"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Történetek a Középső Birodalomból: A kínai vezetők nőügyei I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és most egy rendhagyó résszel jelentkezik a kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk.  A koncepció olyan témák kifejtése, amelyek...
  • A megaláztatás évszázada III.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából.  Az előző rész tartalmából: felkelés tör ki Vucsangban – Li Jüan-hung ezredes lesz a forradalmárok vezetője – az udvar Jüan Si-kajt...
  • KatPol Kávéház XL. - InterbellumKedves hallgatók! Eddigi hagyományainkkal ismét szakítva podcastunk 40. adásában nem hadtörténelemről vagy biztonságpolitikáról, hanem ezek médiaábrázolásáról folyt a beszélgetés. A Krieg der Träume...
  • A megaláztatás évszázada II.Üdvözlöm minden olvasónk!  Enz vagyok a KatPol csapatából, a kínai történelemmel foglalkozó sorozat szerzője. Az 1911-es forradalmi események áttekintése most különösen esedékes annak évfordulója...
  • A megaláztatás évszázada I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok, a Katpol Blog csapatának viszonylag új tagja. Aki eddig hallgatta a Trumppal és a Távol-Kelettel kapcsolatos podkeszt adásainkat, az már találkozhatott legalább...

Facebook

Címkék

1.vh (4) 2.vh (80) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (52) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (27) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (21) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (66) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (46) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (50) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (11) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (64) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

Suharto és a dwifungsi

2008.02.03. 18:59 CSM

Avagy az egy hete elhunyt indonéz exelnök és a hadsereg ellentmondásos viszonya

Egy hete, 2008. január 27-én vasárnap hunyt el Indonézia második, és egyben leghosszabb ideig regnáló elnöke, aki meghatározó szerepet játszott az ország modern történelmében. Az, hogy az éppen tíz éve, az Ázsián végigsöprő gazdasági válság következtében megbukott államelnök megítélése az utóbbi időben javult hazájában, elsősorban a tízéves távlatnak, az 1997-98-as időszakot leszámítva negyed évszázadig tartó, átlagosan 5-7 %-os éves gazdasági növekedés és  politikai stabilitás – melynek azonban súlyos, mára némileg elhalványuló ára volt - emlékének, illetve az elnök utódainak viszonylag halvány teljesítményének köszönhető.

A Suharto-rezsimet megalapozó és megszilárdító hadsereg (ABRI) akkori erős jelenléte a politikában (a védelempolitika mellett ez volt a hadsereg kettős funkciójának – dwifungsi – második eleme) azonban jóval több negatív emléket ébreszt a lakosságban. Összefonódása a rezsimmel eleinte igen szoros volt, noha a Suharto-féle Új Rend esetében katonai diktatúráról mégsem beszélhetünk, sőt az ABRI ellensúlyozására az 1990-es évek elejére Suharto már másfelé is igyekezett tapogatózni.

Az ABRI politikai szerepfelfogása még a függetlenségi háború (1945-49) idejéből származik, amikor a világháború után visszatérő holland gyarmati erők ellen felkelő, függetlenséget kikiáltó (1945. augusztus 17.) Indonézia politikai vezetését a holland erők második offenzívája során 1948-ban foglyul ejtették Yogyakartában. A reguláris holland egységekkel szemben a felkelő kormány a Holland Királyi Gyarmati Hadsereg (KNIL) átállt helyi - elsősorban jávai - tagjaira (közéjük tartozott Suharto is), illetve különféle irreguláris egységekre (és gerillaharcmodorukra) támaszkodhatott. A kormány fogsága ellenére azonban a harcok (és kevésbé köztudottan, de a tárgyalások is) tovább folytak, a függetlenségi harc nem omlott össze, sőt 1949-re sikerült visszafoglalni Yogyakartát is. Ez, valamint az ország 1949. decemberében elismert önállósága hozta létre a „megmentő” - tudatot az akkorra kialakuló katonai vezetésben, sőt a katonák az egykori Holland Indiák igencsak heterogén összetételű térségeinek (17 300 sziget, több száz nyelv) összetartójaként és az állam integritásának legfőbb garanciájaként tekintettek magukra - politikai funkciót is igényelve. Mindez azonban háttérbe szorult az 1950-es évek parlamenti demokratikus próbálkozásai során (mely kevésbé volt kaotikus, mint az az indonéz köztudatban él), melynek idején voltak ugyan komolyabb felkelések a jávai dominanciájú Köztársaság egységesítő törekvései ellen, ugyanakkor a hadsereg ezeken viszonylag gyorsan úrrá tudott lenni. A politikai fragmentáltság (egyaránt erős politikai iszlám, szekuláris- nacionalizmus és erősödő kommunista párt) és a társadalmi-gazdasági problémák (valamint a kommunizmus erősödése) azonban Sukarno elnököt és a hadsereg vezetőit a parlamenti demokrácia felszámolása felé irányította (1957-59), melyben a hadsereg a rendkívüli állapot kihirdetésében az elnök társa volt (és persze megfelelően honorálva is lett például az ugyanekkor államosított holland üzemek tulajdonával). Ekkor nyilvánította ki a hadsereg vezetője, Nasution tábornok 1958-as híres beszédében a Középút doktrínáját, miszerint a hadseregnek (az integritás megőrzése miatt) második, politikai funkciót is kell kapnia, noha az államnak nem kellene dél-amerikai típusú juntává sem válnia.

Sukarno irányított demokráciája azonban nem nyújtott megoldást az ország gazdasági társadalmi gondjaira, és az elnök konfrontatív külpolitikája, a kommunista Kínához közeledése (és ezzel az Indonéziai Kommunista Párt – PKI - erősödése) a hadsereg vezetőit eltávolította az államfőtől, sőt egyre inkább tartottak a kommunisták erősödése és a gazdasági mélyrepülés kapcsán bizonyos dezintegrációs folyamatok felerősödésétől.

1965. szeptember 30.-október 1. éjszakája döntőnek bizonyult az ország történetében. Máig tisztázatlan körülmények közt Jakartában meggyilkoltak hat szekuláris-nacionalista tábornokot. A Stratégiai Tartalékok (KOSTRAD) élén álló Suharto vezérőrnagy az eseményt kommunista puccskísérletnek nyilvánítva gyorsan hatalmába kerítette a fővárost, majd a hozzá csatlakozó szekuláris-nacionalista tábornokok, és a kommunista előretöréstől tartó mérsékelt iszlám csoportok tüntetéseitől támogatva gyakorlatilag átvette az irányítást az ország felett. A hadsereg által is gerjesztett illetve eltűrt (nem mellesleg több százezer áldozatot követelő) kommunistaellenes kampány indult az egész országban, melynek során gyakorlatilag likvidálták a PKI-t.

Sukarno elnök máig nem tisztázott körülmények között 1966. tavaszán teljhatalommal ruházta fel Suhartot (Supersemar), a „rend helyreállítására”, noha nyilvánvaló volt, hogy az ABRI szekuláris-nacionalista klikkje ténylegesen is átvette az állam vezetését. A folytatásról eltérőek voltak azonban a vélemények a klikken belül is. Az átmenetiséget hangsúlyozó Nasution és mások hamar háttérbe szorultak, csakúgy, mint a formális hatalmát csak 1967-ben elvesztő, 1965-től elszigetelt Sukarno elnök is.

Suharto 1968-ban kapta formális elnöki kinevezését, de ekkorra már nekilátott az Új Rend kiépítésének. A katonai vezetést szintén átmenetinek tekintő politikai iszlám pártokat betiltva (illetve betiltva hagyva, mint a Masjumit), erős nyomásgyakorlással 1969-73 közt Suharto és köre stabilizálta  az ötévenkénti formális választsokon alapuló és három kirakatpártra (PPP, PDI és az elnök által kézivezérelt Glokar) redukált hatalmi struktúrát, melyben fontos szerep jutott a parlamenti helyek 20%-át kapó hadseregnek. A dwifungsi tehát ténylegesen is megvalósult. Katonatisztek kerültek fontos állami és közigazgatási beosztásokba (a közigazgatási beosztás amúgy is szorosan összefüggött a függetlenségi háború tapasztalataira épülő nemzetvédelmi koncepció – az ún. Totális Védelem Doktrínája - faluközösségig lebontott parancsnoki struktúrájával), nagykövetségekre, noha jelentős létszámuk ellenére a katonák nem alkottak többséget egyik kategóriában sem. A Suharto által a rend és stabilitás alapkövének tekintett, 1970-től (elsősorban külföldi, mindenekelőtt amerikai, ausztrál és brit, később japán és koreai befektetéseknek és tőkének köszönhetően) erős lendületet vevő gazdasági fejlődésben is részt biztosított az ABRI-hoz (és vezetőihez) kötődő cégeknek és alapítványoknak, melyek az 1980-as évekre kiterjedtek nemcsak a kereskedelem bizonyos szféráira, de a közlekedésre, bankhálózatra, sőt idegenforgalomra is. 1990 táján a hadsereg bevételeinek alig 30%-át (!) fedezték az állami ráfordítások, a többi bevétel ezen tevékenységekből származott. Mindez persze magában rejtette a vaskos korrupció lehetőségét is, mely a legmagasabb szintekig is felért – a KKN rövidítés széles körben ismertté vált (corruption, cronyism, nepotism).

Az aktív szolgálattól az 1970-es évek közepén elbúcsúzó Suharto azonban önálló,Az ABRI-tól függetlenebb hatalmi bázist kezdett kiépíteni, melyben megfért a katonai vezető pozíciók rotálása, ugyanakkor a hadseregnek (és vezetőinek) nyújtott gazdasági kedvezmények , politikai pozíciók biztosítása is.

Az 1980-as években újjáéledő iszlám jelenségével (és a hadsereg fiatalabb tisztjei körében megjelenő vallásosabb irányzattal) azonban Suhartonak is számolnia kellett, ez azonban kapóra is jött számára, hogy megszabaduljon néhány, az ABRI-n belül népszerű, ugyanakkor túl nagy befolyásra szert tevő katonai vezetőtől (Benny Murdani), kijátszva egymással a „zöld” iszlám frakciót és a „piros-fehér” szekuláris-nacionalista frakciót. A két frakció szembenállása az 1990-es évek közepére különösen nyilvánvalóvá válik, amikor a „zöldek” vezetője (amúgy Suharto veje), Prabowo Subianto altábornagy és a világi tisztek (elsősorban Wiranto tábornok, hadseregparancsnok és Yudhoyono tábornok – jelenlegi elnök) szinte harcot vívnak az ABRI vezetéséért. Az 1998-as, Suharto lemondása körüli zűrzavarban (tüntetések sorozata, katasztrofális gazdasági mutatók) azonban a szinte semmilyen politikai befolyással nem bíró új elnök, Jusuf Habibie a vezérkar támogatását megszerzendő kipenderíti az állítólag az épp lemondott Suhartohoz hű puccsot szervezni akaró Prabowot és társait a hadseregből.

Suharto szinte már éppen a fejére nőtt a hadseregnek (mely ugyan még 1993-ban az elnök párfogoltjával, Habibie-val szemben keresztül tudta vinni a nyugalmazott vezérkari főnök, Try Sutrisno alelnökké választását) a kilencvenes évekre, amikor az 1997-98-as gazdasági válság súlyos recesszióba taszította Indonéziát. A megszokott (politikai jogok nélküli) gazdasági fejlődés helyett az elszaladó infláció és munkanélküliség százezreket hívott az utcára a válságon úrrá lenni képtelen Suharto és a hozzá közelálló gazdasági klikkek (köztük családtagjai) és mindenekelőtt a hadsereg befolyása ellen. A véres Trisakti egyetemi események (1998. május 12.), majd a rendszer támogatóinak vélt kínaiak elleni atrocitások, illetve a külföldi vezetők sürgetése kiélezte a helyzetet. Máig nem teljesen tisztázott, mi történt a Suharto lemondását megelőző 24 órában, de ami bizonyos, hogy kormánya jelentős része lemondott,és a hadsereg vezetői, főleg Wiranto, a forrongó politikai helyzetet látva pedig nem volt hajlandó egy újabb Supersemar-ra (ebben benne lehetett Prabowo pozíciói gyengítésének célja, illetve a hadsereg erősen romló renoméjának megállítása is).

Suharto bukásával jelentős belső (és külső) igény mutatkozott a demokratizálódásra, melynek előfeltételeit (sajtószabadság, új választójogi és párttörvény, új választások kiírása 1999-re) 1999 elejére megteremtették, és melyek során a hadsereg deklaráltan semleges szerepet vállalt. Miután az 1999-es kelet-timori események idején a hadsereg tekintélye véres közvetett beavatkozása következtében tovább erodálódott (főleg a nemzetközi felháborodás volt erős), megszületett a politikai akarat a hadsereg formális visszaszorítására a politikából (1999-ben leválasztották róluk a rendőrséget, aktív tisztek innentől nem politizálhatnak, 2004-ben elvették a hadsereg képviseletét a parlamentben), ugyanakkor a belpolitikai körülmények miatt (több politikus a hadsereget próbálta/próbálja saját céljaira felhasználni) gazdasági befolyásukhoz eleddig nem sikerült érdemben hozzányúlni, és előbbiek miatt informális politikai szerepük sem teljesen visszaszorított még.

Mint látjuk, az Új Rend nem katonai junta volt, noha kimutatható a hadsereg erős jelenléte a politikában, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Suharto stabilizálva saját hatalmát, independens politikai szereplővé vált, aki hatalmát a körülmények és különféle érdekcsoportok pragmatikus kihasználásával tartotta fenn több mint három évtizeden át. Öröksége ellentmodásos, a rendszer hadsereggel való (ma inkább negatívan szemlélt) összefonódása, illetve a KKN kissé háttérbe szorult az (amúgy szintén értelemszerű) országot modernizáló és versenyképessé tevő Fejlődés Atyja-képpel szemben.

 

7 komment


| More

Címkék: puccs indonézia hadsereg a politikában

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr59323536

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BalkanFanatik 2008.02.08. 14:07:04

Kiváló, profi írás, grat.

Az csak véletlen egybeesés h a Jugoszláv Néphadseregnek is erősen hasonló volt a katonai doktrinája mint Indonéziának? (v.ö. Totális Népi Védelem, [Opštenarodna odbrana - ONO])
en.wikipedia.org/wiki/Yugoslav_People%27s_Army#Doctrine
Vagy van valamilyen (akárcsak távolról hasonló történelmi tapasztalatokból táplálkozó) párhuzam emögött?

M · http://www.uniforminsignia.net 2008.02.08. 17:59:42

... valamint a Ceausescu altal '68 utan meghirdetett " a teljes nep vedelmi haboruja" (razboiul de aparare al intregului popor) c. doktrinaval, amelynek gondolkodasbeli nyomai mind a mai napig fellelhetoek a roman katonatisztek (foleg magasabb redfokozatuak) es vedelempolitikaval foglalkozo civilek kozott ...

CSM 2008.02.09. 15:06:39

Igen, annyiban van párhuzam a jugoszláv példával, hogy közel egy időben alakult ki vele (az indonéz függetlenségi harc 1945-49 között tartott), és nagyjából azonos tapasztalatokra épült. A hollandokkal szembeszálló egységek valóban a jugoszláv partizánharchoz (és időben és térben távolabbi példával az amerikai függetlenségi háború minuteman-jeihez hasonlóan) hasonló eszközökkel is éltek. A külső behatolóval szemben (lett légyen az erősebb vagy gyengébb) a szabályos ütközetek felvállalása helyett a kifárasztás és feltartóztatás volt a cél (hasonlóan a jugo-verzióhoz), amíg bizonyos főerőket a térségbe lehet vezényelni (amennyiben persze a hódító-jelölt addig bele nem un a gerillaharcmodorba). Ebben persze nemcsak az a természeti tényező játszott szerepet, hogy a szigetek jelentős részét őserdő borította, de maga az ország szigetország-jellege is dötő tényező volt. No meg az, hogy érdekes módon (és ez a Totális Védelem Doktrínának előzménye és következménye is) napjainkig az indonéz hadseregben a szárazföldi (!) erők doninálnak. Az 1940-es 50-es években (amikor a koncepció kialakult) ugyanis Indonéziának nem volt jelentős tengeri vagy légiereje (a két holland offenzíva elég gyorsan benyomult Jávára, igaz teljesen elfoglalni nem tudta), később viszont épp a doktrínából következően - a többi fegyvernem fejlesztései ellenére - a helyi szintű területvédelem miatt a szárazföldi erők nyertek fontosságot.
A közigazgatási határokhoz (falu szintjéig lebontva) párhozamosan igazítva alakították ki a katonai körzeteket is, melyeknek nemcsak területvédelmi feladatuk volt, hanem külön fontosságot kapott (és felső szinten 1998-ig az ABRI különálló ága volt a KASSOSPOL, a társadalmi és szeméyli ügyekkel foglalkozó parancsnokság) a lakosság passzív vagy aktív ellenállásának levezénylése is (ennyiben is él a jugoszláv párhuzam). Az ABRI alapvetően védelmi szerepkört vett magára, és kapacitásait sem hódító hadjáratokra tervezték ezután (épp ezért volt kissé fura Sukarno 1963-as agresszív külpolitikája a malájokkal szemben és épp a gerillaharcmodor miatt gyűlt meg a Kelet-Timort lerohanó ABRI baja 1975-80 között a kelet-timori felkelőkkel).
Az 1998-as fordulat idején aztán felül kellett viszgálni a hadsereg politikai szerepét, és ezen belül szó esett a kissé elavultnak ható Totális Védelem Doktrína átdolgozásáról is. A Yudhoyono tábornok és köre által kidolgozott Új Paradigma azonban csak általánosságban foglalkozott a kérdéssel (inkább a politikai szereppel kapcsolatos új iráényelvek kaptak helyet). Bár nyilvánvalóan új startégia kellene, a hadsereg bizonyos körei mind a mai napig erősen ellenzik a TVD feladását, mert ebben fországos politikai szerepük formális elvesztése után elvesztenék az alapot az erősebb informális regionális szerepük - és persze a regionális szintű gazdsági érdekeltségeik - fenntartásához.
Annyi már Suharto utolsó éveiben elkezdődött, hogy a légierő és a haditengerészet fejlesztésére növekvő forrásokat különítettek el (az amúgy csökkenő katonai büdzsében), és Wiranto után 1999-ben jelképesen először egy tengernagy (Widodo AS) majd 2006-2007 közt egy légierős tábornok (Suyanto) töltötte be a vezérkari főnöki posztot.
Hogy a második kérdésre rátérjek: a románokkal - legalábbis indonéz oldalról - kevéssé valószerű a párhuzam, hisz a TVD jó másfél évtizeddel megelőzte a román koncepciót.

bonaparte77xx (törölt) 2008.02.09. 16:05:19

Mondjuk a jugó példához annyit hozzá kell tennem, h az ONO a maga teljes valójában az 1969-es honvédelmi törvénnyel került kiépítésre, bizonyos mértékben inspirálva az 1968-as csehszlovákiai szovjet intervenció által is. De az tény, h korábban is erősen építettek a partizánháborús tapasztalatokra. Legalábbis az én ismereteim alapján.
V.ö. Anton Bebler: Political Pluralism and the Yugoslav Professional Military
www.questia.com/library/book/the-tragedy-of-yugoslavia-the-failure-of-democratic-transformation-by-vukasin-pavlovic-jim-seroka.jsp
Ugyanebben a cikkben olvastam, h Ju-ban jóval nagyobb volt a hadsereg társadalmi, és gazdasági, államigazgatási szerepe mind más cuculista országokban (államigazgatás nem védelmi jellegű posztjai, állami vállalatok, társadalmi szervezetek [pl. autóklub elnöke állítólag jó ideig mindig hivatásos katona volt])

A románok kapcsán is ez lehetett a mozgatóerő: 1968 okozta sokk ("ez akár velünk, a szocializmus igaz útját járó nemzeti kommunistákkal is megtörténhet"), illetőleg egyáltalán a "román különút"nak a reflektálása. Szerintem. (bár nem vagyok román szakértő)

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2008.02.09. 16:43:56

Azért a JNA meg a Román Néphadsereg között sok párhuzamot nem vonnék, az utóbbit Ceausescu a meglehetősen erős elhanyagoltság állapotában hagyta, hogy ne válhasson belőle önálló hatalmi tényező.

bonaparte77xx (törölt) 2008.02.09. 20:10:58

Nem is vontam, csak találgattam, h '68 valószínűleg rájuk is hatást gyakorolt doktrína tekintetében, mivel a jugó doktrína is főleg arra irányul h "egy kisebb ország hogyan tudja megvédeni magát egy sokkal nagyobb agresszor inváziójával szemben".

M · http://www.uniforminsignia.net 2008.02.10. 10:14:34

Igy van, itt pont a '68-as momentum a fontos. addig a Roman Fegyveres Erok a VSZ tagjakent arra keszultek, hogy Isztambul iranyaba mernek haditengereszeti csapast, illetve Gorogo. iranyaba szarazfoldit. '68-ban viszont radikalisan megvaltozott az elkepzeles, es a '80 evek vegere mar meg is ideologizaltak a "korkoros vedelmet" ellato "egesz nep haborujat". A Munkasorseg es az MHK megfeleloi is '68 utan jottek letre, iletve akkortajt kezdodott el a Jugoszlaviaval valo szoros katonai egyuttmukodes is (ld. IAR 93/ORAO vadaszbombazo gep).
Ami pedig a hads. szerepet illeti: valoban, a '80-as evekben, amikor vilagossa valt, hogy szovjet beavatkozas nem varhato, a hadsereget ingyen munkaerokent kezeltek (emlekszem, '89 decembereben igen fiatal civilkent en kellett elmagyarazzam egy 3-4 honapja szolgalo kiskatonanak az AKM rejtelmeit, ugyanis o mezogazdasagi munkakon kivul mast addig nem csinalt). Egyebkent a fegyverzeten is meglatszik a folyamat: a 60-70-es evekben sok es relative jo inosegu fegyvert szereztek be, a '80-as evekben szinte semmit.