"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A COIN anatómiája - 1. rész

2010.02.16. 10:10 SchA

A blogon elég régóta dobálózunk a "COIN", azaz counterinsurgency szóval anélkül, hogy bővebb magyarázattal szolgáltunk volna, mit is jelent tulajdonképpen. A rövid cikksorozat ezt a hiányosságot hivatott pótolni, áttekintést nyújtva a háborúk eme speciális típusáról. Az első két részt a felkelések kérdéskörének szenteljük,  a rákövetkezőket pedig a felkelések legyőzésének, tehát a tényleges a COIN-nak. A cikkben leírtak 90%-ban a  témában íródott művekből származó elméletek összesítése, a saját megjegyzéseimet külön zárójeles részben tűntettem fel. (A szövegben nem mindig fogok konkrét szerzőre hivatkozni, de a forrásjegyzék megtalálható a cikk végén).

Ha az embernek a háború szót említik, alapvetően a klasszikus államközi háborúra gondol, általában a második világháborúra. Az első dolog, amit meg kell jegyezni, hogy a felkelés és az ellene irányuló COIN egy teljesen eltérő rendszert képvisel, mint az államközi háborúk, ezért utóbbiak alapszabályai a legtöbb esetben nem, vagy csak igen korlátozottan érvényesek a felkelők és a kormányerők közötti, aszimmetrikus háborúra.

A felkelés definiálása

A felkelés (insurgency) fogalmára - a biztonságpolitikában megszokott módon - számos különöző definíció létezik. Szerencsére ezek lényegesen több közös vonással rendelkeznek, mint pl. a terrorizmus, ezért néhányuk segítségével viszonylag jól meg lehet fogni a felkelések lényegét.

"A felkelés úgy definiálható, mint egy küzdelem egy hatalmon nem lévő csoport és a kormányzó hatóság között, ahol a hatalmon  nem levő csoport tudatosan használ politikai erőforrásokat (például szervezési szakértelmet, propagandát és demonstrációkat) és erőszakot, hogy elpusztítsa, átalakítsa vagy fenntartsa a legitimációs alapját a politika egy vagy több aspektusának." /O'Neill/

"A felkelés egy szervezett mozgalom, melynek célja hogy megdöntse a fennálló kormányt felforgatás és fegyveres konfliktus révén. (JP 1-02) Másképpen fogalmazva a felkelés egy szervezett, elhúzódó politikai harc, mely a meglévő kormány, megszálló hatalom vagy bármely egyéb politikai irányítás fennhatóságát és legitimitását akarja meggyengíteni, miközben kiterjeszti a felkelők fennhatóságát."
/COIN Field Manual, FM 3-24/

„Egy felkelés magában foglalja, hogy egy csoport szembeszáll a helyi kormányzó hatalommal, mely a közigazgatást, rendőrséget és a fegyveres erőket irányítja. A cél a meglévő kormány megdöntése és a hatalom megszerzése. A felkelés emiatt a rezsimváltásról szól, és ez az, ami megkülönbözteti az irreguláris konfliktusok egyéb formáitól, mint a szervezett bűnözés vagy a transznacionális terrorizmus."
/Harald Håvoll/

Mint az látható, a felkelésre is illik Clausewitz agyonismételt kijelentése, miszerint "a háború a politika folytatása más eszközökkel". Ebben az esetben azonban nem az egyik állam regnáló kormányának politikájáról beszélhetünk a többi állam irányában, hanem egy érdekcsoport politikájáról a regnáló kormánnyal szemben. Ha úgy tetszik, a felkelés "a belpolitika folytatása más eszközökkel".

A felkelés nem polgárháború a szó szorosan vett értelmében. Egy polgárháborúnál - vegyük az egyesült államokbeli verziót - egy ország két részre szakad jól definiálható határokkal, majd a két rész háborúba bocsátkozik egymás ellen. Fegyverzetük, legitimitásuk, politikai befolyásuk szempontjából két egyenrangú félről beszélünk, melyek általában a konvencionális hadviselés keretein belül vívják meg harcukat. Egy felkelés esetében kormányról és felkelőkről beszélhetünk, akik között minden szempontból hatalmas különbségek állnak fenn. Természetesen ha a felkelők sikeresek, elérhetik azt azt a szintet, ahol már egyenrangú félként harcolnak a kormányerőkkel, lásd Mao győzelme Kínában. Ez azonban mindig egy késői stádium, sohasem kiindulópont.

Galula ezen felül megkülönbözteti a felkelést a forradalomtól és a puccstól is. A forradalom egy előre nem tervezett, spontán kitörése a nép elégedetlenségének, ahol a kitörés pillanatában még nem lehet egységes, szervezett politikai vezetésről beszélni. A puccsnál ez a vezetés létezik, és a hatalomátvételt mindig hosszas tervezés előzi meg, azonban maga a cselekmény csak egy szűk politikai rétegre korlátozódik, és nem támaszkodik a népi támogatásra. A felkelés a két kategória közé esik, mindig eltervezett, és hosszan elhúzódó harcokra épít, de létfontosságú hozzá a népi támogatás is.

Miért törnek ki felkelések?

Nos, War Nerd-et idézve "a világ nagy részének csak két árucikkből van feleslege: elégedetlenségből és könnyűfegyverekből". A felkelésnek 4 előfeltételét különböztethetjük meg: egy ügy, amiért a felkelők harcolnak, egy gyenge kormány, optimális földrajzi viszonyok és a külső támogatás. A második két feltétel opcionális - jelentősen megkönnyíthetik a felkelők dolgát, de nem nélkülözhetetlenek. Az első két feltétel hiányában azonban nincs felkelés.

Nem létezik olyan állam, ahol nincsenek problémák. Ideális esetben azonban vannak csatornák, melyeken keresztül a problémák eljuthatnak a politikai döntéshozás szintjéig, ahol is a kormány megvizsgálja őket, majd intézkedéseket hoz a megoldásukra. De persze ez nem egy ideális világ, és számos oka lehet annak, hogy a lakosság körében elégedetlenséget okozó dolgok ügyében a kormány nem hogy nem hajlandó cselekedni, de gyakran még csak tudomást sem vesz róluk. Egy gyarmati sorban vagy megszállás alatt álló terület külföldi vezetése nyilvánvalóan nehezen fogadja el, hogy a helyi lakosság függetlenséget szeretne. Egy diktatúrában a politikai vezetés és a nép olyan mértében távolodhat el egymástól, hogy ezek a bizonyos csatornák teljesen meg is szűnhetnek. A demokráciákban sem feltétlenül jobb a helyzet: hiába van szabad választás X évente, a politikai rendszer merevsége, társadalmi és közbeszédbeli tabuk a legszabadabb(nak mondott) országokban is elfojthatnak egyes sérelmeket olyan mértékben, hogy egy csoport a fegyveres harcot fogja az egyetlen játható útnak látni. 

Ha meg is van az ügy, amiért a felkelés kitörhet, még mindig szükség van az állam gyengeségére. Egy totalitárius diktatúrában elég nehéz kirobbantani a felkelést, mert az állam hatékonyan ellenőrzi a polgárait, és idejében el tudja fojtani az ellene irányuló szervezkedést. Ha a felkelők szűk csoportja nem képes hirdetni az eszméit a lakosság körében, ha nem tud készülni a fegyveres harcra, mert a lelepleződés kockázata annyira magas a rendfenntartó szervek és a titkosszolgálatok kontrollja miatt, akkor legfeljebb szórványos terrorcselekmények elkövetésére lesz képes. Egy olyan államban, ahol a kormány nem rendelkezik az erőszak monopóliumával, nem képes betartatni a törvényeket, nincs jól szervezett közigazgatás és hiányoznak az alapvető szolgáltatások, mint az oktatás, egészségügy, stb, a felkelőknek könnyebb dolguk van, ami felkelés kezdeti stádiumát illeti.

/Ezért is kétélű fegyver a demokráciát erőltetni a világ forrongó részein. A demokrácia egyrészről valóban lehetővé teszi, hogy egyes csoportok az elégedetlenségüket a politikai rendszeren belül próbálják megoldani, ahelyett hogy a rendszerből kilépve fegyveres harc révén érvényesítsék az akaratukat. Ugyanakkor a demokráciával járó nyitottabb társadalom és gyengébb állam kiváló táptalajt is képezhet a felkelések számára./

A földrajzi viszonyok, illetve a külső támogatás már csak könnyítő/nehezítő körülményekként jönnek számításba. A klasszikus felfogás szerint a felkelőknek alapvetően a tagolt, erdős és/vagy hegyvidéki terep kedvez, ahol a lakosság túlnyomó része falvakban él. Ez azonban csak abban az esetben igaz, ha a felkelők gerillahadviselést folytatnak. Egyéb stratégiáknál (bővebben lejjebb) a nagyvárosok éppúgy megfelelnek, mint az áthatolhatatlan dzsungelek. A határok viszont minden esetben fontosak - egy tengerrel körülvett állam a kormányerőknek, míg egy tengerpart nélküli, sok szomszéddal - és persze átjárható határokkal - körülvett állam a felkelőknek előnyösebb.

Egymás mellett fekvő országok gyakran nincsenek jó viszonyban egymással, és előszeretettel támogatják a határ túloldalán tevékenykedő felkelőket kisebb-nagyobb mértékben, anélkül is, hogy közös politikai-ideológia nézeteket vallanának velük. Persze külső támogatást nem csak egy szomszédos állam, sőt nem is csak állam nyújthat, megtehetik ezt nemzetközi szervezetek, NGO-k vagy akár más felkelői szervezetek is. A külső támogatás legalsó szintje az erkölcsi támogatás, a szóban vállalt szolidaritás.

/A jó öreg "terrorista vs szabadságharcos" kérdés itt nyer értelmet - a kormány vagy a megszálló erők ellen harcoló felkelőket a politikusok és a média aszerint szokták egyik vagy másik kategóriába sorolni, hogy a győzelmüket vagy a vereségüket kívánják. Emiatt ez a megkülönböztetés általában nem a felkelőket, hanem magát a megkülönböztetőt minősíti./

A következő szint a politikai támogatás - ha egy ország a szavakon túl már tettekkel is segíti a felkelőket, de még a legális határokon belül. Például megszakítja a diplomáciai kapcsolatot a felkelőkkel harcoló kormánnyal, vagy szanciók bevezetését próbálja elérni különböző nemzetközi fórumokon. A nyílt és elismert külső támogatás általában idáig terjed. A fennmaradó három szintet (technikai támogatás - tanácsadás, hírszerzési infomációk; anyagi támogatás - pénz, és végül a katonai támogatás - fegyverek, kiképzés, menedék)  már nem szokták nagy dobra verni, de persze akár az is előfordulhat, hogy egy ország egyenesen katonai offenzívát indít a másik országban harcoló felkelők megsegítésére - ennek talán a legszélsőségesebb példája az 1999-es koszovói háború, ahol maga a NATO nyújtott segítő kezet az amúgy nem túl fényesen szereplő UCK-nak.

A felkelések kitöréséhez hozzá kell tenni, hogy - az államközi háborúkkal szemben - a legritkább esetben lehet beazonosítani a kezdő pontot, ahol véget ér a béke és elkezdődik a felkelés, majd válaszként a COIN. A felkelés jóval többről szól, mint a fegyveres harcról, és inkább politikai, mint katonai jellegű cselekmény. Galula ezért két részre bontja a felkelések kibontakozását: "hideg forradalmi háborúnak" nevezi a legális és erőszakmentes szakaszt, ahol még csak a politikai szervezkedés folyik, és "forró forradalmi háborúnak" a következő szakaszt, ahol már a felkelők nyíltan és erőszakkal szállnak szembe a kormánnyal. /A félreértések elkerülése végett, a legális szakasz azért nevezhető joggal a háború részének, mert a fegyveres harcok előkészítésére irányul./

Osztályozási szempontok

A felkeléseket számos jellemzőjük mentén lehet - és a sikeres COIN érdekében kell - kategorizálni. Elöljáróban leszögezném, hogy a következő besorolások tovább is finomíthatóak, egymással összefonódhatnak és pont ezért nem mindig azonosíthatóak egyértelműen.

Célok

O'Neill a felkelések politikai céljait 7 alaptípusra osztja:

  1. Anarchisták: céljuk mindenféle politikai rendszer eltörlése. Főleg a 19./20. század fordulóján voltak aktívak, ma már nem tényezők.
  2. Egalitariánusok: a baloldali eszmék által vezetve radikális társadalmi, gazdasági és politikai átalakításért küzdenek. Marxisták, leninisták, maoisták, stb. A SZU szétesésével megcsappant a számok a világban, de a 3. világban itt-ott még mindig tartják magukat.
  3. Tradicionalisták: a politikai rendszert a hagyományokra és/vagy vallási alapokra akarják helyezni. Manapság ez a domináns irányzat, egyfajta válaszreakcióként a globalizáció (helyenként nem túl áldásos) hatásaira.
  4. Pluralisták: azokat a csoportokat lehet ezzel a jelzővel illetni, akik a demokratikus reformokért küzdenek diktatúrákban, monarchiákban. Továbbá ide tartoznak még a politikai döntéshozásból kizárt társadalmi rétegek, etnikumok politikai jogaiért küzdő szervezetek is.
  5. Szecesszionisták: cél egy terület függetlenítése az országból
  6. Reformisták: mérsékeltebb változásokat akarnak általában konkrét ügyekben. Az úgynevezett "single issue" terrorszervezetek is ebbe a kategóriába tartoznak.
  7. Prezervációsok:céljuk a status quo fenntartása a kormány minden reformra irányuló kísérletével szemben.

A hatékony ideológia megmagyarázza az embereknek az elégedetlenségeik okát és életképes megoldást kínál rájuk a nép prekoncepcióira, félelmeire, reményeire, kulturális és történelmi tényezőkre és társadalmi normákra építve. A valóság persze korántsem olyan egyszerű, hogy egyes felkelőket ebbe vagy abba a skatulyába lehessen rakni. A felkelők céja, hogy sikerre vigyék az általuk képviselt politikai ügyet, de mivel politikáról beszélünk, némi trükközés belefér, hogy megszerezzék a maximális népi támogatást. A deklarált politikai célok például eltérhetnek, sőt egyenesen ellent is mondhatnak a valós céloknak - a kommunisták mindehol földosztást ígértek a parasztoknak, de a hatalomra jutásuk után ebből általában kollektivizálás lett. Ahogy a  kormány elleni harc elhúzódik, a felkelők folyamatosan alakíthatják politikai céljaikat, felvéve és leadva egyes követeléseket, mindig egyfajta optimumra törekedve. Az optimális ügy az, ami a legtöbb embert nyeri meg a felkelőknek, ezzel együtt a legkevesebbet taszítja el, és a kormány/COIN erők nem tudják kooptálni.


Stratégia

Ha a felkelés 2 szükséges alapfeltétele (mi okból?) és a politikai motiváció (mi célból?) megvan, akkor el lehet kezdeni gondolkozni a következő kérdésen - hogyan? Az, hogy a felkelők milyen stratégiát választanak, az említett előzményeken túl számos egyéb paraméter függvénye, melyekre helyhiány miatt nem térnék ki bővebben, de a választásuk adott esetben jelentősen korlátozott is lehet. A következő stratégiák alaptípusok, további alkategóriákra is bonthatók és egymással is keveredhetnek.

A konspirációs stratégiánál van némi vita az általam vizsgált 3 alapműben, mivel Galula ezt nem tartja felkelésnek. Lényege, hogy egy szűk politikai élcsapat mérsékelt erőszakkal,  a fennálló politikai rendszert megkerülve veszi át a hatalmat. Tipikus példája az 1917-es bolsevik forradalom. Valóban vitatható, hogy mennyire számít ez a stratégia felkelésnek, hiszen egyrészről ez is a "belpolitika folytatása más eszközökkel", és nyílt, erőszakos szembeszállás a kormánnyal, amit alapos tervezés előz meg. Másrészről nélkülözi az elhúzódó, ideológiai jellegű harcot, és a népi támogatást, és arra épít, hogy a kormány már olyan mélyponton van, hogy nem okoz különösebb nehézséget az elmozdítása, és a nép - az amúgy is menetrendszerű - megmozdulásaival ünnepelni fogja a kormány bukását és az új erő hatalomra jutását.

Talán az ellenpontnak lehet nevezni az úgynevezett katonai központú stratégiát, ahol a felkelők elég erősnek érzik magukat, hogy különösebb politiai szervezkedés nélkül, harcban morzsolják fel a kormány fegyveres erőit. Egy puccstól eltérően ez nem gyors katonai hatalomátvétel, de például ide tartozik egy sikertelen puccs után a tábornokok egy csoportja a hozzájuk átpártolt katonákkal harcot indít a kormány ellen. De például Che Guevara focoista megközelítése ("egy élcsapat a folyamatos fegyveres harcával megteremti a forradalom feltételeit") is ebbe a kategóriába sorolandó. Ez a stratégia, ha csak alacsony szinten is, de már épít a népi támogatásra.

A két marginálisabb jelentőségű után következzen a két népszerű stratégia, elsőként a Mao Ce-tung nevével fémjelzett ún. késleltetett népi háború, (protracted popular war) amit Galula az ortodox mintának nevez. Ez a megközelítés egymásra épülő, jól elkülöníthető szakaszokból áll:

  • az első szakaszban defenzív, kerüli a kontaktust a kormányerőkkel. A politikai szerveződésre, mobilizációra fókuszál, lehetőség szerint vidéken. Hosszú évek alatt egy széleskörű hálózatot épít ki,  melynek a nagy része rejtve marad.
  • a második szakaszt akkor lehet megindítani, ha a felkelők már elegendőnek érzik a népi támogatást. Gerillaháborút indítanak a kormány ellen, területeket foglalnak el, de a céljuk még nem a leháborúzás, csak a kifárasztás egy felörlő háborúval.
  • mikor a kormány már eléggé meggyengült, a harmadik szakaszban a felkelők reguláris egységeket alakítanak és elfoglalják a nagyvárosokat is (ahol persze a politikai szervezetük már régóta tevékenykedik) és átveszik az uralmat.

Galula ugyanezt 5 lécsőre bontja, úgy is mint:

  1. A párt megalakítása (vezetőség és a szűk élcsapat)
  2. Az egységfront létrehozása (szövetségesek gyűjtése és "beszalámizásuk", belső szakadások feszámolás, elhajlók kizárása, meggyőzése, likvidálása)
  3. Gerillaháború
  4. Mozgó/manőverező hadviselés
  5. Irtóhadjárat/leháborúzás

Néhány dolgot fontos hozzátenni az imént felvázolt pályához, hogy tiszta legyen a kép. A felkelés előrehaladása nem kell, hogy töretlen és lineáris legyen. Ha a felkelők kudarcot vallanak a gerillaharc, vagy a nagyszabású támadások szintjén, akkor a további vérveszteségeket elkerülendő, vissza kell váltaniuk a korábbi szintre. Egy felkelés tarthat teljesen eltérő stádiumokban az ország különböző területein, nem szabad a makacsabb területekbe plusz erőforrásokat beleölni, csak hogy homogén képet mutasson az ország. És végül a felkelés utolsó stádiumában nem feltétlenül kell átváltani a gerillahadviselésről a konvencionálisra. A gerillaegységek is képesek területek elfoglalására, és adott eseben a védelmére is, valamint képesek elkergetni a hanyatló kormányt, de kisebb veszélynek teszik ki magukat, ha esetleg egy külső hatalom fegyveresen is beavatkozna a harcokba, a kormány megsegítésére.

A másik fő stratégia a városi harc, vagy ahogy egy nagyjából hasonló megközelítést Galula nevez, a "burzsoá-nacionalista minta". Nem mindenki lehet olyan szerencsés, hogy nehezen járható tereppel és nagy arányú, elégedetlen vidéki lakossággal rendelkező országban akar felkelést indítani. A nagyvárosok éppúgy megfelelő hátteret képezhetnek, azonban ebben az esetben a reménybeli felkelőknek a gerillataktikák helyett masszívan a terrorizmusra kell építeniük. Az elgondolás egyik úttöröje Carlos Marighella volt, aki könyvében (Minimanual of the Urban Guerilla) sokkal inkább a felforgató módszerekre, a szabotázsra és a már említett terrorizmusra helyezi a hangsúlyt a kormány fegyveres erőivel való konfrontálódás helyett. Ebből a szempontból a "városi gerilla" szintén felmorzsoló háborút vív, de nem katonai síkon.

Galula 3 lépcsőre bontja ezt a megközelítést:

  1. Vak terrorizmus - nincs válogatás a célok között, bármilyen célpont megfelel, amivel a felkelők magukra tudják irányítani a figyelmet. Ebben a szakaszban a politikai propaganda még nem játszik szerepet
  2. Szelektív terrorizmus - ha a média figyelme megvan, el lehet kezdeni az ideológia terjesztését, és a támogatók toborzását. Ezzel együtt már finomítani kell az akciókon, hogy összhangban legyenek a propagandával, és hogy ne idegenítsék el a megnyerni kívánt csoportot. (Ezzel együtt továbbra is potenciális célpontok lehetnek közönséges civilek, ha a megnyerni kívánt csoport ellenségesen viszonyul hozzájuk etnikai/vallási/stb szembenállás miatt.) Ebben a szakaszban a felkelők még gyengék ahhoz, hogy átváltsanak a gerillahadviselésre.
  3. Ha az előző szakaszt is sikeresen teljesítik a felkelők, akkor immár elég politikai és társadalmi bázissal rendelkeznek, hogy gerillakciókba kezdjenek és becsatlakozzanak az ortodox stratégia megfelelő szakaszába. Ez azonban csak egy lehetőség, a felkelők elérhetik a politikai céljaikat akkor is, ha megmaradnak a 2. lépcsőnél, megtörve vagy egyszerűen tárgyalóasztalhoz kényszerítve a kormányt.

Folyt. köv. a hadviselés, a népi támogatás és annak megszerzése, valamint a felkelők gyenge pontjainak tárgyalásával.

Források
A 3 alapmű:

- Bard E. O'Neill:Insurgency & Terrorism: Inside Modern Revolutionary Warfare

- David Galula: Counterinsurgency Warfare: Theory and Practice

- Counterinsurgency Field Manual (FM 3-24)

egyebek

- Harald Håvoll: COIN revisited

- Douglas D. Jones: Understanding Measures of Effectiveness in Counterinsurgency Operations

- U.S. Government Counterinsurgency Guide (COIN szenátoroknak és szőkéknek)

- A Military Guide to Terrorism in the Twenty-First Century

11 komment


| More

Címkék: felkelés coin

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr201716402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

--Stirlitz-- 2010.02.16. 23:53:44

Szakszerű és alapos munkán alapuló írás, mint a többi.

www.cnas.org/blogs/abumuqawama/2007/10/counterinsurgency-reading-list.html

Itt is rengeteg e-book található a témában.

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.02.17. 06:18:17

@Stirlitz4:

Kösz. Pedig ahogy észrevettem, a puszta elmélet nem ragadta meg túlságosan az olvasók fantáziáját :)

Balaint 2010.02.17. 09:17:16

Emmár csak ilyen. Nekem is tetszett. Mao is lesz?

Kendan 2010.02.17. 10:37:49

Nekem is tetszett, bár a régebbi COIN-írásokban (gerillaháborúk-sorozat) már kaptunk ízelítőt a témából...
nagy valószínűséggel az olvasók egy része a szaftos részletekre, konkrét eseményekre kíváncsi inkább (vagyis inkább a véres bulvár/military porn érdekli őket) - én bár csak érdeklődő amatőr vagyok, igénylem az elméleti anyagot is (amíg még feldolgozható egy laikus számára), mert érdekel a dolgok háttere és logikája - ebből a szempontból kielégítő és informatív az írás. Nagyon várom a folytatást...

Jester 2010.02.17. 12:17:43

Köszönöm. Laikusként is nagyon olvasmányos és érthető volt. Csak így tovább!

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.02.17. 18:06:50

Annak külön örülök, ha még érthető is.

@Balaint:
Mao-val ennél bővebben nem fogok foglalkozni, mert a teljes kérdéskört 2+2 cikkbe kell belesűrítenem.

SchA · http://katpol.blog.hu 2010.02.19. 15:05:56

Infocheck, a kommentek moderálva, megköszönném, ha az idióta amerikaiakról szóló videókat nem ehhez a poszthoz küldenéd.

A Firefoxos bug-ról az inda gépházat kellene kérdezni, de a probléma megkerülhető azzal, hogy ha Internet Explorert használsz.

Sztag (törölt) 2010.03.19. 14:42:25

Szia SchA!
Lehet, hogy én vagyok a nagyonhülye, de "Szecesszionisták: cél egy terület függetlenítése az országból" helyett nem szeparistákat akartál írni?