"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • Történetek a Középső Birodalomból: A kínai vezetők nőügyei I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából, és most egy rendhagyó résszel jelentkezik a kínai történelemmel foglalkozó sorozatunk.  A koncepció olyan témák kifejtése, amelyek...
  • A megaláztatás évszázada III.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok a KatPol Blog csapatából.  Az előző rész tartalmából: felkelés tör ki Vucsangban – Li Jüan-hung ezredes lesz a forradalmárok vezetője – az udvar Jüan Si-kajt...
  • KatPol Kávéház XL. - InterbellumKedves hallgatók! Eddigi hagyományainkkal ismét szakítva podcastunk 40. adásában nem hadtörténelemről vagy biztonságpolitikáról, hanem ezek médiaábrázolásáról folyt a beszélgetés. A Krieg der Träume...
  • A megaláztatás évszázada II.Üdvözlöm minden olvasónk!  Enz vagyok a KatPol csapatából, a kínai történelemmel foglalkozó sorozat szerzője. Az 1911-es forradalmi események áttekintése most különösen esedékes annak évfordulója...
  • A megaláztatás évszázada I.Üdvözlöm minden olvasónk! Enz vagyok, a Katpol Blog csapatának viszonylag új tagja. Aki eddig hallgatta a Trumppal és a Távol-Kelettel kapcsolatos podkeszt adásainkat, az már találkozhatott legalább...

Facebook

Címkék

1.vh (4) 2.vh (80) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (52) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (29) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (6) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (27) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (21) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (66) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (46) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (50) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (11) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (64) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (42) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

The Spirit of '68 - félelem és reszketés Saigonban

2008.01.31. 03:00 Rammjaeger83

 

Amennyiben a stratégia rossz, sem a tábornok tapasztalata a csatatéren, sem a katona bátorsága, sem az egyébként döntő, nagyszerű siker nem ér el eredményt.

/Alfred Thayer Mahan/

„Hatvannyolcban” sok esemény történt, ami maradandó hatással volt az emberek gondolkodásmódjára világszerte (de főleg Amerikában), de ezek közül az egyik legjelentősebbnek semmi köze nem volt a diáklázadásokhoz, a popzenéhez vagy éppen a virágokhoz.

Ma, a vietnami Tet-offenzíva 40. évfordulóján emlékezzünk meg mindazokról, akik kitervelték, végrehajtották és elszenvedték azt – másrészt ebből az alkalomból érdemes szemügyre venni, milyen tanulságokkal szolgálhat a jövőre nézve.

A kommunisták reményei szerint vietnami győzelmüket nem hagyományos értelemben vett katonai győzelem, hanem az amerikai kivonulás hozza majd el, amelyet a kifáradás vagy a közvélemény nyomása fog okozni.

/New York Times, 1965. október 20./

Ez az offenzíva jelentette a fordulópontot a vietnami háborúban, melyről már korábban itt említést tettünk ugyan, de nem árt felidézni annak főbb jellegzetességeit. Iskolapéldája volt ez az eltérő stratégiai célokért eltérő módszerekkel vívott konfliktusnak.

Az amerikai kormányt egyetlen cél vezérelte: megszilárdítani a dél-vietnami rendszert – akármennyire is korrupt és tehetetlen volt – az észak-vietnami befolyás kiküszöbölésével, így megakadályozva a kommunizmus terjedését Délkelet-Ázsiában. Mivel aggasztotta őket a háború potenciális belpolitikai visszhangja, a lehető legkisebb felhajtás mellett, kevés ráfordítással akarták megvívni azt, hogy lehetőleg ne kerüljön a címlapokra. 

(Ismerősen hangzik? Nem csoda, a demokráciák gyakran háborúznak így.) 

Ezért aztán nem mozgósították a jónépet arra, hogy bármilyen erőfeszítést tegyen a győzelem érdekében, nem próbáltak meg Észak-Vietnam (Vietnami Demokratikus Köztársaság, azaz VDK) elleni hadüzenetet megszavaztatni a törvényhozással, és nem is vettek tervbe átfogó konvencionális támadást ellene – ez természetesen kockázatokkal járt volna, de a Dél-Vietnam (Vietnami Köztársaság, a.k.a. RVN) elleni fenyegetést csak így lehetett volna felszámolni maradandóan. Röviden: korlátozott háborút vívtak korlátozott célokért. A VDK ezzel szemben minden eszközt mozgósított a saját célja érdekében: kiszorítani az amerikaiakat és egyesíteni Vietnamot bármi áron. 

Eleinte sikeresen alkalmazták a maoista háromlépcsős stratégiát: gerillaszervezetet kiépíteni az ellenség területén – ez volt a Nemzeti Felszabadítási Front, ismertebb nevén a Vietkong (VC) –, annak hatalmát kiterjeszteni vidéken, aztán megindítani a végső támadást a városi célpontok ellen. Aknamunkájuk következtében az RVN 1964-re az összeomlás szélére került, és a kormány siralmas politikai helyzete szükségessé tette az egyre nagyobb mértékű amerikai beavatkozást. 

A VC gerillái a dzsungelben tevékenykedtek, bölcsen elkerülve a nyílt összecsapást az amerikaiakkal, inkább a jól bevált „ölelő” taktikát alkalmazták: az ellenség közvetlen közelében mozogtak, így elkerülve a légi/tüzérségi támadásokat, és gyors rajtaütéseket hajtottak végre. Mivel az amerikaiak nagy bánatukra nem tudták a VC-t nyílt összecsapásra kényszeríteni, inkább infrastruktúrájának gyengítésére, lakossági támogatásának felszámolására, ügynökeinek módszeres levadászására koncentráltak. Ezen a téren sikerült is elérniük érdemi haladást, noha ezt sem vették túl komolyan (nemigen folytattak országos szinten összehangolt, központi irányítás alatti COIN-műveleteket).

Így aztán 1967-re patthelyzet alakult ki. A VC veszteségei egyre növekedtek, ennek következtében a harci kedv is megcsappant, a kezdeményezés is kezdett kicsúszni a kezükből. A VDK vezetése felismerte, hogy a háborút ezzel a stratégiával még hosszú ideig el lehet nyújtani, megnyerni viszont biztosan nem. Egy ilyen helyzetben három lehetőség van: abbahagyni a harcot, változtatni a célokon vagy más stratégiát választani. Az első kettőt természetesen nem igazán vették fontolóra.
 
Az észak-vietnami főparancsnok és honvédelmi miniszter, Vo Nguyen Giap úgy vélte, egy új, merészebb megközelítés kiutat jelentene a szorult helyzetből. Az világos volt, hogy az amerikaiakat nem tudja katonailag megverni; tehát azt kellett elérni, hogy önként vonuljanak ki Dél-Vietnamból, ezután pedig sor kerülhet az országegyesítésre. Giap szerint ehhez az amerikai közvéleményre és politikai vezetésre mért pszichológiai csapás volt a kulcs. Az amerikaiak drasztikusan növelték a Dél-Vietnamban állomásozó csapataik létszámát (ez 1967 végén tetőzött 525 ezer fővel – jellemző, hogy mivel nagy hangsúlyt fektettek a harci morál fenntartására, ebből csak 18 ezer volt a COIN-műveletekhez nélkülözhetetlen, a harcban bármikor bevethető gyalogos, a többség a kiszolgáló személyzethez tartozott, meg persze a többi fegyvernemhez).
 
Ez hozzájárult a VC ellen elért sikereikhez, de problémássá tette magát a stratégiájukat, mivel otthon kezdett zúgolódni a jónép és a politikusok, hogy ugyan miért kell egyre több erőforrást beleölni egy állítólag „korlátozott” háborúba. Ennek ellensúlyozására a hadsereg PR-osai azt hirdették, hogy a végső győzelem már nincs messze, a VC-t majd visszaszorítják és kivéreztetik – innen származik a body count mánia –, és általában véve a vietnami helyzetet szilárdan az ellenőrzésük alatt tartják. Ilyen állításokra persze az ellenség könnyen rácáfol egy-egy jól irányzott hadművelettel, ez pedig az amerikaiak helyzetét még sebezhetőbbé tette.
 
Másrészt az újságírók és TV-stábok viszonylag szabadon mozogtak Dél-Vietnamban, mivel formális hadiállapot hiányában nem volt érvényben szigorú amerikai médiakontroll és hivatalos cenzúra – ha tehát bármilyen szenzációs esemény történt ott, arról hamarosan az amerikai átlagember is tudomást szerzett a TV-ből és az újságokból.
 
A VDK vezetése mindezzel tisztában volt, mint ahogy azzal is, hogy a dél-vietnami rendszer Achilles-sarka az USA-val fenntartott szövetség – ha ettől megfosztják, végzetesen meggyengül. Ergo egy meglepetésszerű támadással két legyet üthetnek egy csapásra: megrendítik a háború hazai támogatottságát Amerikában, és aláássák a Dél-Vietnam és USA közötti szövetséget. Giap tábornok ennek érdekében átfogó, összehangolt offenzívát vett tervbe a dél-vietnami hadsereg (ARVN - Army of the Republic of Vietnam) és dél-vietnami városok ellen. Több tényező figyelembevétele után döntött így.
 
A vég nélküli dzsungelharcot nem volt érdemes folytatni, mert a végső győzelem esélyével egyáltalán nem kecsegtetett. Több okból is jó ötletnek tűnt áttenni a harc helyszínét a dzsungelből a dél-vietnami városokba. Lakosságuk igencsak felduzzadt, mivel a vidéki területekről az állandó harcok és bombázások miatt menekültek az agrárnépek. A nagy tömegben, a menekültoszlopok között a VC gerillák könnyebben elvegyülhettek, esetleg népfelkeléseket is kirobbanthattak. Sem a US Army, sem az ARVN katonái nem voltak kiképezve a városi harcra, így nem volt valószínű, hogy abban a környezetben jól teljesítenek majd.
 
Giap azt is tudta, hogy az amerikaiak egyáltalán nem számítanak egy városok elleni offenzívára; jól ismerte a mentalitásukat és azt, hogyan tudja azt a saját javára fordítani. Az amerikaiak látták, hogy 1967-ig a VC nem jutott sokra Dél-Vietnamban, és ezt természetesen a saját stratégiájuk sikerének könyvelték el. A felderítés információi alapján számítottak arra, hogy az északiak valami nagyszabású offenzívát indítanak majd 1968 elején, hogy megtörjék a patthelyzetet – de Westmoreland több okból is arra számított, hogy ez egy nagy erejű konvencionális támadás lesz a Khe Sanh-i támaszpont ellen, a demilitarizált övezet (DMZ) közelében. Egyrészt a támaszpontot az amerikaiak részben azért hozták létre, hogy az északiakat provokálják, támadásra ösztönözzék és egy döntő csatában legyőzzék. Másrészt a történelmi tapasztalatok alapján azt hitték, hogy a vesztésre álló északiak majd olyan kétségbeesett támadást indítanak, mint a németek az Ardennekben 1944 decemberében, Khe Sanh-t pedig ugyanúgy próbálják meg bekeríteni és elfoglalni, mint Dien Bien Phu-t 1954-ben.
 
Westmoreland bízott benne, hogy így a háborút eldöntő nyílt csatára kényszerítheti az északiakat. Nekik persze eszük ágában sem volt döntő csatát vívni, erőik nagy részét nyílt összecsapásban az anyagi fölényben lévő amerikaiak ellen bevetni. Giap tudta, hogy az amerikaiakat könnyen megtévesztheti. Úgy döntött, az offenzíva előtt elterelő hadműveleteket indít Khe Sanh és más határmenti amerikai támaszpontok ellen, így az amerikai erőket elcsalhatja a városokból, ahol a fő csapást a jóval kevésbé veszedelmes ARVN-re mérheti.
 
A maoista stratégiát követő észak-vietnami vezetés bízott benne, hogy a VC általános támadása népfelkeléseket robbant majd ki szerte Dél-Vietnamban, ami a kormány bukásához fog vezetni – új kormány kerül majd hatalomra, ami az ő érdekeiket szolgálja, és amit egy előnyös tárgyalási pozícióban el tudnak fogadtatni az amerikaiakkal. Tervüket arra a feltételezésre alapozták, hogy az ARVN harcértéke alacsony (katonái nagy része majd dezertál vagy átáll) ill. hogy a nagy támogatottságú VC már szilárdan uralja a vidéki területeket.
 
1967 közepén megkezdődött a támadás előkészítése, amit a vietnami holdújév, január 31. idején akartak elindítani. A VC erőit átcsoportosították és ellátták modern kézifegyverekkel; a városi harcra kiképzett, civilnek öltözött gerillák és titkos fegyverszállítmányok egyre áramlottak a dél-vietnami városokba (ezt nem volt nehéz kivitelezni, mivel az újév előtti időszakot a vietnamiak általában rokonlátogatásokkal töltik, az utak ilyenkor tele vannak emberekkel). Az év folyamán havonta átlagosan 7 ezer gerilla szivárgott be Dél-Vietnamba, 1968 januárjában pedig 22 ezer. Ügynökeik titkos fegyverraktárakat hoztak létre, az ellenség összezavarására rémhíreket, pletykákat terjesztettek arról, hogy a VC és Amerika titokban fegyverszünetről, együttműködésről tárgyal, az északiak győzelme után az ARVN tagjai és az állami hivatalnokok amnesztiában részesülnek stb.
 
A nagy készülődés azzal járt, hogy a VC szüneteltette a nagyobb akciókat 1967 második felében; ez csak megerősítette az amerikaiakat abbéli hitükben (az észak-vietnamiak nem kis örömére), hogy stratégiájuk eredményes, az ellenség vesztésre áll és hamarosan kivérzik. Az északiak erre rá is játszottak azzal, hogy december 29-én a megtévesztés részeként javaslatot tettek béketárgyalások megkezdésére. Giap tervének megfelelően VC-alakulatok támadást intéztek Loe Ninh és Dak To, az amerikaiak támaszpontjai ellen a DMZ közelében, január 20-án pedig az észak-vietnami reguláris erők (PAVN – People’s Army of Vietnam) 4 hadosztálya (köztük tüzér- és páncélosezredek) megkezdte Khe Sanh ostromát. Westmoreland reakciója várható volt: azt hitte, ez Dien Bien Phu all over again, itt majd eldől a háború kimenetele, így számára a támaszpont védelme abszolút prioritást élvezett. A PAVN támadása nem járt sikerrel, végül 10 ezer katonája esett itt áldozatul az amerikai tűzerőnek és a B-52-esek szüntelen bombatámadásainak – az amerikaiak 500 embert veszítettek – de az északiak szempontjából csak az számított, hogy a jenkik bekapták a csalit.
 
A készülő offenzíva sikere nagyrészt a meglepetés erején múlott, az északiak hét napos tűzszünetet javasoltak a holdújév idejére, amit az ARVN el is fogadott – jó alkalmat kínálva ezzel a támadásra. Mivel a vietnamiaknak korábban sem volt szokása betartani az ilyen fegyvernyugvásokat, Westmoreland ellenezte a döntést, de végül csak arra tudta rávenni a dél-vietnamiakat, hogy rövidebb, négy napos fegyverszünetbe menjenek bele, és a városi helyőrségeket tartsák 50 százalékos létszámon. Annyi biztos, hogy a beavatkozása nélkül még nagyobb lett volna a katasztrófa, ami az ARVN-t hamarosan utolérte.
 
A támadás időpontját a főparancsnokság eredetileg február 4.-re tűzte ki, de mivel csak rövidebb tűzszünet lépett életbe, ezt előre kellett hozni január 30.-ra. Sok egység nem érkezett meg időben a gyülekezési pontokra, így a támadást egy nappal elhalasztották – a parancs azonban sok egységhez nem jutott el, így azok 30-án szervezetlen támadásokat hajtottak végre több városban. Ennek ellenére mind az amerikaiakat, mind a dél-vietnamiakat teljesen váratlanul érték a másnapi események.
 
70 ezer gerilla több mint 100 városban indított támadást, megrohamozták az ARVN parancsnokságait, fegyverraktárait és támaszpontjait. A fő célpont Hue történelmi városa volt, mivel itt sok kormányellenes szervezet működött, vagyis jó helyszínnek tűnt egy felkelés elindítására. A VC azonban egyetlen várost nem tudott elfoglalni. A kezdeti sokk után világossá vált, hogy Giap stratégiájának is volt egy-két gyenge pontja. A Tet-offenzíva komplex hadművelet volt, amely sok, egymástól elszigetelten működő egység összehangolt támadását irányozta, csakhogy ennek olajozott kivitelezését a VC szervezeti struktúrája, elégtelen kommunikációs rendszere és eszközei nem tették lehetővé.
 
A kialakult drámai helyzetet jól példázta az offenzíva leghírhedtebb mozzanata, a saigoni amerikai nagykövetség elleni támadás. Egy VC-kommandó berobbantotta a létesítmény külső falát, majd a nagykövetség kertjében tűzharcba keveredtek az őrséggel. Megtámadták az épületeket és a belső falat, sikertelenül. Mivel további parancsokat nem kaptak, hevenyészett védelmi pozíciót vettek fel a kertben és az utolsó emberig harcoltak (az amerikai újságok arról cikkeztek, hogy az ellenség „elfoglalta a nagykövetséget”, de ennek nem sok köze volt a valósághoz). A gerillák megpróbálták tartani a megszerzett pozíciókat, de ezzel csak annyit értek el, hogy jó célpontokat kínáltak az amerikai tüzéreknek, harckocsizóknak és pilótáknak. Abban reménykedtek, hogy a főparancsnokság majd utánpótlást küld nekik, de ilyesmit az általában nem is vett tervbe, ahol meg erre kísérlet történt, az sikertelennek bizonyult. A támadás időpontjának megváltoztatása miatt sok egység eleve felkészületlenül indult a harcba.  
 
Kiderült, hogy a VC vidéki támogatottsága korántsem akkora, mint amire a délen tevékenykedő ügynökök és pártmunkások optimista jelentései alapján Hanoi számított (a diktatúrákra jellemző módon a központnak azt jelentették, amit az hallani akart). A népfelkelés elmaradt, mivel a civilek többnyire úgy viselkedtek, ahogy háború alatt a civilek általában szoktak: senkit nem támogattak, inkább lapítottak és várták, hogy az egész cirkusz véget érjen (a VC emberei eléggé berághattak erre a „gyáva” népségre, mert csak Hue-ban 5000 embert végeztek ki az ostrom ideje alatt).
 
Az ARVN pedig korábban nem jeleskedett ugyan a VC elleni támadó hadműveletekben, most, védelemben viszont makacs ellenállást tanúsított. Az ellenség valóban nem volt járatos a városi harcban, de Giap nem vette figyelembe, hogy a korábbi nagy veszteségek miatt a VC-t tapasztalatlan, vidéki parasztfiatalokkal töltötték fel, akik még városban sem jártak soha életükben.
 

Így a támadás néhány hét után kifulladt, a VC erőinek nagy része megsemmisült az amerikai fegyverek tüzében – kb. 60 ezer embert veszítettek, ezzel szemben az ARVN 2300-at, az amerikaiak pedig 1200-at. Taktikai értelemben a hadművelet tehát katasztrófa volt a VDK számára – ez azonban valószínűleg nem érte meglepetésként Giap tábornokot, aki egyszerűen feláldozta a VC erőinek egy részét egy távoli stratégiai cél érdekében. Egyébként sem arról volt híres, hogy sokra tartaná katonái életét. Ahogy egyszer tömören megállapította:

Emberek százezrei halnak meg ezen a földön minden percben. Százak, ezrek, tízezrek élete vagy halála keveset számít, még ha a honfitársainkról is van szó.

 

giap giap2














Az öreg harcos egykor és napjainkban. Igen, egy Mercedes limuzinból száll ki.



Meg kell említeni, hogy a VDK megengedhetett magának ekkora „érvágást” – ez volt a fő előnyük ebben a háborúban. Valójában az amerikaiak a közelében sem jártak annak, hogy az ellenséget kivéreztessék. Hanoi nagy mennyiségű, birkafegyelmű emberanyaggal rendelkezett. Ami azt illeti, ezen a ponton nem a VDK, hanem az USA jutott katonai teljesítőképességének határára, mivel korlátozott háborút vívott – 1968 márciusában Westmoreland tábornok újabb 205 ezer katonát akart Vietnamba küldeni, de ez a tartalékosok tömeges behívását jelentette volna, és a kormány ezt nem volt hajlandó vállalni.
 
A Tet-offenzíva nem érte el a taktikai célkitűzéseket, viszont fordulópontot jelentett a háborúban és döntő csapást mért az amerikai stratégiára. A városi harcok képeivel tele voltak a híradók és az újságok, a döbbent amerikai közvélemény pedig nem hitt többé a hivatalos szóvivőknek, akik a VC gyengüléséről meg a közelgő győzelemről beszéltek. A nagykövetség elleni támadás különösen erős pszichológiai hatással bírt – taktikai, katonai értelemben értelmetlen volt, viszont látványosan megcáfolta az amerikai állítást, mely szerint a hadsereg az irányítása alatt tartotta a vietnami eseményeket. A body count mánia pedig azt eredményezte, hogy az amerikaiak a VC veszteségeinek maximalizálása érdekében nagyvonalúan használták az elsöprő tűzerőt szerte Dél-Vietnamban. Az ezzel együtt járó pusztítás ismeretében aligha meglepő, hogy a vidéki lakosság körében az amerikaiak erőfeszítései nem leltek nagy támogatásra.

Az amerikaiak és különösen vietnami szövetségeseik dilettantizmusának híres példája volt, amikor február 1-én Saigonban a dél-vietnami rendőrfőnök az NBC forgatócsoportja és az Associated Press fotóriportere előtt kivégzett egy VC-foglyot a nyílt utcán. A sajtónak nagy szenzáció, másrészt a PR-szempontok teljes figyelmen kívül hagyása. Hősünknek bizonyára senki nem magyarázta el korábban, hogy az efféle piszkos munkát lehetőleg titokban kell elvégezni.  
 
Giap számítása, mely szerint az ellenség a Tet-offenzívára nem a bevetett erői növelésével, vagyis a háború eszkalálásával fog reagálni, bevált. Az amerikai kormány stratégiát váltott, és azt tűzte ki célul, hogy katonai erőit minél simábban és a lehető legkisebb presztízsveszteség mellett kivonhassa Délkelet-Ázsiából. Felfüggesztették az Észak-Vietnam elleni bombatámadásokat, Johnson elnök pedig bejelentette, hogy nem indul az 1968-as választásokon. Utódja, Nixon folytatta az erők egyoldalú kivonását, ami 1973-ra befejeződött, és a törvényhozás megszüntette az USA katonai jelenlétét Dél-Vietnamban. Az amerikaiak egyre inkább a COIN-műveletekre és a „vietnamizációra” helyezték a hangsúlyt, abban reménykedve, hogy Dél-Vietnam képes lesz megvédeni magát az északi támadásoktól amerikai segítség nélkül is. 
 
Ez a politika nem sok jót ígért. A Tet-offenzíva bebizonyította, hogy az ARVN képes ugyan a védelmi harcra, de amerikai tűztámogatás nélkül nem tudja kivívni a győzelmet. Dél-Vietnam legnagyobb problémája a mindent átható korrupció volt, ez ellen pedig az amerikaiak nem sokat tehettek (jellemző, hogy a Tet-offenzíva előtt a VC hiányt szenvedett ugyan gyógyszerekben és orvosi felszerelésben, ügynökei mégis könnyen hozzájutottak ezekhez, mert a dél-vietnamiak rendszeresen fosztogatták az ARVN és az amerikai hadsereg támaszpontjait, raktárait, a zsákmányt meg a városi feketepiacon árulták). Hogy a dél-vietnamiak mennyire képtelenek voltak egy működő hadsereget önállóan fenntartani, azt jól példázza a PAVN 1975-ös offenzívája. Az ARVN hiányt szenvedett ugyan utánpótlásban és pótalkatrészekben, de anyagi és számbeli fölényben volt. Az északiak mégis elsöpörtek minden ellenállást két hónap alatt. 
 
Ami a COIN-műveleteket illeti, a VC kiépített infrastruktúrája az amerikaiak minden igyekezete ellenére nem semmisült meg teljesen, de ereje 1968 után is folyamatosan gyengült. Ebben több tényező szerepet játszott: a vidéki önvédelmi milíciák szervezése, a földreform, az egyre nagyobb mértékű katonai mozgósítás, ami csökkentette a potenciális önkéntesek számát. A Tet-offenzíva előtt még 300 ezer gerillával rendelkezett Dél-Vietnamban, 1972-re már csak 25 ezerrel. Egyre több észak-vietnami pártmunkás szolgált a soraikban, taktikájukban pedig inkább terrorista akciókra, kormánytisztviselők és segítőik elleni merényletekre koncentráltak, mint a gerillaharcra. 
 
A VC mint hatékony katonai szervezet már nem számított tényezőnek, de ez egyáltalán nem keresztezte Giap terveit. Nem véletlen, hogy tartalékban hagyta a PAVN egységeinek zömét a Tet-offenzíva idején ahelyett, hogy azokat is beáldozta volna. A bőkezű szovjet, kínai, észak-koreai támogatást élvező észak-vietnamiak egyre inkább a reguláris erőkre hagyatkoztak. Ennek megfelelően a háború jellege is megváltozott, 1968 és 1972 között széleskörű gerillaháborúból modern fegyverekkel vívott konvencionális háborúvá fejlődött, amiben egyre inkább az északiak javára billent a mérleg (különösen harci szellem és politikai akarat terén). A VC eközben háttérbe szorult, a végső győzelem kivívásában pedig semmilyen érdemi szerepet nem játszott. 
 
Összességében elmondható, hogy 40 évvel ezelőtt az amerikaiak a saját kárukon tanulták meg azt, amit a vietnami kommunisták már tudtak, és amit ma már lassan mindenki kezd kapizsgálni: a közvélemény hatékony befolyásolása döntő fontosságú egy modern háborúban. It’s the PR, stupid! Ugyanakkor említést érdemel, hogy az amerikaiak tényleg igyekeztek tanulni a hibáikból, ami először az 1991-es Öböl-háborúban mutatkozott meg: a hadsereg szigorú ellenőrzés alatt, rövid pórázon tartotta az újságírókat és TV-stábokat. Az elszenesedett hullákról és szétbombázott konvojokról készült képek csak a háború után kerültek nyilvánosságra. 
 

Természetesen az ilyen szigorú médiakontroll hatékonyságát az Internet gyorsan növekvő népszerűsége, elérhetősége erősen lecsökkentette. 

A vietnamiak tehát jól feladták a leckét a Tet-offenzívával. A magam részéről kíváncsi vagyok, az iraki felkelők majd megpróbálkoznak-e valami hasonlóval a 2008-as amerikai elnökválasztások előtt. Hogy mit hoz a jövő, azt majd meglátjuk. És persze megírjuk.   

21 komment


| More

Címkék: évforduló propaganda vietnam gerillaháborúk coin

A bejegyzés trackback címe:

https://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr44305960

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2008.01.31. 08:56:10

Kiváló összefoglaló, gratulációim! Azt hiszem, többször is el fogom olvasni.

Markgraf · http://www.legiobrigetio.com 2008.01.31. 18:04:58

Jó kis cikk, gratula.

Főleg a VC "beáldozása" érdekes. Mi a véleményetek arról hogy a Tet nem kis részben azt a célt is szolgálta, hogy a VietCong-ot meggyengítsék és ezáltal háttérbe szorítsák az északiak?

Freddy 2008.01.31. 19:36:21

Markgraffal értek egyet, a kommunisták a közhiedelemmel ellentétben nem nagyon szeretik a partizánokat, a nagy győzelem kivívásáig segítenek, de utána a híresebb partizánvezérek népszerűségükkel, önállóan létrehozott támogatói bázisukkal, meg úgy egyáltalán, önálló gondolkodásukkal komoly politikai ellenfeleivé válhatnak az ,,anyaország"-ban berendezkedett kommunista vezetőknek.
Ha máshonnan nem, a 2. vh utáni sztálini tisztogatásokból (nem csak a 30-as években volt iylen, 47-48 is igen kemény volt) ez világosan látszik.
Aztán, hogy így volt-e, vagy sem, arról Giap tábornokot kell megkérdezni, én csak spekulálok.

SchA · http://katpol.blog.hu 2008.01.31. 20:07:00

Amennyire én tudom, Tet offenzíva megindításában szerepet játszott a Phoenix-hadművelet is: a CIA olyan sikeresen gyilkolta le a VC politikai tisztjeit,összekötőit és egyebeket, hogy a VC vezetősége bepánikolt és amikor Észak-Vietnam felvetette egy komolyabb támadás ötletét, ők boldogan beleegyeztek - vesztükre.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2008.01.31. 21:10:55

"Mi a véleményetek arról hogy a Tet nem kis részben azt a célt is szolgálta, hogy a VietCong-ot meggyengítsék és ezáltal háttérbe szorítsák az északiak?"

Ilyen értelmezésről még nem hallottam, de olyanról már igen - egyes amerikai elemzők részéről -, hogy az északiakat zavarta Dél-Vietnamban a VC-től függetlenül tevékenykedő sok kormányellenes gerillacsoport, és tudták, hogy a Tet-offenzíva során ezek nagy része - a VC riválisai - meg fog semmisülni. Giap meg úgy volt vele, hogy annyi baj legyen...

"Aztán, hogy így volt-e, vagy sem, arról Giap tábornokot kell megkérdezni, én csak spekulálok."

Még él az öreg, de interjút aligha ad ebben a témában szerintem:).

Egyébként itt a vietnami hadsereg hivatalos honlapja:

www.qdnd.vn/army/army.qdnd

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2008.02.04. 20:49:10

Mindehhez még annyit tennék hozzá, hogy a Tet-offenzíva azóta is az amerikai konzervatívok kedvelt vesszőparipája, mivel szerintük jó példája annak, hogyan ássa alá a "hazafiatlan, áruló balliberális média" egyoldalú, szenzációhajhász tudósításokkal egy igazságos háború hazai támogatottságát. Ez leginkább az első világháború utáni német "tőrdöfés-elmélethez" hasonlít.

Lone wolf.. 2016.09.15. 01:31:54

Giapot nagy hadvezérnek tartják pedig nem az a jó szobafestő aki 100 liter festékkel képes lefesteni egy falat hanem az aki 1 el. Kár hogy sosem tudjuk meg hogy a hozzá és Zsukovhoz stb. hez hasonló tömeghadvezérek hogyan teljesítetek volna a jelentős humán források nélkül. Borítékolom a kudarcot és a futottak még kategóriát. Tet katonai kudarc. Az hogy az amerikaiak ezt nem használták ki nem az ő érdeme hanem a saját hülyeségük. A 72 es nagy támadást szétverik, értelmetlen veszteségek. A bombázók kikényszerítik belőlük a békeszerződés aláírását, biztos nem volt őszinte a mosolyuk közben.Az is tudnivaló hogy a csúcsidőben V-ben lévő 500ezer amerikai katonából ténylegesen csak 10% harcolt a többiek mindenféle más feladatokban vettek részt. Ha az usának tényleges tervei lettek volna a háború megvívására akkor saigont még mindig úgy hívnák de hanoi nem lenne már főváros. Hiába, tervek nélkül csinál vmit és nem fejezi be amit elkezd az így jár.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2016.09.15. 09:30:09

@Lone wolf..:

És azt meg fogjuk tudni, hogyan teljesítettek volna az angolszász hadvezérek jelentős anyagi források nélkül.

Katonai kudarc és politikai kudarc között különbséget tenni szerintem nem több, mint szellemi maszturbáció. A kudarc az kudarc. A Tet kezdetéig az amerikaiak azt kommunikálták, hogy a Vietkong az utolsókat rúgja, és a győzelem már közel van. Az események ezt teljesen felülírták.

A '72-es támadás elsősorban a vietnamizáció eredményeit és az amerikai jelenlét maradékát volt hivatott felszámolni. Azt tudjuk, mi lett az amerikai jelenlét sorsa, 1975-ben pedig az is kiderült, mennyire volt eredményes a vietnamizáció. Ez valószínűleg nem egyszerű korreláció. A veszteségek nagyobbak voltak, mint amire számítottak, de egy hadművelet eredményességét nem a veszteségek alapján kell megítélni.

Giap életéről bővebben is írtam:

katpol.blog.hu/2011/11/07/vo_nguyen_giap_1

bz249 2016.09.15. 09:37:27

@Lone wolf..: "Kár hogy sosem tudjuk meg hogy a hozzá és Zsukovhoz stb. hez hasonló tömeghadvezérek hogyan teljesítetek volna a jelentős humán források nélkül."

Ahogy azt sem, ha nem irastudatlan parasztokat kell harcba vezetni hasonloan irastudatlan altisztek vezetese mellett, akkor esetleg nem valtoztatjak meg a hadvezetesi modszereket.

Hogy zsenialis hadvezerek voltak-e az jo kerdes. Az, hogy jo hadvezerek voltak-e az ellenben nem lehet az, mert jol hasznaltak ki a sajat hadsereguk erossegeit es az ellenfeleik gyengesegeit.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2016.09.15. 10:08:08

@bz249:

Mellesleg pedig az ilyen elméleti szituációkban szerintem az a helyes hozzáállás, ahol az ember megvizsgálja a releváns történelmi példákat.

Itt lehet dióhéjban olvasni a Vörös Hadsereg iasi-kisinyovi támadó hadműveletéről (1944. aug. 20-29.):

mek.oszk.hu/05000/05068/html/

Tolbuhin és Malinovszkij vezették, ami a humán erőforrásokat illeti, 1,3 millió szovjet katona állt szemben 900 ezer német és román katonával. Ez nem kirívó számbeli fölény.

"A két front csapatai mintegy 300–320 kilométert nyomultak előre. Szétverték a Dél-Ukrajna Hadseregcsoport zömét (18 német hadosztályt és öt hadtest-parancsnokságot, valamint csaknem a teljes keleten alkalmazott román haderőt), amely ezután nyugat és északnyugat felé, Magyarország irányába visszavonulva próbálta meg maradványait kivonni a harcokból. A keleti front déli szárnyán mintegy 650 kilométer széles hézag keletkezett. A Vörös Hadsereg elszenvedett veszteségei ezúttal – szovjet mértékkel mérve – nem voltak különösebben súlyosak. A győztes hadművelet ára „csak” 67 ezer 130 halott, sebesült és eltűnt katona, az anyagi veszteség pedig mindössze 75 megsemmisült harckocsi és önjáró löveg, 108 löveg és aknavető, valamint 111 harci repülőgép volt."

Ez kielégítő választ ad Lone wolf felvetésére.

bz249 2016.09.22. 09:28:27

@Rammjaeger83: ez a pelda mit akarna megmutatni? Hogy Tolbuhin es Malinovszkij nem voltak olyan seggfejek, mint Zsukov? Vagy, hogy lehetett a szovjet csapatokat is jol/takarekosan vezetni (1944-ben demoralizalt masodik/harmadik vonalas nemetek es a kiugrasban gondolkodo romanok ellen)?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2016.09.22. 10:12:36

@bz249: Ne tegyél úgy, mintha nem menne a szövegértelmezés.

"Kár hogy sosem tudjuk meg hogy a hozzá és Zsukovhoz stb. hez hasonló tömeghadvezérek hogyan teljesítetek volna a jelentős humán források nélkül."

Az állítás hamis, mert megtudtuk, pl. Iasi-Kisinyov esetében. Ezt mutatja meg.

bz249 2016.09.22. 11:38:35

@Rammjaeger83: ok csakhogy a szovjet tomeghadseregben Zsukov es Tolbuhin mondjuk eppen a ket vegletet jelentettek a khm human eroforras menedzsment filozofiajukban. ;)

Ami nagyjabol lejon az Iasi-Kisinyov es a Halin-Gol kozotti kulonbsegben (kb. hasonlo szitu, modern fegyverekkel rosszul ellatott csapatok vs szovjet gepesitett erok, nem durva szambeli, de eros tuzerofolenyben).

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2016.09.22. 13:36:38

@bz249:

Tolbuhin katonai pályafutását 1-2 részlettől eltekintve nem ismerem, szóval nincs összehasonlítási alapom. Nyilván lehet, hogy sokkal jobb képességekkel rendelkezett, mint Zsukov. De többé-kevésbé ismerjük azt az Amerika-központú történelemszemléletet, amit Lone wolf is megosztott, és ami 1989 után Magyarországon is meghatározóvá vált. Eme szemlélet nem nagyon tesz különbséget a szovjet tábornokok között, egy kalap alá veszi mindet. Ázsiai horda, miegymás.

Másrészt a japánok ellen az amerikaiak is képesek voltak magas veszteségi rátát produkálni pár alkalommal, és ugye figyelembe kell venni azt is, hogy Halhin-Gol esetében egy 4 hónapig tartó háborúról beszélünk.

bz249 2016.09.22. 17:21:41

@Rammjaeger83: "Eme szemlélet nem nagyon tesz különbséget a szovjet tábornokok között, egy kalap alá veszi mindet. Ázsiai horda, miegymás."

Meg csak nem is ez a legfobb gond, hanem figyelmen kivul hagyjak, hogy milyen emberanyaggal, milyen infrastrukturaval, meg milyen korulmenyek kozott kellett harcolniuk... mert ugye egeszen mas ha a haborus nehezseg azt jelenti, hogy jegyrendszer van a cukorra meg azt, hogy milliok halnak meg az ellenseg megszallasa miatt. (vagy: ha az 1946-47-es ehinseghez vezeto termes akkor ut be, amikor a nemetek meg Ukrajnaban vannak).
Plusz hat ugye latszott, hogy mire mentek a del-vietnamiak a rosszul gyakorlatba ultetett amerikai szemlelettel es az eszak-vietnamiak a jol alkalmazott szovjettel.

Lone wolf.. 2016.09.30. 10:44:28

Látom igen csak belecsúsztunk az orosz és általánosnak szánt példák irányába és azok szőrszálhasogatásába. Sem a cikk se ma hsz lényege nem erről szólt. A cikk jó de erősen a másik oldal felé hajlik.Sok a csúsztatás. Ezért átallottam megszólalni. Katonai kudarcot említettem a tet és 72 esetén is. Nem érdekel a politikai és a médiában kialakult vonzata.Talán nem volt az ? Jól bántok a szavakkal :) "A '72-es támadás elsősorban a vietnamizáció eredményeit és az amerikai jelenlét maradékát volt hivatott felszámolni. Azt tudjuk, mi lett az amerikai jelenlét sorsa, 1975-ben pedig az is kiderült, mennyire volt eredményes a vietnamizáció" Következetesen kerülöd a kudarc szót. A második mondat már nem is a lényeghez tartozik. Az amerikai jelenlét sorsa az volt hogy hazamentek maguktól és ha nem akartak volna az egész évh kevés lett volna hogy rábírja őket. Nixon sikeresen kivonta a csapatokat ahogy igérte. Az hogy a déliek motiválatlanok maradtak és nem tudták magukat megvédeni egy jól motivált ellenséggel szemben más lapra tartozik. Hiába próbálsz megtanítani vmit vkinek ha nem akarja és nem érdekli. Tehát ha szavaknál maradunk sikerült felszámolni vmit is az usa jelenlétből 72 ben? Csak a saját katonáik közül sikerült felszámoltatni jópárat az elcseszett offenzívában. Nem véletlenül nem támadtak ujra 3 évig. Tényleges katonai offenzívát indítani légierő nélkül? Nem számolva a másik ismert profizmusával a haderőnemben?Ez ha nem is vicc de nagyképű butaság. Na és a tet siker lett volna? A tet után a vietkong megszünt lényegében katonai erő lenni. Az évh vereséget és 10ezer hullát hagyott maga után khe sannál. Persze arra rámodják az ehhez hasonló beállítottságuak hogy az csaak mellékes hadszintér stb. Próbálják elbagatelizáni a nekik nem tetsző eredményt. Ez persze általános módszer kicsiben és nagyban.Persze az eredményen nem változtat.Az hogy a média milyen képet festett a helyzetről és ezt sikerült eladnia mindenkinek úgy hogy egészen máig meghatározza a civil agyakat elég szánalomra méltó. Lehet hogy csak számomra.

Lone wolf.. 2016.09.30. 10:57:45

@Rammjaeger83: Nem hiszem hogy ázsiai hordát említettem volna. Nem állok egyik oldal mellett sem. DE hány esetben nem álltak az oroszok többszörös túlerőben németekkel szemben? Egyet említettetek. Remek siker szép győzelem. A többi eset közül hány esetben szenvedtek vereséget a túlerő dacára? Én arra céloztam hogy sokkal könnyebb dolga van annak akinek mérhetetlen utánpótlás áll rendelkezésére mint akinek nem és jóval kevesebbet kell filóznia hogy mit csinál ha nem kell hogy érdekelje hogy meghal mondjuk 100ezer embere mint aki kénytelen másképp gondolkodni.

bz249 2016.09.30. 12:28:28

@Lone wolf..: "és jóval kevesebbet kell filóznia hogy mit csinál ha nem kell hogy érdekelje hogy meghal mondjuk 100ezer embere mint aki kénytelen másképp gondolkodni. "

Mennyivel konnyebb dolga van annak, akinek van 6 honapja arra, hogy osszevonja a csapatait egy Irak elleni offenzivara majd zavartalanul atszallitsa oket a vilag masodik felere. ;)

Az, hogy a tomeghadsereg nagy veszteseget szenved az nem bug, hanem feature. Sok kepzetlen muzsikod van, akikkel annyit lehet csinalni, hogy nagyjabol az ellenseg iranyaba forditod oket es adsz a kezukbe egy puskat. Pocsekolni oket sem kell, de nem fognak a valtozo korulmenyekre rugalmasan reagalni, nem fogjak kisegiteni a bajba jutott masik hadosztalyt onalloan... azt fogjak max vegrehajtani, ami az eredeti tervben szerepelt.

Amugy a tomeghadsereg beszari hasznalatara ott van az 1980-88-as irak-irani haboru. Az irakiak nagyon feltek a vesztesegtol ezert tokoltek es vesztettek.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2016.10.01. 13:12:16

@Lone wolf..: Igen, egy példát említettem, mert az eredeti felvetésedre ("sosem tudjuk meg") az is elegendő válasz. A keleti front hadműveleteiről sok helyen tájékozódhatsz. Támadásban a szovjetek rendszerint másfélszeres v. kétszeres túlerőben voltak, ez csak kb. a háború utolsó egy évében változott meg. Nem volt "mérhetetlen" utánpótlás. A háború kezdetén a szovjet népesség kb. kétszer akkora volt, mint a német. Vedd hozzá, hogy más országok is jelen voltak a keleti fronton a németek oldalán, a szovjetek meg a háború időtartama alatt is hagytak jópár hadosztályt a Távol-Keleten, nem vethettek be minden tartalékot egy fronton (persze a németek sem). Észak-Vietnam lakossága kb. 17 millió volt a háború idején, Dél-Vietnamé 14 millió. Hol itt a nagy különbség?

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2016.10.01. 13:13:28

@Lone wolf..: Ha szerinted érdektelen egy hadművelet politikai vonzata, akkor ebben a témában nincs miről beszélnünk.