"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

[KNN] Hektikus klerikus vagy a demokrácia atyja?

2010.01.23. 08:08 CSM

Közel egy hónappal ezelőtt, 2009. december 30-án elhunyt Abdurrahman Wahid, Indonézia negyedik és egyben első demokratikusan választott elnöke (1999-2001). Noha a 69 éves politikus az indonéziai iszlám közösség egyik legtekintélyesebb vezetőjének számított, a 2001-es bukását követő évtizedben elszigetelődött, nemhogy elismerést nem kapott (sokszor még szűkebb pátriáján, az iszlám szervezeteken belül sem), de sokszor egyértelműen negatív kontextusban szerepeltették a nevét. Halála után viszont érdekes módon hirtelen és azonnal egészen más értékelést kapott teljesítménye.

Ki volt Wahid?

Abdurrahman Wahid (akit a sajtóban gyakran csak becenevén, Gus Dur néven emlegetnek) 1940-ben született a kelet-jávai Jombangban. Neveltetése szempontjából meghatározó volt, hogy nagyapja a tekintélyes Hasyim As'yari, a világ jelenleg legnagyobb muszlim szervezetének tartott, ma 40 millió tagot számláló Nahdlatul Ulama (NU) alapítója volt, apja pedig a Wahid születése utáni években tevékeny szerepet vállalt a japán megszállók által életre hívott iszlám tömörülésben, a Masyumiban, majd Indonézia függetlenségének elnyerése (1949) után az ország első vallásügyi minisztere lett.
Wahid eleinte nem tanult jól, ám meglepően fogékonynak bizonyult a vallási kérdésekre és a szokásosnál gyorsabban végezte a Tegalrejo pesantrent. A hatvanas években ösztöndíjat nyert a híres, és a muszlim világban legtekintélyesebbnek számító kairói Al-Azhar Egyetemre. Itt elsősorban nem a tanulmányaival foglalkozott, később Bagdadban tanult, végül a Leideni Egyetemre szeretett volna bekerülni.
A hetvenes évek elején hazatért, majd egy rövid kanadai kitérő után újságíróként dolgozott. A társadalmi-vallási problémákra érzékeny,  viszonylag elismert Wahidot a hetvenes évek végétől több muszlim vallási inézménybe meghívták oktatni. Ekkortól egyértelműen a Suharto-kor (1966-98) idején háttérbe szorított vallási szervezetek reformja mellett szállt síkra, és az 1980-as évek elején egyre nagyobb szerepet vállalt a nagyapja által alapított NU-ban, végül 1984-ben a szervezet elnökévé választották. Wahid a szociális problémákra kívánt koncentrálni, a politikával való összeütközést kerülte, elfogadta a Pancasila ideológiát, támogatta a pesantrenekben zajló oktatás modernizáslását, vallások közötti párbeszédet (1994-ben még Izraelbe is ellátogatott) és összességében mérsékelt vezetőnek számított - ezzel kivívta a kormányzat elfogdását is. A másodszor, majd harmadszor is az NU vezetőjének választott, legtekintélyesebb indonéziai iszlám vezetővé váló Wahid azonban a kilencvenes években Suharto útjába került, aki az általa kontrollált muszlim szervezetek megerősítésével kívánta hatalmát stabilizálni. Bár Suhartoval összességében viszonylag korrekt viszonyban volt, Wahid az ellenzék ismert figurája lett, ugyanakkor sosem számított az ellenzékiek vezetőjének. Ebben gyenge egészségi állapota sem segítette: a kilencvenes évekre több agyvérzésen átesett Wahid nehezen mozgott és egyik szemére gyakorlatilag vak volt. 1998-ban ő is kiállt Suharto lemondása mellett.

Politikusi tevékenysége

1998-ra viszont már egyértelműen szerepet kívánt vállalni a politikában, bábáskodott a Nemzeti Ébredés Pártjának (PKB) létrejöttében, mely az 1999-es törvényhozási választásokon 12%-os eredményével (a pártnak a népes kelet-jávai tartományban aratott győzelme ebben nagyban segített) a harmadik helyen végzett, és mely az összesen közel 40%-os eredményt hozó muszlim pártok közül a legnagyobbnak számított. Bár Wahid maga is az indonéziai muszlimok legtekintélyesebb vezetőjének számított, mégis meglepetésként hatott, hogy az MPR (a parlamenti és regionális képviselőkből, valamint a hadsereg delegáltjaiból álló testület) 1999. október 20-án némileg átláthatatlan alkuk következtében (amit akkoriban kiváló tárgyalóképességének tulajdonítottak) őt és nem a törvényhozási választást megnyerő PDI-P elnökét, Sukarno lányát, az esélyesnek tartott Megawati Sukarnoputrit választotta Indonézia elnökének (ebben pedig elsősorban a Golkar egy részének támogatása játszott szerepet).
Wahid nehéz időszakban lett Indonézia állam-és kormányfője. A GDP 1998-ban 13,7 százalékot esett, a munkanélküliség helyzete megoldatlan volt, ráadásul a gazdasági válság és a diktatúra bukásának hatására  regionális vallási-etnikai konfliktusok és a szeparatista törekvések (Kelet-Timor, Maluku, Aceh) jelentek meg. Wahid jó taktikai érzékkel nemzeti egységkormányt alakított és elérte a legnagyobb parlamenti pártot vezető Megawati Sukarnoputri alelnökké választását. Az elnök számos eredeti, sőt radikális ötlettel rendelkezett a reformok továbbvitelére a Suharto-korban meghatározó hadsereg reformjától és a civil kormányzatnak való teljeskörű alárendelésétől kezdve az indonéziai etnikai és vallási közösségek összebékítésén (Ambon, Irian Jaya/Papua) keresztül a külpolitikai irányváltáson (Kelet-Timor miatti elszigetelődés) át, mindebből azonban kevés valósulhatott meg.
A hadsereg civil politikának való alárendelése meglehetős nagy svunggal indult, a kelet-timori  vérengzésekért felelősnek tartott Wiranto hadseregparancsnoktól gyorsan megszabadult az elnök. Wahid és az általa támogatott, ám a hadsereg legfelső vezetésében kis támogatottsággal bíró reformista tisztek vezetője, Agus Wirahadikusumah altábornagy terveit felülírta a reálőpolitikai szükségszerűség: csak a hadsereg volt képes kezelni a regionális biztonsági problémákat és az Indonéziában ekkor csúcsra járó terrorizmus kérdéskörét.
Wahid számos gesztust tett az etnikai-vallási konfliktusok feloldására, ez összhangban állt a kultúrák és vallások közötti párbeszéd fenntartását mindig is hangoztató elnök elveivel. Wahid indította el a kínai közösséggel szembeni diszkrimináció feloldását, 2001 elején megszüntette a kínai nyelv és a kínai ünnepek Suharto idején bevezetett tilalmát, gesztust gyakorolt a keresztény közösségek felé, védelmébe vette őket (egyszer állítólag kizavarta az elnöki palotából a hozzá látogató, keresztényeket szidalmazó muszlim radikálisokat) és többször elítélte a velük szembeni attrociátsokat. Ellátogatott a forrongó Irian Jayába és az elszakadni készülő Kelet-Timorba is, ahol bocsánatot kért az indonéziai megszállásért (ez az otthon és nemzetközileg elszigetelődött hadsereg politikából való végleges kigolyózására tett lépéssorozatba is belefért). Aceh kapcsán a Kelet-Timorban megrendezett, autonómiáról szóló referendumra tett javaslatot és elvetette a katonai megoldás lehetőségét. Törekvései viszont számos kemény kritikát is kaptak, hisz sokan az akkor szeparatista és vallási konfliktusoktól szenvedő ország szétesésétől tartottak (mondhatnánk, az "elefánt a porcelánboltban" esethez hasonlították az elnököt).
Az elnök Indonézia külpolitikai elszigetelődését is fel akarta oldani, 2000-ben számos külföldi utazást tett, igyekezett erősíteni a kapcsolatokat Ausztráliával és Kínával is. Legzajosabb fogadtatásra azonban az Izraellel felveendő gazdasági (és esetleg politikai) kapcsolatok leltek, a Wahid mögötti vallási szervezetek erősen tiltakoztak az ötlet ellen.
Wahid alapvetően az ideái mentén politizált és két alapvető kérdést figyelmen kívül hagyott: a gazdaságot és saját belpolitikai hátterét. Egyrészt sokan felrótták neki, hogy külföldi utazásai helyett inkább az indonéziai gazdasággal kéne komolyabban törödnie, mely a délkelet-ázsiai régióban a leglassabban vánszorgott ki az 1997-98-as válság hatásaiból. Másrészt, bár a demokrácia, a demokratikus szabadságjogok és kisebbségek védelmezője volt, a karizmatikus elnök hajlamos volt figyelmen kívül hagyni bizonyos szereplők érdekeit, kormányában gyakran (néha különösebb indok nélkül) váltogatta minisztereit, ezzel gyorsan elidegenítette magától parlamenti támogatói jelentős részét. A sokpárti kormányok eleve nehézségekbe ütköznek a kormányt alkotó elemek érdekeinek összehangolásban, egy egységkormánynak nevezett formáció esetében pedig ez egyértelműen kirajzolódik. Alig egy évvel elnökségének kezdete után például a törvényhozásban második legnagyobb frakcióval bíró (és Wahidot kvázi hatalomba segítő) Golkar már nem volt a kormány tagja. 2000-ben ráadásul törékeny egészségi állapota miatt kénytelen volt alelnökének nagyobb jogköröket adni a kormány vezetésében, ez pedig egyáltalán nem használt vezetői képességei illetve fizikai alkalmassága (ismert a bal oldali kép, melyen a törvényhozás ülésén szunyókál) megítélésének. 2000-2001 fordulójára az ország továbbra sem látta a kiutat a gazdasági-társadalmi válságból, ugyanakkor sokan úgy értékelték, van egy koncepciózus, hektikus, néha radikális, autoriter megoldásokra hajlamos, ugyanakkor egészségügyileg kvázi alkalmatlan elnök, aki ugyan sok fontos gesztust gyakorol, de elfogyott körülötte a levegő és megoldást sem talál a lakosságot foglalkoztató bajokra: a gazdaságra és a biztonságra.
Wahid elnökségének egy korrupciós ügyben való állítólagos, máig nem bizonyított részessége vetett közvetlenül véget. A Buloggate és Bruneigate néven ismert botrányokban állítólag millió dolláros nagyságrendű pénzek kerültek az elnökhöz és környezetéhez. Az elnök tagadta a vádakat, melyek máig nem bizonyosodtak be ellene, ugyanakkor  végleg ellene fordították a közvéleményt. Demonstrációk kezdődtek, a kormány tagjai kezdtek kihátrálni mögüle, amire ő ismételt személycserékkel válaszolt. 2001 tavaszán a parlament megezdte az előkészületeket az elnök elleni  impeachment-eljárás megindításához a korrupciós botrányok és az elnök alkalmatlansága miatt. Wahid, a mögüle ekkorra már kihátráló pártok többségének várható döntését megelőzendő, és a tüntetéseket kezelendő, rendkívüli állapot bevezetésére utasította Susilo Bambang Yudhoyono belbiztonsági minisztert, aki ezt elutasította. A 2001. július 23-án összeülő MPR megfosztotta elnöki posztjától az ekkor már többször diktátornak titulált Wahidot, helyére alelnöke, a vele mindig ellentmondásos viszonyban levő Megawati Sukarnoputri került. Wahid nem ismerte el a döntést, 24-én rendkívüli állapotot hirdetett, végül szégyenszemre a biztonságiak tessékelték ki a bukott elnököt a már a hadsereg által is körülvett elnöki palotából.

Elnöksége után

Wahid, bár politikailag teljesen elszigetelődött, paradox módon továbbra is a politikai élet befolyásos tagja maradt. Többször nyilatkozott az elnöksége idején folyamatban lévő ügyekről,  honlapot üzemeltetett, fenntartotta több korábbi véleményét, például az Izraellel fejlesztendő kapcsolatokról. Számos alkalommal került szóba megítélése, teljesítménye, elsősorban negatív eredményeit, diktatórikus stílusát hangsúlyozva. Mindent egybevetve, a bukása utáni években alapvetően negatív kép alault ki róla. 2004-ben indulni kívánt az elnökválasztáson, azonban egészségiügyileg alkalmatlannak bizonyult. Elszigetelődése tovább folytatódott, amikor unokaöccsével a PKB-ben folytatott hatalmi harcában utóbbi 2008-ben egyszerűen kiseprűzte a párt vezetéséből, elvéve előle a 2009-es választásokon való indulás lehetőségét, amit Wahid folyamatosan lebegtetett. Sokszor még az iszlám szervezeteken belüli befolyását és tekintélyét is megkérdőjelezték. Bár még az utóbbi két évben is többször hallatta hangját a politikában, romló egészségi állapota miatt keveset vett benne részt. 2009. december 30-án hunyt el.
Halála azonban mintha megváltoztatta volna a korábbi értékeléseket. Indonézia muszlimjai, keresztényei és a kínai közösség őszintén meggyászolták, és a nemzetközi közöségtől, civil szervezetektől és elemzőktől is igen pozitív értékeléseket és méltatásokat kapott. Mostanság népszerűségét, demokratikus értékek iránti tiszteletét szokás kiemelni, (értem én, halottról vagy jót vagy semmit, de ekkora pálfordulás az értékelésekben azért mégis furcsa) sőt egyesek az indonéziai demokrácia kvázi atyjának titulálják. 2010. január 2-án Megawati pártja, a PDI-P javaslatot nyújtott be, hogy nyilvánítsák Wahidot nemzeti hősé, ehhez a többi parlamenti párt is csatlakozott.
 

Összegzés

Abdurrahman Wahid haláláig mindenképp legalábbis ellentmondásos figurának számított. Az ország vallási és etnikai közösségei irányába tett gesztusai (melyeknek akkor talán ereményei nem látszottak), reformizmus melletti elköteleződése kétségtelen. Sőt, mondhatni, az 1998 utáni elnökök közül az ő reformprogramja volt a legradikálisabb, noha sem Wahid eszközei, sem a körülmények nem voltak épp megfelelőek a végrehajtásra. Hektikus, időnként kiszámíthtatatlan politikusi stílusa és egészségügyi állapota nem tette őt alkalmassá arra a feladatra, ami Indonézia negyedik elnökére várt (bár a kérdés történelmietlen, de mégis feltehető: Indonézia 1999-2001 közötti időszakában lehetett-e volna bármilyen hangzatos vagy gyors eredményt elérni). Bukását megelőzendő, kész lett volna akár a hadsereget is mozgósítani - ami furcsa gondolat volt, hisz a katonaságra egyébként épp a  radikális reformtervei  következtében megromlott viszonya miatt komolyan nem is számíthatott. Elnöksége és politikusi teljesítménye mondhatjuk, a maga korában kudarcnak tekinthető. Hosszabb távon viszont rövid, alig kétéves, turbulens és ellentmondásos elnöki tevékenysége, az Indonéziában oly fontos kulturális sokszínűség melletti kiállása a demokratikus folyamatok szempontjából mégis megkérdőjelezhetetlen jelentőségű szereplővé teszik - még ha ez a jogos elismerés, ahogy láttuk, utólag és megkésve, és valahogy e kissé meglepő módon találta is meg.   

5 komment


| More

Címkék: kína izrael indonézia knn hadsereg a politikában

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr971694448

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2010.01.23. 17:16:38

Kivájó poszt, gratulálok!

Egy ilyen hatalmas, sokszínű, és elnézést a közhelyért, "zsenge demokráciát" mint Indonézia bizonyára kemény dió kormányozni még egészségesen is.

Luxa · http://blog.luxa.hu 2010.01.23. 21:20:24

Érdemes elolvasni még az Economist nekrológját, tovább színezi a róla alkotott képet:
www.economist.com/obituary/displaystory.cfm?story_id=15211074

Botfülű Suzan Boyle hasonmás · http://zoltanatya.blog.hu 2010.01.23. 21:45:51

@Luxa:
Köszönöm, hogy felhívtad figyelmünket erre a cikkre. Kifejezetten rokonszenves, hogy jó humorú, toleráns, mérsékelt iszlám vonalat képviselt, ráadásul a kisebbségekkel is korrekt volt. Legalábbis a hivatkozott cikk alapján.

Első Osztályú Huszárkapitány 2010.01.23. 22:23:00

Nekem nagyon tetszenek az ilyen figurák, ugyanis a személyiségük és tevékenységük színezi a régió jól megszokott, despotikus "szultánjai"-nak sorát és nagyon fontos megjegyezni, hogy nem 1-2 év alatt fejtik ki a hatásukat (pl. növekvő tolerancia). Egyébként van egy olyan mondás is, ami szerintem ide illik, miszerint a jó cselekedet (pl. gesztusok a más vallások és etnikumok irányába) mindig elnyeri a jutalmát, csak nem biztos, hogy azon jó cselekedet megtevőjének az életében.

A másik számomra legfontosabb hír Wahid személyiségében, hogy a toleráns iszlámot képviselte. Végre olvasni ilyen emberekről is, mert nem csak az ultraordox tálibok uralják az iszlámot, sőt! De melyikről lehet a kézivezérelt és végletekig opportunista médiából (kivéve internet :-) szinte kizárólag hallani, hát persze, hogy az afganisztáni szikla Buddha szoborra célbalövő tálibokról. Ezért ez a poszt hozzásegíti a nyájas olvasó közönséget a diverzifikáltabb iszlám szemlélethez.

Ezzel kapcsolatban felhívom mindenki figyelmét pl. a szufi iszlám irányvonalára, ami szerintem annyira ember, szeretet és boldogság központú, hogy szerintem sok kereszténynek vagy buddhistának is megfordul a fejébe, hogy érdemes lenne áttérnie. Na persze, ismétlem, annak, aki veszi a fáradtságot, hogy utánaolvasson, kiguberálja azokat a tematikus TV csatornás filmeket, amik ezzel foglalkoznak és felveszik ilyen csoportokkal a kapcsolatot. Na de miután ezt megtetted, hát akkor döbbensz rá, hogy nagy tömegek élnek ezen elvek szerint, a légynek se ártanak és mégse tudunk róluk semmit vagy csak nagyon keveset.