A Katpol Blog régóta jelentkezett egyenruhákról szóló cikkel. A téma iránt érdeklődő olvasóinkra gondolva Angyalbőrben… című sorozatunk keretében készítettünk interjút dr. Békési Lászlóval, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatójával, akiről talán kevesen tudják, hogy a szovjet egyenruhák gyűjtője és kutatója, aki több tudományos művet is írt a témában, valamint „A 22-es csapdája” háborúellenes katonai bolt (Budapest, Aradi utca 3.) tulajdonosa. Interjúnkban a szovjet és orosz katonai egyenruhák ki-és átalakulásáról, emellett az uniformológia területén sok minden másról is kérdeztük
[KatPol]: Első komplex kérdésünk az lenne, hogy mióta gyűjtöd az egyenruhákat, és miért éppen a szovjet egyenruhákat? Mi vett rá, hogy kezdődött, mi volt az első élmény?
[Békési László]: Úgy 1986-87 körül a gimnázium alatt dolgoztunk a konzervgyárban. A mellettünk lévő a futószalagnál szovjet katonák dolgoztak, és velük kezdtem csereberélni. Ha japán katonák dolgoztak volna ott, akkor japán dolgokkal kezdek csereberélni. Akkoriban ugye nem volt más lehetőségem, sem pénzem, és más tárgyak sem álltak rendelkezésre, amiket gyűjthettem volna. Illetve korábban információkat gyűjtöttünk, ugyanúgy ahogy például Ti, mi nagymamákat interjúvoltunk meg arról, hogy hogyan történt a felszabadulás stb. Nagyon érdekes volt, nagyon élveztem. Tavaly éppen azt kutattam, hogy hogyan tüntetnek el, vagy „hatástalanítanak” hazánkban minden nyomot, amin cirill betűk vannak.
[KatPol]: Tehát a szovjet katonák fizikai jelenléte volt a legfőbb szempont és nem volt benned mondjuk kezdetleges vonzódás a szovjet korszak iránt…
[B. L.]: Nem, de negatívan sem álltam hozzá a dologhoz. Például amikor a könyvem angol szerkesztője nagyon „genyázós” dolgokat akart beletenni a könyvbe, el kellett neki magyarázni, hogy nem azért ad ki pénzt valaki egy szovjet egyenruhás könyvért, mert ilyeneket akar olvasni, hanem mert semlegesen érdekli a téma, ahogy én is neutrálisan közelítem meg a kérdést.
[KatPol]: Nyilvánvalóan létezik egy szélesebb körű érdeklődés a szovjet egyenruhák illetve korszak iránt, különösen a Szovjetunió felbomlása óta. A külföldi érdeklődés volt az oka, hogy angolul adtad ki első ilyen témájú könyvedet, a Soviet Uniforms and Militaria 1917-1991-t?
[B. L.]: Először természetesen az itteni Hadtörténeti Múzeumba mentem el, de ott körbekuncogtak a rendszerváltás korában, hogy ez egy teljesen értelmetlen dolog, meg hogy ők is voltak valamelyik laktanyában „szemetet szedni”. Meg hát a politikai és „nemzetközi helyzet” éppen úgy alakult, hogy a szovjet dolgok akkor itt pont nem érdekeltek senkit. Úgy látszott, még törvényszinten is üldöznék azt, aki propagálná vagy reklámozná. Amikor Hollandiában tanultam 1993-ban, láttam egy második világháborús tárgyakról szóló angol könyvet és az alapján elmentem Londonba a kiadóhoz, de abból akkor nem lett semmi. Aztán találtam egy másik angol nyelvű könyvet, mely már konkrétan a szovjet egyenruhákról szólt, őket is megkerestem és részükről már volt érdeklődés, így indult meg a dolog. De közben meghalt, aki a fotókat készítette volna, és megszűnt az angol kiadó is, de a szerkesztő pár évvel később jelentkezett, hogy talált egy másik kiadót, akit érdekelne a dolog.
[KatPol]: Így most már három könyved is megjelent a témában…
[B. L.]: Igen, három. A Soviet Uniforms and Militaria 1917-91, a Stalin’s War és a KGB & Soviet State Security Uniforms & Militaria 1917-91. Kettő cseh nyelven is megjelent: a Stalinová válka és a Sovětské uniformy a militárie 1941-45. Valahol nagyon vicces, hogyha átmegyek Prágába, vagy akár csak Szlovákiába, minden könyvesboltban ott vannak a munkáim. Egyszer Hong Kongban is betévedtem egy katonai boltba, ahol a tulaj éppen a könyvemet bújta. Japánban egy katonai iskolás jött el egy kiállításra, hogy dedikáljak neki, a londoni oroszok pedig úgy hívnak és szólítanak meg az utcán, hogy „Avtor” azaz a „Szerző”.
[KatPol]: A második világháború talán a legérdekesebb korszak a szovjet egyenruhafejlődésben. Hiszen még aki nem is mélyült el a témában, az is felismeri a hagyományos orosz szimbólumokat, melyek az 1943-as egyenruhareformmal kerültek ismét a felszínre, hátrahagyva az internacionalista elemeket és a modernebb szabásmintát. Erről a témáról egy PhD-értekezést is írtál. Melyek voltak ennek az orosz (illetve beépülve szovjetté is váló) szimbólumrendszernek a forrásai? Miért így alakultak át az egyenruhák?
[B. L.]: Tulajdonképpen a folyamatos területvesztés miatt jött rá arra a szovjet vezetés, hogy az emberekben élő Oroszország-kép nem egyezik meg azzal, ami a vezetők fejében él. A modernitás, a gyárak, kohók, párt, villamosítás, tömegsport nem bizonyult olyan értékeknek, amit az orosz emberek elismertek és hajlandók lettek volna valamit feláldozni értük. Ezek nem fogták meg annyira az embereket. Mindenki a hagyományos régi Oroszországot tisztelte nyíltan, vagy épp egymás közt. Ezt az „erőforrást” ragadták meg végül és erősítették meg a régi hagyományos Oroszország-képet az emberekben.
[KatPol]: Milyen forrásokból gyűjtöttél a témához információt, illetve hogyan zajlott maga a kutatás?
[B. L.]: A legelső orosz egyenruha-viselési rendeletet az aszódi szovjet laktanyában sikerült megszereznem, utána pedig minden szabályzatot és írott munkát próbáltam begyűjteni a korról. Szentpéterváron voltam többször kutatni (egy magam írta sok pecsétes ajánlással) a Hadtörténeti Múzeumban, a Flotta archívumában és a gépfegyveres strázsával őrzött Belügyi Akadémián. Legjobban a Szentpétervári Hadtörténeti Múzeumban érzem magam, ahol már családtagnak számítok. A világ egyik legellentmondásosabb múzeuma. Jól megfér itt egymás mellett a Közgáz előtti Szabadság hídnak az a modellje, amin azt mutatják be, hogy ideiglenesen hogyan tették használhatóvá pontonhidakkal 1945-ben, de itt van a lelőtt U2 roncsa és az egyenruha raktárban Katalin cárnő ruháit is elővették a látogatásomkor. Az irodalomhoz visszatérve az elsődleges források lényegében maguk a szabályzatok, rendeletek voltak, a másodlagos források pedig a későbbi írott munkák. Egyfelől a peresztrojka is hatalmas irodalmat termelt ki, másfelől a Szovjetunió felbomlása után is számos könyv született. Ezek egy része már a cári szimbólumokat is előveszi, sőt a Szovjetuniót nem választja külön a cári Oroszország történetétől, hanem azt az orosz történelem szerves részeként kezeli. De Nyugaton, Japánban, Lengyelországban is rengeteg ilyen témájú mű jelent meg.
[KatPol]: Az egyik szentpétervári geopolitikai témájú konferencián tartott előadásodban is azt emelted ki, hogy amikor felemelkedő szakaszban van és terjeszkedik Oroszország, akkor a vezetés mindig valamilyen integráló jellegű modernizációs ideológiát fogalmaz meg, míg amikor hanyatló szakaszban van, akkor visszatérnek a hagyományos, vidéki nemzeti szimbólumokhoz. Végső soron tehát az 1943-as reform is ennek példája volt?
[B. L.]: Persze. Mindig is két Oroszország létezett, ezekből az egyik ez a vidéki-nemzeti Oroszország a hagymakupolákkal, szakállas bácsikkal, faházakkal, csilingelő szánnal, matrjoska babával, medvékkel, balalajkákkal. Sok éven át üldöztem egy szovjet szamovár készletet, mire sikerült megszereznem, amin viccesen keveredik az ősi és a szupermodern: az ötvenes években készült egy olyan készlet, amin szputnyikok keringenek.
[KatPol]: Ez az ideológiai hullámzás megfigyelhető tehát az egyenruhák terén nemcsak 1917, de 1991 után is, amikor először volt egy, az 1994-ben bevezetett, nyugati divatelemeket és orosz nemzeti szimbólumokat ötvöző egyenruhatípus, majd tavaly következett be egy visszarendeződés a szovjet korszak öltözeti elemei irányába…
[B. L.]: Igen, 1991 után még kihordták a szovjet ruhákat, majd valóban jött az 1994-es váltás, ahol valóban hagyományos cári szimbólumok tértek vissza, mint a címer, a zsebek, gombok, kitüntetések formája, sapkarózsa, vállapok formája. Putyin Kreml-beli testőrsége is például teljesen Napóleon-kori öltözetet kapott. De meg kell említeni, hogy a tengerész tisztek a mai napig nem hajlandók a cári címert viselni, helyette a sarló-kalapácsos csillagos horgonyt hordják a tányérsapkáikon. (balra: Szentpétervár 2007: A leningrádi katonai körzetben 1917 óta együtt járőrőznek a már korántsem vörös matrózok és korántsem vörös katonák hogy megvédjék a korántsem proletárok nagyon is valós luxusautóit)
[KatPol]: Hogyan alakult ki ez fajta a kettősség a modernitás és a hagyományos között, a két Oroszország között?
[B. L.]: Ha térbeli szempontokat is alapul veszünk, akkor igazából Nagy Péterig kell visszamennünk, akkor kezdődött az Európához idomulás. A terjeszkedés és a modernitás együtt járt. Péter alapította egyébként a sorkatonaságot is. Van egy legenda, hogy egyszer a Preobrazsenszkojéban töltött ifjúsága idején egy ottani lovászfiúval játszott és mondta neki, hogy „te leszel az első besorozott katonám”. Később az erről a helyről elnevezett elit gárdaezred végigkísérte a cári történelmet és a cári testőrség is ebből került ki.
[KatPol]: A hagyományos és a modernitás közötti kölcsönhatás vagy párbeszéd egyik legérdekesebb időszaka volt talán az 1935-43 közötti időszak. Tudjuk, 1935-ban visszahozták a rendfokozati hierarchiát, ugyanakkor a régi rendfokozati jelzésekig 1943-ig kellett várni. Mi volt az oka ennek a kettős pálfordulásnak? Hogy kommunikálták ezt az egyenlőség égisze alatt?
[B. L.]: Alapvetően az volt a gond, hogy a különféle beosztásokban lévő emberek nem kapták meg a beosztásunknak megfelelő presztízst, sőt sokszor maguk is gyakran a rendszer áldozatává váltak, elég, ha csak a sztálini tisztogatásokra, koncepciós perekre gondolunk. Ugye még a Második Világháború elején is a komisszárok minden lényeges katonai döntésbe belekotnyeleskedtek gyakorlatilag a ranglétra minden szintjén. Azaz nem volt presztízs, illetve mozgástér a névleges funkció mögött. Az 1943-as váltás egyik legfőbb háttere az volt, hogy rengeteg olyan embert hívtak vissza a hadseregbe, aki még a cári rendszerben volt katona, arról voltak tapasztalatai, és igazából nem mondtak nekik semmit a szovjethatalom külsőségei, nem értették azokat. Az sem volt különösebben motiváló számukra, hogy a különféle érdemeikért csak geometriai formákat, például kis háromszögeket kaptak az 1935-ös rendfokozatjelzések alapján. (A forradalom egyik első dekrétumával eltöröltek minden rangot és sokáig még a klasszikus értelemben vett kitüntetések, érdemrendek sem voltak). A Vöröszászló, a Vöröscsillag és a Lenin Rendről pedig az a vicc járta a harmincas években, hogy amiért valaki megkapta, azért akár főbelövést is kaphatott volna, ugyanis csak úgy lehetett hősködni, ha valaki nem követte a parancsokat és valami irtózatos marhaságot csinált.
Igaz, az 1943 előtti viselet sokkal modernebb, funkcionálisabb volt, mint az 1943-ban bevezetett, kemény vállappal ellátott, cári külsőségekre hajazó uniformisok. Lényegében az ideológia ment a funkció rovására. Meglehetősen egyedülálló a világtörténelemben, hogy az ideológiai motivációk alapján a funkció rovására módosítsanak (vissza) az egyenruhán. A lengő vállapok például állandóan leszakadtak és a vállon sem lehetett rendesen hordani hátizsákot, fegyver hordszíjat. A szintén visszahozott gimnasztyorka – amit régi paraszti viseletként még 1882-ben III. Sándor vezetett be a visszaoroszosítás jegyében – szintén nem a legkellemesebb viselet volt a hagyományos szoros állógallérjával. Ezt a viseletdarabot is épp a forradalom után cserélték le egy kényelemesebb, modernebb, lehajtott galléros zubbonyra. A visszahozott váll-lapokat is eltörölték a forradalom után. A polgárháború alatt a váll-lapok az osztálykülönbségek és az elnyomás szimbólumává váltak és az elfogott fehér tisztek büntetését a hordott csillagok száma alapján szabták ki.
[KatPol]: Van-e más példa még arra, hogy ilyen volumenű visszafelé fordulás következett be az egyenruhák terén, mint az 1943-as egyenruhareform esetében?
[B. L.]: Ugyanilyen markánsan, ugyanilyen céllal említhető talán az 1994-es és 2008-as egyenuhacsere, valóban máig él tehát e megfigyelt ciklikusság. Érdekes, hogy az 1943-as viseleteket már alig tíz év után, 1955-ben átalakították, például modernizálták a váll-lapokat. Már 1949 táján megjelentek azonban a modernizációs kísérletek, például az állógallért lehajtották és a harckocsizókat illetve a légierő tagjait olyan modern „burzsoá” kellékekkel látták el, mint a fehér ing, a nyakkendő és fehér kesztyű. 1955-ban aztán a vörös csillag helyett ovális sapkarózsát vezettek be. Ez is egy érdekesség, hisz az ovális sapkarózsa is lényegében cári motívum volt. Az 1955-ös változtatásokat mindemellett összességében mégis egy modern internacionalista irányba való elmozdulásnak nevezhetjük. 1969-ben aztán jött egy újabb nagy egyenruhareform, ekkor szabadultak meg végleg a gimnasztyorkától.
[KatPol]: 1955 a díszítések burjánzásának a kezdetét is jelenti…
[B. L.]: Igen, a haditengerészetnél különösen szembeötlő, hogy egyre nagyobb mennyiségű stilizált levélmotívum került a sapkák szemernyőjére illetve a galléron is a horgonyok egyre nagyobbak lettek és levélkoszorúval vették körül azokat. A tányérsapkák is egyre nagyobbak lettek, és a szovjet utódállamokban máig megy ez az őrület. A könyvben is van egy fotó, hogy mi a különbség az ötvenes évek lapát-szemernyős apró sapkája és a között a tányérsapka között, amit a tököli reptéren szereztem egy repülőtiszttől (balra). Utóbbi nem is szabályos, annál kb. másfélszer nagyobb paraméterekkel bír – egy szabónál csináltatta a pilóta, és a gyári címke helyett egy szívecske van belevarrva. Már akkor elkezdődött ez az egyénieskedés illetve a sapka méretét és az összességében nagyságot övező őrület. A méretekhez kapcsolódik még egy legenda. 1969-ben vezették be vállapokra a CA-jelzést, először préselt fémből. Az egyenruházatért felelős tábornoknak rövidlátása miatt bemutatón a tervezettnél sokkal nagyobb, óriási kivitelben készítették el ezeket a feliratokat, hogy jóváhagyja.
[KatPol]: Az 1994-es egyenruhareformban bevezetett, később „németnek” nevezett, korábbinál jóval nagyobb koronájú nyeregformájú tányérsapka melletti hivatalos indok a koronára kerülő jókora méretű sasos állami címer volt. Az ezredfordulón azután a hadsereg kisebb méretű szimbólumára cserélték le ezt, de a tányérsapkák mérete ennek ellenére tovább nőtt…
[B. L.]: Igen, lényegében minden egyenruhával ellátott hivatalos szerv kapott ezekből a méretes sasokból. A legérdekesebb még az volt, amikor a rendszerváltás után először jártam Szentpétrváron, a leszállás után egy „azonosíthatatlan repülő(téri)” határőr vagy vámos fogadta az embereket, aki tornacipőt és admirálisi inget viselt. A szovjet időkben a szabályzat fontos pontja volt, hogy az egyenruhákat nem szabad keverni civil viseleti elemekkel, mára a mindennapokban ez is fellazult.
[KatPol]: Az egyenruhareformokról jut eszembe, hogy Vietnamban volt még a közelmúltban váltás, amikor mintha a Második Világháború japán császári hadseregére erősen hasonlító egyenruhákat állítottak rendszerbe: nyitott nyakú ing, a legénység egyszerűbb sapkája…
[B. L.]: A vietnamiaknál a váltásra utal, hogy a hadseregnek a jellegzetes vietnámi trópusi sisakokat gyártó cég például sportsisakokat gyárt amerikai exportra baseballhoz és amerikai focihoz. Lényegében Észak-Korea az egyetlen ország, mely kitart a sztálini (szovjet) viselet mellett, ott még élnek a köznapi és szolgálati ruhákon az 1943 előtti szovjet rangjelzéseket idéző gallérra helyezett jelzések. Pesten élt brazil forradalmárok adtak ajándékba egyszer egy könyvet az észak-koreai hadsereg viseleteiről. A keményvonalas, forradalmár-jelzés jött elő egyébként a Munkásőrségnél is, ahol szintén a galléron helyezték el a rendfokozati jelzéseket és az 1935 előtti szovjet rendfokozati hierarchiához igazodva csak beosztásokat jelöltek.
[KatPol]: A blogon is volt már szó az egyenruhák funkcióiról, hogy tudniillik van egy civilektől elkülönítő, ugyanakkor felismerhetőséget, azonosíthatóságot biztosító funkció, másfelől a modern kor követelményei alapján kell lenni egy környezethez igazodó, rejtőzködést elősegítő funkciónak is. E kettősség hogyan képeződött le például a szovjeteknél?
[B. L.]: A Második Világháborúban már lényegében minden harcoló fél tervezett valamiféle környezetbe való beolvadást elősegítő egyenruhát. A szovjetek elég hátul kullogtak a sorban, a háború alatt is legfeljebb ágak, fű és hasonló dolgok segítették a rejtőzést. Egyetlen terepszínű ruhát dolgoztak ki, a fotókon is ritkán látható „amőbamintás” ruhát a mesterlövészeknek. Nagyon gyanítható azonban, hogy a képeken látható alakok is csak a stúdiófelvételek kedvéért kapták ezeket a ruhadarabokat. Az álcázási funkció a legutolsó szempontok között helyezkedett csak el.
A funkciószerűség és álcázás egyébként rohamsisakoknál érhető a leginkább tetten, mára már szinte minden hadsereg az amerikai típusú kevlársisakokat használja és teljesen eltűntek a nemzeti identitás külsőségeit is jelző sisakok. Nagyon érdekes kivétel az első iraki háború, amikor az irakiak terveztek Darth Vader-típusú sisakokat, talán az amerikaiak elleni pszichológiai hadviselés részeként (balra Iraki Fedayeen sisak, Darth Vader sisakjának mása, 1995 táján készült. B.L. jelenleg egy nemsokára megnyíló sisakkiállítás előkészületeit végzi).
[KatPol]: Meglátásunk szerint van a háborús fanok körében egy elterjedt nézet, hogy az első valódi terepszínű egyenruhák a Waffen-SS-hez kötődnek. Mi a valóságalapja ennek?
[B. L.]: Igazából az első terepszín-jellegű változást valóban a németek kezdték, amikor 1917-ben engedélyezték a katonáknak, hogy a sisakjaikat különféle, környezetbe olvadó színekre fessék. Meg volt határozva, hogy milyen arányban szerepeljen a barna, a zöld és a fekete festék. A németek kezdték tehát a sisakkal, majd az olaszok az 1920-as években sátorlapfestésre specializálódtak – egyébként a Magyar Honvédségnél is készítettek rejtőszínes sátorlapokat és járműponyvákat 1938-tól. A britek is úttörők voltak, a tengeri hagyományaik alapján ők a hajók kontúrjait tüntették el az első világháború idején. Az amerikaiak csak a Csendes-óceáni hadszíntéren használtak terepszínű ruhákat.
Bár szerintem a növénytakaró utánzása előtt a világ legősibb álcaruhái a vadászok állatbőrei voltak. Ez a bátorságra utaló hagyomány végül a királyok csúcsragadozókból készített palástjaiban élt tovább és teljesen elvesztette álcázó jellegét.
[KatPol]: A szovjeteknél az úttörők végül talán az ejtőernyős alakulatok voltak. A könyvedben láttam egy képet (balra), hogy a hatvanas években már a német Flecktarnra hasonlító terepszínű öltözetet kaptak. Még egy hasonló érdekességet láttam ugyanott, hogy egy későbbi ejtőernyős viseleten mintha már látszódnának a ma elterjedő digitális színelosztás nyomai (lent). Mikori ez az öltözet?
[B. L.]: Az afganisztáni hadjárattal egyidőben kezdték bevezetni, 1980 táján. 1982-ben kiadtak egyébként egy világosabb, homokszínű, az afgán terep- és éghajlatviszonyokhoz jobban illeszkedő egyenruha-garnitúrát. Más módon a terepszínek terén egyébként a szovjetek nem újítottak. Nagyon érdekes amúgy, hogy mostanában láttam fotókat arról, hogy már a szovjetek is kísérleteztek még a második világháborúban olyan terepszínekkel, melyek kis négyzetekből állnak és így a mai amerikai trend korai hírnökei.
Talán egy későbbi írás foglalkozhat majd az álcaruhák pszichológiai hatásaival is. Kérdés, hogy miért hordanak az orosz tűzoltók álcaruhát, vagy milyen erőhangsúlyozó szerepe van annak, ha egy sajtótájékoztatón sivatagi egyenruhában jelenik meg a szóvivő a Pentagonban, vagy miért hagyott fel a világ szinte minden országa azzal, hogy saját katonáit öltönyben (kimenő ruhában) engedi ki a civilek közé és miért hordanak terepruhát a katonák nem harci körülmények között? Pl. miért terepruhában áll az őr a pesti HM épület előtt, az ország legreprezentatívabb katonai őrposztján? Tán ellopták a zakóját-nyakkendőjét?
[KatPol]: Köszönjük az interjút!
Utolsó kommentek