"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Gerillaháborúk VII. - Kenya

2008.10.22. 04:00 Rammjaeger83

A gerillamozgalmak elleni sikeres állami fellépéseket taglaló sorozatunk legfrissebb részében ezúttal képletesen szólva afrikai vizekre evezünk és ismét a ködös Albion urainak tevékenységét vesszük szemügyre – megjegyzem, nem utoljára. Gyarmatosítói múltjukból adódóan és rugalmas (= idealista/dogmatikus megfontolásoktól nagyrészt mentes) hozzáállásuknak köszönhetően ugyanis őket tartják a COIN legnagyobb művészeinek. Mai témánk egy olyan helyi háború, ami nemcsak hogy párhuzamosan zajlott az eme sorozat keretében már bemutatott malajziai harcokkal, de amelynek megvívásához annak tapasztalatait is felhasználták: a kenyai szükségállapot (1952-1960), avagy a fehér telepesek megvalósult rémálma.

Történelmi előzmények 

"…ők a legintelligensebb afrikai törzs, amellyel valaha is találkoztam; ezért aztán ők lesznek a leginkább képesek a haladásra az európai irányítás alatt és egyben a legkönnyebben kaphatóak a felforgató tevékenységekre. Az első törzsek között lesznek, amelyek az európai befolyástól való megszabadulást követelik majd, és ez rengeteg problémát fog okozni."

A próféta szólott a brit hadsereg tisztjéből, Meinertzhagan századosból, amikor a Kenya középső részét benépesítő kikujukról eme sorokat 1904-ben papírra vetette. Persze londoni felettesei a népharag magjait már azután elhintették a környéken, hogy azt 1887-ben megszerezték Zanzibár szultánjától. Ugyanis örömmel konstatálták, hogy a kikujuk területe a legjobb termőföld az egész országban, sőt vasútvonalat is lehet rajta építeni, ami Mombasza kikötőjét és egy másik szerzeményüket, Ugandát köti majd össze. A felismerést hamar tett követte: a büszke földműves kikujukat és más törzseket a szomszédos, kietlen síkságokon kijelölt rezervátumokba penderítették, majd „kárpótlás” gyanánt lehetőséget kaptak, hogy egy részük immár a fehér telepesek birtokain robotoljon mint földbérlő paraszt. És ahogy egyre több telepes érkezett Európából, úgy szorították vissza őket egyre értéktelenebb területekre. És hogy ne legyen unalmas az élet, anglikán misszionáriusok érkeztek, hogy megtérítsék és alapvető oktatásban részesítsék őket. Ezt önmagában a kikujuk még nem bánták volna – hitviláguk több tekintetben hasonlít az Ószövetségre, és a britek gazdasági-katonai ereje láttán arra következtettek, hogy gyarmatosítóik istensége bizonyára felsőbbrendű a sajátjukhoz képest. Persze meg lehet említeni, hogy például már az Első Világháború idején a frontra küldött bennszülött katonák fejében eretnek gondolatok születtek, mivel ott egymást mészárló fehér európaiakat láttak – pedig róluk a keresztény iskolákban azt tanulták, hogy civilizáltak, magasabb kultúrnívót képviselnek, és sosem tennének ilyesmit. A kikujuknál szokásos többnejűség és női körülmetélés elleni állami fellépés pedig már általános elégedetlenségre adott okot. Már csak azért is, mert ők a Bibliában sehol nem találták azokat a részeket, amelyek ezeket specifikusan betiltották volna.

Röviden tehát ilyen dicstelen módon lett Kenya legnagyobb létszámú (1952-ben az 5,5 milliós lakosság kb. egynegyedét kitevő) törzséből a gyarmati kormány boxzsákja (egy kis részük, a lojalisták, középosztálybeli volt és együttműködött a hatóságokkal, ezért általános utálatnak örvendtek). Jellemző adat, hogy 1948-ban a népesség kevesebb mint 1 százalékát (kb. 30 ezer fő) adó fehér telepesek 31 ezer négyzetkilométer jó minőségű földet birtokoltak – nem hiába hívták Kenya középső részét Fehér-magasföldnek –, míg a kikujukat kb. 5 ezer négyzetkilométeren zsúfolták össze 1953-ra már felük dolgozott fölbérlőként a telepeseknek, a többiekre meg különböző korlátozások voltak érvényben, például nem termeszthettek kávét. 1945 után azonban még nehezebb megpróbáltatások vártak rájuk. 

Ahogy más gyarmatokon, Kenyában is gazdasági fellendülés kísérte a Második Világháborút. Az állam óriási keresletet támasztott a mezőgazdasági termékek iránt, az Észak-Afrikában és Kelet-Ázsiában harcoló csapatokat részben innen hadtápolták. A győzelem után ennek természetesen vége szakadt, a kivérzett, teljesen eladósodott birodalom pedig válságba került. A kikuju földbérlőket már a háború alatt szorongatták a nagyobb profit reményében; most további, igen szigorú korlátozásokat vezettek be a tevékenységükre (egy bérlő csak másfél hold föld használatára volt jogosult, és évente 240 napot kellett dolgoznia a földesúrnak), és vissza akarták zsuppolni őket a rezervátumba. Reáljövedelmük 40 százalékkal csökkent a negyvenes években.

Tovább súlyosbított a helyzeten, hogy 100 ezer bennszülött katona szerelt le és tért haza a háború után, tovább gyarapítva a munkanélküliek amúgy is népes táborát. A kisemmizett őslakosok tömegesen vándoroltak a városokba munka reményében – Nairobi fekete lakossága 1938 és 1952 között a kétszeresére, 95 ezer főre nőtt –, de rendszerint nem jártak sikerrel. 1955-ben egy kormánybizottság megállapította, hogy az ilyen lakosok átlagfizetése „a megélhetés semmilyen szintjéhez nem elegendő”.

Politikai háttér

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy országszerte sok kunyhóban és szükséglakásban elkezdték fenni a pangát (hagyományos kelet-afrikai bozótvágó kés). Pedig korábban a bennszülöttek többé-kevésbé zúgolódás nélkül tűrtek. Egyetlen jelentős politikai mozgalmuk a KCA volt (Kikuyu Central Association), amely kb. törzsi érdekképviseletként működött, sosem követelte a függetlenséget és hajlandó volt együttműködni a britekkel. Miután az utóbbiak a hadiállapot miatt 1940-ben betiltották a KCA-t, lejátszódott az ilyenkor szokásos történet: a keményvonalas káderek a „föld alá” vitték a szervezetet, amiből aztán a mérsékelt, kompromisszumokra – megalkuvásra / árulásra / politikai prostitúcióra, mindenki döntse el vérmérséklete szerint – hajlandó idősebb vezetők kiléptek és saját pártot alapítottak Kenyai Afrikai Unió (KAU) néven, ami "nyitott" a többi törzs felé is. Az ötletgazdák között volt az egykori főtitkár, Dzsomo Kenyatta is – az ő nevével később majd gyakran találkozunk.

Mondanom sem kell, hogy a KAU vezetése félig-meddig szalonképesnek minősült ugyan a britek körében, de nem sok támogatóra tarthatott igényt a fentebb ecsetelt gazdasági helyzetben, mivel az inkább kedvezett a „szektás” beállítottságú politikai szereplőknek. A háborúból hazatért, kilátástalan helyzetben lévő bennszülött veteránok között sok volt a régi KCA-szimpatizáns, akik a rezervátumokból elmenekült kikujukkal együtt bűnbandákat hoztak létre a nagyvárosokban. Ezek összefoglaló neve a Muhimu volt, és tömegesen csatlakoztak a radikális politikai mozgalmakhoz. Ilyen volt természetesen a KCA, amely fennkölt célokat hirdetett (afrikai nacionalizmus, munkavállalók érdekei), de a tömegeket leginkább a földreform követelésével tudta mozgósítani; és a Kenya függetlenedését követelő Kelet-afrikai Szakszervezeti Kongresszus (EATUC). Az utóbbi bojkottok, sztrájkok, tüntetések sorozatát szervezte, tagjai gyakran összecsaptak a lojalistákkal, ezért a britek 1950-ben tömeges letartóztatások útján lényegében felszámolták az egészet.

A KAU természetesen nem nézte jó szemmel a fegyveres bandák szerintük felelőtlen, fegyelmezetlen, a kenyai nép ügyének ártó tevékenységét (szervezett bűnözés, lojalisták és más politikai kockázatot jelentő elemek elleni támadások). Ennek ellenére meglehetősen rövidlátó, de a mérsékelt pártokra általánosan jellemző logika szerint megpróbálták integrálni őket. A milicisták beléphettek a pártba, amire azután fel kellett esküdniük. A vezetőség elképzelése az volt, hogy így azokat könnyebb lesz szemmel tartani, esetleg politikai nyomásgyakorlásra felhasználni a kormánnyal szemben és a párt népszerűségét is növelni lehet majd – vagyis felhasználják a támogatásukat, de egyébként magasról tesznek rájuk. A számítás természetesen nem jött be, sőt egy ezzel ellentétes folyamat indult meg: a milíciák immár a KAU és Kenyatta nevében tevékenykedtek tovább, a pártba befurakodott keményvonalasok pedig 1951-ben kiszorították a régi gárdát a vezetőségből. A főtitkár, Bildad Kaggia és a párt alelnöke, Mungai titkos Központi Bizottságot hoztak létre a fővárosban, fegyveres csoportokat szerveztek és irányították a politikai leszámolásokat. Az EATUC szabadlábon maradt vezetői is ide özönlöttek, tovább radikalizálva a mozgalmat.

Összességében tehát Kenyában az afrikai viszonyokhoz képest igen sajátos belső ellenzék jött létre, ami nem sok jót ígért a britek számára. Más gyarmatokon, pl. Ghánában és Nigériában a népi elégedetlenség „csak” a brit kormány és közigazgatás ellen irányult, így ott kompromisszumot lehetett kötni a politikai elittel, és végbemehetett a békés neokolonialista rendezés (= az ország hivatalosan függetlenné vált, de továbbra is brit gazdasági-politikai befolyás érvényesült). Kenyában viszont súlyos ellentétek feszültek a bennszülött lakosság és a fehér telepesek között is, és a függetlenségi mozgalom vezetésében nem voltak polgári-értelmiségi elemek – ők többnyire egyáltalán nem, vagy csak megfélemlítés hatására támogatták az ellenállást –, akik hajlottak volna a megegyezésre. Ugyanakkor követeléseiknek (diszkrimináció eltörlése, földosztás) nem volt kifejezetten kommunista színezete, és külföldi támogatást sem kaptak.

A Mau Mau születése 
 

"Valószínűleg Nairobi volt az egyetlen főváros a világon, ahol teát iszogató, a kezükben géppisztolyt tartó civileket lehetett látni." - William Baldwin, a szükségállapot idején Kenyában élő amerikai telepes

A fent említett, főleg háborús veteránokból és munkásokból szervezett milíciák és a hozzájuk csatlakozott kikuju parasztok alkották a KCA és az EATUC régi káderei által szervezett titkos gerillaszervezet, a „Mau Mau” javát. Az elnevezés eredete a történelem homályába vész: egyes vélemények szerint a „Muhimu” kifejezésből származik, sok brit katonatiszt szerint pedig ilyen kiáltással figyelmeztették a felkelők a többi társukat a kormányerők közeledésére stb. Annyi bizonyos, hogy a britektől származik, maguk a felkelők az „Egység Esküje” vagy csak egyszerűen a „Mozgalom” névvel illették magukat.

A Mau Mau, akárcsak korábban a KCA, a kikujuk hagyományos eskütételi rituáléit használta fel az engedelmesség biztosítására és új tagok toborzására, mivel ez a törzs jelentette a mozgalom fő, mondhatni egyetlen bázisát. A kikujuk és más bennszülöttek közösségeiben ezek a nyilvános fogadalmak nagy vonalakban ugyanazt a szerepet töltötték be, mint nálunk a bürokrácia: az egyén összes jelentősebb cselekedetéhez (házasságkötés, férfivá avatás, szarvasmarhák adásvétele stb.) tartozott egy ilyen hagyományos fogadalom, amely rögzítette az ő jogait és kötelezettségeit. A Mau Mau kreatív vezetői ezek mintájára eskük hierarchiáját alakították ki. Az „első szintű esküket” (mint pl. az „Egység esküje”) a tömegeknek találták ki, akik többségükben nem támogatták ugyan a harcot – ez sosem jellemző –, de annak céljaival egyetértettek. Ennek megfelelően a cél az államhatalomtól való elszigetelés volt az egyfajta polgári engedetlenség kialakításával. A Mau Mau tömegesen eskette meg a kikuju civileket (összesen kb. a törzs négyötödét) arra, hogy nem fognak együttműködni a hatóságokkal, nem adnak ki információt az ellenállókról, nem adják el a földjüket európainak stb. 

A szervezetnek a gerillák bevett szokása szerint létezett egy civil (ún. passzív) szárnya, amely elsősorban Nairobiban működött; ennek feladata az volt, hogy utánpótlással és információkkal lássa el a harcoló egységeket. Az utóbbiakat az ilyen szervezetektől megszokott dagályos stílusban a Föld és Szabadság Hadseregeinek nevezték. Ők tették le a „második” ill. „harmadik szintű” esküket („Harcosok esküje”), amelyek a mozgalom iránti engedelmességre, a besúgók, árulók, lojalista kikujuk és a fehérek megölésére kötelezték őket. Némelyik szertartás koreográfiája a törzsi hagyományok igen markáns jegyeit viselte magán, pl. az illetőnek egy döglött kecske mellkasán vágott nyílásba kellett dugnia a nemi szervét és 7 db kihegyezett fabotot kellett az állat testébe döfnie, mialatt elmondta az adott eskü szövegét (majd az Afrika néprajzában járatosabb olvasók felvilágosíthatnának arról, hogy ezeknek mi volt a szerepe). Érkeztek beszámolók ennél meredekebb rituálékról is (orgiák, kannibalizmus, vérivás), de utólag jóformán lehetetlen kideríteni, hogy ezeknek volt-e valóságtartalma vagy csak a brit földbirtokosok beteges fantáziájának szüleményei.

Ezek a „hadseregek” összesen kb. 20 ezer főt számláltak, és titkos táboraikat elsősorban az Aberdare-hegylánc és a Kenya-hegy dzsungeleiben hozták létre. Ez az előnyükre vált a kormányerőkkel folytatott harcban, viszont megnehezítette az őket támogató civilekkel való kapcsolattartást (ennek leleményes eszköze volt a titkos levelesládák hálózata) és a koordinációt. Az egységek így teljesen decentralizáltan működtek, és gyakran nem is tudtak egymás létezéséről, ha túl nagy volt a távolság közöttük. 

Vezetőik meghirdették az ősi kikuju hagyományokhoz való visszatérést, de ideológiájukba keresztény elemeket is beépítettek, hogy az ilyen neveltetésű civilek felé is nyitni lehessen. Híveiket az anglikán misszionáriusok ellen hangolta (akik amúgy is igen ellenszenves figuráknak számítottak), ugyanakkor gyakran azt tanították nekik, hogy „Isten megjutalmazza a harcosokat, akik leszámolnak a fehér területrablókkal”. A Mau Mau tehát nem kizárólag gerillamozgalom volt, hanem kvázi vallásos törzsi kultusz is egyben. Egy európai ember ezt bizonyára furcsának találja, nekik viszont ez volt a világ legtermészetesebb dolga. Ugyanakkor részben magyarázatot ad arra, miért nem kaptak támogatást sem külföldről, sem más törzsektől (akik persze nem szerették a briteket, őket viszont még kevésbé). Politikai preferenciáikra maximum annyi utalt, hogy két jelentős parancsnokuk a „Kína-tábornok”, ill. „Oroszország-tábornok” mozgalmi néven volt ismert.

A mozgalomnak nem volt koherens ideológiája, „csak” egyértelmű célkitűzései (földek visszaszerzése, gyarmatosítók elűzése, meg úgy általában black power rulez), viszont nem volt részletes terve ezek elérésére, sem nyilvános programja a függetlenség utáni rendezésre. Vezetőik elgondolásaira az alkalmazott módszerekből lehet következtetni. Mint a gerillák általában, a Mau Mau is a lojalista kikujuk, a kormánnyal együttműködő civilek likvidálására koncentrált – több mint kétezret öltek meg a működésük idején –, melynek célja az állami közigazgatás megbénítása, társadalmi támogatásának felszámolása (besúgók, segítők híján nem fog sokra menni). Emellett gazdasági hadviselést folytattak a telepesek ellen (gyújtogatás ill. a szabotázs egyéb formái, például járvány terjesztése a szarvasmarhák között), és lerohanták a rendőrség kisebb vidéki helyőrségeit.

A felkelők elsősorban bozótvágó késekkel és lándzsákkal harcoltak, nagy hiányt szenvedtek lőfegyverekből (átlag 9 főre jutott 1 db), így tudták, hogy már csak ezért sem érdemes megtámadniuk a brit reguláris erőket. Sosem tekintették reális célnak a megszállók katonai módszerekkel való kiűzését. Inkább arra számítottak, hogy ha elég nagy zűrzavart okoznak az országban, azzal rákényszerítik a briteket arra, hogy nagy erőket állomásoztassanak ott – de mivel pusztán fegyveres erővel nem tudják majd leverni a felkelést, ezért végső soron kimerülnek, politikai akaratuk elfogy, és majd kivonulnak. És az első években a britek valóban nem értek el számottevő eredményt.

(folyt. köv.)
 

3 komment


| More

Címkék: kenya britek coin

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr67718147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

waape 2008.10.31. 15:06:35

Szervusztok,

Mik a források ennél az írásműnél?
üdv
wape

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2008.11.02. 20:26:59


Üdv,

alapvetően a következők:

- John Alexander McConnell: THE BRITISH IN KENYA (1952-1960): ANALYSIS OF A SUCCESSFUL COUNTERINSURGENCY CAMPAIGN. Naval Postgraduate School. Monterey, California, 2005.

- Lieutenant Colonel Robert M. Eatman
(United States Air Force): STRATEGIC ASSESSMENT OF THE MAU-MAU REBELLION. U.S. Army War College, 2007.

- ez az 1984-es elemzés:

www.globalsecurity.org/military/library/report/1984/HRD.htm

- Frank H. Zimmerman: WHY INSURGENTS FAIL:
EXAMINING POST-WORLD WAR II FAILED
INSURGENCIES UTILIZING THE PREREQUISITES OF
SUCCESSFUL INSURGENCIES AS A FRAMEWORK. Naval Postgraduate School. Monterey, California, 2007.

- Wade Marker: Draining the Swamp: The British Strategy of Population Control. Parameters, 2006 tavaszi szám.

Ezek mind ingyen hozzáférhető online anyagok.

Mint a sorozat első részében utaltam rá, az amerikaiak nagyon rá vannak kattanva a COIN témájára, amióta Irakban komoly problémákba ütköztek, így van forrás bőven.

waape 2008.11.04. 21:21:17

ja azt követem. köszi a forrásokat
wp