"Minden országnak van öröksége, amelyről az örökösök nem könnyen és nem szívesen mondanak le." /Donald Rayfield/
Az utóbbi évek egyik sajátos médiafejleményeként tartható számon, hogy a 2. világháború orosz értelmezése (is) szemmel láthatóan egyre nagyobb nyilvánosságot kap külföldön. Az orosz állami televízió által a közelmúltban a szovjet szerepvállalásról indított Nagy Háború c. dokumentumfilm-sorozat új évaddal jelentkezett, és a határokon átnyúló együttműködés példájaként a History Channel is műsorra tűzte (a nem sokkal fantáziadúsabb) Szovjet Vihar: a 2. Világháború Keleten címmel és angol (ill. nálunk magyar) szinkronnal. Az ötletgazdák bizonyára a "Vörös Vihar/Áradat/Gőzhenger" elnevezéseket is fontolóra vették, melyek hatékonyabban keltik fel ugyan a figyelmet, viszont túlságosan a hidegháborús nyugati narratívához kötődnek.
Egy kedvcsináló előzetes:
A hadtörténelem iránt érdeklődők ugyebár kicsiny, de elkötelezett szubkultúrát alkotnak a virtualitásban is (nem beszélve a haditechnika szerelmeseiről, akik bizonyára náluk sokkal többen vannak), így nem csoda, hogy szorgos kezek az összes szinkronizált epizódot feltöltötték a netre, melyeket az olvasók kedvéért csokorba gyűjtöttünk.
Az eredeti nyolc rész:
A Barbarossa-hadművelet (magyarul itt)
A moszkvai csata (magyarul itt)
Leningrád ostroma (magyarul itt)
A sztálingrádi csata (magyarul itt)
A kurszki csata (magyarul itt)
A Bagratyion-hadművelet (magyarul itt)
A Dnyepertől az Oderáig (magyarul itt)
A berlini csata (magyarul itt)
A később készült részek:
A kijevi csata (magyarul itt)
Harcok a Kaukázusban (magyarul itt)
Szevasztopol ostroma (magyarul itt)
A rzsevi csaták (magyarul itt)
A légiháború (magyarul itt)
A tengeri háború (magyarul itt)
A partizánháború (magyarul itt)
Hírszerzés, titkos műveletek (magyarul itt)
(Az epizódok megtekinthetők itt vagy itt is.)
Az angol nyelvű narráció nem mindig követi hűen az eredetit, elvégre a SzU történelméről vajmi keveset tudó brit/amerikai nézőknek tanácsos külön elmagyarázni néhány témába vágó dolgot, pl. a keleti fronttal kapcsolatos háborús propagandáról. Ám további módosítások szükségtelenek voltak, és ez nem véletlen. Az amerikai és szovjet televíziózást annak idején teljesen más módszertan és stílus jellemezték, mostanra azonban mintha az orosz médiamunkások a nyugati kultúrhegemóniának való alárendelődéssel mondanának búcsút saját hagyományaiknak. A Szovjet Vihar hatásvadász stílusa, a kosztümös színészek alkalmazása, a CGI egyetemes használata, a rendszeresen megnyilvánuló fegyverfetisizmus mind-mind az amerikai médiahagyományokat idézik.
Az egyes epizódokban feldolgozott témákat elnézve pedig látszik, hogy a hasonlóságok nem merülnek ki ennyiben. Persze ebben sincs új a Nap alatt - legnagyobb győztes háborújuk felemlegetésekor az egyes nemzetek hajlamosak az öntömjénezésre, és ami szelektív memóriájukban megmarad az eseményekről, az két kategóriába sorolható: az eposzi magasságokba emelt diadalok (pl. Sztálingrád), továbbá a közelgő vereség árnyékában is töretlen kitartás hősies megnyilvánulásai (pl. Szevasztopol).
Egy kirívó kakukktojást azonban fel lehet fedezni az epizódok között, mintegy bizonyítékul arra, hogy a gondosan kialakított történelmi kánonba nem passzoló kellemetlen mozzanatok is (jó esetben) előbb-utóbb nyilvánosságot kapnak. Az orosz népszáj nyersen "rzsevi húsdarálónak" nevezte a Vörös Hadsereg három nagy kísérletét, melyek 1942 folyamán (jan-feb., júl-aug., nov-dec.) a Rzsev-Szicsevka-Vjazma térségében kialakult német kiszögellés felszámolására irányultak, és a kb. 1,2-1,5 milliós teljes élőerő-veszteség (gyengébbek kedvéért: halottak + sebesültek + fogságba esettek) dacára nem eredményeztek jelentős előnyomulást. Annak idején "csigaoffenzívának" gúnyolták a nyugati szövetségesek majdnem két éven át tartó vergődését az olasz fronton, ám ez szinte lendületes volt ahhoz a rettenethez képest, amit a rzsevi kiszögellés erdei, mocsarai és folyóvölgyei között elszabadítottak a szembenálló parancsnokok.
(Aki kényes a magyar fordítás színvonalára, amit ebben a műfajban joggal szoktak lesújtó kritikával illetni, annak értelemszerűen az eredeti videót javaslom.)
A sorozat készítői gyaníthatóan nem nyúltak volna ehhez a témához, ha korábban nem dolgozza fel ugyanazt a múlt átértékelése jegyében az NTV csatorna, a szélesebb közönség érdeklődését is felkeltve:
A rzsevi harcokról dióhéjban már szót ejtettünk, akit pedig komolyabban érdekel a téma, itt bővebben tájékozódhat. Amire itt érdemes kicsit részletesebben kitérni, az a manipulatív történetírás hagyománya, amelybe eme események utólagos szovjet/orosz feldolgozása - vagy inkább fel nem dolgozása - is illeszkedett. A mítoszépítés - amely végső soron magát a manipulációt is indokolja - általában véve minden emberi közösségre jellemző volt és lesz, egy országnak pedig nyilván számtalan oka lehet arra, hogy történelme egyes részleteire fátylat borítson.
Van példa arra, hogy két politikai rendszer hallgatólagos egyetértésben egymás szennyesét mossa, megpróbálva megelőzni ezzel a népeik között ellenséges érzelmi viszony kiéleződését. Nyilvánvaló szempont lehet az egyes állami intézmények - ebben az esetben a hadsereg - társadalmi presztízsének védelme is. Tisztán szakmai megfontolások is érvényesülhetnek: egy hadsereg nem szívesen osztja meg másokkal a vérrel megfizetett háborús tapasztalatait, inkább igyekszik azokat megtartani magának. Máskor pedig a krónikásoknak olyan politikusok, katonák életrajzaiból kell "kifelejteniük" a kínos részleteket, akik időközben nemzeti hősökké avanzsálódtak, és magas pozíciókba kerültek. A rzsevi csaták - és általában véve a keleti front elhallgatott csatái - esetében főleg az utóbbi volt jellemző. A mai posztban erre mutatunk be röviden néhány példát .
A Nagy Honvédő Háborút lezáró berlini győzelem Zsukov és Konyev nevéhez fűződött, így természetesen ők váltak a szovjet történelem legtöbbet dicsőített marsalljaivá. A párt iránti hűségük mellett a belpolitikai változások során is "jó" helyre álltak, pl. Konyev volt a főbíró a volt állambiztonsági főbiztost, Lavrentyij Beriját halálra ítélő zárt tárgyaláson (igaz semmiféle jogi végzettséggel nem rendelkezett). Ennek megfelelően békeidőben is magas polcon maradtak - Zsukov később honvédelmi miniszter lett, Konyev pedig a VSz Egyesített Fegyveres Erőinek parancsnoka. A kettejük közötti, meglehetősen ambivalens munkakapcsolat azonban korábban nem mindig hozta meg a várt eredményt.
Sorsuk 1941 októberében keresztezte egymást a legmarkánsabb módon, amikor is a Konyev parancsnoksága alatti Nyugati Front (szovjet terminológiában ez hadseregcsoportot jelentett) három hadseregét katlanozták be a németek Vjazmától nyugatra. Konyevet leváltották és felelőssé tették, az agyonlövéstől csak Zsukov közbenjárása mentette meg.
A Kalinyini Front élére került, és ebbéli minőségében kulcsfontosságú szerepet játszott a Rzsev környéki csatákban. Egyébként ez, nem pedig Berlin volt az első város, melynek ostromára Zsukovval közösen indult el. A német kiszögellés felszámolására tett második kísérlet 1942. július 30-án kezdődött, de a Zsukov vezette Nyugati Front az elhúzódó esőzések miatt csak öt nap késéssel csatlakozott a támadáshoz. A harcok majdnem egy hónapon át elhúzódtak, és kb. kétszázezres élőerő-veszteségük dacára a szovjet csapatok csak három városka visszafoglalását könyvelhették el.
A szegényes eredményhez a képzett tisztek szokásos hiánya mellett a légi- és tüzérségi támogatás elégtelen szintje is hozzájárult, ez utóbbi pedig abból fakadt, hogy a szovjet vezérkar számára a hadművelet másodlagos fontossággal bírt a front déli szakaszán folyó harcokhoz képest. Ha az offenzíva nem is haladt előre, német erők átcsoportosítását akadályozta meg a sztálingrádi hadszíntérre, és ezzel betöltötte minimális - de a jóváhagyott történelmi kánonba később aligha illeszthető - feladatát. Hasonló okokból fulladt ki a "Mars" kódnév alatt indított 3. kísérlet a rzsevi kiszögellés felszámolására, amelyben Konyev immár a Nyugati Front parancsnokaként vett részt. Zsukov ajánlotta be korábban saját utódjának, neki magának pedig a főparancsnokság (Sztavka) képviselőjeként az összes bevetett hadsereg támadását kellett volna összehangolnia az offenzíva második, csüggesztő szakaszában, miután a sztálingrádi frontszakaszról hazarendelték. A történteket Zsukov az emlékirataiban igyekezett röviden és vázlatosan kimagyarázni, pl. a kedvezőtlen terepviszonyokra való, meglehetősen átlátszó hivatkozással, míg Konyev egyszerűbb, de hatásosabb módszert választott: ő is kötelességtudóan megírta emlékiratait, de 1943 előtti hadműveletekkel ezekben nem foglalkozik.
A német hírszerzés jelentései szerint csak Konyev csapatai közül 42 ezren estek el. Balszerencséje ezzel nem ért véget, ugyanis a sztálingrádi diadalon felbuzdulva - és az előző téli hibákból nemigen tanulva - a Sztavka azonnal grandiózus hadműveleteket rendelt el a front több szakaszán, melyektől teljes német hadseregcsoportok felmorzsolását remélték. Ezek során a Nyugati Fronthoz tartozó 16. hadsereg - egy másik, sokat sztárolt tábornok, Bagramjan vezetése alatt - 1943 februárjában Kalugától délnyugatra leragadt, és súlyos veszteségeket szenvedett. Konyevet a kitűzött feladatok sikertelen teljesítésére hivatkozva leváltották, majd áthelyezték az Északnyugati Front élére. Pont időben érkezett ahhoz, hogy asszisztáljon egy másik nagy és elfeledett blamázshoz.
A Zsukov által (részben) tervezett és irányított Sarkcsillag-hadműveletnek fel kellett volna számolnia a leningrádi ostromgyűrűt, majd elérnie a Narva-Pszkov vonalat. Az előnyomulás ennek ellenére itt is elég korlátozott mértékűre sikerült, igaz ez nemcsak a parancsnokok felelőssége volt. A tavaszi olvadás következtében az egyébként is kedvezőtlen, erdős-ingoványos terepen az utak sártengerré változtak, az 1. gárda-harckocsihadsereget pedig, amelynek főszerepet kellett volna játszania az offenzívában, a Sztavka a frontvonal déli szakaszára csoportosította át egy német ellentámadás visszaverésére. Az Északnyugati Front erői Sztaraja Russza közelében támadtak, de csak 20 km-t haladtak előre és 103 ezer fő veszteséget szenvedtek el, míg a szembenálló német erők - melyek ebben az esetben is hatékonyabban védekeztek, mint amire a szovjet vezetés számított - 14 ezret.
Konyevet megint leváltották, de retorziók ekkor sem érték. Később az 1. Ukrán Front élére került, s így a nevéhez fűződő következő kudarcnak érdekes módon magyar vonatkozása is volt. A kelet-kárpáti támadó hadművelet során (1944. szept 8. - okt. 28.) az 1. és 4. Ukrán Front csapatainak egy meglehetősen hagymázas, gyorsan "kidolgozott" terv szerint déli irányban kellett volna keresztülvágniuk a hegyes-völgyes Szlovákián, hogy az ott zajló nemzeti felkelést mellesleg kisegítve az Alföldön előnyomuló 2. Ukrán Fronttal együtt jelentős német-magyar erőket ejtsenek csapdába. Az elképzelésnek hamar búcsút kellett mondani, az 1. Ukrán Front 38. hadserege pl. már a Dukla-hágónál elakadt az 1. német páncéloshadsereggel folytatott véres harcokban (a csata emlékművét lásd lent), de a 4. Ukrán Front erői sem jutottak messzire a Kárpátok bércei közt. Mellesleg Konyev és Zsukov mellett a 38. hds. parancsnoka, Kirill Moszkalenko tábornok is fontos szerepet játszott Berija megbuktatásában, így a későbbiekben természetesen az ő tevékenységét is az ajnározás, semmint a kritikus hangvétel illette meg a hivatalos történetírásban.
A szimbolizmus félreérthetetlen, de félrevezető is.
Befejezés gyanánt mindenképpen említést érdemel még az elhíresült, de a 2. világháborúban felemás eredményeket elérő szovjet tábornokok közül Vaszilij Szokolovszkij, aki szintén közeli munkakapcsolatban állt Konyevvel. 1943. február és 1944. április között a Nyugati Front parancsnoka volt, előtte és utána pedig a vezérkari főnök feladatait látta el Konyev mellett a Nyugati ill. a 1. Ukrán Frontnál. A háború után a honvédelmi miniszter helyettese, majd a Szovjet Hadsereg vezérkari főnöke lett, Hruscsov pedig a szovjet katonai gondolkodás afféle aduászának tette meg. Pályafutása alighanem egy példa a sok közül arra, hogy egy katonatiszt lehet jó elméleti szakember és tervező, vagy pedig gyors döntéseket hozó, tettrekész és sikeres harctéri parancsnok, de mindezek az erények ritkán egyesülnek egy emberben. Vezetése alatt ugyanis a Nyugati Front összesen 11 hadműveletet indított Orsa és Vityebszk térségében a német vonalak áttörésére, és noha minden fegyvernem terén fölényben voltak, még harcászati sikereket sem értek el. A halottak és sebesültek száma majdnem elérte a 282 ezer főt, és közben ellőttek 7261 tehervagon lőszert - többet, mint ugyanebben az időkeretben bármelyik szovjet front. Szokolovszkij mentségére legfeljebb annyit lehetett volna elmondani, hogy "csak" egy harckocsi- és egy gépesített hadtest páncélostámogatására számíthatott, fő ellenfele pedig az egyik legkeményebb teuton dió, a védekező harcokhoz sokat értő Gotthard Heinrici tábornok vezette 4. hadsereg volt. Mindenesetre a belorussziai offenzívák is eltűntek az emlékezetlyukban, hogy az ő szakmai hozzáértését se kérdőjelezhesse meg senki.
Utolsó kommentek