"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • KatPol Kávéház XXXVII. - Zarándoklat a műanyag TigrishezHosszú kihagyás után podcastunkban ma ismét egyfajta útleírás következik, ezúttal több németországi múzeum meglátogatásáról. Az adás letölthető innen. A 2015-ös munsteri utunkról készített beszámoló...
  • KatPol Kávéház XXXVI. - Az igazi vörös októberVégre feküdhetsz a hátadon,mert tiéd a gödör mélyeés a föld súlya,ami nyom.El fogunk felejteni téged,barátom. míg otthon:újság az asztalona tévé bekapcsolva. /Jim Morrison - Az ismeretlen...
  • [Recenzió] Akiknek nem volt meg a 8 osztály"... nem az első világháború nagy elvesztésének az általános nagy indokait kerestem, hanem csupán ama lazaságokra, fegyelmezetlenségeket is előidéző esetekre kívántam rámutatni, amelyeknek elhárítása...
  • KatPol Kávéház XXXV. - A proxy háborúk prototípusaA tervezetthez képest megkésve ugyan, de az előző adásban ígértekhez hűen folytattuk a beszélgetést a Mao Ce-tung és Csang Kaj-sek közötti politikai vetélkedésről. Mai témánk a végjáték, azaz a kínai...
  • KatPol Kávéház XXXIV. - Két ragály köztPodcastunk előző adásában a messzire visszanyúló koreai történelem tanulságaira koncentráltunk, a koreai háborúra viszont nem. Mielőtt rátérnénk erre a témára is, nem lehet elhanyagolni az események...

Facebook

Címkék

1.vh (3) 2.vh (80) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (52) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (28) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (5) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (23) hadsereg a politikában (24) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (34) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (21) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (61) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (45) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (47) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (10) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (63) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (41) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (155) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (22) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

[Recenzió] Akiknek nem volt meg a 8 osztály

2017.11.09. 19:19 Rammjaeger83

"... nem az első világháború nagy elvesztésének az általános nagy indokait kerestem, hanem csupán ama lazaságokra, fegyelmezetlenségeket is előidéző esetekre kívántam rámutatni, amelyeknek elhárítása sokban és elsősorban a csapattiszten múlik, és amely feltétlenül hozzájárul ahhoz, hogy egy vesztett világháború esetén is, a harcegységeken belül azért a fegyelem továbbra is fennmaradhat."

A rohamlöveg és a vele felfegyverzett csapatnem, a rohamtüzérség a hadtörténelem aránylag rövid életű szereplői közé tartoztak. Az első világháborúban tapasztalt, nagy vérveszteséget okozó hiányosságok hatására álmodták meg arra a szűk feladatkörre, hogy a gyalogsággal együtt haladva, őket támogatva nagy erejű közvetlen tűzzel iktasson ki ellenséges lövegeket, géppuskafészkeket, bunkereket és általában olyan célpontokat, melyekre hagyományos tüzérséggel vagy légierővel - a korabeli fegyverzet műszaki paraméterei mellett - nem lehetett megfelelő időzítéssel és pontossággal csapást mérni a saját egységek veszélyeztetése nélkül. Rohamlövegeket a Wehrmacht vetett harcba először, az 1940-es nyugati hadjárat során, de az ilyen harcjárművek már az 1950-es évekre mindenütt eltűntek a hadrendből, párhuzamosan a gyalogsági fegyvernem gépesítésével, tűzerejének növelésével. A téma hazai vonatkozását az jelentette, hogy éppenséggel a magyar hadsereg volt a német példa fő követője ezen a téren; a rohamtüzérek szerepét a szovjeteknél részben, a többi fennmaradó haderőnél pedig teljesen a harckocsizó alakulatok töltötték be

Ám a gyorsan romló katonai helyzetben, a front közeledtével az ilyen rendeltetésű honvédségi tüzérosztályok felállítására a tervezett ütemben és mértékben nem kerülhetett sor, a tervezettől gyakran eltérő jellegű ténykedésük pedig az 1944. áprilisi galíciai és 1945. márciusi dunántúli harcok közötti, vagyis nem egészen egy éves periódusra korlátozódott, s így érthető módon nem képezi a második világháborúban vállalt magyar részvétel legismertebb aspektusát. A nemzetközi összehasonlításban gazdagnak valószínűleg nem kifejezetten nevezhető katonai memoárirodalom, amely a "Horthy-hadsereg" történetét dolgozza fel, a személyes élmények mellett természetesen szintén inkább a háború előzményeire, politikai dimenziójára és meghatározó fordulataira, semmint egy aránylag ritkábban felidézett csapatnem hányatott sorsára fókuszál. Kivételt jelent viszont Billnitzer Ernő emlékirata, amely a közelmúltban jelent meg az Akadémiai Kiadó gondozásában a Hadiakadémia sorozat részeként. Neki történetesen több köze volt a rohamtüzérséghez, mint akkoriban a Honvédség bármely más tábornokának.

h-413-1.jpgA sors furcsasága volt ez, ahogy általában véve az is, hogy Billnitzer, egyik becenevén a "rohampápa" már három háború és három hadsereg veteránjának mondhatta magát, amikor 1945 februárjában szovjet hadifogságba esett. Ezzel ért szomorú véget katonai pályája, melyre sem családi hagyomány, sem a látványos dicsőségvágy, sem más nem predesztinálta. Önéletrajzának kiadói előszavában is csak találgatásokat lehet olvasni arról, hogy a kötelező katonai szolgálat és a műegyetemi tanulmányok után miért választotta a századfordulós boldog békeidőkben a tartalékos tüzértisztek életét - indítékait, úgy látszik, megtartotta magának. Mire abszolválta a fegyvergyakorlatokat és a ténylegesítéshez szükséges vizsgákat, már javában zajlott az első világháború. Szerepe így sejthető módon ott is, illetve a Tanácsköztársaság idején is a különböző hadszíntereken való bevetés volt. Ezután következett a román hadifogság, az összekötő tiszti feladatok a trianoni rendelkezések végrehajtását ellenőrző antantbizottság mellett, majd a különböző békebeli beosztások, melyekre itt felesleges kitérni.

1943 májusában, immár ezredesként, az előléptetés napirendre tűzése nélkül kapott felmentést hadtest-tüzérparancsnoki teendői alól, a nyugdíjazást nyilvánvalóan előrevetítő gesztus gyanánt. Békés, derűs öregkorra viszont legfeljebb akkor számíthatott volna, ha a magyar kormány különbékét köt a szövetséges hatalmakkal, és befejezi további erőfeszítéseit egy semmi jót nem ígérő újabb világháborúban. Persze a vezetés gyaníthatóan még ennek az egyébként sem valószínű forgatókönyvnek a megvalósulása után sem állt volna el a rohamtüzérosztályok felállításától - azaz Billnitzer jó eséllyel ígyis-úgyis utasítást kapott volna az új csapatnem felügyeletére, a hajmáskéri kiképzőtábor irányítására széles hatáskör mellett, ahogy arra 1944 májusában, a végülis megvalósult vezérőrnagyi kinevezése előtt sor került.

kpngbm0.jpg

Munkáját befejezni már nem tudta, mint arra fentebb már utaltunk, ráadásul sok alárendeltjével együtt Budapest ostromát is el kellett szenvednie egy róla elnevezett rohamtüzér-harccsoport élén, melynek alakulatait különböző parancsnokságok alá rendelve, eseti alapon, szétaprózva vetették be az egyenlőtlen harcban. A nyolc rohamtüzérosztályból három helyőrségeit eleve elérte a Vörös Hadsereg, mielőtt fel lehetett volna egyáltalán szerelni azokat. Ezekből kettő maradványait a Birodalomba vonták vissza, mint végül fel nem állított magyar SS-gránátoshadosztályok majdani páncélvadászait, a harmadikat pedig, két továbbival együtt, ugyanilyen feladatra részben átfegyverezték és be is vetették, de a szovjet hadműveleteket persze csak legfeljebb késleltetni tudták már.

27811-ket_vilaghaboru_emlekei_billnitzer_erno-w_800x0.jpgMindenesetre ez a végzet sajnos nem számít egyedi esetnek, elvégre ismer még olyan eseteket a történetírás, amikor az eredeti koncepciót mellőzve, valamilyen előre nem látott szükségszerűségre válaszul vetnek be sajátos rendeltetésű katonai alakulatokat, vagy új haditechnikát. Ez a kettő érthető okból rendszerint összekapcsolódik, és ez a honvéd rohamtüzérek esetében sem volt másképp. Kijelölt fő harcjárművük, a Zrínyi rohamtarack pályafutása ugyanolyan kurta maradt, mint használóié, ennek ellenére a magyar hadiipar ismertebb termékei közé sorolhatjuk. A borítóból és a fülszövegből egyértelművé válik, hogy a kötetet elsősorban a típus iránt érdeklődők számára nyomták, mint hiánypótló munkát, ami pl. eddig nyilvánosan nem közölt fényképeket is tartalmaz.

Ehhez ajánló gyanánt hozzá lehet tenni, hogy a rohamtüzérség megszervezését, kiképzését, harceljárását a kiadó előszava, a terjedelmes lábjegyzetek és nyilván maga a szerző is kielégítő részletességgel ismertetik. Ha egy ilyesfajta, a poptörténetírásban egyébként ritkán taglalt hadszervezeti folyamat iránt egy laikus netán illúziókat táplálna, ez a monográfia minden bizonnyal el tudja oszlatni azokat. A csapatnem kiképzését előkészítő keret-parancsnokság 1943 májusában kezdte meg működését Hajmáskéren, az osztályok szervezeti kereteit pedig gyorsított, majd kényszerűségből kukába dobott ütemterv szerint 1944 októberére kellett volna teljesen kialakítani. Ha ez történetesen meg is valósul, a hadiállományra való feltöltés még derűlátó várakozás szerint is minimum két további évet igényelt volna. Ráadásul egy olyan helyzetben kalkuláltak így, ahol bizonyos potenciális nehézségek nem is játszottak szerepet, elvégre a koncepcióhoz a német minta adott volt, a Zrínyihez pedig nem volt szükséges új löveget és alvázat alkotni.

Mindemellett a haditechnikai aspektustól elvonatkoztatva elmondható, hogy a rohamtüzérek története csak egy részét képezi a memoárnak, talán nem is a legfontosabbat, és Billnitzer sem a budapesti csatában szerezte meghatározó háborús tapasztalatait. Azok közül az idegenkedéssel vegyes undort emelhetjük ki, amit szavai tanúsága szerint kiváltott belőle az általa idealizált katonai erények sorozatos megcsúfolása. Hivatását nagy felelősségtudattal látta el, és rendületlenül hitt a tiszti példamutatás és gondoskodás jelentőségében, így beosztottjai igen nagy tisztelettel viszonyultak hozzá. Hamar rá kellett viszont ébrednie, hogy ezzel inkább a kivételt erősíti a szabály helyett. Számos példáját ismerteti annak a könnyelmű, nyegle és közömbös hozzáállásnak, amely sajnálatos módon a tisztikar nem elhanyagolható hányadát jellemezte.

134.jpg

Nehezen firtatható következtetése szerint ez jelentősen hozzájárult a politikai összeomlásokba torkolló katonai összeomlásokhoz, melyeket kénytelen volt átélni. Talán a kijózanító élményekkel magyarázható az erős gyanakvás és hidegfejű realizmus, amellyel általában véve szemlélte környezetét, a németeket és angolszász ellenségeiket, a hazai politikai és katonai vezetést egyaránt. A rendszer történelemszemléletével és politikájával szemben is nagyfokú szkepticizmust tanúsított, bár az ő státuszában aligha volt nyilvánosan vállalható az ilyesmi. Emlékirataiban talán a legfőbb visszatérő motívumot jelenti az árulás, amit hol katonatisztek, hol politikai szereplők és tisztviselők követnek el olyanok ellen, kiknek a bizalmát elvileg bírniuk kellene. Az efféle elvtelenséget ki nem állhatta, így nem élt a neki többször felkínált lehetőséggel sem, hogy katonáit, illetve egykori bajtársait magukra hagyva Nyugatra meneküljön.

Egyetlen alkalommal választotta az elszakadást a csapatától, akkor is kényszer hatására. A budapesti ostrom végső szakaszában a hadvezetés arra gyanakodott, hogy megmaradt tüzéralakulataival együtt át akar állni az ellenséghez, ezért indoklás nélkül az akkori parancsnokságra, az Alagútba rendelték. Ott tájékoztatták a kitörés tervéről, de olyan későn, hogy egységeihez visszatérni már nem tudott, még a gyülekeztetésükre sem maradt idő - a jelek szerint a németek rájuk is a kísérletet fedező utóvéd hálátlan szerepét osztották. Saját megfontolásaira Billnitzer így emlékezett:

...a rohamtüzérosztályok azonban ne mozogjanak a sötétben sehová, maradjanak a helyeiken...tekintettel arra, hogy lőszerünk, benzinünk nincs, semmi értelme, hogy embereimet oly viszontagságoknak tegyem ki, amelybe sokan belepusztulnának. Hiszen kellőképp már védekezni sem tudunk. A leghelyesebb tehát, ha a jelenlegi helyzetükben bevárják az oroszt. Én a kitörést megkísérlem, és ha ez sikerül, személyesen tájékoztatni fogom a fővezérséget olyan értelemben, mint ahogyan azt már a körülzárás alkalmával írásban tettem. Feltárva teljes részletességgel a való helyzetet. A város eddig bekövetkezett hiábavaló rombolását, a polgári lakosság szenvedéseit és veszteségeit, a németek magatartását, amelyben az jutott kifejezésre, hogy úgy tekintették Budapestet, mintha ellenséges város lenne...

A fővárost sikerült elhagyniuk ugyan, de a kimenekítésükre indított felmentő támadás kudarcba fulladt, mondhatni Billnitzer addigi kiábrándító tapasztalataival összhangban. A vezetése alatti kis csoportot Perbál térségében elfogták, úgyhogy ígéretét a történtek feltárására már csak abban a formában teljesítette, hogy 1976-ban bekövetkezett haláláig gondosan naplóba jegyezte le emlékeit, összesen 221 oldalon. Jobb híján csak az asztalfióknak dolgozhatott, hosszú távra tervezve, hiszen esély sem volt arra a Kádár-rendszerben, hogy megjelenhessenek egy szovjet hadifogságból visszatért veterán emlékiratai, akit koholt vádak alapján háborús bűnökért börtönbüntetésre ítéltek, de idő előtti szabadulása után is csak a társadalmi hierarchia aljára szorított másodrangú állampolgárként kezeltek, érvényesítve a többé-kevésbé általános társadalmi szabályt, mely szerint a jószándék megtorlása sosem marad el. A napló is csak azért kerülhetett a nyilvánosság elé, mert 2005-ben "Bill apó" idősebb lánya a Hadtörténelmi Levéltárnak ajándékozta azt. Utószó helyett pedig álljon itt belőle egy további idézet, magyarázatul szerzőjének döntéseire:

...nincs az, hogy a csapatot már megmenteni úgysem lehet! Akkor is a parancsnoknak az élükön kell maradnia, mert csupán az a tudat, hogy a parancsnokuk velük maradt, megnyugvást, biztonsági érzetet ad az alárendelteknek, azért is, mert a parancsnokuk valamilyen súlyos helyzetben is enyhíteni tud azon.            

 

6 komment


| More

Címkék: recenzió 2.vh

A bejegyzés trackback címe:

http://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr8613211835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

==T== 2017.11.10. 12:13:36

Való igaz, hogya II. vh után eltűntek a rohamlövegek, de szvsz a szovjet/orosz Nona, Vena, Lotus járművek valamint a svéd CV90 AMOS sok szempontból új életet lehelnek a kategóriába (ezek közvetlen irányzású tüzelésre is képes önjáró 120mm-es aknavetők APC/IFV alvázon, forgatható toronnyal).

bloggerman77 2017.11.10. 14:12:47

A Bundeswehr részére a 1960-as években fejlesztették ki a Panzerjäger Kanone 90-et, a szovjetek az ASzU-85 légiszállítású önjáró löveget - tewhát nem lehet azt mondani, hogy teljesen eltűntek volna a 2. VH után.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2017.11.10. 22:09:36

@bloggerman77: Ezeket a típusokat nem nevezném rohamlövegeknek.

PéterVirág 2017.11.11. 11:19:00

A rohampápa tudtommal nem Billnitzer Ernő volt, hanem a huszas években rohamtanfolyamokat szervező Kalándy Imre.

Fredddy 2017.11.13. 12:10:11

@Rammjaeger83: volt egy SzU-122-54 is, az ötvenes évek végén, a T-54-es alvázán.
De egyébként igen, a hetvenes évekre a rohamlövegek, a páncélvadászok és a nehézharckocsik szerepét is teljesen átvették a közepes harckocsik.