"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Arábia ki nem hűlő tűzfészke

2009.09.08. 20:30 Rammjaeger83

"Jemen történelme még az Arab-félsziget viszonyai között is rendkívül elb*szottnak számít.[...] Jemennek nincs történelme abban az értelemben, mint egy szép európai országnak. Mégis mi lenne a "történelme" egy bandaharcnak?" /Gary Brecher a.k.a. War Nerd/

Az utóbbi hetekben ismét a háború lángjai nyaldossák a Közel-Kelet legelmaradottabb államát: a kormány augusztus elején ígéretet tett arra, hogy az északnyugati országrészben egyre aktívabb síita fegyveresek ellen - akik a gerillaszervezetek hagyományaival szakítva nem a "front", "egyesült", "mozgalom", "forradalmi" stb. szavak tetszőleges kombinációiból rakták össze a nevüket, hanem egyszerűen úgy ismertek: Hívő Ifjúság - vaskézzel fog fellépni. Kezdetét vette a Felperzselt Föld hadművelet - a hadsereg nyilván nem akart semmi kétséget hagyni a módszereiket illetően -, és hamarosan több mint 100 ezer civil menekült el a harcok színteréről. Az eseményekről nem sok megbízható információ áll rendelkezésre abból az egyszerű okból, hogy a média ki van tiltva Jemen északi kormányzóságaiból. A kormány a minap azzal vádolta meg a felkelőket, hogy megszegték a tűzszünetet, ami a segélyszervezeteknek adta volna meg a lehetőséget a szállítmányok célbajuttatására.          

És mit mondana erre az utca embere? Ha egy kicsit is képben van az ország múltját illetően, akkor is maximum annyit: business as usual. Jemen ugyanis sosem volt a béke szigete. (Mondjuk az ember nem is várna mást egy olyan néptől, ami nemcsak energikus, de igen fiatal is.) Kietlen sivatagainak homokja már nem egy nagyhatalom regionális célkitűzéseit temette be a 20. század folyamán. Ezeknek a célkitűzéseknek pedig egyszerű oka van: aki Jemen kikötőit (elsősorban Áden és Hodeida) birtokolja, az ellenőrzés alatt tarthatja a Vörös-tengert, az Arab-tengert és az ott húzódó kereskedelmi útvonalakat - nem meglepő tehát, hogy a terület az ókortól kezdve a nagyhatalmi rivalizálás színtere. Jemen stratégiai fontossága ebben kb. ki is merül. Terméketlen belső területei nem bírnak különösebb értékkel a külföld számára - bár ezt aligha bánja bárki is, tekintettel arra, hogy a függetlenségükhöz foggal-körömmel ragaszkodó, az alattomos politizálás és gerillaharc terén verhetetlen törzsek lakják azokat.

Itt mindjárt meg kell említeni, hogy "jemeni identitás", mint olyan, nem létezik, elvégre az említett törzseket nem nagyon fűzik egymáshoz közös érdekek és értékek, ennek megfelelően pedig az ország sem volt egységes a legutóbbi időkig. A déli-délkeleti országrész pusztáit benépesítő szunnita nomádok 1832-ben részesültek először a nyugati civilizáció áldásaiból, amikor a Brit Kelet-indiai Társaság, ráunva a már akkor is sok problémát okozó környékbeli kalózok tevékenységére, Áden elfoglalására küldte a királyi tengerészgyalogságot, hogy a jövőben haditengerészeti támaszpontnak ill. a brit kereskedelmi- és hadiflottát kiszolgáló szénlerakatnak használhassa azt. Fontossága a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása után tovább nőtt. A terület helyzete az 1950-es évekig csak jogi értelemben változott. Áden 1937-ig, a vele szomszédos területek pedig 1917-ig Ádeni Protektorátus néven Brit-Indiához tartoztak, utána pedig a külügyminisztérium közvetlen irányítása alá kerültek.

Jemen északi/északnyugati része - ahol ugyebár a jelenlegi harcok is folynak - már egy jóval érdekesebb hely. 1517 és 1918 között az Oszmán Birodalom fennhatósága alá tartozott, de ennek a hegyes-völgyes területnek az igazi ura valójában már a 10. század óta az ún. ötös síitákhoz tartozó Zaidita imamátus volt (a síitizmuson belüli irányzatokról bővebben itt). Az ottománok első világháborús veresége után Jahja Mohamed Hamidaddin kikiáltotta a független Jement, 1926-ban pedig Jemen királyává koronáztatta magát, és ezzel síita teokráciát hozott létre. A beszámolók szerint kemény kezű és jó katonai képességekkel rendelkező, igazságos uralkodó volt, mégis elsősorban arról híres, hogy 1934-ben elég rosszul jött ki egy, a szaúdi uralkodóval folytatott határvitából. 1948-ban azután merénylet áldozata lett - persze a Közel-Keleten sok államfő jutott már erre a sorsra. A pozícióját fia, Ahmed bin-Jahja foglalta el, ő már szerencsésebb volt abból a szempontból, hogy 12 merényletkísérletet élt túl. Ezekben az években, a pánarab nacionalizmus fénykorában erősödött meg itt az egyiptomi befolyás - a hadsereg tisztjeit Egyiptomba, Irakba és Szíriába küldték továbbképzésre, és a Jemeni Királyság konföderációba lépett az Egyesült Arab Köztársasággal.

Ekkor lezajlott a szokásos história: a külföldre került fiatal tisztek megismerkedtek a kor felkapott ideológiáival, és egyre kritikusabb szemmel nézték az otthoni politikai berendezkedést és középkori viszonyokat. 1962-ben a gondolatokat tett követte - azt követően, hogy bin-Jahja halála után a fia, Mohamed al-Badr került a trónra, Abdullah as-Sallal ezredes, a palotaőrség parancsnoka és hívei egyiptomi és szovjet segítséggel sikeres puccsot hajtottak végre, és kikiáltották a Jemeni Arab Köztársaságot.

Ezután kezdetét vette a Közel-Kelet történelmének egyik legvéresebb polgárháborúja, amely kb. 125 ezer ember életét követelte. Al-Badr a jemeni-szaúdi határvidékre menekült és az ott élő törzsek élén harcot hirdetett a hatalmát elbitorló tisztek ellen. Törekvéseiben támogatta az Egyesült Királyság, Izrael ill. Irán, Jordánia és Szaúd-Arábia nyugatbarát monarchiái, mivel eléggé felidegelte őket ez a leplezetlen egyiptomi "erőkivetítés" (power projection). Az EAK 1961-es felbomlása után Nasszer úgy vélte, vissza kell szerezni hazája megkopott presztízsét, ráadásul biztos volt benne, hogy viszonylag csekély segítséggel is megszilárdítható a puccsisták "testvéri" rendszere - ezért az oda delegált nagykövet, Ahmed abu-Zeid figyelmeztetései és a hadserege felkészületlensége dacára természetesen ő is a katonai beavatkozás mellett döntött.

Az ideológiai szólamok dacára klasszikus hatalmi rivalizálás vette kezdetét az itt élő törzsek között, ahol a két szembenálló szövetség összetétele többször is megváltozott annak függvényében, hogy egy adott törzset melyik ország tudta kenőpénzzel/fenyegetéssel/ígéretekkel a maga oldalára állítani. Jemen történelme egyébként is igen gazdag titokban folytatott politikai machinációkban, összeesküvésekben és árulásban, így a derék hegylakók most elemükben érezhették magukat. A vérmes ambíciókat kergető egyiptomi vezetés közben egyre mélyebbre merült a szószba - 1962 októberében 5 ezer, egy évvel később 36 ezer, 1965-re pedig 55 ezer katonát (többek között 13 gyalogsági ezredet, páncélosegységeket és 100 harci repülőgépet) állomásoztattak Jemenben. Közben a royalisták is egyre több támogatást kaptak - pl. több száz európai zsoldos szolgált a soraikban a külföldi mecénások pénzén -, 1964 januárjában még a fővárost, Szanaa-t is megostromolták. Az eszkaláció egyértelmű jeleként az egyiptomiak vegyifegyvereket vetettek be az ellenséget támogató falvak ellen, és rendszeresen bombázták Nadzsran és Dzsizan városait a szaúdi-jemeni határ túloldalán, mivel a felkelőkhöz onnan érkezett az utánpótlás (egyébként szovjet gyártmányú szállító- és kiképzőgépeket is átalakítottak földi csapásmérésre).  

Egyiptom ugyanolyan tehetségtelennek bizonyult a felkelők elleni tevékenység (COIN) terén, mint...nos, 1-2 üdítő kivételtől eltekintve minden más ország a 20. században. Expedíciós erői, megbízható helyi szövetségesek hiányában, sikertelen kísérleteket tettek arra, hogy az elszigetelt hegyvidéki területekre kiterjesszék a kormány fennhatóságát, vagy egyáltalán ellenőrzésük alatt tartsák a főbb településeket (Szanaa, Taiz, Hodeida, Szaada) összekötő utakat. Nasszer - különösen a Hatnapos Háborúban elszenvedett gyalázatos vereség után - egyre inkább hajlandónak mutatkozott arra, hogy a royalista felkelők fő támogatójával, Fejszál szaúdi királlyal kötött kompromisszum útján véget vessen a gazdaságilag és katonailag is egyre megterhelőbb háborúnak. 1967-ben fáradozásai végül eredménnyel jártak egy egyiptomi-szaúdi egyezmény formájában, melynek értelmében mindkét fél megszüntette a szembenálló felek támogatását, Jemenben pedig az új törvényhozás népszavazást írt ki az államformáról.

Eljött az utolsó politikai sakkhúzások ideje. As-Sallal ezredes, felháborodva az engedékeny egyiptomi magatartáson, Irakba utazott, hogy új támogatókra leljen - erre Szanaa-ban "harcostársai" Nasszer hallgatólagos beleegyezésével azonnal megpuccsolták. Az év végén a külföldi támogatás nélkül maradt royalista törzsek még egyszer megpróbálkoztak Szanaa ostromával, de a szovjet felszereléssel ellátott védők tartották magukat. Hosszas tárgyalások után a royalista törzsi vezetőket (al-Badr és családtagjai kivételével) bevették a nemzeti egységkormányba és a törvényhozásba, és 1970-ben Szaúd-Arábia elismerte a Jemeni Arab Köztársaságot.

Nasszer eme külpolitikai kalandja olyan katasztrofálisnak bizonyult, hogy sok hadtörténész Jement "Egyiptom Vietnamjaként" tartja számon. De hogy az idióta történelmi hasonlatokból ne legyen elég, Michael Oren izraeli diplomata és történész egyik művében úgy érvelt, hogy Vietnamban az amerikai clusterfuck csak a fentebb ismertetett harcok után következett be, ezért inkább Vietnamot kellene "Amerika Jemenjének" nevezni.

(Azért arra az apróságra felhívnám a figyelmet, hogy Jemen esetében az egyiptomi katonák kivonása után is hatalmon maradt az a rendszer, amelynek a megszilárdításáért addig harcoltak. Az amerikaiak Vietnamban nem tudták ugyanezt elérni.)

Persze mindeközben a szomszédos Ádenban sem volt unalmas az élet - ami azt illeti, ez egy annyira kemény környék, hogy a COIN nagymestereinek számító britek sem tudtak itt rendet csinálni. Pedig Egyiptom és Irak elvesztése után, birodalmuk látványos hanyatlásának évtizedeiben számukra stratégiailag még inkább felértékelődött az arábiai kikötőváros. Szingapúr mellett ez volt a Brit Királyi Haditengerészet legfontosabb ázsiai támaszpontja, 1960-tól pedig Ciprusról ide költöztették a hadsereg Közel-keleti Parancsnokságának főhadiszállását is.

A problémát az jelentette, hogy az Ádeni Protektorátus területén jól szervezett arab nacionalista szakszervezetek működtek, akik a Jemen által támogatott törzsi felkelőkkel egyetemben a britek kiűzését tűzték ki célul, akiknek viszont eszük ágában sem állt a befolyásuk alól kiengedni a területet. Az "oszd meg és uralkodj!" módszer jegyében merész közigazgatási reformot hajtottak végre: a hozzájuk hű emírségeket és sejkségeket, amelyekből az Ádeni Protektorátus állt, két államszövetségbe szervezték: az 1963-tól Ádent is magába foglaló Dél-arábiai Föderáció ill. a Dél-arábiai Protektorátus (lásd fent). A britek  ígéretet tettek arra, hogy csapataik 1968-ra Áden kivételével az egész térségből kivonulnak. A Föderációt a Szövetségi Legfelső Tanács kormányozta, melynek elnöki posztját mindig egy-egy emír foglalta el rotációs alapon. Nekik kellett volna továbbra is érvényt szerezni a brit érdekeknek, és politikai alternatívát kínálni a baloldali szervezetekkel szemben - azaz egyfajta utóvédharcot vívni a régi (fél)gyarmati rend fenntartásáért a szélvészként terjedő új, trendi baloldali ideológiák korában.

Az elképzelés ott hibádzott, hogy ezek a monarchák nem bírtak belső támogatottsággal, ezért hatalmukat csak a brit csapatok segítségével tudták fenntartani, másrészt Ádenban a jemeni támogatással működő marxista-leninista Nemzeti Felszabadítási Front (NLF) könyörtelen városi gerillaharcba kezdett, annak minden szükséges komponensével (propaganda, megfélemlítés, szabotázs). Az ellenzék tömegszervezetei az egyiptomi támogatású Népi Szocialista Párt (PSP) és az Ádeni Szakszervezeti Kongresszus (ATUC) voltak, melyek többé-kevésbé egyetértettek az NLF céljaival, de elutasították a fegyveres harcot. 

Az NLF elsősorban a brit rendőrség nyomozati osztályának munkatársait és informátorait vette célba - így a hatóságoknak nem voltak "szemei és fülei" egy olyan térségben, ahol eleve csekély számú hívük akadt -, ügynökei pedig beépültek a rendőrség és a Dél-arábiai Hadsereg (SAA) soraiba. A hatékony egyiptomi és jemeni propaganda pedig mindenkihez eljutott, mert a '60-as években már ezen a vidéken is általánosan elterjedt volt a tranzisztoros rádió. Malajziával és Kenyával ellentétben itt ráadásul nem volt egy nagy etnikai csoport, amire a britek hagyatkozhattak volna a harcban.

És hogy mindez ne legyen elég, a jemeni kormány a Radfan-hegységen áthaladó és időtlen idők óta a Kutaibi törzs által ellenőrzött Mekka-Dhala-Áden útvonalat felhasználva hadtápolta az NLF-t. (Itt egy részletesebb térkép a Dél-arábiai Föderációról). A Kutaibi törzs férfitagjai (vagy ahogy a környéken nevezik őket: "Radfan vörös farkasai") pedig félelmetes harcosok hírében álltak. Az ellenük harcoló brit tisztek beszámolói szerint nyomorúságos, bűzös kalyibákban laktak, egy tető alatt az állataikkal, koszosak voltak és alultápláltak, egzotikus fertőző betegségektől szenvedtek - mégis  büszkék voltak magukra, és jól céloztak annak ellenére, hogy állandóan be voltak szívva. Vagyis nem sokban különböztek azoktól, akik jelenleg Afganisztánban keserítik meg a NATO-erők életét. Nincs új a Nap alatt...

         

Jemen: ahol a nagyhatalmi ambíciók dicstelen halált halnak. 

A britek tettek néhány kísérletet arra, hogy megszerezzék a nevezett útvonal feletti ellenőrzést, majd visszavonták erőiket Ádenba. 1966-ban a nehézségekbe belefáradt Harold Wilson miniszterelnök pedig bejelentette, hogy két évvel később onnan is kivonulnak, nemcsak a Föderáció területéről. Ezután természetesen senki nem támogatta őket a helyi civilek közül, és már csak az volt a kérdés, ki uralja majd az országot. Megkezdődött az ellenzéki mozgalmak közötti véres hatalmi harc. Nasszer nagyobb befolyásra szert tenni, ezért megpróbálta egy akolba terelni mindannyiukat Dél-jemeni Felszabadítási Front néven (FLOSY). A hithű kommunista NLF azonban kilépett, és önálló főparancsnokság alatt működött tovább (hozzájuk húztak azok a nacionalisták is, akik a Hatnapos Háborút  követően kiábrándultak Nasszer tanaiból).

A teljes összeomlás közepette a britek egy évvel előrehozták a kivonulás időpontját, így 1967 novemberében az NLF fegyveresei hatalmukba kerítették Ádent és kikiáltották a Dél-jemeni Népköztársaságot. 1970-ben az NLF radikális szárnya ragadta magához a hatalmat, minden baloldali politikai pártot egyesített Jemeni Szocialista Párt néven (YSP), az ország nevét pedig - nyilván az ideológiai tisztaság jegyében - Jemeni Népi Demokratikus Köztársaságra változtatták, létrehozva ezzel a Közel-Kelet történelmének első (és valószínűleg utolsó) kommunista egypártrendszerét. Ennek egyetlen látványos hozadéka az volt, hogy az amerikaiak nagy bánatára Ádenben megjelentek a szovjet haditengerészet flottakötelékei. Egyiptom és az Egyesült Királyság után pedig a Szovjetunión volt a sor, hogy reménytelen kísérletet tegyen a környék politikai konszolidációjára.

Első látásra annyi történt, hogy Németország, Korea, Vietnam után a Hidegháború egy újabb frontvonala jött létre, bár a nyugati átlagember számára eleinte nyilván nehezen volt értelmezhető, hogy itt egy ország déli része a gonosz - nem beszélve arról, hogy talán pontosabb lett volna Nyugat-Jemenről és Kelet-Jemenről beszélni, és ez még a hidegháborús narratívába is jobban passzolt volna. A moszkvai elvtársaknak azonban nyilván feltűnt, hogy itt végső soron egy baloldali katonai diktatúra által támogatott gerillamozgalom szerezte meg az irányítást egy szomszédos ország felett. Logikusnak tűnt az ötlet: miért is ne lehetne rávenni őket a békés egyesülésre és ezzel egy újabb szovjetcsatlós államot kreálni? Ráadásul egy stratégiailag kiemelt fontosságú térségben?

(Valóban igaz, hogy a két Koreához és különösen a két Vietnamhoz képest a két Jemen aránylag békésen megvolt egymás mellett, leszámítva egy intenzív, de szerencsére rövid határháborút 1979 februárjában.)

Az oroszok ennek megfelelően jóindulatúan, kb. 50-50 százalék arányban küldték a két országnak a katonai és gazdasági támogatást, és próbálták őket rávenni a kapcsolatok elmélyítésére. Persze nem mentek sokra, de az aligha meglepő annak ismeretében, hogy az ideológia felszíne alatt mindkét ország megmaradt marakodó  törzsek és érdekcsoportok instabil halmazának. Látványos példája volt ennek, amikor 1986 januárjában Dél-Jemenben a külföldről visszatért volt elnök, Abdul Fattah Iszmail a YSP keményvonalasai és az oroszok támogatásával puccsot robbantott ki a kormány ellen, mivel az gazdasági okokból szorosabbra akart fűzni a kapcsolatokan a Nyugattal. A fegyveres erők azonban nem álltak melléjük, így a felkelést leverték, bár a harcokban a hadsereg nagy veszteségeket szenvedett, pl. a légierő egyébként sem nagy gépparkjának 3/4-e megsemmisült. Moszkva a fejleményeket látva ismét a kormány mellett kötelezte el magát (hamarosan 40 ezer szovjet, észak-koreai, keletnémet és kubai kiképzőtiszt tevékenykedett Dél-Jemenben),  és ismét ellátták őket a megfelelő mennyiségű fegyverrel. 

1990-ben azután kezdetét vette a várva várt (összesen 30 hónaposra tervezett) újraegyesítési folyamat. Létrejött a közös Elnöki Tanács és törvényhozás. A kormány egyik első zseniális húzása az volt, hogy Irak mellett kötelezte el magát az Öböl-háborúban, mire a szaúdiak válaszul 850 ezer jemeni vendégmunkást toloncoltak haza, ami nyilván jótékony hatással volt a belpolitikai helyzetre. Ami pedig az egyesítést illeti - nos, a szólás szerint "az Ördög a részletekben van". Dél-Jemen egykori pártkáderei nem viselték jól hatalmuk részleges tovatűnését, ezért 1994 elején szeparatista felkelést robbantottak ki. A két "egykori" állam fegyveres erői között egykettőre kemény harcok bontakoztak ki (a déliek pl. Scudokkal lőtték a fővárost), és a felkelést csak július elejére, Áden visszafoglalásával sikerült leverni.

1999 szeptemberében az egyesült Jemen első szabadon rendezett elnökválasztását nem meglepő módon a Jemeni Arab Köztársaságot 1978 óta irányító Ali Abdullah Szaleh marsall nyerte, aki 2006-os újraválasztásának köszönhetően jelenleg is országol. A jelenlegi eseményekből látható, hogy a nyugtalan északi síita tözsek neki is ugyanúgy problémát okoznak, mint Jemen korábbi urainak, de a helyzetét több tényező is komplikálttá teszi. Nem valamelyik nagy, befolyásos klánból származik - ő is zaidita -,  ennek ellenére egyes beszámolók szerint a legidősebb fiát, Ahmedet szeretné az örökösévé tenni, hatalmának megőrzése érdekében pedig belviszályt szított a zaiditák között azzal, hogy politikai pártjuk radikális ifjúsági mozgalmát pénzelte - ebből jött létre a "Hívő Ifjúság" -, és engedélyezte, hogy a magát a Közel-Kelet síita kisebbségeinek védelmezőjének beállító iráni vezetés támogassa őket. Mindez nem tetszik a hadsereg vezetőinek, akik ezért a felkelőkkel szembeni kemény fellépést erőltetik. 

Másrészt a térség rivalizáló regionális hatalmai, Irán és Szaúd-Arábia, úgy látszik, masszívan belefolytak ebbe a konfliktusba. Jemen ezért már elítélte Iránt, Irán pedig (természetesen) Szaúd-Arábiát, és nyilván ezzel magyarázható az is, hogy Barack Obama támogatásáról biztosította Jement.

Pedig ha górcső alá vennék Jemen történelmét és mások már fent vázolt keserű tapasztalatait, valószínűleg egy bottal sem piszkálnák meg ezt az országot, ami egyébként is a múltjához hasonlóan mozgalmas jövő elé néz: egyre kevesebb bevételhez jut a kőolajexportból,  23 milliós népessége 2035-re az előrejelzések szerint meg fog duplázódni, közben súlyos vízhiány fenyegeti, termőföldjeinek zömén pedig serkentő hatású cserjét termeszt.

Végszó helyett pedig felhívnám a figyelmet a szomszédos Omán markánsan különböző helyzetére - ott a britek rendet tudtak csinálni, míg Jement nem konszolidálta senki, és mostmár valószínűleg nem is fogja. Remélem, ez végképp semmi kétséget nem hagy a sikeres COIN áldásos hatásait illetően.               

10 komment · 1 trackback


| More

Címkék: egyiptom irán jemen britek gerillaháborúk szaúdiak államkudarc

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr661340433

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: [KNN] Néha a túltáplált sakál is harap 2013.03.28. 21:01:30

"A jemeni köztársaság fél évszázaddal ezelőtti megalapítása óta Rijád folyamatosan támogatta a Szanaa-i rezsimet és annak ellenzékét is. Ennek célja az, hogy az egységes, de legyengített Jemen ne jelenthessen fenyegetést a Királyság szám...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Amanitin2 (törölt) 2009.09.09. 07:22:22

"Egyiptom ugyanolyan tehetségtelennek bizonyult a felkelők elleni tevékenység (COIN) terén, mint...nos, 1-2 üdítő kivételtől eltekintve minden más ország a 20. században."

ki volt az 1-2 üdítő?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.09.09. 09:18:27

@Amanitin2:

Elsősorban az Egyesült Királyság, ill. ide sorolnám az oroszokat is a 2. csecsen háború miatt.

Nebameg 2009.09.09. 09:34:03

@Amanitin2: Mondjuk a már említett britek...

Tilikov (törölt) 2009.09.09. 09:44:53

"Jemennek nincs történelme abban az értelemben, mint egy szép európai országnak."

Azért ez elég arrogáns kijelentés volt War Nerd úrtól. Európában csak a görögök mondhatják el, hogy már 3000 éve is királyságok álltak a területükön. Bár a jemeni királyságok tényleg elfelejtettek kivirágozni.

Egyébként ennek a Hívő Ifjúság csoportnak mik a politikai céljai? És az sem világos, hogyan lehet, hogy az elnök őket pénzeli, a kormány meg háborút vív ellenük. Egyáltalán hogyan választhattak zaidita elnököt, ha a siíták vannak kissebségben?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.09.09. 10:42:52

@Tilikov:

"Azért ez elég arrogáns kijelentés volt War Nerd úrtól. Európában csak a görögök mondhatják el, hogy már 3000 éve is királyságok álltak a területükön."

Jemen múltbéli dicsőségével War Nerd is tisztában van, lásd a linkelt cikkét:

"Here's a simplified Yemeni history timescale:

2000 BC: Yemen ruled by Queen of Sheba, who's actually mentioned in the Bible. High point of Yemeni development. It's all downhill from here.

1999 BC to 1838 AD.: Anarchy, chaos. Slavetaking and pillage. Tribes controlled by petty chieftains joined in shifting alliances with frequent betrayals.

1838 AD: The British land and claim Aden and South Yemen for the Crown"

Szóval láttak már szebb napokat is, csak kb. az i.sz. 6. században rá kellett döbbenniük, hogy sajnos a köelükben náluk erősebb államok terülnek el, akik igényt tartanak az ő területeikre. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy nem virágoztak ki a királyságaik, ennek pedig egyenes következménye az állandó hatalmi harc és megosztottság - vagyis annak a teljes hiánya, amit a szerencsésebb európai országok történelemnek neveznek.

"Egyébként ennek a Hívő Ifjúság csoportnak mik a politikai céljai?"

Sok zaidita klán elvesztette a politikai hatalmát az imamátus megdöntése után. Ez a morcos magatartás egyik oka. Jelenleg azt sérelmezik, hogy kisebbség lévén, diszkriminációt szenvednek el a gazdaságban és az államigazgatásban a déli szalafiták javára, ráadásul vallási üldöztetést is elszenvednek.

"És az sem világos, hogyan lehet, hogy az elnök őket pénzeli, a kormány meg háborút vív ellenük."

Úgy néz ki, hogy nem a kormány, hanem a hadsereg parancsnokai erőltetik a háborút, mert ellenzik Szaleh dinasztiaalapítási elképzeléseit és a zaiditákkal szembeni "oszd meg és uralkodj" politikáját, és így akarják belpolitikai nyomás alá helyezni.

"Egyáltalán hogyan választhattak zaidita elnököt, ha a siíták vannak kissebségben?"

Jemenben a belső konfliktusok alapvetően nem vallási indíttatásúak, mert akkor két hatalmi tömb harcolna egymás ellen, holott nem ez a helyzet, mert az ország jóval fragmentáltabb. A törzsek gondolkodás nélkül elárulták egymást és az addigi ellenséghez pártoltak, ha az érdekük úgy kívánta. Sok zaidita harcol a hívő Ifjúság ellen, mert nem akarják visszahozni az imamátust.

Szaleh 1978-ban manőverezte be magát az elnöki székbe, mert a) tehetséges katonatisztnek bizonyult a polgárháborúban, és a hadseregben jelentős a támogatottsága b) ravasz és gátlástalan politikus (na ja, másképp már nem is lenne életben egy ilyen országban). A klán, amiből származik, támogatta az 1962-es puccsot, ergo később nem marginalizálódtak. Miután bebetonozta magát a hatalomba, "szabad" választásokat nyerni már gyerekjáték volt számára. Másrészt szereti hangsúlyozni, hogy elsősorban nacionalista és a "nemzeti egység" híve. Nyilván az 1994-es katonai győzelem is a kezére játszott.

Tilikov (törölt) 2009.09.09. 11:55:59

@Rammjaeger83: Szóval a konfliktus nem szunni/siíta vonal mentén zajlik? És a szaudi/iráni támogatás sem? A linkelt cikkek szerint Irán a siítákat fegyverzi, Szaúd-Arábia meg a szunnitákat.

Amúgy jó a cikk, de ha már felvetetted, hogy a háttérben szaudi-iráni rivalizálás van, akkor arról is lehetett volna pár szó, hogy ez milyen okok mentén történik. Miért éri meg nekik, hogy befolyást szerezzenek egy ilyen instabil, és mellesleg értéktelen területen? Csak a presztizs miatt, vagy mégis van Jemennek valamiféle stratégiai jelentősége?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.09.09. 12:21:13

@Tilikov:

A zaiditák nincsenek felekezeti közösségben az iráni vezetéssel, mert a síita iszlám két különböző ágához tartoznak.

Jemennek mindig is volt stratégiai jelentősége a földrajzi elhelyezkedése miatt, de ezt már kifejtettem.

A szaúdiak két okból támogatják a jemeni kormányt: a) náluk is van renitens síita kisebbség, akikre bátorítóan hatnának a Hívő Ifjúság sikerei b) Jemenben a kezdetektől fogva szítják a belső konfliktusokat, mert egy egységes Jemen veszélyeztetné a hatalmi pozícióikat a félszigeten.

Az irániak itt nagyrészt a szaúdi törekvések ellensúlyozásával vannak elfoglalva, a regionális hatalmak és az erre a státuszra áhítozó államok hagyományosan ezt a logikát követik ("Ez a környék nem elég nagy kettőnknek!").

wape 2009.09.09. 16:08:55

Szervusztok,

Biztos kicsit unalmas, hogy mindig ezzel jövök, de van magyar tartalom sok témátokhoz. A Kül-Világ utolsó számában pont van egy tanulmány a Hívő Ifjúságról fellépéséről vagy más néven az al-Huti lázadásról
www.freeweb.hu/kul-vilag/2009/02/horvath.pdf

Sőt egy másik Dél-Jemen létrejöttéről
www.freeweb.hu/kul-vilag/2005/0203/prantner.pdf
hajrá
wp

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.10.04. 18:17:20

Némi vizuális ízelítő a jemeni harcokról a LiveLeak-ről:

Harc
www.liveleak.com/view?i=04c_1251122989

Hadizsákmány
www.liveleak.com/view?i=e9a_1251329142

Promo
www.liveleak.com/view?i=7f0_1252275196

Kigyújtott helikopter (ez még 2008-as)
www.liveleak.com/view?i=f04_1216119172

Kiégett páncélos (szintén 2008.)
www.liveleak.com/view?i=f3c_1213727266