"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Utolsó kommentek

Cikkek

  • KatPol Kávéház XXXVIII. - A hidegháború vonatszerencsétlenségeA koreai háború kapcsán korábban tett ígéretünknek megfelelően podcastunkban a népi Kína másik nagy hidegháborús katonai beavatkozását is szemügyre vesszük. Mai adásunk általános témája a "második...
  • [Recenzió] A mélység lovagja"Én megtagadnám, hogy ezzel a ládával hajózzak!" - ennyire nyers következtetést vont le Otto Hersing, a német császári tengeralattjáró-flotta egyik kiválósága, miután 1915-ben megtekintette...
  • KatPol Kávéház XXXVII. - Zarándoklat a műanyag TigrishezHosszú kihagyás után podcastunkban ma ismét egyfajta útleírás következik, ezúttal több németországi múzeum meglátogatásáról. Az adás letölthető innen. A 2015-ös munsteri utunkról készített beszámoló...
  • KatPol Kávéház XXXVI. - Az igazi vörös októberVégre feküdhetsz a hátadon,mert tiéd a gödör mélyeés a föld súlya,ami nyom.El fogunk felejteni téged,barátom. míg otthon:újság az asztalona tévé bekapcsolva. /Jim Morrison - Az ismeretlen...
  • [Recenzió] Akiknek nem volt meg a 8 osztály"... nem az első világháború nagy elvesztésének az általános nagy indokait kerestem, hanem csupán ama lazaságokra, fegyelmezetlenségeket is előidéző esetekre kívántam rámutatni, amelyeknek elhárítása...

Facebook

Címkék

1.vh (4) 2.vh (80) afganisztán (52) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (23) argentína (3) atom (38) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) baltikum (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (52) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (63) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (6) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (9) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (1) etiópia (8) eu (11) évforduló (28) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (24) filmklub (5) franciák (34) fülöp szigetek (1) fürtös bomba (2) gáz (9) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (30) haditengerészet (24) hadsereg a politikában (24) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (12) hidegháború (35) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (67) irán (72) izland (1) izrael (107) japánok (21) jemen (11) jordánia (7) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (62) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (14) korea (18) koszovó (11) kuba (6) kurdok (8) légierő (50) lengyelek (9) libanon (45) libéria (6) líbia (14) macedónia (3) magyarország (37) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) migráns (6) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (18) ndk (4) németek (45) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (94) összeesküvés (5) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (48) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (9) rádió (44) rakéta (15) rakétavédelem (15) recenzió (11) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) SS (4) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (31) szlovákia (2) szolgálati közlemény (94) szomália (23) szovjetunió (64) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (41) terror (66) thaiföld (9) törökország (28) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (15) ulster (2) usa (156) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (11) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (23) vitaposzt (7) wehrmacht (23) zamárdi (1) zimbabwe (4) zsámbék (1) zsoldosok (14)

A Garuda felszáll?

2009.10.22. 08:00 CSM

Tegnapelőtt beiktatták második ciklusára Susilo Bambang Yudhoyono (SBY) indonéz elnököt. A nyugalmazott tábornokból lett reformista politikus újabb öt évet tölt el a világ legnépesebb muszlim országának állam-és kormányfői székében. A régi-új elnök lényegesen szélesebb belpolitikai és külpolitikai mozgástérrel vághat neki 2014-ig tartó mandátumának. Utóbbi különösen újdonságként hathat.

Belpolitika-kormányalakítás
Maga a beiktatás és a kormányalakítás elsősorban a belpolitikai aspektusok szempontjából fontos. Az elnök eleve parlamenti koalíciós többségére (56%) támaszkodhat, ugyanakkor az októberben a választási kudarc után pártelnököt váltó, a Suharto-érában (1966-98) domináns, majd a Reformasi idején is rövidebb megszakításokkal kormányzati tényező Golkar is kész támogatni az elnököt (főleg pozíciói megtartásának reményében) új vezetője, a SBY-val való szakítást mindig is ellenző milliárdos, Aburizal Bakrie révén. A választások után az ötéves ellenzéki szerepet (és a "húsosfazéktól” való távolságot) megunó PDI-P egyes vezetői is közeledni kezdtek az államfő felé, különösen a Megawati Sukarnoputri exállamfő-pártelnöktől egyre inkább különutas politikát folytató férje, Taufik Kiemas révén. Taufik már a tavaszi államfőjelölt-állításkor is közös PDI-P-PD indulást szeretett volna összehozni, sikertelenül. Most viszont Yudhoyono és pártja támogatta az ambiciózus Taufikot a Népi Konzultációs Gyűlés (az elnököt beiktató, parlamenti és regionális képvielőkből álló testület) elnöki tisztének megszerzésében, nyilvánvaló gesztust téve annak érdekében, hogy esetleg rugalmasabbá válhat a PDI-P magatartása. Taufik egyébként a koalícót  támogatná, valószínűleg a Megawatival közös lányuk és egyben a Sukarno-dinasztia következő generációja, Puan Maharani valamilyen kormányzati poszthoz való juttatásának és majdani politikusi karrierjének felépítése reményében (Puan Maharani az idén lett a parlament tagja).

A beiktatáson egyébként Megawati „természetesen” nem jelent meg (a lánya szerint azért mert "nem érezte jól magát" - zsinórban két KO-ízű választási vereség után lehet így is fogalmazni, valójában SBY-val közmondásosan rossz viszonya lehet a valódi ok). Hiányzott Abdurrahman Wahid exállamfő (1999-2001) is, de ő egészségügyi okokból maradt távol. A többi még élő volt államő és alelnök jelen volt, bár a beiktatást levezénylő Taufik többször is elfelejtette Habibie volt elnököt (1998-99) és Kalla leköszönő alelnököt megnevezni.
 
Yudhoyonótól és új kormányától egyébként a reformok folytatását, sőt fokozását, különösen a gazdaságot fékező korrupció és bürokrácia csökkentését várják - ezt egyébként meg is ígérte, bár elmúlt ötéves ténykedése alatt itt alig volt eredmény - és próbálkozás. Egyedül a korrupcióellenes harcban sikerült pár "nagy halat" kifogni (köztük az elnök fiának apósát), de ez csak a jéghegy csúcsa. A külföld emellett az utóbbi évek  gazdaságpolitikájának folytatását szeretné látni, erre nemcsak Boediono jegybankelnök alelnökké jelölését vették jó néven, de Sri Mulyani Indrawati pénzügyminiszter megtartását is szívesen látta garanciaként. Kérdés azonban, hogy a gyorsan növekvő népesség, a szegénység és a még mindig magas munkanélküliség kihívásaival hosszabb távon tud-e valamit kezdeni a kormány.
 
A beiktatást követő napon, október 21-én Yudhoyono megnevezte új kormánya tagjait. A 34 miniszterből 14 pártonkívüli, 20 pártpolitikus. Az október elején a Golkar elnökévé megválasztott, a Yudhoyono-kormánnyal való együttműködést támogató Aburizal Bakrie pártját csatlakoztatta a második Yudhoyono-kabinethez. Az elnök ugyanakkor a Golkarnak "adott is meg nem is": mindössze három kisebb és közepes súlyú miniszteri tárcát adott a pártnak, emellett a Golkar egyetlen prominense került csak be a kormányba. 11 tárca jutott az iszlám pártoknak (ahol viszont a pártok vezetői is mind miniszteri székhez jutottak), 6  pedig SBY pártjának, a Demokrata Pártnak (PD). A külföldi piacok várakozásait beteljesítve helyén maradt a jó indonéziai makrogazdasági mutatókért felelős Sri Mulyani Indrawati pénzügyminiszter-asszony. A PDI-P (Megawati) túl sokáig váratta válasszal Yudhoyonot, így bármennyire is akarta Taufik a PDI-P (illetve lányuk) kormányba léptetését, felesége keresztülhúzta számításait: a PDI-P kimarad az új kormányból.

A külügyminiszteri székben a nyolc évig a posztot betöltő Hassan Wirajudát Marty Natalegawa, Indonézia jelenlegi ENSZ-nagykövete váltja.
 
Mindez felvet néhány kérdést. Ha az elnök bevette kabinetjébe a bürokráciában jó beágyazottsággal bíró Golkart, ez sokak szerint a reformok gátja is lehet, noha a Golkar meglehetősen kis súlyt kapott a kormányban, ahogy a parlamentben is jelentősen meggyengült (19%-ra). Ugyanakkor az iszlám pártokat (összesen 30%) is ki kell elégítenie az elnöknek, érdekütközés esetén pedig ellenük csak a világi Golkarra támaszkodhat az államfő pártja (26%).

Az is igaz persze, hogy a nagy parlamenti többség egyfelől nagyobb lehetőséget is jelent. Az ellenzék a meggyengült PDI-P-ből, a Gerindrából és a Hanurából áll, melyek összesen a parlamenti helyek alig negyedét birtokolják (amennyiben a PDI-P nem támogatja a kormányt kívülről - valamilyen engedmény fejében). Így az elnöknek sokkal nagyobb mozgástere van a reformok felé, mint a 2004-2009-es ciklusban, ráadásul az alelnök "gyenge", pártpolitikába nem beágyazott személy lesz (ellentétben a 2009-ig legnagyobb kormánypártot vezető Jusuf Kallával).

Az már egy másik dolog, hogy a Golkar kormányzati részvétele és a PDI-P  esetleges (természetesen jól fizető állásokért és üzletért) kormányt támogató magatartása (utóbbinak persze legnagyobb akadálya maga a SBY-val szóba állni nem akaró Megawati lehet) mennyire erősítené a bimbózó indonéziai demokráciába vetett hitet. A(z elit)pártok ugyanis nemcsak kampányban hangoztatott ellenzéki szerepüket vágnák sutba  (a Golkar már meg is tette) egy ilyen lépéssel (bár valahol mintha már láttunk volna ilyet), de újra bizonyságát adnák annak, hogy a jakartai elit bizony jobb esetben csak a választásokon veszi figyelembe a lakosság akaratát, de azután már teljesen mindegy, ki kire és miért szavazott. Eleve sokan kritizálták az elnököt azért, hogy nagyarányú győzelme ellenére túl sok kompromisszumot kötött. A két legnagyobb muszlim szervezet, a Nahdlatul Ulama és a Muhammadiyah is már előre bírálta a pártok hatalomhoz való dörgölőzését. Ez pedig épp a rendszerbe vetett és az utóbbi pár évben megerősödő hitet kezdené ki: ami egy gyorsan növekvő népességű és szegénység által sújtott országban akár kockázatos is lehet, amennyiben a rendszeren kívül keresnének bajaikra megoldást.

Legyen pédául arról szó, kik maradnának ellenzékben. a Wiranto-féle populista Hanura és a Prabowo-féle még populistább Gerindra. És ne feledjük: Yudhoyono nem újrázhat 2014-ben, Prabowo viszont ismét indulhat. És az akkori, népességnövekedés miatt igencsak megfiatalodó választópolgárság elsőként szavazó tagjai már nemigen fognak emlékezni Prabowo kilencvenes évekbeli szerepére, amikor még csak néhány évesek voltak. Ráadásul a most már kb 75%-os parlamenti többséget birtokló kormány (ami 90% fölé emelkedhet, ha a PDI-P mégis kívülről támogatná a kabinetet) pártjai sokak szerint így is azt tehetnek amit akarnak, ignorálva az erősödőben lévő civil szervezetek  érdekeit, vagy legrosszabb forgatókönyvek szerint akár autoriter tendenciáknak utat engedve, amitől egyes civil szervezetek tartanak - az is igaz viszont, hogy a Reformasi idején léteztek már nagy parlamenti többséggel bíró kormányok, ám ezzel a helyzettel senki nem próbálkozott meg visszaélni.  
 
Külpolitika-fokozódó aktivitás és új lehetőségek?
Még érdekesebb lehet azonban a külpolitika kérdése. Indonézia figyelmét 1998 óta talán most először nem vonják el a  a belső problémák a külpolitikától. Már Yudhoyono első ciklusa idején is megfigyelhető volt némi külpolitikai aktivizálódás, ám beiktatási beszédében a külpolitikára csak nagy általánosságban kitérő Yudhoyono erősödő aktivitást ígért Délkelet-Ázsiában az ismét egyre inkább Indonézia által vezetett Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségében (ASEAN), illetve már korábban is erősen elkötelezte magát a klímaügyben is (lásd pl a bali klímakonferencia), akárcsak a G20 legutóbbi Pittsburgh-i értekezletén. Yudhoyono az ENSZ Millenniumi Fejlesztési Céljainak eléréséhez is segítséget ígért. Ezek a szavak.
 
Kérdés, mennyire fogja valódi lépésekre váltani homályosnak hangzó programját Indonézia külpolitikájában Yudhoyono. Indonézia az utóbbi években valóban elsősorban klímaügyben és az elmúlt két-három évben még a demokrácia érdekében hallatta a hangját a nemzetközi porondon. Más kérdés, hogy otthon épp az emberi jogi helyzet további javulását és a visszaélések felderítését és megbüntetését kérik számon az elnökön - némileg joggal. Igaz persze az is, hogy a gazdasági válság óta egyre nagyobb figyelmet kapó G20 tagjaként Indonézia első emberének a külföld ingerküszöbének elérésére is módja van - a várakozások indikátora lehet a beiktatáson jelenlevő viszonylag népes és rangos külföldi vendégsereg is. De hogy befolyásolja ez a külpolitikát?
 
A külpolitikai szemlélet
 
Az ország függetlensége óta Indonézia hivatalosan „Független, Aktív” (Bebas, Aktif) külpolitikát folytat, ez azonban inkább hagyomány. Indonézia külpolitikáját, ha gyakorlatiasabban akarjuk megfogni, Perwita nyomán három koncentrikus körrel írhatjuk le.

A legbelső kör az ASEAN keretei közé „szoruló” Délkelet-Ázsia, ahol Indonézia legnagyobb gazdaságú és legnépesebb országként a Suharto-kor utáni átmenet zötyögősebb évein túljutva vezető szerepet tölt be ismét.

A közbülső kört lényegében négy ország, a délkelet-ázsiai régió "külső hatalmai" alkotják: az USA, Ausztrália és Japán már a Suharto idején képviselt nyugati orientáció óta, illetve az ezredforduló utáni évektől Kína is ide tartozik, India pedig egy idő múlva ide fog tartozni.

A külső kört némi túlzással „az összes többi” megnevezéssel írhatnánk le, azzal a megkötéssel, hogy ezen a csoporton belül is kiemelt szerepet játszanak a nagy befektetők vagy fontos kereskedelmi partnerek (Dél-Korea, Nagy Britannia, Hollandia, Németország, India, Oroszország, Irán, stb). Érdekes az Iránnal ápolt szívélyes kapcsolat esete: az alapvetően Nyugat-orientált Indonézia  kvázi Irán álláspontját támogatja a nukláris kérdésben, sőt Yudhoyono elsők között gratulált Ahmedinedzsádnak az idei választáson elért győzelméhez. Mindebben persze szerepe lehet annak is, hogy az újabban nettó olajimportőrré váló Indonézia épp Teherántól szerzi be olajigényének hetedét-nyolcadát.

Felvethető, hogy Indonéziának legnépesebb muszlim országként milyen a viszonya az iszlám országokkal? Nos, Indonézia külpolitikájában valóban megfigyelhető egyfajta „muszlim szolidaritási” elem, de csak módjával. Első látásra ennek egyik első megnyilvánulása lehetne akár a második indiai-pakisztáni háború idején (1965) a magát teljesen elszigetelő, a lényegében a maói Kínával együttműködő és kommunistákra támaszkodó Sukarno elnök (1949-66) Pakisztánt támogató magatartása. Ám kérdés: valóban muszlim szolidaritás dominált-e az aktus mögött, vagy inkább a Pakisztán érdekében harcias ultimátumot kiadó Peking támogatása? Elég valószínű, hogy utóbbi, merthogy Sukarnót egy hónappal később épp az általa üldözött, politikai iszlámot pártoló és kommunizmust elvető diákok támogatásával buktatták meg egy katonai (ellen)puccs keretében.

Indonézia ugyan Suharto uralmának elején részt vett Iszlám Konferencia Szervezetének (OIC) 1969-es rabati alapításakor, ugyanakkor a politikai iszlámot ekkor már partvonalra szorító Suharto nem igazán forszírozta az aktív részvételt egészen 1990-ig. Az 1980-as években megfigyelhető folyamatok hatására Suharto közeledni kezdett az iszlámhoz, elsősorban azért, hogy a maga alá gyűrt, ám még némileg ellenkező hadsereggel szemben illetve mellett új bázist keressen hatalmához. Suharto nemcsak az általa kontrollált politikai iszlám szervezetek terjedését támogatta, de aktívabban hallatta hangját az iszlám országok kapcsán is. Innentől valóban megfigyelhető Indonézia külpolitikájában bizonyos „muszlim szolidaritási” szál is. Persze csak módjával. Igaz, valószínűleg a korábbi évtizedekben tanusított indonéziai magatartásból kiindulva tett villámlátogatást Jakartában 1993-ban Jichak Rabin izraeli kormányfő annak érdekében, hogy Indonézia vegye fel a hivatalos diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat Izraellel, amit Suharto épp diktatúrája tetőpontján az utcai tiltakozások (!) miatt volt kénytelen elutasítani: Rabint nem a világ legnépesebb muszlim országának vezetőjének minőségében, hanem csupán az El Nem Kötelezettek Mozgalmának (NAM) soros vezetőjeként fogadta – és utasította el közeledését. Más kérdés, hogy az indonéz hadsereg elit alakulata, a KOPASSUS a nyolcvanas években kiképzési együttműködést folytatott a zsidó állammal, csak ezt akkoriban nem propagálták.
 
Érdekes, hogy a politikai iszlám legtekintélyesebb képviselőjeként működő, ám sok szempontból „liberális” Abdurrahman Wahid elnök például kormányzása (1999-2001) idején és azután is többször felvetette, hogy Indonézia létesítsen hivatalos gazdasági, sőt diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, ám ez az épp akkortájt kitörő második intifáda és a politikai iszlám pártok ellenkezése miatt mindig tárgytalanná vált. A muszlim szolidaritás azonban nem teljes és feltétlen. Nem működött például Koszovó függetlenségének elismerése esetében. Bár az USA-val szövetségben álló számos muszlim ország elismerte (Szaúd-Arábia, Törökország, Malajzia, Egyesült Arab Emirátusok, Jordánia), Indonézia „szolidaritását” igencsak könnyedén felülírta a területi integritás védelme mint legfőbb alapelv: ti. az egyoldalú lépések, szeparatizmusok, elszakadások és az ezekből kialakuló precedens az ország történetét ismerve némi allergiát vált ki jakartai politikai körökben. Indonézia lényegében pont ezekre hivatkozva máig nem ismeri el Koszovót.
 
Mindezek alapján tehát kijelenthető, hogy Indonézia diplomáciájának történetében sosem volt meghatározó faktor az iszlám szál és Indonézia külkapcsolataiban ritkán határozza meg úgy magát mint a legnépesebb muszlim ország. A "muszlim szolidaritás" ugyan elő-előkerült az elmúlt 20 évben, de sokkal inkább a jávai nagyvárosok utcáin például az Izrael vagy az Afganisztán elleni 2001-es amerikai  támadás ellen tüntető tömegek körében meghatározó, mint a jakartai Külügyminisztériumban.
 
Mégis mi várható?
 
Az a frázis, hogy „Indonéziát senki nem tartja ellenségének és Indonézia sem tart senkit annak” elsősorban a „belső körnek”, a délkelet-ázsiai régiónak szól, ahol azért az ASEAN keretei között is akad némi torzsalkodás és keményebb érdekellentét, ahogy például Malajziával is a közelmúltban. Indonézia egyébként az elmúlt pár évben lassan de biztosan az ASEAN-beli vezető szerepre törekedett, ez valószínűleg folytatódni fog (persze ez nem is csoda, hisz a szervezet tagországai összlakosságának kb 40%-át a 240 milliós Indonézia adja). Ezt azonban nem valamiféle befolyásként fogjuk fel: a szervezet egyik fő gyakorlati alapelvévé a kölcsönös be nem avatkozás vált (lásd pl a 2007 szeptemberi myanmari események idején történteket).
 
Indonézia értelemszerűen mindig is jó kapcsolatokra törekedett a "középső kör" országaival, ez ezután sem fog változni. Általában az USA volt az igazodási pont, bár Megawati elnöksége idején (2001-2004) Indonézia muszlim többségű lakossága és az iszlám pártok kormányzati szerepe miatt érthetően igen mérsékelt erőfeszítéseket tett a terrorellenes háború terén, SBY pedig meglehetősen keményen bírálta Bush klímaügyben tanusított magatartását. Yudhoyonónak valószínűleg kapóra jönnek a Hatojama Jukio-féle új japán kormány kelet-és délkelet-ázsiai fokozódó önálló szerepvállalásáról szóló tervek, hisz így módjában áll ellensúlyozni az utóbbi időben igencsak dinamikusan fejlődő kínai kapcsolatot – márpedig Indonézia ugyan 1990-es kapcsolat(újra)felvételük óta a Kínával való szorosabb (elsősorban gazdasági) kapcsolatok híve, de semmiképp nem szeretne Peking valamiféle „kistestvére” lenni, mint Sukarno elnökségének  utolsó éveiben. Jakarta úgy tűnik, sokkal inkább az ASEAN vezetőjeként szeretné felépíteni magát a nemzetközi életben, és gyorsan fejlődő gazdaságú és gyarapodó népességű délkelet-ázsiai régió vezető képviselőjeként szeretne világpolitika porondjára lépni, illetve a „középső kör” országaival is ilyen minőségében szeretne érintkezni.
 
A „külső kör” országai felé esetleg a Yudhoyono által említett aktivitás terén lehet némi változás, mégpedig abban az értelemben, hogy Indonézia esetleg igyekszik fokozni az utóbbi évek jó makromutatói ellenére igencsak mérsékelt befektetői kedvet. Ez jó lehetőség lenne egyébként a természeti erőforrásokban gazdag ország természeti kincseinek kitermelésébe befektetni vágyó országoknak és cégeknek is a kapcsolataik indonéziai szélesítésére vagy megalapozására.
 
Indonézia nemzetközi aktivitásában tehát azért ne számítsunk látványos változásra vagy külsőségekre: ráadásul Yudhoyono személyisége és elmúlt öt éves tevékenysége alapján kijelenthető, hogy nem hiperaktív, mint a franciák Sarkozyje, igaz, nem is botrányhős, mint az olasz Berlusconi és nem öltözködik extrém vagy jellegzetes módon, mint a regionális szószólóként gyakran fellépő Kadhafi.

 

6 komment


| More

Címkék: kína japánok india izrael irán indonézia

A bejegyzés trackback címe:

http://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr961463065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2009.10.22. 17:51:46

Wow, szép cikk. Honnan tudsz ilyen sokat?
Én az ANTARA-t olvasgatom, de meglehetősen kiegyensúlyozatlannak tűnik. Ennek alapján egyébként valóban a békés politika hívének látszódik a kormány, a környezetvédelem is szívügynek tűnik. Az életszínvonal javítását pedig csak úgy tudom elképzelni, hogy sikerül Borneóra és Pápuára csábítani a befektetőket.

CSM 2009.10.22. 18:41:12

@PerverzBabi: Kösz. Hát pár éve foglalkozgatok a témával, érdekel, ami arrafelé történik - merthogy sokszor érdemtelenül átsiklanak a régió és Indonézia felett, pedig az idő előrehaladtával egyre fontosabb lenne, hogy foglalkozzanak is velük.

Az ANTARA a hivatalos nemzeti hírügynökség, sok tényanyagot hamar lehet onnan megtudni, de eléggé a kormányhoz húz (nemzeti hírügynökségként ez természetes).
A békés külpolitika végső soron közös érdek, utoljára a hatvanas években próbálkoztak Jakartában agresszívabb viselkedéssel, ám háború lett belőle, meg elszigetelődés.
A környezetvédelem kifelé jól hangzik, de kérdés, mit tudnak elérni egy természeti erőforrásokban, olcsó munkaerőben gazdag, és egyébként igen korrupt országban.

A Suharto-érában, amikor a befektetéseken meg a hiteleken alapult a fellendülés, is az volt a baj, hogy a befektetések döntő része Jávára összpontosult - ami nem csoda, hisz a legnépesebb, legfejlettebb, oktatási intézményekkel, infrastruktúrával legjobban ellátott sziget.

1998 óta viszont alacsonyabb is a befektetés, és továbbra is Jáva a kiemelt célrégió. Yudhoyono egyébként a kampányában azt ígérte (a külső szigetek lakosságának udvarolva), hogy a gazdasági növekedés (és a befektetések) eredményeinek Jáva-centrikusságán is változtatni szeretnének. Majd meglátjuk, mi lesz.

Az életszínvonalat tartják - joggal - egyébként a legnagyobb kihívásnak. Végül is Suharto is abba bukott bele harmincegynéhány év után...

CSM 2009.10.23. 07:47:48

A PDI-P, bár Megawati döntése alapján kimarad a kormányból, azért mégsem lesz annyira ellenzéki, mint az elmúlt öt évben. Taufik szerint "elnöki rendszerben nincs ellenzék, amit a párt csinált a múltban, az nem volt helyes [...] a PDI-P a kormány konstruktív partnere lesz" - érdekes megfogalmazás, kíváncsian várjuk, mi lesz. Az igaz, hogy nem volt hatékony Megawatiék mindenre nemet mondó magatartása (lásd választási eredmények), ám Taufik parlamenti elnökké választása lehet, csak az első lépés, amivel a PDI-P hagyja magát lekenyerezni - hisz az elmúlt öt évben nem csak a kormányból maradtak ki, de elestek a hatalmi pozícióból fakadó egyéb lehetőségektől is.
A PDI-P "konstruktív partnerségével", amennyiben ez a kormánykülső támogatását jelenti, hosszabb távon csak az lehet a baj, hogy mindössze két, a parlamenti helyek összesen alig 8 százalékát birtokló párt marad ellenzékben: a populista Gerindra és az alig kevésbé populista Hanura.

PerverzBabi · http://perverzbabi.blog.hu/ 2009.10.23. 19:54:57

Nem ártana egy Dél-Amerika és Közép-Ázsia blog sem. Vállalod? :)

CSM 2009.10.25. 06:03:56

@PerverzBabi: :) Közép-Ázsiáról egyébként ezen a blogon is hamarosan többet lehet majd olvasni.