei is vannak). A vezeték megépítése viszont nem csak (nem elsősorban) az azeriek, hanem a fogyasztók és tranzitállamok dolga. Az azeri kitermelés már folyik EU-s vezeték még nincs a láthatáron, a mostani kitermelést viszont most el kell adni -ezért mondják Bakuban, hogy aki momentán vesz és van min elszállítania, az kap.

-Igen az AGRI is több dolgot igényel, például cseppfolyósítást Grúziában és vezetéket a grúz tengerpartig. Grúzia felé már létezik vezeték a BTE, csakhogy az utána lekanyarodik Törökországba. Tehát valóban, ezt is meg kéne építeni. Az LNG terminál nem olcsó mulatság és kéne az a regionális vezeték is a tengerpartig, és elméletileg ez kevesebb problémát jelentene, mint a Nabucco. Csakhogy kérdés: ki finanszírozza, mennyivel és ki a résztvevő? Ilyen konkrétumok ebben az ügyben sincsenek.

-A török felvásárlási lehetőség reális, hisz hosszútávú szerződés él, és már most is megy oda 6 milliárd m3, addig viszont a most 14 milliárd m3-es török fogyasztás akár megnégyszereződését is remélik. Most az oroszok a kulcsszereplők a török piacon, amin a törökök változtatnának is (állítólag a Nabuccoból ia 16 milliárd m3-t vagyis a kapacitás felét kérik - az AGRI azt is el szeretné elkerülni, hogy a törökök esetleg "megvámolják" az Európába menő kereskedelmet, mint ahogy a Nabucconál szeretnék), viszont az azeriek nem szeretnék, ha csak egyetlen nagy piacuk lenne, mely aztán az árat kedve szerint variálja.

-Az orosz felvásárlás most az azeri export negyedét viszi el. A Gazprom viszont kész többet is felvásárolni, ráadásul 'európai' áron. Az oroszok itt is és Közép-Ázsiában is, noha fogcsikorgatva, de megadják az európai árat a földgázért, hogy a korábbiakkal ellentétben ne az ár legyen a gond. A gond a korlátozott méretű azeri tartalékokkal és a kitermelés szintjével lehet. Az azeri évi kitermelést a következő évtizedben max 20-25 milliárd m3 közé várják. Ha az oroszok (és törökök esetleg irániak) túl sok azeri exportot szippantanak fel, vagy hosszabb távra nagyobb mennyiségre is leszerződnek, az az európai tervek esélyét halványíthatja, hisz most Baku az egész negyedik korridor alapja (momentán a Közel-Kelet felé kacsintgat az EU másodlagos forrásként).

-Iránnal szintén csak az lehet a gond, mint az oroszokkal. Ha mindenki vesz valamennyit, az az európai tervek elől (melyek megvalósíthatósága így tovább halványul) szippanthatja el a lehetőségeket.

-Azerbajdzsán természetesen támogatja az AGRI-t, mint legkívánatosabb opciót. A vezeték megvalósítása is csak részben Baku dolga, másrészt Tbiliszié és a finanszírozásé. Bár utóbbiba még az azeriek is beszállhatnak. A grúz hozzáállást illetően nincs gond, mert Bakutól kapják a gázt, nyomott áron (ez volt Azerbajdzsán célja, az oroszokhoz hasonlóan kicsiben ők is az energiapolitika külpolitikai felhasználását tolják előre), így érdekeltek is az azeri érdekek támogatásában, a nyugati kapcsolat szükségességéről már nem is beszélve.

Syolos 2010.11.28. 18:02:54

"világ feltárt kőolaj-és földgáztartalékainak 0,6-0,6 %-át birtokolja"

Tulajdonképpen akkor mennyit is?

CSM 2010.11.28. 20:28:49

@Syolos: 7 mrd hordó olaj és 1,3 trillió m3 földgáz

mig8 (törölt) 2010.11.28. 21:38:48

@CSM:

Köszönöm a gyors választ!

Az oroszok kapcsán azt nem értettem, hogy ha ők európai árat fizetnek a gázért, akkor az miért ne érné meg az azerieknek?

Ahogy én látom, a gondok inkább innen nézve gondok. Az azerieknek volna hová eladni a gázukat, ráadásul jó pénzért. És diverzifikálni is tudnának a szereplők között. Nem lehet, hogy túlértékelik az EU-s piacot?

Az AGRI a lényeg. A projekt három markáns részből áll. Ebből az első a grúz partokon felépítendő cseppfolyósítóval zárulna. (Jó tusdom, kell a vezeték is.) Ezt az azeriek kivel akarják megfinanszíroztatni? A második rész a szállítás. tankerkapacitás lenne és sokfelé vihetnék. A román-magyar fele pedig tkp kész van, csak a visszagázosító üzem kell még.

@Syolos:

Azért óvatosan ezekkel a számokkal. Van oylan ország, amelyik nem mondja meg a készleteit. És van olyan is, amelyik "érdekesen" számolja a sajátját.

CSM 2010.11.28. 22:14:06

@mig8: A finanszírozásról tudtommal nincsenek konkrétumok, de akár az azeri állam vagy olajtársaság (SOCAR) is be tudna szállni.

Az európai eladási opció Bakunak geopolitikailag kívánatos, mivel azt az ország gazdasági függetlenségének zálogaként tartják. Ebből a szempontból eddig valóban kissé túlértékelni látszanak. Mostanában viszont, amiről a cikk is szól, a rövidtávú gazdasági szempontok (a bárkinek való eladás) kerültek előtérbe.

A számok a BP Statistical Review-tól származnak (bocs, a forrás lemaradt):
www.bp.com/productlanding.do?categoryId=6929&contentId=7044622

Azerbajdzsán esetében ezek a számok viszonylag megbízhatóak, mert a feltárás és kitermelés külföldi cégek részvételével készül, így ők ismerik az adatokat (sőt, ők sokszor közlik őket) a BP ráadásul a legnagyobb külföldi résztvevő, ők üzemeltetik a Sah Deniz projektet is.

tudi 2010.11.29. 20:04:39

@CSM: Hát nem tudom, de szerintem a gazdasági függetlenség záloga az, hogy minél többnek adok le valamit annál jobb, mert akkor ha az egyik pát int nincs baj van még elég, akinek eladhatok. Bár az is tény, hogy az EU-s piac elég nagy, mondjuk a török is az, meg az iráni is. tehát lehet megérni Bakunak több vasat tartania a tűzbe, ráadásul az oroszok is már hajlanának elég jó árat adni érte.
Én mondjuk Iránt nem értem, elvileg ott is van gáz dögivel (mármint földgáz), ők is lehet simán önellátóak lehetnének (elvileg), bár lehet ők is arra játszanak, mint az oroszok, hogy importból fedezni a hazai szükségleteket, a készleteket, pedig pl.:Kínának vagy Indiának elpasszolni.

CSM 2010.11.29. 22:32:18

@tudi: Alapvetően igen, most az azeriek mindenkinek adnak gázt, aki megfizeti az árát és el is szállítja, ahogy ez a cikkből is kiderül. Politikailag ugyanakkor továbbra is az európai irányvonal lenne a legkívánatosabb, merthogy az számítana a legstabilabbnak: az oroszok ugyanis momentán csak azért érdeklődnek, hogy az európaiak elől vásárolják fel a kitermelést, az irániak energiapolitikája hektikus, a túlzott vagy kizárólagos török függés pedig nem tetszik Bakunak.

Irán energiapolitikája problémás. A politikai rendszer nem túl szerződéskövető hozzáállása és az állandó külpolitikai válság miatt kevés a befektető, az állam pedig az energiabevételek nagy részét a benzin és gáz lakossági fogyasztásának árszubvenciójába (ami miatt viszont magas és pazarló a fogyasztás) tölti vissza (és egyre inkább ez a rendszer stabilitásának egyik alapja) új mezők felderítése, a kitermelés bővítése és az infrastruktúra kiépítése/bővítése helyett. Ezért van az, hogy hiába a világ második legnagyobb földgáztartalékokkal bíró országa, Irán gázimportra szorul, mert például csak az infrastruktúra hiánya miatt számos régiót nem tud ellátni saját földgázával (Északkelet-Iránt például részben türkmén importgázzal látják el)