Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
"Only the dead have
seen the end of war."

(Anyázni meg itt lehet:
katpolblog@gmail.com)

Hirdetés

Utolsó kommentek

Cikkek

  • [Szolgálati közlemény] Akik vágtattak harckocsikonFelhívjuk a kedves olvasók figyelmét, hogy az általunk már ismertetett  Harckocsizók: a páncélos hadviselés emberi története c. kötet bemutatójára 2014. december 3-án du. 5 órakor...
  • [Recenzió] Dörgött a tűz, csillogott az acél"Kifejezetten a logika tagadásának tűnt azt feltételezni, hogy minden törvényszerűség dacára te életben maradsz." - Andrew Wilson főhadnagy, Királyi Harckocsihadtest, 141. zászlóalj ...
  • [KatPol Filmklub] FuryNemrég jött ki a magyarországi mozikban a Fury (nálunk Harag) néven futó, második világháborús akciófilm Brad Pitt-tel a főszerepben. Miután a szerkesztőséget mindig is érdekelte a...
  • Karddal és tollalA krími és kelet-ukrajnai konfliktusok körüli médiacirkusz elég egyértelműen demonstrálja, mennyire eltérő szemszögből látják az amerikaiak és az oroszok ugyanazt a...
  • [Vendégposzt] A meg nem ostromolt erődA statikus védelem a 20. századi hadtörténet egyik többnyire lesajnált elgondolása, melyet az újfajta motorizált hadviselés apostolai csak kiröhögtek. A Maginot-vonal neve pl. örökre...

Facebook

Címkék

1.vh (3) 2.vh (65) afganisztán (51) ajanlo (49) albánia (6) algéria (6) államkudarc (16) al jazeera (6) al kaida (22) argentína (3) atom (37) ausztria (11) azerbajdzsán (5) bahrein (2) belarusz (3) belgium (1) bizánc (3) bolívia (1) brazília (3) britek (50) bulgária (5) chile (1) ciprus (1) coin (61) csád (6) csehország (11) dél afrika (4) demográfia (7) díszszemle (9) ecuador (2) egyenruhák (23) egyiptom (8) el salvador (3) ensz (19) eritrea (2) észak korea (25) etiópia (8) eu (5) évforduló (26) fakabát (3) fegyverseft (39) felkelés (23) filmklub (5) franciák (32) fülöp szigetek (2) fürtös bomba (2) gáz (8) gáza (10) gazprom (5) gcc (2) gerillaháborúk (29) görögök (6) grúzia (15) hadiipar (29) haditengerészet (22) hadsereg a politikában (22) haiti (1) hamasz (6) hearts and minds (7) hezbollah (11) hidegháború (20) hollandia (1) honduras (4) horvátok (1) humor (24) india (16) indonézia (16) irak (62) irán (71) izland (1) izrael (105) japánok (15) jemen (11) jordánia (6) kalózok (9) kambodzsa (5) kanada (1) karthágó (1) kazahsztán (5) kémek (6) kenya (3) képrejtvény (3) keresztesek (5) kézifegyverek (9) kína (58) kirgizisztán (3) knn (275) kolumbia (10) kongó (13) koszovó (9) kuba (6) kurdok (5) légierő (42) lengyelek (8) libanon (44) libéria (6) líbia (14) macedónia (2) magyarország (24) magyarsajtó (30) malajzia (2) mali (7) málta (1) mauritánia (4) mexikó (4) moldova (3) mozambik (1) nabucco (7) namíbia (1) nato (12) ndk (4) németek (57) nicaragua (5) niger (5) nigéria (2) norvégia (2) olaszok (10) omán (1) örményország (5) oroszország (86) pakisztán (31) palesztina (21) panama (3) peru (3) podcast (11) powerpoint (2) propaganda (64) puccs (8) rádió (34) rakéta (13) rakétavédelem (16) recenzió (4) repülőnap (3) róma (1) románia (4) spanyol polgárháború (1) sri lanka (13) svédek (2) szaúdiak (12) szerbia (4) szíria (21) szlovákia (2) szolgálati közlemény (80) szomália (22) szovjetunió (51) szudán (16) tadzsikisztán (4) tank (29) terror (60) thaiföld (9) törökország (23) tunézia (1) türkmenisztán (8) uae (5) uav (6) uganda (5) új zéland (1) ukrajna (12) ulster (2) usa (141) üzbegisztán (2) választás (14) válság (4) varsói szerződés (10) vendégposzt (23) venezuela (4) video (34) vietnam (20) vitaposzt (7) zamárdi (1) zimbabwe (5) zsámbék (1) zsoldosok (14)

2009: az Ökör éve - II. rész

2009.03.30. 07:00 KatPol Blog

by 5.g & Rammjaeger83 & SchA

Folytatjuk összefoglalónkat a világ konfliktusai terén ebben az évben várható fejleményekről; ezúttal az ázsiai és afrikai kontinenseket vesszük szemügyre. Mai menünk tehát:

Irán
Afganisztán
Sri Lanka
Darfúr
Dél-Szudán
Szomália
LRA
Észak-Kivu

 

IRÁN - Az örök téma, a gonosz új birodalma, amit sok-sok jótét lélek meg akar támadni, természetesen csak az emberiség érdekében. Sőt egyesek szerint már folyik is egyfajta "piszkos háború", melynek célja az iráni atomprogram tudósállományának kiiktatása titkosszolgálati eszközökkel az említett nemes célért. Ez azonban nem túl látványos dolog, és nem is valószínű, hogy komolyabb mértékben képes volna visszavetni az iráni nukleáris ambíciókat. Valódi háborúra pedig kevesebb az esély, mint tavaly - Obama ugyanis nem lelkesedik a fegyveres megoldásért, habár ő is keményen fellép Irán ellen. Másrészről június 12-én elnököt választanak Iránban, és Ahmadinedzsád elég rosszul áll a reformerekhez képest (Mohamed Khatami visszalépett a konzervatívok másik nagy kihívója, Mir-Hossein Mousavi javára, hogy elkerülje a szavazótábor megosztását), mert a nemzetközi színtéren véghezvitt villogása ide vagy oda, a gazdaság terén Irán nem áll valami jól, az emberek pedig elégedetlenek.  Izraeli oldalról Netanyahu személyében ugyan egy agresszívabb elnök került hatalomra, de Izraelnek - habár képes volna komoly csapást mérni Irán nukleáris létesítményeire - egyedül nincs meg a lehetősége Teherán eltántorítására az atomprogramtól (hacsak nem vetik be a nukláris fegyvereiket, ami azért kevéssé esélyes). Ezért valószínűtlen, hogy Izrael önállóan cselekedne, ehelyett inkább a lobbijára támaszkodik, hátha rá tudja venni az Egyesült Államokat, hogy elvégezze helyette a piszkos munkát.

A közvéleményt továbbra is bombázzák az iráni fenyegetéssel, a legutóbbi "szenzációs hír" szerint már elég urán áll Ahmedinedzsádék rendelkezésére egy atombomba készítéséhez, ami persze erős csúsztatás, mert hogy az az uránmennyiség csak alacsony szinten (5% alatt) dúsított, nem baj, ezek gonoszak és fanatikusak, az meg minden problémát megold.

De azért leszögezném, semmi sem biztos, ugyanis az amerikai hírszerzés egyik főnöke, Dennis Blair admirális speciel a háború kitörésére tippelt 2009-ben Izrael és Irán között, mondván a zsidó állam meg fogja tenni ezt a végső, elkeseredett lépést, (talk about fanaticism...) hogy megakadályozza a második atomhatalom létrejöttét a Közel-Keleten. A sztori onnan lesz érdekes, hogy az IDF "hagyományos ellenfeleihez" képest Irán vissza tud és vissza is fog lőni, és azt nem gondolhatják komolyan, hogy miután belerúgtak egy nagyot a síita darázsfészekbe, megy tovább az élet a normális kerékvágásban, mint az osiraki akció után.

Ami pedig az amerikai kormányt illeti: a jelek szerint mostanában Oroszországgal együttműködve, kölcsönös diplomáciai kompromisszumok útján próbál meg közvetve keresztbe tenni az iráni nukleáris programnak. Az első nyilvánosságra hozott javaslat szerint ez alapvetően így nézne ki: az amerikaiak a fiókba tennék a kelet-európai rakétavédelmi rendszer tervét (korábbi elemzésünket lásd itt), az oroszok pedig leállítanák közreműködésüket az iráni programban és nem exportálnának további légvédelmi rendszereket Iránnak.

A diplomácia íratlan szabályai szerint Medvegyev orosz elnök nem bólintott rá azonnal az ötletre, de jelezte, hogy konstruktív és bizalomgerjesztő javaslatnak tartja. Vagyis úgy tűnik, a kompromisszumra van reális lehetőség. A két fél érdemben először majd valószínűleg az április 2.-án esedékes londoni G20-csúcson vitatja meg a részleteket, persze informálisan. A közeljövőben tehát bizonyára többet is megtudhatunk arról, hogy az amerikai és orosz külügyesek mégis mennyire képesek a kreatív érdekegyeztetésre.

A jelek egyelőre bíztatóak: a csehek máris vették a lapot, az oroszok pedig, úgy látszik, szándékosan halogatják az S-300 légvédelmi rendszer exportját, mert valószínűleg a lehető legtöbb engedményt akarják kicsikarni az amerikaiakból annak végleges lefújása fejében. Természetesen az izraeli kormányt is módfelett idegesíti a lehetőség, hogy Irán az eszköz birtokába jut, mivel ez jóval kockázatosabbá tenne egy katonai beavatkozást (ezzel kapcsolatos korábbi írásunkat lásd itt).

Természetesen, mint minden hasonló helyzetben, itt is vannak potenciális buktatók: a Moscow Times és a Novaja Gazeta munkatársa szerint is kérdéses, hogy Moszkva egyáltalán mekkora befolyással bír az iráni vezetés felett. Izrael valószínűleg nem akadályozná meg a szóban forgó kompromisszumot, elvégre az amerikaiak kelet-európai védencállamainak esetleges félelmei aligha hatják meg – könnyen lehet viszont, hogy az oroszok túl sok engedményt várnak el Washingtontól.

 

AFGANISZTÁN - Ma már mindenki kénytelen beismerni, hogy a nyugati expedíciós erők és az általuk támogatott kabuli kormány igen rossz helyzetben vannak. Nem csoda tehát, hogy egyre többen kongatják a vészharangot. John Nagl nyugalmazott alezredes egyenesen azt nyilatkozta, hogy a háború nyár végére vereséggel fog végződni, hacsak Amerika nem változtat gyökeresen az eddig alkalmazott stratégiáján. Nagl bizony nem éppen amatőr  a témában, szóval érdemes odafigyelni arra, amit mond. Egyre több szakértő  osztja ezt a véleményt - bár hozzá kell tenni, a TV-ben nem nyújtanak túl bizalomgerjesztő látványt, amikor ugyanazokat a bölcsességeket hozzák fel mondanivalójuk indoklására: "a gerrillamozgalmak legyőzésére hagyományosan nem egy megszálló hadsereg, hanem a helyszínen toborzott milíciák képesek", "Afganisztán népének nincs közös (nemzeti) identitása, ezért nehéz megerősíteni a kormányba vetett bizalmukat" és hasonlók. Borzasztó még belegondolni is, hogy 2009-ben sokaknak mindez az újdonság erejével hat. 

Okoskodni persze lehet a végtelenségig, de a bajokkal való szembenézés nem tűr halasztást, és ilyenkor a sztenderd reagálás a katonai erősítés odaküldése. Obama plusz 17 ezer katonát akar küldeni, ezzel és az európai a NATO felajánlásokkal, együtt summa 85 ezerre nő az Afganisztánban tartózkodó katonák száma.  Összehasonlításképpen: a  kb. kétharmad akkora Irakban most 142 ezer amerikai katona tartózkodik, és a Surge idején a csúcs 168 ezer volt. Európa meg húzza a száját, és nincs oda az ötletért, hogy harcoló alakulatokkal árassza el az országot, mert szeretne továbbra is a közmondásos "eurofag" módon békét építeni lövöldözés helyett.

Szóval jön az erősítés, de egyes (sőt a főbb) problémákkal valahogy mintha nem foglalkoznának: Pakisztán biztos hátországot jelent a lázadóknak, és egy-két Predator légicsapás nem fog változtatni ezen. Látott valaki valahol bármilyen ötletet, hogy ezt hogy akarják áthidalni? Tágyalni fognak Iszlamabaddal, és megmondják nekik, hogy "nagyon dühösek, és ha ez így megy tovább, írni fognak egy levelet arról, hogy mennyire dühösek"? Ezzel nem ártana foglalkozni, ugyanis az ISAF még egy darabig élvezni fogja az afgán vendégszeretetet. Iraknál már megvan a kivonulás időpontja, de hasonlót nem lehet látni Afganisztán kapcsán. McKiernan tábornok a következő "három-négy-öt évről" beszélt, csak a felduzzasztott létszám, és még nem is az amerikai jelenlét kapcsán.

És persze néhányan felteszik a kérdést, hogy mégis mekkora külöbséget jelent majd 17 ezer katona? A Szovjetunió több mint 140 ezer katonával volt jelen az országban 1979-89 között, mégsem ment túl sokra. Ha az alkalmazott stratégia rossz, azon nem segít a megszálló erők felduzzasztása. És minél tovább maradnak, annál több lesz az elszenvedett veszteség. Havi átlagban a tálibok már most felülmúlják az iraki mudzsáhidokat, no persze ott most mélyponton vannak a harcok, a blogon már sokszor említett okok miatt. Itt elég pontos statisztikákat vezetnek az Afganisztánban elesett katonákról, idén 2 és fél hónap alatt már 65-nél tartanak, és minden jel arra utal, hogy folytatódik a tendencia, és megdől a tavalyi rekord, azaz 300+ koalíciós veszteséggel lehet számolni.

Így nem csoda, hogy sokan, akárcsak egykor Petraeus tábornok Irakban, ismát feltalálták a spanyolviaszt: el kell vonni a felkelők figyelmét a saját csapatainkról. A divide et impera elvén alapuló módszer egyszerű: 1. milíciákat toborzunk a törzsek közül, amelyek korábban a felkelők hátországát és utánpótlását adták 2. felfegyverezzük azokat 3. lefizetjük őket, hogy a tőlünk kapott fegyvereket ne ellenünk, hanem lehetőleg a felkelők ellen használják. Ha emellett a rivális klánok ellen is harcolnak, az sem baj. Voilá! A megszálló erők veszteségei máris lecsökkennek. Röviden összefoglalva ennyi volt a Surge lényege.

Most valami hasonlóval próbálkoznak Afganisztánban is, csak az elnevezés más: "Community Guard" Program (gondolom amerikai nagyvárosok lakóparkjaiban indulnak civil kezdeményezések hasonló néven...). Bizonyára ennek tudható be, hogy a kormány részéről olyan javaslatok hangzanak el, amelyek akár néhány évvel ezelőtt is elképzelhetetlenek lettek volna: például hogy szükség van a "mérsékelt tálibok" együttműködésére az afganisztáni-pakisztáni határvidék stabilizálása érdekében (hasonló célból a kabuli kormányzat már régen tárgyalásokat folytat a felkelők vezetőivel az amerikaiak beleegyezésével). 

A feltételezés, hogy "mérsékelt tálibok" is lehetnek a világon, sokaknak bizonyára  joggal megdöbbentő, mások szerint pedig egyenesen felháborító, de a helyzet az, hogy ilyen komák valóban léteznek, ha teológiai értelemben nem is igazán, de a COIN logikája szerint mindenképpen. Ha ugyanis olyanokat kell toborozni, akik hajlandóak fegyvert fogni a felkelők ellen, akkor a megszálló hatalom nem nagyon válogat(hat). Az ilyenekre alkalmazza aztán a "mérsékelt" jelzőt, ami persze semmitmondó, viszont jól hangzik. Egy pastu helyi vezető tehát, aki mondjuk a helyi szokásjognak megfelelően engedélyezi a "becsületgyilkosságokat", de nem tetszik neki a környékbeli tálibok viselkedése, az "mérsékelt", és ugyanez igaz a tálib fegyveresre, aki átáll az Amerikai-barát milíciába, mert ott fix fizut meg egy új M4-es gépkarabélyt kap (a szokásain természetesen semmit nem változtat). Elvégre annak idején Kenyában is Őfelsége büszke és derék alattvalóinak minősültek a kormánypárti törzsi milicisták, akik falvakat égettek fel és "gyanúsítottakat" aprítottak fel bozótvágó késsel. A kulturális sajátosságoknak itt nem sok szerepe van. 

Persze ez a módszer addig működik, amíg a "közösség" eme "őrei" rendszeresen pénzt kapnak - és az emberek akkor fognak csatlakozni hozzájuk, ha elhiszik, hogy a végső győzelem Amerikáé lesz. Más kérdés, hogy ez nem éppen a központi kormány hatalmának megszilárdulását segíti elő, de erről, úgy látszik, az amerikaiak már nyíltan letettek, ahogy Irakban is.

Végül egy személyes ötlet: egy COIN-zseni, Landsdale ezredes alapelve  volt  az "outrevolutionarize the revolutionaries" módszer, vagyis a felkelőkkel szemben ideológiai harcot is vívni, némileg hasonló, forradalmi köntösben. Érdekes lenne eljátszani a gondolattal, hogy a tálibok ellen életre hívnak egy másik iszlamista mozgalmat (na jó, ez azért több ponton sántít...), vagy rántanak egy nagyot a sz*roskanálon, és előveszik az etnikai kártyát. A tálibok 90%-a pastu, össze lehetne gründolni egy szekuláris(abb) pastu nacionalista mozgalmat, Afganisztán északi részein meg egy etnikai alapú pastuellenes szövetséget. Már bocsánat, de a fő probléma, hogy mí a tálibok mögött igen erős az ideológiai hajtóerő, addig a koalíció által úgy-ahogy összefogott afgánokat alig lehet egybe tartani és harcra buzdítani. Ha a vallást nem lehet használni, a kommunizmus már halott, és a demokráciára meg magasból tesznek, akkor marad az etnikai gyűlölet. Igen, Pakisztán berágna a pastu nacionalizmus ötletére, de a nagykönyv szerint ha nem tudsz semmit se tenni a határon átszivárgó gerillák ellen, a legegyszerűbb, ha te is csinálsz egy felkelést a rosszindulatú szomszéd hátában. Ez káoszhoz vezetne? Nem kicsit, nagyon, de technikailag nem az a lényeg, hogy egy szabad, demokratikus, boldog afgán állam jöjjön létre, hanem hogy ne kerüljön az ország újra a tálibok irányítása alá, már ha a realitások talaján maradunk.

 

SRÍ LANKA - Ha Afganisztán az amerikai katonai szakértők a COIN terén szerzett képességeinek főpróbája lesz, akkor a dél-ázsiai kollégáik számára Srí Lanka tölt be hasonló funkciót. A szigeten két figyelemreméltó fegyveres erő vív hosszú évek óta könyörtelen harcot, amelyben a jelek szerint most egy döntő szakasz lezárulásának lehetünk tanúi – de mivel egyik fél sem zsidó/muszlim, nálunk mindez alig kelti fel a figyelmét bárkinek is. Ha legalább bőrszin szerinti markáns különbség lenne a két ellenség között, vagy lennének machetével hadonászó kannibál gyerekkatonák, mint Afrikában, talán nagyobb lenne az érdeklődés, de így?!...Persze Indiában meg inkább ezen a háborún hergelik magukat egyesek.

A Tamil Tigrisek helyzete, ahogy várható volt, a februári helyzethez képest is tovább romlott: az ország egy kimondhatatlan nevű részén zsúfolódtak össze egy 21 négyzetkilométeres placcon és ott keresnek fedezéket a még velük lévő kb. 70-140 ezer civil között (hivatalos adatok szerint eddig kb. 54 ezren elmenekültek a területről), és valószínűleg nem jobb a kedvük attól, hogy van kilátás a tengerre. A kormány minden fronton előrenyomul, és minden eszközt bevet: a Nemzetközi Vöröskereszten kívül más humanitárius szervezetet nem enged a helyszínre, nehogy a Tigrisekhez jusson a szállítmányaik egy része, és a tamil ellenzéki párt is megkapta a magáét a hazafiatlan megnyilvánulásaiért. Az újságírók pedig jobban teszik, ha nem teszik szóvá az „esetleges túlkapásokat” és „törvénysértéseket”, különben jön a beton – elvégre egy mértékadó felmérés szerint a sajtószabadság terén a kis ország a 173 vizsgált ország között a 165. helyen áll.

Biztosnak tűnik, hogy az LTTE harcosai megpróbálnak majd a civilek között elvegyülve kijutni az egyre szűkülő katlanból, azután újjászerveződnek és visszatérnek a régi terrorista módszereikhez. A hadseregnek ezt kell megakadályoznia anélkül, hogy a ostromlott területből mészárszéket csinálna, mert azzal az ellenség malmára hajtaná a vizet és PR-szempontból is vállalhatatlan lenne. Nehéz feladat. Természetesen a korábbi cikkben említett gyűjtő- és szűrőtáborok felállításában látják a megoldást. A közeljövőben tehát eldől, mennyire értenek a COIN-hoz. Stay tuned!

 

DARFÚR A legtöbb kívülálló számára ez csak egy száraz, értéktelen, füves pusztaság a semmi közepén, az itt élők számára viszont jópár éve – már az általános elsivatagosodás óta – élet-halál kérdése, hogy ki melyik részét birtokolja. Újabb bizonyíték ez arra, hogy túlnépesedő bolygónkon nem létezik „értéktelen” földdarab.

Persze ettől még (elsősorban az amerikaiak és nyugat-európaiak szempontjából) stratégiailag értéktelen térségekből rengeteg van széles e világon, és Darfúr egyértelműen ide sorolható. Alighanem ezzel magyarázható az, hogy eddig az itt élő civil lakosság és az emberi jogi aktivisták őszinte bánatára sem az Egyesült Államok, sem a NATO, sem más külső hatalom nem vonult be oda, hogy komolyan szétcsapjon a szembenálló felek között és rendet teremtsen. Meg aztán lássuk be: nomád állattartó és földműves afrikai törzsek közötti vetélkedés sosem tartozott a lebilincselő történetek közé a nyugati ember számára.

Lássuk tehát, hogy mi változott az elmúlt évhez képest: folytatódtak a Csád ill. Szudán által támogatott milíciák kalandozásai, immár az N+1-edik bizonyítékot szolgáltatva arra, hogy ezek az államok komoly hiányosságokkal bírnak a határvédelmi képességek terén. Tavaly februárban az UFDD ostromolta meg a csádi fővárost, májusban pedig a JEM harcosait Omdurmannál verték vissza a kormányerők.

Ami a darfúri kormányellenes felkelő csoportokat illeti, ezekből továbbra is több tucat tevékenykedik – egy ENSZ-tisztviselő tavaly júniusi szavai szerint már nem is próbállja számontartani őket, mert minek. A két nagy egykori szervezet, az SLM és a JEM  kb. 6, ill. 3 frakcióra esett szét, de ugyanez a folyamat zajlott le a másik oldal milíciái között is (sokan szembefordultak a kormánnyal, mert nem kapták meg a fizetést, vagy csak szimplán elegük van az egész bagázsból). Mindez egyértelműen Kartúm „oszd meg és uralkodj” politikájának ill. több környékbeli ország aknamunkájának és a helyi hatalmi harcoknak köszönhető.

A térség tehát továbbra is káoszban fetreng, ennek pedig az itt állomásozó AU- és ENSZ-békefenntartók, közvetve pedig az itt működő humanitárius szervezetek (és persze a civil lakosság) látják a kárát. Egyik legnagyobb gondjuk az, hogy a felkelők és rablóbandák tucatjával orozzák el a járműveiket. Az UNAMID mandátumát egyébként júliusig meghosszabbította a Biztonsági Tanács, ennek ellenére (természetesen) nem látni, mikor hozzák majd tető alá a felek közötti általános megállapodást. Mindenesetre örvendetes hír, hogy januárban sor került az Egyesült Államok Afrikai Parancsnokságának (AFRICOM) első nagy támogató műveletére, amikor is célba juttatta a ruandai kontingens felszerelését.

A konfliktussal kapcsolatos legfelkapottabb hír az, hogy Luis Moreno-Ocampo tavaly júliusi vádemelési javaslata alapján nemrég a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) fennállása óta először elfogatóparancsot adott ki egy hivatalban lévő államfő, al-Basír szudáni elnök ellen (még az Al-Kaida szerint is megérdemli ezt a nagy csapást, bár az indoklás kissé eltérő). Ez egyelőre csak negatív következménnyel járt: mint az várható volt, a kormány több segélyszervezetet kiutasított Darfúrból (nyiván már csak abból a megfontolásból is, hogy ennek következtében újabb menekültáradat indul majd meg Csádba, még jobban megnehezítve az ottani hatóságok dolgát és destabilizálva a belpolitikai helyzetet). Foganatja pedig kevés volt: al-Basír az utóbbi napokban több országba is gond nélkül ellátogatott, sőt még az Arab Liga dohai csúcsértekezletére is elmerészkedett.

Az ICC húzásának legfeljebb annyi értelme van, hogy a szudáni felső vezetést puccsra ösztönzi (a fogságba ejtett elnök átadása fejében egy új garnitúra elnyerhetné a Nyugat jóindulatát), de a darfúri konfliktuson ez érdemben nem sokat változtatna. Al-Basírnak ráadásul újabb indoka van arra, hogy még jobban ragaszkodjon a hatalomhoz, pl. úgy, hogy mindenféle ürüggyel elodázza, aztán pedig masszívan elcsalja az idén esedékes általános választásokat (na nem mintha a "nemzetközi közösség" az előbbire nem ösztönözné).

A szudáni vezetést a tavalyi amerikai elnökválasztás is hátrányosan érintette, elvégre Obama olyan emberekkel vette körül magát, akik Bush papával ellentétben mindenféle módon megszorongatnák őket a Darfúrban elkövetett bűneik feletti felháborodásukban: Hillary Clinton repüléstilalmi zóna kialakítását, az új amerikai ENSZ-nagykövet, Susan E. Rice pedig légicsapásokat és tengeri blokádot helyezett kilátásba. Maga Obama már 2005-ben is a határozottabb cselekvés híve volt, most pedig azzal az ötlettel játszadozik, hogy az Egyesült Államoknak is alá kellene írnia az ICC-t megalapító Római Statútumot.

Véleményem szerint az ilyen nyilatkozatok nagy része a parasztvakítás, Darfúrban pedig csak katonai megszállással lehetne véget vetni a harcoknak, azt pedig ezután sem fogja felvállalni senki. Nem is beszélve arról, hogy ebben a mesterségesen összetákolt hatalmas országban van egy másik, fontosabb válsággóc is:

 

DÉL-SZUDÁN - a térség viharos történelméről már korábban szót ejtettünk. Hogy az akkori cikk gondolatmenetét folytassam: 2005 óta 2 millió menekült tért vissza Dél-Szudánba, tovább mélyítve az ottani tömegnyomort és belső feszültséget (már ha ez ott lehetséges). ami nem sok jót ígér. És ha megint kiújul a két országrész közötti polgárháború, amitől sokan joggal tartanak, annak tétje a Dél-Kordofán államban található Abyei és környéke feletti uralom lesz, ennek pedig két egyszerű oka van: a körzet kőolajban gazdag, és tisztázatlan a hovatartozása.

A békemegállapodás szerint a 2011-es dél-szudáni népszavazással egyidőben Abyei-ben is népszavazást kell tartani arról, hogy melyik országrészhez akarnak tartozni, de a felek egyelőre abban sem tudnak megegyezni, hol legyen egyáltalán a körzet közigazgatási határa. (Vannak más, gazdasági szempontból kevésbé értékes területek is, amelyek határvitákra adhatnak majd okot: Kék-Nílus, Núba-hegység.) Kartúm a jelek szerint a régi stratégiát alkalmazza: milíciákat toboroz a megbízhatatlan civilek elűzésére, így megváltoztatja a terület lakosságának összetételét és így biztossá teszi a majdani népszavazás eredményét. A másik lehetőség az, hogy egyszerűen tovább szítja a törzsek közötti feszültséget, majd a kialakuló konfliktusra hivatkozva elhalasztja a népszavazást. A kettő természetesen nem zárja ki egymást.

Mindenesetre akárhogy is alakulnak a dolgok, biztosra vehető, hogy 2011-ben egy újabb „fake state” megszűnik létezni.

 

SZOMÁLIA Egy holland anarchistát leszámítva, aki a legenda szerint pár éve költözött az elveit megtestesítő Szomáliába, nem sokan kívánkoznak erre az amúgy igen érdekes vidékre. Pedig ha volna lehetőségünk, pedagógiai céllal bizony minden egyes világméretű iszlám fenyegetésről jajgató kedves olvasót befizetnénk egy tanulmányi utazásra Mogadisu festői külvárosaiba. No nem mintha rosszat akarnánk nekik, csupán nagyonis tanulságosnak tartjuk, ahogy az utóbbi időben jószerivel csak különféle iszlamista csoportok maradtak talpon e régóta húzódó konfliktusban, akik bizony egymás ellen sem restek fegyvert fogni akár ideológiai, akár hatalmi alapon.

Kezdődött a dolog valahol az Iszlám Bíróságok Uniójával (ICU), akik meglepő módon valóban bíróságok voltak, s az államhatalom hiányában a saría alapján óhajtották biztosítani a rendet. Ehhez pedig ugyebár milíciákra volt szükségük. Szövetségük rendületlenül terjesztette ki fennhatóságát az ország területére, oldalukra állítva vagy kiiktatva a legtöbb hadurat is. Így ment ez, míg csak 2006 végén Etiópia szét nem csapott közöttük. Az Átmeneti Szövetségi Kormány (TFG) védelmében aztán az ENSZ támogatásával megjelentek az Afrikai Unió AMISOM missziójának békefenntartói, az ICU mardványai pedig szétszéledek határon innen és túl.

Az ICU romjain jött létre a kifejezetten iszlám nacionalizmust hirdető Szövetség Szomália Újrafelszabadításáért (az ARS), valamint annak egykori ifjúsági szárnyából a - marketingszempontból talán kifogásolható módon az Al-Kaidával is ideológiai közösséget vállaló - forradalmi iszlamista, militáns Al-Shabaab (mely Fekete-Afrikából az LRA mellett egyedül küzdötte fel magát az USA által nyilvántartott terrorszervezetek listájára), meg még egy rakás különféle egyéb mozgalom, mind-mind a saját külön felfogású iszlamizmusával. Meg persze örök háttérként ott vannak a hadurak, de azért gyaníthatóan ők sem épp a mormon egyház sorait erősítik.

2008 végére aztán Etiópia is megelégelte sikertelenségét, a TFG tökéletes alkalmatlanságát, s hogy a fejlett Nyugat támogatására egyáltalán nem, emberi jogi sirámaira azonban annál inkább számíthat (leszámítva persze némi amerikai segítséget), 2009 januárjában kivonta csapatait Szomáliából. Mindeközben az AMISOM sem ért el különösebb sikereket, olyannyira, hogy az ENSZ felhatalmazásban szereplő 8000-es keretet is csak 3500 fő erejéig sikerült feltölteni. Nem túl meglepő módon senki nem akarja katonáit Szomáliába küldeni.

Mindeközben 2008 nyarán Dzsibutiban indultak meg a tárgyalások a TFG és az ARS között, melyek júniusban egy megállapodással zárultak. Az ARS soraiban erre persze szakadásra került sor, Sheikh Sharif Sheikh Ahmed, az annak idején az ICU élén álló Legfelsőbb Iszlám Bíróság egykori feje kitartott a megállapodás mellett, míg a szervezet tekintélyes hányada, többek között Seikh Hassan Dahir Aweys, az ICU idején annak másik vezetője, elítélte azt. Az Al-Shabab pedig egyenesen hadat üzent az ARS-nek.

Többé-kevésbé a szokott mederben folytak a dolgok, mígnem aztán Szomália elnöke, az autoriter hajlamokkal is megáldott Abdullahi Yusuf túl messzire nem rúgta a pöttyöst. Jó szokása szerint meneszteni készült az aktuális miniszterelnököt, Nur Hassan Husseint, ezúttal azonban a Parlament a miniszterelnök mellé állt, ezzel lemondásra kényszerítve Yusufot.

Az új elnök megválasztására 2009 januárjának végén, az etióp csapatok kivonásával páruzamosan került sor, a feltámadó nehézségeket azonban már előrevetítette, hogy az ülést az átmeneti intézményeknek otthont adó Baidoa városából épp az utolsó pillanatban költöztették Dzsibutiba, mielőtt az Al-Shabaab fegyveresei elfoglalták volna. Sokakat meglepetésként ért, hogy a távozó etióp haderő nyomán keletkezett hatalmi űrt épp ők látszanak a legsikeresebben betölteni.

Akárhogy is, Szomália elnökségének kétes dicsősége Sheikh Sharif Sheikh Ahmedre szállt, a klánok képviselőiből álló Parlamentet kibővítették az ARS 200, valamint a szomáliai "civilek" (akárkik is legyenek ők) és a diaszpóra 75 képviselőjével. (Halkan jegyzem meg, az alig 9,5 milliós Szomália így 550 fős parlamenttel büszkélkedhet, melynek tagjai garantáltan kevesebb hasznot hajtanak még kis hazánkéinál is.)

Szomáliában így előállt egy érdekes helyzet, melyben az érdekellentétek klánok és mozgalmak közt továbbra is fennállnak, a sors különös fintorából azonban a főbb pozíciókat kivétel nélkül különféle iszlamista szervezetek töltik be. Az újdonsült Ahmed elnök által képviselt mérsékeltek egyfajta összekötőként szolgálhatnak a szekuláris kormányban reménykedő Nyugat, a vonalasabb szereplők és a nem túl meglepő módon jórészt vallásos szomáli nép között. Egyfajta engedményként a kormány március közepén döntött a saría ("egy formájának") bevezetéséről, ám közben azért a biztonság kedvéért Oszama bin Laden is felszólított megbuktatásukra (őt egyébként az egyik miniszter gyakorlatilag elküldte az anyjába). Hogy mindennek mi lesz a vége? Kétségtelenül érdemes lesz figyelemmel kísérni. És akkor a lassan a fél világ hadiflottáinak hobbijává váló szomáliai kalózkodásról még szót sem ejtettünk. Márpedig az ország kaotikus viszonyainak felszámolása nélkül e téren is aligha várható jelentős előrelépés.

 

LRA Kelet-Kongó - ha kivételesen megengedünk magunknak egy csepp közhelyet - továbbra is az a hatalmas, kibogozhatatlan felfordulás, ami az elmúlt évtizedekben folyamatosan volt. A központi hatalom továbbra is képtelen kiterjeszteni fennhatóságát az ország egészére, az állami haderő (a FARDC) továbbra is kész katasztrófa. December óta az országban állomásozó ENSZ erők 90%-a Kelet-Kongóban állomásozik, ám minden heroikus erőfeszítésük ellenére mindezidáig nem sikerült áttörést elérniük a béketeremtés terén. A környék természeti erőforrásoknál pedig továbbra is csak felkelőkben, gerillaszervezetekben, milíciákban és hadurakban gazdagabb. Mindannyiuk áttekintésére nem hogy e szerény cikk pár bekezdése, de egy komplett blog sem volna elegendő, maradjunk hát ezúttal a két legjellegzetesebb példánál: az LRA és az FDLR elleni legutóbbi hadműveleteknél.

Joseph Kony 1987-ben alapított vallásos gerillaszervezetére, Úr Ellenállási Hadseregére - népszerűbb nevén az LRA-re - a 2000-es évek eleje óta bizony eléggé rájár a rúd. Nehéz belátni, hogy egy napjait emberrablással, nemi erőszakkal és mészárlásokkal múlató, ideológiailag a kerékpározás tilalmával kiegészített tízparancsolat alapján kormányzott Ugandát zászlajára tűző mozgalom hogyan maradhat évtizedekig talpon, de mint tudjuk, a határokon túlnyúló afrikai konfliktusok sajátos logikája jóval furcsább dolgokat is előidézett már. Egy ilyen klasszikus "ellenségem ellensége" séma keretében legfőképp Szudán kormánya pénzelte Kony magánhadseregét is, cserébe a dél-szudáni felkelőknek és az őket támogató ugandai vezetésnek okozott kellemetlen pillanatokért.

Ez az idilli állapot omlott össze a 2000-es évek elején. Mikor az észak-déli polgárháborút lezáró békemegállapodással Dél-Szudán de facto önállóvá vált, a khartúmi pénzfolyam egy csapásra elapadt. Mindeközben Kony-ék Kampala szemében is kezdték egy kissé túl messzire rúgni a pöttyöst, az ugandai kormány 2002-ben egy átfogó offenzíva - a stílszerűen elnevezett "Vasököl"-hadművelet - megindítása, vagyis a katonai megoldás mellett döntött. Az LRA defenzívába szorult, területeinek feladására, tevékenységének és bázisainak jórészt a - szokás szerint - tátongó hatalmi űrként hívogató Kelet-Kongóba telepítésére kényszerült. Teltek múltak az évek, folytak a harcok, időről-időre dél-szudáni közvetítéssel béketárgyalásokra került sor, melyeket aztán az utolsó pillanatban Kony rendszerint otthagyott.

2008 utolsó hónapjaiban aztán az LRA számára látszólag elérkezett a sötét vég. Az ugandai és dél-szudáni vezetés igencsak rossz néven vette Kony-éktól az éppen aktuális tárgyalások menetrendszerű felmondását, s e fejlemény gyakorlatilag Kabila kongói elnököt is kész helyzet elé állította: az FARDC képtelen volt saját területén fellépni az LRA ellen, így ha nem akarta, hogy az események ennél is megalázóbb irányt vegyenek, a cselekvőképesség minimális látszatának megőrzése érdekében a külföldi csapatok bevonása kézenfekvő egérútnak tűnhetett. Az eredmény egy kongói-ugandai-dél-szudáni közös hadművelet lett, mely épp a napokban ért véget.

Maga az elképzelés nem is volt olyan rossz. A megállapodás aláírását követően az észak-kelet-kongói Orientale tartomány közös határ felé eső Garamba nemzeti parkban bújkáló LRA-t délről a kongói haderő, északról a dél-szudáni kormány csapatai igyekeztek harapófogóba szorítani, hogy aztán a két front közé került felkelőkre az ugandai hadsereg egységei csapjanak le. Az egész hadművelet december 14-én egy az LRA "főhadiszállására" mért meglepetésszerű légicsapással vette volna kezdetét, a dolog azonban nem egészen a terveknek megfelelően sült el.

Amit bizonyosan lehet tudni, hogy Kony és a szervezet több magasrangú vezetője még időben meglépett az Ugandai légierő elől. Ezzel aztán kezdetét vette a nagy népi játék, melyre rendszerint sor kerül, ha komolyabb reguláris erők indulnak egy gerillaszervezet nyomába: az LRA harcosai menekülőre fogták a dolgot, és bevették magukat a helyi aljnövényzet legmélyére, amíg elülnek az indulatok. A "szövetségesek" persze tették a dolgukat, míg valamivel délebbre Ruanda egy hónap alatt megvívta maga hadjáratát és még azt a szívességet is megtette Kabila megtépázott tekintélyének, hogy a kongói elnök "felszólítására" február végéig csakugyan elagyta az ország területét. Az ugandai vezetők kijelentették: amíg dolguk van, maradnak.

Végül persze az ugandai parancsnokoknak is be kellett látniuk, a meglepetésszerű csapás kudarcával minden sikerük ellenére ezúttal elúszott a konfliktus végleges lezárásának esélye, így hát semmi értelme hosszú évekre lekötni erejüket egy újabb kilátástalan dzsungelmélyi mészárlásban. Ha minden igaz, az ugandai csapatok kivonása a napokban fejeződött be, s a művelet mérlegének megvonására is sor kerülhetett. HIvatalos források is elismerik, hogy az akció eredeti célját, az LRA megsemmisítését, avagy Kony megállapodásra kényszerítését nem érte el, ugyanakkor hangsúlyozzák, a felkelők komoly csapást szenvedtek. A harcok során az LRA mintegy 150 harcosa lelte halálát és 90-en estek fogságba, köztük számos parancsnok. Ha hinni lehet azoknak az ugandai hivatalos forrásoknak, melyek szerint az elfogott 90 fegyveres az LRA létszámának 1/5-ét teszi ki, valóban tekintélyes veszteségekről beszélhetünk.

Ha ehhez hozzávesszük a nagy rakás laptopot, műholdas telefont és rádiót, amit az LRA dicső harcosai siettükben már nem tudtak magukkal vinni, a helyzet még kellemetlenebb, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a lefoglalt adathordozókon az LRA kül- és belföldi támogatóinak kiterjedt jegyzékét sikerült felfedezni. Már kezdhetnénk is örülni, csakhogy a helyzet korántsem ennyire rózsás. Museveni ugandai elnök a minap bejelentette, Kony-nak még mindig van egy kevés esélye az amnesztiára (mely a tárgyalások során mindig is legfőbb aggodalma volt), ha lemond a fegyveres harcról.

Ezt persze nem a Museveniben lakozó messzeföldön híres emberbaráti szeretet mondatta vele (hisz ilyesmi valójában nemigen köthető személyéhez). Annál inkább van köze a dolognak ahhoz, hogy midőn a rájuk nehezedő nyomás enyhülésével Kony érthető módon meglehetősen pipa fegyveresei az év vége óta egyre inkább előmerészedkedtek rejtekhelyükről, s bosszújukat a helyi lakosságon kezdték kitölteni. Az egész az azóta "karácsonyi mészárlások" néven elhíresült eseményekkel indult, s az attrocitások máig rendszeresen ismétlődnek. Mindezek alapján gyanítható hát, hogy az LRA utóbbi időkben eléggé vontatottan haladó történetében még egy felvonásra minimum számíthatunk. 

 

ÉSZAK-KIVU És még mondja valaki, hogy a történelem nem ismétli önmagát? Tavaly ilyenkor, éves előrejelzésünkben épp egy nagyívű kongói békemegállapodás mellett köhécseltünk halkan, mondván arrafelé azért nem ilyen egyszerű az élet. És lám, az idei év is az észak-kivui konfliktus "megoldódásával" indult, s ha a kedves olvasó minket kérdez, ez bizony idén sem fog sokkal könnyebben menni.

Az események január végén kezdtek összesűrűsödni (az előzményekről megemlékeztünk már itt és itt is), amikor szoros egymásutánban saját korábbi vezérkari főnöke puccsolta meg Laurent Nkundát, s a kinsasai kormány - a valamivel északabbra alkalmazott megoldáshoz hasonlóan - közös katonai műveletről állapodott meg Ruandával. Mindezeket az eseményeket a jelek szerint nem csupán a történelem véletlen uhullámai sodorták egymás mellé. Az ezidőtájt a kormány és a Nkunda vezette CNDP között zajló nairobi tárgyalásokon a Bosco Ntaganda puccsát megelőző napokban érezhető módon hagyott alább a kormány együttműködési készsége. A puccsot követően bámulatos gyorsasággal, négy nap múlva lépett kongói területre a ruandai hadsereg jó ideje a határ mentén állomásozó mintegy 4-6000 katonája.

A két közép-afrikai kormány megállapodása az FDLR néven ismeretes, legfeljebb 6500 fős hutu milícia elleni közös fellépésről szólt, a jelek szerint azonban a beavatkozás lehetőségéért cserébe az alku részét képezte a sikerei révén Kinshassa számára egyre kellemetlenebbé váló Nkunda - Ruanda egykori szövetségesének - kiiktatása is. hogy a ruandai fegyveres erők e feltételnek eleget tettek - gyaníthatóan csapdába csalták: tárgyalni hívták, ám elfogták Nkundát - kezdetét vehette az FDLR elleni hadjárat. Azon kedves olvasóink, akik nem ugorják át a gerillaháborúkról - és különösen Fekete-Afrikáról - értekező bekezdéseinket, már sejthetik, mi következett ezután.

Az FDLR, hallgatván az idők szavára, bölcsen kitért az offenzíva útjából, s alig hozzáférhető területekre - elsősorban a hagyományosan társadalmi bázisukat adó Dél-Kivuba - húzódott vissza, míg a vihar le nem csillapodik. Persze Kabila számára is kezdett kínossá válni, hogy már a harmadik külső haderőt hívja be saját maga megsegítésére (melyből kettő a nem is oly távoli múltban országa megszállójaként is funkcionált), így felszólította Ruandát, hogy csapatai február végéig hagyják el Kelet-Kongó területét.

Erre végül - bár számos elemző nem vásárolta volna meg rá a közmondásos mérget - csakugyan sor is került. A ruandai haderő szóvivője az egy hónapos hadműveletet teljes sikernek ítélte, mely "komoly csapást mért az ellenség képességeire". Az FDLR vesztesége 95 fő, ugyanakkor kétségkívül tekintélyes számú - mintegy 4000 - fegyverese tért vissza Ruandába és tette le a fegyvert, ámbátor nem feltétlen önszántából.

Mindeközben az ENSZ békefenntartók után Észak-Kivu legerősebb - és leghatékonyabb - haderejét adó CNDP-n belül bekövetkezett szakadás is kiteljesedett. A puccsot végrehajtó Ntagandát követő csapatokból 3800 fő integrálására került sor az állami hadsereg (FARDC) kötelékeibe. E folyamat során ugyanakkor a jelek szerint semmit sem tanulva a 2007-es folyamat kudarcából, az ahoz vezető hibákat egytől-egyig elkövetik, a volt felkelőket bárminemű átképzés nélkül, nagyobb egységekben csapják hozzá az FARDC alakulataihoz.

A fegyveresek integrálása mellett a nairobi tárgyalások is folytatódtak a kormány képviselői és a CNDP szakadár frakciója között, akik a március 23-án megkötött megállapodás értelmében politikai párttá alakulnak és amnesztiában részesülnek. Az egykor 8000 fős CNDP-ből azonban az átállt ezrek és az efféle helyzetekben érthető módon dezertáló tömegek távoztával is kellett, hogy maradjon valami. S valóban kitart még a kemény mag, akik keményen bírálják és Kinshassa bábjának tekintik a mozgalom elárulóit, kitartanak céljaik mellett és a szervezet vezetőjének továbbra is Nkunda tábornokot tartják. Sajnálatos módon nem sok információ lelhető fel képességeikről vagy létszámukról, hisz a média egyelőre a másik "CNDP" ügyes-bajos dolgaival van elfoglalva, ők maguk pedig mindezidáig nem sok figyelemre méltó cselekedettel örvendeztettek meg minket. Hacsak a mozgalom honlapjának továbbműködtetését nem számítjuk ide (ahol olyan jópofa dolgok is előkerülnek, mint a CNDP név feletti szerzői jogi viták).

Hogy a NKundához és a régi vonalhoz hű CNDP valós hatalmi tényező marad-e egyáltalán, a jövő zenéje. Magáról Nkundáről január végi elfogása óta gyakorlatilag senki sem hallott. Időről-időre felmerül kiadatásának kérdése, ezügyben azonban a rendszeres ruandai-kongói egyeztetések ellenére sem történt még előrelépés. Ugyanakkor felesége és a CNDP egy bizonyos Stéphane Bourgon, ismert nemzetközi védőügyvéd szolgálatait is igénybe vette (aki a Nemzetközi Büntetőbíróság és a volt Jugoszláviában illetékes Nemzetközi Büntető Törvényszék is előtt védett különféle jóembereket). Bourgon segítségével azóta beadványokkal ostromolják a ruandai igazságügyi rendszert, az igazságtalanul fogvatartott Nkunda szabadon bocsátását, vagy legalább kiadatásának megakadályozását követelve.

Mára tehát Észak-Kivuból kivonultak a ruandai csapatok, a FARDC pedig ugyanolyan töketlen mint eddig. Igazából a frissen beolvasztott CNDP egységek ellátására és felszerelésére - hogy a fizetésről már ne is beszéljünk - ugyanúgy alig jut forrás, mint a hadsereg többi egységére, így előttük is jószerivel csak a fegyveres kéregetés alternatívája marad. A lakosság borús kilátásait még inkább beárnyékolja, hogy az FDLR rejtekükből egyre inkább előmerészkedő megmaradt - és viszonylag érthető okokból eléggé zaklatott - fegyveresei is őket vették célba. Az egykori CNDP gyakorlatilag összeomlott, s bár ENSZ igyekszik stabilizálni a kialakult helyzetet, amit itt egfigyelhetünk, az bizony egy jól megtermett hatalmi vákuum. S ha valamit tanulhattunk a történelemből, az az, hogy a hatalmi vákuumokat előbb vagy utóbb, de mindig betöltik.

*

Hogy végkövetkeztetésünkben ne szaporítsuk tovább feleslegesen a szót, azt kell, hogy mondjuk, meglehetős biztonsággal állíthatjuk: idén sem kell témahiány miatt lakatot tennünk blogunkra.

22 komment


| More

Címkék: atom irán pakisztán afganisztán etiópia szomália szudán kongó uganda gerillaháborúk coin sri lanka államkudarc

A bejegyzés trackback címe:

http://katpol.blog.hu/api/trackback/id/tr28974402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 16:09:56

Mint mindig: Jó a post! Én főleg az Irános részt tudom értékelni, az orosz vonal valóban fontos, az USA várhatóan kiterjeszti a blokádot Irán körül Oroszország Kína és India bevonásával. No de írjam meg már a saját postomat errül...

Dübörgő Atomegér · http://nukleraj.blog.hu 2009.03.31. 16:21:52

Amúgy néhány megjegyzés:
A "szenzációs hír" mögötti linken lévő cikknek csak a címe inkorrekt, a tartalma már nem (annyira). Ők is alacsony dúsítottságú uránról beszélnek, és arról, hogy kellő mennyiségű 5% körüli dúsítottságú uránból már gyorsan előállítható a szükséges mennyiségű 90% feletti dúsítottságú, vagyis robbanóeszköz építésére alkalmas uránmennyiség. És hogy ennyi már van Iránnak. És tényleg van!

A következő link ugyan nagyon korrekt a fogalomhasználatok terén, de bagatellizálja a fejleményeket.

Egen, amúgy hadd igazítsalak ki: a helyes kifejezés: "X% dúsítottságú urán", "alacsony/magas dúsítottságú urán".

Tilikov (törölt) 2009.03.31. 17:16:02

@Dübörgő Atomegér: "az USA várhatóan kiterjeszti a blokádot Irán körül Oroszország Kína és India bevonásával."

Ezt mire alapozod? Kínával pl. most egyeztek meg egy közösen épített cseppfolyós gáztároló ügyében, ahonnan lehet majd tankhajóval vinni az árut, no de ha blokádot állítanak, akkor hogyan? Vagy a blokád az olajra/gázra nem vonatkozik majd? Vagy miféle blokád?

Dirky 2009.03.31. 17:17:32

Remek összefoglaló, idén sem fogunk unatkozni. Az amerikaiak meg minden hülyeséget összenyilatkoznak Darfúrról. Egy repüléstilalmi övezet 2003/04-ben valamit segített volna, ma szinte teljesen értelmetlen. (Már amennyiben a GoS nem használja ki az NGO-k kipakolását a légierő aktivitásának növelésére, de ennek semmi értelmét nem látom, nincs rá szükségük.) Arról már nem is beszélve, hogy miközben mindenki Basír felett ünnepel, "kissé" elsikkad a tény, hogy 2006 után a lázadók több civilt öltek meg, mint a GoS csapatok.

Off: az ígért anyagot azért hétvégére küldöm.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.03.31. 18:52:44

@TRambó:

"Off: az ígért anyagot azért hétvégére küldöm."

Ezt előre is megköszönöm a szerkesztőség nevében!

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.03.31. 19:36:23

@Dübörgő Atomegér:

"csak a címe inkorrekt, a tartalma már nem (annyira)"

Azért lássuk be, ennyi erővel hasonló szalagcímeket lehetett volna elsütni, amikor Irán megfelelő mennyiségű uránércet bányászott ki.

"kellő mennyiségű 5% körüli dúsítottságú uránból már gyorsan előállítható a szükséges mennyiségű 90% feletti"

Azt tudom, hogy dúsításnál az idő nem egyenesen arányos a %-kal, de mintha azt olvastam volna valahol, hogy a fegyverhez használható szintre dúsított urán készítésénél az 5%-os szint elérése a teljes folyamat idejének kb. egynegyedét teszi ki. (remélem érthető voltam)

bz249 2009.04.01. 08:45:12

@SchA: amikor még én tanultam az urándúsítás nevű műveletről, akkor az 5%-os dúsítást még termodiffúzióval (ócsó módszer) is el lehetett érni, míg a 90%-os dúsításhoz már sok-sok ultracentrifuga (drága, lassú) vagy lézer kell (ennek meg csak a franciák ismerik a tulajdonságait, éppen eladhatták Iránnak, de nem túl valószínű).

--Stirlitz-- 2009.04.01. 13:21:07

Egyébként Koreában nem várható egy kis "ökörködés"? Elég feszült ott most a helyzet a rakétaindítás miatt.

Tilikov (törölt) 2009.04.01. 15:07:38

@Stirlitz4: Én úgy hallottam, hogy Kim Dzsong Il nemrég elhatározta, hogy minden koreai család asztalára pizza kerüljön. Úgy látszik a Kedves Vezető tényleg rendes, még egy műholdat is a nép szolgálatába állít. A japánok ennek még örülhetnének is, legalább élesben kipróbálhatják, hogy ér-e valamit az Aegis rendszer. Az észak koreaiaknak meg úgyse nagyon van műholdvevőjük.

Tilikov (törölt) 2009.04.01. 15:20:37

Itt egy kishír a rakétabalhéról. A média nagyon szereti É-koreát sztálinistának nevezni pedig a dzsucse egészen más, mint a sztálinizmust. (vagy talán azért sztálinista mert Kim Ir Szen anno cimborált Sztálinnal?)

De van még durvább is: "Amerikai vélemények szerint a Taepodong-2 nedvű rakéta akár Alaszkát is elérheti."
Nem semmi cucc lehet ez a Taepodong NEDV! :)

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.04.02. 16:47:17

Példa, hogy Afganisztán esetében miért nem szabad túlértékelni a CLC és hasonló átállított mozgalmak jelentőségét. Irakban már gondok mutatkoznak:

Rebellious Sunni Council Disarmed After Clashes

www.nytimes.com/2009/03/31/world/middleeast/31iraq.html?_r=2&ref=middleeast

Herbert_West 2009.04.18. 10:53:28

Hát, ha létrehoznak egy szekuláris pastu nacionalista mozgalmat, abból eléggé esélyes, hogy Pastukisztán lenne. Abból meg egy meghízott Tádzsikisztán lenne (meg egy hazara szeparatista mozgalom?), és egy megszűnt Pakisztán.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.05.06. 18:43:15

Update a srí lankai cirkuszhoz - Reuters munkatársa nem tudott ellenállni a szójáték kísértésének:

news.yahoo.com/s/nm/20090506/wl_nm/us_srilanka_war_2

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.05.13. 14:07:14

Végre-valahára War Nerd is írt a Srí Lanka-i helyzetről, és a témáról írt régebbi cikkei miatt önkritikát gyakorol:

exiledonline.com/war-nerd-the-ltte-shoulda-listened-to-yo%E2%80%99-mao-mao/all/1/

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.05.18. 13:13:17

Úgy látszik, vége, hölgyeim és uraim. Egy háborúval kevesebb:

http://defence.lk/new.asp?fname=20090518_10

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.05.21. 10:03:20

Újabb cikk War Nerd-től:

http://exiledonline.com/sri-lanka-war-nerd-update-prabhy-dies-yellow/

NagyH · http://katpol.blog.hu 2009.05.21. 11:53:06

@Rammjaeger83:

A Srí Lanka-i hadsereg győzelmi ünnepsége:

http://www.youtube.com/watch?v=WqIYfo7gkEM&feature=channel_page

Hát igen, ők még tudnak lelkesedni...

Tilikov (törölt) 2009.05.22. 00:38:30

És a Star Wars zenéjét rakták be alá. Pedig a csillagháborús szinttől fényévekre van a tömeghadseregük.

Rammjaeger83 · http://katpol.blog.hu 2009.05.23. 10:45:12

War Nerd újabb cikke Srí Lankáról. Ajánlom mindenkinek:

http://exiledonline.com/when-pigs-fly-and-scold-brits-lecturing-sri-lanka/all/1/

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.05.23. 12:03:00

@NagyH:

Gratz a Sri Lankai hadseregnek!
Adj egy esélyt a háborúnak és a hatékonyabb lesz, mint a "beszéljük meg" hozzáállás.

Tribute for Sri Lankan Forces
www.youtube.com/watch?v=c51YZjtfBpE

SchA · http://katpol.blog.hu 2009.05.23. 12:04:04

@SchA:

(mielőtt vki megjegyzi, tudom, a videón nem csak az SLA csapatai/fegyverei láthatóak. A hangulat a lényeg.)