"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Thaiföld: merre tovább?

2008.12.15. 07:30 CSM

E Franciaország-mértetű területű (513 ezer km2) és lakosságú (kb 60-65 millió) ország elsősorban üdülőparadicsomairól (Phuket, Pattaya, Koh Samui), a Délkelet-Ázsiában gazdaságilag jelentős Bangkokról, a szexturizmusról és esetleg arról imert, hogy nem gyarmatosították. Most viszont már hetek óta Thaiföldtől hangos a nemzetközi sajtó. Thaiföldön három éve permanens politikai válság van, mely jócskán bővelkedett fordulatokban.

December 2-án az Alkotmánybíróság állítólagos 2007-es választási csalások miatt betiltott három kormánypártot (a hatból). A legújabb fejlemény, hogy a tavalyi választáson vesztes párt vezetőjét ma kormányfővé választotta a hiányos létszámú törvényhozás. A történtek azonban senkit nem nyugtattak meg hosszabb távon az ország jövőjét illetően, merthogy Thaiföld jelenleg szinte feloldhatalan ellentétek között vergődik: populizmus által saját céljára felhasznált többpárti demokrácia, illetve a régi bürokratikus-technokrata elit dominálta hol kvázi-demokratikus, hol kvázi-autokratikus rend. Régi tényezőként a háttérben áll a magát 2006-ban másfél évtized múltán újra megmutató hadsereg (RTA) is. Mindennek mélyebb történeti hátteret kell tulajdonítanunk: a vidéki és városi szegény lakosság és a városi középosztályi-technokrata réteg közötti ellentétet, a hadsereg politikai szerepét, a királyság intézményének sajátos szerepkörét és a társadalomfejlődés irányait az elmúlt évszázadban. Mindezek kontextusába helyezhető a jelenlegi válságfolyamat is, mely a Katpol blog e cikkének fókuszában áll.

Sajátos társadalomfejlődés és az 1932-es változások
Thaiföld (illetve akkoriban Sziám) a XIX. század végén sikerrel elkerülte mind a brit, mind a francia befolyást. Ez köszönhető volt főleg Chulalongkorn király (ezen a képen tradicionális viseletben), a Chakri-dinasztia (1782-) egyik legnagyobb uralkodójához, aki ügyes lavírozásával és némi területi veszteséggel sikerrel váltotta meg országa függetlenségét.
Chulalongkorn felismerte a modernizáció szükségességét is, amit a korban szintén "divatos" nemzetállami formában képzelt el, amin keresztül nemcsak az országot központosíthatta, de a királyi címnek is új szerepet, jelentőséget adhatott. A modernizáció kiterjedt a bürokráciára, a hadseregre, az öltözködésre, az udvari szokások egy részére, a phrai (jobbágysághoz hasonló intézmény) és rabszolgaság eltörlésére és az ország fiataljainak külföldre való kiküldésére is (ebben az alig pár évvel korábbi japán modell igen jó motíváció volt). Természetesen alapvetően a városokra (főleg Bangkokra) korlátozódó bürokratikus elitben történt a legnagyobb irányváltás, a vidékre ezek az újítások, alig értek el (például a falufőnököket a központi apparátushoz kötötték, de élethossziglani megbízást kaptak). Ott tehát a célok ellenére továbbra is élt a feudális jellegű társadalom helyi hatalmasságokra épülő rendszere.

A thai nemzeti identitás kialakítása is e korban kezdődött, főleg a nyugati eszmékkel megismerkedő szűk értelmiségi réteg révén. A nemzethez tartozás a király irányítása alá tartozó, szilárd határokkal körülvett területen élő lakosságra (állampolgárság) vonatkozott, ebben segített a phrai eltörlése.
Az északon élő kínai lakossággal szemben (főleg a köztársaság 1911-es kikiáltása óta) nőtt a gyanakvás, sőt korlátozásokat vezettek be ellenük, ugyanakkor a nyelvileg asszimilálódott, thai-kínai vegyesházasságokból származó üzleti-kereskedő elit pozícióinak megtartása érdekében az udvarral tartott.

AZ 1920-as évekre azonban a nyugaton végzett, elithez tartozó fiatalok egyre inkább olyan változásokat igényeltek, melyek szétfeszítették az abszolutista királyság kereteit, mivel a fejlődés valódi lehetőségét a a külföldön megtapasztalt irányvonal egy részének adaptálásában látták. Ez a republikanizmustól a nacionalizmuson át az alkotmányos királyságig és a demokráciáig terjedt. Számos csoport alakult külföldön, ezekből a legjelentősebb a civilekből (pl. Pridi Panomyong) és viszonylag magas rangú, fiatal katonatisztekből (Phaet Phibun Songkhram őrnagy, Phya Phaholpholphayuhasen ezredes, stb.) álló Néppárt volt, melynek programjába a nemzeti fejlődés került fő célként, elsősorban az 1929-es gazdasági válság miatt, mely Sziámot is súlytotta. Az abszolút monarchiát a helyzet kezelésére alkalmatlannak tartották és az 1932-es bangkoki puccsal (vagy foradalommal) Prajadhipok király abszolút hatalmát megszüntették, és új, polgári jogokat garantáló alkotmányt vezettek be (Thaiföldön pezsgő alkotmányozási hagyományoknak nyitottak ezzel utat, 1932-től máig összesen 18 alkotmányt sikerült kreálni), és 10 év után előrevetítették a létrahozandó Nemzetgyűlés tagjainak nép általi teljes választását (amennyiben a lakosság fele alapfokú végzettséget szerez), és kormányt alakítottak (konzervatívabb elit mgenyerése érdekében) a királykoz közeli jogász, Phya Manopakorn Nitithada vezetésével. Noha nem kérdőjelezték meg a királyságot, de a gazdasági bajokért a királyt és az abszolutizmust tették felelőssé. A folytatásról azonban már eltérő vélemények voltak, ami összeütközéssel járt a kormányon belül, ráadásul egy monarchista lázadással is meg kelett küzdeni 1933-ban. A kormány konzervatív része a radikális, népre épülő (általa kommunistának tartott - de a későbbiek alapján inkább fasiszta jellegű) ideológiát ki akarta szorítani, amire a radikális tiszteknek lépniük kellett. A válsághelyzetek (a zendülések és az eliten belüli elsősorban az időről időre felmerülő koncepció-és érdekkülönbségek miatt) kezelésére pedig nem maradt más, mint a hadsereg, mely a későbbiekben hol eszköze, hol önálló alakítója a politikai folyamatoknak, gyakorlatilag napjainkig.

1933-57 a hadsereg dominanciája
A hadsereg átvette a hatalmat a fővárosban, és ez egy thai politikai tradíciónak nyitott utat, a puccsoknak. Sőt, negyed évszázadig egyértelműen a belpoltika dinamikáját a hadsereg puccsai adták, melyekre négy körülmény adott alkalmat az ország történetében:  a) belpolitikai válság vagy patthelyzet, b) romló viszony a civil kormány és a hadsereg között, c) Belső konfliktusok a hadseregen belül és végül d) egyszerűen a saját katonai kormányzat ellen, hogy az intézményi kötöttségeket (alkotmány, parlament) kiiktatva szabadabban gyakorolhassák a hatalmat. A puccs azonban sokszor csak egyszerűen egyes katonai körök eszköze volt a hatalom megszerzéséhez.
1933-ban az első két opció egyszerre létezett. A RTA elvileg a demokrácia érdekében lépett fel és tíz év alatt teljesen demokratikusan választott parlamentet akartak létrehozni, de már hamar nyilvánvalóvá vált, hogy sem a társadalmi, sem az infrastrukturális, sem az intézményi feltételek nem adottak a demokratikus intézményrendszerhez (noha választást tartottak, azon a jogosultak nagyon alacsony részvétele volt jellemző) - érdekes módon a hadsereg vezetői ezt hamar elismerték. 1935-ben a király lemondott és külföldre távozott. A thai nemzeti identitást a közös származásra, a népszuverenitásra és az állampolgári jogokra helyezték, legalábbis az 1936-ban kiadott Állampolgárok kézikönyve szerint - a kiadvány inkább a royalisták elleni eszköz volt az 1932 utáni vezetés kezében (de csak a royalisták ellen - a királyság intézménye az 1932 utáni korban is az államegység fontos szimbóluma volt - még a király távollétében is), a megfogalmazott célok nemigen valósultak meg. Előbbiek közül hamar kiemelkedett Phibun Songkhram, aki hamar a kormány legbefolyásosabb tagja, majd 1938-tól vezetője lett. 
Phibun tábornagy (mivel idővel előléptette magát) a nemzetépítéshez az európai fasiszta eszmékhez közelálló ideológiát választott (jelzésértékű volt Sziám "sötét/bőrűek földje/" átnevezése Thaiföldre - "szabadok országa" - 1939-ben - igaz, inkább arról van szó, hogy a többségi népcsoportot korábban is így hívták, és ez lett a nemzethez tartozás szimbóluma, illetve a zászló és a himnusz nyilvános tiszteletét is előírták), személyi kultuszt vezetett be, és nekilátott az ország modernizálásához. A kor kulcsszava a nacionalizmus, a modernizáció (modern öltözködés , tisztálkodási szokások és etikett előírása, naptárreform, illetve a lakosság "felkészítése a demokráciára"), a "közvélemény" és a protekcionizmus, amihez erős kínai- és idegenellenes hangulat társult (a royalista thai-kínai gazdasági elitet ekkor szorították háttérbe), noha az ország vezetői nem kis részének voltak kínai felmenői. A tábornagy-kormányfő hamar szimpatizált Japánnal is, mely a 1941-re domináns tényező lett a térségben, ekkor Phibun - részben kényszerűségből - csatlakozott hozzájuk, abbéli reményben, hogy a francia gyarmatosítóktól területeket szerezhet vissza. 1944-ben lemondott (vezérkari főnöki posztját megtartotta), de a tényleges felelősségrevonást -  a lakosság körében mutatkozó népszerűesége miatt  - elkerülte. A háború végén a királyi család nagy részével visszatért külföldről Ananda Mahidol, aki papíron 1935 óta uralkodott, de 1946-ban gyanús körülmények között lőtt sebbel holtan találták. Ekkor került trónra öccse, az akkor tizenkilenc éves Bhumibol Adulyadej, aki a mai napig betölti Thaiföld uralkodói posztját (de Bhumibol király véglegesen csak svájci tanulmányai végeztével, 1950-ben tért haza).
1945 után a hazatérő royalista, bürokrata elit igyekezett háttérbe szorítani a RTA befolyását, létrehozták a Demokrata Pártot, melynek fő ideológiája a "royalista demokráca" (azaz Phibun személyi kultusza ellenében) lett és maradt máig. Az 1944 utáni "civil" kormányzatok (melyek közt amúgy volt katonatisztek által vezetett is) és a szövetségesek a RTA második világháborús szerepe miatti rosszallása következtében háttérbe szorult hadsereg a "civil kormányok gyengesége" miatt 1947-ben puccsot hajtott végre, és Phibun vezetésével visszaszerezte a hatalmat (közvetve az előző vezetésre kenték Ananda Mahidol király meggyilkolását is). Ismét kiderült, hogy a vidéki társadalom teljesen apolitikus és a belpolitikában alapvetően az elitből kikerülő tisztek és civil vezetők közti hatalmi harcról van szó.

Phibun második országlása (1948-tól ismét ő a kormányfő) csak a személyi kultuszt tekintve volt hasonló az előzőhöz, viszont jó ütemérzékkel  ekkor már antikommunizmus és a hidegháború kialakulásával az USA-hoz való csatlakozás (koreai háborús thai részvétel, illetve csatlakozás a SEATO-hoz) jellemzi politikáját. Ugyanekkor a propagandában (valószínűleg amerikai ráhatásra is) a harmincas évek halogató hozzáállása helyett erős hangsúlyt kapott a "demokrácia" (legalábbis a formalitásai). Noha a király 1950-től az országban tartózkodott, Phibun idején teljesen háttérbe szorult (a kormányfő a Szenátust megszüntette). A tábornagy-kormányfőnek csak a hadseregen belüli ellenfeleivel kellet időről-időre számolnia. 1951-ben például épp a haditengerészet puccskísérletét kellett levernie ("Manhattan-zendülés") a szárazföldi hadsereg és a légierő támogatásával.

1957-1980 A vidék mint tényező megjelenése és demokratikus kísérletek
Phibunt végül pártfogoltja, Sarit Dhanarajata tábornagy (és mögötte sejthetően az USA) buktatta meg 1957-ben, majd 1958-ban újabb puccsal megszabadult a korábbi formális  kötöttségektől  és ő maga lett a miniszterelnök is.
Sarit (balra) mindenféle formalitást mellőző diktatúrája ("a demokráciában a népnek nem választásokra van szüksége, hanem az érdekeit képviselő kormányzatra") a "nemzet, vallás, király" hármas jelszó mellett a politikai rend céljául a gazdasági és társadalmi fejlődést állította. Egyfelöl legitimációs céllal maga elé tolta a királyt, akit Phibun személyi kultusza után ismét hangsúlyosan a nemzeti identitás és egység szimbólumává avattak (és aki jótékonysági tevékenységével és vidékjárásával hamar megbecsültséget és tiszteletet szerzett), másfelöl nekilátott a vidék gazdasági  felzárkóztatásának, amit infrastrukturális és oktatási fejlesztési programokkal  indított el. Utóbbi különösen sikeresnek mondható, az oktatás kiterjesztése persze nemcsak gazdasági célokat szolgált, de a királlyal együtt legitimitást adott a fennálló rendnek is, a demokráciáról mint távlati célról és csak mint sajátos "Thai-változatról" esett szó, a társadalom érettségének elérésekor.
Sarit idejején a hadsereg is megerősítette pozícióit, nem emllékesen az 1960-as évektől a közeli Vietnamban exponálódó USA miatt, mely jelentős fejlesztési pénzeket juttatott a RTA-nak (állítólag a katonai büdzsé felét 1950 és 1971 közt), és mely Thaiföldön is létrehozta bázisait (az amerikaiaknak köszönhető Pattaya, a későbbi turistaparadicsom felfedezése is).
Sarit 1963-ban bekövetkező halála után utóda, Thanom Kittikachorn tábornok folytatta programját, és noha 1968-ban választások formalitását is visszaállították (természetesen a győztes párt mögött a miniszterelnök állt) ugyanakkor a nyitottabbá váló gazdaság és a fejlesztési programok mellett előbújtak a rendszer ellentmondásai: a nepotizmus, a vaskos korrupció, a gazdasági fellendüléssel és modernizációval erősödő társadalmi különbségek  következtében a kommunista párt megerősdödött vidéken, és 1965-ben harcot indított a nyugatbarát kormányzat ellen. Thanom fegyverrel szállt szembe a lázadással, ehhez 1971-ben (saját kormánya elleni) puccsal újra eltörölte a hatalom formális korlátait.
Az oktatás révén megjelenő liberalizmus és a Sarit-kortól gazdasági fellendülés következtében megerősödő és érdekeiért egyre hatékonyabban fellépni kívánó kínai-thai eredetű (korábban háttérbe szorított) gazdasági-technokrata elit egyes tagjainak a nyitottabb politikai életre való igénye súrlódásokat okozott a rendszerben, ami az 1973-as diáktüntetésekbe és mészárlásba torkollott. A király közbelépésére végül Thanom lemondott és külföldre távozott.
A sokadik új alkotmánnyal (1974) és demokratikus választások kiírásával nemcsak a stabilizációt akarták elérni, de a kommunista felkelés  kezelésére is választ kívántak adni. A választásokon hatalomra kerülő konzervatív és technokrata elit pártjai erre alkalmatlanok voltak, és a vidéki lakosság mobilizálásától és bevonásától is tartottak véső soron, mivel a nyitottabb társadalomtól, és az abban jelentkező baloldali csoportoktól (és egy esetleges vietnami vagy kambodzsai berendezkedésre való áttéréstől) ugyanez az elit megrémült (akárcsak a hadsereg). A baloldali és liberális diákok (Thanom hazatérése által kiváltott) tünetéseitől és a véres ellenreakció az 1976. október 6-án a bangkoki Thammasat Egyetemnél bekövetkező lövöldözésben és puccsban tetőzött (mely Thaiföldön azóta is tabunak számít, nem véletlenül: lásd Samak Sundaravej későbbi kormányfő - akkor a konzervatív erők fiatal képviselője - magyarázkodását a CNN-en 2008-ban).
A puccsal hatalomra került új (konzervatív, de civil irányítású) kormány azonban túllőtt a célon, a gazdasági fejlődés és a rend érdekében túl keményen lépett fel a demokrácia-aktivisták illetve baloldaliak ellen, és 1977-ben újabb puccsal egy újabb katonai vezetésű kormányzat váltotta, mely (a Kínával javuló kapcsolatoktól nem függetlenül) mérsékeltebb politikájával semlegesíteni tudta a kommunista lázadást, és enyhébb intézkedéseivel sem irritálta a közvéleményt. Azt fel kellett ugyanis ismerni, hogy az 1976-77 közti időszak nem folytatható, a gazdasági elitben és a nyitottabbá váló társadalomban egyre erősebb az igény az átláthatóságra.

1980-2001 Az elnyújtott demokratikus kísérlet
1980-ban a király bizalmasa, a liberálisabb szellemiségű Prem Tinsulanonda (balra) alakított kormányt, aki a fokozott demokratizálás híve volt, és a technokrata elitet maga mögött tudva egyfelöl utat nyitott a politikai részvételnek és 1983-ban a többpárti választásoknak (melyen a helyi vidéki elitek szavazatvásárlása amúgy megszokott volt), de "féknek és ellensúlynak" meghagyta az 1978-ban visszaállított, 100%-ban a miniszterelnök által kinevezett, de a bürokrácia és a hadsereg dominálta Szenátus jogait is - ezt a sajátos, kvázi-demokráciát hívták akkoriban a kormányfő neve után Premokráciának.
A hadsereg ekkoriban kellően megosztott volt ahhoz, hogy ellenálljon (egy, a pozíciók elosztása körül forgó, genrációs alapú konfliktus állt a háttérben), ezt az 1981-es és 1985-ös elvetélt puccskísérletek is jelezték (a király is nyíltan kiállt a kormányfő mellett). A gazdasági fellendülés (Bangkok ekkor vált Délkelet-Ázsia egyik meghatározó gazdasági központjává) persze nemcsak a technokrata elitben és a városi középrétegek megjelenésében fejtette ki hatását, de a burjánzó korrupció és nepotizmus is egyre inkább publicitást nyert a sajtó viszonylagos szabadsága és a (középosztályosodás következtében) NGO-k virágzása mentén. Utóbbi az 1988 után megválasztott, vidéki technokrata Chatichai Choonhavan kormánya ellen Suchinda Kraprayoon tábornagy vezetésével 1991-ben végrehajtott katonai puccs egyik indoka (a másik - látens - indok volt, hogy a kormány a hadsereg irányítását is át akarta venni) volt. Ekkorra azonban, noha a kormány a korrupciós ügyek miatt valóban népszerűtlenné vált, a gazdasági elit és a városi középosztály már nemigen fogadta el a választások nélkülözésével végbemenő konzervatív irányú bevatakozást. Különösen úgy nem, hogy szemükben a hadsereg egyre inkább a politikai instabilitást jelképezte, és a gazdasági társadadalmi stabilitáshoz jobban illene egy liberális, demokratikusabb rend. 1992-ben megtartották a választásokat, de a katonai szolgálattól visszavonult Suchinda miniszterelnökké kinevezése ez év májusában tüntetésekbe torkollott, melynek során a hadsereg mozgósítását követő összecsapások többszáz ember halálát okozták ("Fekete Május"). A hadsereg érzékelve a helyzetet, jó másfél évtizedre háttérbe vonult.
Suchinda Bhumibol király által is támogatott lemondása (balra a híres kép, amikor fogadja a tábornagyot és a tüntetők vezetőjét, Chamlong Srimuangot, aki ma egyébként lelkes PAD aktivista - a királynak ez további nagy hazai és nemzetközi tekintélyt szerzett) után újabb választásokat tartottak, melyek után megalakuló új, városi középosztályra támaszkodó kormány módosította az 1991-es alkotmányt, célul űzte ki a pénz-politika felszámolását (azaz elsősorban a szavazatvásárlást) és 1996-ban sor került egy szakmai összetételű alkotmányozó gyűlés kialakítására is, mely a politikai szabadságjogok mellett egy liberális demokrácia és német típusú, vegyes választási rendszer mellett tette le a voksát (ahol az ismét visszaállított, korábbi elitista kontroll eszközeként szereplő Szenátus - kötelezően pártonkívüli - tagjait is 100%-ban választják), külön kihangsúlyozva a törvények uralmát és az emberi jogokat. Hangsúlyt kapott a "fékek és ellensúlyok" kérédsköre is, mely különösen az újonnan felállított 15 fős Alkotmánybíróságban, a független Választási Bizottságban, a Nemzeti Korrupcióellenes Tanácsban (NCCC), Állami Számvevőszékben és Nemzeti Telekommunikációs Bizottságban, illetve a Pénzmosás-elleni Hivatalban öltött testet. E szervek voltak hivatottak meggátolni a visszaéléseket és a korrupciót. Megerősítették a parlamentnek felelős kormány stabilitását is. Az új, 16. alkotmányt 1997-ben már a délkelet-ázsiai gazdasági válság kitörése után fogadta el a parlament, és a Nép alkotmáynának nevezték el (noha kialakítása a gazdasági elithez és a városi középosztályhoz kötődik) a kidolgozás és elfogadás szakmai és parlamentáris körülményei miatt.
Az alkotmány kialakításánál két szempont szintézise érvényesült: egyfelől a liberális technokrata elit igénye a demokratikus választásra és a hadsereg gazdaságilag destabilizáló puccsainak megszüntetésére, másfelől a konzervatív elit törekvése a végrehajtó hatalom stabilitására a korábbi többpárti, gyenge civil kormányokból okulva. Az alkotmány gyakorlatilag intézményesítette a plurális demokráciát, ugyanakkor számos problémakört nyitva hagyott, amelyek a későbbiekben igencsak hamar felszínre kerültek.

2001-2006 A Thaksin-jelenség
A nyugati normák átültetése egy teljesen más társadalomfejlődésű és kulturális örökségű országba mindig kérdéseket vet fel, és ez különösen igaz a demokratizálási kísérletekre. Az igen divatos institucionalista megközelítések ugyanis a fenti kérdések felett hajlamosak átsiklani, holott az intézmények nem elégségesek, a gyakorléati működésük és céljaik megvalósulása a kulcspont.
A plurális demokrácia ugyanis a harmadik világban igen gyakran nem hozzák meg a várt eredményt hosszú távon. Merthogy lehet intézményi és törvényi szempontból teljesen tiszta választásokat tartani, de az intézményekben megtestesített célok gyakorta fennakadnak a gyakorlat rostáján (lásd a különböző kritikai demokrácia-elméleteket, pl. Zakaria, Carothers).
Az 1997-es gazdasági válság, az azt követő stabilizáció (IMF-csomag és privatizációs hullám) és az instabil kormányok után robbant a köztudatba a volt rendőrtiszt, de az 1980-as évektől (állami koncessziókra alapozva) kiépített (média)vállalatbirodalma révén milliárdossá lett Thaksin Shinawatra vezette, (korábbi pártokból és politikusokból is összegyúrt - ehhez például régi baloldali diákokat, vidéki kommunistákat, de konzervatívokat is megnyert) Thai Rak Thai (TRT) Párt. Thaksin az 1990-es évek közepén már belekóstolt a politikába, és rövid ideig különböző kormányzati posztokat is betöltött. 1998-ban alapítot pártjával viszont a válság és a vagyoni különbségek révén jól felsimert helyzetben populista ígéreteivel, és média-hátterével gyorsan népszerűséget szerzett a megfáradt, liberális demokráciát (de annak legalábbis gazdasági eredményeiből alig valamit érző, elsősorban vidéki lakosság körében) kiépíteni igyekvő régi elit pártjaival szemben. A párt a 2001-es választásokat (melyeket az eddigi legtisztábbnak és legdemokratikusabbnak tartanak) populista (Pl. olcsó hitelek, teljeskörű egészségügyi ellátás, stb.) és nacionalista (elítélte a privatizációt és az "ország kiárusítását") szólamaival (noha ő maga is hasznot húzott a gazdasági válságot követően beinduló privatizációból) a esősorban a vidéki lakosság szavazataival fölényesen megnyerte (bár ekkor a civil szervezetek közül is sokan támogatták), és a korábbi elit számára kiderült, hogy a választásokon korábban passzív vidéki lakosság a demokratikus processzusban nem a nemzeti érdekeket vagy programokat tekinti mérvadónak, hanem elsősorban napi létszükségletei biztosítását és fejlődését.
Thaksin kormányfő neoliberális gazdaságpolitikája ellenére igéreteihez híven (saját gazdasági holdudvarán kívül) számos kedvezményt juttatott a lakosságnak is, hogy bebiztosítsa többségét a következő választásokon. A mindenki számára biztosított 30 bahtos egészségügyi ellátás vagy az önkormányzati hitelek ezt a célt szolgálták és hatásuk nem maradt el. Thaksin további népszerűséget ért el  kábítószer-kereskedelem elleni erőszakos fellépéssel (súlyos emberi jog-ellenes atrocitások, törvénytelen kivégzések is történtek), ellenben az ezredforduló után kitörő, maláj határ menti muszlimok ellen is hadsereget vetette be, immár kevesebb  sikerrel.  Az erősen autokratikus stílusú (országát céges vezérigazgatóként - híres mondása: "a vállalat egy ország, az ország egy válallat..." - de pártját is kézivezérléssel irányító) miniszterelnök biztos népszerűségével a háta mögött nekilátott híveinek gazdasági és állami kulcspozícióba ültetéséhez (és azon keresztül azok cégeinek állami támogatását is meg kívánta oldani) és a független intézmények feletti irányítás megszerzéséhez, vagy azok manipulálásához (Pl Jaruvan-ügy), melyhez stabil parlamenti és szenátusi (amely elvileg csak független, pártonkívüli képvielőkből állt) többségét is felhasználta. Emellett igyekezett a médián és a befolyásolt állami intézményeken keresztül ellenfeleit (politikai pártok, NGO-k) is diszkreditálni.
Thaksinnal a tiszta választások ellenére a régi thai politikai eszközök jelentek meg: a nepotizmus, a korrupció, a pénzpolitika, csakhogy most a régi technokrata elit háttérbe szorításával - ami újdonság volt, az a parlamenti választásokon aratott elsöprő győzelem adta legitimáció volt. Noha a civil szervezetek egyre inkább tiltakoztak az említett eszközök ellen, a kormányfő népszerűsége vidéken töretlen volt. És bár a milliárdos Thaksinnal korábbi üzlettársai közül többen szembefordultak, a kormányfő bírta a vidéki és városi szegények támogatását.
A 2005-ös választásokat Thaksin fölényesen, a parlamenti helyek 3/4-ének (!) megszerzésével megnyerte és az ország történetében először egypárti kományt alakítot. A tehetetlen vesztes pártok és NGO-k jobb híján a nyílt ellenállás felé mozdultak el.
Thaksin legismertebb ellenfelévé korábbi üzlettársa (aki korábban szintén hasznot húzott Thaksin-féle állami támogatásokból és valószínűleg egy személyi döntésen különböztek össze), a milliárdos  Sondhi Limthongkul vált, aki megalakította a Népi Szövetség a Demokráciáért (PAD) nevű szervezetet, és korrupcióval, nepotizmussal és felségsértéssel (mely Thaiföldön bűncselekmény) vádolva a kormányfőt, utcai tüntetéseket szervezett a fővárosban és ehhez megnyerte az udvarban csoportosuló konzervatív és technokrata elitet (az 1992-ben tekintélyt szerzett Srimuang is csatlakozott, akárcsak Prem, a Titkos Tanács elnöke) és a királyi család több tagját, és a demokráciát féltő városi középosztályt is. Ehhez csatlakoztak a Thaksin által privatizálni kívánt szektorok dolgozói és az észeki tanárok, akik az oktatás decentralizációjától tartottak. A sárga pólós aktivisták (a sárga Bhumibol király színe, és rengetegen viselték a király uralkodásának 60. évfordulójára emlékezve) felvonulásűának is egy célja volt: vallalni a szolidaritást a monarchiával, illetve a mindenki által tisztelt uralkodóval (mert szerintük Thaksin populista lépései aláássák a király tekintélyét) a kormányfő ellenében. 2006 elején megalakult a Thaksin-párti ellentüntetők csoportja is, az Egyesült Nemzeti Front a Demokráciáért a Diktatúra ellen (UDD). 2005 végére 2006 elejére a bangkoki helyzet tarthatatlanná vált, amikor a legnagyobb botrány kirobbant: a Shin Corp-ügy.
A cég, mely Thaksin válallatainak zászlóshajója volt, 2006 elején közel 2 millárd dollárért több mint 49 %-ban egy szingapúri cég tulajdonába kerül (egy adóparadicsomon keresztül ráadásul szinte adómentesen), miután a miniszterelnök felemelte a thai cégekben szerezhető külföldi részesedést 25-ről 49 %-ra. Ez tovább élezte a helyzetet.
Végül a kormányfő gyorsan feloszlatta  a parlamentet és előrehozott választásokat írt ki 2006 áprilisára, amit a várható biztos vereség miatt az ellenzék bojkottált. A bojkottnak egy célja volt: az alkotmány szerint minden képviselői helyet be kellett tölteni, de ha egy körzetben 20% alatti a részvétel, akkor érvénytelen a szavazás -  ez esetben az új parlament sem ülhet össze. A bojkott sikeres volt, az ellenzéki déli tartományokban és Bangkok egy részén ez az eredmény jött ki. A politikai patthelyzet kivédésére és állítólagos visszaélések miatt az Alkotmánybíróság törölte az eredményt és a király végül októberre új választást írt ki, amelynek esélyese továbbra is Thaksin volt.

A 2006-os puccs és további válság
A tüntetések és a választások körüli hercehurca helyzetében 2006. szeptember 19-én a hadsereg Sonthi Boonyaratglin tábornok, vezérkari főnök vezetésével vértelen puccsal (amolyan szabadtéri tankkiállítás formájában - a fantáziadúsabb kommentároknak még ez a régi szám is eszébe jutott) átvette a hatalmat a külföldön tartózkodó miniszterelnöktől, és letratóztatta a kormány tagjait.
A középosztály, az NGO-k kitörő örömmel vették tudomásul az eseményt, mely a hadsereg másfél évtized utáni politikába való visszatérését is jelentette. A hadsereget 2006 elején már a PAD is kérte beavatkozásra, de akkor a tábornok elhárította azt. Most viszont a puccsistákból alakult junta (melynak elnevezése sok névváltoztatás után Demokratikus Reform Bizottság lett /CDR/, később, véglegesen Nemzetbiztonsági Tanács /CNS/) a közbelépést a belpolitikai zűrzavarral, korrupcióval, nepotizmussal indokolta, valójában azonban az is szerepet játszhatott, hogy Thaksin a rendőrségben és a hadseregben számos hozzá közeli tisztet helyezett magasabb funkcióba (akiket Sonthi tábornok amúgy még a nyár elején elmozdított). A junta felfüggesztette az alkotmányt, átszabta az Alkotmánybíróságot, Ideiglenes Alkotmányt vezetett be decemberben és új Alkotmány készítését határozta el.
A CNS által életre hívott ideiglenes kormány vezetője Surayud Chulanont nyá. tábornok, a Titkos Tanács (TT) tagja lett, mely félreérthetetlenül jelezte az udvari körök (elsősorban a TT elnöke, Prem exminiszterelnök) szerepét az eseményben. A PAD a puccs után bejelentette, hogy elérte célját és feloszlott. Ami a legfurcsább csavar a történetben, hogy nagyjából ugyanazok a csoportok sorakoztak fel a hadsereg mellett, hogy "megmentsék a demokráciát" a kétszeresen is elsöprő fölénnyel megválasztott Thaksintól, akik ugyanezen okból mentek ki tüntetni  a  hadsereg politikai szerepe ellen 1992-ben.
A puccs megítélése nem volt egyértelmű. Noha a király már két nap után fogadta (és ezáltal legitimálta) a tábornokokat, a nemzetközi közvélemény meglehetősen visszafogottan reagált. A nemzetközi megítélésen és a tőke bizalmán tovább rontottak a CNS protekcionista szólamai (a "nemzet kiárusítását" elítélő nyilatkozatok) és az, hogy a CNN Thaksinnal közölt interjúját letiltották Thaiföldön. A vidéki lakosság sem fogadta pozitívan a puccsot és a városokban sem egyértelműen támogatták, noha a CNS választásokat ígért még 2007-re.
A körvonalazott alkotmánytervezet, mely a megválasztott kormány jogát korlátozta volna éles kritikákat kapott a jogászoktól, mivel számos ponton visszahozta az 1997 előtti ellenőrző-mechanizmusokat: a Szenátus felét kinevezéssel töltenék be, a parlamenti képviselők megválasztásánál is új, korlátozó szabályozások léptek életbe, és a hadsereg saját büdzséje meghatározására vonatkozó jogait is újra megerősítették. Az új alaptörvény célja volt, hogy korlátozza a pártegyesültést, és visszaállítsa az elit korábbi ellenőző eszközeit (azóta is kritizálják miatta rendesen). Az új alkotmányt végül 2007 őszén meglehetősen alacsony többséggel, a résztvevők 57,8 %-ának igen szavazatával fogadták el (és a kormány gyakorlatilag lehetetlenné tette a "nem"-re felhívó kampányokat).
Időközben a Boonyaratglin-féle 9 tagú Alkotmánybíróság betiltotta a TRT-t és 119 vezetőt (Thaksinnal együtt) eltiltottak a politikától. A párt hamarosan a Népi Hatalom Pártja (PPP) néven újjáalakult Samak Sundaravej veterán (korábban amúgy a konzervatív elithez tartozó) politikus, Thaksin volt szövetségese vezetésével.
A 2007. december 23-i választásokat az új szabályozások között is 36%-kal nyerte a PPP és többi öt parlamenti párttal kormányt is alakított, Samak vezetésével. Az egyetlen ellenzéki erő a 30%-ot elért Demkrata Párt lett.
Az újabb kudarc után újjáalakult a PAD, és a DP is folyamatos kísérletet tett a kormány megbuktatására. 2008 a politikai válság éve lett. Bizalmatlansági indítványok, külpolitikai viták (a határvita Kambodzsával) borzolták az indulatokat, majd 2008 nyarától ismét a tüntetéseké lett a főszerep. Az ellenzék csalással, korupcióval, nemzetárulással vádolta  a kormányt, augusztus végén a PAD aktivistái megszállták a Kormányhivatalt és több minisztériumot (a PAD szlogenjeiben már nem demokráciát követeltek - az egy "nyugati import" - hanem visszatért az évszázad közepétől hangoztatott Thai-típusú demokráciára hivatkozás). A kormány rendkívüli állapotot hirdetett ki, de végül szeptember 9-én a kormáynfő lemondani kényszerült egy fura összeférhetetlenségi ügy (ti. már miniszterelnök volt, amikor egy magántévé főzőműsorában még mindig szerepelt) miatt. Utódja, a PAD által korábban elfogadhatónak tartott Somchai Wongsawat azonnal a támadások középpontjába került, mivel Thaksin sógora volt.
A válsághelyzet októbertől folyamatosan a nemzetközi sajtó címlapján volt, a legnagyobb hírt kapó esemény azonban a legnagyobb bangkoki repülőtér, a Suvarnabhumi és a Don Muang tüntetők általi blokádja volt november 25-én. A kezdődő turistaszezonra (bevételekre) mindez óriási csapást jelentett, az elitet és a tüntetőket azonban mindez láthatóan hidegen hagyta. A külföldi útjáról hazatérő Somchai sem tudott gépével leszállni, ezért székhelyét átmenetileg az északi (és a PPP bázisának számító) Chiang Maiba tette át. A rendőrség meglehetősen lagymatagon kezelte a helyzetet, ugyanakkor több bombatámadás is történt, ami a válság súlyos eszkalációjának képét vetítette előre. További aggodalomra adott okot, hogy a kormánypárti tüntetők (UDD) is a PAD-hoz hasonló szervezett tömegakcióba kezdtek (ők pirosba öltözve), Bangkokban mindennapossá váltak a felvonulások, tüntetések, ellentüntetések.
A sokak által megoldásként várt hadsereg jelentkezett is ugyan Anupong Paochinda tábornok, vezérkari főnök (aki részt vett a 2006-os puccsban is) személyében, csakhogy nem puccsot jelentett be, "csak" új választások kiírására szólította fel a kormányt, de tevőlegesen nem lépett fel. A hadsereg visszafogott reakciójának oka lehet a 2006-2007-es kormányzás idején elkövetett kommunikációs hibák sora, a kedvezőtlen nemzetközi politikai és gazdasági fogadtatás és az alkotmány nyögvenyelős elfogadtatása.
Időközben az alkotmánybíróság elé került egy beadvány, mely különböző, 2007-es választási csalásokat tartalmazott, és a hatból három kormányppárt (PPP, Chart Thai és Matchimathipataya) betiltását kérte.
A beadványról a bíróság december 2-án döntött, és amolyan jogi puccsal a helyzet eszkalálódását is megelőzendő, a pártok feloszlatása és vezetőik politikától való 5 éves eltiltása mellett döntött. Mindez a 2007-ben megválasztott kormány bukását is jelentette valamint a kományfő és számos képviselő politikától 5 évre való eltiltását is. A jelenlegi helyzetben érdekes szituáció alaklulhat ki: bár a három feloszlatott párt Puea Thai (PT) néven újjáalakult, kérdés, tud e többséget szerezni a parlamentben ahhoz, hogy kormányt alakítson. Az elit támogatta DP mindenesetre és az újonnan alakult PT is nekilátott a képviselők többségének (mindkét párt és szimpatizánsaik részéről mondhatnánk, közel minden eszközzel való) összegyűjtésének, hogy ő alakíthatsson kormányt. Az Alkotmánybíróság döntése sem jelenthet megnyugvást: a Thaksin-párti csoportok szombati gyűlésén legalább 40 000-en vettek részt, hogy meghallgassák a volt kormányfő előre felvett videóüzenetét.
Sokan reménykedve várták a mindenki által tisztelt Bhumibol király december 5-i ünnepi beszédét, hogy abban esetleg irányt mutasson, de uralkodása alatt először, a 81 éves uralkodó egészségügyi okokból lemondta a beszédet. A lakosság a közvélemény-kutatások szerint mindenesetre stabilitásra vágyik, és majdnem mindegy, kinek  az irányítása alatt (ugyanakkor a feloszlatott és újjáalakított kormánypártnak továbbra is jelentős a támogatottsága, és a lakosság kétharmada új választást szeretne, melynek várható kimenetele nem tűnik kétségesnek). Thaiföld  súlyos gazdasági árat fizet a  jelenlegi (szerencsére egyelőre csak) politikai harcokért.
Ma (magyar idő szerint hajnalban) Thaiföld 27. miniszterelnökévé választották Abhisit Vejjajivát (aki mondhatni, önmagában személyesíti meg az elitet), a 2007-es választáson vesztes DP vezetőjét. Az UDD időközben körbevette a parlamentet, hogy megakadályozza a szavazást.

Összefoglalás
A fent tárgyalt hosszabb áttekintés során levonhatjuk a következtetést, hogy Thaiföldön továbbra is válsághelyzet van, mely immáron három éve osztja meg az országot. Az alapvető probléma, hogy az ország politikai életét az ezredfordulóig domináló konzervatív és technokrata elit, (oldalán) a hadsereg, illetve a plurális demokrácián felemelkedő, populista, de nem a demokratikus irányvonalat képviselő új, üzleti elit egy része küzd a hatalomért. Alapvető ellentmondás, hogy a régi elit, mely a társadalmi-politikai stabilitás érdekében a demokratizálódás mellett tette le a voksát 1992-97 között, most viszont mintha viszatáncolna ettől, és pozícióinak védelmében visszatérne a nyolcvanas évek korlátozott viszonyaihoz. Mert míg a kilencvenes évekig a belpolitika alapvetően a különböző elitcsoportok közötti harcként fogható fel (konzervatív bürokrata elit, hadsereg, technokraták) 1992 után a demokratizálódási kísérlettel új helyzet állt elő. Az 1950-es évek vége óta a politikába fokozatosan bevonni kívánt, passzív vidéki tömegek hajlandósága a szavazásra az ezredforduló után felborította a helyzetet, és utat nyitott egy új elitnek, mely a térnyerése értelemszerűen a réginek a rovására ment. Az is ellentmondás, hogy a demokratikus intézményeknek nem volt kellő beágyazottsága a autokratikus törekvések kivédésére, ugyanakkor Thaksin kétszer is elsöprő demokratikus legitimitást szerzett. A politikából kiszorított hadsereg 2006-ban ugyan újra fontos szereplőként (és a régi elit eszközeként) jelent meg, ez azonban sokkal korlátozottabban valósulhatott meg, mint a XX. század folyamán. A régi elit, úgy tűnik, még a rövid távú gazdasági érdekeit, sőt a 90-es években saját maga által kialakított demokráciát is hajlandó feláldozni a jelenlegi folyamatok megállítására, ennek legszembetűnőbb példája a mai miniszterelnök-választási processzus. Számos alapvető kérdés marad tisztázatlan: meddig tart a jelenlegi helyzet? Vissza lehet-e térni nyíltan a korábbi viszonyokhoz, azaz fel lehet-e adni nyíltan a 1997 utáni demokratikus folyamatokat? Mi lesz a monarchia és a király szerepe? (A 81 éves uralkodó ugyan töretlen népszerűségnek örvend, ugyanakkor a dinasztia tekintélyét súlyosan csorbították a koronaherceg magánéletéről szóló pletykák). Thaiföldnek fel kell oldania ezeket az alapvető ellentmondásokat.

 

2 komment


| More

Címkék: választás puccs thaiföld hadsereg a politikában

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr72796227

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SchA · http://katpol.blog.hu 2008.12.18. 13:34:49

Thaiföld Második Világháborús szerepéről még annyit, hogy ők voltak az egyetlen tengelyhatalom, ami területi nyereséggel jött ki a háborúból (Észak-Malájföld)

Károly Kozma 2013.12.09. 17:20:07

Én mint turista semmit sem vettem észre a tüntetésekből