"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Amikor minden hiábavaló„Gyanútlanul és akaratlanul, csalimadárként magamra húztam kettőt a konvoj négy kísérőhajója közül...Megint olyan makacsul üldöztek, hogy a legkevésbé én magam hittem volna, hogy le tudjuk őket...
  • Festung BudapestHosszú kihagyás után ismét egy irodalmi újdonságot ajánlunk az olvasóközönség figyelmébe. A mai napon kerül ki a nyomdából a bolgár hadtörténész, Kamen Nevenkin A Budapest Erőd. A magyar főváros...
  • KatPol Kávéház XLVI. - Grafit a tetőnKedves hallgatók! A korábban tett ígéretünknek és a meghirdetett szavazás eredményének megfelelően a Csernobil az a sorozat, mellyel az aktuális adásban foglalkozunk. Az adás letölthető innen, a...
  • A megaláztatás évszázada XII.Üdvözlöm minden kedves olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és az ígéretemnek megfelelően máris újabb résszel folytatódik a modern kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk. Az eddigiekhez...
  • KatPol Kávéház XLV. - Lánctalpas találkozóKedves hallgatók! Hagyományainkhoz híven podcastunk 45. adásában ismét élménybeszámolóval jelentkezünk, ezúttal a Militracks idei rendezvényéről ill. az overlooni hadimúzeumról: Listen to "KatPol...

Facebook

Címkék

1.vh (5) 2.vh (84) afganisztán (52) ajanlo (50) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (53) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (25) hadsereg a politikában (36) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (2) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (22) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (78) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (51) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (38) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (49) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (55) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (11) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (13) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (67) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) trónok harca (4) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) westeros (4) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Az öreg vadász

2008.06.07. 20:07 Rammjaeger83

 
Egy ideje világosan látszik, hogy több olvasónk bizonyára sok mindent összeolvasott már a második világháborúról, és alighanem szeretné, ha gyakrabban foglalkoznánk a témával itt a blogon. Való igaz, hogy erről a háborúról még nem nagyon írtunk semmit (egyrészt azért, mert tele van vele az internet, másrészt meg jól tartja az angol közmondás, hogy „familiarity breeds contempt”). Persze el kell ismerni, hogy voltak olyan fejezetei, melyek a jelenlegi helyzetben, lássuk be, nem túl relevánsak – pl. a kurszki és angliai csaták, melyekhez hasonlót maximum a számítógépes játékokban láthatunk majd az elkövetkező 25 évben –, mások viszont (relatíve) azok. Az Irakban, Afganisztánban és még jó pár helyen zajló háborúk tekintetében talán elsősorban a megszállt szovjet és jugoszláv területeken folytatott partizánharcokat lehet ide sorolni, ahol a résztvevők között bizony egyik oldalon sem akadt sok tiszta kezű lovag. Természetesen a továbbiakban sem egy ilyen fehér hollóról lesz szó.
 
A mai bejegyzést a leghírhedtebb német partizánvadász-parancsnok és egyben az egyik legtöbbször kitüntetett SS-tiszt, Oskar Dirlewanger emlékének szenteljük, halálának 63. évfordulója alkalmából. Alighanem tökéletes példája volt az olyan engedelmes, mindenféle aggályoktól mentes végrehajtónak, akire minden hadseregben szükség van az olyan feladatok elvégzésére, melyeket sosem reklámoztak/reklámoznak az esti (film)híradóban.

A bajor származású Oskarra később aligha volt túl büszke würzburgi középosztálybeli családja, bár az kétségtelen, hogy bátorságért sosem ment a szomszédba. Az első világháborúban gyalogsági tisztként szolgált a nyugati, később pedig a keleti fronton, és hat alkalommal sebesült meg. A Vaskereszt 2. és 1. osztályát is megkapta, de későbbi főparancsnokával ellentétben a főhadnagyi rangig vitte. A fegyverletétel után az SS több későbbi tagjához hasonlóan a frontkatonákból szervezett szabadcsapatokban (Freikorps) harcolt a Ruhr-vidéken, Szászországban és Felső-Sziléziában. Közben arra is talált időt, hogy befejezze tanulmányait, és politikatudományból doktoráljon a frankfurti egyetemen.

Hamar kiderült azonban, hogy a katonai fegyelem hiánya nincs jó hatással a doktor úrra. 1922-ben belépett a náci pártba, de onnan több alkalommal is kizárták tűrhetetlen magatartása miatt, és mert évekig egy zsidó tulajdonú textilipari cégnél dolgozott mint menedzser (onnan egyébként lopott is). Csak 1932-ben vették vissza.

Bizonyára sokan ismerik a régi viccet:

„– Mivel járnak a 12-14 éves lányok?
– 2-5 évig terjedő szabadságvesztéssel.”

Hát erről megfeledkezett az időközben már az SA soraiban hadnagyként szolgáló Dirlewanger, mivel 1934 szeptemberében 2 év börtönre ítélték egy 13 éves lány megerőszakolásáért és több másik molesztálásáért. (A bíróság előtt nyilván az sem tüntette fel őt jobb színben, hogy nem sokkal korábban ittasan két balesetet is okozott egy minisztériumi járművel, aztán pedig hamis vallomást tett a rendőrségen. Go figure.) Elvesztette párttagságát, kitüntetéseit, doktori címét és egyetemi tanári állását is. Idő előtt szabadult ugyan, de hamarosan védőőrizetbe vették sikkasztás vádjával, és a welzheimi KZ-be (koncentrációs táborba) került (ebben bizonyára szerepe volt a párt württembergi vezetőjének, Wilhelm Murr-nak is, akivel Dirlewanger már korábban összerúgta a port).

bergerEmberünk valószínűleg továbbra is a német büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvezte volna, ha nem segít rajta egyik első világháborús bajtársa, Gottlob Berger (egy orosz közmondás szerint „inkább száz barátod legyen, mint száz rubeled”…). Berger (itt balra) volt az SS toborzásért felelős tisztje, később a Waffen-SS vezérkari főnöke. Elintézte Dirlewanger szabadon bocsátását és azt tanácsolta neki, kerüljön minél messzebb otthoni haragosaitól – mondjuk menjen Spanyolországba, a Kondor-légióhoz (Murr egy időre onnan is hazavitette a Gestapoval mint „politikailag megbízhatatlan elemet”). Ott szolgált kiképzőtisztként a polgárháború végéig, méghozzá (Ritter von Thoma ezredes, a légió páncélosegységeinek parancsnoka szerint) kiemelkedően jól. A légió többi tagjához hasonlóan megkapta a Spanyol Hadjárat Érmet, ezen felül pedig a Spanyol Katonai Szolgálati Érmet és a Spanyol Ezüstkeresztet.

Otthon Berger  közbenjárására ügyét újratárgyalták és felmentették, helyreállították párttagságát és az SS-be is bevették főhadnagyi rangban, ahol hamarosan bizonyíthatta pártfogója iránti elkötelezettségét. Ekkoriban folyt ugyanis az SS fegyveres erejének kiterjesztése, és Bergernek az az ötlete támadt, hogy elítélt orvvadászokból partizánvadász egységet szervez (elvégre azok tudnak célozni, és sokat járnak az erdőben), a parancsnoki posztra pedig katonai tapasztalataira való tekintettel Dirlewangert szemelte ki.

Himmler, az SS birodalmi vezetője rábólintott az ötletre azzal a feltétellel, hogy az alakulat tagjai nem viselhetik gallérjukon az SS-rúnákat – nehogy már azt higgyék, az elithez tartoznak ők is –, hanem helyette két keresztbe tett puskát és egy gránátot ábrázoló jelvény lesz az egyenruhájukon, mint több SS-büntetőosztagnak. 1940 júniusában 84 önként jelentkezett, orvvadászatért elítélt rabból megalakult az Oranienburg-orvvadászkülönítmény (Wilddiebkommando Oranienburg). Ekkora létszám persze semmire sem elég, ezért a KZ-kben sínylődő köztörvényeseknek is engedélyezték a csatlakozást – a hivatalos magyarázat szerint azért, hogy megjavuljanak a haza iránti szolgálatban, de alighanem ez volt az utolsó szempont. Az egyre nagyobb létszámú egység az SS halálfejes alakulatainak (SS Totenkopfverbände) felügyelete alá került „Dirlewanger különleges SS-zászlóalj” néven (SS-Sonderkommando Dirlewanger).

Ha egy alakulatot a társadalom ilyen „oszlopos” tagjaiból állítanak össze, annak rendszerint két oka lehet: a rájuk bízott feladat vagy nagyon veszélyes, vagy nagyon derogál. Ez itt sem volt másképp. 1941-ben az egységet a Főkormányzóságba – Lengyelország németek által megszállt, de közigazgatásilag a Birodalomhoz nem csatolt részébe – vezényelték egy kényszermunkatábor őrzésére (harckocsiakadályok ásására kirendelt foglyokra kellett vigyázniuk), később pedig a lublini gettó felügyeletére.

krügerTagjai hamarosan – bár a hátterük ismeretében ez aligha meglepő – még az SS és a helyszín viszonyai között is kirívó atrocitások és visszaélések sorozatát követték el. Konrad Morgen, az SS nyomozója (korábban bíró) felfigyelt rá, hogy Dirlewanger emberei igen gyakran kerülnek hadbíróság elé fosztogatás, gyilkosság meg hasonlók miatt. Vizsgálódása során kiderült, hogy az egység tagjai sztrichnininjekcióval öltek meg zsidó nőket, fosztogattak a gettóban, a végtelenségig korruptak és igen sok dezertált közülük. Dirlewanger zsidókat tartóztatott le rituális gyilkosság vádjával, halálosan megfenyegette őket és pénzt követelt tőlük, aztán ígyis-úgyis végzett mindegyikkel. Mindezt már Friedrich Krüger (itt balra), a Főkormányzóság SS és rendőri erőinek parancsnoka (Höhere SS- und Polizeiführer – HSSPF) is tűrhetetlennek találta (ami azért már színvonal). Közölte Bergerrel, hogy vagy visszarendeli ezt a bűnbandát, vagy ő maga sitteli le őket. A további nézeteltérések elkerülése végett Dirlewanger egységét 1942 februárjában a megszállt Belorussziába, Mogiljovba küldték. Morgen nem szerzett jó pontokat az SS Főhivatalánál tevékenységével. Túl sok visszaélésre akart fényt deríteni, ezért hamarosan leváltották és a keleti frontra küldték…büntetőzászlóaljba. 

Ott a HSSPF posztját Erich von dem Bach-Zelewski SS-tábornok töltötte be, aki később a német partizánvadász egységek parancsnoka lett. Lengyel származású volt, és három húga is zsidóhoz ment feleségül – könnyen elképzelhető tehát, milyen könyörtelen buzgalommal tevékenykedett, hogy bizonyítsa hithű náci voltát. Később nürnbergi vallomásában megemlítette, hogy Himmler azért engedélyezte a szedett-vetett „kiegészítő”/”különleges” egységek létrehozását, mert tudta: a „piszkos munka” enyhe kifejezés azokra a feladatokra, amelyeket az SS-nek végre kellett hajtania keleten. Von dem Bach-Zelewski felügyelete alatt a kiegészítő rendőri egységek tagjaival megerősített Dirlewanger-zászlóalj eleinte „csak” a Birodalomba kényszermunkára szállítandó civilek ill. a zsidó lakosság begyűjtésével foglalkozott a többi különleges alakulattal együtt, de egyre több problémát okozott a növekvő erejű partizánmozgalom is.

Ennek relevanciáját már említettem, de a történelmi párhuzamokkal azért nem árt óvatosan bánni. A német megszállással szembeni második világháborús ellenállás mértékét, jelentőségét rendszerint eltúlozzák (különösen Franciaországban). Ez alól a szovjet partizánmozgalom sem kivétel, de meg kell hagyni, hogy ott a németeknek semmiképpen nem kispályásokkal volt dolga. Ezeket az alakulatokat központilag irányították, általában kaptak megfelelő felszerelést, utánpótlást. A Vörös Hadsereg hadműveleteinek támogatására vetették be őket, összekötő tisztjeik ott voltak a fronton lévő hadseregcsoportoknál. Később a katonai elhárítás és a Belügyi Népbiztosság diverzáns alakulatokat képzett ki az ellenséges területen folytatott tevékenységre. A partizánharcnak megvoltak a maga hagyományai az orosz történelemben, míg a német hadseregnek nem voltak tapasztalatai ilyen téren. A Wehrmachtban nem tanították a partizánok/gerillák elleni harcot, különleges egységek sem voltak erre létrehozva. Hagyományosan azokat az egységeket küldték rendfenntartó feladatokra, melyek frontszolgálatra alkalmatlanok lettek volna. Az SS is ezt a logikát követte, amikor létrehozta Dirlewanger egységét.

A megszállt területeken mindkét fél az „előbb lövünk, aztán kérdezünk” módszert alkalmazta abban a meggyőződésben, hogy az egyetlen megfelelő válasz a terrorra a még nagyobb terror. A német megszállási politika közismerten nem vezetett eredményre – ezt a Wehrmacht-tisztek és a párttitsztviselők értelmesebbje is látta –, a szovjet vezetés pedig egyáltalán nem bánta, ha a partizántevékenység a civilek elleni tömeges megtorlásra ösztönzi a németeket, sőt. Egyébként a partizánok – mintegy bizonyítva, hogy a párt keze messzire elér – vadásztak mindenkire, akit az ellenséggel való kollaborációval vádoltak. A partizánmozgalom pedig éppenséggel Belorussziában volt a legerősebb (elsősorban a kedvező földrajzi körülmények és az itt húzódó német utánpótlási vonalak miatt). 1943-ban már 120 ezren tevékenykedtek itt, óriási területeket uraltak vidéken. Némelyik különítmény nehézfegyverekkel is rendelkezett, és kolhozokat tartott fenn.

Dirlewangernek tehát nem volt könnyű dolga – és hogy ez ne legyen elég, továbbra is elég szánalmas utánpótlást küldtek a nyakára. Himmler nem német nemzetiségű önkéntesek (= keleti területeken toborzott kollaboránsok) csatlakozását is engedélyezte – később Dirlewanger azt üzente egyik táviratában: „Ne küldjenek hozzám több litvánt, az orosz katonáim tüzet nyitnak rájuk”… –, 1942 októberétől jöhettek az SS katonai börtöneinek elítéltjei (a Gdansk melletti matzkaui SS-büntetőtábor biztos "forrásnak" számított), 1943 júniusától pedig bármilyen német köztörvényes bűnöző. Hiába, a keleti front húsdarálója gyorsan dolgozott, az SS önkénteseire korábban vonatkozó szigorú előfeltételeket egyébként is szépen ki kellett dobni az ablakon. Mivel eddigre már a Waffen-SS soraiban mindenféle náció szolgált - ha tippelni kellene, hogy a történészek, weboldalszerkesztők és háborús fanok melyik második világháborús katonai szervezettel foglalkoztak a legtöbbet, én a Waffen-SS-re tippelnék, azon belül is a nem németekből álló hadosztályokra -, és az átállt szovjet hadifoglyok, kollaboránsok is sokféle nép fiai voltak, így Dirlewanger egységében hamarosan megjelentek orosz, ukrán, örmény, spanyol és norvég bakák is. Emberünk természetesen nem tűrt semmiféle etnikai villongást az alárendeltjei között, fegyverrel tartotta be a multikulturalizmust.

 winterschlacht2  winterschlacht3

(Balra: hivatalos lista az egység 1942-ben a téli harcok során nyújtott teljesítményükért kitüntetett ukrán tagjairól.) Nem csoda, hogy mind a hadseregtől, mind a helyi SS-parancsnokoktól rengeteg panasz érkezett a "felhígult", féktelen egységre, melyet 1943 augusztusára a partizánveszély elleni harcra még két zászlóaljjal megerősítettek – további 500 orvvadász (is) érkezett –, és így már ezreddé bővült. A németek rendszeresen több hadosztály nagyságú erőkkel (néha páncélvonatok tűztámogatásával) végrehajtott nagyszabású tisztogató műveleteket indítottak a partizánegységek felszámolására, és ilyenkor bevett eljárásnak számított az ellenség támogatásával gyanúsított falvak felperzselése és lakóik likvidálása (a háború alatt 200 falut romboltak le ilyen műveletek során, és 120 ezer civil áldozat volt), ill. aknaszedésre való kényszerítése (= libasorban, rövideket lépve kellett haladniuk a földúton az adott egység előtt). Dirlewanger emberei viszont válogatás nélkül alkalmazták ezt a módszert. A civileket csűrökbe terelték és rájuk gyújtották azokat, a menekülni próbálókat pedig lelövöldözték.

(Az általuk leradírozott települések közül talán Hatiny a legismertebb, mivel a háború után a szovjet hatóságok felkapták a szerencsétlenül járt falu történetét, és emlékhelyet hozattak létre a helyszínen – egyes vélemények szerint azzal a hátsó szándékkal, hogy így tereljék el a figyelmet egy igen hasonló nevű helyen végrehajtott, de jóval nagyobb tömegmészárlásról…Aki egyébként már keresgélt magyar könyvtárakban második világháborús témájú regényeket, az jó eséllyel ismeri Alesz Adamovics szovjet/belorusz író Hatinyi harangok ill. Büntetőosztagosok c. műveit. Tudtommal egyedül ezek dolgozzák fel „szépirodalmi” stílusban a Dirlewanger-ezred, tágabb értelemben pedig a német büntetőzászlóaljak történetét – és itt a jó öreg Sven Hassel munkásságától most eltekintek…)

1943 áprilisában egy ilyen tisztogató művelet során (Operation Zauberflote) a von dem Bach-ot helyettesítő Korsemann SS-altábornagy felszólította Dirlewangert, hogy ne dúljon fel olyan falvakat is, melyeket nem gyanúsítanak a partizánok támogatásával. Dirlewanger erre azt jelentette Berlinbe, hogy Korsemann „puhány”; az altábornagyot hamarosan leváltották. Néhány hónappal később, egy jelentősebb művelet során egy német polgári tisztviselő elborzadva jelentette, hogy az egység „elevenen megégette az elfogott banditákat, azután a hulláikat megetette a disznókkal”. Hát tudtak élni a srácok, annyi szent. Berger természetesen továbbra is megvédte öreg haverját az ilyen „aljas támadásoktól”. Az SS vezetése rendszerint amúgy is elnéző volt az olyan tagokkal szemben, akik korábban a szabadcsapatokban és/vagy a halálfejes alakulatokban szolgáltak.

Az ezred megítélése továbbra is ellentmondásos maradt. A hivatalos jelentések kiemelték Dirlewanger bátorságát és rátermettségét, és hogy több partizánegységet meglepetésszerű, kockázatos, ám sikeres támadásokban semmisített meg, amiket egyébként gyakran az élről vezetett (meg is sebesült párszor – élete során összesen 18-szor. Persze azért szemet szúr a dokumentumokban az olyasmi, hogy „megöltek 15 ezer banditát és zsákmányoltak 1200 kézifegyvert”…hmmm…, de a többi alakulat is ilyen arányokat hozott). Ugyanakkor az is nem egyszer előfordult, hogy hajnalig alkoholizált, és átaludta a napot. Az egységben élet-halál ura volt – erre Himmler adott neki engedélyt –, és kemény kézzel irányított; a „gyávákat”, parancsmegtagadókat, dezertőrőket rendszerint azonnal agyonlőtte (ilyen problémák persze nem adódtak túl gyakran, a legtöbb "katona" inkább szolgált az egységben, minthogy visszamenjen a büntetőtáborba vagy az akasztófa alá). A túlkapások, kegyetlenkedések ellen természetesen „ami nem megy, azt ne erőltessük” alapon semmit nem tett (inkább részt vett bennük).

Tulajdonképpen nem volt sok jelentősége annak, hogy melyik egység hogyan teljesített a partizánok ellen, mivel alapjában véve a német stratégia volt elhibázott. Mire a viszonylag lassan mozgó, könnyen észlelhető egységek körbevették volna a „pacifikálásra” kijelölt területet, a partizánok kicsúsztak a gyűrűből ahelyett, hogy vállalták volna a nyílt összecsapást, a védekező visszavonulás során pedig gyakran nagyobb veszteségeket okoztak, mint amit maguk elszenvedtek. A németek később változtattak módszereiken (főleg a jugoszláv területeken); egy-egy műveletre létrehozott könnyűfegyverzetű, lovon/öszvéren közlekedő vadászalakulatokat (Jagdkommando) alkalmaztak, melyek nagyobb eséllyel ütöttek rajta az ellenségen. Persze a háború eme késői szakaszában az ilyesmi már nem sokat osztott/szorzott.

1943 novemberében sem Dirlewanger katonai képességei, sem a protekció nem mentette meg a különleges ezredet a veszélytől – a Vörös Hadsereg gyorsan közeledett a belorusz területek felé, ezért ezt az egységet is kiküldték a szakadozó frontra, noha reguláris erők elleni harcra alkalmatlan volt, ami a veszteségeiken meg is látszott. Az év végére kemény 259 főből állt az „ezred”, csak 1944 februárjára töltötték fel az újabb akciókra 1200 főre a KZ-kből, katonai börtönökből toborzott rabokkal (a „keleti” önkéntesek toborzását befejezték, mivel egyértelmű volt megbízhatatlanságuk).

Az érdekesség kedvéért megjegyzem, hogy 1944 második felében a Dirlewanger-ezredhez volt csatolva erősítés gyanánt az 1. keleti muzulmán SS-ezred (1. Ostmuselmanisches SS-Regiment), amelyet abban az évben szerveztek – az egyik korábbi cikkemben már emlegetett jeruzsálemi főmufti támogatásával – főleg türkmén, azeri és más muzulmán hadifoglyokból, önkéntesekből (a tervek szerint hadosztály méretűvé kellett volna növelni). A kezdetektől partizánvadász egységnek használták, a Dirlewanger-ezreddel együtt több műveletben részt vett Belorussziában. Leghírhedtebb közös akciójuk azonban a varsói felkelés meglehetősen brutális leverésében való részvétel volt, ami nem annyira meglepő annak fényében, hogy erre a feladatra vetették be a legkönyörtelenebb, Sven Hassel – regények lapjaira kívánkozó martalócokat, amiket az SS csak fel tudott vonultatni.

1944 júniusában kezdődött a német Közép Hadseregcsoportot meglehetősen érzékenyen érintő Bagratyion-hadművelet; az időközben ezredessé előléptetett Dirlewanger csapata részt vett az utóvédharcokban, ennek ellenére viszonylag rendezetten vonult vissza Varsóba, ahol mindjárt kéznél is volt a harcok kezdetekor. A felkelés leverésére mozgósított német erők főparancsnoka nem volt más, mint von dem Bach-Zelewski, akinek Himmler parancsba adta: az előrenyomuló egységek mögött szisztematikusan likvidálni kell a civil lakosságot, hogy megtörjék a lengyel Honi Hadsereg ellenállását. Nem volt rejtély, hogy milyen alakulatokat fog kiválasztani erre, elég visszautalni Himmler megjegyzésére a keleten várható kemény feladatokkal kapcsolatban.

A Heinz Reinefarth SS-vezérőrnagy parancsnoksága alatti harccsoporthoz (Kampfgruppe Reinefarth) tartozott a Dirlewanger–támadócsoport, melyhez a már említett muzulmán ezreden kívül hozzácsapták a „Bergmann” különleges egység (Sonderverband Bergmann) azerbajdzsáni zászlóalját (az azeri, örmény és grúz zászlóaljakból álló alakulatot a német katonai titkosszolgálat, az Abwehr még 1941-ben szervezte, mint jövőbeni kaukázusi rendfenntartó erőt - ez a feladat 1942 után természetesen okafogyottá vált). Az azeri katonák egy része elkövette azt a hibát, hogy a kezdet kezdetén megadta magát a felkelőknek, akik azt ígérték, nem esik majd bántódásuk. Természetesen agyonlőtték az összes foglyot; a maradék 700 ennek megfelelő bosszúszomjjal harcolt Dirlewanger parancsnoksága alatt. A harccsoporthoz tartozott még az orosz kollaboránsokból szervezett, szintén partizánvadász – csekély harcértékű, ám az atrocitásokra annál hajlamosabb – RONA–rohamdandár. Összeurópai gondolatok ide vagy oda, von dem Bach-Zelewski természetesen tartott az etnikai ellentétek elharapózásától, ezért a támadás során Dirlewanger és a RONA dandárai között a 4. keletporosz gránátosezred haladt előre, így elválasztva egymástól a két szép társaságot, mielőtt még esetleg egymásra is tüzet nyitottak volna. (Fent: Dirlewanger a beosztottaival Varsóban a felkelés idején.)

dirlewangerwarsaw1944A két egység néhány nap alatt végigivott, -erőszakolt, -mészárolt, -fosztogatott több városrészt – persze atrocitások terén még sok más rendőri, kisegítő- és SS-egység kitett magáért –, több tízezer halott civilt hagyva maguk után, és közben igen nagy veszteségeket szenvedtek fegyelmezetlen magatartásuk miatt (itt lehet olvasni egy német szemtanú visszaemlékezéseit - néha elég hatásvadász, fene tudja, mennyi igaz belőle. Balra: jelentés az egység varsói tevékenységéről). A hagyományos taktika azonban csak nem vezetett eredményre; az elhúzódó harcokban a felkelők makacsul ellenálltak; a Wehrmacht és az SS több tisztje is panaszt tett a két dandár magatartására. Végül Hitler parancsba adta, hogy a civil lakosságot ne öldössék le, hanem szedjék össze és küldjék koncentrációs táborokba, és a Honi Hadseregnek megadta a reguláris alakulat státuszt, így a magukat megadó felkelők hadifogolynak minősültek. A megmaradt lengyel egységek október 2-án megadták magukat.

dirlewangerritterkreuzMintegy bizonyságképpen arra, hogy mindig lehet mélyebbre süllyedni, a RONA magatartása még Himmlert is annyira felingerelte, hogy annak parancsnokait az SS hadbírósága 1944 augusztusában halálra ítélte (a felkelés ideje alatt elsősorban fosztogatással voltak elfoglalva a harc helyett). Dirlewangert ezzel szemben rangidős ezredessé léptették elő „hőstetteiért”, Reinefarth ajánlására pedig a Vaskereszt Lovagkeresztjét is megkapta. (Balra: dokumentum a felterjesztésről.) Egysége valószínűleg a hadtörténelem egyik negatív rekordját állította fel azzal, hogy a harcokat 895 katonával és 16 tiszttel kezdte, és 650 fővel fejezte be – közben pedig 2500 fő erősítést kapott a Wehrmacht és az SS büntetőegységeitől, így összességében több mint 300 százalékos veszteségi arányt produkált.

oberfuehrerdirlewanger

(Balra: Dirlewanger rangidős ezredessé történő kinevezése után.) Mostmár tényleg minden belépési előfeltételt meg kellett szüntetni az egység kibővítése érdekében: az elítéltek, büntetőosztagosok mellett jöhettek a pszichiátriai kezelés alatt állók és a KZ-foglyok, köztük cigányok és politikaiak is (utóbbiak főleg abban a reményben csatlakoztak, hogy a fronton átállhatnak az oroszokhoz). 4000 fő állománnyal (már ha annak lehetett nevezni) megalakult a Dirlewanger-rohamdandár – épp időben ahhoz, hogy egy másik felkelés leverésében ismét „bizonyíthasson”. A szlovák nemzeti felkelés még a varsóinál is kevésbé volt előrelátóan megszervezve és összehangolva. Az oroszok itt sem támogatták a felkelőket, nagyrészt azért, mert eleinte hiába próbáltak áttörni a Kárpátokon, és a felkelés vezetése sem volt egységes. A helyzet stabilitására összevont német erők parancsnoka éppenséggel Gottlob Berger volt, így természetesen Dirlewangernek is lehetőség nyílt a részvételre. A rohamdandár a tőle megszokott módszerekkel vett részt a felkelők leverésében, és mellesleg a baráti Szlovákia területét is végigdúlta. Dirlewangert ekkor tüntették ki utoljára.

De az egység számára ezzel véget is ért a kelet-európai high life. A következő hónapokat frontszolgálaton töltötte, a veszteségek ennek megfelelőek voltak (1944 decemberében egy ideig Magyarország területén, az Ipolyságban is harcolt, a politikai elítéltek tömegével dezertáltak). 1945 februárjában hozzájuk csaptak néhány Wehrmacht-egységet – akik ezt bizonyára nagy megtiszteltetésnek vették –, így megalakulhatott a hivatalosan is a Waffen-SS kötelékében harcoló „36. SS-gránátoshadosztály” (persze sok Waffen-SS egységhez hasonlóan csak papíron volt „hadosztály”). Ettől függetlenül az Odera folyónál az oroszok kb. úgy gázoltak át a „megerősített” egységen, mint kutyán a távolsági busz. Február 15-én Dirlewanger utoljára sebesült meg bevetés közben Guben térségében; a hátországba küldték kórházi kezelésre. A parancsnokságot Fritz Schmedes vette át, de a csak annyit tudott elérni, hogy tisztjeivel nagy nehezen eljutott az amerikai vonalakig; az egység maradéka sok más német egységgel egyetemben megsemmisült Berlintől délre, a halbei katlanban.

Dirlewangertől is elpártolt a szerencse. A dél-németországi sváb kisvárosban, Altshausenben lábadozott, amikor megérkeztek a francia megszálló csapatok, akik között pechjére lengyel származású katonák is szolgáltak. 1945. június 7.-én ők verték agyon az öreget a helyi fogdában, egy brutális életpálya brutális befejezéseként. Emberünk emlékét ma egy róla elnevezett svéd neonáci rockbanda őrzi – egykori egysége több mint 70 életben lévő veteránját pedig egy viszonylag friss hír szerint Lengyelországban akarják bíróság elé állítani a német hatóságok együttműködésével, természetesen háborús bűnök vádjával. Én mondom, dicstelen vég.

dirlewanger1944 dirlewanger1945Beállított fénykép Dirlewangerről 1944 végén (balra). Zubbonya jobb oldali zsebén látható a Német Aranykereszt, amelyet egy 1943 augusztusi partizánvadász műveletben való kiemelkedő részvétele miatt kapott; alatta a Spanyol Kereszt (a Kondor-légióban végzett szolgálatáért); nyakában a Vaskereszt Lovagkeresztje és a Szlovák Háborús Győzelmi Kereszt első fokozata, mellyel Josef Tiso tüntette ki 1944 októberében a szlovák nemzeti felkelés leverésében való részvételéért...és nem sokkal a dicstelen vég előtt, fogságba esése idején, egy kicsit röhejes civil öltözetben (jobbra).

11 komment · 1 trackback


| More

Címkék: évforduló coin 2.vh SS

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr49508688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Nincs ember, nincs probléma 2013.05.20. 18:06:16

Korábban szót ejtettünk már arról, hogyan borította máig a hallgatás leplét a magyar és szovjet/orosz történetírás a honvédségi seregtestekre, melyeket megszállási feladattal küldtek a 2. világháború keleti hadszínterére. Láthattunk néhány példát ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dissou 2008.06.10. 03:10:10

kurva jo cikk, gratula. Egy basic irodalomjegyzeket tudnal mellekelni? Erdekel a tema, az ss piszkos tizenkettoi.

SgtPepper 2008.06.10. 07:12:00

tiborunál futottam rá erre a rövid posztra a dirlewanger-féle hadosztály jelvényéről:

hadtori.blog.hu/2007/06/17/36_1

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2008.06.12. 00:51:22

"Egy basic irodalomjegyzeket tudnal mellekelni?"

de.wikipedia.org/wiki/Oskar_Dirlewanger

www.feldgrau.net/forum/index.php
www.forum.axishistory.com

És "use the search function", ahogy mondani szokás.

(Itt találtam későbbi perekben bizonyítékként felhasznált archív dokumentumokat)

Gordon Williamson: German security and Police soldier 1939-1945 (Osprey)

(A koma már írt egy pár könyvet az SS-ről.)

Általában nem szeretek olyan témákkal foglalkozni, amikhez kevés forrás van. Dirlewanger egysége is ilyen, de mivel figyelemreméltó sztori, érdemes kivételt tenni vele.

Amennyire én tudom, összesen két könyv foglalkozik vele:

French L. MacLean: The Cruel Hunters

(Nekem nincs meg, de a kritikák szerint felületes.)

Rolf Michaelis: Das SS-Sonderkommando Dirlewanger

Furcsa, hogy csak ennyi, mert egyébként a Waffen-SS és általában az SS az egyik legnagyobb második világháborús slágertéma. Úgy látszik, Dirlewangert nem szívesen emlegetik, mert nyilván senki nem büszke rá, és nem illik bele a "Waffen-SS elit katonai szervezet volt" mainstream képbe.

Ja, és mindenkit megkérek, hogy a PoliDili-n, Subbán és másutt látható "elsőzés" szokását itt legyen szíves hanyagolja. Kösz!

M. 2008.07.02. 17:21:19

Kár, hogy nincs túlvilág és ott pokol, mert Dirlewanger kedvéért ki kellene találni. Az ilyen embert hívják pszichopatának. Lásd:
en.wikipedia.org/wiki/Psychopath

Peelou 2008.07.11. 16:52:22

Milyen kellemesen pedofil feje volt a bácsinak... Szvsz én is ütöttem volna rajta egy párat ha egy véletlenül épp arra járó lengyel lettem volna.

blist 2009.04.20. 13:27:51

Hát az biztos, hogy Lombroso prof nagydoktarit írt volna a képéről.
Az ilyennek nem katonai alakulatot kellett volna a kezébe adni, hanem a 380V-ot.

neménvagyok 2009.05.29. 11:35:57

Nagyon profi poszt, érdeklődéssel olvastam.

Mostantól majd a többit is elolvasom. Köszi.

eMM2 2009.11.16. 12:46:17

Már csak a keresztespók hiányzott az egyenruhájáról a végén.:)
Ettőf függetéenül az a hirhedt náború előtti SA nem is lehetett annyira gyülevész verekedők bandája ha pld egy ilyen Dilevangert nem tűrtek meg a soraikban a nyílvánvaló bátorsága ellenére sem.

Első Osztályú Huszárkapitány 2009.11.16. 15:09:32

Én csak most olvastam ezt a posztot és naon jó.

Most már csak tényleg az érdekel, hogy az én kedvenc Sven Hasselemet miért bántjátok annyira. Persze, hogy egy csomó, szórakoztató kitalációt is hozzáadott az általa tapasztaltakhoz, na de nem mondhatjátok, hogy nem az elsők között írt azokról a belső ellentétekről, ami a német hadsereget jellemezte a II VH-ban. Ő is többször említi, hogy annyira gyűlölték az SS-t és különösen a Dirlewanger féléket, hogy néha ők maguk tették el láb alól őket pl. Varsóban is. No, meg sokat írt az ukránok, kozákok, stb. által elkövetett atrocitásokról is. Ettől még a Sonderabteilung tagjai nem váltak Ezüstpáncélos Johannákká, de hát mégiscsak van valami különbség... vagy ez is olyan, mint a pornó, azaz "én" sose, csak a haverom, meg a szomszédom nézi (követi el)?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.11.16. 22:18:00

@Első Osztályú Huszárkapitány:

Az már eleve egy szórakoztató kitaláció, hogy akár a Waffen-SS-ben, akár a Wehrmachtban lettek volna (Tigrisekkel felszerelt) páncélos büntetőzászlóaljak. Sok regényében pedig ez az alapsztori. "Hozzáadásnak" ez azért elég nagy.

Egyébként meg sok Wehrmacht- és W-SS-veterán megírta a háborús visszaemlékezéseit 1945 után, csak Sven Hassel remekműveivel ellentétben ezeket nem lehet megtalálni a legtöbb magyar könyvesboltban (még az eredeti nyelven sem).