"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Történetek a Középső Birodalomból: A kínai vezetők nőügyei I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és most egy rendhagyó résszel jelentkezik a kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk.  A koncepció olyan témák kifejtése, amelyek...
  • A megaláztatás évszázada III.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából.  Az előző rész tartalmából: felkelés tör ki Vucsangban – Li Jüan-hung ezredes lesz a forradalmárok vezetője – az udvar Jüan Si-kajt...
  • KatPol Kávéház XL. - InterbellumKedves hallgatók! Eddigi hagyományainkkal ismét szakítva podcastunk 40. adásában nem hadtörténelemről vagy biztonságpolitikáról, hanem ezek médiaábrázolásáról folyt a beszélgetés. A Krieg der Träume...
  • A megaláztatás évszázada II.Üdvözlöm minden olvasónk!  Enz vagyok a KatPol csapatából, a kínai történelemmel foglalkozó sorozat szerzője. Az 1911-es forradalmi események áttekintése most különösen esedékes annak évfordulója...
  • A megaláztatás évszázada I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok, a Katpol Blog csapatának viszonylag új tagja. Aki eddig hallgatta a Trumppal és a Távol-Kelettel kapcsolatos podkeszt adásainkat, az már találkozhatott legalább...

Facebook

Címkék

1.vh (4) 2.vh (80) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (52) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (27) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (21) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (66) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (46) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (50) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (11) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (64) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Egy ukrán békefenntartó Irakban - V. rész

2008.05.19. 06:00 KatPol Blog


Itt olvasható az ukrán békefenntartó 2004-es iraki kalandjait taglaló személyes beszámoló ötödik része. Folytatás két hét múlva.

***

A csata után sokszor feltettem magamnak a kérdést; miként történhetett meg az, hogy bár egész nap harcban álltunk a városban nálunk számbelileg sokkal erősebb ellenséggel, az egészet megúsztuk egy halottal és néhány sebesülttel? Azt is fel lehet tételezni, hogy egyszerűen szerencsénk volt. Azt is lehet mondani, hogy anyáink igen sokat imádkoztak értünk, s imáik megóvtak minket. Nekem azonban az a véleményem, hogy a valódi válasz az olyan hadtudományok, mint a taktika posztulátumaiban vannak. Az ellenség fegyverzete főleg AK-47-es automatákból és RPG-7-es gránátvetőkből állt, az utóbbiak jelentették a fő veszélyt BTR-80-asaink számára. A géppuskák és mesterlövész fegyverek száma elenyésző volt az ellenségnél, ráadásul nemigen értettek ezek kezeléséhez...Ezt közvetve megerősíti az ütközet után közzétett veszteséglistánk. Minden sebesültünket szilánk érte, ezek vagy az RPG gránátoktól, vagy kézigránátoktól származtak; a kézigránátokat óriási csúzlikból a házudvarokról küldözgették felénk "barátaink". Golyótól származó sebesülés nem volt nálunk.

Célzott lövést maximum 500 méterre lehet leadni az RPG-7-essel, de ilyen távolságról csak egy igen jól felkészített lövész képes eltalálni a célt, és csak akkor, ha PG-7V-s vagy PG-7VM-es gránátot használ. Sokkal reálisabb az, hogy 250-300 méterre lőnek az RPG-7-essel. A szemtanúk elmondása szerint azt a bizonyos, végzetes lövést 200 méterről adták le, s a találatot csak a második lövéssel érték el!!! Nálunk minden BTR-nek volt egy-egy KPVT-je és PKT-je, az előbbivel 2500 méterre, az utóbbival 2000 méterre lehetett célzott lövést leadni. Ezen felül minden szakasznak volt egy PKM géppuskája kezelővel, két mesterlövésze és két gránátvetőse. A tűzerőt tekintve óriási fölényben voltunk, ráadásul tűzvezetésünk is sokkal jobb volt az ellenségénél, ezzel az első pillanatokat leszámítva rákényszerítettük őket arra, hogy 500-600 méternyire eltávolodjanak tőlünk, azaz a gránátvetők hatásos tűztávolságának peremére, mi pedig eközben hatásosan, veszteségeket okozva tudtunk ilyen távolságra lőni. Emiatt a későbbiekben az ellenség egyetlen gránátvetőse sem tudott minket annyira megközelíteni, hogy egy jól célzott lövéssel kilője az álló, a gyalogságot fedező BTR-eket, bár rengeteg gránátot elpazaroltak erre. Mindegyikük felé, aki ki-kibukkant fedezéke mögül, azonnal golyózáport zúdítottak a mieink. Hát ez az oka annak, hogy a csata utolsó pillanatáig nem volt több halottunk, s csak néhány bajtársunk kapott könnyebb sebet.

Végkövetkeztetésként elmondható; ha parancsnokságunk abbahagyta volna a szarrágást és a "békefenntartásnak" nevezett játszadozást, s az utasításnak megfelelően erővel lép fel, ha abban a pillanatban, amikor az első lövést leadták az ukrán katonák felé, megsemmisítő tüzet nyitunk, ha lett volna egy határozott tiszt, aki idejében kiadja a parancsot: "Tűz!", akkor a kezdeményezés néhány perccel előbb kerül a kezünkbe, s bizton állítható, hogy nem lett volna veszteségünk. Bár - természetesen - a háborúban semmire nincs garancia. Egyébként, ha jobban belegondolunk, már 5-én lehetőségünk lett volna arra, hogy lőni kezdjük "barátainkat". Erősen kétlem, hogy Csecsenföldön egy orosz bázis mellett csak úgy, gránátvetővel a vállon sétálgathatnának. Ilyesmi nem tapasztalható Irakban sem, ha a bázison amerikaiak tartózkodnak. Azután, hogy alegységeinket  kivonták Al-Kutból, a nyugati  -főleg a brit- sajtóban elindult egy kritikaözön az ukrán kontingensnek címezve.  A "Daily Telegraph" 2004. 04. 08-i számában publikált cikkben sok valótlan tény van, de honvédelmi miniszterünk, Marcsuk nyilatkozatában sincs sokkal kevesebb csúsztatás. Marcsuk kijelentette, hogy "az ukrán békefenntartóknak nem volt parancsuk arra, hogy megtartsák a várost." Ez igaz. De nem egészen. Al-Kut Vaszit tartomány tartományi székhelye, a tartomány pedig a mi fennhatóságunk alatt álló zónához tartozott. Az, hogy Al-Kut stratégiailag fontos objektumait -ilyen volt pl. az "Ideiglenes Iraki Kormány Helyi Képviselete", amit mi SZIMIK-nek neveztünk- ellenőrzésünk alatt tartsuk,  automatikusan következett al-kuti feladatainkból. Ez elsődleges feladata volt a 61. békefenntartó zászlóalj 3. százada három szakaszának, s kijelenthetem, hogy ennek az alegységnek személyi állománya becsülettel teljesítette feladatát: visszavert minden rohamot, amit az általa védett objektum ellen indítottak, bár egy teljes napon át állandóan tüzeltek rájuk. S eközben nem volt veszteségük!!! Reggel pedig, amikor a harctevékenység gyakorlatilag megszűnt, s hatalmas légitámogatást kaptunk, s már Al-Kut felé úton volt az USA Old Ironside 1. gépesített hadosztályának zászlóalja és egy "Abrams" harckocsi század, hirtelen feladtuk állásainkat, és elhagytuk a várost. Miért? Pusztán csak azért, mert lampaszaikat, csillagjaikat és tábornoki nyugdíjukat féltve tábornokaink és ezredeseink pánikba estek, s azt követelték Kievtől, hogy engedélyezze a város feladását. Ugyanakkor a 61. zászlóalj, a felderítő század és más alegységek személyi állománya, ami vállán viselte az ápr. 6-7-i csata minden súlyát, nem pénzért teljesítette kötelességét, hanem becsületből.

[Bár megfogadtam, hogy néhány szükségesnek látszó, fegyvertípus vagy betűszó után zárójelben közölt magyarázaton kívül igen-igen kevés személyes kommentárt fűzök a lefordított anyaghoz, ezúttal nem tudom megállni szó nélkül: A szerző a lehető legdurvább kettős mércét alkalmazza. Egyik oldalon állnak a karrierjüket féltő tisztek, másik oldalon a feladatát becsületből teljesítő legénység. Az ukrán kontingens minden egyes tagja önként jelentkezett, s az ukrán viszonyokhoz mérten rendkívül magas díjazásban részesült. Még jó, hogy a szerző nem fűzi hozzá: az ukrán legénység a demokráciaterjesztés vágyától hajtva harcolt, s rendkívül büszkék voltak arra, hogy megmentették a világbékét Szaddam nemlétezőnek bizonyult tömegpusztító fegyvereitől. – a fordító]

Végeredményben megfosztották őket megérdemelt győzelmüktől, az ukrán békefenntartó kontingenst, s ezáltal Ukrajna egész hadseregét diszkreditálták koalíciós szövetségeseink és a világ közvéleménye előtt.

Az a véleményem, hogy a fent leírt események morálisan "összetörték" a 6. dandár parancsnokságát. Egy dolog arra rábírni a katonát, hogy fesse a kerítésemet és építse a dácsámát, s teljesen más az, hogy az embereket harcba vezessem, s vállaljam döntéseimért -ezektől függenek alárendeltjeim élete - a felelősséget. Erre a dandár parancsnoksága nyilvánvalóan nem volt felkészülve.

A 61. zászlóaljnak, mint a dandár fő csapásmérő erejének harcfeladatokkal való ellátottsága jelentősen csökkent. A városban megszüntették az éjszakai őrjáratozást, a nappalit meg kizárólag az amerikaiak végezték. A Delta bázisra 7-én beérkezett amerikai zászlóalj hozzákezdett a város megtisztításához. ( A "Lázadó jatagán" hadművelet) Ebben mi nem vettünk részt - elüldögéltünk a bázison, golyóálló mellényt kizárólag csak akkor vettük fel, ha ez étkezdébe mentünk, ezt meg csak azért csináltuk, hogy ijesztgessük a szövetségeseket. Az amerikaiak elfoglalták a SZIMIK-et, s pár nap alatt néhány halott és könnyű sebesült árán újra ellenőrzésük alá vonták Al-Kutot. A SZIMIK-et egy harckocsizó század őrizte, megerősített őrjáratok fésülték át a várost. A város felett állandóan ott köröztek a Kaiowa felderítő helikopterek.  Körülbelül egy hét múlva végre megmozdultunk: bevonultunk a városba, s őrséget állítottunk a hidakhoz, meg az említett elevátorhoz. Április közepére Dél-Irakban a Mahdi Hadseregének felkelését elfojtották.

Sok szakaszban megváltozott a tisztek és a katonák viszonya. A felderítő század géppuskásának halálából jó néhányan levonták azt a vérrel írt következtetést, ami talán a legfontosabb az emberiség által vívott háborúk tanulságai közül: "Ha észreveszed az ellenséget, lőj elsőként, ne várd meg, amíg az beléd lő!" Sokkal határozottabban és gyakrabban használták fegyverüket, nem mindig vártak tiszti parancsra. Míg a csata után sok katona "megvilágosodott", zászlóaljunk parancsnokságáról elmondható, hogy az meg végérvényesen elhülyült. Miután újra munkához láttunk a városban, a zászlóaljparancsnok első dolga az volt, hogy elszedette tőlünk a kézigránátokat, "Uram, ments meg minket a kísértésektől" jelszóval. És senki nem próbálta meg  bebizonyítani neki azt, hogy hülyeséget csinál: mi a városban, épületekben, az elevátorban végezzük dolgunkat. Bármi megtörténhet, s kézigránátok nélkül épületekben harcolni képtelenség. Akinél több van belőle, és aki hozzáértőbben használja, az győz. Aztán megparancsolta, hogy mindenkit rovancsoljanak le, s ha az előírtnál valakinél több hadfelszerelést találnak, azt kobozzák el. Ezt a rendelkezését eredményesen elszabotáltuk: 4 tár kevés ahhoz, hogy "barátaink" ellen harcba szálljunk.

"Katonai zsenialításának" csúcspontja azonban az a rendelkezése volt, amivel előírta, hogy tárainkat úgy töltsük fel tölténnyel, hogy fegyverhasználatkor először vaktöltények kerüljenek a csőbe. Ezzel azt akarta elérni, hogy ha valaki véletlenül, vagy elhamarkodottan elsüti fegyverét, senkit ne érjen károsodás. Én, és még jó néhány bajtársam már régen felállítottuk saját "diagnózisunkat" zászlóaljparancsnokunkról. Ha egy betegség eljut egy bizonyos stádiumba, az bizony már nem gyógyítható...Mintha azt akarta volna, hogy elszedi tőlünk gépkarabélyainkat, s helyette vízipisztolyokkal fegyverez fel minket...S mindezt azért, hogy nyugodtan aludjon. Hát a vaktöltényeket mi nem a tárakban, hanem a zsebünkben tartottuk, ha elhagytuk a bázist, rendelkezését megszegve a patrontáskát megtömtük tölténnyel, s a gránátok is nálunk maradtak az utolsó napig; amikor elhagytuk Irakot, átadtuk azokat a váltásunkra érkezett 7. dandár srácainak - tán csak jó lesz nekik valamire.

Csaknem egy hónapig lebzseltünk a gabonasilóban. Aztán századunkat átvezényelték az Attenberry bázisra (az amerikaiak "erődnek" nevezték), az iraki-iráni határra. Az 1. század fő feladata az volt, hogy ellenőrizze az iraki-iráni határ rábízott szakaszát. Itt az életkörülményeink rosszabbak voltak, mint Al-Kutban, többek közt az élelmezés is, ráadásul itt ért minket a legforróbb időszak. Azért sok mindenért kárpótolt az előhegységi, szemet gyönyörködtető táj, meg az, hogy kevesebb lett a szívatás; általában senki sem panaszkodott. Két hónapi határszolgálat után tértünk vissza a Delta bázisra, ezúttal is jókor: pont elkaptuk a következő "háború" kezdetét.
 

Szégyenletes augusztus

 

Az általam alábbiakban leírt eseményekről nem tesznek említést az Ukrán Honvédelmi Minisztérium hivatalos memorandumaiban, nem írták meg ezeket a "Békefenntartó" újságban, még a 61. zászlóalj törzsében készített amatőr filmen sem rögzítették. Ezekről csak azoknak van tudomása, akik augusztus első dekádját Al-Kutban, a Delta bázison töltötték. Akárcsak múltkor, az egész most is Nadzsafban és Falludzsában kezdődött, az ottani harcok során az amerikaiak veszteségként leírhattak néhány halottat és egy lelőtt Black Hawk helikoptert. Az események megértése érdekében el kell mondanom, hogy akkorra már a hidakról bevontuk őrségeinket. Ami még ennél is sokkal rosszabb volt, az elevátortól is, ennek az építménynek fontosságát már megemlítettem. Mai napig fogalmam sincs arról, hogy mi késztette erre a lépésre parancsnokságunkat. Zászlóaljpékánk akkori utasítása: "Menjetek át az arabokhoz [értsd: az ideiglenes iraki kormány képviseletéhez], s kérdezzétek meg, hogy szükség van e még ránk ott?..." Elképzelhető, hogy mit válaszoltak erre az arabok...A harcok kezdetén nem volt a városban egyetlen koalíciós alegység sem. Azok az amerikai egységek, amik az áprilisi események után érkeztek Al-Kutba, vagy három hónapig maradtak a városban, majd július elején elvezényelték őket onnan.

Azon a bizonyos reggelen szakaszunknak be kellett kísérnie a dandárparancsnokság egyik fejesét Al-Kut polgármesteri hivatalába. Kellett volna...Az 1. útellenőrző pontot elérve kellemetlen meglepetésben volt részünk. A városban már bent volt az ellenség. Szakaszparancsnokunk felmászott az őrtoronyba, hogy kiderítse, mi az ábra. Akárcsak áprilisban, gránátvetőkkel felfegyverkezett emberek sétafikáltak az első gát környékén. A polgármesteri hivatalhoz tervezett utunkat lefújták, ehhelyett az 1. őrhelyre vezényelték szakaszunkat erősítésként. Az első raj az őrhelynél húzódó nagy betonfaltól balra, a második attól jobbra foglalt állást.

Hát lemondtunk arról, hogy bemenjünk a városba és verekedni kezdjünk, - szívünk mélyén mindnyájan éreztük, hogy parancsnokságunknak nincs mersze kiadni a támadási parancsot. Ha tenni akartunk valamit, akkor azt itteni állásunkból kellett elkezdeni. Pozíciónkra ráfoghattuk, hogy többé-kevésbé megfelelő, de Al-Kut szélső házai vagy 700 méternyire voltak. Az automaták, s főleg a gránátvetők számára túl messze. Hogy ne üljek tétlenül, elhatároztam: magamhoz veszem messzelátómat, fölmegyek a BTR-ünktől jobbra, vagy 100 méterre levő őrtoronyba, ott valamivel közelebb leszek a városhoz, s helyesbíteni tudom a KPVT tüzét. Erre a feladatra keresve sem találhattam volna jobb helyet, az azonban nyugtalanított, hogy igencsak kiemelkedett a bázist fedező három méteres betonkerítés mögül. Esküt tettem magamnak: ha lőni kezdenek rám, egy pillanat alatt eltűnök onnan, majd felmásztam. Egy tucatnyi Humvee húzott el mellettünk (az amerikaiak mindent bevetettek, amilyük csak volt. Akkoriban a bázison tartózkodott az MP [katonai rendőrség] egy szakasza, a Delta különleges egység egy különítménye, meg egy pár gyalogos szakasz, nem voltak többen száznál). BTR-ünktől balra-előre fejlődtek fel a gazos területen, géppuskáikat a város felé fordították.

 Nagy örömömre az őrtoronyról kiderült, hogy 3 mm-es páncéllemezből készült, s két sor homokzsákkal is megerősítették, ez 100%-os garancia volt arra, hogy könnyű lövészfegyverekkel nem lövik át. Most már csak a mesterlövészektől és a nagyobb kaliberű fegyverektől kellett tartanom. Elhelyezkedettem az őrtorony legsötétebb sarkában, s miközben azon járt az eszem, hogy most bizony jól jönne egy periszkóp, szememhez emeltem távcsövemet. Azonnal feltűnt, hogy az utcákon nincsenek civilek, ez világos jele annak, hogy bármely pillanatban kitörhet a harc. Az első gáton egy pacák járkál egy automatával, egyenruhája alapján rendőr, de az-e valójában? Az utca harmadik házának tetején egy krapek teljesen nyíltan, nem fedezve magát falat épít téglából; lehet, hogy csak rendet csinál, de az is lehet, hogy lőállást készít. Jelentek...A zászlóalj hullámsávján növekszik a feszültség. A zászlóalpéká elkezdte idegesíteni népét: – Senki ne lőjön!!! Senki ne lőjön!!! Folytassák a megfigyelést!!! – úgy, ahogy megszoktuk. Ő előbb agyonlőtte volna magát, minthogy tűzparancsot adjon. A rádióból hallom, hogy erősítés érkezik. A levegő szinte vibrál a feszültségtől. Hirtelen felhangzik egy robbanás. Néhány másodperc múlva egy másik. A "jelzőállomásról" (egy őrhely bázisunktól délre) jelentik, hogy aknavetővel lövik őket. Néhány akna az 1. század hangárja közelében csapódott be. Mindeddig a Delta bázist nem lőtték aknavetővel. Valahol jobbra kitört a lövöldözés; közülünk valakit lőni kezdtek az odaérkező autókból. A mieink persze válaszoltak. A zászlóaljpéká üvölt a rádióban:

– Ki lő? Ki lő ott?

Lenézek, s látom, hogy Kent Donalski mászik fel hozzám az őrtoronyba. Ő egy ismerősöm az amerikai "Delta" különleges egységből. Először látom teljes harci díszben. M-4-es karabély, optikai célzóberendezés, a csípőjén pillanatok alatt előrántható Colt 1911A1-es, oldalzsebei tömve tárakkal, ezek fölé speciális kis tasakokat varrtak: ezekből pisztolytárak kandikáltak ki. Térdvédő, kesztyű. Mintha a "Fekete héja" című filmből lépett volna elő. Fején sisak, ezen nagy kivágások voltak a fülek számára, rajtuk meg nagy, stúdiókban látható fülhallgatók. Rádióadó-vevő. Ma Kent szintén tűzhelyesbítő. Tokjából elővett egy nagy, harmincszoros nagyítású távcsövet, s elhelyezkedett mellettem. Közben elmondtam neki, hogy mi mennyi és merre hány méter, s felhívtam a figyelmét az első gát mögötti gránátvetősökre. Ezt azonnal közölte az övéivel. Az amerikai mesterlövész leadott két lövést...Mintha kesztyűt dobna az ellenség lába elé: "Elég a bujkálásból, gyerünk harcolni!" Kent irigylésre méltó felszerelésének szemrevételezése után újra folytattam a megfigyelést. Hirtelen az amerikaiak Humvee-jei mellett homokszökőkutak csaptak fel. Egy másodperc múlva elért hozzánk a sorozat hangja is. Elkezdődött!!! Hallom, ahogy Kent beleszól a rádióba: "OK srácok, látom a célt!!!" - s ugyanakkor én is észrevettem a malom felső ablakában a torkolattűz felvillanásait. Azonnal jelentettem:

– Jasztreb-3 Jasztrebnek, tüzelőállás a malom felső ablakában, kézi lőfegyver...

Amint Kent befejezte jelentését, az amerikaiak egy másodperc múlva tüzet nyitottak. Felugatott egy Mark-19-es, nézem a malmot, ahol a becsapódás után fülsiketítő dörejjel terjedelmes tűzgömbök lobbantak fel. Varázslatos benyomást keltő látvány volt. Adrenalinszintem felszökött. Az egyik gránát pontosan eltalálta a tetőre nyíló ajtót. Az épületből füst kezdett szivárogni. Az enyéim nem lőnek. Ordítani szeretnék a dühtől. Végre, jó fél perc múlva megszólalt Mihin KPVT-je is. Az első sorozat elsuhant a tető mellett. A második körbe pettyezte az ablakot, de szerintem egy lövedék sem találta el. Tekintetemet semmi pénzért nem venném le az ablakról. Újra torkolattűz, ugyanott!!!

Jelentem, nyolc másodperc múlva Misa újra lőni kezd, - de már túl későn. Most a legfelső emelet jobbszélső ablakában veszem észre a torkolattüzet. A lövésznek sikerült állást változtatnia. Ezt is jelentem. Most ez az ablak kapja a bum-bumot!!! Az amerikaiak is lőnek. A sorozatok forgácsolják a falat. A tűzsűrűség elég nagy, de a hétszeres nagyítású távcsövön át pontosan látom, hogy az ablakba a legoptimistább számítás szerint is 20 lövedékből csak egy talál. Alighogy elkezdődött a lövöldözés, azonnal "túltelítettük" az étert. Lehetetlen továbbítani a tűzhelyesbítési adatokat. Nagy nehezen szóhoz jutok, s leadom a "Karasz"-t [kárász] - ez a jelzése annak, hogy térjünk át a tartalék hullámsávra. A 635-ös azonnal ledorongol a törzsből:

– Mindenki az általánosan használt sávon dolgozzon! - Értem én: a törzs mindenről tudni akar, nem szeretné kiengedni kezéből az ellenőrzést, de akkor meg én hogyan dolgozzam?!

Kent valami parancsot kapott a sajátjaitól, elbúcsúzott, s elhúzott az őrtoronyból. Szomorúan követem tekintetemmel. Érzem, sejtem, hogy mindjárt elindulnak a város felé. Úgy is lett. Az amerikaiak elkezdték az előrenyomulást!!! Micsoda fasza katonák! Szeretnék beugrani melléjük a dzsipbe. Látom, hogyan haladnak át az első hídon, majd azt, hogy közelednek a másodikhoz...Bummm!!! RPG..., a reaktív gránát elhúz két jármű között, s a Tigrisbe zuhan. Azonnal jön a válasz, az amerikai géppuskák tűzcsapása! Aztán még egy RPG-gránát, az is mellé! Nem látom, hogy honnan lő a gránátvetős. Jelentem, hogy mit látok és mit nem...Az amerikai egység már eltűnt látókörömből, mindent eltakarnak a házak...Erős robbanást hallok, aztán még egyet!!! Dörög egy tizenötös...egy automata gránátvető is működik, hallom az M-4-es karabélyok csengő lövéseit. Pár perc múlva minden elcsendesedik. Zászlóaljparancsnokom szólal meg az éterben: "Az amerikaiak aknára futottak, indulunk, segítünk nekik." Mi a csoda, végre valóban elindulunk? Fenéket...Lefújták...Dühös vagyok...Feljött hozzám Szerega egy kicsit dumcsizni. Kiderült, hogy őket is lőtték, s valami gyér választ is adtak erre. Vagy tíz perces teljes csend után jobbról lövéseket hallok, majd azt, hogy Szanja jelent:

– Itt Jasztreb-2, lőnek ránk, engedélyezi, hogy tüzet nyissak?

– A zászlóaljpéká válasza: "Szposztyerigaty!!!" (Folytassa a megfigyelést!!!) Ezt már nem bírtam ki, s az adásgombot megnyomja belekotyogtam az istentiszteletbe, mondandómat a zászlóaljparancsnoknak címezve:

– De nagy állat vagy!!!

Vagy öt percig csönd volt az éterben. Aztán újra a zászlóaljparancsnok hangja hallatszott:

– Jasztreb, derítsd ki, hogy ki pofázik ott nálad!!!

Még pár óráig ott üldögéltem az őrtoronyban, s majdnem kinyúvadtam, mert nem volt vizem. A mi részünkről senki sem lőtt. Egy idő múlva visszatért Kent a társaival. Elmondta, hogy a malomban ledurrantottak egy fickót, másik hármat meg a városban. Ők megúszták veszteség nélkül. Elmondta még, hogy a mi parancsnokságunk -az ukrán- máris kavarni kezdte a szart. Állítólag a város polgármestere felhívta dandárparancsnokunkat, és megkérte, hogy távolítsa el az amerikaiakat a városból. Mintegy állítása megerősítéseként felmászott hozzánk az őrtoronyba egy tiszt a 61. zászlóalj törzséből. Nem tudta, hogy én is beszélek angolul. Egy sor kérdést tett fel Kentnek; honnan kerültek elő ezek az amerikaiak, készülnek e rá, hogy ismét bemennek a városba, és voltaképp hol is van a szálláshelyük a bázis területén...El kell mondanom, hogy ekkor a 6. dandár és a koalíciós parancsnokság viszonyában bizonyos feszültség volt tapasztalható. Ezért Kent gyorsan elhajtotta a tisztet, azt mondta neki, hogy ő csak egy egyszerű katona, felvilágosításért forduljon parancsnokaihoz. Az amerikaiak képtelenek voltak felfogni, hogy mi mi a f...ért nem csinálunk semmit, és miért kell a mi fennhatóságunk alá tartozó területeken is nekik megoldani minden krízishelyzetet, úgy, mintha nem lenne elég dolguk Bagdadban. Ők általában szeretik az egyenes beszédet, nem kertelnek, és ez a kérdés egyre gyakrabban felmerült beszélgetéseinkben. Az "egy seggel próbál meg megülni két lovat" szólás értelmét reménytelen vállalkozás lett volna nekik megmagyarázni. Azonban ilyen kérdések után csak marad tüske az emberben, persze embere válogatja.

Al-Kutban két napig csend volt. Éjszakánként nehéz aknavetővel lőtték a bázist. A fegyveresek benyomultak a városba, számuk növekedett. A minapi lövöldözés valószínűleg harcfelderítés volt. Tudtak arról, hogy kevés amerikai van a bázison, s azok se nem osztanak, se nem szoroznak, s azzal is tisztában voltak, hogy mi meg nem megyünk be a városba. Ezért harmadik nap a fegyveresek nyugodtan megtámadták a város rendőrőrseit és az ICDC kis létszámú alegységeit, az utóbbiakat az amerikaiak és a mi instruktoraink képezték ki a Delta bázison. Tisztáznom kell, hogy ezúttal az erőfölény az ellenség oldalán volt: a rendőrök csak könnyű kézi-, gyalogsági fegyverekkel rendelkeztek, ezekhez igencsak szűkreszabott mennyiségű lőszert kaptak, s csak néhány RPG-jük volt. Komolyabb fegyverzetet a koalíció nem adott nekik, attól tartva, hogy az a felkelők kezére kerül. Az ellenségnek jóval hatásosabb fegyverzete, sokszorta több RPG-je, néhány állványos nehézgéppuskája és aknavetője volt. Aznap szakaszunk a "Trasszer" őrhelyen teljesített szolgálatot.

A harc kora reggel elkezdődött a városban. A lövöldözés viharos erejű volt, sokszorosan felülmúlta a hatodikai csatáét. Néhány órán át egymást követték az RPG gránátok robbanásai. Semmit nem tudtunk volna meg a bekövetkezett tragédia méreteiről, ha nincs egy apróság. Az őrhelyen velünk együtt volt szolgálatban az ICDC néhány katonája. Volt náluk egy, a rendőrségi hullámsávra hangolt rádió, s köztük volt Haldun, a dandár legjobb arab tolmácsa. Nekünk is lefordította, hogy mi hangzik el az éterben. Al-Kutban elszabadult a pokol.  A helyi rendőrökkel ott végeztek, ahol elkapták őket, előfordult, hogy családjukkal együtt küldték őket a Paradicsomba. Két rendőrőrsöt rohammal foglaltak el, a sebesülteket agyonverték. Az arab katonák egyre azt kérdezgették, hogy miért nem segítünk nekik, hiszen legtöbbjük az itteni bázison kapott kiképzést. Az őrhelyre befordult egy gépkocsi. Szakadt álcaruhás arab katona szállt ki belőle, társaitól összeszedett egy rakás ívtárat, majd indult vissza a városba. -A barátaimat gyilkolják ott, - mondta. - Nem bírom ezt tétlenül nézni. Én meg nem bírtam az ő szemébe nézni, kimondhatatlanul szégyellettem magam. Estére az egész város a felkelők kezére került.

A helyiek elmondása szerint Al-Kutban az augusztusi események során több mint 100 rendőrt és ICDC-harcost terítettek ki. Az ukrán kontingens nem tett SEMMIT, hogy segítsen rajtuk. Meg sem próbálta. Ezek a napok majd úgy vonulnak be az ukrán fegyveres erők történelmébe, mint a gyalázat napjai. A mieink semmittevésével összevetve teljes elragadtatással emlékezem meg a "Delta" különleges alakulat bátorságáról. Miközben két ukrán zászlóalj tétlenül üldögélt a bázison, ők két Humvee-ükkel előrementek egészen a második hídig, s lőni kezdték az ellenséget. Természetesen a városba nem mentek be, ők sem hülyék, de végül is csináltak valamit. Őket követve a mieink is rászánták magukat, hogy birtokba vegyenek egy őrtornyot az első híd mellett. Azok elmondása szerint, akik ott voltak, egyetlen lövést sem adtak le annak ellenére, hogy többször láttak fegyvereseket feltűnni. A parancsnokság nem adott rá engedélyt...

4 komment


| More

Címkék: irak vendégposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr83452160

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karikásostor - Sírásók naplója · http://sirasok.blog.hu 2008.05.22. 21:03:22

Nagyon izgalmas továbbra is. Köszonjük a fordítást!

ToMorgan 2009.06.30. 14:05:06

A fordító fenti, zárójeles kommentjére reagálnék:

Nem igazán értem milyen kettős mércét emleget, amikor a katonái testi épsége, élete forog veszélyben, akkor nincs helye semmilyen kifogásnak. A parancs vagy engedély ki nem adása, vagy túl késő kiadása hatalmas hiba.
Nem magasztos cél (a demokrácia terjesztése)miatt akart a szerző harcolni az arabokkal, hanem mert ezt érezte kötelességének, segiteni akart a városban rekedt bajtársainak.

tincze 2009.12.23. 15:15:51

@ToMorgan: kettős mérce az. mondjuk az látszik , hogy egy tenni akaró katona az aki írja ezt a beszámoló sorozatot.lehet azt mondani, hogy a rendszer áldozata: az ő országuk és a seregük "ilyen" állapotban van. ő meg 1 rátermett fiatalember, aki nem csodálkoznék, ha azóta keresett volna magának olyan helyet , ahol bezt a fajta rátermettségét kamatoztatná.pl. vmelyik idegenlégió.viszont kicsit olyan is ez az egész , mint a fiatal , a középkorú meg az öreg szarvasbika története: a fiatal szerint futás le a völgybe és azonnal meg kell b*szni minden tehenet, a középkorú szerint leballagunk és néhányat elintézünk, az öreg meg azt mondja, hogy amelyik akar valamit majd feljön,....
szóval engedtessék már meg azoknak a tiszteknek- mondjuk a z.pk-nak- , hogy végezze a munkáját
úgy, hogy meg se fenyítsék, ne aggy' isten hadbíróságra vágják. hiszen ez vóna a szakmája!ebből élne.
a honvéd elvtárs meg mondjuk visszamegy oda ahonnan jött: pl. biztonsági őrnek. régen volt egy mondás: más beosztását mindenki nagyon faszául tudja, igaz , hogy a sajátjával kapcsolatban vannak még kihívásai...
b

Lone wolf.. 2015.10.17. 01:12:17

"előbb agyonlőtte volna magát, minthogy tűzparancsot adjon" annnyira tipikus akár magyar is lehetne..