"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Albanian Roulette - Part 2

2008.09.22. 06:00 balkanfanatik (törölt)

Némi késéssel, megfogyva bár, de törve nem, jelentkezik az albániai válságot bemutató cikkünk következő része. A második részben a piramisjátékok összeomlása következtében kialakuló belpolitikai káoszt, illetve a nemzetközi katonai erők beavatkozását (Alba-hadművelet) vizsgáljuk meg, végezetül pedig szólunk pár szót a konfliktus utóéletéről.

 

 Emlékeztető

Az első rész óta eltelt emberes időtartam okán (amiért is a cikkíró ezúton kér elnézést a  T. olvasóktól) hasznosnak tartjuk az előző részben leírtak rövid felidézését. Röviden és velősen: a keleti blokk legelzártabb országának számító, kommunista Albániában 1991-92-ben egyszer csak beköszönt a kapitalizmus, ennek is a vad jelzővel illetett változata.
A hiányzó intézményrendszer, és a hibás kormánypolitika, párosulva a lakosság totális tapasztalatlanságával és a rendkívül alacsony életszínvonallal oda vezet, hogy a jónép kritikátlanul, és kitörő lelkesedéssel helyezi el szinte minden vagyonát a különböző piramisszerűen működő befektetési vállalkozásokban, amik irreálisan magas (akár évi 480%) hozamot ígérnek. A piramisjátékok természete miatt azonban a nagy szárnyalásnak egyszer csak vége szakad és az ilyen vállalkozások által kezelt vagyon rendkívül magas mértéke (1996 őszén az albán GDP közel 50%-a!) okán a következmények is rendkívüliek...

Road to hell

A Sude cég 1996 őszi csődje után az események gyorsan pörögnek, és 1997 első negyedévében szinte az összes piramisjáték vagy formálisan is csődöt jelent, vagy pedig felfüggeszti a tőke és/vagy a kamatok visszafizetését. A piramisjátékok összeomlása miatti első komolyabb tiltakozásokra 1997. január 15-én került sor azt követően, hogy a Nemzeti Bank elrendelte, hogy egy bankszámláról napi maximum 300 ezer dollár vehető fel. Az intézkedés láthatóan arra irányult, hogy megnehezítsék a piramisjátékok működtetői számára a pénz kimenekítését, de mivel minden ilyen cégnek egy sor számlája volt különféle bankokban, hatékonysága megkérdőjelezhető volt. A hoppon maradt betéteseknek azonban a dolog úgy kommunikálódott, hogy "a kormány" akarja megnehezíteni a becsületesen dolgozó piramisjátékosok számára a tőke és a kamatok kifizetését, amit az ilyen cégek vezetői lelkesen el is ismertek. A Tirana főterén, a Szkanderbeg téren összegyűlt 5000 fős tömeget a rendőrség ekkor még könnyedén feloszlatta.

Nem véletlen, hogy a további megmozdulások központja gyorsan Vlora (Vlore) lett. A szocialista párt fellegváraként ismert déli kikötőváros nyújtott székhelyet az egyik legnagyobb, Gjallica nevű piramisjátéknak, s mivel a déli városok népességéből nagy százalék vállalt vendégmunkát a közeli Görögországban (vagy vett rész kevésbé legális pénzkereseti tevékenységekben), igen nagy volt azok száma, akik pénzüket az összeomlás szélén álló vállalkozásban helyezték el. Az ellenzéki szocialista párt is gyorsan "magáévá tette" a tiltakozók követeléseit, és a párt egyik vezetője folyamatos tüntetésekre szólított fel a "totálisan antidemokratikus Berisha-rezsim megdöntése" érdekében. Mint említettük az első részben, a kormány sokáig semmit nem tett a piramisjátékok ellen, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az ilyen profilú vállalkozások teljes tiltására csak január 23-án került sor. Noha közel 200 embert vettek őrizetbe piramisjáték működtetésének vádjával, az "iparág" számos vezető szereplője addigra már elhagyta az országot, természetesen tetemes mennyiségű dollár és márka kíséretében.

Az indulatok január utolsó hétvégéjén kezdtek elszabadulni, amikor a szocialisták által szervezett tömegtüntetések erőszakos összecsapásokhoz vezettek, több déli városban (Vlora, Fier, Korca) felgyújtották a városházát és a Demokrata Párt helyi szervezetének épületét, továbbá a demonstrálók rövid időre az ország fő észak-déli útját is blokád alá vették. A parlament megszavazta a hadsereg bevetését a fontosabb fővárosi kormányépületek, úgy mint a parlament, a TV-székház és a Nemzeti Bank védelmére, noha az elnök kategorikusan tagadta, hogy rendkívüli állapotot készülnének bevezetni.

Időközben megkezdődött a tiltakozók és a kormány közötti propaganda- és sajtóháború is: az Albán Távirati Iroda január 27-én hozta nyilvánosságra a tiranai Demokrata Párt nyilatkozatát, mely ismertette a de facto hivatalos álláspontot a kialakulóban lévő válságról. E szerint Albániában "a szocialista párt és más baloldali szélsőséges pártok vezetői által szervezett és irányított terrorizmus" folyik, amelynek céljai a "szabad választások útján létrejött demokratikus állam" ellen irányulnak.

Noha nem tagadható a megmozdulásokból politikai tőkét kovácsolni igyekvő Szocialista Párt egyértelmű kommunista utódpárt jellege, és a későbbi felkelők között minden bizonnyal szép számmal voltak megtalálhatóak a volt titkosszolgálati emberek is, alighanem jól kifejezi a helyzetet egy angol szerző megjegyzése, miszerint az akkori Demokrata Párt és az egykori Albán Munkáspárt kommunikációja között gyakorlatban mindössze az eltérő ellenségkép a fundamentális különbség.

A tiltakozások újult erővel folytatódtak amikor február 5-én Vlorában csődöt jelentett a Gjallica piramisjáték, magával rántva kb. 500 millió márka összegű betétet. Néhány nappal később a fővárosban egy igen érdekes politikai alakulat jött létre: a Demokrácia Fórum elnevezésű szervezet tagjai voltak többek között a (posztkommunista) szocialisták, a szociáldemokraták, a centristák, a liberálisok, a monarchista Legitimista Mozgalom és az antikommunista Politikai Foglyok Szövetsége (!). A szervezet a szerbiai Zajedno (Együtt) pártszövetség ekkoriban zajló folyamatos tüntetései mintájára mindennapos demonstrációkra szólított fel.

A február hónap hátralévő részében egyfajta patthelyzet uralkodott az országban: a rendőrség nem avatkozott be a fővároson kívüli, egyre gyakoribb tiltakozó megmozdulásokba, a tiltakozók pedig nem intéztek alapvető kihívást a kormány hatalma ellen, ha azt nem számítjuk, hogy egy lövöldözést követően a rendőrség elvonult Vlora városából ami gyorsan a piti bűnözők, a különféle bandák és a csempészet paradicsomává vált. Az események a hónap végén vettek drasztikus fordulatot, amikor a Demokrata Párt egyik tisztviselője elismerte, hogy a párt 50 ezer dollárt kapott a Gjallica piramisjátéktól (pár nappal korábban még perelni akarták a londoni Independentet ugyanezen kijelentés okán), majd a miniszterelnök nyilvánosan bejelentette, hogy a gazdasági összeomlás szélén van az ország. A korábbi, átlagos balkáni tüntetés-sorozat (hasonló zajlott ugyanezekben a hónapokban Szerbiában Milosevics ellen, illetőleg Bulgáriában a csődközeli gazdasági helyzet miatt) február utolsó hétvégéjén alakult át komolyabb fegyveres megmozdulássá. Ekkor kerül sor Vlora és Saranda déli városokban a fegyverraktárak, rendőrőrsök kifosztására, állami épületek feldúlására. A közrend összeomlásával párhuzamosan a központi kormány több déli terület felett elvesztette az ellenőrzést.

Hell is unleashed

Az eseményekre a kormányzat meglehetősen zavarodottan reagált: előbb március 2-án Berisha leváltotta a kormány elnökét (Alexander Meksi), abban a reményben, hogy a lépés majd lecsillapítja az indulatokat. Ezek a remények azonban alaptalannak bizonyultak, különösen, hogy a következő nap, március 3-án az államfő rendkívüli állapotot léptetett életbe, kijárási tilalmat, sajtócenzúrát rendelt el, továbbá mozgósította a hadsereget. Ugyanezen nap, mintha mi sem történt volna, a parlament újraválasztotta Berisha elnököt, 2002-ig meghosszabbítva 1997. március 9-én lejáró mandátumát. Ezen lépés nem esett nehezére a testületnek, tekintve hogy a 140 képviselőből 122 a Demokrata Párthoz tartozott, a maradék 18 pedig bojkottálta az ülést. (Ez a felállás a korábbi részben említett, megkérdőjelezhető tisztaságú 1996-os választások nyomán jött létre).

A kormány nyilatkozatai és szándékai alapján március elején egyértelműen arra számított, hogy a fegyveres erők bevetésével gyorsan felszámolja a kialakulóban lévő lázadást.
A valóságban ehhez egyre kevesebb eszköz állt rendelkezésére, melynek fő oka az volt, hogy a rendvédelmi szervezetek és a hadsereg kezdettől fogva a felbomlás jeleit mutatták.

Ekkor ütött vissza, hogy a rendszerváltás után feltűnően elhanyagolták a hadsereget. Noha köztudott, hogy az egykori Albán Néphadsereg mind felszerelését (az 50-60-as évek szovjet és kínai hardvereinek jórészt használhatatlan tömege), mind pedig doktrínáját (totális népi háború a fenyegető gonosz világgal szemben, ld. bunkerek) tekintve nem állt a helyzet magaslatán, a rendszerváltást követően a pénzhiány mellett a szakmai dilettantizmus is még jobban elharapózott. Ennek talán egyik legjobb példája, hogy a Berisha adminisztráció védelmi minisztere hosszú ideig egy általános iskolai matematika-tanár volt, akinek a posztra való alkalmassága abban állt, hogy az államfőhöz hasonlóan északról származott és jó kapcsolatokat ápolt annak klánjával. A védelmi minisztériumhoz beosztott egyik amerikai tiszt beszámolójából tudjuk, hogy az albán sorkatonaságot 1995-96 környékén gyakran folyóvíz és megfelelő fűtés nélküli barakkokban helyezték el, havi ellátmányuk pedig 3 (három) dollárt tett ki. Az előmenetelt, és anyagi megbecsülést illető helyzet nem volt sokkal jobb a tiszteknél sem, különösen hogy a maói mintára a hatvanas években eltörölt rendfokozatokat csak a rendszerváltás után állították vissza, és a "hadsereg civil kontrollja" fogalmat is meglehetősen sajátosan értelmezte az új vezetés.

A leírtak fényében nem meglepő, hogy az 1997-re teljesen demoralizálódott albán hadsereg az első komolyabb feladattal szembekerülve pillanatok alatt felbomlott. Számos jelentés arról számolt be, hogy amint a hadsereg harckocsijait és PSZH-it küldték a déli városokba a fegyveres felkelők leverésére, a katonák ellenállással találkozva vagy átálltak a felkelőkhöz, vagy a teljes fegyverzetet hátrahagyva egyszerűen hazamentek.
 

Március 4-én pedig az albán légierő két pilótája egy Shenyang FT-2 (a MiG-15 kiképzőváltozatának - MiG-15-UTI - kínai koppintása) fedélzetén Olaszországba dezertált, hogy ott politikai menedékjogot kérjen. A pilóták azzal indokolták döntésüket, hogy egységüket a lázadók ellen akarta bevetni a kormány, amire nem voltak hajlandóak. A következő napokban újabb és újabb déli városok kerültek a felkelők ellenőrzése alá, akik komolyabb mennyiségű nehézfegyverzetet (páncélozott járművek, tüzérségi és légvédelmi eszközök) is zsákmányoltak. Látva politikai helyzetét és a rendelkezésre álló eszközöket, az államfő egy héttel az összecsapások kirobbanása után beleegyezett egy nemzeti egységkormány megalakításába, és kilátásba helyezte előrehozott választások megtartását. A felkelők azonban másképp gondolták: egyik képviselőjük közölte, mindaddig nem teszik le a fegyvert, amíg Berisha le nem mond hivatalából.

Március közepére a zavargások a fővárosra is átterjedtek, az amerikai, az olasz és a német hadsereg több hullámban evakuálta az Albániában tartózkodó külföldieket (Libelle és Silver Wake hadművelet). A közrend összeomlása nyomán a köztörvényes bűnözők tömege mellett olyan illusztris rabok is "szabadlábra kerültek", mint a korrupcióért bebörtönzött Ramiz Alia volt pártfőtitkár, elnök, illetőleg Fatos Nano szocialista pártvezér, volt miniszterelnök. Az első néhány hetet követően a káosz némileg alábhagyott: a kormány és a hadsereg visszavonult a felkelők által ellenőrzött déli területekről, ahol úgynevezett népi megmentési bizottságok alakultak. A kormány és a felkelők által ellenőrzött területek határa hozzávetőlegesen az Albánia két fő régióját elválasztó Shkumbini folyónál húzódott. 

Róma közbelép

Az albániai események március elejétől folyamatosan szerepeltek az EU és NATO vezető testületeinek napirendjén is. Olaszország, továbbá Franciaország, Spanyolország és Görögország késznek mutatkozott egy többnemzetiségű békefenntartó erő Albániába küldésére, azonban a német és a brit kormány ettől kezdettől fogva elzárkózott. Az álláspontok változatlansága okán az uniós külügyminiszterek, illetőleg állam- és kormányfők megbeszélésein csak olyan semmitmondó nyilatkozatok születtek, miszerint "támogatjuk a konfliktus békés megoldását", "az európai uniós misszió Albániába küldésének feltétele a béke helyreállítása" és így tovább. Látva az EU közös kül- és biztonságpolitikájának újabb kudarcát, Róma és a katonai beavatkozásra hajlandó államok az ENSZ-től kértek felhatalmazást a műveletre. A világszervezet Biztonsági Tanácsa 1997. március 28-án hozta meg 1101-es számú határozatát, ami felállította a Többnemzetiségű Véderőt (Multinational Protection Force, MPF), kezdetben három hónapos időtávra (ezt később még 45 nappal meghosszabították). A véderő feladata hivatalosan a humanitárius segélyszállítmányok biztosítása volt, a felkelők lefegyverzésére vonatkozóan nem rendelkezett mandátummal.

A kidolgozott tervek szerint az Alba névre keresztelt hadművelet első lépésében Vlora és Durres kikötőjét, továbbá a tiranai repülőteret kellett biztosítania a kb. 6500 fős egységnek, második lépésként ehhez járult a humanitárius segélyszállítmányok, majd harmadik lépésként a júniusra tervezett választások biztosítása. A missziót, viszonylag szűk mandátuma okán kezdettől fogva számos kritika érte, sokan attól tartottak, hogy meg fog ismétlődni a boszniai UNPROFOR néhány évvel az előtti fiaskója. Noha az MPF alapvetően szervezettebb volt, mint boszniai elődje, viszonylagos sikere jórészt annak tudható be, hogy az előtte álló feladatok jóval csekélyebbek voltak, mint Boszniában. Ugyan a nyugati sajtó, és esetenként a szakirodalom is előszeretettel használta a "polgárháború" kifejezést az 1997-es albániai eseményekre, a valóságban inkább a gerilla-hadviselés és a klasszikus városi banditizmus egyfajta kombinációjáról beszélhetünk. A délen kialakuló fegyveres csoportok jó része nem volt több egyszerű bűnbandánál, csak egy részük rendelkezett politikai célokkal, azok pedig általában nem terjedtek tovább Berisha és klánja elmozdításánál.


Róma beavatkozási hajlandóságát természetesen ezúttal sem a világbéke ügye iránti őszinte elkötelezettség motiválta, sokkal inkább az a tény, hogy a közrend összeomlásával újra megindult az olasz partok felé az 1991-ben már megtapasztalt menekülthullám, ezúttal azonban a menekültek között több ezer köztörvényes bűnöző is volt. A haditengerészet előbb "megőrzésre" átvette az olasz kikötőkbe befutó albán hajókat, majd később több hadihajót küldött az Otrantói-szorosba az albán menekülteket szállító hajók feltartóztatására, de mindez kevés volt a nagyüzemi embercsempészet visszaszorítására, melyre a káoszba süllyedt országban remek lehetőségek kínálkoztak.

Az MNF első egységei április 14-15-én érkeztek az országba, a nemzetközi erők sem a partraszállásnál, sem később nem találkoztak érdemleges ellenállással, ebben azonban mandátumuk fentebb említett korlátozottsága is szerepet játszott. A katonák megérkezése után a diplomácia is magasabb sebességi fokozatba kapcsolt, az EBESZ különmegbízottja, Franz Vranitzky volt osztrák kancellár közvetítésével több fordulós tárgyalások kezdődtek a demokrata párt és az ellenzék képviselői között a június végére tervezett választásokról. A tárgyalásokon terítékre került többek között a választási rendszer (a kormánypárt a többségi, az ellenzék az arányos rendszert preferálta), a választási küszöb (az ellenzéki pártok soknak tartották a 4%-os küszöböt), továbbá a rendkívüli állapot mielőbbi feloldásának kérdése is. Többszöri kudarc és kölcsönös fenyegetések után, erőteljes nemzetközi ráhatásra végül május 20-án született meg a kompromisszumos megállapodás a június 29-ei választások feltételeiről.

Eközben az ország egy részén továbbra is a felkelők és a különböző bandák uralkodtak, mindennaposak voltak a különböző robbantások, fegyveres leszámolások. A közrend állapotát jól mutatja az a tény, hogy május elsején felrobbant egy észak-albániai földalatti lőszerraktár, ahol a fosztogatók épp a lőport távolították el a kézigránátokból, hogy a maradékot ócskavasként értékesíthessék a közeli Montenegróban, egy nappal később pedig több száz méter vasúti sín tűnt el hasonló megfontolásból. A választási kampány kibontakozásával a politikai célzatú támadások is megszaparodtak: június folyamán két hét alatt követtek el merényletet Berisha, a szocialista párt elnöke, és a szocialista párt főtitkára ellen (mindhárman megúszták).

A június 29-ei választásokra, különböző adminisztratív nehézségek, és a pártok között az urnazárás időpontja körüli, vérre menő vita lezárását követően viszonylag nyugodt légkörben került sor, "csak" egy demokrata párti tisztviselőt lőttek le és egy szavazóhelységet dúltak fel a nap folyamán. A választást az EBESZ kb. 700 megfigyelője ellenőrizte. A voksolással párhuzamosan került sor az időközben Albániába hazatért Leka Zogu herceg, albán trónörökös (az 1939-ben megbuktatott Zogu király fia) és hívei által kieszközölt népszavazásra a monarchia visszállításáról.

Fogadás balról

A választási eredménnyel azonban várjunk egy kicsit, mert a politikai helyzet megértéséhez hasznos némi - az előző részből terjedelmi okok miatt kimaradt - politikai panoráma. Az egykori kommunista orvos, Sali Berisha 1992-ben erőteljes USA/nyugati támogatással került hatalomra és eme támogatás mögött alapvetően három tényező állt. Egyfelől igen elevenen éltek a nyugati vezetők emlékezetében a "káosz évei" néven elhíresült 1990-92 közötti időszak eseményei, különösen ami az albán állam összeomlásának humanitárius implikációit (menekülthullám) illeti. Ebben a helyzetben bárki, aki a "káosz" megfékezésére képes, potenciális szövetségesnek számított, tekintet nélkül személyisége és/vagy politikai múltja esetleges gyenge pontjaira. Másodsorban a tiranai szívszebész-professzor és pártja igen hatékonyan és eredményesen közvetítette azt a PR-üzenetet, miszerint "az országot anarchiába süllyesztő kommunistákkal" szemben a "demokratikus" Berisha és kormányzata őszintén és elkötelezetten képviseli a politikai pluralizmus és a szabad piacgazdaság ügyét. (Ez az üzenet kezdetben leginkább Washingtonban talált értő fülekre). Harmadsorban a boszniai háború kitörésével, majd a daytoni békerendszerhez kötődő, elhúzódónak ígérkező nyugati balkáni szerepvállalás körülményei között Albánia stratégiai helyzete felértékelődött, fontos "megfigyelési ponttá" vált. Mindezek hozzájárultak ahhoz, hogy a nyugati államok meglehetősen sokáig szemet hunytak Berisha kormányzásának egyre szaporodó antidemokratikus vonásai felett.

Ezekből pedig nem volt hiány, az államfő támogatottsága már hivatali idejének második évére is alaposan megfogyatkozott, az 1994-es népszavazás kudarca, a szocialista párt 1991 és 1992 közötti miniszterelnökei ellen lefolytatott, politikailag erősen motivált korrupciós perek, illetve a széleskörű szabálytalanságoktól kísért 1996-os választás után pedig az ország politikai megosztottsága teljessé vált. Berisha baloldali ellenzéke mellett a tőle jobbra álló politikai alalkulatok, így a monarchisták, a Balli Kombetar (a jugoszláviai csetnikekhez hasonló konzervatív-nacionalista világháborús ellenállási mozgalom késői "örökösei") és más szervezetek ellenszenvét is kivívta.

A jobboldal kritikája elsősorban az agrárpolitikára (Berisha elutasította, hogy visszaadják a nagybirtokosoknak egykori földtulajdonukat) és a "nemzeti politikára" azaz Koszovó kérdésére koncentrálódtak, mondván hogy Berishának "keményebb" politikát kellene folytatnia Szerbiával szemben. Utóbbi felvetés irrealitását alighanem hűen illusztrálja az a tény, hogy 1992-ben maga az albán vezérkar volt kénytelen konstatálni, hogy megfelelő légvédelem és légierő híján az országnak nem sok eszköze lenne egy esetleges, Tirana elleni szerb/jugoszláv légitámadás visszaverésére.

Az országot uraló politikai törésvonalak mögöttes tényezőjeként nem szabad elfeledkeznünk a tradicionális észak-dél, geg-toszk ellentét, illetve nagycsaládok, klánok erős társadalmi és politikai szerepéről sem. Enver Hodzsa és csapata elsősorban déli, toszk pártfunkcionáriusokból állt, Berisha ellenben az északi, gheg régiókat "képviselte". (a Berisha család székhelye a koszovói határhoz közeli Tropojában volt). Ahogy a kommunista időkben a déliek élveztek elsőbbséget, Berisha hatalomra jutásával a nepotizmus régi jó szabályainak megfelelően az északiak, különösen pedig az elnök tágabb rokoni köre került preferált pozícióba. Nem véletlen, hogy mint említettük, a lázadás is nem kis részben e törésvonalak alapján szerveződött, s a két fő albániai régiót elválasztó Shkumbini folyó vált a szembenálló felek "frontvonalává".

A piramisjátékok összeomlásával az elnöknek a hozzá hű északon kívül nem nagyon maradt érdemleges politikai bázisa, és a kialakuló belpolitikai káosz láttán a nyugati államok is jobbnak látták "levenni a kezüket" az államfőről. Ennek fényében nem meglepő, hogy a június 29-én és július 6-án megtartott választásokon - melyeket az EBESZ a választás napján is folytatódó erőszakhullám miatt "szabadnak" és "tisztának" ugyan nem is, de "érvényesnek" minősített - a demokraták elsöprő vereséget szenvedtek. A szocialisták 100, a demokraták 29, a szociáldemokraták 9 mandátumot szereztek.

Berisha már a választást követő napon elismerte vereségét, a néphez intézett üzenetében híveit a vereség méltóságteljes elfogadására és a demokrácia konszolidációjában való részvételre hívta fel. Biztos ami biztos, a belügy, az elnöki gárda, és az áprilisban feloszlatott SHIK nevű titkosszolgálat vezérkara, köztük a hírhedtté vált Gazidede tábornokkal még a következő nap elhagyta az országot.

Kissé tovább kellett várni a monarchiáról szóló referendum végeredményére, a július elején nyilvánosságra hozott adatok alapján azonban a szavazók csak alig több mint 35% akarta a királyság visszaállítását. Leka herceg még abban a hónapban visszatért az emigrációba, miután kb. 300 hívével sikertelenül próbálta megostromolni a központi választási bizottság épületét.

Epilógus

Az új miniszterelnök a választáson győztes szocialisták vezetője, Fatos Nano lett, majd mikor némi nógatás után, július végén Berisha is távozott hivatalából, az államfői tisztségre is egy szocialista politikust választottak meg. Természetesen az új vezetés is ugyanolyan bombasztikus ígéretekkel kezdte kormányzását, mint a demokraták 1992-ben, azonban ezek jórészt megvalósulatlanok maradtak, és a következő években már a szocialista párt korrupciós ügyeitől volt hangos a (demokrata párti) sajtó, sőt a 2001-es választások során már őket vádolták az eredmények manipulálásával. Business as usual, ahogy az angol mondja.

Ha - hangzatos tanulságok helyett - egyértelmű nyertest és vesztest kellene hirdetni az albániai válság kapcsán, előbbi címet mindenképpen az albán és koszovói maffiának, illetve az UCK-nak kellene odaítélni. A politikai és gazdasági káosz kiváló lehetőséget teremtett a szervezett bűnözés számára, a rengeteg eltűnt kézifegyver (a védelmi minisztérium adatai szerint összesen 450 ezer AK-47-es gépkarabélynak, 200 ezer puskának, 60 ezer pisztolynak és több millió lőszernek veszett nyoma, ezek jelentős részét később sem sikerült begyűjteni) pedig részben a nemzetközi feketepiac kínálatát, részben pedig az ekkoriban feltörekvő UCK fegyverarzenálját gazdagította.

Aki türelmesen kivárta a második részt és végigküzdötte magát a cikken, az bónuszként nézegessen Enver Hodzsa-korabeli képeslapokat és PR-fényképeket itt: http://shqipfoto.livejournal.com/

16 komment


| More

Címkék: albánia

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr8644514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tilikov 2008.09.22. 16:00:30

Hiába, a balkán még ma is rászolgál a megtisztelő "Európa tűzfészke" titulusra. Nagyon jó kis cikk, nem az a lerágott csont kategória. Mindezek fényében lehet tippelgetni: vajon mikor lesz Albánia EU-tag?

balkanfanatik (törölt) 2008.09.22. 18:01:46

Ez mindenképp jó kérdés, főleg hogy a lisszaboni szerződés egyelőre holdban van.
Hát eszerint: ec.europa.eu/enlargement/potential-candidate-countries/albania/key_events_en.htm
egyelőre ott tartanak, h a társulási egyezmény balkáni megfelelője (a sogenannte SAA) alá van írva (ennek a közép-európai megfelelőjét mi 91-ben írtuk alá és 94-ben lépett életbe), idén meg életbe lépett a vízumliberalizációs egyezmény (tehát gondolom vízum nélkül, vagy egyszerűsített vízummal utazhatnak az EU-ba, de is fog örülni ennek a szervezett bűnözés.... :O)
Meg kapnak mindenféle támogatásokat ilyen-olyan előcsatlakozási célra. Hogy tagság mikor lesz, az jó kérdés, egyszer biztosan, magam részirül én 2015 előttre nem tenném.
A vicc az h a szerbek gazdaságilag fejlettebbek, meg azért minden balkánisága ellenére az egész államgépezet, stb. valamivel közelebb áll az EU-s elvárásokhoz, ott inkább politikai feltételek miatt van holdban a bővítési projekt.
Januárban lett ott a SAA aláírva (a radikális párt, meg a hozzá hű nyugati nacionalista expatok anyázzák is mint atom), egyelőre még az ideiglenes részeit sem tudták életbeléptetni mert Hollandia megint pattog, h addig nem szavazza meg, amíg az utolsó 2 háborús bűnöst le nem szállították a szerbek (NB. ugyanezt játszotta el Horvátországnál a Gotovina-ügyben, csak ott már csatlakozási tárgyalások volt a tét)
Az mindenesetre nagy blama lenne, h Albánia előbb lenne tagJELÖLT mint Szerbia.

balkanfanatik (törölt) 2008.09.22. 18:06:34

Annyi plusz kiegészítés (ami az off részt gazdagítja) h a horvátoknál a britek is eléggé ellene voltak a csatlakozási tárgyalások megkezdésének, aztán végül kompromisszum született, a britek, hollandok, skandik megszavazták a horvátot, az osztrákok, Ho. nagy barátai meg visszavonták a török tárgyalások feletti vétójukat.

Bögöy (törölt) 2008.09.22. 23:16:15

Röhej, hogy a britek és a többiek nem akarták a masszívan európai horvátokat beszavazni, csak akkor, ha cserébe a masszívan nem európai törökök is bekerülhetnek...

Bögöy (törölt) 2008.09.22. 23:17:06

Egyébként viszont a félelmetes albán haderő az idén aláírt szerződés szerint hamarosan a NATO-t erősíti...

balkanfanatik (törölt) 2008.09.23. 08:18:32

Tegnap kissé futólag kommenteltem, egész pontosan úgy volt, h a britek szívügye volt a "Project European Turkey", a többieknek kb. mindegy volt addigra amikorra már dönteni kellett (vagy legalábbis publikusan már nem ellenkeztek), kivéve az osztrákokat. A horvátokkal alap ellenvetése senkinek nem volt, csak a britek, hollandok, és részben a skandik pattogtak Gotovinán (rossznyelvek szerint a britek direkt azért pattogtak, h így alkualap legyen az osztrákoknak)
Aztán technikailag ez úgy ment, h az osztrákok visszavonták a törökös vétójukat, ezzel egy időben kipréseltek Carla del Pontéből (akkori ICTY vezető ügyész) egy jelentést, h Ho már mindenben együttműködik az ICTY-al, amire már senkinek nem lehetett Ho-val szemben ellenvetése. Ez volt az emlékezetes 2005.10.03.

SchA · http://katpol.blog.hu 2008.09.23. 11:50:03

"Egyébként viszont a félelmetes albán haderő az idén aláírt szerződés szerint hamarosan a NATO-t erősíti..."

Talán még egy régi Aranysasban olvastam, hogy NATO együttműködés keretében felújított albán An-2-sek fognak őrjáratozni (azóta talán már csinálják is) az Adria felett csempészeket és menekülteket keresve.

Volt hozzá egy illusztráció az UV zöld-fekete színekre festett, albán felségjelű gépről - hát félelmetes...

Tilikov 2008.09.23. 15:12:23

A Shenyang FT-2-eseiket kellett volna felújítaniuk, az lett volna az igazán félelmetes.

A balkáni EU bővítéssel kapcsolatban azt olvastam (valamelyik külügyi intézetes hírlevélben, elő akartam keresni de nem volt türelmem), hogy a balkáni régió csatlakozása csak egy "pakkban" (ahogyan mi is) képzelhető el, ez alól esetleg Horvátország lesz kivétel. Elnézve ezeket az ellenmondásos balkáni államféleségeket (Bosznia, Koszovó), lehet Törökország előbb lesz EU-tag mint a balkáni blokk. Az hogy To masszívan nem európai szerintem túlzás, inkább nyugati mint iszlám állam, no meg régóta nato-tag, csak nehezebben veszi be a kényes európai gyomor, pedig vannak olyan fejlettek mint pl. ezek a tőzsdecápa albánok.

BalkanFanatik 2008.09.23. 18:29:42

Fejlettségben valóban nem áll annyira rosszul To. (bár a város-vidék különbség helyenként már-már "real" ázsiai mértékű), a gond a mérete.
Ezzel szemben a ganze "nyugat-balkán", Horvátország nélkül (tehát Sr, Kos, Mont, Mac, Alb, BIH) területre és lakosságra kisebb mint Lengyelország (312 e km2, 38 mila lakos)
Lehet h borzasztóan fejletlenek, de pénzben törekédébe kerülnének To-nak, még akkor is ha egy csomó közös politikából egyszerűen kitiltják a törököket.
Ettől függetlenül a közös felvétel elég logikus lenne, mondjuk úgy h 2011 körül Ho (addigra tuti csinálnak vmit Lisszabonnal), aztán vmikor 2015-2022 között a többi egy blokkban

Dirky 2008.09.23. 20:11:08

Izé, ez a masszív európaiság kérdése jobbára attól függ, kitől is kérdezik. A balti államok és Közép-Eupa nagyon európaiak, de Nyugat-Európa lakosságának nagy része talán más véleményen van...

A Nyugat-Balkánt a legtöbb tagállam valóban szívesebben fogadná a törököknél. Szerbiával, Horvátországgal, Montenegróval, Bosznia-Hercegovinával, Albániával nincs is nagy gond politikai téren. Koszovó és Macedónia státuszával azonban néhány tagállam még jó ideig elvitatkozhat. Plusz a bosnyákokat kivéve nem lehet kijátszani a kulturális kártyát sem ellenük.

Az albán haderővel és a NATO-val kapcsolatban meg annyit, hogy minket is felvettek, annyira ne pattogjunk...

Tilikov 2008.09.24. 13:28:53

To. mérete a kisebbik gond, a fő probléma a népessége. Ha a jelenlegi rendszerben vennék fel a törököket, amelyben az EP delegáltak számát többek közt ugyan, de főként a lakosság száma határozza meg, To-nak akkora szava lenne mint a németeknek vagy mint a franciáknak, ami mégis csak irreális. Sőt ha marad a jelenlegi demográfiai irány, akkor idővel To lenne Európa feje, ami hát ugye... Nem lesz egy elegáns megoldás, de a törökök ha be is lépnek, egy ideig különszabályok kellennek majd nekik.

A balkánon nem csak Koszovó és Macedónia státuszával vannak gondok (Macedóniával miért is? tudtommal nekik csak a nevükkel kavarnak, de az bagatel ügy), BIH is egy mesterségesen életben tartott entitás(ok). Erről egy jó kis cikk itt:
www.kulugyiintezet.hu/kulpol/kiadvany/hirlevel/MKI_hirlevel_2007-03.pdf
Szerbiával meg Albániával nem lesz egyszerű leülni az EU-nak, és megtárgyalni hogyan is gondolják ők Nagy Szerbiát (egy kevés boszniával, és némi Koszovóval) vagy Nagy Albániát (szintén Koszovóval). Ezek tulajdonképpen teljesen érthető alapon álló elképzelések, de dönteni erről nem lesz könnyű.

Egyébként érdekes megfigyelni Bosznia és Koszovó zászlajában az EU lobogó motívumait és színét, nem éppen originál ezen álállamok identitása.

BalkanFanatik 2008.09.24. 14:12:01

Méret alatt területre és lakosságra is gondoltam.

BIH önmagában egy vicc. Ha Kissinger emlékezetes mondását akarjuk parafrazeálni, úgy mint "Kit kell hívni ha Mr. Boszniával akarok beszélni?", akkor kapcsiból 5 ember jöhet szóba, 1 szlovák, 1 horvát, 2 szerb és 1 bosnyák. És akkor nem vettük még figyelembe a különböző entitások főnökeit meg az ő helyetteseiket, meg Brcko-nak van még egy megint külön struktúrája, nemzetközi főember + polgármester(ek) + stb. Az itt linkelt cikkben is benne van, h 14 parlament működik a 4 milás országban, és 2006-ig 2 külön hadsereg volt.

A nagyobb gond az, h ha valahol egyszer eldöntik, hogy OK, kapjuk szét BIH-et, horvát részeket Ho-hoz, RS-t Szerbiához (mondjuk Koszovóért cserébe), akkor is ad 1: ott marad egy újabb muszlim miniállam, ami jó eséllyel még failed-ebb state lesz mint a mostani BIH (pedig az már teljesítmény), ad 2: rögtön elkezdenek pattogni a szandzsáki muszlimok, akiknek a jó része bosnyáknak vallja magát, h ha a szerb meg a horvát elwtársaknak lehet elszakadni BIH-től akkor nekünk Szerbiától/Montenegrótól miért nem.
en.wikipedia.org/wiki/Sand%C5%BEak

És akkor még nem beszéltünk Macedóniáról, ahol csak ideig-óráig vannak lenyugtatva az albánok a mostani békemegállapodással, könnyen lehet h pár évtized múlva outnumber-elik a macedónokat (2002-ben volt 500k albán, és 1.3M macedón), és régi jó demográfiai alapon benyújtják a számlát.

All in all, egy nagy Jenga-torony az egész Balkán, akárhol húzol ki belőle egy darabot, jó eséllyel dől az egész. Koszovó kapcsán szerencsére ez még csak nagyon enyhén manifesztálódott.

TRambó 2008.09.24. 15:23:23

Tilikov - igen, de ezek politikai problémák, ezért említettem, hogy a jogi státusszal is vannak bonyodalmak. B-H pl. simán el van ismerve, míg Koszovót az EU jelenleg nem ismeri el, Macedóniának pedig bármikor szívesen beakasztanak a görögök. Ez persze elég piszlicsáré dolognak tűnik, de amikor NATO-hadgyakorlaton akarják levetkőztetni a macedón megfigyelőket a görögök az országjelzés miatt, megvan a maga szépsége.

Ilyen téren a görögök nem állnak jobban a szerbeknél - nekik is van kisebbségi vitájuk meg békefenntartott kis extra országuk, korrupciójuk, csak már bejutottak. Ami a balkáni stabilitást illeti, az meg jobbára attól függ, hány békefenntartó van odavezényelve, tehát nem vitatom a macedón vagy a boszniai helyzetértékelést.

Tilikov 2008.09.25. 12:32:26

Koszovót azért nem ismeri el az EU, mert nincs is erre jogosultsága, vagy ha így jobban tetszik: az EU nem jogi személyiség. (amíg nincs alkotmánya) A tagországok szabadon dönthetnek, hogy elismerik-e vagy sem, az EU-nak ebbe nincs beleszólása, még irányelvet sem fogalmaz meg ez ügyben, annyi történt, hogy EP kiadott egy nyilatkozatot amelyben megállapította hogy Koszovó 2008-ban függetlennek nyilvánította magát. És amúgy az EU tagok döntő többsége elismeri K-t, kivéve azok akiknek szintén van etnikai kisebbségük (Románia, Szlovákia, Spanyolország,...), és attól félnek ezzel lovat adnának az otthoni szeparatizmus alá. A görögök meg valszeg azért nem ismerik el, mert akkor nem pattoghatnának a ciprusi törökök ellen.

Tilikov (törölt) 2009.05.11. 08:36:15

Ebben a posztban volt szó arról, hogy Albánia a balkáni blokkal együtt lesz felvéve az EU-ba. Az időpontra 2015-2022-es tippek hangzottak el.

Nos, úgy látszik megtalálták a megfelelő alkalmat, nagyon szellemes, bár kicsit bizarr, de úgy hírlik a balkán csatlakozásra Ferenc Ferdinánd halálának 100. évfordulóján kerül sor. Stílusos!

nol.hu/kulfold/eu__ferenc_ferdinand_halalanak_100__evforduljan_csatlakozik_a_balkan_