"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A kínai-indiai háború

2009.12.19. 08:00 NagyH

Szégyen-gyalázat, de október végén anélkül múlt el egy csinos kis háború évfordulója, hogy mi erről megemlékeztünk volna itt a blogon. Tény ami tény, egy nem túl hosszú, sem túl véres, ezért nem is túl népszerű, konfliktusról van szó. (mondjuk  mostanában, a dalai láma látogatása kapcsán lehetett róla hallani). Végeredményét és hatásait tekintve azonban annál jelentősebb. Következzen az első darabja egy kétrészes sorozatnak, amely az 1962-es kínai-india határháborúval foglalkozik.

 

Kína és India 1962 őszén vívott háborúja egyike a diplomácia- és hadtörténet viszonylag keveset kutatott témáinak. Ez abból a szempontból nem meglepő, hogy a hidegháború egyik leglátványosabb válságával, a kubai rakétaválsággal egyidejűleg zajlott, két feltörekvő harmadik világbeli hatalom között, ráadásul a világ eldugott sarkában (pontosabban annak tetején), járhatatlan és lakatlan területekért, melyeknek egyetlen értéke természeti szépségük. Közelebbről megvizsgálva az eseményeket azonban fontos összefüggésekre figyelhetünk fel. Ennek a szűk egy hónapnak, de még inkább az ahhoz vezető eseményeknek döntő hatásuk volt India és Kína XX. századi történelmének hátralévő részére. Sőt, e két állam kül- és biztonságpolitikai gondolkodását máig jelentős mértékben meghatározzák ennek a rövidke háborúnak a tapasztalatai. Ma már közhelyszámba megy a megállapítás, hogy India és Kína a XXI. század legjelentősebb hatalmai között lesznek, épp ezért is érdemes tanulmányoznunk kapcsolataik hátterét és a köztük máig jelen levő feszültségeket. Mert hát ki tudja... Ebben a cikkben a háború történelmi/diplomáciai előzményeiről lesz szó.

(Megj. A cikk egy offline készült anyag szerkesztett változata, úgyhogy linkek és egyéb források majd a második rész végén, ömlesztve. Addigis, ha valakinek esetleg emiatt lennének álmatlan éjszakái: a CIA archívumában például érdemes kutakodni "sino-indian" keresőszóval)

 

Kína és India határa


Ahhoz, hogy a két állam vitájának alapjait megértsük először magának a kínai-indiai határnak a kialakulását kell megvizsgálni, már csak azért is, mert a határvita során mindkét állam előszeretettel hivatkozott történelmi indokokra saját állításainak alátámasztására vagy a másik követeléseinek diszkreditálására. Másrészt a határkérdésnek, amint látni fogjuk, kulcsszerepe volt az El Nem Kötelezettek mozgalmának létrejöttében. Ebbe a kontextusban helyezve a konfliktust egy egyszerű határvitáénál összetettebb érdekellentétekre derül fény.
 
Nem meglepő módon a brit gyarmati India minden határát nagyobbrészt a brit, kisebb részben más nagyhatalmi érdekek mentén húzták meg, pontosan és egyértelműen delimitálva ahol ez szükséges volt, illetve az érdekszférákat informálisan elhatárolva, ütközőzóna-jelleggel, ütközőállamok sorát létrehozva, ahol erre lehetőség nyílott (a britek ez utóbbi a módszert részesítették előnyben, amikor csak tehették). A kínai-indiai határ esetében mindkettőre találunk példát. 
 
Térjünk most rá Tibet határainak és a modern Kínához fűződő kapcsolatainak alakulására Bár első látásra ez kissé távoli indításnak tűnhet,  nem mellékes, hogy Kína és India határa gyakorlatilag egybeesik Tibet és India határával. Épp ezért a határvita okainak keresésekor mindenképp érdemes Tibet külső határainak kialakulásától elindulni.


Tibet

 

Nagy-Britannia számára csak jóval India teljes megszerzését követően, a 19. század végén vált stratégiai jelentőségűvé Tibet.  A történelem során Tibet szuverenitása mindig a távoli kínai központi hatalom szuverenitásának függvénye volt. Ehhez járultak még a központtól való nagy földrajzi távolság és a föld legmagasabb hegyvidékének rendkívül nehéz terepviszonyai. A központ gyengesége idején így Tibet gyakorlatilag önálló volt és a Lhászában székelő dalai láma csak névleg volt a pekingi udvar alattvalója, amely azonban amint eléggé megerősödött, ha kellett, katonai erővel állította vissza fennhatóságát. Formális igényét Tibetre viszont a gyengeség periódusaiban is töretlenül fenntartotta. A 19. század végén, amikor a kínai központi hatalom már igencsak gyengült, egy új szereplő lépett színre a térségben: a cári Oroszország igyekezett kiterjeszteni befolyását a régióban, hogy Afganisztán és Irán mellett immár kelet felől is fenyegethesse Brit Indiát.

 

Az India biztonságát fenyegető orosz törekvések ellensúlyozására Nagy-Britannia is befolyása növelésére kényszerült Tibetben. A britek azonban nem kívánták befolyásuk alá vonni a területet, érdekeiknek egy brit-orosz szempontból semleges, névleg Kínához tartozó ütközőzóna is tökéletesen megfelelt, így 1906-ban egyezményt kötöttek Kínával, melynek értelmében lemondtak minden esetleges területi igényükről és elismerték Tibetet Kína részének, utóbbi pedig cserébe egyetlen külföldi hatalomnak sem tett különleges engedményeket Tibetben (de az egyezmény biztosította keretek között mind az oroszok, mind a britek továbbra is jelen voltak). Ezt követte 1907-ben az angol-francia mintára az angol-orosz antant, amellyel a két nagyhatalom elhatárolta ázsiai érdekszféráit, kölcsönösen lemondva Tibetről. Néhány évvel ezután azonban a kínai hadsereg, Peking igényeinek nyomatékosítása végett megszállta Tibetet, felborítva ezzel a kialakult hatalmi egyensúlyt. A lépést aggodalommal figyelték a britek, és bizonyos válaszlépéseket is tettek (ld. a szimlai konferenciáról szóló részt).

A Szun Jat-szen vezette polgári forradalmat követően a fiatal Kínai Köztársaság 1912-ben Kína tartományává és integráns részévé nyilvánította Tibetet, meg kívánva szüntetni még azt a korlátozott autonómiát is, amellyel Tibet a császárság hagyományosabb, lazább uralma alatt rendelkezett. Az ország szétesése és a polgárháború miatt azonban a katonai megszállást nem lehetett fenntartani, Tibet pedig 1918-ban kinyilvánította függetlenségét. Ettől kezdve egy senki által el nem ismert, de facto független államként működött, mivel a polgárháború, a japán megszállás, majd a polgárháború kiújulása miatt a mindenkori központi hatalomnak (amely mindvégig fenntartotta Tibettel kapcsolatos igényeit) nem állt rendelkezésére elegendő erőforrás a régió feletti szuverenitásának visszaállításához. Ez a helyzet csak a kommunista erők végleges győzelmét követően, 1950-ben változott meg ismét.

 

A szimlai konferencia és a McMahon vonal

 

Amint arról  Tibettel kapcsolatban szó esett, az angol-orosz kiegyezés után a hanyatló Mandzsu dinasztia egyik utolsó jelentős lépéseként még megpróbálta helyreállítani fennhatóságát Tibet fölött. 1909-10-ben Peking jelentős erőket küldött Tibetbe, célja a (világosan rögzített határokkal továbbra sem rendelkező) terület teljes bekebelezése volt. A tibeti fegyveres ellenállást kemény módszerekkel igyekeztek megtörni, a dalai láma pedig a brit befolyás alatt álló Szikkimbe menekült és a britek segítségét kérte. A britek egyrészt nem akarták nyílt beavatkozásukkal veszélyeztetni az 1907-es angol-orosz egyezményt, sem a Kínával fennálló virágzó tengeri kereskedelmi kapcsolataikat, ezért a segítségnyújtást elutasították. Másrészt viszont komoly aggodalommal töltötte el őket Kína váratlan agresszivitása, különösen hogy a himalájai királyságok (Nepál, Bhután, Szikkim, ez utóbbi 1975 óta India része), sőt Brit India egyes részeire is kinyilvánította igényét azon az alapon, hogy azok Tibethez tartoznak és így ősi kínai területek. A helyzet rendezésére tett első lépésként egy 1911-es incidenst kihasználva megszállták és ténylegesen is közigazgatásuk alá vonták a mai India keleti csücskét, a Kínával határos Asszam vidékét. Asszam formálisan már eddig is Brit India része, valójában inkább afféle senkiföldje, helyi törzsek által uralt, a gyarmati igazgatásba be nem vont terület volt és a britek tartottak attól (joggal), hogy ez lesz Kína következő célpontja. Konfrontációra végül a kínai forradalom és a polgárháború miatt nem került sor.

Ezalatt, Kína szétesését kihasználva a dalai láma visszatért Tibetbe, ahol egyre határozottabbá váltak a függetlenségi törekvések. Mivel a briteknek sem egy Tibet fölött teljes szuverenitást gyakorló Kína, sem egy független (és esetleg orosz befolyás alá kerülő) Tibet nem volt érdeke, a terület státusának rendezése céljából konferenciát kezdeményeztek Tibet és Kína képviselőivel. A tárgyalások során, melyek az indiai Szimlában zajlottak 1913 októberétől 1914 júliusáig, Sir Henry McMahon brit diplomata játszotta a házigazda és a közvetítő szerepét (őt mondjuk elég gyakran emlegetik, bár  elsősorban más irányú tevékenységével kapcsolaban). A konferencia során alapvetően két kérdés volt napirenden: Tibet státusa és határainak megállapítása, illetve Brit India és Kína elhatárolása. Érdemes ezzel kicsit részletesebben foglalkozni, mert az 1950-es évek végén elmérgesedő határvita gyökerei és a két állam hivatkozási alapjai is nagyrészt a szimlai konferenciára vezethetők vissza.

Ami az első kérdést illeti, Tibetet két részre, Belső- és Külső-Tibetre osztották, melyek közül a külső terület autonóm és önálló külpolitikát folytathat, míg a belső Kína integráns részévé válik. A konferencia végső soron nem érte el célját, ugyanis bár a kínai delegált aláírta a záródokumentumot, Peking sosem ratifikálta azt, mivel nem ismerték el Tibetet legitim tárgyaló félnek. Ezzel együtt azonban a konferencia (csoportkép a résztvevőkről) brit részről nem volt teljesen eredménytelen: megszületett az úgynevezett McMahon-vonal, amely Kína és India Bhután és Burma közötti határát a kelet-indiai Brahmaputra folyó vízválasztó hegyeinek gerincvonalán állapította meg, a brit fennhatóság így az addiginál jelentősen északabbra tolódott. Kína ugyan ezt nem fogadta el, mégis az elkövetkező fél évszázadra ez a vonal lett (és maradt gyakorlatilag máig) a de facto határvonal és, ami még fontosabb, a függetlenné váló India is ezt a határvonalat örökölte meg és ismerte el nemzetközi határként.

Másrészt titkos angol-tibeti levélváltásokon és egy kétoldalú egyezményen keresztül a nyugati szektorban, Ladak és Akszai Csin térségében is sikerült elhatárolni Tibetet és Indiát. Erről már semmilyen formális, nemzetközi jogi relevanciával bíró dokumentum nem született, még olyan sem, mint a McMahon-vonal esetében, ahol legalább a kínai delegált aláírásában megnyilvánuló szándékra lehetne hivatkozni. A kínai (tibeti)-indiai határ ezen szakaszának meghatározása tehát továbbra is  attól függött, hogy melyik fél hány évszázaddal korábbi viszonyokig kíván saját igaznak bizonyítása érdekében visszanyúlni.

 

India az 1950-es években

 

India elsődleges feladata a függetlenség elnyerését és az azon nyomban kirobbanó háború lezárását követően a stabilizáció volt. Főként ez a törekvés  határozta meg India 1950-es években követett politikáit, lett légyen szó gazdaságpolitikáról, szociálpolitikáról vagy külpolitikáról. Igyekeztek minden lehetséges külső segítségre nyitottnak maradni és nem elköteleződni egyik tömb felé sem, nehogy így elessenek a másik oldal kínálta lehetőségektől. Sőt, álláspontjuk szerint a blokkok közötti háború az abból kimaradó India számára is káros lenne, hiszen mindkét szuperhatalom másfelé fordítaná erőforrásait, lehetetlenné téve ezzel India számára a további gazdasági növekedést. Így India saját, jól felfogott érdekében külpolitikájának másik fő céljaként a blokkok közötti közvetítést határozta meg. Mivel katonailag és gazdaságilag egyértelműen gyenge volt ahhoz, hogy egymaga a kiegyensúlyozó hatalom szerepét töltse be, inkább az indiai mentalitáshoz egyébként is jobban illeszkedő „hídépítő” szerepére törekedett. A fenti okokból kifolyólag, bár belső berendezkedését tekintve egyértelműen a nyugati demokráciák közé sorolható, külpolitikájában mégis a kifinomult, de veszélyes (a háborúban ez egyértelműen ki is derült) manőverezést, az el nem kötelezettség útját választotta.

India geopolitikai helyzetét alapvetően a két kommunista nagyhatalom, Kína és a Szovjetunió közelsége határozta meg. Ugyanakkor a Szovjetunióval nem volt közös határa, sőt egy kifejezette ellenséges állam, Pakisztán ékelődött kettejük közé, Kínával pedig Tibet 1950-es megszállásáig csak szó szerint papíron volt határos. A Himalája ezen a vidéken átlagosan 4-5 ezer méter magas vonulatai pedig ezt követően is olyan természet adta védvonalnak tűntek, amelyek áthidalhatatlan logisztikai problémák elé állítanak bármilyen haderőt – az 1962-es háború többek között ezt a képzetet rombolta le. India Ázsia-politikájának az ötvenes években végig sarkalatos pontja volt saját létfontosságú érdekeinek védelme, a két kommunista óriás provokálása illetve elidegenítése nélkül. India gyermekbetegségekkel küszködő gazdasága ugyanakkor nagymértékben függött a nyugati államok, elsősorban az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok segélyeitől és befektetéseitől. Ennek a gazdasági és geopolitikai helyzetből fakadó kettős kényszernek a felismerése (más tényezők mellett) vezette el Indiát az el nem kötelezettség gondolatához, amely oly népszerűvé vált a függetlenségüket frissen elnyert afrikai és ázsiai államok között.

Dzsavaharlal Nehru külpolitikájának alapelvei a következő szavakkal foglalhatók össze: nemzeti függetlenség, antikolonializmus, multilateralizmus és nemzetközi együttműködés, el nem kötelezettség a két szuperhatalom vetélkedésében. Ezeknek a tényezőknek az eredőjeként valósult meg az 1950-es évek első felének aktív, határozott és sikeres indiai külpolitikája. Bár a szubkontinens egységét a függetlenné válás során nem sikerült megőriznie, Nehru sikeresen teremtette meg India politikai egységét, példát mutatva ezzel más felszabaduló gyarmatoknak. A nemzeti függetlenség alatt India esetében a szubkontinens további töredezésének elkerülését, vagyis azt a törekvést, hogy az indiai nemzetállam politikai határai az adott körülmények között minél inkább töltsék ki India szubkontinens földrajzi határait. Ilyen megfontolásból törekedett például a függetlenség után megmaradt két enklávé, a francia Pondicherry és a portugál Goa felszámolására (utóbbit fegyveres erővel sikerült elérni 1961-ben).
    
Az antikolonializmus zászlóvivőjeként Nehru támogatta a hollandok kiűzését Indonéziából és a franciákét Indokínából, 1954-55-ben lefektette a békés egymás mellett élés alapelveit és az el nem kötelezett államok mozgalmának alapjait, 1956 őszén pedig élesen elítélte a szuezi brit-francai intervenciót (a magyarországi szovjet beavatkozást már kevésbé). India presztízse a fejlődő országok között ekkor érte el csúcspontját: az ENSZ kongói missziójában való részvétel, a kínai-indiai viszony egyre feszültebbé válása, majd a két ázsiai óriás háborúja ezeket az eredményeket szinte semmivé tette. A már említett praktikus indokok mellett egyéb, morális és ideológiai tényezők is szerepet játszottak az el nem kötelezettség gyakorlatának koherens eszmerendszerré formálásában. Ilyen volt például a hindu ahimsza, azaz az erőszakmentesség elve, melyet Nehru a külpolitikában is igyekezett követni. Eleinte jó ötletnek is tűnt...


Kína az ötvenes években


Kínában az ötvenes évek eleje a központi hatalom megszilárdításának és a kommunista berendezkedés kiépítésének az időszaka, az ismert sémának megfelelően (földosztás, leszámolások). Alig volt azonban egy éves a Népköztársaság, amikor máris komoly külső kihívással kellett szembenéznie: a koreai háborúban a Koreai-félszigeten észak felé, a kínai határ irányába nyomuló amerikai és ENSZ csapatokkal. Kína koreai háborúban és a rendezésben játszott szerepe közismert, arra ezúttal nem térünk ki részletesen. Csupán megjegyezzük, hogy a háború tapasztalatai fontos szerepet játszottak a kínai fenyegetettség-érzés és külpolitikai gondolkodás kialakulásában. Indiát minden együttműködés ellenére is elsősorban vetélytársként tartotta számon, az El Nem Kötelezettek mozgalmára pedig kezdettől gyanakodva tekintett, mivel a kelet-nyugat konfliktusban semmilyen középutas megoldást nem tartott elképzelhetőnek.  

Kínával kapcsolatban fontos még megjegyezni a továbbélő „birodalmi” öntudat szerepét. Ez azt jelentette, hogy a kommunista Kína ugyanazokat az érdekszférákat és befolyási övezeteket igényelte magának, mint korábban a császárság. Ennek oka az évszázados fenyegetettség-érzésben keresendő, abban a hagyományban, hogy a császárság rendszerint nem volt közvetlenül határos egy állammal sem, mint ahogy az modern, szuverén nemzetállamok között szokás, hanem bufferzónák és ütközőállamok gyűrűjében létezett. A világnak ezen a felén még nem alalkult ki, pontosabban épp ekkor, a dekolonizációval párhozamosan volt kialakulóban (Indiában pédául ekkorra már nagyjából lezajlott) a modern nemzetállamok korlátlan területi szuverenitásának fogalma, az államok  addig sosem terjesztették ki korlátlan fennhatóságukat egymás határáig, vagy ha mégis, az rendszerint az expanzió előjele volt. Ami azt illeti, Kína esetében éppen erre az időszakra tehető ennek a felfogásnak a megszilárdulása. Ez pedig a nacionalizmus születéséhez hasonlóan érzékeny folyamat, ezért is érzékelte más államok hasonló törekvéseit közvetlen fenyegetettségként, még akkor is, ha a másik részéről ilyen szándék nem állt fenn, hanem például csak kiterjesztett befolyását a jog szerint is őt illető területre. Ennél fogva sokszor olyan válaszlépéseket is teljes mértékben jogosnak és pusztán defenzív jellegűnek találtak, amelyek a külvilág számára már kimerítették az agresszió fogalmát. Így érthetővé válik, miért reagált Kína olyan hevesen, ha bárki bármilyen, az övétől eltérő álláspontot fogalmazott meg Tibettel kapcsolatban.

 

Tibet megszállása

 

Itt kell megemlíteni egy, a koreai háborúval párhuzamosan zajló eseményt, nevezetesen Tibet Kína általi megszállását. Tibet 1918 óta egy de facto független államként létezett, ld. fentebb. 1950 elejétől azonban, mikor az új hatalom Kína többi részén már megszilárdította hatalmát, egyre hangosabbá vált a Tibet felszabadítását ösztönző propaganda. A koreai háború eszkalálódása pedig hamarosan eléggé lekötötte a világ közvéleményét ahhoz, hogy Kína nagyobb feltűnés nélkül megszállhassa Tibetet. A Népi Felszabadító Hadsereg 30 ezer fős főerői október 7-én kelet felől hatoltak be Tibetbe, valamint ezzel egyidejűleg nyugat felől, Hszincsiang tartományból, Akszai Csinen keresztül is érkezett egy kisebb megszálló erő. Ez utóbbi számunkra annyiban érdekes, hogy Delhi tudta nélkül vágtak át olyan területen, amely fölött elvileg India gyakorolt szuverenitást. Sőt, India magát a megszállás tényét is csak október 21-én fedezte fel, amiből ismét csak a terület marginális gyakorlati fontosságára következtethetünk (nem csoda, hiszen gyakorlatilag egy lakatlan, kies hegyvidékről van szó).

Delhi azonnal tárgyalásokba is bocsátkozott Pekinggel, a helyzet békés megoldására szólított fel és egy meglehetősen visszafogott hangvételű jegyzékben elismerte Kína jogait Tibetben, ugyanakkor azt javasolta, hogy saját érdekében (ti. ne rontsa tovább esélyeit az ENSZ-tagság elnyerésére) ne folyamodjon erőszakhoz, elsősorban a Szovjetuniónak róva fel, hogy felelőtlen magatartásra ösztönözte Kínát. Október 30-án azonban váratlanul éles hangú kínai válasz érkezett, mely szerint Tibet tartomány éppen felszabadítás alatt áll, Kína integráns részét képezi és minden, ami ott történik az teljes mértékben kínai belügy, tehát senki másnak semmi köze hozzá.

A válasz meglepte Indiát, amely Tibettel kapcsolatban gyakorlatilag a hajdani brit birodalmi álláspontot képviselte. Eszerint Tibet tartozzon névleg és formálisan Peking fennhatósága alá, azonban külügyeit bizonyos korlátok között önállóan intézhesse. Emiatt Kína válaszára már India is élénkebben reagált, kijelentve, hogy Kína tibeti tevékenysége India érdekeket veszélyeztet, és hogy Pekingnek tiszteletben kell tartania a tibeti nép jogait. November 7-én egy tibeti delegáció már az ENSZ közgyűlése előtt tiltakozott a megszállás ellen. Ugyanakkor India a konfliktus ellenére továbbra is erősen lobbizott a Kínai Népköztársaság ENSZ-tagsága mellett, azzal érvelve, hogy a KNK-ra csak akkor gyakorolhat nyomást a nemzetközi közösség, ha az része annak. India különös viselkedésének másik valószínű oka, hogy el nem kötelezett nimbuszának megőrzése érdekében nem állhatott nyíltan a nyugat mellé, hiszen azzal beteljesítette volna Kína hónapok óra tartó India- és Nehru-ellenes propaganda-hadjáratát.

Eközben tibeti tárgyaló delegáció indult Hong Kongba Indián keresztül, ám mivel a britek megtagadták tőlük a vízumot, Indiában rekedtek. Peking ezzel párhuzamosan közölte, hogy minden, az illegitim lhászai delegációt segítő-befogadó államot ellenségeként fog kezelni. November végén Kína váratlan (ugyanakkor remekül időzített) beavatkozása a koreai háborúba egyszeriben lesöpörte az asztalról Tibet kérdését.

 

(folyt. köv.)

37 komment


| More

Címkék: kína india

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr921605836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagysuhi 2009.12.19. 11:01:55

Profi munka, várom a folytatást. Még nem hallottam erről a kofliktusról, bár tudom hogy voltak ilyen csetepaték azon a vidéken.

Bambula 2009.12.19. 11:10:14

Új dolog ez nekem is, tetszett a cikk, várom a folytatást :)

dupi 2009.12.19. 11:19:23

várom +1, de bele fog férni két részbe? a felénél ~12 évvel vagyunk az események előtt :)

min 2009.12.19. 11:37:37

Köszönet a cikkért. Én is csatlakozom ahhoz a csoporthoz aki nem hallott még erről a konfliktusról

tompus 2009.12.19. 11:58:04

Nagyon jó cikk, én is várom a folytatást. Már korábban feltűnt, hogy a térképeken az indiai-kínai határ szaggatott vonalakkal jelölt és nem egyértelmű.

tompus 2009.12.19. 12:00:35

@sniper: Ez az egyetlen hiba. De maga a cikk nagyszerű.

szárnyati géza 2009.12.19. 12:14:30

Remek. Legalább kezdem érteni a dolgot.

Olvastam egyszer egy könyvet, de már nem tudom, mi volt a címe, ahol az indiai és kínai katonák egymásra lövöldöztek egyik hegyről a másikra. De nem háborús szinten, hanem csak úgy simán.
Valószínűleg az ez a konfliktus része, folyománya lehetett.

Egyébként érdekesek ezek a helyi konfliktusok, néha meg jó brutálok is. Csak mivel nem nagyon hal meg fehér ember, ezért mi nem foglalkozunk vele.

Remek cikk, gratula! Várom a folytatást!

Crouch 2009.12.19. 12:30:55

Jó írás mint ahogy általában, szívesen olvasnék mondjuk még a kínai vietnami háborúról ami szintén elég elfelejtett.

safranek 2009.12.19. 13:03:24

Jó cikk!

Kína még a SZU-nak is nekiment 1969 márciusban.

NagyH · http://katpol.blog.hu 2009.12.19. 13:08:24

Köszönöm a kommenteket!

@sniper: "kies" pozitív vagy negatív értelemben? Volt már itt valamelyik cikknél komoly vita ennek a jelzőnek a tartalmáról... De a második rész mozgalmasabb lesz, ezek itt a szükséges előzmények meg körítés.

@szárnyati géza:

"Egyébként érdekesek ezek a helyi konfliktusok, néha meg jó brutálok is. Csak mivel nem nagyon hal meg fehér ember, ezért mi nem foglalkozunk vele."

Nos, többek között ezért is jött létre ez a blog:)

Guszty 2009.12.19. 13:39:01

@NagyH: Itt gondolom negatív értelmű szót akartál használni, az pedig a kies. A kietlen az a kihalt, puszta stb...
Pl: Csokonainál "Egy szép, kies kerthez közel egy folyóvíz";

Guszty 2009.12.19. 13:39:38

Csak sikerült összekevernem: :-(
a kies a pozitív, a kietlen a negatív értelmű szó.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2009.12.19. 13:45:05

Pedig egy komolyabb kínai-indiai háború hosszú időre megoldhatná a túlnépesedés problémáját... Én csak egy sört kérnék, na!

nickita 2009.12.19. 13:51:13

G. Regan: Nagy katonai baklövések című könyvében lehet bővebben (pár oldal) olvasni erről a rövidke háborúról.

nickita 2009.12.19. 13:53:21

@"the dragon":
a kínaiak elég hamar elsöpörnék az indiaiakat az útból

vajdasagi 2009.12.19. 14:22:52

Pompás volt (laikus vagyok a témában és úgy érzem sokat nyertem). Köszönöm. Alig várom a folytatást.

Kullancs1983 2009.12.19. 15:59:30

@nickita: Gondolod? Volt itt egy cikksorozat Kinarol, a jelentosegteljes Papirsarkany cimmel. Jo, India sem eppen az a kokemeny militarista allam, de a kinainal komolyabb sepru kene az elsopresukhoz...

(Nincs ekezetes betum...)

bryan 2009.12.19. 18:01:32

Nagyon bírtam a posztot, néhány szót ejtenék kiegészítésül a brit és amerikai érdekekről, amik mintha elsikkadtak volna kicsit Tibet megszállása kapcsán, ami nem csoda, így is feszegeti az írás a szokásos bejegyzés hosszt.
USA: mindenképpen a kínaiak tyúkszemére akarnak lépni, most élik a legdurvább antikommunista időszakukat, viszont fogalmuk sincs a térség helyzetéről, ezért a britekre hallgatnak, akik azt javasolják, mindenképpen hagyják Indiára a vezetést, mert így járnak a legjobban, India viszont nem akar proxy lenni, még akkor sem, ha ezzel a saját érdekeit védi és fenntart egy ütközőállamot maga és Kína között. Mindezt azért, mert teljesen rajtamaradt a "koreai konfliktusban szerezzük meg közvetítőként nemzetközi hírünket" trippen.
A britek ekkoriban szintén nincsenek a toppon, elvesztették Indiát, közben egyre inkább rájönnek,hogy vége a régi szép időknek, próbálják viszont egyben tartani a Nemzetközösséget, közben megtartani többi gyarmatukat. Részben ezért is nem segítik határozottabban Tibet beadványának ENSZ-hez jutását, mert rossz példa lenne, ha mindenféle hivatalosan nem is létező országok lépten-nyomon oda írogatnának és azt meg is vitatná a Nagygyűlés.
De azért szeretnének harcolni a kommunisták ellen, de túlokoskodják a dolgot és addig szerencsétlenkednek, amíg a kínaiak tényleg megindulnak.
Forrás pontatlanul idézve:
Tsering Shakya: Dragon in the land of snow
(Mindenképpen javaslom a posztírónak, ha még nem olvasta volna, bár ahogy elnézem az írást valószínűleg olvasta.)

bryan 2009.12.19. 18:03:40

@bryan:
Dragon in the land of snowS
inkább.

gaborov 2009.12.19. 18:21:06

Nagyon jo kis cikk. Szinten csatlakozom a lassan de biztosan novekvo "meg nem hallottam rola, de nagyon erdekes" csoporthoz.

szárnyati géza 2009.12.19. 19:01:32

@nickita:

Izé...
Nem rasszizmus beszél belőlem, de India java része cigány, és őket meg elég nehéz volna kiirtani. :)

Ez a vicc része.

A komoly viszont az, hogy durva gerillaháborúba torkollana az egész, hasonlítanám az USA vietnámi kaladnjához.
Mert a kínai reguláris hadsereg komoly darab, az biztos, ha a ruszkikkal kéne megküzdenie nagy terepen, oké is volna, de India a dzsungeleivel, hegységeivel nem az a hely, ahol egy hatalmas gépesített hadsereg könnyedén érvényre tud jutni.
Gyors mozgású, kis létszámú csapatokkal India ellehetetlenítené a kínai támadó egységeket.
Kína hadserege szerintem védekezés esetén érne igazán sokat. Tízmillió ember beássa magát, nincs olyan támadóék, ami lyukat tudna ütni bele.

Fade 2009.12.20. 01:51:17

Nem a terepviszonyok a fő probléma... az csak egy probléma.

-0- India 40éve készül. Aknásítottak, tankcsapdát ástak.... Kijösz a himalájából egy aknamezőre. Király.

-1- Logisztika. Láss el a himaláján keresztül egy 1millió+ hadigépezetet. Ez a minimum amivel elindulhatsz India ellen.

-2- India nagyját sikerült 40év alatt vmilyen szinten nacionalistává így az aztán kalassal megy dzungel ölni Kínai.
Itt amúgy a fagyi visszanyal az India nacianizálódás-törekvés felerősítője a megbukott Nehru féle "Hindi-Chini bhai-bhai".

-2- USA... persze nem avatkozna fizikálisan bele, de egyértelműen Indiát támogatnák. És sugja meg a Kínai táborok/erősítés/ütegek pontos koordinátáit egy eltévedt de hitelesnek tűnő email már repül is egy Indiai cirkáló rakéta.

-3- A szintén 1millió+os Indiai haderő egyre jobban fel van szerelve. minimum 1000db T90es rendszeresítése van jelenleg folyamatban, 1000+db cirkálórakétat terveznek a köv 5évben rendszeresíteni....

a 4.pont közül sztem a logisztikán bukuk el legjobban a dolog, máshogy: szvsz aki támad az veszít.

Szomáliai Szommelié 2009.12.21. 16:13:36

Vajon mi lesz a sorsa Nepálnak, ha a két nagyhatalom esetleg újra egymás tyúkszemére lép?

Pzkpfw 2009.12.22. 10:14:21

Nepalnak es Butannak ugyanaz lesz a sorsa mint Tibetnek.

Kina se hulye, hogy a hegyeken at tamadjon. Nagyon jo viszonyuk van pakisztannal, raadasul van ott egy jo kis kikotojuk. Nem veletlenul akar india mindenaron hordozo flottat.
Gerilla haboru nem lenne. Eleg csak Ujgurniara es Tibetre nezni. 40%ban mar kinaiak lakjak. Finom kis nepirtas lenne a megszallt teruleteken.

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.12.22. 11:23:08

Ilyen Kína vs India forgatókönyvek felvázolását már csak azért sem tartom értelmezhetőnek, mert mindkettő atomhatalom, és a nagyvárosaik beleesnek egymás rakétáinak hatósugarába.

Vagy korlátozott háborút fognak vívni (lsd Kargili háború, Ind-Pak), vagy jönnek a gombafelhők és a Fallout 3.

Pzkpfw 2009.12.22. 16:04:15

Jarulekos veszteseg. Belefer mindket felnek 100 millio halott, foleg hogy addig ugysem indulnak meg, amig nincs valami raketavedelmi rendszer.

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.12.22. 16:45:44

@Pzkpfw: "Belefer mindket felnek 100 millio halott"

Ezt így miből vontad le? Odáig ok, hogy 1 Mrd fölött van mindkét ország lakossága, de ebből még nem következik, hogy tolerálható veszteségnek tekintenék a nagyvárosaikat, meg a lakosságuk8-10%-át.

bz249 2009.12.22. 18:06:00

@Pzkpfw: valószínűleg egy totális háborúban pont az a 100 milla halna meg amelyik nem fér bele (az ipar, a hadsereg és a közigazgatás működtetéséhez szükséges városi népesség). Mert a gonosz ellen már csak olyan, hogy inkább ilyen célpontokat támad.

Herbert_West 2009.12.23. 09:45:11

@SchA: Figyelembe véve a II VH mobilizációs és veszteséglistáit a két fő harcoló oldalán (~20% teljes mobilizáció, ~10% veszteség, súlyozva), nem lehetetlen, hogy egy ekkora veszteséget elviselne a két állam, főleg, hogy mindkettő erős túlnépesedési/elltásábeli problémákkal küszködik.

Mondjuk ha már itt tarunk, szeretnék egy cikket olvasni arról, hogy egy IIVH stílusú, totális, teljes mozgosítzással járó iparháború egyáltalán _lehetséges_-e a mai technicizáltság mellett.

dave_t_i 2009.12.23. 16:49:58

@Herbert_West: a morbid probléma: az elején pont nem azok halnának meg (a képzetlen szegény tömegek), akik a problémát okozzák, hanem a képzett lakosság.

Miért ne lehetne ilyen jellegű háború? Szerintem például ilyen volt Etiópia vs. Eritrea is. Az Irak vs. Irán is.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.12.23. 22:22:38

@Herbert_West:

"Mondjuk ha már itt tarunk, szeretnék egy cikket olvasni arról, hogy egy IIVH stílusú, totális, teljes mozgosítzással járó iparháború egyáltalán _lehetséges_-e a mai technicizáltság mellett."

Lehetségesnek biztos lehetséges, csak nincs értelme. A fegyverek romboló ereje nagyságrendekkel megnőtt 1945 óta, az ellenség sebezhetősége meg épphogy növekedett (infrastruktúra stb.), ergo úgy látszik, hogy egyszerűen nem kell belőlük annyi - és a modern fegyverek kezeléséhez eleve kevesebb ember kell. Lásd a B-17 és annak - paraméterek alapján - mai megfelelője, az F-15E összehasonlítása:

www.strategypage.com/htmw/htatrit/articles/20070901.aspx

Teljes mozgósításnak ilyen körülmények között nem sok értelme van.

tompus 2010.01.14. 21:01:20

Mikor jön a folytatás?

jézus666 2010.04.06. 00:12:26

na most jövök én!amerika hadserege csak ugy müködik ha van olaj,és háboru,ezt mindenki tudja,ha holnap amerika ellenség nélkül marad és igy megy évekig akkor nincs szüksége nagy hadseregre,tehát ugy jár mint a szovijetunio,pénz nélkül marad,de háboruznia kell amerikának ahhoz h ekkora hadsereget fentartson,ha nem ezt teszi akkor pár évtized mulva gyenge hadserege lessz és bárki megtámadja,de ha a mostani politikát folytatja akkor kina meg a ruszkik nyomják le,ezért is kellett neki h az unio vele legyen,tehet amerika europai ubio,meg anglia az ütös ellenfél,de kina meg a ruszkiik,letörölnek minket a föld szinéröl,idö kérdése,ketyeg a bomba,a 3ik világháboru bombája,gruzia ha belép az u nnioba,már egy inditék,mert a gruzok ezt várják,h beléphesssenek,és ha uniosak,akkor nekimennek a ruszkiknak,mi kiállunk mellettük,és szarba lesznek,de jön kina,és lesöpör mindenkit,kihal a fél világ,ez a jövönk,éljetek amig élhettek,mertmás választás nincs ez tény!!!!!!

jézus666 2010.04.06. 00:18:03

@jézus666: tények:kina és oroszország közös hadgyakorlatokat végez,közös repülöt terveztek,kina gazdasága fejletttebb mint amerikáé,atombomba van,van 1.3milliárd ember,mi kelll még,gyengébb már most az unio az amcsik meg az angolok mint egyedül kina,lehet félni,és inkább legyünk függetlenek,mert rácseszünk ha unios tagok vagyunk

jézus666 2010.04.06. 00:21:21

vietnám 1960tol 72ig legyengitette amerikát,és ez semmi kinához képest,kina nem 50ezer amerikai áldozatot venne el,hamem 260milliot